...ha valami érdekeset, gyanúsat, nyugtalanítót, felháborítót hallasz: mias.world89@yahoo.com
Szamárpad
A magyar oktatás nemzetstratégiai kérdés. Virtuális szamárpadra ültetjük a honi oktatáspolitika ámokfutóit, haszonlesőit, az oktatási alrendszer legkárosabb tüneteire, legirracionálisabb terveire felhívva a figyelmet.
Keresés
Friss topikok
egyenlítő:
Egy több évvel ezelőtti nemzetközi felmérés szerint a sikeres oktatás első feltétele, hogy a tanár... (2014.02.16. 16:26)Másfél deka Nobel-díjat kérnék, kedveském!
Narancskommunista (törölt):
Az én szakdolgozatomat röviden ez jellemzi leginkább:
"beül órára"
Ugyanis ez a kifejezés szerep... (2014.01.22. 21:40)Röhögjük ki szakdolgozatunkat!
átlátó:
...a wc papír nem alapellátmány, ahogyan a papírzsebkendő, meg a tampon sem... amúgy meg szarok a ... (2014.01.15. 12:01)Romániában kiakadt a pofátlanságmérő
Reggie:
Nagy kar. Esszerusiteni kellett volna. Peldaul konyvtar-tibet szakos bolcseszre vagy szabadbolcses... (2013.11.20. 00:23)Megkönyörült a diákokon a kormány
Népszerűsíteni kell az olvasást. Így van. Szinte már vezényszóként skandálhatnánk ezt az elcsépelt frázist, annyian akarták valóságossá tenni. De vajon sikerült? A megannyi olvasásra buzdító celebturné, civil és hivatalos kezdeményezés elérte célját? A kérdést én nem tudom megválaszolni. Azt viszont látom, hogy a kamaszok ahelyett, hogy könyvet vennének a kezükbe, leülnek a számítógép elé féjszbukozni, twitterezni, tegelni és lájkolni. Kár, hogy Jókai, Petőfi, Arany és Gárdonyi nem az ismerősük…
Valahogyan mégis olvasásra kellene bírni a serdülő fiatalokat. Erre a reménytelennek tűnő vállalkozásra szánta el magát a most induló Olvasás Portál, amely elsősorban a kamaszokat célozza meg. Egy, a portálról hírt adó cikk szerint segítséget kapnak a gyerekek az irodalomválasztáshoz, és emellett olvasással kapcsolatos izgalmas tartalmakat is találnak. Ez remekül hangzik, csak az a baj, hogy nem igaz.
Sajnos semmilyen mankót nem kap az idelátogató gyerkőc ahhoz, hogy milyen könyvet olvasson és milyet ne. Tematikusan szétválogatták ugyan a műveket, de az, hogy azok közül melyek az ajánlottak, érdekesek és a leginkább érdemesek arra, hogy a kamasz a kezébe vegye, örök rejtély marad. Persze, azt mondanom sem kell, hogy online olvasni nem lehet, legalább is még nem. Mindössze meg lehet nézni és ki lehet választani a könyveket, aztán szépen, fiatalosan két lábon be lehet sétálni az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba, és ki lehet venni ezeket, kézbe. Most komolyan: aki eddig sem érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy könyvet kölcsönözzön vagy vegyen, majd olvasson, az ezután miért tenné. Semmi ösztönzőleg ható információ nincs a portálon. Ráadásul a dizájn sem valami csalogató: unalmas vörös, olyan letűnt kor-szagú. Mégis hogyan tudná felvenni egy ilyen oldal a versenyt, mondjuk a féjszbukkal? Esetleg, ha lenne egy interaktív felülete, ahol a gyerekek meg tudnák beszélni egymással az élményeket: „Hú, képzeld, ez a Tímár Miska milyen király csávó! Mindenkinek beadta, hogy halott, és élt vígan a Senki szigetén!”.
Kicsit „trendibbé” kellene tenni tehát ezt a honlapot ahhoz, hogy a célközönség valóban ellátogasson oda, sőt olvasson is a felajánlott művek közül. Vagy egyszerűen csak el kellene fogadni azt a tényt, hogy a mai kamaszok inkább kommentelnek és serelnek, mint olvasnak…
Hiányosak a középiskolások pénzügyi ismeretei – derült ki nemrégiben egy közhasznú szervezet által végzett kutatásból. Az iskolapadokat koptató kis- és nagykamaszok nem tudják ugyanis, hogy mennyit kell adózni, hogyan számolják a nyugdíjat, vagy miképpen kell nekikezdeni egy saját vállalkozásnak. Vannak dolgok, amelyekkel valóban érdemes lenne tisztában lenni még a nagybetűs élet kezdete előtt, azonban kérdéses, hogy a percenként változó tervezetek, négyévente leköszönő és fellépő régi-új kormányok, az Európa határaihoz kiszélesedő magyar határvonalak között érdemes-e a jelenlegi magyar nyugdíj- és adózási rendszert tanulmányoztatni a tizenévesekkel.
Persze, tanulják meg beosztani a zsebpénzüket, tudják átváltani fejben az ilyen-olyan pénznemeket, és legyenek tisztában vele, hogyan válhatnak a jövő tisztességes magyar vállalkozóivá, nézzék széles látókörből a világot.
Mondanám még, lássanak tisztán. De az adatokból kiolvasva ezt most is megteszik.
A középiskolások hatvan százaléka ugyanis úgy gondolja, hogy Magyarországon nem lehet tisztességesen meggazdagodni, illetve ha valaki vinni akarja valamire itthon, akkor bizonyos szabályokat meg kell szegnie...
Mert tanul a gyerek az iskolában verset, szerves kémiát, genetikát meg egyenletet. És most majd adórendszert is. De viselkedni azt otthon tanul, meg az utcán, meg a tv-ből. És ha néz híradót, meg valóságshow-t, meg Barátok köztöt, akkor máris tudja, hogy kis hazákban hülyeségből meg csalásból lehet a leggyorsabban meggazdagodni.
És már hazugnak is véli a régi meséket, mert a rossz nem is nyeri el mindig méltó büntetését.
Hoffmann Rózsa-ellenes közösségek tucatjai kezdtek burjánzani a Facebook mocsarában. Az internetes csoportok tagjainak leleményessége nem ismer határt: az államtitkárral szemben táplált ellenszenv Facebook-on megjelenő változatosságáról szinte szakdolgozatot lehetne írni. Íme, néhány gyöngyszem:
1.„Lehet-e több rajongója ennek a kelkáposztának, mint Hoffmann Rózsának?” – olvasható a közösség elmés elnevezése, amely mellett illusztrációként egy hatalmas fej kelkáposzta virít. Rögtönzött közvélemény-kutatást alkalmazva bárki rájöhet: a környezetében lévő emberek kedvenc ételei között messze nem szerepel a kelkáposzta. Meglepő, de Hoffmann számára cseppet sem mulatságos, hogy még így is több mint 150-en gondolják úgy, inkább egy fej káposzta, mint egy szál Rózsa.
2.„Hoffmann Rózsa=Dolores Umbridge” csoport – amely 154 taggal rendelkezik - létrehozója minden bizonnyal nagy Harry Potter rajongó lehet, legalábbis erre utal, hogy a törtető és akaratos tanárt helyezi Hoffmann mellé. A történet szerint az ötödik részben Dolorest azért küldték a Mágiaügyi Minisztériumból, hogy a tanárokat és diákokat ellenőrizze, és mindenféle ellenzéki tevékenységet megakadályozzon. Szégyellje magát, aki szerint a hasonlóság döbbenetes!
3.„HoffmanRózsa hülyeségriasztó” minden bizonnyal listánk legnépszerűbb kezdeményezése a maga 469 tagjával. Az előzőekkel ellentétben ez a csoport felettébb naprakész, minden Hoffmannal kapcsolatos hírt megtalálhatunk rajta.
Szó ne érje a ház elejét: nem Hoffmann Rózsa az egyetlen politikus, aki előtt ehhez hasonló csoportok létrehozásával tiszteleg a netes közösség. Ezért, ha ez kicsit is vigasztalja az államtitkár asszonyt: Tarlós Istvánt csaknem 30 ezren neveznék át a Facebook-on…
Tiltakoztak, rózsákat lengettek, Kicsi, gyere velem rózsát szedni-t énekeltek és végső búcsút vettek a hallgatók a felsőoktatástól. Végsőt – legalább is egy kis időre. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes párbeszéde – a felek szerint – ugyanis lassan-lassan meghozza a gyümölcsét. Mondhatnánk azt is: a türelem rózsát terem. Bár a mostani viharos viszonyok közepette jobb, ha mindenki elfelejti ezt az amúgy jól csengő közmondást…
Boldogító, de egyben ijesztő is, hogy a félelemmel vegyes düh és az utálat hogy’ összehozza a fiatalokat. A szervezők véleménye alapján tízezres tömeg gyűlt össze a Szalay utcában a NEFMI előtt, ahol az új, sokat kritizált felsőoktatási törvénytervezet életre kelt. Na, de milyen életre! A békésen demonstráló egyetemisták és főiskolások abortuszt kívántak, különböző frappáns szlogenű táblákat lengetve. „Ébresszük fel CsipkeRózsikát a rémálmából!”, „Buták legyünk vagy gazdagok?” és hasonló feliratú transzparensek kandikáltak ki a megannyi narancssárga(!) és fehér rózsa közül. „Mi az, amikor az oktatási államtitkár és egy hangszer összeáll? Tubarózsa.”. Poénnak szánta a konferanszié, de azért gyorsan hozzátette: sms-ben kapta, nem ő találta ki – nehogy még őt minősítsék ugyebár. A tüntetés legjobb részének az előkészület, a hangulatalapozás és a gyülekező számított. Az egyik portál szerint a legjobb buli volt a Morrison’s után. Ezt azért nem nevezném egyértelmű dicséretnek, mindenesetre az igaz, hogy a dj óriási party hangulatot teremtett, melynek hála az elkövetkezendő órákban mindenre csak igeeeen meg húúúú meg áááá volt a válasz – kivéve a felsőoktatási törvénytervezetet érintő konkrét felkiáltásokra, melyekre határozott neeeem. A „tünti” végén az est fekete pontjaként meghozták a Magyar Felsőoktatás koporsóját, körbefuttatva veretes rózsával. Kicsit szekta feeling alakult ki: két oldalt gyertyákkal sorakoztak fel a hallgatók szétnyílva, mint a Vörös-tenger és utat engedve a halál követeinek. Felemelően porba sújtó látvány volt…
Azóta a HÖOK újabb tárgyalásokba kezdett, ezúttal – mellőzve Hoffmann Rózsát – Navracsics Tiborral. A jelenlegi állás: Nagy Dávid szerint „eltemettük a felsőoktatást, de van remény”. Szokás mondani: a remény hal meg utoljára. Ám lehet, hogy ez a közmondás is úgy végzi, mint a türelem-rózsa kettőse…
Rég nem vitázunk már arról, ki uralja a hazai közmédiát, az azonban még most is megrémítő, hogy politikusok veszik kézbe az újságíró tollát. Azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor külföldi útján azt mondta a Népszabadság újságírójának: „majd az MTI-t tessék olvasni, ott majd megtalálhatók a válaszok”. Az újságíró hoppon maradt. És hogy hova jutottunk el hónapok alatt: már nem csak Orbán, vagy miniszterek, hanem államtitkár enged meg hasonlót. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Hír Tv Kontraszt műsorában az első kérdés után elmondta, hogy ő nem a hallgatói képviselőkről, vagy arról szeretne beszélni, hogy azok miként kerülték meg az államtitkárt, és fordultak Navracsics Tiborhoz. Inkább a törvények céljáról szeretne beszélni.
Hasonlóan megszabta a beszélgetés menetét a Magyar Hírlapban is. Amikor arról kérdezték, kemény vitára számít-e a köznevelési törvény parlamenti vitája kapcsán, első mondatában megfogalmazta: „Feltételezem, a közvéleményt elsősorban az érdekli, hogy milyen célok érdekében és milyen hibák orvoslására alkottuk meg a törvénytervezetet. Ezért először erről kívánok szólni, ha megengedi.” Hát nem kedves, nem szívszorító. Tudja, mit akarunk… vagy tudja, mit akarunk hallani. Azt akarjuk hallani, hogy a köz- és felsőoktatási törvényt nem csak úgy, mindenféle kérdés, hatástanulmány nélkül fogadnák el.
És itt kezdődik a tények elferdítésének másik útja. Hoffmann büszkén hirdeti, hogy az országban mindenkit megkérdeznek, mindenki véleményére kíváncsiak. Kissé érdekes azonban, hogy miközben az országos turné - ahol mindenki elmondhatja a véleményét - még csak a félidején tart, a törvénytervezet már az országgyűlési képviselők asztalán csücsül. A hazugságok sora még nem ér véget: egy-két napon keresztül bizonygatta Hoffmann Rózsa, hogy nincsen titkos melléklete a köznevelési törvénynek. Aztán Réthelyi Miklós miniszter mégis előhúzta a zsebéből, benne a változásokat forintokra fordított számításokkal. A számok mögött pedig a valóság is olvasható: 633 iskola bezárását és nyolcezer tanár elbocsátását követelik meg a változások.
Itthon csak a káromkodás miatt jár bukás, a szép szavakkal bújtatott bemutatásért viszont nem!
Már-már divattá vált bántani őt: Rózsás szóvicceket skandál az ország, Hoffmann fejjel ellátott rózsaszál képei borítják a hallgatók füzeteit. Őt okoljuk, amiért a kisiskolásoknak egész nap a pad mögött kell majd nyamvadniuk, hibás abban, hogy a felsőoktatásban való részvétel a jövőben csak a gazdagok kiváltsága lesz, és bűnhődnie kell a miatt is, hogy a hallgatókat szerződéssel láncolnák az ország kutyaólához.
Több hónapnyi sárdobálás és fricska után ideje mindenkinek magába szállnia, és jó keresztény módjára elgondolkodnia: tényleg hibáztatható bármiért is ez a hatvanas éveiben járó, munkájáért többszörösen díjazott, a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatával kitüntetett tanár? Vagy, csupán annyi a bűne, hogy egy kormány rossz döntéseit kell közvetítenie – pimaszul sok pénzért. Hoffmann Rózsa szerepét ennél többre azt hiszem nem is kell értékelni. Ő egy szócső, egy marionett bábú, akit felsőbb cérnák rángatnak. Egy, a kormány által állított élő céltáblák közül, akinek egy országos hallgatói tüntetés előtt is csak annyi a kérése a diákokhoz, hogy őt ne bántsák, és akinek lassan elhihetnénk, hogy nem ő törvénykezik! Megteszi azt helyette más.
Hoffmann Rózsának csupán egyetlen vezeklésre méltó bűne van: az, hogy kellő önismeret híján nagyon rossz székbe ült…
Hónapokig zajlott a közoktatási törvénytervezet mizériája, amely idő alatt legalább húszféle változat megjelent a sajtóban a koncepciót illetően. Érdekes kérdés, hogy ki milyen úton módon, forráson át jutott hozzá naponta "A koncepcióhoz", amelyről aztán 24 óra múlva rendszerint kiderült, hogy bizonyos részletekben éppen az ellenkezőjét tartalmazza az előzőnek. Közben a tárca csak húzta az időt, hetente, később naponta új időpontot megjelölve a bejelentés dátumául.
"Megtárgyalta és jóváhagyta a kormány augusztus 31-ei ülésén a köznevelésről szóló törvény tervezetét. A jogszabálytervezetet a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra"- adta hírül az MTI a nyár utolsó napján. A koncepció és maga a törvény végül októberben került a publikum elé.
A nép először várt. Talán még izgatott is volt egy kicsit.
Aztán várt tovább. És az izgalmába némi düh vegyült.
Végül erősen elgondolkodott a mondáson, hogy a türelem Rózsát terem.
