Természetesen rögtön feltételezhetnénk rosszindulatúan, hogy „nyilván” csökken majd a pofonok száma, ha kreatívabbak lesznek ifjaink. Leleményességük nem ismer majd határt, a legkevesebb fáradalmat véve szúrnak majd ki társaikkal, illetve tanáraikkal. Persze oktatásért felelős államtitkárunk biztos nem erre gondolt, hanem arra, hogy az önkéntességre, szolidaritásra és toleranciára nevelés következtében csökken majd a verbális erőszak, és így a pofonok száma is. Mint a mesében - gondolnánk, de akkor Hoffmann Rózsa rátesz még egy lapáttal, és bűbáj ország lakóiról kezdi meg történetét. Egész pontosan így fogalmazott: egész Európát fokozottan érdekli, miként lehet elérni az iskolában, hogy olyan tudatos és felelős állampolgárokká váljanak a fiatalok, akik hozzájárulhatnak hazájuk és Európa fejlődéséhez. Majd folytatta: a cél, hogy a jövő felnőttjei ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint elődeik. Majd képzeletben megveregette saját vállát, és gondolta magában: Európa tanulhat tőlünk. S, ha már így állunk, itt az idő, hogy megmutassuk, milyen remek az oktatásunk, hiszen „Magyarország oktatási rendszerének erősségéből tanulhat Európa”. A manó rúgja meg, és kimondta. Tényleg kacsintott egyet az uniós oktatási miniszterekre. Hogy mivel érvelt? A zenei nevelésben, a sportoktatásban, és a tehetséggondozásban elért eredményeinkkel. Mely mind igazán szép dolog, főkét annak tudatában, hogy mind a közoktatási mind a felsőoktatási törvénytervezet hangos vitáitól zeng a sajtó. Mondanom sem kell, hogy a tehetséggondozás remek, csak a hülyéket csapjuk ki az iskolából, mondjuk 15, vagy 16 éves korukban. De mit számítanak ezek, ha oktatjuk az uniót, most éppen iskolai agresszióból. Abból, amiben szintén hírhedtek vagyunk: tanár ver diákot, majd szülőt, aki dühében elveri az egész osztályt, és ugyanez visszafelé is. De idézem újfent: kreativitás, önkéntesség, szolidaritás és tolerancia. Ezeket véssük be jól az agyunkba.