Népszerűsíteni kell az olvasást. Így van. Szinte már vezényszóként skandálhatnánk ezt az elcsépelt frázist, annyian akarták valóságossá tenni. De vajon sikerült? A megannyi olvasásra buzdító celebturné, civil és hivatalos kezdeményezés elérte célját? A kérdést én nem tudom megválaszolni. Azt viszont látom, hogy a kamaszok ahelyett, hogy könyvet vennének a kezükbe, leülnek a számítógép elé féjszbukozni, twitterezni, tegelni és lájkolni. Kár, hogy Jókai, Petőfi, Arany és Gárdonyi nem az ismerősük…

 
Valahogyan mégis olvasásra kellene bírni a serdülő fiatalokat. Erre a reménytelennek tűnő vállalkozásra szánta el magát a most induló Olvasás Portál, amely elsősorban a kamaszokat célozza meg. Egy, a portálról hírt adó cikk szerint segítséget kapnak a gyerekek az irodalomválasztáshoz, és emellett olvasással kapcsolatos izgalmas tartalmakat is találnak. Ez remekül hangzik, csak az a baj, hogy nem igaz.
Sajnos semmilyen mankót nem kap az idelátogató gyerkőc ahhoz, hogy milyen könyvet olvasson és milyet ne. Tematikusan szétválogatták ugyan a műveket, de az, hogy azok közül melyek az ajánlottak, érdekesek és a leginkább érdemesek arra, hogy a kamasz a kezébe vegye, örök rejtély marad. Persze, azt mondanom sem kell, hogy online olvasni nem lehet, legalább is még nem. Mindössze meg lehet nézni és ki lehet választani a könyveket, aztán szépen, fiatalosan két lábon be lehet sétálni az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba, és ki lehet venni ezeket, kézbe. Most komolyan: aki eddig sem érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy könyvet kölcsönözzön vagy vegyen, majd olvasson, az ezután miért tenné. Semmi ösztönzőleg ható információ nincs a portálon. Ráadásul a dizájn sem valami csalogató: unalmas vörös, olyan letűnt kor-szagú. Mégis hogyan tudná felvenni egy ilyen oldal a versenyt, mondjuk a féjszbukkal? Esetleg, ha lenne egy interaktív felülete, ahol a gyerekek meg tudnák beszélni egymással az élményeket: „Hú, képzeld, ez a Tímár Miska milyen király csávó! Mindenkinek beadta, hogy halott, és élt vígan a Senki szigetén!”.
 
Kicsit „trendibbé” kellene tenni tehát ezt a honlapot ahhoz, hogy a célközönség valóban ellátogasson oda, sőt olvasson is a felajánlott művek közül. Vagy egyszerűen csak el kellene fogadni azt a tényt, hogy a mai kamaszok inkább kommentelnek és serelnek, mint olvasnak…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr103389919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása