2010.07.09. 13:40
Ha lógsz a wc-papírral, nem kapsz bizonyítványt
A kutasi iskola után a Lentiben található Lámfalussy Szakközép is beállt a port kavarók sorába. Míg Kutason csak ejnyézett az oktatási ombudsman itt már csúnyán eldádázta az igazgatót. Konkrétan felhívta a figyelmét, hogy ugyan már ossza ki azoknak a suhancoknak is a bizonyítványát, akik tartoznak a wc-papír árával. A hír pedig igaz, az igazgató valóban emiatt bojkottálta a diákok oklevelének átadását, Aáry-Tamás Lajos pedig tényleg csak szóval intett.
Jó a kutasiakkal még egyetértettük, persze jogos, hogy ne vegyen részt a gyereknapon az a diák, aki rendetlen az órákon, és igazgatói megrovás ékeskedik az ellenőrzőjében. De lentiben simán felülmúlták ezt. Ennyire idióta egy igazgató sem lehet, hogy így akar rendszabályozni. Mégis mit gondolt, hogy nem derül ki ez az egész? Wc-papír tartozás miatt nem oszt ki bizonyítványt? Mert, még ha a mosdóba járást korlátozza, esetleg röhögünk, hogy igenis, aki nem fizet, az használjon lapulevelet. Valószínűleg valamelyik szülő azon is berágott volna, és telekürtöli a médiát, de annak legalább pozitív visszacsengése lett volna. Mert így csak lejáratta magát a Lámfalussy Szakközép vezetője. Hogy miért? Mert ez törvénytelen volt, és egy iskola sem tehet meg ilyet diákjaival. Mert a jogszabályok előírják, hogy semmilyen indokkal sem tarthatják vissza a diákok bizonyítványait. Persze jött a magyarázat, hogy nem erről volt szó, hiszen büntiből nem a tanévzárón kapták meg oklevelüket. Aha. Az oktatási ombudsman kérdőre vonására pedig már beismerte, hogy tényleg nem adták oda, mert tartoztak az iskolának a mihasznák. Aáry pedig mit csinált? Ahelyett, hogy kizavarta volna a rekettyésbe gondolkodni kicsit, inkább csak emlékeztette a törvényben foglaltakra, mire az iskolaigazgató szánom-bánom megígérte, hogy ezentúl jó kisfiú lesz. És tessék, máris hepiend a vége.
Ilyen hülyeség miatt legalábbis egy drogériába kellene elzavarni a szakközép vezetőjét, áruljon ott wc-papírt, és tartsa meg erkölcseit szigorúan pedagógiai célzattal. Persze az ombudsman is lehetett volna egy kicsit emberesebb, s valami megrovást adhatott volna az igazgatónak: például kinevezhette volna higiéniai menedzsernek, akinek feladata a mosdók tisztában tartása lenne. Csakis a súrlódások elkerülése végett.
2010.07.05. 14:10
Ugrálj a padok között, heti ötször
Tartsál heti ötször testnevelés órát, mordult nagyot a politikus. Fejet ingat a pedagógus, a szakszervezet: mégis hogyan, mikor, és hol? A mindennapi mozgást megparancsoló törvényjavaslat nagyon szép kezdeményezés, csak megint meggondolatlan. Legalábbis a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint.
Gondolt egy nagyot a kormány, s törvényjavaslatot nyújtott be, mely tervezet szerint a 2014-2015-ös tanévtől kötelező lenne a heti öt testnevelésóra az általános iskolákban. Indoklásuk meggyőző, logikus, és szívet melengető. Lám, ezek a derék politikusok igenis foglalkoznak a kisiskolások testi és lelki épségével. Mert ugye ép testben, ép lélek. Bólogatunk is nagyokat, igen, legyen csak minden nap testnevelés. Egy kis mozgás jót tesz a gyereknek. Igen ám, de van, aki racionálisan is tud gondolkodni. A PDSZ nem is kérdőjelezi meg azt, hogy milyen jó is a heti öt tesi, csak azt nem látják át, hogyan valósítható az meg. Még mielőtt tiltakozásuk csak dacnak tűnne, levélben vázolták fel, hogy mi is a gond. Mint mondják, megvalósíthatatlan a heti öt testnevelés, mert még az infrastruktúra és az eszközök fejlesztését követően is csak arra lesz lehetőség, hogy délután tartsák meg az előírt testmozgást. Azonban ehhez is szükséges még az angolszász iskolamodell elemzése, hogy egyáltalán képesek legyenek a magyar iskolák előre lépni az ügy érdekében. Nem mellesleg az intézmények jelentős hányada a jelenlegi kötelezettségeinek sem tud megfelelni, a tornaterem kapacitása miatt olykor a folyóson is tartanak testnevelés órát. A sort pedig napestig lehetne sorolni, a PDSZ felvetéseivel, vagy anélkül is - sajnos, és ehhez elég csak a magyar körülményekre gondolni.
Így az ember akarva akaratlanul is egyetért a PDSZ álláspontjával, még ha egy ilyen szívet melengető kezdeményezésről is van szó: „Nem illő javaslat egy törvénycsomag hatályosító pontjain belül olyan törvénymódosítást előterjeszteni, amely komoly szakmai aggályokat vet fel, továbbá rendszeridegen: a tervezet egyik pontja ugyanis a testnevelés tárgyban feloldaná a pedagógusi végzettség kötelezettségét 2015. szeptember 1-től. Ez elfogadhatatlan mind tartalmában, mind az eljárást illetően.”
2010.07.02. 13:20
Szerezz diplomát, de ne vedd át!
Vagyis sztrájkolj a rendszer ellen. Gürizd végig az alapképzést, harcolj meg minden egyes kreditért, írd meg a szakdolgozatod, tedd le az államvizsgát, és hagyd a fenébe az egészet. Szállj szembe az egész felsőoktatással, mert szerinted az erkölcstelen, igazságtalan és hozzá nem értő. Valaki tényleg így akar sztrájkolni, de én egyest adok neki. Hogy miért? Mesterképzésre akar menni, és azt kérdezte egy oldalon, hogy akkor is megvalósíthatja-e az álmát, ha nem veszi át az alapképzéses diplomáját.
Még mielőtt valaki megvádolna, hogy az egész csak a fantáziám szüleménye, hogy mesterségesen gerjesztettem valami égbe kiáltó baromságot- hát be kell vallanom, hogy nem. Ez egy valós felvetés, mégpedig egy kiábrándult hallgatóé. Levelére egy blogon bukkantam. A „szerencsés szerencsétlen” szerencsés, mert hajlandóak voltak kitenni levelét, és így választ kaphat kérdéseire. Szerencsétlen pedig, mert ekkora hülyeséget rég hallottam már. Tény, hogy bűzlik az egész felsőoktatás, döcög a rendszer, és ez rendkívül dühítő. De! Efféleképpen sztrájkolni ellene a legnagyobb ostobaság. Azzal ugyanis, ha nem veszi át a diplomáját - amiért valószínűleg keményen megdolgozott - semmit sem ér el. Egyrészt senkit sem fog érdekelni, másrészt nem lesz kezében diplomája sem. Ezzel az egésszel maximum a közvetlen környezetének bizonyítja be, hogy mennyire elszánt. Persze a kérdés nem ez volt, hiszen a terv már megszületett. Hősünk mégis kételkedik, bizonytalan magában, és fél a következményektől. Nem egy harcos típus. A következményeket firtató kérdések közül a prímet mégis az viszi, hogy továbbmehet-e mesterképzésre diplomája hiányában. Ezen a ponton küldeném sarokba, hogy térdepeljen kukoricán. Miért akar éppen ő egy általa szidott rendszerben továbbtanulni. Aztán azért is, mert aki éppen most szerezte meg a diplomáját, az legyen tisztában azzal, hogy annak másolata kell a felvételihez. Ezt még egy éppen maturáló 18 éves is tudja, hiszen neki meg az érettségi kell az alapszakos jelentkezéshez.
Mindezek fényében csak abban bízok, hogy a levél írója valóban nem veszi át a diplomáját...
2010.06.30. 11:50
Felvételizz szóban, de minek?
Öt éve eltörölték, mert minek, most meg bevezetik, mert kell. Ő a szóbeli felvételi. 2005-ben jött helyette a kétszintű érettségi, hogy majd az kiváltja. Most még sem jó. Személytelen a rendszer, előadóikat vakon töltik meg az egyetemek és főiskolák. Mégis inkább újra szóbelihez kötnék a felvételit. Közben azonban félő, hogy a legjobbak kiválogatása csak álca, titkon a felsőoktatás pedig „pontszámtupírra” készül.
Persze ilyen aljas szándék meg sem fordul az oktatási államtitkár fejében, ő nyugodt szívvel adná meg a felsőoktatásnak a szóbeli felvételi lehetőségét. Igen, csak a lehetőségét, mert nem lenne kötelező: ha az intézmény igényli, visszakapja a szóbeli felvételit. Szabályozás mégis lenne: ha ugyanis például a jogi karok a felvételizőket szóban is meg szeretnék hallgatni, akkor az összes jogászképzésre egységesen előírják a szóbeli felvételit. Kedves szándék, de a gonosz felhangok közel sem alaptalanok. Míg a 90-es években többnyire már csak az írásbeli felvételit használták a felsőoktatási intézmények, és csak kevesen tartottak szóbelit, 2005-ben teljes joggal került bevezetésre a kétszintű érettségi felvételit kiváltó jogosultsága. Az egy másik kérdés, hogy a kétszintűség nem érte el valódi szándékát, de tény, hogy valóban szóban és írásban is számon kérte a diákokat. A rendszerrel nem is volt komolyabb gond, amíg nem kezdtek el panaszkodni az egyetemek, hogy de igenis kell az emberi kapcsolat a felsőoktatásba készülőkkel. Ám legyen, érthető, hogy mindenki inkább biztosra menne, és a saját szemével győződne meg arról, hogy a legjobbak kerüljenek be hozzájuk. A kérdés csak annyi, hogy mit kezd a felsőoktatás a százezres jelentkezéssel, ki fogja őket szóban felvételiztetni, és főleg miből? Mert a tananyag felmondására az érettségi is tökéletes volt, a szubjektív beszélgetés adta eredményekből pedig számos konfliktus adódhat. A kidolgozatlan terv, a vaktában harsogott szóbeli felvételi pedig kétség kívül rossz gondolatokat ébreszt az emberben. Így Polónyi István oktatáskutatóban is, aki szerint hihetetlen az az állítás, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszerben a felsőoktatási intézmények a szóbelit csak és kizárólag a legjobb diákok kiválogatására használnák. Már csak azért is, mert a fejkvóta miatt az érdekük az, hogy minél több hallgatót vegyenek fel. Viszont, ha a szóbeli lehetőséget ad a diákok pontszámának felhúzására, akkor a magasabb ponthatár miatt több államilag támogatott hallgatót kapnak, vagyis több pénzt is. Továbbá illúzió az is, hogy több ezer diák közül egy tanszék képes lenne kiválogatni, hogy ki alkalmas és ki nem.