Szerencsére a nép olvasott is közben. Így figyelemmel kísérhette, ahogy a jobb és baloldali napilapok felváltva szerezték meg a titkos, hétpecsétes, ezer lakattal zárt koncepciót, és valahogy azonos napokon sem ugyanazt olvasták benne. S miközben megannyi Columbo, Kojak és Poirot futkosott a magyar főváros flaszterén zsebében diktafonnal, és az országház páncélszekrényének kulcsával, a nép várt még egy kicsit. Mert nem baj, ha a kormány gondolkodik, csak álljon ki valaki a placcra, a nyomozóvá avanzsált sajtó elé, és mondja ki: "A koncepció még nem készült el, a tervezetet ekkor és ekkor hozzuk nyilvánosságra, ami addig megjelenik nem hivatalos." És aztán ekkor meg ekkor hirdesse ki. Ezt hívják úgy: hitelesség.
De nem így volt, ezért a nép várt még egy kicsit.
Aztán jött a nyilatkozat: "a koncepció elakadt a postán".
Ezért a nép nem várt tovább. Körbenézett, és kínjában jót röhögött az egészen.
Gyerekként mindenki játszott már papás-mamást. Ilyenkor pedig azokkal az élethelyzetekkel, szituációkkal operált, amelyeket szüleitől lesett el: apu hazaér, nem tetszik neki az anyu által főzött vacsora, kis veszekedés, aztán közös tévézés a gyerekekkel és még sorolhatnám. Nos, ezeket a felnőttes játékokat nemsokára az iskolában gyakorolhatják a gyerekek – szakképzett felügyelet mellett. Ha minden hír igaz – a kormány az udvarlás, a szerelem és a hűség oktatását is beépíti a Nemzeti Alaptantervbe. Így a tanulók akár már jövőre értékorientációt kapnának a tudatos párválasztással, a felelős szexuális élettel, a konfliktuskezeléssel, illetve a gyermekvállalással és a gyermekneveléssel kapcsolatban az órákon.
„Laikusként” – mivel nem vettem részt ilyesfajta szakképzésben – két kérdés merült fel bennem
Hogy hívják majd a szóban forgó kurzust?
Személy szerint a kissé patetikusnak ható Élet címet javasolnám, de talán mégA szerelem órája is elfogadható lenne. Csöngetéskor sokat lehetne utóbbival poénkodni: ütött a szerelem órája stb. Ennek fényében nagyon kíváncsi vagyok a szakértők javaslataira is.
Lehet egyáltalán az ilyen dolgokat tanítani?
Középiskolásként a szerelemről nem éppen a család, a gyermekvállalás és a házastárssal való konfliktuskezelés jut az ember eszébe. Nem is baj, mert nem annak van ideje tizenévesen. No, de akkor hogyan értenék meg, éreznék át ezeket a dolgokat a diákok? Hovatovább, ha már a tematika is szóba került: hogyan lehetne megtanítani őket tudatosan párt választani, amikor a dolog közel sem a tudatosságon múlik. Sokszor a felnőtt ember maga is elbizonytalanodik ki a számára ideális. Ezek a dolgok nem taníthatók elméletben. Lehet róluk osztályfőnöki órán beszélni, vagy néhány kérdést illetően tanácsot adni. Mégis, az élet hozta személyre szabott szituációk és a szüleitől vett példa nyomán fogják megtanulni a felnövekvő generáció tagjai kinek, mit jelent a szerelem és, milyen értékrend alapján építhető fel egy család.
Különben is, ahogy a népszerű dal mondja:
„… szerelemhez nem kell ész, szerelemhez nem kell semmi más csak szerelem kell és kész.”
Kicsit sokáig tartott, de végül ráébredtek a hallgatói szervezetek, hogy hiába gyarapítják Hoffmann Rózsa postaládáját különböző, díszesen megfogalmazott levelekkel – a rájuk érkező válasz még elkeserítőbb, mintha az oktatásért felelős államtitkár egyáltalán nem is írt volna vissza. Október 27-én végre országos szervezésben vonul utcára a felbőszített hallgatói tömeg, hogy az oktatási államtitkárság épülete előtt tiltakozzanak a készülő felsőoktatási törvényben foglalt „bújtatott tandíj és röghöz kötés” ellen.
Az új FTV nyilvánosságra kerülését követő - remélhetőleg eddigi - legnagyobb megmozdulást számos kisebb demonstráció előzte meg. Legutóbb, a szegediek akcióztak, akik Rózsánk kemény szívét egy hétvégi éhségsztrájkkal akarták megpuhítani. Szinte az összes hazai tévécsatorna riportere kivonult, hogy lefilmezze az ájulás szélén is transzparenseket készítő fiatalokat, akik egészen hétfőig nem tágítottak fogadalmuk és ideiglenesen tömeges hálószobává alakított tantermüktől. A "szabadulást" követően pedig utolsó erejükből utcára vonultak és felszólították az oktatási államtitkárt: távozzon, de lehetőleg a tervezetével a hóna alatt!
Itt tartunk most, két nappal a nagyszínpadi fellépés előtt. A hallgatók végre szervezetten, egy országos demonstráció keretein belül fogják a törvényalkotók tudtára adni, hogy menjenek a sunyiba a megszorításaikkal, összevonásaikkal, szerződésükkel és tandíjukkal együtt. Október 27-én talán lehetnének az eddigieknél erélyesebbek. Később pedig lehetne az egész tiltakozás intenzívebb, intézményileg összehangoltabb. Mert róluk döntöttek, de nélkülük!
Megszületett. Olvastam. Sírjak vagy nevessek? Mindenki nagy örömére október 12-én nyilvánosságra hozta az oktatási államtitkárság – élén kedvenc virágszálunkkal – a köznevelési (nem oktatunk, nevelünk!) törvény tervezetét. Tartalmi kifogása gyereknek, pedagógusnak egyaránt akadhat, én pedig elöljáróban csak annyit mondanék: egyes részeket talán jobban át kellett volna gondolni.
Nem akarok minden mondatba belekötni. Felesleges. Néhány, a csőrömet erősen birizgáló passzust viszont muszáj megkritizálnom.
A „szentírás” alapján a tanuló fejlesztő pedagógiai osztályban kezdheti meg általános iskolai tanulmányait, ha még nem iskolaérett. Amikor én kicsi voltam, akkor is voltak ilyen gyerekek, és ők maradtak az óvodában. Ha nem iskolaérett, akkor egy fejlesztősuliban sem lesz jobb helyen. Na, és mi van azokkal, akik a szakértők véleménye alapján ilyen osztályba kerülnek, holott már írni-olvasni is tudnak? Merthogy ez is megesett, igen.
A tervezet szerint max. 34 fős osztálylétszám lehet gimiben és szakközépben. Az előző, akkor még közoktatási törvény értelmében maximum 35 gyerek járhatott egy osztályba. Tanárnőnek jelentem, az osztály létszáma eggyel csökkent. Reménytelen… Bár a pedagógusok többsége már rég elvesztette a hitét az oktatásért nagyon felelős államtitkárokban.
A legeslegjobb: a gyerek járjon délután is iskolába. Nem elég a délelőtti hajtás, az egész napos tanulás lesz a tuti! A tervezet szerint oly módon kell megszervezni a tanítást, hogy a foglalkozások legalább 16 óráig (!) tartsanak. Kérdem én, tisztelettel: mikor ér haza a gyerek? Mi lesz a különórákkal, az iskolán kívüli tevékenységekkel? Ne tanuljon nyelveket, zenét? Persze, éjjel is lehetne, pihenés és alvás helyett… Majd nevelünk jó sok robotot, akik kómásan reggel bemennek az iskolába, majd este ugyanilyen fitten haza…
A kormany.hu oldalon hivatalosan is véleményezhető a törvénytervezet. Szerintem sok hozzáértő meg is fogja tenni.
Nincs pénz, hát zárjunk be egy-két egyetemet, főiskolát. Legyen közte a Corvinus is, mit bánom én - vehették fél vállról a kérdést az oktatási államtitkárságon. Mert ugye egyik napról a másikra jött a hír, hogy sok az állami fenntartású felsőoktatási intézmény, így suhintanak egyet a huszárkarddal, s egyszerűen megfelezik a létszámot. A kétségbeesés szinte országos.
Felszámolnák a Corvinust? A közgazdász képzés fellegvárát? - lehetett hallani az elmúlt héten, amikor egyes sajtóhírek szerint halálsorra került a neves egyetem. Persze senki sem tudott semmi biztosat, de rögtön felháborodtunk. Az ország egyszerre csapott a térdére, hogy na de állambácsi, kedves Rózsa néni, mégis mit tetszik csinálni? Aztán a hírt maga Hoffmann Rózsa cáfolta meg, mint mondta: egyelőre csak konzultálnak, nincs eldöntve semmi sem. Majd hozzátette halkan: a Corvinus sorsáról egy-két hónap múlva döntenek.
Az egyetem vezetése méltán mordult egyet, hiszen nekik egy szóval sem említették ezeket a terveket. Most a Hallgatói Önkormányzat is szót kért, és nagyon udvariasan adta a világ tudomására: bíznak abban, hogy nem szűnik meg az egyetemük. Persze emlékeztetnek arra, hogy továbbra is támogatják a kormányzati célokat, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozását. Az egyetem rektora május 10-én találkozik Hoffmann Rózsával, hogy egyeztessenek.
Most már biztos, ha a Corvinus meg is marad, de komoly vérengzések lesznek országszerte. A kormány egyáltalán nem viccelt akkor, amikor azt mondta, hogy túl sok egyetem és főiskola van Magyarországon. Lehet, hogy a mostani hírekkel szemben nem 29-ről 16-ra csökkentik majd az állami fenntartású felsőoktatási intézmények számát, de minden bizonnyal komoly bejelentésekről kapunk még hírt.
Válság van, plusz folyton átalakítják a felsőoktatást, így közel sem volt egyszerű eldönteniük a felsőoktatásba jelentkezőknek, hogy mit jelöljenek meg. Mindenki jól akar választani, hogy majd biztosan találjon állást, és pénzt is keressen munkájával rendesen. Persze a buktató mindig ott lebeg a szem előtt. Mi van, ha slágerszakot választottam, ha a csapból is az én évfolyamom folyik majd?
Idén a kérdést feltevők közül a gazdálkodási és menedzsment szakot választók ismerhettek magukra, hiszen a tavalyi év második legnépszerűbb szakja idén már a dobogó legfelső tetejére állhatott. Látszik viszont, hogy csak apróbb helycserék történtek, tehát a húsz között nagy változások nem történtek. Érdekes, hogy a legjobb ötben idén már nincs benne a jogászképzés, amely lecsúszott a hatodik helyre, vagyis vesztett valamennyit népszerűségéből. Helyette a top 5-ben van a turizmus-vendéglátás, a mérnök informatikus, a gépészmérnöki, és a pénzügy és számvitel. Érdekes továbbá, hogy nem riasztotta el a fiatalokat a rezidenseket övező folytonos bizonytalanság az orvosi pályától - a szak a tavalyi kilencedikről idén a hetedikre jött fel. Nagyot esett ugyanakkor a nemzetközi tanulmányok szak, ami a tavalyi 14. helyről idén csak a huszadik lett.
Megnézhetjük a korábbi évek statisztikáit is, meglepetés viszont nem fog érni senkit: mindig népszerű a gazdálkodás és menedzsment, a mérnök informatikus, a gépészmérnök, de sokan választják a jogot, az orvosit, vagy éppen a kommunikáció szakot.
Sőt megszoktuk azt is, hogy minden ötödik jelentkező gazdasági képzést választ, és azt is, hogy a természettudományos képzést választók száma a béka segge alatt van. Végignézzük, ahogyan a jövőjükért küzdenek az orvos hallgatók, hallottuk, hogy nincs jogásznélküliség.
Választani azonban nem könnyű, akármelyiket is nézzük. Előretervezni jó pár évvel, még a piac sem nagyon tud. Hát még a diák, akit 18 évesen arra kényszerítenek, hogy döntse el, mi akar lenni – úgy, hogy a feje fölött közben átalakítják a felsőoktatást.
Vége a jó időknek, amikor a pedagógus megtartotta az óráit, majd vette a táskáját, és haza ballagott. Most ugyanis heti kötelező 32 óra munkaidő vár a tanárokra. Így bent kell maradniuk az iskolában akkor is, ha már kitanították magukat aznapra. Lesz itt rend seperc alatt, bekeményít most már Hoffmann Rózsa is.
Alaposan megrótták az elmúlt hetekben Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárunkat, így kihúzta magát és katonás rendet teremtett. Dolgozzon a pedagógus is, mint mindenki más. Persze eddig is ezt tette, de most dolgozzon még többet, maradjon az iskolában még tovább. Az eddigi 22-ről emeljük meg 32-re, a heti kötelező munkaidő 80 százalékára a munkaidejét. Tanuljanak egy kis rendet. Hogy miért? Egyrészt mert csúnyán rászóltak Hoffmannra, másrészt így kezelhető lesz a túlórák és a helyettesítésekből adódó adminisztrációs terhek. Ez nem is akkora hülyeség, ugye? Sőt, ha tovább gondoljuk, eddig meg sem volt határozva, hogy a tanároknak mennyi időt kell az iskolában tölteniük, így valóban komoly gondot jelenthetett egy-egy helyettesítés, vagy túlóra elszámolása. Persze a több órát, és az így elmaradó túlórapénzt béremeléssel kompenzálnák, hogy ne legyen harag. De van harag. Merész lépés, tudta Hoffmann is, ezért próbálta bevonni döntésbe a tanárokat, csak úgy illedelmesen. Küldött nekik kérdőívet is, hogy elmondhassák a véleményüket. De ezek a szemét tanárok még ezt sem értékelték, már megint csak elégedetlenkednek. Először is azt sérelmezi a szakszervezet, hogy már megint kihagyták őket az egyeztetésekből, most ugyanis csak egy napot kaptak és csak az igazgatók a kérdőívek megválaszolására, és így véleményük hangoztatására. Ami azért valljuk be, nem sok, és főként csak gesztus. Aztán arra is felhívták a döntéshozók szíves figyelmét, hogy a tanárok már most is eleget dolgoznak, vannak, akik hetente 69 órát.
Ebből is látszik, hogy megint egy olyan tervezet született, amit a szakma megkérdezése nélkül készítettek el, vagyis megint nem lesz köze a valósághoz… állítólag az új törvény pedig már 2012 szeptemberétől életbe lép.
A srácok az iskolában csak röhögnek: na majd pont a Bucitól tanulunk újat - képben vannak ők, ismerik a különböző szereket, talán túl jól is. Barna, nyalcsi, hernyó, heroin - így már tudjátok, hogy miről van szó, majd a földre veti magát, üvölt, csapkod… a két színész játékát immár teljes csöndben figyeli az osztály. Egyre nagyobb teret kap az iskolai drogmegelőzés. Szükség is van rá.
„Kettőévnégyhónap” - válaszolja lehajtott fejjel Stohl András a kérdésre, hogy megérte-e drogozni, alkoholos befolyásoltság alatt autóba ülni. A diákok nem is nagyon tudják eldönteni, hogy most higgyenek a szemüknek, és megfogadják az ismert színész, és immár hírhedt tv-s személyiség szavait, vagy ne, mert csak átverés az egész. De az ország Stohl Bucija állja a sarat: vagy mert komolyan gondolja, vagy, mert így akarja enyhíteni a bűnét, és a letöltendő évek számát… viszont a téma szempontjából mindegy is. Ő is lehet ellenszer, még akkor is, ha csak egy újabb színészi alakítását látjuk. Az ugyanis nagyon is a valóság, hogy 2008-ban a 16 évesek közül minden harmadik diák kipróbált már valamilyen drogot. A helyzet a 14 évesek körében sem fényesebb, 28,8 százalékuk próbált már ki valamilyen kábítószert: 10 százalékuk egyszer, 12,5 százalékuk pedig alkalmanként fogyasztott, míg 2,5 százalékuk rendszeresen él drogokkal. A helyzet napjainkban hasonlóan csodás: alig egy hónapja általános iskolás diákjait csípte el tanítójuk miközben marihuánás cigarettát szívtak az utcán…
Tolom a barnát, kurva anyját …Barna, nyalcsi, hernyó, heroin - röhögnek a srácok… jó az előadás, többen tudják, miről beszél a színész. Majd csönd lesz, amikor azt a kínt látják az osztályteremben helyet kapó előadásban, mikor a drogos szer hiányában szenved… Kovács Krisztián és Scherer Péter a drogmegelőzést másként értelmezte, mint a legtöbb szervezet, eredményességük azonban vitathatatlan.
Közben más vélemények szerint az elrettentés helyett sokkal fontosabb a helyes értékrend kialakítása. Zacher Gábor toxikológus szerint a fiatalokkal el kell hitetni, hogy igen is lehet drog nélkül élni, a megelőzéskor pedig a családi mintára kell építeni: beszélgetni kell a kábítószer használat káros hatásáról.
Bár a módszerek eltérőek, az elmúlt évek statisztikái arra figyelmeztetnek, hogy drogmegelőzésre sajnos szükség van. És igen, akár még Stohl is lehet ellenszer.
Ugyan csak a múlt héten dobta vissza Orbán Viktor a felsőoktatási törvényt, a közoktatási koncepció elutasítására sem kellett sokáig várni. A héten repült az is a kukába. Míg egyes hírek szerint a miniszterelnök a porig alázta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt, addig a hivatalos álláspont szerint egy nagyon szakmai megbeszélés volt.
Hoffmann Rózsa heves érzelmeket váltott ki mindenkiből elképzelésivel, majd annak kézzel fogható formájával: a felsőoktatási és a közoktatási törvénytervezettel. A szakma minden képviselője: tudós, tanár, érdekvédő és hallgató egyaránt bírálta a két koncepciót, aztán javaslatot fogalmazott meg, majd várt. Egyesség csak ritkán született, többnyire maradtak az érdekes elképzelések, a szép remények, na meg a mértéktelen elszántság.
Egészen mostanáig.
Rózsa? Mégis mi ez a szar? - kérdezte meg a múlt héten Orbán Viktor Hoffmann Rózsától, aki a rossz nyelvek szerint erre válaszul a könnyeivel küzdött. Nagyjából két órán keresztül hallgatta a miniszterelnök kifogásait. Az igazi pofont mégis az jelenthette, hogy senki sem állt államtitkárunk mellé, még a koncepció társszerzői közül sem. Készülhet el az új, immár harmadik felsőoktatási koncepció, ami várhatóan szeptemberben kerül majd az Országgyűlés elé.
Majd elérkeztük a közoktatási törvény megvitatásához. Rózsa asszony megint kisírt szemmel mehetett haza a szerdai kormányülésről. Igaz, állítólag most nem volt olyan heves vita Orbán és Hoffmann között, a végeredmény ugyanaz lett. Itt a nézeteltérést leginkább a pedagógusok kötelező óraszámának meghatározásából származó különböző vélemények szülték. Míg az államtitkár asszony folyton az óraszámok csökkentését ígéri, addig a Nemzetgazdasági Minisztérium 22-ről 28-ra emelné azt. Ennek látszik behódolni Hoffmann is, aki a legújabb koncepciójában már 24-re emelné a tanárok óraszámát. Gyanús, hogy a minisztériumnak ez kevés, a tanároknak viszont sok lesz. Valaki folyton pofára esik majd.
Jön az újabb menet, készülhet el újra mindkét tervezet. Vajon meddig bírja még cérnával Hoffmann Rózsa. Lehet, hogy igazak voltak azok a hírek, amelyek szerint a nyáron búcsúznia kell posztjától? Akkor eddig jöhet az, akinek szavait issza majd a nemzetgazdasági tárca.
Mégpedig nem a költségtérítéses képzés kivezetésével, hanem az állami helyek lassan történő felszámolásával állítja a kasszához a jövő értelmiségét a kormány konvergencia programja. Apelláta nincs: harmincezer hely lesz a jelenlegi 50-60 ezer helyett, a többi fizessen. Éljen a felsőoktatáshoz való jog, ne legyen munkanélküli fiatal, és fizessen a hülye, ha tanulni akar.
A Széll Kálmán Terv egyszer már rendesen beijesztett mindenkit, aztán kiderült, hogy csak véletlen baki volt az egész, félreértés, nincs veszélyben a fizetős képzés. Most pedig már biztosak is lehetünk benne, nincs veszélyben, nagy szerencsénkre, hiszen a többség számára csak a pénzen vett tudás lesz majd a választható út, ha diplomát szeretne. Az államilag finanszírozott helyeket ugyanis már a jövő évtől folyamatosan csökkentik, számuk 2013-tól majdnem a felére eshet a mostanihoz képest. Lesz harmincezer okos, aki ingyen tanulhat, és lesznek a többiek, akik, ha ragaszkodnak a felsőoktatáshoz, hát kifizetik. Az indoklás szerint csak így, a tanulólétszám csökkentésével fékezhető meg a túlzott munkanélküliség. Persze szó esik arról is, hogy változtatni kell a képzési szerkezet belső összetételén, javára a természettudományi és a műszaki pályának.
Állást foglalt Nagy Dávid, a HÖOK elnöke is, bár egyelőre még ő maga sem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen a hír hallatán. Egyrészt üdvözli a programot, mert szerinte így a diákokat a piacképes képzések felé irányítanák, másrészt tart attól, hogy a hallgatói létszámcsökkenés hosszú távon a gazdaság teljesítményének romlásával jár.
Az már látszik, hogy mindenáron változtatni akar a kormány, és ezzel talán senki sem vitatkozik. Az viszont érthetetlen, hogy miért fejvesztve rántanak kardot, s húzzák meg a határokat. A bolognai rendszer lényege is az, hogy okosabb legyen a felsőoktatás felépítése: az érettségit követi az alapképzés, majd a munka. Az okosak meg mehetnek szépen mesterképzésre, s tanulhatnak tovább. Persze az igaz, hogy egyes szakokon több diplomást képeznek, mint kellene, de csak ezért meghúzni a teljes felsőoktatásban államilag finanszírozott helyek számát, enyhén szólva is kemény lépés. Mennyivel ésszerűbb lenne megadni a lehetőséget a fiataloknak - persze az eddigi követelményrendszert szem előtt tartva -, hogy diplomát szerezzenek, és csak a mesterképzésre jelentkezőket megválogatni. Oda már ne menjen mindenki, vagy ha igen, akkor fizessen érte. Az alapképzés után ugyanis már elhelyezkedhet az ember fia, ha meg nem talál munkát, mehet szakirányú továbbképzésre, igazodva a munkaerőpiac elvárásihoz…A kormány által kidolgozott Széll Kálmán Terv azonban nem gondolkodik, csak hadonászik ész nélkül, ahogy már megszokhattunk.
Meg az a szemét MTI, aki benyal a jelenlegi kormányzatnak, s megtévesztő módon közli az egyes kormányciklusok alatt működő óvodák számáról készült statisztikát. A végzetes hibára, a seggnyalásra, és így a balos óvodák megszégyenítésére pedig egyblogger hívta fel a figyelmet. Romokban a közoktatás, hamis számok a placcon: hova tűntek az óvodák 1998 és 2002 között?
Gondolta a srác, hogy leégeti az MTI-t, s ehhez pont kapóra jött neki az az óvodák számáról készült statisztika, amit a távirati iroda az új közoktatási koncepcióról szóló cikke mellé szúrt be. Ebben számokkal és oszlopokkal, szépen grafikonnal szemléltették, hogy 1999 és 2010 között az egyes tanévek során miként változott az óvodák száma Magyarországon. Persze a baki, amire figyelmeztet a blogger, nyilván ott volt, de valóban az ovikat használná fel az MTI némi hízelgésre?
Mindenesetre nagyon bájos, ahogyan építő elemekkel alkotják az egyes óvodai évek oszlopait, mintha a statisztikát hatéves gyerekekre szabták volna. Persze ebbe is belekötött a blog írója, „miazhogy” ezzel kábítanak??? Az meg csak hab a tortán, hogy mindent a szocikra kennek. Mintha az uralkodásuk alatt buldózerek jöttek volna és porrá zúzták volna az óvodákat. Hülye az MTI, mert ezt állítja és pont. Egy mocsok, mert így akar jól a jobboldal szíve közelébe férkőzni - csapong a poszt írója. Aztán mint Sherlock, nyomozása eredményeként rábök a statisztika aljára: de hova tűnt az 1998 és 2002 közötti időszak? A szemetek el akarták tüntetni, mert akkor kormányzott az Orbán-kormány. És tessék, csökkent az óvodák száma, hát ezt akarták titkolni: adnak hozzá linket is, tessék itt lehet megnézni…
Majd szitkozódás: köcsög emtéi de béna vagy, elég lett volna, ha azt írod, hogy a bal oldal uralma alatt kevesebb ovi volt, mint ’98 és 2002 között.
Tessék, míg a média attól hangos, hogy egyes kiszivárgott információk szerint módosítottak a közoktatási törvényen, hogy 16 éves korig lesz kötelező iskolába járni, 50 órás közösségi szolgálatot kell teljesíteniük a diákoknak, és öt tantárgyból kell érettségizniük, addig a kurva balos óvodák ilyen gaz tettre kényszerítik az MTI-t. Egyébként három éves kortól lesz kötelező óvodába járni, ha maradnak addig egyáltalán óvodák, és a bal oldal nem tünteti el őket mind a Föld felszínéről.
Nem kell többet házit körmölni, hiszen ott a bértanár, aki jó pénzért megírja azt pillanatok alatt. A hülyének is megéri, hiszen időt spórol vele, és a tanár sem piszkálja másnap az iskolában. Az internetes portál pedig bérletet is kínál a naplópóknak, persze csak, ha bírják anyagilag is. Itt egy jól működő üzletág, a hülyéket istápoló vanhazid.hu.
Gyönyörű kezdeményezés az, amely a lustákra, rossz tanulókra épít, támogatja őket a tanulmányaikban, és segít nekik elvégezni a nyolc általánost, majd a gimnázium négy évét.
Tök egyszerű az egész, akárcsak a szolgáltatást idénybevevők nagy része. Csak egy klikk az oldalra, kifizetem a pénzt, és cserébe megkapom a házimat. A túloldalon ugyanis élő tanárok segítenek majd, garantálva a sikert. Ez egyrészt nagyon jó, mert biztos én leszek az osztály leghülyébbje, és egyben elsője is, hiszen a házim mindig patent, bár fogalmam sincs, hogy mit is kellett csinálni. A rendszer működik, és működhet, mert senki nem int be neki. Sőt virágzik az ipar, és kezdeményez is: csalogatja a fiatalt, mégpedig akciókkal. Ha többször jössz, kevesebbet kell fizetned. Persze szabályok vannak, így nem állíthatunk oda bármikor a honlapra, hogy házi kell, de gyorsan. Van ugyanis nyitva tartás, ha már az elveiket elhagyták az üzemeltetők, és a bértanárok is. Délután háromtól tízig lehet házit íratni, így a későn érkezők pórul járnak, és másolhatják a leckét másnap a szünetben. Viszont nem is fizetnek érte semmit. Figyelnünk kell arra is, hogy előre nem tudunk dolgoztatni, mert a bértanárok nem dolgoznak, ha másnap nincs iskola. Élelmes a rendszer, ha nincs suli, házi sem kell, a segítő szándék máris kihal, korrepetálni eszük ágában sincs. Pedig pont ezzel a céllal határozták meg működésüket, pont emiatt lehetnek törvényesek. Akkor, amikor csalásra buzdítják a gyereket. Azt a diákot, akinek esze ágában sincs tanulni, csak pénzért házit venni, és az utcán lógni. Ő az, aki elvégzi a nyolc osztályt, és mégis hülye marad.
A kormány zárol, csak úgy önálló kart szüntet meg, az államtitkár meg még arra sem veszi a fáradtságot, hogy a rektorokkal találkozzon. Összesen 13 milliárddal húzták meg a nadrágszíjat. A felsőoktatási intézmények komoly költségvetési hiánnyal küzdenek, a kutatóegyetemek rektorai pedig levelet írtak. Nyugaton a helyzet változatlan, itt pedig már rég elvesztette tekintélyét a felsőoktatás.
A kérdés pedig, hogy miért? Miért teheti meg a kormány, hogy egy akkora összeget vesz el az egyetemektől, amibe belesajdulnak. Miért vehet el egy egész kart, például a Corvinustól. A válasz sajnos egyszerű: már rég leszarja a felsőoktatás tekintélyét, nem érdekli a rektorok véleménye, tulajdonképpen egy ideje már semmibe veszi a felsőoktatást. Legalábbis erre utal a rektorok kétségbeesett levele is, amelyben úgy vélik, hogy a zárolások erőteljesen megkérdőjelezi a minisztérium elkötelezettségét a felsőoktatás minőségi kritériumok alapján történő átalakítására. Elvesztek a minőségi szempontok. De legalább olyan államtitkárunk van, aki azt mondhatja: csökkenteni kell a felsőoktatás keretszámát. Mondjuk kétezer fővel. Mert joga van hozza - hangzik a válasz a kérdésre, amely ismét a miért.
Mert megteheti, hogy a felvételi számokról nem az államtitkár beszél (de még csak nem is a miniszter), hanem a helyettese számol be. Az oka ennek is megegyezhet azzal, amiért állítólag az egyetemi rektorokat sem fogadja…
Szóval a válasz egyszerű a miértekre. Talán azért teheti meg mindezt a kormány, az oktatási államtitkár, mert hiány van. Nem csak a költségvetésből hiányzik az a bizonyos plusz, hanem a tekintélyből is. A magyar felsőoktatás pedig hiába kapálózik, már tehetetlen, rég semmibe veszik.
Összevonások és bezárások. Nap mint nap felüti a fejét valamelyik város iskolájában a járvány, amelyet úgy hívnak: pénzhiány. Az önkormányzat nyel egy nagyot, és meghúzza a nadrágszíjat, a legtöbb helyen az oktatás kárára. Persze baja senkinek sem lesz, a diák tanulhat tovább, csak máshol, mert a régi iskolájából kijjebb rugdalták. A helyzet országszerte ismerős.
Budapesten a belvárosban, Szentesen a főtéren, Szombathelyen az iskola előtt tüntetnek iskolabezárás ellen a szülők, közben Dunaújvárosban átszerveznek, Esztergomban pedig bejelentették: iskolacsőd. Csak néhány példa az elmúlt hónapokból, és a kisiskolákról még nem is beszéltünk. Felcsattan az ember, miért pont az oktatáson, az utánpótlás jövőjén spórolunk, miért a felnövekvő értelmiségtől vonjuk meg az iskolába járás jogát - miért őket büntetjük, ha nincs pénz. A válasz minden esetben nehézkes, hiszen kényes kérdés ez. Akárki is üljön a vezetői székben, lesz olyan, aki politikai cselszövést lát majd a történések mögött. Holott, ha kinyitjuk a szemünket, akkor észrevehetjük, hogy csak ésszerű átszervezés folyik a legtöbb helyen. Példaként elég csak arra gondolni, hogy a kisváros több iskolával is bír, hiszen város, megteheti, viszont a gyermekvállalási kedv hanyatlása okán évről évre kevesebb a diák. Az osztálytermek egyre üresebbek, alig a felét tudják csak feltölteni tanulókkal. A kiadások azonban nem csökkennek, nem csoda így, ha az önkormányzat két félig feltöltött intézményből csinál egyet, spórolva a fölösleges kiadásokon. A híradóban persze csak azt látjuk, amikor szegény gyermekét az iskola elé rángatja a szülő, s hangosan üvölti, hogy az a szemét zsarnok most az iskolát is eladja a maffiának… pedig csak két sarokkal kell majd odébb járnia a gyereknek, és a teremben sem egymás ölébe ülnek majd. Csak feltöltik az üres helyeket, megszüntetve a foghíjas termeket. Persze abban azért mindenki egyetért, hogy nehéz időket élnek át a falvak kisiskolái, és a diákoknak olykor kilométereket is utazniuk kell, hogy iskolába járhassanak. De legalább jobb körülmények között tanulhatnak, és télen nem arra kell figyelniük, hogy megfagynak-e, ha kikapcsolják az iskola fűtését, vagy éhen maradnak-e akkor, ha az iskola nem tudja kifizetni a menzáztatást.
Hoffmann Rózsa kitárta rejtett lapjait az uniós oktatási miniszterek előtt, és mosolyogva közölte, hogyan oldható meg az iskolai erőszak kérdése. Szerinte a kulcsszavak a kreativitás, az önkéntesség, a szolidaritás és a tolerancia. Homlokára is csapott a megannyi miniszter, Gödöllőig kellett jönniük, hogy megoldást találjanak az agresszív gyermekek csitítására. A cél, hogy kevesebb pofon csattanjon az iskolában.
Természetesen rögtön feltételezhetnénk rosszindulatúan, hogy „nyilván” csökken majd a pofonok száma, ha kreatívabbak lesznek ifjaink. Leleményességük nem ismer majd határt, a legkevesebb fáradalmat véve szúrnak majd ki társaikkal, illetve tanáraikkal. Persze oktatásért felelős államtitkárunk biztos nem erre gondolt, hanem arra, hogy az önkéntességre, szolidaritásra és toleranciára nevelés következtében csökken majd a verbális erőszak, és így a pofonok száma is. Mint a mesében - gondolnánk, de akkor Hoffmann Rózsa rátesz még egy lapáttal, és bűbáj ország lakóiról kezdi meg történetét. Egész pontosan így fogalmazott: egész Európát fokozottan érdekli, miként lehet elérni az iskolában, hogy olyan tudatos és felelős állampolgárokká váljanak a fiatalok, akik hozzájárulhatnak hazájuk és Európa fejlődéséhez. Majd folytatta: a cél, hogy a jövő felnőttjei ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint elődeik. Majd képzeletben megveregette saját vállát, és gondolta magában: Európa tanulhat tőlünk. S, ha már így állunk, itt az idő, hogy megmutassuk, milyen remek az oktatásunk, hiszen „Magyarország oktatási rendszerének erősségéből tanulhat Európa”. A manó rúgja meg, és kimondta. Tényleg kacsintott egyet az uniós oktatási miniszterekre. Hogy mivel érvelt? A zenei nevelésben, a sportoktatásban, és a tehetséggondozásban elért eredményeinkkel. Mely mind igazán szép dolog, főkét annak tudatában, hogy mind a közoktatási mind a felsőoktatási törvénytervezet hangos vitáitól zeng a sajtó. Mondanom sem kell, hogy a tehetséggondozás remek, csak a hülyéket csapjuk ki az iskolából, mondjuk 15, vagy 16 éves korukban. De mit számítanak ezek, ha oktatjuk az uniót, most éppen iskolai agresszióból. Abból, amiben szintén hírhedtek vagyunk: tanár ver diákot, majd szülőt, aki dühében elveri az egész osztályt, és ugyanez visszafelé is. De idézem újfent: kreativitás, önkéntesség, szolidaritás és tolerancia. Ezeket véssük be jól az agyunkba.
A fiatal pályakezdők, na meg persze a többség vágya, hogy jól keressen, céges autót kapjon, egyszóval jól éljen. Az álmokat pedig meg kell valósítani, így hát szemrebbenés nélkül megy el az állásinterjúra az iskolapadból kiszabadult fiatal, s mondja be a nagy bruttókat. Ekkor int be nekik a munkaadó, hiszen a szerencsétlen pályázó még a cég profiljával sincs tisztában, és bár nyelvvizsgáját lobogtatja, csak habog össze vissza, ha beszélni is kell külföldiül.
Önbizalomban nincs hiány - mutatja az ábra, mely szerint a fiatal átveszi diplomáját, elküldi önéletrajzát, és várja a nagy lóvét. A munkaadók pedig egyre zabosabbak, hiszen az újoncok besétálnak az állásinterjúra, és húzzák a szájukat a nettó százezerre. Nem érdekli őket a karrier, a tapasztalatszerzés, és a fejlődési lehetőség sem. Ők egyet akarnak: mégpedig jól keresni.
A napokban egyre több fórumon jelenik meg a fiatal pályakezdőket szidalmazó vélemények tömkelege. Kezdi felhúzni magát a munkaerőpiac. Nem elég, hogy friss diplomások ahhoz sem értenek, amit a főiskolán, egyetemen tanultak, de még a hozzáállásuk is selejtes. Felkészületlenül érkeznek az állásinterjúra, tulajdonképpen azt sem tudják, hogy mihez kezdjenek. Dolgozni kellene, sok pénzért - ez az egy biztos. Hogy mivel foglalkozik a vállalat, amelyhez benyújtottam az önéletrajzom: a fene se tudja, nem értem rá megnézni a honlapját, hiszen állástalan pályakezdő vagyok - éppen munkát kerestem. Nyel egyet a felvételiztető, s a motivációjáról kérdezi a pályázót. Hiába, ilyenek nincsenek neki. Fizetés megjelölés persze kitöltve, csili-vili számok állnak a rublikában: nem vagyok én kispályás. Röhög egy jót a cég, na menj a fenébe. A szerencsétlen meg nem érti mi történt, csak a sort látja maga mögött. Az idillt pedig az állásért küzdő sorstársainak hangos kacaja zavarja meg. Mert diplomás pályakezdőből sok van. Olyan is, aki gyakornokként hajlandó volt ingyen gürizni, hogy fejlődjön, hogy tapasztalatot szerezzen. Ők azok, akik megértették, hogy előbb le kell tenni valamit az asztalra, előbb bizonyítani kell, és akkor majd megmondhatják, hogy mennyit akarnak keresni. Ők azok, akik többet is fognak keresni.
Nemcsak a felsőoktatást érintő passzusával kavart nagy port a Széll Kálmán Terv, hanem a tankötelezettség lecsökkentésével is heves érzelmeket váltott ki. A terv szerint ugyanis elég lenne a diákoknak 15 éves korukig iskolába járniuk, utána meg, menjen ki merre lát. Persze Hoffmann Rózsa szerint ez még nincs kőbe vésve. Ha fogadni kellene, ő a 16-os számot tenné meg.
Szerencsejátékba kezdett az oktatási államtitkárság, s megtette tippjét: Hoffmann a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott tizenöt éves korhatárig tartó tankötelezettség helyett a 16 éves korhatárra fogadna, bár eredetileg 17-et javasoltak. Érvelése szerint megérné az az egy év, hogy bent tartsák a gyerekeket az iskolában. Azonban, hogy mindenki számára világossá váljék: jelenleg 18 éves korig kell iskolába járniuk a fiataloknak. A tervek szerint pedig vagy 15 évesen, vagy 16 évesen kiadják az útjukat, csináljanak, amit akarnak.
Persze értjük mi földi halandók is, hogy azok a fránya naplópók, akik csak melegedni járnak az iskolába, na ők, inkább kallódjanak az utcán. Értjük azt is, hogy elmehetnek dolgozni, és nincsenek immár a padhoz láncolva, meghozhatják maguk a döntést, hogy mit is kezdjenek az életükkel. Szép és tiszta minden. Csak az nem, hogy, mi történik azokkal a fiatalokkal, akik 15-16 évesen alkalmatlanok arra, hogy iskolába járjanak. Mihez kezdenek ők, ha nincs a kezükben tudás, amire alapozhatnának, amivel munkát vállalhatnának, amivel elkezdhetnék az életüket. Na ők lesznek a drogosok, a csövesek, és a piti kis tolvajok. Persze akinek nem inge, az ugye ne vegye magára. A kérdés pedig adja magát. Nyer-e a kormány azon, hogy pénzt spórol a tankötelezettség korhatárának csökkentésével? Persze, hiszen nem kell kifizetni fölöslegesen ezen diákok taníttatását. De akkor is nyer (?), ha ezeknek a 18 év alattiaknak az életét kell majd rendbe rakni, ha hajléktalanként dörömbölnek majd az Országház kapuján. Jobb híján, hiszen nem lesz majd hol lakniuk. Mert, ha 15 évesen kilépnek az iskola kapuján, semmiféle szakképzettséget nem kapnak.
Egy mondat, és borul máris a rendszer, de mégsem arra, amerre először gondolta volna mindenki. A Széll Kálmán Tervben valóban szerepel az egyetemi költségtérítéses képzések „kivezetése”, de ez nem azok megszüntetését, hanem a sötét jövőt jelenti. Érthetőbben pedig a tandíjak emelkedését, ennek fényében pedig kevesebb hallgatót - hiszen a költségtérítéses képzésre jelentkezőknek a képzés teljes árát kell majd kipengetniük.
Mindenki felkapta a fejét, amikor kiderült a Széll Kálmán Terv bizony mostohán bánik a költségtérítéses képzéssekkel. Persze elsőre senkinek sem volt egyértelmű, hogy akkor most ez mit is jelent, bent felejtett mondatról van-e szó. Megszűnik a költségtérítéses képzés, vagy netán pont az ellenkezője, és mindenki fizetnie kell majd a felsőoktatásért? Nem volt egyértelmű, csak az, hogy az egyetemi fizetős képzések jelentősen terhelik az állami intézményrendszert. Hmmm - népszerű érv ez, főként a rektorok körében - de erre egy kicsit később térjünk vissza. Előbb nézzük, mit is jelent az intézkedés Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint. Szerinte nagyon is megmaradnak a képzések, csak az áruk változik, miután a képzések valódi költségét kellene kifizetniük a hallgatóknak. Eszerint tehát azok a fránya egyetemek ne használjanak ingyenes állami forrást, hanem fizettessék meg azt a költségtérítéses hallgatóikkal. Szép terv. Elvileg mindenki nyer rajta. Először az állam, aki ezzel spórol, másodszor pedig a munkaerőpiac, aki így megszabadulhat a népszerű szakokról kiáradó diplomás tömegtől. Hiszen ki akarná a jövőben a mostani tandíj többszörösét, s vele együtt a terembérletet, az energiaköltségeket, az amortizációt, na meg az adminisztrációt is kifizetni. Persze kalandorok akadhatnak, aki bátrak és a megdrágult körülmények ellenére is jelentkeznek költségtérítéses képzésre. Ők azok, akik gatyáig adósodnak mire végeznek, hiszen tandíjukat diákhitelből fizetik, miközben éjjelente diákmunkát végeznek…és bíznak benne, hogy a jó tündér segít majd nekik átkerülni a fizetősről, az állami képzésbe. Hiszen erre is lehetőségük van.
Felháborodott a terven a Magyar Rektori Konferencia (MRK), amely szerint hibás feltételezés, hogy a fizetős képzésekre nincs szüksége a munkaerőpiacnak. Továbbá az MRK elnöke, Sándorné Kriszt Éva azzal az érvvel sem értett egyet, hogy a költségtérítéses képzéseket folytató egyetemek az állam infrastruktúráját használják bevételeik növelésére. Reményeik szerint az intézkedés pedig nem arról szól, hogy megszüntetik a költségtérítéses képzéseket - az ugyanis súlyos csapás lenne a hazai felsőoktatásnak. Persze mondta ezt még azelőtt, hogy Kósa is megtette a tippjét azzal a bizonyos mondattal kapcsolatban.
Az eredményre meg várunk türelmesen, s talán már senki sem lepődik meg semmin…
Most éppen a választásokkal csalnak Szegeden, ahol gyakorlatilag lassan most már a leghíresebb, vagy inkább hírhedtebb hallgatói érdekvédelmet tudhatják magukénak az egyetemisták. Nem csoda, hogy a hallgatóknak a tökük ki van a hökösökkel, akiket többnyire csak a pénz meg a befolyás érdekel. Most petíciót nyújtottak be az ehök ellen, aki kezét széttárva kérdezi: ugyan már, mégis mit akartok? A hatalmunkat megdönteni úgysem tudjátok.
Török Márk neve már megint ismerősen cseng, újfent valami csíntalanságról szól a történet. Most éppen az ehök választásokkal babrál a kis kópé, és hogy-hogy nem, ez senkit sem lep meg. Amint az már korábban is olvasható volt, Török nagy machinátor, hiszen egyszer volt hol nem volt, 2008-ban egy évre felfüggesztették hallgatói státuszából, amikor is ehök elnök volt, ám visszatértekor 2009 szeptemberében újból megválasztották. Tökös gyerek hát, mi tagadás, ám sokaknak igencsak szúrja már a szemét, amit művel. Ezért petíciót írtak alá mintegy ötszázan a gazdaságtudományi kar hallgatói közül, hogy szigorítsanak egy csöppet az ehök választások menetén. Pont annyit csak, amennyitől tisztává válik a szavazás, és így a tagválasztás is.
Legyen például közjegyző, aki hitelesíti a szavazatokat, vagyis a felügyelő bizottságon túl szintén lepecsételi a szavazólapokat. Aztán azt is szeretnék ezek a hitetlenek, hogy a szavazatlapokat gyűjtő urnákat ne az ehök helyiségében, hanem a GTK dékáni széfjében őrizzék, a közjegyző pedig legyen jelen a szavazatok megszámlálásakor.
Persze nem ok nélkül kérnek ilyesmiket azok a fránya hallgatók, hiszen korábban több szabálytalanság is előfordult. Például olyan embereket is jelöltek, akikről amúgy senki soha nem is hallott, sőt arra is volt példa, hogy még az egyes fordulók le sem zajlottak, mégis megvoltak, hogy kik lesznek az ehök tagjai… arról nem is beszélve, hogy annyi szavazattal, amennyit nem is lehetett volna összegyűjteni.
És a mostani eset: idén januárban öten lemondtak a tagságukról, egy pedig nem lehet tovább tag a passzív hallgatói jogviszonya miatt. Ez a furmányos Török Márk pedig elnökként nem volt rest pótválasztásokat kiírni, aminek értelmében az általa pártolt tagok posztjára nem kell választást kiírni. Az meg csak a hab a tortán, hogy a választások kiplakátolására sem fordítottak fölöslegesen időt, és energiát - hiszen nyilván le lesznek zsírozva a helyek, minek jelentkezzenek mások fölöslegesen.
Persze az egyik napilap szóra bírta Török Márkot, aki flegmán válaszolva úgy reagált, hogy hallott egy közösségi oldalon elindított petícióról, de nem veszi komolyan… plusz kapja be mindenki, mert pótválasztásokon amúgy sincs szükség közjegyzőre…
A választásokat február 21-23-ra írták ki, a történet talán akkor folytatódik.
Népszerűsíteni kell az olvasást. Így van. Szinte már vezényszóként skandálhatnánk ezt az elcsépelt frázist, annyian akarták valóságossá tenni. De vajon sikerült? A megannyi olvasásra buzdító celebturné, civil és hivatalos kezdeményezés elérte célját? A kérdést én nem tudom megválaszolni. Azt viszont látom, hogy a kamaszok ahelyett, hogy könyvet vennének a kezükbe, leülnek a számítógép elé féjszbukozni, twitterezni, tegelni és lájkolni. Kár, hogy Jókai, Petőfi, Arany és Gárdonyi nem az ismerősük…
Már-már divattá vált bántani őt: Rózsás szóvicceket skandál az ország, Hoffmann fejjel ellátott rózsaszál képei borítják a hallgatók füzeteit. Őt okoljuk, amiért a kisiskolásoknak egész nap a pad mögött kell majd nyamvadniuk, hibás abban, hogy a felsőoktatásban való részvétel a jövőben csak a gazdagok kiváltsága lesz, és bűnhődnie kell a miatt is, hogy a hallgatókat szerződéssel láncolnák az ország kutyaólához.