Király a diploma, de a munkaadók még a fél karukat is odaadnák egy jó szakmunkásért. Elértük, hogy az évek során „diplomagyár” lettük, felsőoktatásunk ontja a sok értelmiségit, csak közben elfogyott a szakképzésből kikerülő megfelelő tudással bíró fiatal. Pedig nagy szükség lenne rájuk. Ezt bizonyítja, hogy a munkaadók beintenek mindenkinek és saját képzésekkel, képzőközpontokkal javítanak a helyzeten.

 
 
A Manpower által frissen elkészített, majd lábunk elé vetett felmérés pedig nem csak arra figyelmeztet, hogy lassan érdemes lesz diplománkat inkább szakmunkás bizonyítványra cserélni, de arra is, hogy komoly gondok vannak. Mind a szakmunkások körében, mind az őket útjukra indító intézmények körében. Mielőtt azonban a gondokkal néznénk szembe érdemes egy kicsit megállni, leülni - kinek hogyan jobb- és szembenézni a tényekkel: 18 ezer munkahely van ma Magyarországon, amit jól képzett munkaerővel akár holnap be lehetne tölteni! Közben pedig válságról, munkanélküliségről cikkeznek az újságok. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha jobban belegondolunk, akkor egyszerű a képlet: ezt a 18 ezer álláshelyet mi teremtettük meg. Mégpedig azzal, hogy állást csak érettségivel, de inkább csak diplomával vagyunk hajlandóak keresni. Másrészről szembe kell nézni azzal is, hogy míg a felsőoktatás folyton szem előtt van, addig a szakmunkásképzés leágazóban van. Legalábbis erről számolnak be a megkérdezett munkaadók. Az ok nagyon egyszerű: a szakmunkások képzettsége nem követi a munkaerő-piaci igényeket. Még egyszerűbben pedig: nem tudnak csapatban dolgozni, és gyenge a problémamegoldó képességük. Ráadásul még dolgozni sem szeretnek. Mert mi az, hogy utazni kelljen a munkáért, és hogy nincsen cigi szünet. Ez utóbbin meg sem próbálnak változtatni a munkaadók. Érthető is, mert aki hülye, haljon meg. A munkaerő megteremtéséért azonban nagyon is tesznek, egyre több cég képezi ki saját maga a megfelelő utánpótlást. Ezzel pedig nem csak a saját munkaerő-piaci igényeiket elégítik ki, de egyben a fiatalokat is motiválják. Mégpedig a munkavégzésre.
A jó és rossz pontok elosztását nem szeretném túlmagyarázni. Szakképzésünk felhívta magára figyelmet, mint ahogy a felsőoktatásunk is. Az egyik keveset, a másik pedig túl sokat termel. A minőség kérdését definiáló halmazt pedig jobb nyitva hagyni (érdemes rákeresni a Baze által emlegetett videoblogra, a tátott száj garantált).  A felmérés azonban mindemellett arra is figyelmeztet, hogy a szakmunkás kicsit sem kevesebb, mint a diplomás. Sőt a jelenlegi
helyzetben még több is.
 
Nem lenne fair azonban elhallgatni, hogy a felmérés nem csak Magyarországra terjedt ki, hanem velünk együtt 36 országban vizsgálta meg a kérdést. A helyzet világszerte ugyanez: a munkaadók 31 százaléka (Mo.-on 30 százaléka) nem tudja betölteni üres állásait, mert nem talál megfelelő munkaerőt. Míg Japán, Brazília, Argentína, Szingapúr és Lengyelország munkaadói számára legnehezebb, addig Írország, az Egyesült Királyság, Norvégia, az Egyesült Államok és Spanyolország munkaadóit érinti legkevésbé a megfelelő munkatárs felkutatása. Amíg Kínában, Japánban és Szingapúrban romlott a helyzet, addig a tavalyi adatokhoz képest javulást ért el Románia, Tajvan és a Dél-afrikai Köztársaság is. A nemzetközi statisztikákat elnézve megnyugtató, hogy Magyarország nem szerepel a legnehezebb helyzetben lévő országok között. Viszont elgondolkodtató, hogy azok között sem, akiknél javult a helyzet.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr502035496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolti76 2010.05.27. 21:10:29

jó szöveg, sokat hallani, csak sajnos nem igaz.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.27. 21:15:23

"Még egyszerűbben pedig: nem tudnak csapatban dolgozni, és gyenge a problémamegoldó képességük. Ráadásul még dolgozni sem szeretnek. Mert mi az, hogy utazni kelljen a munkáért, és hogy nincsen cigi szünet."

Ha szerinted ezen múlik, akkor kár volt megírni ezt a posztot.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.27. 21:16:29

"Király a diploma, de a munkaadók még a fél karukat is odaadnák egy jó szakmunkásért."

Válság van még mindig, a szakmunkásokat ugyanúgy nem keresik, mint a diplomásokat.

lamed 2010.05.27. 21:17:08

"a munkaadók még a fél karukat is odaadnák egy jó szakmunkásért"

Esetleg dupla-tripla fizetést? És főként: jobb munkakörülményeket? Mert a fél karjuk a kutyának sem kell.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.27. 21:20:41

Jah, abban igazad van, hogy állások vannak szakmunkások részére. De ha közelebb kerülsz hozzá, akkor kiderül, hogy minimálbér, túlóra kifizetés nuku, a bejelentés meg nem egészen úgy...

Zsolti76 2010.05.27. 21:20:54

így van. minimálbérért, napi 12-14 órában, heti 6 nappal igen, fél karukat adnák.

zorg2 2010.05.27. 21:27:18

Addig nem is akarnak a fiatalok jól képzett szakmunkás lenni, amíg a fizetésből nem lehet megélni.
Diplomásként még azért valamivel nagyobb esélyük lehet arra, hogy normális fizetést kapjanak. Szakmunkásként leginkább csak a rabszolgamunka juthat nekik...

teddybear01 2010.05.27. 21:29:21

A 18 ezer betöltetlen munkahelyből legalább 15 ezer kamu. Ezek egyrészt a HR-cégek által egymástól átvett hirdetései, másrészt olyan hirdetések, amik mögött már rég nincs munkahely. De hirdetik, mert ki van fizetve. Harmadrészt pedig olyan hirdetések, amikkel csak a dolgozókat revolverezik, hogy mennyien szeretnének a helyükre állni.

Ami pedig a szakmunkásokat illeti, a mostani képzési szint komoly hiányosságokkal küzd. Tisztelet a kivételnek. Sok olyasmit megtanítanak viszont, ami egyértelműen felesleges.

arma 2010.05.27. 21:29:48

én is csak megerősíteni tudom, amit az előttem szólók: egyáltalán senkire nincs most sehol szükség. az öcsém 2 piacképes (!) szakmával állatokra vigyáz egy tanyán, hogy ne haljanak éhen. a szakmunkásos dolog egy mítosz, amit egyetlen statisztika sem bizonyított még (sőt, pont az ellenkezőjét: minél magasabb az iskolai végzettség, annál kisebb a munkanélküliség)

Odin88 2010.05.27. 21:30:18

Kicsit sántít ez a felmérés.

cellimega 2010.05.27. 21:30:58

szerintem nincs erős összefüggés a kettő között (túl sok diplomás, kevés jó szakmunkás).
Persze néhány kamu főiskolát (bocs, már egyetemet) be lehetne zárni, de a lényeg szerintem ez:

mivel felemelték a tankötelezettséget 18 évre (ez kb 5 éve lépett ténylegesen életbe, de már korábban elrendelték), szinte mindenki továbbtanul 14 után (a családi pótlék miatt; ezt meg is mondják a többszörös évismétlők, ha a tanár kiakadva megkérdezi, miért jársz iskolába).
Képzeljétek el: a félanalfabéta (sőt olyanról is tudok, aki a saját nevét le tudta írni nyomtatott betűkkel, de az édesanyjáét már nem), a 80-as IQ-jú is továbbtanul. Hova mennek? Szakközépbe, gimibe?
Nem, szakmunkásba. Máshova nem is veszik fel.
Miután végigunatkozta a 4 évet az iskolapadban, elmegy betanított munkásnak egy gyárba, ha szorgalmas. Ha nem, segély vagy egyebek.
Tök felesleges volt kiképezni őket (a szakiskolák kerülnek a legtöbb pénzbe az országnak, sokkal gazdagabbak, mint a gimnáziumok), nagy részüket senki nem fogja alkalmazni, mert - tisztelet a kivételnek- nem alkalmasak önálló munka végzésére, ami egy szakembernél alap.

Következmény: aki érez magában affinitást egy szakmához, és jóravaló gyerek, az is inkább gimibe megy, mert a szakiskolákban (és szakközepek jó részében) borzalmas állapotok uralkodnak: szünetben a wc-ben osztják a drogot, stb.

14-re kellene visszavinni a tankötelezettséget, vagy kialakítani egy új iskolatípust, ahol az alapkészségeket (számolás, írás, szgépkezelés) gyakoroltatnák azzal a 10-30%-kal (nem tudom mennyi), akik soha nem lesznek szakmunkások. Szakiba az menne így, aki tényleg mester akar és tud lenni.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.05.27. 21:31:49

"18 ezer munkahely van ma Magyarországon, amit jól képzett munkaerővel akár holnap be lehetne tölteni! "

"A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye alkotta régióban 2010 második hónapjában 122 ezer 377 munkanélkülit tartott nyilván a munkaügyi központ"

Nebameg 2010.05.27. 21:32:41

@zorg2: Egy darabig. Mert megfordulhat a trend. Egyébként lehet, h sok a diplomás, de nem mérnökökből van túlkínálat (érthető módon)......

Darkcomet 2010.05.27. 21:32:41

Hülye a poszt írója, és az is marad. Meg ugye abszolút nem ismeri a munkás viszonyokat, ez frankón kiderül az írásából. Nem arról van szó, hogy a hazai melósok nem tudnak csapatban dolgozni, meg recegnek a cigiért, tessék már ezeket az idejétmúlt sztereotípiákat elfelejteni. Meg nem is arról, hogy nem utaznának át az országon egy kis melóért, pláne, hogy rengetegen csinálják ezt a "cigány életet". Lásd pl. építőipar. Hanem arról van szó, hogy a még létező és dolgozó melósok láthatatlanok a statisztikák számára, mivel a 70 százalékuk feketén, vagy minimálbérért kénytelen gürcölni. Vagy van egy humbug állása, és svarcban melózik éjjel-nappal. Tehát nem a fizikai munkavállalók hozzáállásával van a baj, hanem a munkaadóéval. Vagy a poszt írója úgy gondolja, hogy hazánkban a házak építését, a szakipari munkát, az autók javítása, a klímák telepítését, víz-gáz szerelést, stb. az ufók végzik? Akik természetesen nem dohányoznak és tudnak csapatban dolgozni? Tessék már gondolkozni is egy kicsit, mielőtt marhaságokat ír le. Az viszont igaz, hogy nálunk diplomagyártás folyik, fölösleges papírtermelés, amit aztán a kezdő munkavállaló feldughat a seggébe.

#szájbergyerek# 2010.05.27. 21:32:46

Nehogy tanulj magyar, jó neked a szakmunka is, meg a minimálbér.

Még a végén az lesz a genyó, aki fiatal éveiből néhányat tanulásra szánt, hogy könnyeben boldoguljon.

Egyébként diplomával vagy anélkül csak bérmunkás lehetsz ebben az országban.

Lővenbrau 2010.05.27. 21:32:55

Szerintem igaza van az előttem szólóknak, de a probléma valós.Első végzettetségem szerkezetlakatos és hegesztő. Régi osztálytársaim atomerőművekben dolgoznak..nyugaton.
Én csak azért nem, mert saját más területen alapított családi vállalkozásom van.
De, ha valamit meg kell tervezni, vagy csak meg kell hegeszteni, öt perc, oszt megcsinálom.
A régi szakmunkásképzőkben megtanultunk dolgozni.
Most meg csak a nyavajgás, hogy a diplomámmal nem vállalok el semmit, ami nem tesz rögtön milliomossá..
Ezer lehetőség van, hogy megéljen az ember fia, csak nyitottnak kell lenni a napi 12 óra melóra..

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.05.27. 21:34:31

@Blás Sailor von Wolfhausery:

No meg a 18.000-ből mennyi a kamu/ gogo táncos lányos/angliai húsiparos ahol jó a szlovák,lengyel (!) nyelvismeret/ügynöki stb. ...

#szájbergyerek# 2010.05.27. 21:36:58

@Nebameg: Egyébként lehet, h sok a diplomás, de nem mérnökökből van túlkínálat (érthető módon)......

Na ja, ahhoz már kellene némi gógyi is, aztán lehet menni humán diplomával pénztárosnak, mert van ilyen is.

G_P 2010.05.27. 21:37:13

Szerintem az van, hogy a kamufősulisok (Kodolányi, BKF, ZSKF) valóban meg fogják szívni, egy-egy jó szakember pedig horror összegeket fog keresni éveken belül (pl vízszerelő, mert rájuk mindig szükség lehet).

cellimega 2010.05.27. 21:37:14

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás:

Ny-Mo-on élek, és betanított munkásból is hiány van már most ebben a városban. Nem minimálbért kapnak pedig. Teljesítménybér van annál a cégnél, ahonnan közvetlen infóim vannak: 80-120 között keresnek nettó a legtöbben. Igaz, aki nagyon ügyetlen, lehet, hogy csak 40-et. Aki ügyes, napi 6 óra alatt megkeresi a 120-at (többet nem kaphat).

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.27. 21:37:26

@Lővenbrau: "A régi szakmunkásképzőkben megtanultunk dolgozni."
Ez így van.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.05.27. 21:37:43

egy az egyben mehet a modorosra :)

G_P 2010.05.27. 21:38:33

Ja, és persze a romkocsmákat megtöltő "Humán futurizmus a 11. század derekán a skandináv államokban" szakot végzett figurák sem hiszem, hogy túl hasznosak lennének a jövőben. Pénzügy, jog, közigazgatás, közgazdaság - ezek maradhatnának.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.27. 21:39:18

@cellimega: ez rendesen jól hangzik, ritka az ilyen.
Arról van infód, hogy miért van ott munkaerőhiány?

Ebzon 2010.05.27. 21:41:18

a cégnél ahol én vagyok most(már nem sokáig) 2en is technikusok vagyunk, betanított munkán cnc gépekkel dolgozunk 80 ért ami a szakmnkás minimál, akkor most mivan ?És külsős cég vesz fel persze, hogy rögtön rúghassanak ha van vmi.A gépbeállító ugyanezt a pénzt kapja.Vicc.

Ebzon 2010.05.27. 21:43:34

@G_P: közgadászunk is annyi van, és mire jók ? Meg kereskedelmisek ezrével, egyszerűen hülyék az emberek a pályaválasztáshoz, mindenki az ilyen töltelék szakokra megy, ahelyett hogy megtanulnának vmi hasznosat, és értelemeset. Vagy legalább utánanéznének, hoigy van-e kereset arra a szakágra amire mennek, de leszarják csak 1szerű legyen és hangzatos

2010.05.27. 21:45:42

Elég sok sebből vérzik ez a cikk. Saját tapasztalatom, hogy a 21. századi munkaadónak senki sem elég jó. Ha fiatal azé, ha öreg azé, ha diplomás azé, ha nem diplomás azé. Hatalmasak az elvárások, csekély juttatásokért. Aztán jön a második kategória, a képtelen álláshírdetések: Tapasztalt hegesztőt keresünk, felsőfokú végzettséggel, swahili nyelvtudással, helikoptervezetési, és tehénfejési tapasztalatokkal. Gazdasági ismeretekkel rendelkezők előnyben. Egyébként meg komolyra fordítva a szót, a szakmunkás azért nincs, mert nincs perspektíva benne. Ha valaki nagyon penge a szakmájában, alkalmazottként akkor sem tud 100 120-nál (és ez sem bejelentett) többet hazavinni, ha meggebed a melóban akkor sem. Kellene a jó szakember, fél karukat odaadnák érte, csak pénzbe ne kerüljön. Magyaroszrágon az aktatologatásért, léhűtő melókért fizetnek, bár már azért se nagyon, de legalább nem kell megszakadni. És amig ez a tendencia nem változik, addig ember se nagyon lesz, aki olyan szakmát fog tanulni, amire van ugyan kereslet, csak éppen nem tud életet alapozni rá...

Ebzon 2010.05.27. 21:46:05

Nem egy ismerősöm ment zskf-re, jól ki is röhögtem őket, egy már el is jött, mert kinyílt a csipája

Mesebeli Disznó 2010.05.27. 21:50:16

@cellimega: +1

Ez teljesen így van. Divat szapulni a képzést, de igazából erről van szó. Hülyék mennek be, hülyék jönnek ki.

(És mielőtt sarkítással vádolna valaki, az
elmúlt 10 évben 50-60 szakemberrel dolgoztattam, (javarészt építőipar, évi egy ingatlan felújítása) és 1(egy)db szakemberrel voltam eddig tökéletesen megelégedve. Ja, egyébként nincsenek extra igényeim és soha nem az olcsóság volt a legfőbb szempont.)

kewcheg 2010.05.27. 21:53:26

Van igazság a cikkben,de csak részben.Mert egy tehetséges gyerek által megszerzett ötvös-aranyműves,fogtechnikus vagy hajóépítő szakma valóban többet ér mint egy végigunatkozott öt-hat év a jogi karon,ami után el lehet menni az apehba havi százötvenért.De ez is Budapestre igaz,mert a kuriózum szakmák, amik költségesen állítanak elő terméket,csak a jómódú közösségekben kelendők.Borsodban lenni egyszerű melós hidegburkolónak vagy vasbetonszerelőnek azt jelenti,hogy ha szeret az illető dolgozni és megbízható,napi 10 óra munkáért heti 6 munkanapért megkap feketén kb.napi 6-8 ezret,tehát ugyanott van mint a jogász hivatalnok,csak nem irodában hanem kint dolgozik.Ja és télen nincs munka...

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.27. 21:54:41

@Jankove: "Ha valaki nagyon penge a szakmájában, alkalmazottként akkor sem tud 100 120-nál (és ez sem bejelentett) többet hazavinni, ha meggebed a melóban akkor sem."

Azért van kivétel...
Ha nem is sok.

Lővenbrau 2010.05.27. 21:55:19

@Jankove:
Először mindenki szop, de melette tanul is.Nem az első naptól kell életet alapozni.A remény legyen vele az első években aztán meg vátsa ki a válalkozóit.Az út nyitott.

Lővenbrau 2010.05.27. 21:58:02

Bocs, vállalkozóit.... Sok a Lővenbrau :-)

Zsola777 2010.05.27. 22:04:58

Az iskolának tanulni kellene megtanítania, akkor mindenki könnyen alkalmazkodna a változáshoz. Mert ma már nincsenek nyugdíjas állások (mármint egyetlen munkahely), néha változtatni kell. Ha nem tudnak alkalmazkodni, persze, hogy nehéz elhelyezkedni. Ilyenkor azért jó a cégek saját képzése.
De azt se felejtsük el, hogy sokakat azért küldenek el, mert "túlképzettek". Azaz túl idősek/tapasztaltak már ahhoz, hogy könnyű legyen kihasználni őket.
Munkaadónak, munkavállalónak és az oktatásnak egyaránt változnia kellene.

MeseDisznó: a jó szakember tényleg ritka, de az iskola nem mindig tanítja meg a szakmát, sokszor köze nincs, vagy alig van hozzá köze. Az okos persze iskolán kívül is képzi magát, annak lesz esélye jó állást kapni.
De nem ragozom.

karikaV43 2010.05.27. 22:06:00

@Darkcomet: te biztos vezetsz vállalkozást
,hogy ilyen jól tudod a munkaadók hozzáállását.Az építőiparban még mindig 2000Ft rezsióradíjjal kell dolgozni mert a lakosság jó része nem tud többet fizetni.Az adó és járulék több mint 70%,ebből adjál több pénzt a melósnak nagy okos.A melósok többsége lusta,a cigi szünet igen is téma és sajnos szakmailag sincs felkészülve.10év alatt 3 normális kőműves dolgozott nálunk,a több mint 30-ból,abból kettő nyugdíjas,
egy meg vállalkozó lett.Szeretem amikor a munkásosztály osztja az észt,hogy milyen szemetek a munkáltatók,pedig a rendesen elvégzett munkáért a normálisabbak fizetnének,de nincs miből.

baliquez 2010.05.27. 22:10:16

@zorg2: "Addig nem is akarnak a fiatalok jól képzett szakmunkás lenni, amíg a fizetésből nem lehet megélni."

Ez vicc ugye? Egy gáz- vagy vízvezetékszerelő simán megkeres alsóhangon fél-egymilla nettót havonta, és akkor durván alábecsültem. Feltéve ha dolgozik, márpedig munka akad bőven. Tojik a fizetésre, nyilván nem abból él.

Lehet hogy nem látszik még a trend, de egy-két éven belül öldöklő harcok fognak folyni a büfészakos- jogász- közgizdász diplomás álláskeresők között, komoly üzlet lesz pl. a pályáztatásuk amivel elnyerhetnek számukra térítésmentes szakmai képzéseket.

Lehet hogy nem hiszed el de pont ez lesz, és akkor fog bekövetkezni amikor Apu&Anyu Kft. megmondja a bölcsészgyerekének hogy elég volt az élősködésből kispajtás, menjél és tanulj valamit amivel pénzt lehet keresni.

Nem kell messzire menni, mondok egy saját példát: cirka húsz éve dolgozom, eleinte nyomdai előkészítéssel foglalkoztam (stúdióban), kábé nyolc éve pedig PC majd konzol játékfejlesztéssel, specializálódva a pipeline-optimalizálásra (látvány-gyártó részlegeknek), low-high-lowpoly modellezésre, meg R&D ezerrel mindeközben. Középvezetőként dolgoztam pár helyen a világon olyan projectekben amik a következő 10 év játékpiacát is meghatározzák majd.

Aztán jött a gazdasági válság nevű pénzügyi manőver, és a nyugodt, kertvárosi életem Londonban kissé megdrágult amikor kirugdosták a szakembereket a cégtől és felvettek relatíve alulképzett, tapasztalatlan ám olcsó angol munkaerőket. Oké, a pipeline-suvickolás mindig is egy öngyilkos munkakör volt, épp azért vagyok sokoldalú, de ez kevés volt, túlképzett voltam, meg drága. Hazajöttem.

Sajna itthon addigra már a kedves játékfejlesztő szakma totálisan lejáratta magát a tolvaj menedzsmentekkel és botrányba fulladt félkész játékokkal, tapasztalataimhoz mérhető feladat nemigen akad hát, az a pár szélhámos akik grafikai tervezés néven megbíznak kevés a megélhetéshez.

Mindeközben rádöbbentem arra is hogy hátrányos helyzetű vagyok, nincs ugyanis szakmai képzettségem (sosem kérték sehol), megpályáztam egy szakképzést a helyi regionális képző központban és most szakmunkásnak tanulok.

Aztán amikor majd megkérdezik az elvégzett munka után hogy számla nélkül lehet-e akkor boldogan mondok igent, visszaemlékezve arra az időre amikor az átutalásos számlákat jellemzően baszták kifizetni a kedves megrendelő urak a határidő lejárta után hetekig. Nem fizet ki? Egy mozdulat és nem működik, viszlát, majd hívjon ki mást aki talán megjavítja.

Igen, dolgozni kell, a munka azzal jár. De nem egyből gépsort kell vizionálni, kedves kényszerdiplomások, ó nem. Van olyan is, persze. CNC-lakatosból már túltermelés van, virágkötő meg sosem volt az a kimondott sikerszakma. Van ugyanakkor olyan is pár amiből tisztességesen meg lehet élni. Már ha volt kitől ellesni a tisztesség fogalmát, ugye, kedves büfészakosok. Mindegy, nem bántásképp mondom, de diplomásként esélyed nincs a normális fizetésre, azon kívül meg mégakkora esélyed sincs bevételhez jutni. Ez a száraz, szikár, kérlelhetetlen valóság.

Aztán még mielőtt lefitymálóra ferdülnének egyes többdiplomás szájak és hideg borzongás futna végig tulajdonosaik hátán, miszerint hogy "minek olyat amit bárki tud", meg "betanított munka", nosza, iszkiri az első könyvtárba és csapjanak fel egy fémtechnológiai táblázatok vagy bármilyen elektrotechnika esetleg műszerész szakmai tankönyvet, majd értékeljék át az addigi tanulmányaikat. Pont annyit érnek a munkaerőpiacon, fillérre pontosan.

Bors Világfiak 2010.05.27. 22:11:20

jó poszt, a jó munkás meg aranyat ér manapság, mert a legtöbbnek csak a pofája nagy köztérileg, dolgozni meg büdös

2010.05.27. 22:15:10

Az a vicc h egy gázkészülék szerelő vagy festő, ha nem alkoholista megbízhatatlan gyökér, akkor kiindulásnak megkeres 2-300ezret egy hónapban papíron és még egyszer ennyit papír nélkül.
Kijön egy gázkészülék szerelő, ránéz a kazánra, 5 ezer, belenyúl +2ezer, cserél valamit +5ezer+a cserélt cucc ára. És mindezt 15 perc alatt és ha jót akarsz egy évben kihívod 2x h ne fizess dupla pénzt a gázért télen.
Ez kiindulásnak 5-8ezer 15 percért! Egy óra alatt megkeres 10-15ezret!
Atomjó pénz!

Másik: hűtőszerelő. Termosztát megdöglött, kijött, megnézte, mondta 3ezer a kiszállás, 12ezer a csere! nem voltak összesen itt 10 percet.

Ezután van még kérdés?

Mondjam h egy szobát 10-12ezerért fest ki egy festő? Ebből 2-3ezer a festék, és megvan 2-3óra alatt.

Zsola777 2010.05.27. 22:15:35

@karikaV43: Sajna egy szakmunkásról egyszerűen nem lehet tudni, hogy milyen minőségű munkát végez. Ha nem állsz ott, nem szólsz bele vagy nem írtok előtte szerződést, a 90% nem fog jó munkát végezni, még drágán se. Én már ott tartok, hogy amit tudok, inkább magam csinálom (építés, villamosság, vízvezeték, autószerelés, stb). Diplomával ;)
Pedig a jó munkáért fizetnék, szerencsére még lenne is miből, de nehéz jó munkaerőt találni. Akit meg jónak mondanak, az el van havazva.

cdrom70 2010.05.27. 22:17:35

A probléma valós de a megoldás is az lenne.
A szakmunkást meg kellene becsülni, normálisan be kellene jelenteni és megfizetni.
Ez nálunk nincs!!
Ráadásul a szakmunkás képzők a képzetlen oda nem való alkesz tanárok gyüjtőhelye..
Igy ne várjunk komoly oktatást.
1. Fizessük meg a szakmunkást és követeljük meg a minőséget.
2. A szaktudás legyen a mérce, ne az, hogy mennyire vagy jóban a főnökeiddel.
3. A szakmunkásnak legyen becsülete!!
4. Normális képzés, a tanárok minimum ipari gyakorlattal rendelkező mérnökök legyenek.
5. Aki nem való szakmunkásnak ki kell hajítani az iskolából!!
Mindaddig még ezek közül mind nem teljesül, addig a jó szakmunkás megy europába, havi 2.000 euro fizetésért.

morden2 2010.05.27. 22:19:08

Egyszer már megpróbáltunk a szakmunkásokra alapozni nem jött be, most hátha a diplomásokkal sikerül.
"Diplomagyár": utána kellene nézni rendesen a statisztikának, mert ez van ha a hülyeség elindul egy blogról és utána átveszi a többi blogger is. Sikerült 6 év alatt a diplomagyárnak +3,7% diplomást előállítania ( 2006-ig) amivel még a 2000-es EU-s átlagot se érjük el, ami jelenleg folyik "tömegképzés" szintjén az azt jeleti, hogy kullogunk Európa után.
Pl egy rendes forrás ( nem nem blog.hu-s hivatkozás) :
Függelékek
a Szociális védelemrıl és társadalmi összetartozásról szóló
Nemzeti Stratégiai Jelentés c. dokumentumhoz
www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID=20409
11. tábla
( nem néhány Nobel-díjasra van szüksége a gazdaságnak, hanem iszonyú sok szakértőre)

kewcheg 2010.05.27. 22:20:21

@baliquez: Igaz.Magyarország egy jogászország,már évszázadok óta.Most lassan az lesz ami 1930-ban,hogy dr.iur.-ok fogják a kukát üríteni,meg ingyen dolgozni a hivatalokban.Ugyanakkor,amit mondtál a víz-gázszerelőkről,az lehet hogy Bp-en igaz,de Borsodban nem ez a helyzet...

zorg2 2010.05.27. 22:21:48

@baliquez:
Ez vicc ugye? Egy gáz- vagy vízvezetékszerelő simán megkeres alsóhangon fél-egymilla nettót havonta, és akkor durván alábecsültem. Feltéve ha dolgozik, márpedig munka akad bőven. Tojik a fizetésre, nyilván nem abból él.

Úgy őszintén te melyik bolygón élsz?
Pályakezdő szakmunkásként örülhet ha kap egyáltalán munkát.

morden2 2010.05.27. 22:22:00

@cdrom70: "Normális képzés, a tanárok minimum ipari gyakorlattal rendelkező mérnökök legyenek" szerinted magas szakmai tapasztalattal rendelkező dolgozó mérnök el fog menni tanítani legendásan rossz hírű szakmunkásképző iskolákba 0 pénzért :P?

Mindfield 2010.05.27. 22:22:15

@Hivatásos beszólóművész: Erre szoktam mondani, hogy van 1 gázszerelő, akinek ilyen melója van (mert bejött a bót), másik száznak meg nincs. Ugyanez áll a diplomásokra, lassan már a mérnökökre is.

Egyébként a cikk írójának: én nem tudom honnan szoptad ezt a sok baromságot, amit ide leírtál. Először is gondolom te ízig-vérig fizikai munkás vagy, és mellette írsz blogot. Mostanában nagy divat fikázni az egyetemistákat, mert ugye egy részükből lesznek a főnökök, aztán az irigykedést nem lehet elég korán kezdeni. Nézz szét a világban! Válság van! MINDENKI veszíti el a melóját, kortól, nemtől, szemszíntől, bőrszíntől függetlenül!

cdrom70 2010.05.27. 22:25:04

@morden2: Jól gondolod, ez a baj. A ROSSZ HIRŰ SZAKMUNKÁS KÉPZÉS!!!

teddybear01 2010.05.27. 22:26:07

@Hivatásos beszólóművész: Mégis minek maradjon többet, mint amennyit feltétlenül kell?
Nem azért van ott, hogy vendégül lásd! És ha öt perc alatt meg tudja csinálni, akkor csinálja meg öt perc alatt.

Ami pedig a hűtőgépet illeti, te jól jártál. Nekem tavaly döglött be a kompresszor a hűtőmben. 24 ezer az alkatrész+5 ezer a gáz, mert újra kell tölteni ilyenkor,+5 ezer a munkadíj. Összesen 34 ezer, és akkor is csak használt, javított lesz. Úgyhogy vettem egy újat, 60 ezerért.

morden2 2010.05.27. 22:30:08

@cdrom70: Gondolj bele, ha tanár vagy kit tanítanál szívesen, a humán tagozatos 90% ban aranyos jólnevelt lánykákat, vagy azokat a srácokat a szakmunkásképzőben akik lelkismeret nélkül szétverik egymást meg a tanárt az óra kellős közepén ( tudom iszonyú sztereotípia , sarkítás, de az alapgondolat legyen most a lényeg )

cdrom70 2010.05.27. 22:33:02

@morden2: Jogos amit irsz, sajnos..
Szerintem ez egy létező probléma.
Persze ez összefügg a szakmunkás és általában az emberek megbecsülésével.

isti86 2010.05.27. 22:45:17

Az a baj, hogy mindenki azt sujkolta a gyerekébe/unokájába, hogy tanuljon, tanuljon, tanuljon. Ha valakinek nincs dilpomája az égő a nagyinál/szülőnél, mert nem lehet vele az sztk-ban dicsekedni, a szomszéd Irén szeméről azonnal le lehet olvasni, hogy az unokát sík hülyének tartja. Ez a társadalmi agymosás ami miatt nincs megbecsülése a szakmának, pedig egy gázszerelő/vizes többet keres mint egy programozó, vagy villamosmérnök. Csakhát a nagyinak mégis jobban esik a programozó unokáról trécselni. Németországban ugyanolyan megbecsülése van a szakmának mint a diplomának a szülők részéről is.

syandras 2010.05.27. 22:47:21

én most az egyetemről a SZAKMA felé tendálok: 2 év egyetemi bukdácsolás közben belekóstoltam a fémiparba. jó lehetőségeim vannak, kétségtelen, hogy ebbe a szegmensbe nem lehet csak úgy betévedni, és csinálni.
5ik vagy 6ik éve vagyok ott, ráment az egyetemem, mert egy ELTE kémiával kitörölheti bárki, én viszont elő tudok állítani. sok barátom megfordult már a műhelyben, és mind kimondta: legszívesebben ezt csinálnám egész életemben! egyikük gépész, másik tájépítész hallgató, be akarják fejezni az egyetemet, és ugyan egy ilyen műhelyből nagyon jól, szépen fel lehet építeni az életedet, ők várják azt a fél kart, aki majd az ő diplomájukért fog nyúlni azonnal. vagy kopognak nálam.

én viszont ezt szeretném csinálni, de nem találok iskolát, ahol kitanulhatnám. már ott tartok, hogy nem ezt a szakmát tanulom ki, mert azon már túl vagyok, hanem specializálódok, hogy majd én legyek a jani, és mutathassam meg a cégnek, merre van előre, mert képtelenség értelmes iskolát találni. ez az ún. OKJ elnevezés egy kalap kupac, végre találtam egy iskolát, amire többen mondták, hogy jó suli, de semmi sem deríthető ki az intézményről, az meg hogy az OKJ besorolási száma 50- 51- 52- 53- 54- vagy 55-tel kezdődik, nem mond semmit. nem jelent semmit.

nincs egy rohadt papírom mióta leérettségiztem, az egyetemet egy átvágásnak tartom (nem vagyok oda való, én nem tudok seggelni, de felvettek), viszont azt a rengeteg lehetőséget, ami van egy fiatal számára eltakarja az oktatási rendszer, a kedves szülők és szerettek, mondván "diplomás vegyészként is lehet belőled lakatos fiam".

Frászt! diplomásként már nem piszkolod be a kezed (aki dolgozott a műhelyben alkalmanként vagy suli mellett, amint meglett a diplomája, hírét sem halljuk.)

és nekem egymagam kellett a szembeszélben rájönnöm, hogy igenis meg lehet élni kétkezi munkásként, aki előteremti azt, amiért 10 másik ember telefonálgat, excellben írogat, szervez és menedzsel, vállalkozást lehet indítani minden rohadt papír nélkül, mert a referencia számít, de ami a legfontosabb, hogy alkalmazottként is meg lehet élni!

természetesen irreálisan sok teher van a munkáltatókon, amiknek bőven a felét le kéne venni, de senki se higyje, hogy alkalmazottként bárhonnan kitörhet, bármennyit is keressen! ha a jogász diplomáddal végül ruhatáros leszel, vagy a lakatos végzettségeddel lakatos, akkor már lennék lakatos!

ennyi elég volt nekem, kicsit feldühödtem.

kb. kognitív disszonancia · http://hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia 2010.05.27. 22:48:47

Ahogy írták:
1, jó munka, jó pénzért = érdekeltség, addig meg lőizé, nem szakmunka
2, komolyan azt hiszed, hogy ha valakit nem vesznek fel jogásznak, rögtön kőműves akar lenni?

Ülj le, 1-es!!!

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2010.05.27. 23:07:03

Faszom gyerekek, a diplomaval legtobbszor kilehet torolni a seggetek, Kanadaban asztaloskent 5000$-t kerestem, szep idok voltak.... Kinaban is az a faramuci helyzet allt elo mint Magyarorszagon. A nagyvarosi fiatalok mind ilyen megfoghatatlan diplomakra hajtanak, mint marketing, uzletkotes stb., aztan lesnek, hogy alig van melojuk ha szerencsesek elkerulnek egy kulfoldi ceghez mint helyi kepviselo, akkor viszont jol keresnek. De a tobbseg irodakukac lesz es nem keres jol.. csak ugy mint otthon.

A baratnom is igy kezdte, magasan kepzett rocket scientist volt es lofaszt sem keresett majd egyszer egy szallodaban rendbehozott egy kulfoldi cegnek az emberenek a szamitogepenek az operacios rendszeret a 90-es evek kozepen, azok allast ajanlottak neki
+20000$ havonta, hogy Kinaban kepviselje a butoruzletuket, 10 evvel kesobb ebbol az osszekuporgatott penzbol beruhazott egy gyarra, ma mar 2500-an dolgoznak neki es egyike lett a 140 kinai billiomosnak. Ekletans peldaja a jokor jo helyen szituacionak.

Egyenenkent valtozo, hogy mit tudsz kihozni a tanulmanyaidbol. De egy szakmunkasnak sosem kell izgulnia azon, hogy felveszik valahova dolgozni. Persze ma mindenki sznob lett es alantasnak erzik a kis okostojasok, hogy szakmat tanuljanak (legalabb elsore).

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.27. 23:18:12

@Chaoyang: "egyszer egy szallodaban rendbehozott egy kulfoldi cegnek az emberenek a szamitogepenek az operacios rendszeret a 90-es evek kozepen, azok allast ajanlottak neki
+20000$ havonta, hogy Kinaban kepviselje a butoruzletuket"

na

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.27. 23:20:15

én nagyon szívesen dolgoznék napközben gépekkel, szerelgetnék, stb.. este meg olvasgatnám a kis értelmiségi könyveimet.. ha nem utolsó becstelen tahó állatok között kellene dolgozni. kb. ugyanezért nem lennék rendőr vagy katona sem. szép, férfias dolgok.. de a kollégák.. ehh..

morden2 2010.05.27. 23:29:12

@isti86: Szerinted az oktatási rendszer kiegyensúlyozattlanságáról az egyszeri trécselő nyugdíjas tehet, dúrva egy elmélet az fix, örülnék ha jobban kifejtenéd ezt az elméletet, ami a teljes társadalompolitikát és oktatási politikát alapjaiban rengeti meg :D

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2010.05.27. 23:34:14

@Chaoyang: és aztán felébredt és rájött, hogy bilibe lóg a keze.

annamanna2 2010.05.27. 23:35:09

Ez tökre igaz, hol van már a szakma becsülete... mindenki szakmunkás lehet, aztán otthagynak a félig lefestett lakással. Más országokban dinasztiák épülnek szakmákra, ami itt van siralmas (tisztelet néhány elenyésző kivételnek...)

Rosine 2010.05.27. 23:40:23

Vannak ám jó szakmunkások, csak nincsenek megbecsülve. A fiatalok többsége meg nem tudja, mi az, hogy dolgozni! Több, komolyabb szakmai gyakorlatot kéne csináltatni velük, plusz anyuci-apuci szoknyájáról leválasztani őket. Nagy különbség nyugattal szemben, hogy míg nyugaton (No.) a 16-18 éves már önálló, felnőttnek számít, addig nálunk 21-22 évesek nem tudnak elintézni az apehban semmit meg orvoshoz is anyucival tud elmenni, azt sem tudja, hogy mi az, hogy felnőtt élet, dolgok. Életképtelenek és elvárják, hogy ha diplomájuk van, akkor ne a szaros, legalja munkát kapják meg, hanem egyből vezetők legyenek nulla élet és munkatapasztalattal! Na ez a durva!
Mi No-ba, Hollandiába, Svédo-ba közvetítünk ki szakmunkásokat. Hát a legtöbbje beleírja az önéletrajzába, hogy azért szeretne kimenni, hogy megbecsüljék! És hogy ő hajlandó 10-14 órát is dolgozni, csak tisztességes munka legyen. Sokan félnek az átvágástól meg bizalmatlanok is. Meg is tudom őket érteni! És nem a fiatalok jelentkeznek, hanem a 30+ felettiek bőven.
A hiányszakmák megnézhetők neten. Évente, félévente felteszik, felénk a "vasas" szakmákban van hiány...
Amúgy ha lenne rendes becsülete ennek a munkának (ehhez az oktatási rendszernek is hozzá kéne járulnia, plusz a társadalomnak), mennének "az okosak" is (és akkor nem kéne az alpári tahó állatokkal dolgozni...), bár megnézném melyik jogász, bölcsész lenne képes megtanulni azt a sokféle hegesztési technikát, anyagot stb. Szóval, aki lenézi őket, el van tájolva.
Amúgy a humán aranyos kislányok a legnagyobb gyilkosok...
Én is szívesen tanulnék szakmát!
A festő a szomszéd néni 42m2-es lakását(jójó-falak, plafon plusznégyzetméter-nem is kevés, csak a lakás nagyságát akartam érzékeletni) nettó 250.000ért festette ki egy hét alatt...én álmomban nem fogok ennyit keresni egy hónap alatt sem!

De kérdem én, melyik szakma van megbecsülve? Szidják a tanárokat, szidják az orvosokat, szidják a gazdászokat, hr-eseket stb stb...
Nincs becsülete a munkának, embernek, mindenki a másik alá mond fizetésben, hagyjuk, hogy kizsákmányoljanak minket, közben egymásba is rúgunk (ha nem tetszik húzzál, kifúrunk innen), aztán meghunyászkodunk a felettes előtt. Elég összetett a baj.
Németországban miért becsülik a tanárokat? Miért becsülik a szakmunkásokat, orvosokat? Miért marhaboldog egy pincér, szakács vagy egy utcaseprő, szervízes emberke? Nálunk miért nem? Mi ennek a hatalmas frusztrációnak az oka? (költői kérdés)....A posztíró meg inkább ne írt volna semmit....

Rosine 2010.05.27. 23:43:29

És komoly probléma a 18 éves korig tartó tankötelezettség. Jó lenne, ha megint lecsökkentenék!

Rosine 2010.05.27. 23:51:20

syandras: kb. én is ezt érzem.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.27. 23:57:11

"A festő a szomszéd néni 42m2-es lakását(jójó-falak, plafon plusznégyzetméter-nem is kevés, csak a lakás nagyságát akartam érzékeletni) nettó 250.000ért festette ki egy hét alatt...én álmomban nem fogok ennyit keresni egy hónap alatt sem!"

És, ha minden járulékot fizetnek, akkor ebből mennyi is marad? És akkor ott a kiszállás és az anyagköltség...

venszivar 2010.05.28. 00:05:17

@Chaoyang: Baszki !!! Egy bibiónei,kínai csajt töcskölsz,kinek fél Tápióbicske dolgozik s te mégis itt "beszélgetsz"velünk,egyszerű szakmunkásokkal ??? Te egy barom vagy !Belehúzok az operába én is !!!!

FrundsbergW201 2010.05.28. 00:09:50

A szakma becsülete akkor lett oda mikor Rákosiék leállamosítottak mindent '48ban.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.05.28. 00:13:19

a megbecsülésben lehet valami, fotós cimbi kályhaépítő, otthon semmit nem keresett, lenézték a 'fizikai munkást', ma Dániában él, kapkodnak utána, gyönyörűséges kályhákat épít és betegre keresi magát, nem utolsósorban nagyon jól érzi magát kint.

Bambano 2010.05.28. 00:52:07

Elég sok blogot olvastam mostanában. Ezt, az ellenőrzőt, meg mittomén még miket.

*MINDEGYIKNEK* az a vége, hogy több pénzt. Akármelyik blogot olvasom, akármelyik szakmát képviseli az adott blog, mindig az a vége, hogy több pénzt.

Honnan a bánatból?

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.05.28. 00:57:04

tipikus "diplomás vagyok tehát felsőbbrendű" írás...
a diplomások nagy része se tud csapatban dolgozni, se határidőre, a tudása se "áp tu dét"...

íme egy profi írás ezzel kapcsolatban:
Forrás: nol.hu/belfold/20100129-_magyarorszag_huszharminc_ev_mulva_szeteshet_)

"A felsőoktatás nem azért nem igazodik a munkaerőpiac igényeihez, mert nem tanítja meg azt, amit egy vállalatnál pontosan tudni kellene. A felsőoktatás azért nem igazodik a munkaerőpiac igényeihez, mert a felsőoktatásból kikerülők közül sok ezren nem tudnak tisztességesen megírni egy jelentést, képtelenek normálisan megszólalni egy idegen nyelven, nem értik meg egy munkafolyamat leírását, nem tudnak csapatban dolgozni, és fogalmuk sincsen arról, hogy mi az, amikor valaki feszes munkában betart egy határidőt. A felsőoktatás nem elhanyagolható része eljutott oda, hogy az oda járók az egyetemi, főiskolai létet a szórakoztatóipar egyik formájaként képzelik el. Ezek a hallgatók a felsőoktatást nem az ismeretek és készségek megszerzése mással nem pótolható időszakának, nem a kivételes egyéniségek gondolkodási rendje és értékrendje megismerését nyújtó helynek, hanem a máról holnapra élés háttérintézményének gondolják. Ezek a hallgatók semmilyen munkaerőpiacon nem rúghatnak labdába."

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.05.28. 01:04:34

Még annyit tennék hozzá, hogy nem hiszem hogy változni fog itthon a helyzet. A diplomások vannak vezető pozíciókban, és ezek befolyásolják erősen a társadalmat. Elég nagy részük semmihez se értő, lógós, kummantós "értelmiség". Ha bármi változás beindulna a "diplomakultusz ellen" összezárnak, lejáratják azokat akik tenni akarnak.

Hajrá magyarok! Visszahúzzátok egymást a szarba!

R242 2010.05.28. 01:35:53

Hosszú évek óta ugatom: ebben az országban Dunát lehet rekeszteni agyoniskolázott jogászokkal, ügyvédekkel, de amikor kellene 10 minősített alumínium hegesztő, akkor ilyet nagyítóval sem találok.
A papírtologatás NEM munka. Arra egy majom is képes, ha betanítják. De értéket csak a termelésben tudnak előállítani.
+bazi nagy arcuk van az agyoniskolázott senkiknek, csak az élethez bénák, alkalmatlanok...

R242 2010.05.28. 01:37:46

+közgazdászok.
Kihagytam őket...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.05.28. 02:54:15

@R242: Ez is egy fontos dolog, hogy amit a diplomások végeznek, annak egy nagyon nagy részéhez nem kell diploma.
De mondom: a vezetők és a társadalom diplomás része együtt tartják fenn ezt a diplomakultuszt.

Pista bá' 2010.05.28. 03:15:59

Én magam mérnökember lennék és a termelésben dolgozok, de azt látom, hogy néhány "böcsületes" melósban talán egy pöttyet magasabbra csapott az öntudat a kelleténél. Pl. baliquez topiktársnál. A hozzászólások TÖBBSÉGE viszont nagyon is igaz.

Én tényleg megbecsülöm a jól dolgozó szakikat, hiszen nap mint nap együtt dolgozok velük. Hiába tervezem meg jól azt a gépalkatrészt, ha az marós elcseszi. Úgyhogy riszpekt.

Viszont az olyan állítások, hogy egy közgazdász, jogász képtelen lenne megtanulni az alumíniumhegesztést, erősen túlzóak (R242). Azokon az egyetemeken nem csak buliztak ám az emberek, hanem emellett rohadtul komoly szigorlatokat kellett letenni. És nem csak seggelni, hanem összefüggéseket átlátni.

Mint mondtam, én mérnök vagyok, nem közgazdást vagy jogász, de azért őket is meg kell védenem.

A magam nevében csak annyit mondhatok, hogy ha mérnökként végképp nem találnék munkát, viszont mindenki aluhegesztőket akarna, akkor higgyétek el, meg tudnám tanulni azt is és az aranygyűrű sem esne le a kezemről, hogy nem a monitor előtt görnyedek.

Szóval senkinek sem könnyű, ismerjük el. Meg becsüljük meg egymást, diplomások és szakik.
A magam részéről, amíg mérnökként boldogulok, addig nem vágnék bele egy szakmába, de ha szükséges lesz, és meg is fizetik, akkor simán megteszem.

Vac-cak 2010.05.28. 04:34:09

Jól képzett?! Nevetséges . Én 39 éves vagyok szakmunkás kárpitos. A szakmám minden területén dolgoztam./Autó,bútor stb/ És keresek 90000-ft ot Győr Sopron megyében. Ennyit kap egy vagyonőr is.

kpityu2 2010.05.28. 05:31:34

A szaktudást és a gyakorlatot nem adják ingyen. Mindent lehet kapni jó pénzért. Sajna a munkaadók még a cocalista érához vannak szokva, amikor nem kellett megfizetniük a szakképzést.

Csore60 2010.05.28. 06:00:54

Nagyon jól lehet tudni, hogy miért gyengén képzettek a szakmunkások, legalábbis azok, döntő többsége, akik általános iskola után szakmunkástanulónak mennek.
1. A divatszakmákat kivéve ( Ilyen is alig van már.) azok a gyerekek mennek szakmunkásképzőbe, akik már sehova sem kellenek, de 18 éves korig suliba kell járni, marad a szakmunkásképző. Írni-olvasni, számolni a többség nem tud, tanulni, dolgozni nem nagyon akar, pontosabban nagyon nem akar. Az a pár gyerek aki képezhető lenne, és érdeklődik a szakma iránt, nem tud megfelelő képzést kapni a selejtes többség miatt.
2. A szakmunkásképzésben az első két évben csak közismereti tárgyak vannak, szakmai tárgyak, gyakorlat, nincsenek. A gyerekek azért mentek oda, mert éppen tanulni nem szeretnek, mire a szakmára kerül a sor, elveszik a kevés érdeklődés is. Az meg, hogy nincs gyakorlat, konkrét, kézbe vehető munka, végképp óriási öngól. Hiszen ha tanulni nem is szeretnek, a többség élvezi, ha valamit saját kezével csinálhat.
3. Modern szakmai képzést, felhasználható tudást csak akkor lehet adni, ha a szakképző intézményeknek jól felszerelt tanműhelyeik vannak, van modern gép, szerszám, képzett szakoktató. Milliárdok kellenének az anyag és eszköz igényes szakmák tanításához megfelelő tanműhelyek kialakítására. A vállalati képzés javíthat valamit a helyzeten, de nem megoldás.
A szakképzés jóval többe kerül, mint az általános képzés. Amit a közoktatáson spóroltak, az ott többszörösen visszaüt.
Tudom, senki nem fogja végigolvasni, mert nem irkáltam hülyeségeket, nem provokálok senkit, csak a szikár tényekkel jövök. Bárki is vagy, ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor legyen jó napod, sok sikert és örömet kívánok a munkádban, legyél akár szakmunkás, akár diplomás szakember!

Kijan 2010.05.28. 06:27:11

Ameddig egy szakmunkás alkalmazottként kereshet 80-100 ezer Forintot, addig nem tudom elhinni, hogy annyira hiány lenne belőlük. Ha valamiből hiány van, azt meg is fizetik, és ha megfizetnék, egyre több értelmesebb ember is szakiskolákba menne, esetleg átképezné magát. Nyugat Európában egy jó szakember megkeres közel annyit, mint egy mérnök, ettől itt még hol vagyunk...

mingyá beszólok! 2010.05.28. 06:53:43

@Csore60: Sajnos a hozzászólásod nagy része igaz, saját bőrömön tapasztaltam meg a szakképzés szétverését.

Szétverését, bizony. A főváros egyik legpatinásabb építőipari szakképző sulijában (Volt Bokányi, ma Ybl) voltam szakoktató, négy év után bedobtam a törülközőt. Egyszerűen képtelenség volt teljesíteni, a célok eléréséhez a legminimálisabb anyagi és technikai feltételek sem álltak rendelkezésre. A legborzalmasabb, hogy tökéletes, magas színvonal eléréséhez elegendő műhely és anyagháttérből négy év alatt sufnivá züllesztették a kiszolgáló rendszert az iskola vezetői. Mint később kiderült, önkormányzati - tehát kormányzati döntésnek megfelelően.

Nem beszélek nagy összegekről, egy átlagos szobafestő szakmai gyakorlat 3 kis létszámú (10 fő kb.) csoporttal félévenként 250-300 ezer forintos anyagköltséget igényelt, plusz a termek, gyakorlófelületek, munkavédelmi felszerelések, rezsi. Na ebből lett egy pince helység, és egy az igazgató számára kedves festékgyártó szponzor pár száz ezer forintos adománya. Egész évre kaptunk egy 3 raklapos diszperziós festék pakkot, de az összes többi anyagról le kellett mondanunk. Na itt szálltam ki a buliból. Kíváncsi lennék milyen szakképzést vártok el egy olyan építőipari szakképző iskolában, ahol a szakmai gyakorlatot egy pincében tartják, az épület három szintjén pedig 500 számítógépen folyik felnőttek informatikai képzése. Ez csak egy szolid profilváltás. Az mellékes hogy azóta eltelt hét év, és rendes festő nemigen hagyta el az intézményt.

Az építőipari viszonyokról csendben megjegyezném hogy a festő 2-300 ezret akkor keres, ha el tudja fogadtatni a kedves megrendelővel az árait, fusiban, feketén. Persze ismeretlen megrendelő esetén végigrettegi a melót, belebújik az ember seggébe, csak hogy kifizessék a végén. Számla? A legtöbb magánmegrendelő azonnal lecsapja a telefont ha meghallja az ÁFA kifejezést.
Az emberek nem szeretnek fizetni, 10-ből 9 még a mélyrepülésre kalkulált árakkal is vitatkozik.

Ezek után mondjátok hogy könnyű kenyér - jó pénz...

Öcsém, munkahelyen, minimálra bejelentve napi tíz órában a 700 forintos órabér már magasnak számít, tegnap láttam egy hirdetést, 120000 forintos "kiemelt" bérezés...na pofám leszakad.

Ha nektek ennyiért megéri kétes hátterű lakóparkos projekteken hóban-fagyban is gályázni (volt ilyen - a fél brigád kidőlt tüdőgyulladás miatt) és remélni hogy karácsonykor is kaptok fizetést, akkor sincs nagyon hova jelentkezni már, a cégek többsége fizetésképtelen. Jól menő cégekről tudom, hogy az emberek többsége 2-3 havi bérét várja, jó esetben 20 ezrenként kapja meg, apránként.

A sok okosnak ajánlom az Expressz állás rovatában a festők munka keresésének gyöngyszemeit.

Mióta Deko Tv és Ötletház létezik, a legtöbb ember inkább maga barmolja össze a kéglijét, nem csoda hogy az állást kínál rovat saját magát hirdető éhező melóssal van tele.

Na ennyi, kicsit kiakadtam a témán, elnézést. Én is szereztem diplomát, arra próbáltam használni, amiért tanultam, de a szakképzésből megélni sem lehet valami jól, közalkalmazottként semmiképpen. Az építőipari piacon a bérek 2004-es színvonalra estek vissza, és sokkal több a simlis vállalkozó - csak ők tudnak talpon maradni ilyen viszonyok között. Nincs tanulság.

midnight coder 2010.05.28. 06:58:21

Tudomásul kell venni, hogy ma globális piacra dolgozunk és onnan fogyasztunk. Ez azt jelenti, hogy a magyar szakmunkásnak vagy betanított munkásnak a legtöbb esetben egyenértékű konkurrense az indiai, kínai, vietnami. Na most, minél rövidebb/olcsóbb a képzés ez annál inkább igaz. Ha valamit el lehet sajátítani 1-2 év alatt profi szinten, azt jó eséllyel más is produkálni fogja - és a magyar minimálbérnél akár nagyságrenddel olcsóbban. Ezért aztán túl sok "kétkezi" meló eleve nem nagyon van ebben a térségben: épeszű cég Pl. textilipart eleve nem tervez európába.
Ami van az az olyasmi mint a szolgáltatások, építőipar, mezőgazdaság. Viszont ehhez képest sok-sok olyan emberünk van akit soha nem fog senki kiképezni diplomásnak, egyszerűen mert alkalmatlan rá, viszont vízvezetéket remekül tud szerelni. Sokkal több, mint ahány ilyen munkahelyünk van...

számá 2010.05.28. 07:17:50

deffooe - ülj le kisegyes..!

legalább azt leirhattad volna egymondatban a poszt végére, hogy nincs is mire képezni, mivel legfeljebb összeszerelő üzemek vannak az országban.
Ez ott merülhet fel problémaként, ahol van ipar, nálunk biztosan nem.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy a magyar ember igény szintje alacsony. Mi nem szeretjük a rendszeres szervízt, karbantartást. Nézd csak meg az úton levő autókat.

WE LIKE SUFNITUNING! (megszereljük a haverral azt kész.. hogy mit?.. bármit)

kilobike 2010.05.28. 07:25:39

@midnight coder:
Történetesen a textiliparban dolgozom, versenyképes fizetésért(igaz, nem textilipari végzettséggel), és igen, nagyságrendekkel kevesebbért dolgozunk, mint a német, amerikai, angol kollégák. Azt már ki sem merem mondani, hogy magasabb minőségben (az amerikai anyacég szerint).
Sajnos van szerencsém találkozni 5-10 évvel ezelőtti képzésből kikerült szakmunkásokkal. Hát mit mondjak? Amit a posztban is leírtak? Problémamegoldás nulla, szakmailag azt a 30 éves technológiát verték beléjük az iskolában, ami ma gyak. használhatatlan, viszont önképzésnek, kutatásnak, az újabb technológiák figyelemmel követésének nyoma sincs. Csapatmunkát nem említem. Habár azt csinálják, amit mondanak nekik, de ehhez elég egy betanított munkás nyolc általánossal.
Diploma: olyan mérnököket képzünk, hogy katasztrófa. Van elmélet, laptop, diploma, és civilben jár (kék overall ciki). Ismerjük: tudok ám úszni, csak most nem jut eszembe:-)
Úgy hogy igen, tessék tudomásul venni: kevés a JÓ szakmunkás. Márpedig kőkemény verseny van, AKÁRMILYEN szakmunkás a kutyának sem kell. Bolond lenne a vállalkozás versenyképes fizetést adni egy alulképzett, gyenge munkaerőnek.Ja hogy tanulni kell ahhoz, hogy valahogy megéljek majd a szakmámból? Mi ez, kapitalizmus? Elmondanám, az.
(Tudom, rossz szöveg, de a kilencvenes évek közepén néhány borozgatós-beszélgetés alkalmával meg mertem említeni, hogy "meglássátok, 15 éven belül itt nem lesz szakmunkás".Akkor már bizonyos jelei voltak ennek Németo.-ban és Ausztriában, persze szart rá mindenki nagy ívben.)

midnight coder 2010.05.28. 07:39:20

@kilobike: Textilipar alatt a tömegesen, nagy munkaerőigénnyel végzett textilipart értem, ahol több száz varrónő dolgozik az üzmeben. Nekik kb. annyi kreativitásra van szükségük mint egy ipari robotnak. Ez kb. akkor távozott innen amikor Orbán még 2000 tájékán 20 ezerről 40 ezerre emelte a minimálbért.

Terézágyú 2010.05.28. 08:07:16

@R242:
"Hosszú évek óta ugatom: ebben az országban Dunát lehet rekeszteni agyoniskolázott jogászokkal, ügyvédekkel, de amikor kellene 10 minősített alumínium hegesztő, akkor ilyet nagyítóval sem találok."

na de miért nem? Ha ennyire nagy szükség van ezekre, akkor kinek a hibája, hogy mégsincsenek?

Te jól megfizetnél egy minősített alumíniumhegesztőt?

Terézágyú 2010.05.28. 08:13:01

Egyébként: ha már a szakmunkásokról van szó. Az utóbbi években én kettő ilyennel kerültem kapcsolatba. A háztartási gépszerelő az tiszta, rendes volt - de a végén átvágott. A burkoló meg félóránként ment cigizni, és egyre erősebb szesz-szaga volt - délelőtt tízkor. A munkája végeredménye meg...

Tehát az átlagember így találkozik a szakmunkásokkal...

különvélemény 2010.05.28. 08:16:13

Nyilván nem dobálnák tele a postaládát naponta 80 db xy szerelős szórólappal, ha milliókat keresnének, mint itt egyesek állítják.

De a cikk nem a vállalkozókról szól.
Alkalmazottként tényleg nem fizetnek semmit, ezért nincs megfelelő munkaerő.

Nálunk még nem alakult ki a munka valódi értéke, mivel nagyon kevesen termelnek valódi értéket a munkahelyükön.

Nyugaton természetes, hogy egy betanított munkás 5x annyit keres, mint egy elitegyetemes csóka, ha bármilyen nehéz, veszélyes, piszkos, stb. munkát végez, mondjuk rákhalász, csak hogy mindenki értse.

gt203 2010.05.28. 09:25:53

"így van. minimálbérért, napi 12-14 órában, heti 6 nappal igen, fél karukat adnák. "

na...na ... azért itt keverjük a szezont a f@ommal. a gyártósor mellett álló, sokszor általános iskolai végzettséggel sem rendelkező embert nem szakmunkásnak nevezik.
szakmunkás akinek tanult szakmája van. tudjátok, hogy pl. egy jó szerszámos vagy egy esztergályos mennyit keres???? mi pl. többet adtunk volna neki (ha találtunk volna JÓT) mint egy több éves gyakorlattal rendelkező mérnöknek!!! csak hát ugye nem találni, csak "önjelölt" szakmunkást ...

értem én, de... 2010.05.28. 09:34:13

A páromnak szakmunkás végzettsége van, a helyen ahol dolgozik megfordul néha-néha egy-egy szakmunkés tanuló is. Azt mondja katasztrófális az alapismeretük, de erről nem mindig ők tehetnek. Vannak dolgok, amiket még soha nem láttak v. csináltak, pedig a párom idejében (20 éve végzett autóvillamossági szerelőként)már a tanműhelyben meg kellett tudni oldaniuk feladatokat. Ráadásul a nagy részét nem is érdekli, hogy megtanulja amit kellene mert "majd az apám szerez nekem valami jól fizető állást".

izlésrendőrség 2010.05.28. 11:16:25

azert nincs jo szakmunkäs, mert aki jo volt mär ausztriäban, nemeorszägabn dolgozik, anyagilag megbecsült, nem nezi le a seggfej diplomäs, aki többek közt a szakmunkäs penzen vegzte el ingyen - na ezt kellene megszünteti, az ingyenesseget - a sulijät....milyen jolesik az ilyeneken röhögni, amikor bekopogtatnak az irodäba ügynökkent, ezt azt tukmälva, aztän jol elküldeni öket a picsäba

Frusztrált EÜfórummodik kedvence 2010.05.28. 12:31:40

Én úgy vettem észre, hogy aki jó munkásember és nem issza magát hülyére, nem veri át az ügyfelet, szépen dolgozik, azt megbecsülik és AJÁNLJÁK sokan sok embernek, így nyer a jó költöztető, burkoló, stb újabb és újabb munkákat, aki meg ügyeskedő és zárt lépcsőházba betörő, ott fecnijeivel szemetelő módszerrel él, az általában - nem mindig - megérdemli, hogy ne is keressen sokat.

morden2 2010.05.28. 17:42:50

@izlésrendőrség: "nezi le a seggfej diplomäs" éppen fordítva vettem észre, hogy a szakmunkás meg a segédmunkás nézi le a diplomást, mint ahogy a cikk és a hosszászólások többsége mutatja .

MrMaci 2010.05.29. 12:35:53

62 éves vagyok sok mindent megéltem. A munkádat el kell tudnod adnod ez legfontossab nem az, hogy mennyire vagy lekiismeretes vagy jó szakember

MrMaci 2010.05.29. 12:42:06

Ja és kapcsolatok kell keresni, ápolni
akkor van munkád neked vagy a cégednek
a papírod meg dobd ki. A cégednek éppen jó fizető munka akad amihez nincs papírod akkor felveszel egy szakit és kész ne válogass
süti beállítások módosítása