Ezek után pedig valóban kérdéses, miért is szeretnének az egyetemek és főiskolák újból szóbeliztetni. Csak a színvonal javítása a céljuk, vagy esetleg a pénzszerzés?
2010.06.28. 13:40
Rektori fizetésben is a sor végén kullogunk
A Nyugat röhög rajtunk, hogy köpködünk, nyáltól fröcsögve mutogatunk rektoraink fizetése miatt, miközben nettójuk még így is szerény zsebpénz a külföldi rektorok bére mellett. Persze, hogy kiverte nálunk a biztosítékot az első hallásra többmilliós fizetés. Most meg tátott szájjal figyelünk, mert kiderült, hogy nyugaton az egyetemi vezetők tízszer ennyit is zsebre tesznek. Itthon a miniszterelnök négymillió forintos havi bérét egy rektor fizetése sem üti meg, Angliában azonban 80 rektor is jobban keresett márciusban, mint Gordon Brown.
Két gondolat erejéig azonban érdemes visszatérni az itthoni fröcsögésre: elsősorban a biztosítékot az csapta ki, hogy teljesen fölöslegesen húzták a magyar nép idegeit a rektorok. Talán senkit sem érdekelt volna a bérük, ha az információkat nem tartják vissza, de így már mindenki tudni akart fizetésük méretéről, miközben a média a lehető legtöbb bőrt húzta le a témáról. A rektorok pedig szó mi szó, ezzel a viselkedéssel csak a bicskát nyitogatták legtöbbünk zsebében. Biztos vagyok benne, ha elsőre megmondják, hümmögünk egyet, és kész. Most viszont továbbgördült az ügy, jelzem, hogy még mindig hálás téma a rektorok fizetése. Jelenleg azért, mert az itthoni rektori béreket összehasonlítva más országok egyetemi vezetőinek keresetével, a hazaiak fizetése nevetségesen alacsony. Persze, ez a tézis meg is fordítható: nem itthon kevesek azok, hanem ott túlzottan magasak. Összehasonlításképpen Amerikában az átlagos rektori fizetés négy-ötszázezer dollár(!) havonta, ami a jelenlegi árfolyammal számolva hét és fél millió forintnak felel meg. És ez csak a középmezőnybeli bér, közel sem a legmagasabb rektori fizetés. Nálunk a legmagasabb is csak 3 millió 487 ezer forint, persze bruttóban. A bili természetesen a tengerentúlon is kiborult a csillagászati összegek miatt, de ott nem titkolóztak, csupán szépen okosan megmagyarázták, hogy a rektoroknak ez jár. Mi pedig figyelünk, már nem fröcsögünk, hiszen a legjobban kereső amerikai rektor – két évvel ezelőtti adatok szerint – az Ohio State University vezetője volt 1 millió 346 ezer dolláros jövedelmével. Igen havonta, és igen, ez átszámolva 22 millió 433 ezer forintot jelent. A nálunk listavezető Szabó Gábor (Szegedi Tudományegyetem) bizony elbújhat mögötte bérével, hatodannyit keres, mint tengerentúli kollégája.
Ám a példa kedvéért nézzük meg a brit rektorok fizetését is. Márciusban a brit Guardian közölt egy cikket, melyben kiderült, hogy Angliában 80 rektor is jobban keres, mint a miniszterelnök. Ott a legjobban fizetett egyetemi vezető 474 ezer fontot keres évente, ami nagyjából havi 13 millió forintos fizetésnek felel meg.
Nyilván zongorázhatunk a számokkal, példálózhatunk nyugattal, és az ottani rektori bérekkel, lehetünk nemzetközi viszonylatban lejjebb, de a rektorok idehaza még mindig jól keresnek. Igaz, a miniszterelnök négymillió forintos havi bérét itthon egy rektor fizetése sem üti meg.
2010.06.25. 11:06
Élethosszig tanulás – nem érted?
A jó pap holtig tanul, de csak akkor, ha nem int be neki a főnöke. Mert kiabálhatjuk teli torokból, hogy LIFE LONG LEARNING, ha senki sem érti meg. Rákontrázol, hogy élethosszig, nem érted? De nem érti, nem hallja, mert nem akarja. Minek, kinek kell a plusz diploma? Dolgozni jöttél, hát dolgozz, és oldd meg, ahogy tudod. Levelező tagozat, rózsaszín felhő, sajnos nem összeegyeztethető.
A kérdés teljesen hétköznapi, és adott annak a pár „idiótának” köszönhetően, akik úgy gondolják, tesznek is valamit karrierjük előremozdításáért, és bár nem kívánják az idők végezetéig az iskolapadot koptatni, tovább képeznék magukat. Ők levelező tagozaton vágnak bele az újabb, második, vagy harmadik diploma megszerzésébe, munka mellett, a Life Long Learning jegyében. Ettől a pillanattól kezdve azonban már ki is csúsznak alanyunk kezéből a dolgok, eddig ő döntött, az újabb diploma mellett, most már helyette döntenek – az idejéről.
Rögtön ketten is az arcába vágják a kemény valóságot, alkalmazkodj, szakadj ketté, oldd meg ahogy tudod. Az egyik az intézmény, ahova a kezdetekkor még lelkesen iratkoztak be. Mert évközben még megoldja a dolgos hallgató, hogy kéthetente szombaton bejárjon az órákra, de mi a helyzet a vizsgaidőszakkal? Az már kemény dió. Dolgozni továbbra is jár, éjjelente tanul, és próbálja úgy beosztani a vizsgákat, hogy a munkahelyén is lássák néha napján, de ideje is jusson felkészülni. Ráadásul a vizsgák többnyire munkanapra esnek, a levelezőség szellemében még véletlenül sem a hétvégére, hogy megkönnyítsék az élethosszig tanuló dolgát. Erre jön rá a pótvizsga, amire vagy felfér, vagy nem. Mert a tanár megteheti, hogy vagy időben javítja ki a dolgozatot, vagy nem.
A másik oldal pedig a munkáltató, aki vagy rugalmas, vagy nem. Elméletben a munkáltatónak kutya kötelessége biztosítani az egyetemi, illetve főiskolai tanulmányokhoz szükséges időt – mert még mindig levelezőről beszélünk, és nem nappali tagozatról. Szóval, az oktatási intézmény által kiadott hivatalos tanrend fejében a munkáltatónak kell meghatároznia, hogy mennyi fizetetlen szabadságot ad, aminek semmi köze sincs a rendes szabadsághoz. Megint csak elméletben a diplomamunka elkészítéséhez tíz nap szabadság jár, vizsgák esetén pedig vizsgánként négy munkanap szabadidő, amibe a vizsga napja is beleszámít. Persze mindez csak elméletben működik, mert sokaknak fogalma sincs erről, sem a munkaadók közül, sem a munka mellett tanulásra vállalkozók közül. Utóbbiak félve merik felhozni a témát főnökük előtt, aki ha kegyes, megengedi, hogy az a hülye szabit vegyen ki a vizsgájára. Ő meg hálás érte, és eszébe sem jut reklamálni, hogy nem kap felkészülési napot, vagy, hogy a szabadságával kell fizetnie érte. Jó esetben. Sokszor azonban hiába kapálódzik munkahelyén a szerencsétlen élethosszig tanuló, hogy LIFE LONG LEARNING – nem érted? Inkább elküldik melegebb éghajlatra, dolgozz máshol, nekünk nem kellenek a problémás könyvmolyok.
2010.06.24. 13:10
Az is baj, ha az iskola szexmentes övezet
Az egyik felmérés szerint akkor is bénák vagyunk, ha a szexről kell beszélni, és akkor is, ha felvilágosításról van szó. Például nem csak a tini korú gyermekével nem tud a szexről beszélni szülője, de még apa és anya sem tudja megbeszélni négyszemközt. Igaz, utóbbi az előbbi hiány eredménye, illetve a kettő összeredménye az évi több mint ötezer abortusz. Mégpedig a tinédzserek körében. Mert a középiskolások fele aktív szexuális életet él, tízből kilenc pedig egyáltalán nem védekezik. A prűd magyar meg háborog, hogy miért kell az ötéves óvodásokat szexre tanítani…
A statisztikák egyértelműen alátámasztják, hogy igenis baj van a diákok, fiatalok szexuális felvilágosításával. A fiataloknak szükségük lenne arra, hogy iskolájukban ne csak a biológia óra kötelező jelleggel leadott tananyagát hallják, ami tulajdonképpen kimerül a nemi szervek ismertetésében. Ha a gyerek kérdezni mer – amire félelmében csak ritkán szánja rá magát -, a tanár vagy kétségbe esik, és feszeng, vagy elküldi az igazgatóhoz, mert egy aberrált szexőrült. Szóval itt tartunk. A bizonyítványban vastagon szedve áll: a 18 év alatti abortuszok száma több mint ötezer, tízből kilenc ugyanis nem ismeri az óvszer előnyeit, miközben a 15 éves korú fiatalok fele már túl van az első szexuális aktusán. Szép eredmény. Erre mit csinál a szülő? Behúzza - szó szerint - fülét, farkát, szemellenző elő, és ráfog mindent a médiára, miközben utcára vonul tábláján a felirattal: „Ne oktassák szexre a gyermekemet!”
Igaz, egy felmérés szerint a párkapcsolatban, sőt házasságban élők sem tudnak nyíltan, gátlások nélkül a szexről, vagyis arról a mannáról értelmi szintjükhöz mérten sem beszélni, amely akár tetszik, akár nem, egy teljesen normális dolog, csak úgy, mint az evés, ivás, alvás. Csak erre jobban oda kell figyelni, ezért oktatni kell. S, ha már a szülők nem képesek erre, akkor ez igenis az iskola feladata. Természetesen lehet tabu témaként kezelni, meg a gólyára fogni az egészet, csak ne keverjük bele a méheket, mert annak minden valószínűség szerint rossz vége lesz.
Nyilván nem a szexre kell buzdítani a gyereket, de az alapvető fogalmakkal, ismeretekkel mindenképpen el kell látni őket, annak hiányában ugyanis csak szájról szájra terjedő információkat kapnak egymástól - hogy mást ne említsünk. Mert az abortusz mellett sok más veszély is fenyegeti őket, mint a nem kívánt, ideje korán bekövetkező szüzesség elvesztése, vagy egy nemi betegség.
Azok a fiatalok, akik középiskolában részt vettek valamelyik szexuális felvilágosító programban, többnyire nem csak annak hasznosságáról számoltak be, hanem azt is elmondták: jobb lett volna, ha már az általános iskola 7-8. osztályában túlesnek azon. Az indoklás szerint azért, mert középiskolás korra már késő. Igen, igazuk van, be kell látnunk, hogy az elmúlt évek során felgyorsult a világ, a fiatalok élete pedig sokszorosan felgyorsult tempóban zajlik.
A megoldás kézenfekvő, beszélni kell a szexről, és nem rébuszokban, hanem érthetően. És, ha ez nem megy, be kell kísérni az iskolába a gyereket, és megkérdezni a szakembert, hogyan is kell azt. Nyíltan, gátlások nélkül, megelőzve a bajt.
2010.06.21. 15:25
Utolsókból lesznek a tanítók
Az új kormány változtatna a tanárképzésen, kivenné a bolognai rendszerből, csak javuljon annak helyzete. Eközben a tanítóképzők sorsával senki sem foglalkozik, csak úgy, mint az ott oktatókkal, vagy az ott hallgatókkal sem - hívta fel a figyelmünket egy levélíró. Mivel papírra vetett sorai testközelből mutatják be a tanítóképzőkön tomboló káoszt, úgy éreztük olvasása mindenképpen hasznos a köz számára.
„Szomorúan hallom, hogy megint csak a tanárképzés kap nagy hangsúlyt, pedig szorosan kapcsolódik hozzá a tanítóképzés is, így érthetetlen számomra, miért hanyagolja el a magyar oktatásügy. Ezért döntöttem úgy, hogy megírom levelemet a Szamárpadnak, mert szerintem arra, ami a tanítóképzők helyzetére jellemző, igenis igaz, hogy Ülj le 1-es!
Másrészt én vagyok az élő példája az ideje korán bekövetkezett pályaelhagyásnak. A tanítóképző, ahova jelentkeztem, mert ezt a szakmát éreztem hivatásomnak, csírájában fojtotta el a nevelő szándékot bennem. Sajnálom, főként, hogy tényleg pedagógus szerettem volna lenni. De az a másfél év, amit a főiskolán tapasztaltam, megrendítette bennem az elhatározást. Szívem szerint fekete karszalagot kötöttem volna a karomra, jelezve, hogy nem csak álmaimat adtam fel, de egyúttal a tanítókat is gyászolom.
Már gólyaként kilógtam a sorból, színjelessel tettem le az érettségi, felvételi pontjaimon pedig mindenki csak csodálkozott. Sokan kérdezgették: te meg minek jöttél ide. Nyilván választhattam volna valami menő szakot, valamelyik neves egyetemen, de én ezt akartam művelni. Aztán ért a meglepetés, hozzám hasonlóan csak nagyon kevesen érveltek a választásuk mellett. A többség pontjai alapján csak ide került be, a legalacsonyabb felvételi ponthatárral már akkor is a tanítóképző büszkélkedhetett. Ez pedig az egész évfolyam hozzáállásán meglátszott, a csaknem 350 fő csupán tíz százaléka akart valóban tanulni az előadások és szemináriumok során. A többiek inkább csak próbálták minél tovább kiélvezni a főiskolás életet, a mértéktelen bulizás lehetőségét. A kreditrendszer bevezetése pedig csak kedvezett nekik, hiszen immár az idők végezetéig húzhatták tanulmányaikat. Az, hogy meghagyták négyévesnek a képzést a bolognai rendszerben, igazából sem jó, sem rossz irányba nem változtatott az amúgy is siralmas helyzeten. Gátakat tovább sem helyezett az oda nem illők elé, és továbbra sem segítette az oda valók szakmai fejlődését.
A főiskolai kollégium rémálom volt, az ott lakok számára nem számított semmi más, csak a nonstop ivászat, buli és miegymás. Tanulni a kollégiumban esélytelen volt, mint ahogyan pihenni sem nagyon lehetett - köszönhetően a hajnalig tartó buliknak. A szemináriumokon a másnapos hallgatók hangosan beszélgettek, vagy éppen gúnyt űztek az oktatóból, akik szintén megérdemelnek pár sort. Volt ott alkoholista, aki össze-vissza káromkodva szidta a hallgatókat, őrült professzor, aki egyénileg tökélyre fejlesztett módszereivel alázta porig a fiatalokat, de volt olyan is, aki nem bírt magával, és a lányokon verbálisan élte ki szexuális éhségét. Mindez egy főiskolán, amely elméletben a jövő értelmiségének kinevelésén fáradozik. Én feladtam, pályaelhagyó lettem. Még pályám kezdete előtt. Azóta szintén diplomásként dolgozom, teljesen más területén az életnek. A fizetésem össze sem hasonlító egy pályakezdő tanítóéval. Érthető hát, hogy semmi sem motiválja a fiatalokat, hogy tanítók legyenek. Érthető már, hogy csak azok végeznek tanítóként, akiket egyáltalán nem érdekel a szakma. Az viszont a legkevésbé sem érthető, miért hagyják ezt, miért nem tesz ez ellen az oktatásügy? Mi lesz, ha elfogynak azok, akik igazán jó pedagógusok, s nem jön a helyükre újabb kiváló?!”
2010.06.18. 15:15
Amikor a magyarok nyerik a VB-t
Vuvuzela hangja szól, elnyomva a magyar himnuszt, mert nemzetünk játssza a döntőt. Hogy hol? Hát a VB-n. Bólogatok szépen, csöndben, vuvuzela hangja szól a háttérben. Az iskolákban nemzeti ünnep, mind nézik a meccset. Az összecsapás előtt számonkérés: sorold csak fel, ki játszik magyar mezben? Nem tudod, hát fúj bele, had szóljon a vuvuzela. Képzelgek magamban: mi a rosszabb? Előbb volt a tojás, s aztán a tyúk, vagy fordítva? Foci - oktatás? Mi a rosszabb?
Vuvuzela szól az órán, megreformált oktatás. Nem számít, ki mit olvas, mert magyar válogatott játssza a döntőt. Szünetel az oktatás, kicsiknek és nagyoknak, szorzás, osztás, Mohács- ejj ráér még ez mind. Állj fel, fiam felelsz: hány méterről rúgják a tizenegyest? Vakarja a fejét, honnan is tudná, hisz nem tanult, míg a vuvuzelát fújta. Inkább ülj le, egyes!
Persze nem, mert minden rendben: mint a magyar futball, úgy a csúcson van a magyar oktatás is. Felszakadtak a korlátok, minden gyermek jeles, nem is kérdés, hogy továbbtanul, persze kedve szerint ott, ahol szeretne: szakképzőben vagy egyetemen, itthon és külföldön - leköröztük mobilitásban az EU-t, világnyelv lett a magyar. Ettől függetlenül, a fiatalok már az általánosban egy idegen nyelven beszélnek, érettségi két idegen nyelvből, amelyet további tanulmányaik során legalább eggyel még fokoznak. Mert kiváló az oktatásunk, a pedagógusok lelkesek, fél pénzért tanítanak, mert büszkék a diákokra, és ez kárpótolja őket mindenért. A diákok, és hallgatók fegyelmezettek, tanulnak és figyelnek, mert a futball erre nevel. Mert a futball kötelező tantárgy. Az oktatási intézmények neve előtt büszkén díszeleg a Futball jelző, Futball Általános Iskola, Futball Szakiskola, Futball Egyetem. A címerben megjelenik a vuvuzela, mert kiérdemelte a magyar oktatás, és a magyar futball egyaránt. Ezért a magyar irodalom helyett, mely teljesen érdektelenné vált az oktatás számára, bevezetésre került a vuvuzela oktatás. Igaz, több tantárgy is fölöslegessé vált, mint a fizika, vagy a kémia, a matematika és a történelem, ám ezek nélkül is dübörög az oktatás. Senki sem bukhat meg, akkor sem, ha focizni sem tud, ő majd futball bíró lesz, esetleg szurkoló. Az új magyar oktatás erre épít ugyanis, a VB-re, mely csak négyévente van, de mindig mi nyerjük. Új munkahelyek jöttek létre: sorban, gombamód épülnek a futballpályák, ahol a személyzet is kiváló tanuló és focista is egyben. De csak akkor, amikor a magyarok nyerik a VB-t. Hogy miért? Mert a magyar foci és az oktatás érdekes páros, jellemzője a közös kereszt. Hangosan szól a tv, felriadunk álmunkból, mert zúg a vuvuzela. Majd a hírolvasó sorolja: Elkezdődött a 2010-es labdarúgó-világbajnokság, újfent a magyarok nélkül. Az érettségi rendszer elhibázott, a nemzeti alaptanterv pedig tragikus, az oktatásügyet újra kell építeni… Ahogy jobban menne nekünk a fotelból a játék, úgy a politikusok is jobban oktatnának. Ahogy mi a tv-nek beszélünk, ők is úgy tárgyalnak az oktatással, az oktatásról. És közben nem történik semmi, csak a vuvuzela hangja szól.
2010.06.17. 11:50
Diplomázz szakdolgozatírásból
Egy szakdolgozat megírása 60-tól 300 ezerig terjed. Ezért egyesek egy új iparág születéséről beszélnek, mely pofátlanul hunyorít a nagyvilágra: gyere, majd én megírom a szakdolgozatod. A vízió azonban óvatosságra int, vajon tényleg eljöhet a kor, amikor zsemléje mellé a boltban veszi szakdolgozatát az annak megírására képtelen egyetemi diák? A válasz pedig igen, hiszen maga a tevékenység továbbra sem büntethető.
Volt is szó már korábban a jelenségről, miszerint megszaporodott a szakdolgozatírásra szakosodott online jótevők száma. Akkor azonban még csak komolytalan, csírájában kihaló üzletágnak tekintettük, mivel a megírást vállaló online szakdolgozatgyár hibát hibára halmozott felhívásában. Kiröhögtük őket hangosan, hiszen ki bízná magát ezekre - majd el is felejtettük őket gyorsan.
A téma viszont közel sem felejthető ennyire könnyen, főleg így a szakdolgozatok leadási szezonja közben. Jött a hír ugyanis, hogy egy-egy szakdolgozat megírásáért bizony 300 ezer forintot is kicsenget a kérdést ily könnyedén elintéző hallgató. A megírást 60 ezertől vállalják el, itt azonban a legfapadosabb szolgáltatást adják csak: értsd – nincsen benne az árban a borító, a tartalomjegyzék, az irodalomjegyzék, a mellékletek elkészítése. Persze opcióként bármi megrendelhető, ha bírja azt a „szakdolgozó” pénztárcája. Rendelhető továbbá szakdolgozat-javítás is, ha a konzulens problémázna a tartalommal. Jó, oké. Ez még rendben is van – végigkísérik a szakdolgozat útját, így teljes körű a full extrás szolgáltatás. De még mindig nincs megállj, ezek a böcsületes emberek még a leghülyébb egyetemistára is felkészültek. Észmegáll: tegyük fel, a hallgató kiválaszt egy témát amiről még csak lövése sincs, megkapja kézhez az elkészült irományt, ami csillog villog, de nem tudja miről szól. Ezért további pénz fejében, megkapja a rövidített tartalmat is, hogy felkészülhessen belőle a védésre, úgy, hogy bele se kelljen lapoznia. Ezek után vajon ki rendeli meg a szakirodalmat? Ha megírni sem akarta a szakdolgozatát, minek olvasná el hozzá a benne szereplő irodalmat.
Ez az üzlet pedig az utóbbi évek legleleményesebb találmánya, hiszen nem büntethető, csak a hallgató, ha lebukik – aminek viszonylag kicsi az esélye, kivéve, ha tényleg fogalma sincs mi áll a szakdolgozatában. S, ha már teljesen legálisan írható meg pénzért más szakdolgozata, miért ne lehetne erre képzést építeni. Alap majd mesterképzést, szépen igazodva Bolognához. A piac adott a sok hülye révén, a munka jól fizető, a képzettség pedig biztosítékként szolgálhatna. Legalábbis egy tökéletes világban, ahol az egyetemistának szinte semmit sem kell csinálnia a diplomájáért. Csupán beiratkoznia a választott egyetemre, főiskolára, kifizetni a tandíjat, ellébecolni pár évet, majd megvenni a boltban a szakdogát, kifizetni az államvizsgázót, majd apa-anya tapsviharában átvenni a jól megérdemelt diplomát. Isten hozott szép új világ. Így születik az új magyar értelmiség.
2010.06.16. 11:15
A hallgatók pénzére hajtanak
Fizess, ha diplomát akarsz - szólít fel a legtöbb egyetem az utolsó pillanatban. Az indok változó, és minden esetben elég kreatív. Könyvtári könyvek tartozása, elmaradt UV-díjak vagy éppen kredit-újrafelvételi díj miatt - ahány intézmény, annyi név. Persze egyik sem a lehúzásról szól, ezekkel az összegekkel csak motivál a főiskola és az egyetem. Szorgalomra, a határidő betartására, a jobb teljesítményre. A hallgató meg fizet, többszörösen is a diplomájáért.
A legszebb, hogy vannak olyan felsőoktatási intézmények Magyarországon, ahol csak az államvizsgát megelőzően tudatosítják a hallgatókkal, hogy fizess ezért, meg azért. Tulajdonképpen már korábban is kellett volna, de hát miért nem figyeltél oda - okosítják a fiatalokat. Erre normál esetben a hallgató rákérdez, hogy miért is nyújtották be a számlát neki: a válasz pedig változó is lehet. Tény, hogy a legtöbb főiskolás, egyetemista számára az UV-díj fogalma nem ismeretlen, ha más nem, hallomásból ismeri annak létét, csak úgy, mint a kredit újrafelvételi díját. Mindkettő más-más tulajdonságokkal jár felsőoktatási intézményenként. Van ahol, tisztában vannak vele a hallgatók, és van ahol nem. Van ahol, mindenki fizet - ha újra vizsgázik, vagy ismét felveszi az adott tantárgyat -, és van ahol nem. Aztán olyan is van, ahol megbonyolítják az egészet, és attól teszik függővé, hogy ki milyen képzési formában tanul, adj isten államis, vagy költségtérítéses. A legszebb ezek közül, amikor az államis nem fizet semmiért, a költséges meg a félévente súlyos százezrek mellé, akkor is fizet, ha pótvizsgázik, és akkor is, ha többszöri vizsgát követően újra fel kell vennie az adott tárgyat.
Aztán van, ahol csak az UV-ért kell fizetni, és van ahol csak a tantárgy újbóli felvételéért.
Így érthető, ha a hallgató a végére már azt se tudja, hogy „fiú-e vagy lány”, nem hogy azt, mely könyveket felejtette el visszavinni a könyvtárba. Mert, hogy azért is fizetni kell ám.
Ami ennél is sokkal kellemetlenebb, hogy a tudatlan hallgatót olykor nem csak fizetéssel kapcsolatos meglepetés ér, hanem a nagyságrend is sokkolja. Igen, ez is intézményenként változó. Meg annak időben történő bejelentése is.
Egyes esetekben egész szak árát próbálják meg leverni a diákon. Hiába hirdették meg állami képzésként az adott szakot, esetenként hiba csúszik a gépbe. Na jó, a hasonló jogosulatlan díjaktól eltekintenek az intézmények, nem ajánlom azonban senkinek az azzal járó hercehurcát. A rendszer előnye viszont, hogy mire a diák végigszenvedi magát az egyetemi bürokrácián és a törvényi szövegeken, perfekt lesz a közigazgatás berkeiben és a jogon is hendikep vár rá.
Természetesen ezek egy része még érthető, hogy például fizessen, aki újra felveszi azt a bizonyos tantárgyat, hiszen ne foglalja el a helyet az alsóbb évfolyamtól. Az is érthető, hogy fizetnie kell annak, aki nem tanult az első vizsgájára, hiszen a pénz motiválja, hogy a következőre már kellőképpen készüljön. Ez mind érthető. Az viszont egyáltalán nem, hogy ezek összege, és jogosultsága miért nincsen központilag meghatározva. Valamint az sem egyértelmű, hogy némely iskola miért tartja elégségesnek, hogy csak a diploma átadása előtt figyelmeztesse erre hallgatóját - mert ez már biztosan nem csak a komolyan vett tanulmányokat segíti elő.
2010.06.14. 10:19
Lista a leghírhedtebb egyetemekről
Gyilkosság, erőszak, kábszer - ezek jellemzik leginkább azt a száz egyetemet, amely felkerült a legveszélyesebb oktatási intézmények rangsorára. Persze mindez a tengerentúlon, ahol amúgy is szokás mindent rangsorolni. Erről a listáról azonban mindenki le akar kerülni, csak úgy, mint a „készülő” magyarországi listáról. Arról, amelyik a letartoztatott egyetemi vezetőket rangsorolja. Lassan nekik is kijárna egy TOP 100-as lista.
Az amerikaiaktól minden kitelik. Mániájuk, hogy mindent rangsoroljanak. Persze idehaza is összefuthatunk intézményi rangsorokkal, listákkal és statisztikákkal, de ehhez hasonlóval nem. Az American School Search ugyanis az elmúlt évek bűnügyi statisztikáit összegezve gyűjtötte össze a legveszélyesebb iskolákat, s lám, elkészült a hatalmas felháborodást keltő negatív lista. Még szép, hogy elkezdtek tiltakozni az egyetemek, hiszen ki akar a legrettegettebbek közé tartozni. Azon a listán virítani, amit mindenki a gyilkossággal, szexuális bűncselekménnyel, kábítószerrel és más egyéb törvénysértésekkel azonosít. Egyértelmű, hogy senki sem. Ráadásul a lista amellett, hogy felsorolta az intézményeket - a kampuszokon 2006-ban és 2008-ban elkövetett bűncselekmények alapján - azt is megjósolja, hogy a beiratkozó diákok milyen valószínűséggel keveredhetnek valamilyen jogellenes cselekedetbe. Eszerint pedig besorolást is kaptak, ami ellen első körben a lista 36. helyén álló Hobart and Williams Smith Főiskola panaszkodott. A főiskola az egyik legrosszabb „F” minősítés kapta meg. A kormányzati adatokat nem is tagadta a főiskola igazgatója, háborgásának oka pedig az volt, hogy nem nyilvánosak a listát felállítók módszerei. Nem mindegy? Főleg az ő esetében, a kampuszon ugyanis erőszakos szexuális bűncselekmények, betörések, gyújtogatások és súlyos testi sértést okozó támadások történtek.
Alighanem gondban lenne a magyar intézmények nagy része is, bár az itthoni felsőoktatásban még nem jellemző a bűnözés, legalábbis a hallgatók körében nem. Lehetne felvételi botrány, mint Oroszországban, vagy hamis diplomákat is átvehetnének a magyar fiatalok, mint Romániában - de mégsem teszik. Cselekszenek azonban helyettük az egyetemi vezetők, akik már jóval sárosabbak. A 100-as listán minden bizonnyal lenne helye a Zrínyi-egyetem vezetőjének is, aki üzérkedéssel próbálta megtömni zsebeit, de felférnének a pécsi egyetem manapság sokat emlegetett, előzetesbe vett vezetői is.
2010.06.10. 15:18
Kevés a mérnökpalánta, és azok is önteltek
Egyre előnytelenebb képet festenek magukról a pályakezdő mérnökök a munkáltatók szemében. Szakmájuknak presztízse van - gondolják beképzelten, miközben a HR szakemberek, a fejvadászok és az állásadók szerint rosszul öltözöttek, tájékozatlanok és túlértékelik a tudásukat. Egyet értett ebben a megkérdezett hallgató, a vállalati képviselő és a képzési szakember is.
Az alapfelállás, ami lendületet adott a témának, és boncasztalra küldte a nagyképű mérnököket, nem volt más, mint hogy kiderült: a vállalati szektor továbbra is elégedetlen a pályakezdőkkel, így gyakorlati tudásukkal, nyelvtudásukkal valamint munka- és viselkedés kultúrájukkal. A hallgató bólogatva reflektált, igaz-igaz, de ez csakis a felsőoktatás hibája, a rossz rendszer torz szülötte az öntelt mérnöktársadalom. A legfőbb gonosz a kreditrendszer, amely csábítja a hallgatót, hogy az idők végezetéig húzza el tanulmányait. A diák pedig bízván abban, hogy munkája úgy is lesz, hiszen szakmájára mindig szükség van, nem is kapkodja el a befejezést.
Aztán ott a presztízs. A Műegyetem egy státusszimbólum, ami megint csak a kikerülők önbizalmát növeli - hiszen a név kötelez, garanciát ad, így akkor is felveszik őket, ha nincsen gyakorlatuk. A lány őszintén vall, és fokozza az önszapulást, bevallja, hogy már régóta gyakornokoskodik, ezért saját bőrén tapasztalta meg, hogy a szakmai gyakorlat bizony nem pótolja a munkatapasztalatot. Márpedig sokan ebbe a hibába esnek. Tény, hogy megnézve egy szokványos álláshirdetést, megrovás illeti a munkaerőpiacot is, hiszen mindben szerepel a többéves szakmai gyakorlat, miközben pályakezdőt keresnek.
Ennek ellenére sem kíméli a frissdiplomásokat a vállalati szakember. Úgy látja, hogy nem csak gyakorlatuk nincs a fiataloknak, de arról sincs fogalmuk, hogy mit jelent a valóságban, amit megtanultak. Ezért azonban nem őket, hanem a képzést hibáztatja, miután az látványos küzd a gyakorlatorientáltság ellen. Ami viszont a pályakezdők hibájaként egyértelműen említhető, hogy hiányos tudással rendelkeznek a cégek profiljával, tevékenységével, vagy éppen a munkakörök pontos ismeretével kapcsolatban. Jó tanács: érdemes tájékozódni a kiszemelt cégről, mielőtt nagyra nőtt igényeinkkel magabiztosan sétálunk be az állásinterjúra! Hiba továbbá, hogy a pályakezdők még mindig lazán kezelik a nyelvtudást, ahogy a megjelenést is. Nem kapcsolnak, hogy egy állásbörzén lefolytatott szimpla beszélgetésnek is tétje van.
Nem árt tehát észbe kapni. Nyugodtan mondogathatják magukban a mérnökök, hogy szakmájuknak presztízse van. Biztosra vehetik azt is, hogy a Műegyetem státuszszimbólum. Mindaddig, amíg leendő főnökük nem mutat az asztalon heverő állásajánlatok vastag paksamétájára.
2010.06.09. 15:40
Híres lett a kutasi gyereknap
Akinek igazgatói figyelmeztetése van, nem jöhet a gyereknapra. Mondták a kutasi iskolában. Azokat, akik a tiltás ellenére is elmentek pedig jól hazazavarták. A hír pedig kiverte a biztosítékot, rasszista iskola, diszkrimináció, roma ellenes tett – az oktatási ombudsman vizsgálódik, bár első ránézésre nem hibázott az iskola. Most mégis Kutasra figyel mindenki.
Az asztalra csaptak a szülők Kutason, és panaszt tettek, mert a kutasi iskola megtiltotta a rossz gyerekeknek, hogy részt vegyenek a gyereknapon. Persze nem a rendezvény előtt kezdték el címkézni a tanulókat, hogy te vagy a rossz gyerek, te pedig a jó, hanem következetesen ítéltek. Tiszta sor: akinek igazgatói figyelmeztetése van, nem mehet. Ez a büntetés, amiért nem viselkedett jól. Teljesen követhető a logika. Igen ám, de az iskola tanulóinak 65 százaléka roma származású. Így megint lehet csapkodni az asztalt. Mert már megint diszkrimináció van. Holott elég vicces lenne feltételezni, hogy az iskola tantestülete már jó előre kitervelte aljas szándékát. Mert nyilván egész évben arra készültek, hogy roma diákjaikat távol tartsák majd a gyermeknaptól. Röhej.
Döntött tehát a tantestület, nem jöhet a gyerek, ha van beírása. Az viszont mégis ment. Miről beszélünk? Hiszen a gyerek csak azért sem fogad szót tanítójának - nem véletlen a korábbi igazgatói megrovás. A pedagógusok azonban még ekkor is helyesen cselekedtek - a legtöbb hírben kegyetlenül hazazavarták őket - ám az egyik szülő panaszában véletlenül elárulta, hogy a tanár személyesen vitte haza gyermekét. Szóval a pedagógusok ezen a téren sem hibáztak, gondoskodtak arról, hogy minden kis iskolás rendben hazaérjen.
Most pedig mindenki őket szidja, hogy merték ezt tenni. Miféle iskola az ilyen. Arról bezzeg elfeledkezik a bulváréhes nép, hogy a gyereknap, akárcsak a farsangi mulatság nem kötelező szolgáltatása az iskoláknak. Csupán egy gesztus a diákok felék.
Az ombudsman pedig vizsgálódik. Kérdés, mikor is jelentette be döntését az iskola, és sérült-e az egyenlő bánásmód elve. Azt miért nem kérdezi meg senki, hogy a gyereket miért engedték el szülei a tiltás ellenére is az iskola gyereknapjára?
2010.06.08. 10:15
Tankönyv, vagy e-olvasó?
Míg itthon csak találgatunk, addig az amerikaiak megvizsgálták, hogy okosabb vagy hülyébb lesz-e az e-olvasót, tehát elektronikus könyvet használó diák. A kérdés pedig nagyon is aktuális, a világ felgyorsul, a könyv porosodik, a tanuló pedig e-olvasóval kezében ül a tanórán. Reménykedünk, hátha mi is részesei lehetünk a virtuális csodának, közben az amerikai fiatalok 80 százaléka inkább tankönyvből tanulna.
Az almával fémjelzett tengerentúli, de már Magyarországon is körbe rajongott táblagép ugyan mobil, de nem a legtökéletesebb a folyamatos monitorról történő olvasásra, mint ahogyan a szárnyait bontogató e-könyv is csak addig király, amíg nem kezdünk tőle pislogni. Az e-tinta kijelzők viszont vibrálás mentesen, szürke alapon fekete betűkkel jelenítik meg a szövegeket, szinte mint a tankönyvben. Tökéletes. De miért jobb, mint a könyv? Az sem károsította a látást, fejfájást sem okozott. Az eredmény eddig egy-egy. Mégis mindenki azt harsogja, bizony előfordulhat, hogy az e-olvasók leválthatják a hagyományos könyveket és jegyzeteket. Az amerikaiak nem haboztak hát, kiderítették mit hoz a jövő: a kérdés eldöntéséhez 62 elsőéves diák kezébe nyomták bele az e-olvasót, rajta a szükséges tananyaggal. Csodák csodájára, amikor év végén megkérdezték, hogy jó volt-e, a vizsgálat a következő eredményt hozta: senki sem akart tovább kockafejű lenni. Az e-olvasókat használó diákok ugyanis folyamatosan lemaradtak a pörgős tanórákon, mert nem tudtak kellően gyorsan lapozgatni a kijelzőn. Emellett az eszköz a szóban forgó tanagyag átlátásában sem segítette őket, két különböző fejezetet vagy ábrát ugyanis még mindig egyszerűbb egy könyv oldalain összevetni. Nesze neked e-tinta, mit ér veled az ember. Persze az amerikai fiatalok saját evidenciájukra is rácáfolnak: ugyan a diákok 75-80 százaléka visszatérne a tankönyvekhez, 95 százalékuk javasolná társainak, hogy vegyenek e-olvasót. Naná, hogy személyes célra. Állításuk szerint regények és magazinok olvasására nagyszerű ugyanis. Szinte látom magam előtt, ahogy a magyar oktatásban elterjed az e-olvasó, mert azzal jobban lehet motiválni az amúgy is műveletlen, könyvet nagy ritkán a kezében tartó diákságot.
A cél, ahogy általában, nemes, az eszköz modern és előremutató, csak a felhasználó használja másra. Személyes célra. Nem kínos már, hogy mit olvasunk a buszon, hiszen míg korábban a könyv borítója elárulta magát és sejtette a tartalmat, addig az e-olvasó nem teszi ugyanezt. A rendkívül fifikás fiatal pedig nyilván nem a Pál utcai fiúkat fogja kezébe az új e-világban, hanem pont azokat a tartalmakat, amiket korábban nem lehetett. Egy interjúban Galántai Zoltán író, jövőkutató figyelmeztet - pont az ünnepi könyvhét ürügyén-, hogy a könyvek multimédiássá válása a nyugati értelemben vett gondolkodás visszaszorulását is okozhatja.
Persze csak akkor válik valósággá a rémálom, ha az előnyök helyett a kiskapuk felfedése terjed el.
2010.06.04. 11:10
Másnap az iskolában
A kezükbe cigit, poharukba alkoholt kapnak, miközben életkoruk egyre lejjebb tolódik. Züllik a fiatalság - panaszolják a tanárok, akik tétlenül állnak az iskolába másnaposan érkező diákok előtt. Sem tanítani, sem nevelni nem tudják őket így. A probléma éppen Szolnokon gyűrűzik, holott a jelenség nem csak városi, hanem országos szinten jellemző. Széttárt karok: ki a felelős és mi a megoldás?
Legyen általános- vagy középiskolás a gyerek, kiszolgálják cigivel, alkohollal, de ha drogot akar, akkor azt is megszerzi. Előbbi kettőt simán megkapja a vendéglátóhelyeken, a boltokban, a zöldet pedig fű alatt szerezheti meg. Már szinte mindennapos dolog - senki sem veszi észre, hogy egyre többen füstölögnek körbe állba, vagy isszák magukat a pult alá 18 év alatt. A szolnoki pedagógusoknál mégis betelt a pohár. Nem viselik el tovább, hogy a gyerekeket kiszolgálják alkohollal, cigarettával, kábítószerrel, és azok hatásait a tanítási órákon szenvedik el. Kölcsönösen. Egyrészt a diák, mert másnap fáradt, használhatatlan, másrészt a tanár, aki így hiába is próbál tanítani. A szülők pedig homokba dugják a fejüket, vagy mert szégyellik az esetet, vagy mert el sem hiszik a pedagógusnak. A probléma gyökere mégis máshol keresendő, ami persze közel sem jelent felmentését a szülői trehánysággal szemben. A tanárok szerint hatalmas hiányosság, hogy nincs jogszabály, amely kordában tartaná a gyerekek éjszakai életét, és mivel szüleik sem tartják vissza őket, azok egy része esténként iszik, cigizik, agresszív és vandál éjszakai életet él.
Egy ideig nyeltek, majd ez ellen tettek a szolnoki pedagógusok, és minden lehetséges fórumon hangot adtak a jelenségnek, a megoldandó problémának. Mert fontosnak tartják felnyitni a szemeket, hogy nem csak az ő felelősségük a jövő nemzedékének védelme, hanem mindenkié. A Szolnoki Rendőrkapitányság is beismerte, hogy valós problémával állnak szemben. Sőt, ők minden bejelentésre reagálnak, és még ellenőrzéseket is tartanak heti rendszerességgel a szórakozóhelyeken és vendéglátóegységekben. Annak érdekében, hogy ne csak tüzet oltsanak, már az óvodában bűn- és baleset-megelőzési foglalkoztatásokat tartanak.
Szomorú azonban, hogy csak a pedagógus veszi észre, hogy gond van. A szülő pedig, nem hogy megköszönné, inkább elfordítja a fejét. Semmibe veszi a tanárt, aki mégis segít, mert ez a hivatása. De továbbra is érthetetlen, hogy gyermeke jövőjét miért kívánja már ilyen fiatalon megpecsételni szülője. Valamint, ha a fiatalok körében sikk az alkohol és a cigi, felmenőik körében vajon miért nem az attól történő megóvásuk? Mert tilthat a jogszabály, de nem nevelhet.
2010.06.03. 10:35
Titkolt rektori bérek
A rektorok meg csak hallgatnak, mikor mindenki milliókról beszél - mit nekik jogerős bírósági ítélet. Fizetését egyik sem akarja elárulni. Pedig így csak a lavinát gördítik tovább, a némaság csakis simlisségre enged következni.
Azt persze nagyjából lehet tudni, hogy milliós összegekről van szó. És legyen, a jó esetben társadalmi értelmiséget képző bölcsők ringatói miért is ne vihetnének haza egy vaskosabb összeget, hiszen mindegyikük saját területén professzori címet szerzett tudósember, aki ráadásul egy intézmény döntéseiért is felelős. A baj az egészben, hogy eszerint ők maguk nem érzik jogosnak tevékenységükért járó apanázst, különben miért ez a nagy titkolózás? Bizonyára az óriási pénzügyi gondokkal küzdő egyetemek vezetői pironkodva bár, de a milliós havi bér mellett azért hazaviszik a szintén milliókra rúgó prémiumokat – ezen talán már van mit szégyellni. Ezért érezhetik jogállamon kívülieknek magukat és ülnek össze megtárgyalni egy jogerős ítélet teendőit másfél hét múlva, ahelyett, hogy közszemlére tennék fizetésüket? Vagy tán más takargatni valójuk is akad? Mint Szabó Jánosnak, a Zrínyi rektorának?
Igen, Szabó János kicsit telhetetlen volt, valószínűleg nem volt neki elég a havi apanázs, így kiegészíteni gondolta azt. Egy kis vesztegetéssel, ami miatt februárban le is tartoztatták. A fizetését viszont elárulták, havonta több mint 750 ezer forintot keres, most is. Mivel a szerződése él, mit számít, hogy éppen előzetesben ül. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem nyilván elkerülve a további bonyodalmakat és rendőri bulikat inkább fogta magát és nyilvánosságra hozta a fizetéseket. Szabónak a havi 750 ezres fizetése mellé 908 ezer forint prémium is jár. Nem is rossz. Az őt helyettesítő Nagy Kálmán kancellár pedig 677 ezer forintot keres. Ők kiterítették a lapokat. Jah, hogy miért is? Az egész történet tavaly ősszel indult, amikor elkezdődtek a találgatások, mennyi is az annyi. A rektorok pedig dacosan vállat vontak és fityiszt intettek. Nem kellett több ennél Bokody Tamás újságírónak, aki fogta magát és a Társaság a Szabadjogokért Egyesülettel közösen próbapert indított a gödöllői Szent István Egyetem ellen. A Fővárosi Ítélőtábla pedig jogerős ítéletében május 27-én megállapította, hogy a rektorok, rektorhelyettesek és dékánok fizetése közérdekből nyilvános adat, amelyet közzé kell tenni. Snitt. Csütörtök óta pedig várunk. Kíváncsian, vajon mennyi az annyi. De hiába, a rektorok mind, mint durcás kisfiúk (vagy kislányok) a nyelvüket öltögetik: úgysem mondom meg. Dagasztják tovább, az egyes lapok szerint már „botránnyá” hízott ügyet. Azok a vezetők, akik egyáltalán válaszra méltatják az őket megkeresőket, olcsó kifogással állnak elő. Szerintük ugyanis az ítélet csak a Szent István Egyetemre vonatkozik, ezért kizárólag a SZIE vezetőinek kell előállni a számokkal. Megnyugtatva mindenkit június 11-ig kértek türelmet páran, amikor is a Magyar Rektori Konferencia ülésén tárgyalják meg az ítéletben foglaltakat.
Igaz az ügy már lassan egy éve húzódik, miután Bokody Tamás tavaly júniusban kereste meg a SZIE rektorát és a többi vezetőt. Azóta már nyilatkozott az adatvédelmi biztos is, aki kijelentette, hogy fizetésük nyilvános, mivel közpénzről van szó. Mindezek fényében továbbra sem érthető, miért halogatnak a rektorok, és főként miért titkolják jövedelmüket.
2010.06.01. 11:00
Kibukott pedagógusok
Újra lehetne buktatni - jött a hír, és már egymás torkának is esett két pedagógus egy reggeli rádiós beszélgetésen. Míg a PDSZ elnöke pártolta az új tervezetet, addig vitapartnere, Trencsényi László gettóiskolával és szegregációval hurrogta le - a buktatás visszaállítása már most megoszt mindenkit. Pedig nem is kell sokat visszamenni az időben, amikor még teljesen megszokott volt, hogy évet ismétel, aki nem éri el a szintet. Még alsóban is.
Mára viszont tombolnak a jogok, felháborodást kelt az is, ha bukik a diák, és az is, ha szöveges értékelést kap csak. Nincs arany középút. Kerpen Gábor és Trencsényi László vitája is ezt mutatja, szórták egymásra az érveket, miért rossz avagy jó, ha bukik a diák. Meggyőzni egyik sem tudta a másikat - megalkudni egyik sem akart. Kerpen szerint semmi kivetni való sincs abban, ha a gyereket nem engedi a felsőbb osztályba tanítója, hiszen az nem „bukást” jelent az iskola csataterén, hanem lehetőséget a felzárkózásra. A mellette érv egész szimpatikus volt, de nem Trencsényinek, aki nem hagyta válasz nélkül. Szerinte teljesen mindegy, hogy buktatásnak vagy évismétlésnek nevezik a módszert, az intézkedés hátterében aljas oktatáspolitikai célok rejlenek. Meggyőződése, hogy a középosztály így akarja visszahozni a szegregációs oktatást, ezért a kérdés szerinte az, hogy buktatással akarjuk-e fenyegetni az alsósokat vagy pedagógiai eszközökkel segíteni. Szemrehányó kérdésének magyarázatot is adott: nem szerencsés a kudarcos feladatot újra a már bukás stigmájával megbélyegzett gyerekre erőltetni. Mert az, állítása szerint nem lesz eredményes. Erre a józan paraszti ész logikájával is rá lehet kontrázni, hogy mekkora badarság. Még a mondás is úgy szól, hogy ismétlés a tudás anyja. A nem megszerzett tudásra nem lehet építeni. Ennyire egyszerű. Ezért továbbra is szimpatikus a PDSZ elnökének álláspontja, miszerint döntsön a pedagógus, ne büntessen a buktatással, hanem ha szakmailag úgy tartja helyesnek, akkor ne engedje a felsőbb osztályba. Trencsényi erre is felcsattant, nem érti Kerpen indokait: a pedagógusnak meg kell keresnie a szülőket, és beszélnie kell velük. Különben a buktatás, vagyis az új rendszer eredménye csak a gettóiskola lesz.
Igen, a szülőkkel beszélni kell, de ettől még a gyerek nem lesz okosabb. Főként, ha tanév végén teszi meg ezt a pedagógus. A gettóiskola veszélye talán egy kicsit eltúlzott, hiszen a buktatás visszaállítása nem tömeges buktatás jelent - feltételezhetően. Viszont be kell vallani, hogy a szöveges értékelést a gyerek nem veszi igazán komolyan, az már sokkal inkább motiváló erő lehet a számára, hogy ha nem tanul, akkor igenis megbukhat. Persze a buktatás visszaállítása felvet egy újabb kérdést is, méghozzá, hogy mit tudnak kezdeni a tanárok az alsóban rekedt túlkoros gyerekekkel.
2010.05.31. 11:15
Informatikusok a boncasztalon
Az informatikusképzés sem erőlteti meg magát, ha a gyakorlati oktatásról van szó. Az viszont nem derült ki, hogy a felsőoktatási intézmények miért nem fordítanak nagyobb hangsúlyt a kérdésre. Persze a Nyugat-magyarországi Egyetem elsőéveseinek nem is az oktatás rendbehozatala volt a céljuk, hanem kideríteni azt, hogy mit várnak el tőlük a vállalatok, ha informatikusként, diplomával kopogtatnak majd be hozzájuk.
Nem gondolkodott sokat az a 24 elsőéves gazdaságinformatikus hallgató, aki fogta magát és felmérést készített, mégpedig 101 magyarországi céget faggatva, hogy mi a véleményük róluk, és mit várnak el tőlük. Elvégre a felmérések és kutatások korát írjuk, trend feltérképezni a munkaerő-piaci elvárásokat: akkor meg miért ne tehetnék ennyire leszűkítve, a saját szakmájukra vetítve. Vélhették teljesen jogosan, majd összeírták kérdéseiket. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a kereslet az informatikusok iránt a régióban és az országban, versenyképesnek érzik-e azt a fizetést a cégek, amit adni tudnak, illetve kit hajlandóak foglalkoztatni, milyen elvárásokat támasztanak a frissdiplomásokkal szemben.
A hallgatók talpraesettségét bizonyítja, hogy a megkeresett 101 vállalat igenis elmondta a véleményét. Alighanem tisztában vannak vele, hogy ez közös érdek.
Igaz, hogy a kutatás elsősorban a nyugat-magyarországi régióra terjedt ki, de az eredmény több mint biztos, hogy mindenki számára hasznos lehet. Kiderült, hogy a legtöbbet foglalkoztatottak a programozó szoftverfejlesztők, másodikak a „mindenes informatikusok”, míg a harmadik helyen a rendszergazdák állnak. Legkevesebben vezetői információs rendszer specialistákat foglalkoztatnak - a megkérdezett cégek közül. Az elmúlt évben a válaszadó vállalkozások közül 32 százalék vett fel friss diplomás informatikust, leginkább műszaki informatikust és gazdaságinformatikust. A kínált fizetést illetően a cégek háromnegyede értett egyet abban, hogy versenyképes az ajánlatuk.
A statisztikai adatokat követően a munkaadók lehetőséget kaptak arra is, hogy elmondják véleményüket, elvárásaikat is - talán ez segíthet legtöbbet a fiataloknak. Mint manapság mindenhol, itt is elsőhelyes lett a gyakorlati képzés hiánya - ami egyértelműen nem a hallgatók, hanem az oktatás bűne - és az új fejlesztések ismeretének hiánya. Pedig a szakmai gyakorlat megléte épp ugyanolyan fontos a vállalatoknak, mint a frissen végzett jó diplomaminősítése, amikor munkaerőt keresnek. Nem túl kecsegetető azonban, hogy leginkább a 3-5 és az 5-10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezőket foglalkoztatják szívesen.
Szintén toplistás kérdés a nyelvtudás, elsődlegesesen megkövetelt az angol, utána pedig a német - legalább középfokú, de nem volt ritka a felsőfokú nyelvismeret szükségessége sem. A gatyafelkötésnek azonban közel sincs vége, voltak olyan cégek, ahol a francia tudást, vagy a szlovén nyelvtudást is elvárták.
A vállalatok válaszaiból kiderült az is, hogy az állásinterjún figyelembe veszik, hogy a jelentkező jó problémamegoldó-e, mennyire önálló és kreatív, de fontosnak tartják a felelősségvállalást is. Az, hogy a fiatal munkaerő rendelkezi-e vezetői ambíciókkal és készségekkel a legkevésbé sem érdekli őket.
A feladat innentől kezdve csak annyi, hogy követni kell az útmutatást: kreativitás, önálló munkavégzés, szakmai gyakorlat, és nyelvtudás. Szinte, mint bárhol máshol.
2010.05.27. 14:35
Hol a jól képzett szakmunkás?
Király a diploma, de a munkaadók még a fél karukat is odaadnák egy jó szakmunkásért. Elértük, hogy az évek során „diplomagyár” lettük, felsőoktatásunk ontja a sok értelmiségit, csak közben elfogyott a szakképzésből kikerülő megfelelő tudással bíró fiatal. Pedig nagy szükség lenne rájuk. Ezt bizonyítja, hogy a munkaadók beintenek mindenkinek és saját képzésekkel, képzőközpontokkal javítanak a helyzeten.
A Manpower által frissen elkészített, majd lábunk elé vetett felmérés pedig nem csak arra figyelmeztet, hogy lassan érdemes lesz diplománkat inkább szakmunkás bizonyítványra cserélni, de arra is, hogy komoly gondok vannak. Mind a szakmunkások körében, mind az őket útjukra indító intézmények körében. Mielőtt azonban a gondokkal néznénk szembe érdemes egy kicsit megállni, leülni - kinek hogyan jobb- és szembenézni a tényekkel: 18 ezer munkahely van ma Magyarországon, amit jól képzett munkaerővel akár holnap be lehetne tölteni! Közben pedig válságról, munkanélküliségről cikkeznek az újságok. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha jobban belegondolunk, akkor egyszerű a képlet: ezt a 18 ezer álláshelyet mi teremtettük meg. Mégpedig azzal, hogy állást csak érettségivel, de inkább csak diplomával vagyunk hajlandóak keresni. Másrészről szembe kell nézni azzal is, hogy míg a felsőoktatás folyton szem előtt van, addig a szakmunkásképzés leágazóban van. Legalábbis erről számolnak be a megkérdezett munkaadók. Az ok nagyon egyszerű: a szakmunkások képzettsége nem követi a munkaerő-piaci igényeket. Még egyszerűbben pedig: nem tudnak csapatban dolgozni, és gyenge a problémamegoldó képességük. Ráadásul még dolgozni sem szeretnek. Mert mi az, hogy utazni kelljen a munkáért, és hogy nincsen cigi szünet. Ez utóbbin meg sem próbálnak változtatni a munkaadók. Érthető is, mert aki hülye, haljon meg. A munkaerő megteremtéséért azonban nagyon is tesznek, egyre több cég képezi ki saját maga a megfelelő utánpótlást. Ezzel pedig nem csak a saját munkaerő-piaci igényeiket elégítik ki, de egyben a fiatalokat is motiválják. Mégpedig a munkavégzésre.
A jó és rossz pontok elosztását nem szeretném túlmagyarázni. Szakképzésünk felhívta magára figyelmet, mint ahogy a felsőoktatásunk is. Az egyik keveset, a másik pedig túl sokat termel. A minőség kérdését definiáló halmazt pedig jobb nyitva hagyni (érdemes rákeresni a Baze által emlegetett videoblogra, a tátott száj garantált). A felmérés azonban mindemellett arra is figyelmeztet, hogy a szakmunkás kicsit sem kevesebb, mint a diplomás. Sőt a jelenlegi
helyzetben még több is.
Nem lenne fair azonban elhallgatni, hogy a felmérés nem csak Magyarországra terjedt ki, hanem velünk együtt 36 országban vizsgálta meg a kérdést. A helyzet világszerte ugyanez: a munkaadók 31 százaléka (Mo.-on 30 százaléka) nem tudja betölteni üres állásait, mert nem talál megfelelő munkaerőt. Míg Japán, Brazília, Argentína, Szingapúr és Lengyelország munkaadói számára legnehezebb, addig Írország, az Egyesült Királyság, Norvégia, az Egyesült Államok és Spanyolország munkaadóit érinti legkevésbé a megfelelő munkatárs felkutatása. Amíg Kínában, Japánban és Szingapúrban romlott a helyzet, addig a tavalyi adatokhoz képest javulást ért el Románia, Tajvan és a Dél-afrikai Köztársaság is. A nemzetközi statisztikákat elnézve megnyugtató, hogy Magyarország nem szerepel a legnehezebb helyzetben lévő országok között. Viszont elgondolkodtató, hogy azok között sem, akiknél javult a helyzet.
2010.05.25. 15:50
Mindegy, hogy ’56 vagy ’48, csak ruszkik haza!
Ünnepeljük a nemzeti „pirosbetűsöket”, igaz, fogalmunk sincs róla, hogy miért. A középiskolások simán összekeverik 1956-ot az 1848-as forradalommal, vaktában találgatnak arról, hogy 12 vagy netán 16 pont volt anno követelésként megfogalmazva, 60 százalékuk pedig csak a jelszóra emlékezik, hogy „Ruszkik haza!”. A leírtak pedig igazak, derült ki a Kaposvári Egyetem adjunktusának felméréséből. Lehangoló. Vajon Pünkösd, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe is csak egy szabadnap volt a tanulóknak?
A Kaposvári Egyetemen oktató tanárnő arra kereste a választ felmérésében, hogy mit is tudnak a diákok nemzeti ünnepeinkről, a gyásznapokról és az emléknapokról. Micsoda hülyeség. Gondoltam szemöldököm felvonva, hiszen ez alapműveltség, mindenki tisztában van velük. Ám kiderült, a tanárnő ráhibázott a témaválasztással, az eredmények sokkolnak. Miközben háborgunk, hogy összekeverik Budapestet Bukaresttel, mellünket kihúzva büszkélkedünk, hogy igenis a mi nyelvünk a legszebb a világon, ugyanakkor a megkérdezett 8-15 éves diákok csak találgatnak, ha piros betűs ünnepeinkről van szó. Pedig ezt már tanulták a történelemórákon.
Az 1956-os kérdésre, hogy miért ünnepeljük október 23-át, a fiatalok fele csak találgatott, hogy forradalom vagy szabadságharc volt, de akadt, aki 1848-49 történéseivel rukkolt elő a választ keresve. Megdöbbentő, hogy csak 10 százalék tudta, hogy 2009-ben a köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóját is ünnepelhettük. Visszatérve ’56-hoz, a beszámoló szerint sokan bizonyos pontokra véltek emlékezni, 12-re vagy 16-ra, volt, akinek az „egy nép azt mondta: Elég volt!” Márai idézet ugrott be, viszont a diákok több mint fele emlékezett arra a jelszóra, hogy „Ruszkik haza!”. A fiatalok egyharmadának fogalma sem volt, hogy ki ellen indult a harc, idegen elnyomók vagy hazaiak ellen: sokan tippeltek az osztrákokra, a németekre és az oroszokra. Kevesen tudták azt is, hogy a második világháború végétől voltak Magyarországon orosz katonák, és csak néhányan válaszolták meg helyesen, hogy mióta nemzeti ünnep október 23-a.
A felmérés hasonlóan szomorúan eredményt hozott az emléknapokkal kapcsolatban is. Csak minden ötödik diák tudta, hogy november első napjaiban mindenszentek és hallottak napja van: a gyerekek 70 százaléka szerint a dátumhoz halloween köthető.
A tanárnő azonban nem ítélte el a gyermekeket, szerinte ugyanis jobban kell segíteni a fiatalokat történelmünk megértésében, vagy emlék és ünnepnapjaink megismerésében. Példaként az 1956 eseményeit feldolgozó Vajna filmet hozta, a Szabadság, szerelem akár kötelező is lehetne az iskolákban- vélte.
A tanárnőhöz csatlakozva pedig a Szamárpad is karitatív tevékenységbe fog, mivel idén május 24-re esett Pünkösd, eláruljuk a fiataloknak, hogy mit is ünnepeltünk. Pünkösd a karácsony és a húsvét után a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe. A húsvét utáni 50. napon a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, Pünkösd napját ünnepli. A keresztény egyház ezt annak emlékére tartja, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, s ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.
2010.05.21. 12:40
Diplomátlan diplomások
Egy, a saját nyelvén beszélő nemzet vagyunk. Külföldön meg csak mutogatunk, kézzel és lábbal, mi az, hogy nem érted mit akarok – csattanunk fel. Ez van, valahogy nálunk nem divat külföldiül beszélni. Viszont ’96 óta a diploma megszerzésének feltétele a nyelvvizsga. Itt esik pofára a sok hallgató, és áll feszengve a diplomaosztón, hiszen elmegy, és kínvigyor közepette teszi zsebre a nagy semmit. Mert diplomát bizony nem kap.
A helyezet igaz, és szomorú. A felsőoktatási intézmények nagy hányadában a végzősök annyira bénák, hogy képtelen valamilyen nyelvvizsgát villantani. Elég csak pár intézmény statisztikájából csipegetni, és hamar el is megy az ember kedve. A Corvinus elég jól áll, a hallgatók 92 százaléka megugorja a szintet, még az ELTE sem panaszkodhat a végzettek 82 százalékának adhatja oda diplomáját. Viszont vannak olyan intézmények, akiknél még leírni is gyalázat a számokat: a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán 67%, a Kodolányi János Főiskolán 59 %, a Gábor Dénes Főiskolán 50 %, a Színház és Filmművészeti Egyetemen 34% … nem is írom tovább. A legtöbb intézmény azonban nem is reagált a kérdésre, illetve hallgatóik érdekeire és az intézmény presztízsére hivatkozva nem közölt információt. Vajh, miért? Mert a hallgatók érdekei tiltják, jó oké, de az intézmény presztízse? Ez már eleve sejtet valamit. Ugye? Mert persze az egyetemeknek és főiskoláknak nem feladata a nyelvvizsgára való felkészítés. Mint ahogy élnek is ezzel a jogukkal. És a nyelvszakokon kívül igen ritka a nyelvoktatás, ami azért valljuk be hatalmas szégyen ránk nézve. Egyrészt ifjaink valóban nem tudnak megszólalni más nyelven, másrészt a diplomájuk évekig porosodik az intézmények polcain. Kérdés továbbá az is, milyen nyelvoktatás folyik a középiskolákban, ha a hallgatók fele nyelvvizsga nélkül érkezik a felsőoktatásba? Mert ott ugye kötelező nyelvet tanulni.
Szidhatjuk a pedagógust, a felsőoktatást, szidhatunk bárkit a világon, de amíg a tanuló, hallgató nem veszi kezébe a nyelvkönyvet meg a szótárt, és nem kezd el foglalkozni vele, addig minden hiába. Takaródzik is ezzel sok felsőoktatási intézmény, szerintük ugyanis ezek az eredmények nem a főiskola és egyetem oktatási színvonalát, hanem a hallgatók szorgalmát minősíti. Részben. De ilyen csúnyán rájuk kenni a dolgot nem túl szép.
Csatoljunk csak vissza egy pillanatra a mobilitás kérdéséhez. Ugyanis, ha egy egyetem nem foglalkozik hallgatói nyelvtudásával, azok nem beszélnek, csak kizárólag az anyanyelvükön, akkor valószínűleg nem tudnak külföldi tanulmányokat végezni. Mi következik ebből? Más országok egyetemi azt látják, hogy ezektől a magyaroktól alig jönnek. Ennyire szerencsétlen a felsőoktatásuk, hogy nincs kit kiküldeniük. Partnerkapcsolat vége. Ezekkel? – tehetik fel a kérdést jogosan.
Mi pedig csak sunyítunk. Egyelőre diplomátlan diplomásként. Mint, aki jól végezte a dolgát, és hümmögünk nagyot, másra mutogatva: nem az hibám.
2010.05.20. 14:37
Munka híján tanulj tovább!
A „mennyit ér a diploma” kérdést ízlelgetik a japánok is – persze, hogy a válság okozta felállás keseríti meg az ő szájízüket is. Ám a japán frissdiplomások nem regisztrált munkanélküliként búslakodnak a négy fal között, inkább az egyetemen maradnak addig, amíg meg nem találják a megfelelő állást. Lehetőségük van rá, hiszen fél áron maradhatnak ötödéven. Igaz náluk az is megszokott, hogy már az egyetemi évek alatt állást szereznek.
Az efféle hozzáállás pedig már nálunk is kezd meghonosodni, a hallgatók már nem csak gyakorlatot, de állást is igyekeznek keresni tanulmányaik alatt. Igaz nálunk a szükség irányítja az álláskeresők figyelmét, ami többnyire nem a bér nagyságára fókuszál: a lényeg, hogy legyen munka, és ne halljunk éhen. A japánok azonban másként gondolkodnak. Nem mennek bele semmi olyanba, ami rossz lenne nekik. Vagyis csak a biztos és jó fizetés játszik az életükben, a megszenvedett felsőfokú tanulmányokért cserébe nem hajlandók lejjebb adni. Nem úgy, mint például itthon, ahol némi túlzással még postásnak is elmegy a frissdiplomás, csak ne haljon éhen.
Visszatérve a japánokra, a szakértők is érzik, hogy gond van, látják azt is, hogy szükség van a fiatalokra az egyre idősebb társadalmukban. Próbálják ők megakadályozni, hogy a frissdiplomásoknak ne freeterként - szabadúszóként - kelljen elhelyezkedniük részidős állásokba. De megoldásként csak az állásváltoztatás megkönnyítését, és a részidős foglalkoztatás korlátozását látják. A kormány is tehetetlennek látszik, erőfeszítéseik egyelőre csak a pályaválasztási tanácsadásra, a szakmai képzésre és arra irányulnak, hogy a cégeket több állandó alkalmazott felvételére bírják rá. No meg persze kompromisszumként az ideiglenes alkalmaztatás megreformálását is hangoztatják.
Az egyetemisták azonban állandó állást akarnak, mint mondják: aki beszorul egy részidős állásba sosem szabadul onnan… Ezért inkább fél áron maradnak ötödéven tanulni, s közben munkát keresve bíznak abban, hogy a cégek feláldozva az idősebb alkalmazottak magasabb bérét, lehetőséget biztosítanak a fiataloknak.
Azt viszont a fene se tudja, hogy ez bejön-e a japánoknak, és találnak-e állást a plusz egy év alatt. Viszont mindenképpen okos dolog tőlük, hogy nem tágítanak az elképzeléseik mellől, és olyan munkát vállalnak csak el, amit tényleg jó szívvel. Ez pedig, mint már említettem a magyar ifjakra is egyre inkább jellemző, mint ahogy az egyetemi évek alatti álláskeresés is. Amit valóban nem árt időben elkezdeni…
2010.05.19. 10:10
A franciák is bukdácsolnak
Csámcsogunk a hazai bolognán, meg hogy béna az „új” érettségi rendszer, ezért mint egy falat kenyérnek úgy örülünk, hogy a franciák is buták. Legalábbis papíron. Kiderült, hogy minden ötödik francia diák olvasási nehézségekkel küzd, és a 15 évesnél fiatalabbak 40 százaléka legalább egyszer megbukik. De port kavart az is, hogy míg a gazdag gyerekek 80 százaléka, addig a hátrányos helyzetűeknek csak 18 százaléka szerez érettségi vizsgát. Közben pedig háborognak, hogy az egyetemi rangsorok nem ismerik a Sorbonne nevet.
Röhögve kaptuk fel a fejünket, amikor kiderült, hogy gáz van a franciáknál is. Pedig nem is olyan régen még egy kezdeményezést indítottak el, hogy az unió is csináljon saját egyetemi rangsort. Az ok akkor az volt, hogy a sanghaji Jiao Tong Egyetem és a The Times Higher Education által összeállított rangsorokban a francia egyetemek nem szerepeltek túl jól, a Sorbonne például fel sem került a listára. Vicces, hogy fél év sem telt el, és azóta sokkal égetőbb gondjaik vannak. Na, mondjuk ez azért tényleg komolyabb. Valóban kellemetlen lehet szembenézni a 2005-ös célokkal, amikor is a Fillon-kormány azt ígérte, hogy a középiskolát elvégző valamennyi diák diplomát vagy szakképesítést szerez majd. Az akkori elképzelések szerint 80 százalékuk maturál, a felük pedig lediplomázik. Mint egy álom, olyan szép. Ezt azonban alaposan benézték a franciák. Viszont javukra legyen írva, hogy nem sunnyognak, hanem szembenéznek vele. Nem sikerült- látják be, és keresik az okokat. A magyarázat szerint a diákok teljesítményét a származásuk határozza meg, hogy gazdag vagy szegény családból indulnak el reggel az iskolába. A különbség a két réteg között pedig egyre nő. És pont. Megvan az ok, megoldást viszont már nem tálaltak mellé. Mert az, hogy pénz kell hozzá, nem válasz- főleg válság idején.
És bár a legszebb öröm a káröröm, mégiscsak elgondolkodtató, hogy mi magyarok azzal hencegünk, hogy két magyar egyetemünk – a Szegedi Tudományegyetem és az ELTE – is az előkelő 303-401. helyet foglalja el – vagyis felkerült a listára. Nincs is ezzel gond, szép eredmény ez, mégis jó példaként szolgálhat, hogy a franciák nem elégszenek meg a listás helyezéssel. És van is rá okuk, hiszen valóban világszerte ismertek az egyetemeik, mint a Sorbonne, az Université Pierre et Marie Curie- Paris VI., vagy az École Normale Supérieure. Ez pedig arra enged következtetni, hogy valamit mégis tudnak: lehet, hogy nem is hülyék?
2010.05.18. 11:00
Tanár vs. Szülő – a szavak pankrációja
A szülők fele szerint szavaikat semmibe veszik a tanárok, hiába is próbálják építő kritikáikkal javítani az oktatást. Tehát a helyzet szerintük egyértelmű: a tanárokat a legkevésbé sem érdekli a diákok helyzete, illetve csak kritizálják őket - derült ki a Diáktanító.hu és a Doo.hu nem reprezentatív felméréséből. Persze a tanárok szájából másként hangzottak a válaszok, 67 százalékuk gondolja úgy, hogy hallgatnak rájuk a szülők - legalábbis a fogadóórákon nagyon bólogatnak. De kinek van igaza?
A két netes portál pedig alaposan belenyúlt a témába, még azt is hihetnénk, hogy szándékosan keverik a …, hergelik a kedélyeket. A tanár és a szülő köztudottan veszélyes ellenfél, hiszen az egyik rendszerint vádolja a büdös kölköt, a másik többnyire védi azt a szegény ma született bárányt: hisz az én kisfiam egész este tanult, mégis kettest kapott? Jobb esetben csak a szavak kerülnek összetűzésbe és egy pofon sem csattan el.., ugye emlékszünk a nem is oly régi tanár-szülő pankrációkra? Szóval a Diáktanító.hu és a Doo.hu vagy tényleg fel akarta hívni magára a figyelmet, vagy tényleg csak jót akart és kideríteni, hogy mi is a helyzet.
A felmérésükből ugyanis kiderült, hogy míg a tanárok 67 százaléka szerint a szülők elfogadják és megértik építő jellegű kritikáikat, addig a szülők fele úgy érzi, hogy a tanárok nem törődöm módon viszonyulnak diákjaikhoz. A bomba pedig robbant: a szülők 21 százaléka elégedett csak maximálisan a tanárokkal, a válaszadók 18 százaléka pedig komoly gondokat jelzett. Hoppá… nem egyszerű a matek, a kérdések kuszák, annyi biztos, hogy 14 kérdést kapott a tanár és a szülő is. A „feleszülő” okénak tart mindent, bár összességében csak 21 százalékuk mondta biztosra ezt, a fele elégedetlen, sőt a felmenők 18 százaléka aggasztónak tartja a helyzetet. A szülők a kérdéseket látva még inkább rákontráztak, 53 százalékuk szerint nem a fizetés nagyságától függ a minőség – persze a tanárok ezt a kérdést is máshogy látták: már pedig van összefüggés. Nehéz pártatlannak maradni, és nehéz egyértelműen állást foglalni- valóban kényes kérdés.
Aztán a két internetes portál még inkább hergelni kezdte kérdéseivel a megkérdezett feleket: terítékre került a gyermeknevelés. A szülők egyre kevésbé szorulnak a tanárok segítségére a gyereknevelésben, míg a tanárok szerint fontos tanácsokkal láthatnák el őket. Ugyanis a tanítók szerint a nebulók nem készülnek fel rendesen az órákra. Persze a szülők szinte mind egyetértettek benne, hogy fiaik és lányaik tökéletes tudással érkeznek a tanórákra- gond pedig egy szál se.
A számokat látva, valamit tudnak a felmérés készítői, hiszen sok az egyet nem értés a két fél között. Az viszont nem tiszta, hogy a tájékoztatás ezen formája miként segíthet, anélkül, hogy ne generálna még nagyobb ellenszenvet a két fél között. Hiszen a szülő most joggal mondhatja: na ugye, hogy megmondtam? A tanár pedig joggal orrolhat meg a fogadóórán oly együttértő, a hátuk mögött elégedetlenkedő szülőkre.