A rektorok meg csak hallgatnak, mikor mindenki milliókról beszél - mit nekik jogerős bírósági ítélet. Fizetését egyik sem akarja elárulni. Pedig így csak a lavinát gördítik tovább, a némaság csakis simlisségre enged következni.

 
Azt persze nagyjából lehet tudni, hogy milliós összegekről van szó. És legyen, a jó esetben társadalmi értelmiséget képző bölcsők ringatói miért is ne vihetnének haza egy vaskosabb összeget, hiszen mindegyikük saját területén professzori címet szerzett tudósember, aki ráadásul egy intézmény döntéseiért is felelős. A baj az egészben, hogy eszerint ők maguk nem érzik jogosnak tevékenységükért járó apanázst, különben miért ez a nagy titkolózás? Bizonyára az óriási pénzügyi gondokkal küzdő egyetemek vezetői pironkodva bár, de a milliós havi bér mellett azért hazaviszik a szintén milliókra rúgó prémiumokat – ezen talán már van mit szégyellni. Ezért érezhetik jogállamon kívülieknek magukat és ülnek össze megtárgyalni egy jogerős ítélet teendőit másfél hét múlva, ahelyett, hogy közszemlére tennék fizetésüket? Vagy tán más takargatni valójuk is akad? Mint Szabó Jánosnak, a Zrínyi rektorának?
Igen, Szabó János kicsit telhetetlen volt, valószínűleg nem volt neki elég a havi apanázs, így kiegészíteni gondolta azt. Egy kis vesztegetéssel, ami miatt februárban le is tartoztatták. A fizetését viszont elárulták, havonta több mint 750 ezer forintot keres, most is. Mivel a szerződése él, mit számít, hogy éppen előzetesben ül. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem nyilván elkerülve a további bonyodalmakat és rendőri bulikat inkább fogta magát és nyilvánosságra hozta a fizetéseket. Szabónak a havi 750 ezres fizetése mellé 908 ezer forint prémium is jár. Nem is rossz. Az őt helyettesítő Nagy Kálmán kancellár pedig 677 ezer forintot keres. Ők kiterítették a lapokat. Jah, hogy miért is? Az egész történet tavaly ősszel indult, amikor elkezdődtek a találgatások, mennyi is az annyi. A rektorok pedig dacosan vállat vontak és fityiszt intettek. Nem kellett több ennél Bokody Tamás újságírónak, aki fogta magát és a Társaság a Szabadjogokért Egyesülettel közösen próbapert indított a gödöllői Szent István Egyetem ellen. A Fővárosi Ítélőtábla pedig jogerős ítéletében május 27-én megállapította, hogy a rektorok, rektorhelyettesek és dékánok fizetése közérdekből nyilvános adat, amelyet közzé kell tenni. Snitt. Csütörtök óta pedig várunk. Kíváncsian, vajon mennyi az annyi. De hiába, a rektorok mind, mint durcás kisfiúk (vagy kislányok) a nyelvüket öltögetik: úgysem mondom meg. Dagasztják tovább, az egyes lapok szerint már „botránnyá” hízott ügyet. Azok a vezetők, akik egyáltalán válaszra méltatják az őket megkeresőket, olcsó kifogással állnak elő. Szerintük ugyanis az ítélet csak a Szent István Egyetemre vonatkozik, ezért kizárólag a SZIE vezetőinek kell előállni a számokkal. Megnyugtatva mindenkit június 11-ig kértek türelmet páran, amikor is a Magyar Rektori Konferencia ülésén tárgyalják meg az ítéletben foglaltakat.
 
Igaz az ügy már lassan egy éve húzódik, miután Bokody Tamás tavaly júniusban kereste meg a SZIE rektorát és a többi vezetőt. Azóta már nyilatkozott az adatvédelmi biztos is, aki kijelentette, hogy fizetésük nyilvános, mivel közpénzről van szó. Mindezek fényében továbbra sem érthető, miért halogatnak a rektorok, és főként miért titkolják jövedelmüket.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr112050399

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kétmilliónál is többet keres a Corvinus rektora 2010.06.04. 13:08:01

A Budapesti Corvinus Egyetem és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának fizetése is a nyilvánosság elé került. A Corvinus rektora 2009-ben és 2010-ben 2,36 millió forintot vehetett fel, prémiumával együtt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása