A „mennyit ér a diploma” kérdést ízlelgetik a japánok is – persze, hogy a válság okozta felállás keseríti meg az ő szájízüket is. Ám a japán frissdiplomások nem regisztrált munkanélküliként búslakodnak a négy fal között, inkább az egyetemen maradnak addig, amíg meg nem találják a megfelelő állást. Lehetőségük van rá, hiszen fél áron maradhatnak ötödéven. Igaz náluk az is megszokott, hogy már az egyetemi évek alatt állást szereznek.

 
Az efféle hozzáállás pedig már nálunk is kezd meghonosodni, a hallgatók már nem csak gyakorlatot, de állást is igyekeznek keresni tanulmányaik alatt. Igaz nálunk a szükség irányítja az álláskeresők figyelmét, ami többnyire nem a bér nagyságára fókuszál: a lényeg, hogy legyen munka, és ne halljunk éhen. A japánok azonban másként gondolkodnak. Nem mennek bele semmi olyanba, ami rossz lenne nekik. Vagyis csak a biztos és jó fizetés játszik az életükben, a megszenvedett felsőfokú tanulmányokért cserébe nem hajlandók lejjebb adni. Nem úgy, mint például itthon, ahol némi túlzással még postásnak is elmegy a frissdiplomás, csak ne haljon éhen.
Visszatérve a japánokra, a szakértők is érzik, hogy gond van, látják azt is, hogy szükség van a fiatalokra az egyre idősebb társadalmukban. Próbálják ők megakadályozni, hogy a frissdiplomásoknak ne freeterként - szabadúszóként - kelljen elhelyezkedniük részidős állásokba. De megoldásként csak az állásváltoztatás megkönnyítését, és a részidős foglalkoztatás korlátozását látják. A kormány is tehetetlennek látszik, erőfeszítéseik egyelőre csak a pályaválasztási tanácsadásra, a szakmai képzésre és arra irányulnak, hogy a cégeket több állandó alkalmazott felvételére bírják rá. No meg persze kompromisszumként az ideiglenes alkalmaztatás megreformálását is hangoztatják.
Az egyetemisták azonban állandó állást akarnak, mint mondják: aki beszorul egy részidős állásba sosem szabadul onnan… Ezért inkább fél áron maradnak ötödéven tanulni, s közben munkát keresve bíznak abban, hogy a cégek feláldozva az idősebb alkalmazottak magasabb bérét, lehetőséget biztosítanak a fiataloknak.
 
Azt viszont a fene se tudja, hogy ez bejön-e a japánoknak, és találnak-e állást a plusz egy év alatt. Viszont mindenképpen okos dolog tőlük, hogy nem tágítanak az elképzeléseik mellől, és olyan munkát vállalnak csak el, amit tényleg jó szívvel. Ez pedig, mint már említettem a magyar ifjakra is egyre inkább jellemző, mint ahogy az egyetemi évek alatti álláskeresés is. Amit valóban nem árt időben elkezdeni…

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr682015481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2010.05.24. 16:56:49

Most már bachelor diplomát Corvinuson is csak akkor kapsz G-karos szakokon, ha előtte félév kötelező, megszakítás nélküli fizetett szakmai gyakorlaton veszel részt és csak ezek után diplomázhatsz, illetve jelentkezhetsz mesterképzésre.(hogy más egyetemen mennyit és hogy milyen módon kell dolgozni diploma előtt nem tudom)
süti beállítások módosítása