A kérdés teljesen hétköznapi, és adott annak a pár „idiótának” köszönhetően, akik úgy gondolják, tesznek is valamit karrierjük előremozdításáért, és bár nem kívánják az idők végezetéig az iskolapadot koptatni, tovább képeznék magukat. Ők levelező tagozaton vágnak bele az újabb, második, vagy harmadik diploma megszerzésébe, munka mellett, a Life Long Learning jegyében. Ettől a pillanattól kezdve azonban már ki is csúsznak alanyunk kezéből a dolgok, eddig ő döntött, az újabb diploma mellett, most már helyette döntenek – az idejéről.

Rögtön ketten is az arcába vágják a kemény valóságot, alkalmazkodj, szakadj ketté, oldd meg ahogy tudod. Az egyik az intézmény, ahova a kezdetekkor még lelkesen iratkoztak be. Mert évközben még megoldja a dolgos hallgató, hogy kéthetente szombaton bejárjon az órákra, de mi a helyzet a vizsgaidőszakkal? Az már kemény dió. Dolgozni továbbra is jár, éjjelente tanul, és próbálja úgy beosztani a vizsgákat, hogy a munkahelyén is lássák néha napján, de ideje is jusson felkészülni. Ráadásul a vizsgák többnyire munkanapra esnek, a levelezőség szellemében még véletlenül sem a hétvégére, hogy megkönnyítsék az élethosszig tanuló dolgát. Erre jön rá a pótvizsga, amire vagy felfér, vagy nem. Mert a tanár megteheti, hogy vagy időben javítja ki a dolgozatot, vagy nem.

A másik oldal pedig a munkáltató, aki vagy rugalmas, vagy nem. Elméletben a munkáltatónak kutya kötelessége biztosítani az egyetemi, illetve főiskolai tanulmányokhoz szükséges időt – mert még mindig levelezőről beszélünk, és nem nappali tagozatról. Szóval, az oktatási intézmény által kiadott hivatalos tanrend fejében a munkáltatónak kell meghatároznia, hogy mennyi fizetetlen szabadságot ad, aminek semmi köze sincs a rendes szabadsághoz. Megint csak elméletben a diplomamunka elkészítéséhez tíz nap szabadság jár, vizsgák esetén pedig vizsgánként négy munkanap szabadidő, amibe a vizsga napja is beleszámít. Persze mindez csak elméletben működik, mert sokaknak fogalma sincs erről, sem a munkaadók közül, sem a munka mellett tanulásra vállalkozók közül. Utóbbiak félve merik felhozni a témát főnökük előtt, aki ha kegyes, megengedi, hogy az a hülye szabit vegyen ki a vizsgájára. Ő meg hálás érte, és eszébe sem jut reklamálni, hogy nem kap felkészülési napot, vagy, hogy a szabadságával kell fizetnie érte. Jó esetben. Sokszor azonban hiába kapálódzik munkahelyén a szerencsétlen élethosszig tanuló, hogy LIFE LONG LEARNING – nem érted? Inkább elküldik melegebb éghajlatra, dolgozz máshol, nekünk nem kellenek a problémás könyvmolyok.