Persze a megkülönböztetés abból áll majd, hogy ki milyen pályára készül, és így milyen szinten kell majd matúrát tennie. A tervek szerint a bölcsészek és a jogászok már okosak lesznek, de közel sem annyira, mint az orvosi karokra jelentkezők. A hülyék csoportjába kerülnek többek között a műszaki pályára, valamint a slágerszakokra készülők, nekik egy sima, középszintű érettségi vizsga is elég lesz, hogy rálépjenek a diplomához vezető útra. Képzésenként tenne ugyanis különbséget az államtitkárság a diákoktól elvárt ismeretek között: egyesektől egyet sem, másiktól kettőt is elkérne az emelt szintű érettségiből
A képlet tök egyszerű, így lesznek olyanok, akiknek bizony alaposan meg kell dolgozniuk azért, hogy diplomás fiatalokká váljanak, és lesznek olyanok, akiknek meg nem. A rendszert, ha elfogadják, két év múlva már be is vezetik. A hírek szerint a két emelt szintű érettségi csak az egyes szakokon lesz kötelező, így az orvosi pályákra készülőknek már nem csak egy tárgyból, hanem kettőből is nehezített vizsgát kell tenniük. Egy emelt szintű vizsgával kell majd számolniuk a jogász, a bölcsész, a gazdaságtudományi és társadalomtudományi területek egy részén a diákoknak, míg a többi területen nem változnak a követelmények. Míg a jogászok választhatnak majd, hogy magyarból, történelemből, vagy a megadott igen nyelvek egyikéből tesznek emelt szintű vizsgát, addig az alkalmazott közgazdaságtan és a gazdaságelemzés szakokra jelentkezőknek kötelező lesz a matematika - vita nincs.
Nem történik változás a műszaki területeken, így a mérnökhallgatóknak nem kell sem matematikából, sem fizikából, vagy kémiából emelt szintű érettségit tenniük. Ellentét viszont, hogy 2014-től az új felsőoktatási törvény értelmében mindenkinek két emelt szintű érettségit kell tennie, aki a felsőoktatásba vágyik. Így a műszaki főiskolákon is megjelenne a buták és a hülyék halmaza, például lesz egy jobb évfolyam, ahova két emelt szint kell, és lesz egy évfolyam, ahova a közepes tudás is elég.
A változások miértjét pedig már most is nehéz nyomon követni, hiszen semmiféle magyarázat sincs arról, hogy például az orvosi pályára készülőknek miért kell két emelt szintű érettségit tenniük, a műszaki pályára készülőknek pedig egyet sem. Érthetetlen az is, hogy míg orvoshiány van, addig a népszerű szakokon, mint turizmus és marketing, vagy a kommunikáción maradnak a követelmények. Legalábbis a kormány nem ír elő emelt szintet. Holott az emelt szintű érettségi lényege pont egyfajta szűrő lenne a rendszerben, hogy ne kerüljön már be minden idióta a felsőoktatásba. Ehelyett azokat az orvosokat szivatják, akik közül amúgy is kihullik a selejtes még az egyetemista éveinek kezdetén. Bezzeg a legnépszerűbb szakokon marad a tömegoktatás, és a jobbára alacsony színvonal. Végtére is lesznek az okosok meg a hülyék. Előbbiek kevesebben, míg utóbbiakból Dunát lehet árasztani majd.
Kenterbe veri a főként lányokból álló, és hódító útjára indított hallgatókból álló Fiatal Európa Szerkesztőség a mai újságírók nagy hányadát - állítja levélírónk. Beszámolójában felháborodva fogalmazta meg, hogy míg a sajtó a hallgatók lejáratásán munkálkodik, mind felkészültségben, mind nyelvtudásban pofán verik a hazai, állítólag gyakorlott és megannyi rutinnal bíró zsurnaliszták nagy részét.
„Most tegye fel a kezét az, aki beszél angolul! - tette fel a kérdést egy újságíró a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjainak, majd válaszul mindenki feltette a kezét. Most az jelentkezzen, aki volt már Erasmusszal külföldön! - a jelentkezők aránya alig változott…, a helyzet pedig szinte deja vu szerű volt akkor is, amikor mind a 25 hallgató bevallotta, hogy az angol mellett még legalább egy idegen nyelven beszél. Ezek alapján talán érthető a felháborodásom, amikor azt mondom, hogy rossz ízű tréfa, amikor a média szánt szándékkal mocskolja be a mai egyetemen, és főiskolán tanuló fiatalok jó hírét. Persze nem tagadom, hogy sokan vannak, akik nyelvvizsga hiányában maradnak diploma nélkül, de a mostani példa is bizonyítja, hogy az ellentábor jelentősebb.
Aztán felhívnám mindenki szíves figyelmét arra is, hogy ezek a fiatalok már korántsem azok a pattanásos képű kamaszok, akikről nagyszerű karikatúrát fest a sajtó: értsd drogosok, piások, tulajdonképpen naplópók, akikből így is sokat termel a mai magyar felsőoktatás.
A Veled van tele a sajtó! szlogen névre keresztelt programra jelentkezettek pályázatai láttán a zsűri meg azonnal dobott egy hátast. Egyrészt mert a fiatalok zseniálisak voltak - ezt a zsűri fogalmazta meg így, és nem csak kitaláltam -, másrészt pedig, mert egyáltalán nem ijedtek be a feladattól, hogy a soros elnökségről kell tudósítaniuk. Sőt ötletekkel teli várják a megmérettetést, kreatívan és, ami az előbbieknél is fontosabb, hogy olyan lelkesedéssel, ami a mai vén tollforgatókból már rég kikopott.
A hallgatók pedig egyáltalán nem ijedtek mega feladattól: már azon törik a fejüket, hogy milyen fórumokon kürtölhetik széjjel megírt tudósításaikat, és interjúikat. Igen, mert előttük olyan ajtók is megnyílhatnak majd, amik a begyöpösödött agyú vén rókák előtt már csak nagy nehezen. Igen, mert ezek azok a hallgatók, akik kenterbe verik a szakmát.
Az pedig, csak hab a tortán, hogy végre kezd kikopni a tudatból, hogy csak a férfiak végezhetik jól a munkájukat, a nők pedig nem. A Fiatal Európa Szerkesztőségének 25 tagjából csak nyolc nem nő.”
Felcsillan a szemünk, más is bénázik az oktatásügy terén, lassan Ausztriában is csak az üres katedra előtt ülnek majd a diákok. Globális tanárhiány van, nálunk és a németeknél már évek óta, és amint kiderült, most már a sógoroknál is. Az okok persze egyértelműek: senki sem akar tanárnak állni: miközben tanítóink kiöregszenek a szakmából, addig az utánpótlás csekély, és többnyire silány minőségű. Míg mi tétlenek vagyunk, addig Németország Kelet-Európából pótolná a hiányt.
Ausztriában is megkongatták a vészharangot, hiszen azon túl, hogy már most is vannak olyan szakok és iskolatípusok, ahol munkaerőhiány van, a helyzetet rontja, hogy a következő években 120 ezer pedagógus is otthagyja a katedrát, s nyugdíjba megy. Az utánpótlással meg ők is szarul állnak, így próbálják a tüzet oltani, mégpedig a középiskolai oktatás egységesítésével. Németországban ennél sokkal kreatívabb módszerrel kívánják csillapítani a tanárhiányt, két éve legalábbis még Kelet-Európából akartak tanárokat toborozni. Akkor ugyanis a szintén rossz „utánpótlás-képzés” miatt elfogytak a matematika, az informatika és a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusok. Pont mint nálunk. Hiszen évek óta harsogja mindenki, hogy kritikus a tanárképzés helyzete, fogynak a tanárok, akik ráadásul még szarul is keresnek. A hibákat tudjuk, valahogy az egész rendszer csorbát szenvedett az évek során. Miután a tanárokat mindenki lenézi, elsősorban az alacsony fizetésük, majd annak okán a társadalmi ranglétrán elfoglalt méltatlan helyük miatt, ezért nem csoda, hogy csak néhány elszánt fiatal választja azt mégis hivatásául. Ennek okán alacsony a jelentkezők száma, s így alig pontokkal is bekerülhet bárki a tanító, és tanárszakokra. Az alig pontok következménye pedig a minőségromlás… és igen ők lesznek a tanáraink. Na ezen kívánna segíteni az új felsőoktatási törvény, a pedagógus életpálya modelljével, legalábbis, ha lesz belőle bármi is. Ám, ha lesz, sem biztos az azonnali felemelkedés, hiszen a tanárok megbecsültsége csak alig emelkedne, viszont sokkal nehezebb előremenetelt kínál azon szerencsétleneknek, akik mégis a tanításra szánnák életüket.
Ezek tudatában aztán meg végképp nem csodálkoznék, ha a fiatalok jól beintenének mindenkinek, és csak azért is megtanulnak, jelen esetben németül, majd buszra szállnak, és elkezdenek Németországban, vagy Ausztriában dolgozni. A helyzet egyszerre javulna két országban is, s válna tragikusság itthon. Miközben mi csak tovább hajtogathatnánk, immár tök egyedül, hogy tanárhiány van.
Kedves HÖK! - akkor menj a fenébe… - válaszolná az ex-szegedi hallgató, akit lehellozva kért a HÖK, hogy, ha nem gond, akkor csaljon egy kicsit a kedvéért, és segítsen némi okirat-hamisításban. Mindehhez használati utasítást is adtak, hogy biztos ami biztos, minden rendben menjen. A Szegedi Tudományegyetem bölcsész karának érdekképviselői visszadátumozott szerződésekkel próbálják ugyanis eltusolni és lepapírozni a négy évre visszamenő hiányukat. Még mielőtt valaki segítene: ne tegye! - javasolja az egyetem rektora is.
Szia, én a SZTE BTK HÖK vagyok, gyere, hamísítsunk okiratot. Így néz ki nagyjából az a levél, amit egykori szegedi hallgatók kaptak meg, és amelyben arra kérik őket, hogy négy évre visszamenőleg adatlapukat visszaküldve kössenek hallgatói munkavégzésre megbízást. Tehát nincsenek rendben a négy évvel ezelőtti dokumentumok? Folyik a találgatás, hogy most külső vagy belső ellenőrzés nyomán indultak-e meg a postára a szegedi HÖK-ösök. Gyanítom, inkább külső, a gazdasági dolgokat így sürgősen rendezni kell! Az a forma pedig, ahogyan a HÖK kezeli a kérdést, felveti a magánokirat-hamisítás gyanúját is, ami ugye büntetendő. A jogászok szerint ugyan hasonlóra van lehetőség, de csak akkor, ha korábban szóban megegyeztek a felek - ezt a tényt azonban közölni kell a szerződésen. Problémás továbbá, hogy a szerződések némelyikén van csak dátum, több esetben ezt a „biztonság kedvéért” szabadon hagyták - valószínűleg utólagos korrekcióra való tekintettel.
A szegedi egyetem rektora sem érti a dolgot, mégis hogy kérhet ilyesmire bárkit is az oly mélyen tisztelt bölcsész HÖK, hiszen a visszadátumozás egyértelműen okirat-hamisítás. Persze az esetet mindenképpen kivizsgálják, hiszen valami kópéság kell, hogy legyen az ügyben. A HÖK elnöke pedig már a kezeit mossa, amint mondja, valami hiba történhetett, hiszen a borítékokban nem megbízási szerződésnek kellett volna lennie, hanem „nyilatkozatnak közéleti tevékenységekről”. Hiszen az egész csak egy ártalmatlan kimutatás 2007-re vonatkozóan, az is csak saját maguknak.
A válaszlevélben pedig nyomdafestéket nem kímélve üzenjük a HÖK-nek, hogy akkor menjenek a p.csába. Mentegetőzni az óvodában szoktak, ha a pöttyös labda kigurult az úttestre. A simlisségükkel ugyanis a hallgatók érdekvédőit járatják le…
Körbe állnak, majd egymásnak adogatják a dzsointot… tüdőre szívja, lent tartja, és végül kifúja: halk kacaj, édes mámor - ők a rossz tanulók, akik a szar körülmények közül érkeznek reggelente az iskolába. Rájuk nyomjuk a pecsétet, rohadt drogos… aztán este csörög a telefon, diplomás értelmiségi hívja egykori évfolyamtársát: gyere fele, tuti füvem van. Egy felmérés rámutatott: a rossz tanuló fiatalok és az iskolázott felnőttek füveznek leginkább.
A kép szinte mindenki előtt ott van: lerobbant iskola, amely a város gyűjtőhelye, ahova a kibukottak, a megtűrtek járnak. Ők azok, akiket kivetett magából a társadalom, rossz szociális körülmények között nőttek fel, és senkinek sem kellenek, senkit sem érdekel a jövőjük. Ők azok, akik suli után - jobb esetben, és még nem az órák alatt - betépnek az udvaron, majd jobb híján lebegnek, vihognak. Nekik ennyi jutott.
Persze mondanám, hogy egy fenét, ez túlzó, beképzelt, értelmiségi képzelgés, ám a Nemzeti Drog Fókuszpont felmérése pofán vág. Azt mondják, hogy ez pedig így van, ők tényleg már fiatal korukban a könnyű drogok rabjai lesznek. Főként budapesti fiúkra a jellemző ez, akik szakközépbe vagy szakiskolába járnak. Lehajtom a fejem, kár értük.
Aztán tovább olvasom csöndben a jelentést. Felemelem a fejem, a francba, mi sem vagyunk jobbak. Diplomás értelmiségi, fű. Igen aztán ezeket egy mondatban is olvasom, a kannabisz az iskolázott felnőttek körében a legnépszerűbb. Tovább fokozzák: a folyamatos droghasználat kockázata nagyobb a magasabban iskolázott, az átlagosnál jobb lakáskörülmények között és az átlagosnál nagyobb jövedelmű háztartásokban… dolce vita.
Míg előbbi esetében is felháborít, megértem, hogy szegény fiatal a kilátástalanság mély gödréből beszívva pislákol ki. Nyomorba dönti magát, mert ezt látta… nem tanul, mert nem volt példája. De utóbbi esetében mégis mi az oka a fűhasználatnak? A stresszes egyetemi évek, a pénzköltés, vagy a kitűnés? Nem értem. De látom, amint körbe állnak, majd egymásnak adogatják a dzsointot.
A szokásos csinnadratta, szemfényvesztés, megfűszerezve egy rakat pedagógussal, akiket éppen Hoffmann Rózsa magasztalt a csillagos égig - így telt a hétvége, lezajlott az Educatio kiállítás. A főiskolák és egyetemek ismét birokra szálltak, hogy minél több diákot gyűjtsenek be, a harcban pedig szerepet kapott a sokmilliós német presztízs márka, az ökofa, a bioalma, na meg persze a már ismert szappanbuborékot fújó intelligens robot is.
Azzal azért egyetértek, hogy a kiállításnak igenis van létjogosultsága, hiszen az a szerencsétlen, aki most a még matúra rémálmától vizel éjjelente az ágyba, honnan is tudná, mi akar lenni, ha fölnőtt lesz. Tessék, itt egy hely, ahol megnézheti a felvételiző, hogy a képzést fedő különböző bűvszavak alatt milyen diplomát is kap majd az alapszak elvégzését követően. Aha, de csak megtudná, ha az intézmények nem a szemfényvesztésre hajtanának. A fiatalok meg nem az ajándék szarokra. A standok között rohangáló tizenéveseket jobbára ugyanis csak az érdekelte, hogy hol, mit kaphatnak: toll, csoki, stressz labda, nyakba akasztó, vagy éppen kitűző. A felsőoktatás ugyanis ráállt erre: adjunk nekik sok kis kacatot, hátha hozzánk jön majd.
Aztán vannak azok, akik nem elégszenek meg ezen primitív eszközökkel, hanem kitalálják a fiatalok álmait, amit ők a standoknál találhatnak meg. Legyél mérnök, tudós, űrhajós, vagy rock sztár… persze nem lesz az, de legalább egy kis időre azt hiheti, hogy mégis.
Majd jönnek a racionálisabbak, egy a nemesebb jövőt elképzelő főiskolák, akik zöldbe öltözve a jobb világot megálmodó fiatalokat célozták meg. Hmm, nem is olyan rossz taktika. Sőt, amellett, hogy tanulnak a hallgatók, még a környezetükért is tesznek.
Aztán tapsvihar a sarokból. Pedagógusok tömege gubbaszt a színpad előtt, s figyeli a napokban oly sokat kritizált Hoffmann Rózsát. Ő pedig lelkes, szép szavakat duruzsol, egy jobb világról beszél. Olyanról, ahol a tanárok büszkén húzzák ki magukat, s mondják: Én pedagógus vagyok! Aztán pedig egy olyanról, ahol a pedagógusok jól keresnek. Majd egy olyanról, amelyben a diákok céltudatosak, jó erkölcsűek, és szívesen végeznek önkéntes munkát, a szüleiknek pedig beszámolnak arról, hogy mikor, hol járnak. Újra taps, melyet elégedett mosoly követ.
Idén ilyen volt az oktatási kiállítás.
Persze a józan paraszti ész megkérdi: mégis hogy a frászba kerülnek összefüggésbe az egyetemisták és a soros elnökség? Mert ugye minden hallgató képben van, hogy idén hazánk az Európai Unió Tanácsának soros elnöke…? Persze a piszkálódást félretéve, kapjunk gyorsan a fejünkhöz, hiszen akkora lehetőséghez juthatnak a fiatal zsurnaliszták, amihez korábban kétlem. A soros elnökségünkről tudósíthatnak, méghozzá profi körülmények között.
Remélhetőleg mára már minden főiskolás és egyetemista tudja, hogy soros elnökök vagyunk, sőt ebből akár ők profitálhatnak is. A lúzerek és a nyelvvizsga híján diplomáért siránkozók most forduljanak el nyugodtan, őket valószínűleg a következő sorok hidegek hagyják majd. Most ugyanis komoly lehetőségekről és kihívásokról fogunk szót ejteni. Egy kezdeményezés úgy döntött, legyen egy kicsit jó a hallgatóknak, és induljon el egy király program, mégpedig a Fiatal Európa Szerkesztőség című projekt. Persze ez eddig csak egy jól hangzó szlogen, viszont, ha a legrátermettebb diákújságírók valóban testközelből figyelhetik végig a soros elnökség eseményeit, akkor az azért nem egy rossz dolog. Kétely persze mindig van az emberben, de ezek a rafkós fejesek mindenre gondoltak: adunk nektek infrastruktúrát, csak éljetek a lehetőséggel. A pesszimista fiatal meg keresi a kibúvókat, hogy „de” meg „hát”, ez így nem jó… aztán megáll egy pillanatra, és rájön, hogy nagy balga, ha ezt kihagyja. Mert ugye az elégedetlenségüktől hangos a sajtó: szar ország, szar felsőoktatás, szar itt minden, mert nincs nyelvvizsgám…
Most azonban interjút készíthet a brüsszeli tisztségviselőkkel, miniszterekkel, na meg persze a hazai politikussal. Persze a projekt kiötlői számoltak azzal is, hogy szép dolog az egyetemi újság hasábjaira firkálni, de a követelmények itt azért mások. Nem baj, a sikeres jelentkezők - szám szerint 20 plusz öt fiatal - speciális képzéseken, s felkészítő tréningeken vehetnek részt, de mentorok is segítik őket. Tehát „az ehhez én túl hülye vagyok” kifogás sem lehet akadály, csupán jelentkezni kell, a többi meg jön magától.
A lehetőség adott, gyakorlat vagy tapasztalatszerzés, kaland vagy kihívás - nevezze ki, ahogy akarja, egy biztos: ez minden bizonnyal egy vissza nem térő alkalom.
Készül az új felsőoktatási törvény, folyik az „egyeztetés”… Pálinkásra hallgattak, gyorsan változtattak az egyetemi tanárok kinevezésének szigorán, bár a kapkodás, fejvesztettség nyomai itt is ránk kacsintanak. Mindhiába ugrált a HÖOK, leszarták, mordult egyet az MTA elnöke, máris változtattak. Nem értették az Akadémián, hogy miért lehet csak 15 év gyakorlat után valakiből egyetemi docens…átírták hát. Ha annyira akarjátok csökkentjük: elég a tízévnyi oktatói tapasztalat is.
Az új felsőoktatási törvénytervezet első decemberi példánya mindenkivel csúnyán farkasszemet nézett, így az egyetemi tanárokat sem kímélte. A tervezet szövegében szűkszavúan fogalmazott - igazából említésre sem méltó -, s rögtön egy táblázatra hivatkozott, majd ott meglátjátok mi a pálya. Egy dolgot azonban kristálytisztán leírt: a béna tanársegéd bizony menjen a fenébe -, ha kétszer négy év alatt sem szerzi meg az adjunktusi kinevezéshez szükséges doktori fokozatot, akkor nem maradhat a felsőoktatási intézményben. Izzadtak is rendesen szegény tanársegédek, de csak január 4-ig. Az új tervezet hamar összecsapott - és szinte az ország minden területén kőkeményen bírált - változata már több ponton is módosított. Először is az oktatókra vonatkozó szöveges rész még az előbbinél is rövidebb magyarázattal szolgál - s immár a tanársegédeket sem riogatja. Hamar átirányít a táblázatra, ahol - nézzenek oda-, megfogadták Pálinkás József, az Akadémia elnökének jó tanácsait.
A decemberi vitaanyag kapcsán ugyanis ő is javaslatot tett - többet is -, melyben nem értette miért kell 15 év gyakorlat az egyetemi docensé váláshoz. Akkor úgy fogalmazott, hogy a tehetséget, a tudást és a rátermettséget nem csak a pályán eltöltött évek határozzák meg. Összehúzta hát fülét farkát az oktatási államtitkárság, elővették azt a fránya tervezetet, s belekörmölték: nesztek, legyen akkor 10 év.
Persze változtatott akkor már az egész szisztémán, legyen jó mindenki, legalább itt tömjük be az éhes szájakat. Az egyetemi tanárrá váláshoz szükséges húszéves gyakorlatot is lefaragták, elég lesz a 15 év, de eltűnt például a kinevezés mandátuma is, szó sincs már négy év plusz egyszer hosszasításról - a kérdést egész egyszerűen nyitva hagyták (akárcsak az egyetemi docensek esetében). Az egyetemi adjunktus és egyetemi tanársegéd kinevezésének gyakorlatán semmit nem változtattak - ott mindenki kussolt, neki úgyis jó.
Persze ha már az egyetemi oktatóknak kedveztek, miért maradnának ki a jóból a főiskolai oktatók: itt sem kell már a tanárnak húszéves gyakorlat, jó a 15 év is. Persze itt is csak a hierarchia csúcsán piszkálták meg a dolgokat, minden más maradt a régiben.
Így fogad szót egyik napról a másikra az egyetemi tanároknak az oktatási államtitkárság, élén Hoffmann Rózsával, s hagyja figyelmen kívül azokat a szerencsétlen hallgatókat. Persze csak addig, amíg el nem zavarják - hiszen a napokban szinte mindenki és mindenhol azt hangoztatja, hogy nagy gondok vannak.
Akár ugyanarra a szakra is újra felvételizhet a bukott hallgató - magyarázta a tv-ben Hoffmann Rózsa, aztán jót röhögött magában, és a felsőoktatási törvény legújabb tervezetében már teljesen máshogy fogalmazott. Egészen pontosan úgy, hogy akit kipenderítettek az egyetemről, az elbukott szakra nemhogy exiskolájába, de más intézménybe sem nyújthat be újra felvételi kérelmet. Íme hát a hoffmanni csúsztatás.
Mert a kedves államtitkár asszonyt mindig csak támadják azok a fene újságírók, ezért mi most megvédjük. Csúsztatott volna (?), amikor a tv-ben (a kérdés és a válasz a videó 9. percénél) úgy fogalmazott, hogy téves, rosszindulatú interpretáció, hogy valaki ne jelentkezhetne oda, ahonnan előzőleg kirúgták. Hiszen szépen ékes magyar nyelven mondta, hogy semmilyen korlát nincs, ha valaki törlődik a hallgatók névsorából: ismét jelentkezhet. Aztán hoppá, kiszivárgott már megint az a fránya tervezet, melynek január 4-i változata Hoffmann szavaival ellentétben már sokkal közönyösebben fogalmaz. Mégpedig így: „a felsőoktatási intézményből tanulmányi okból elbocsátott személy bármely felsőoktatási intézmény azonos szakára - amelyről elbocsátották - felvételi kérelmet nem terjeszthet elő”. Na akkor most van állampolgári joga felvételizni, vagy nincs? Viszont védjük meg az államtitkár asszonyt, aki nyilván nem akart csúsztatni, szavait pedig valószínűleg összevágták, kiforgatták a gaz újságírók.
Persze ahhoz, hogy valakit kirúgjanak meg kellett végre határozni, hogy hányszor is vizsgázhat: a válasz pedig végül a négy lett. A tervezet ugyanis ennyi alkalmat ad mindenkinek, mindentől függetlenül - például lesz@rja, hogy orvosnak vagy büfésnek tanulsz éppen valamelyik művelődésszervező szakon. Persze érződik a törődés: így a második vizsgán más tanár előtt, míg a negyediken akár független bizottság előtt - kérésre más intézményben - mutathatja meg tudását a bukott diák. Aztán ha nem sikerül, na akkor van szívás, mert a kirúgott hallgató újra mehet a karrier tanácsadóhoz a koncepció szerint.
Na erre kössön csomót a HÖOK, akit újfent kiröhögött a tárca. Azt viszont mindenki saját maga döntse el: csúsztatott-e Hoffmann Rózsa?
Mást jelent a partnerség kifejezés az oktatási államtitkárság és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) szótárában - lógatta a fejét szomorúan az érdekvédők vezére a napokban. Igyekeznek kicsikarni valami változást a felsőoktatási törvénytervezetben, bizonyítva, hogy valóban a hallgatók jogait képviselik, ám az államtitkárság ravaszul megkerülve őket, túljárt az eszükön.
Indulatosan fogadták a tervezet rájuk vonatkozó sorait a hallgatók, akik egyszerre lázadtak fel a vizsgaszámok várható korlátozása és a szenátusban betöltött szerepük csökkentése ellen. Előbbi lerágott csont, már csak azért is, mert, bár valóban változtatni kell, egy jó ötlet sem hangzott el az ügyben. Utóbbi viszont talán még nagyobb port kavart a napokban, mint a vizsgaszámok körüli áldatlan állapot. Tavaly decemberben ugyanis az oktatási államtitkárság hajlandó volt vitába bocsátkozni a hallgatók érdekvédőivel, és amint több fórumon is elhangzott: jól alakultak a tárgyalások. Egyes lapok az újév első napjain egyenesen arról cikkeztek, hogy az oktatási tárca befogadta a hallgatók egyik javaslatát, így nem csökkenhet a testületekben a hallgatói részarányszám. Aztán kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről. A fejesek valóban befogadtak egy javaslatot, azt azonban írásban még csak be sem nyújtotta a HÖOK, sőt kijelentették, az egyeztetések során hangzottak el a gondolatok, ott is csak szóban. Aztán meglepődve tapasztalták, hogy karonként delegálhatnának hallgatót, na meg oktatót a szenátusba. Szép-szép, ingatták a fejüket, de még is mit kezdjenek ezzel. Hiszen a kisebb felsőoktatási intézmények döntéshozatalában - miután kevesebb kar van - jóval kevesebb arányban tudnak részt venni. Összevisszaság lesz, hiszen míg egyes intézményekben a hallgatói részarány elérheti akár a harminc százalékot is, addig előfordulhat, hogy valahol csak 18 százalék lesz. Száz szónak is egy a vége: a magyar körülmények között teljesen abszurd dolog a karonkénti delegálás - hangzik Nagy Dávid HÖOK-elnök álláspontja.
S, mivel türelmük jócskán fogytán - alighanem ez érthető is -, hát tüntetéssel fenyegetőznek. Kompromisszumra persze vevők, ezért a már december óta emlegetett tüntetéssel is várnak márciusig.
Az ingyenes MOHA magazin cikkén kicsit kiakadtunk. A Privát Kopósok szúrták a ki az írást a lapban, most az ő értelmezésüket adjuk közre a cikkről, mivel mélyen egyetértünk velük. Egyrészt, mert mi is nyílt drogpropagandának tartjuk a MOHÁ-ban megjelent szöveget, másrészt mert mi is felháborítónak tartjuk, hogy az írás abból indul ki, hogy az olvasó gyakorlott és rendszeres extasy fogyasztó. Mi abból indulunk ki, hogy NEM AZ!
Katt a linkre!
http://www.privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&LN=Hungarian&AGM=Hirmix&AN=extasy
Cseszteti diákját a tanár, hiszen mit képzel magáról a kis cafka, aki kilőtt orral, vadító frizurával, és segget villantó miniszoknyában tiszteli meg az órát. Takarodj ki, mire flegmán válaszol a tanuló: mire fel Te begyöpösödött matuzsálem: se Te, sem senki más nem baszogathat emiatt. A házirend ugyanis feketén fehéren az orrunk alá dörgöli: sem a házirend, sem az osztályfőnök nem írhat elő öltözködéssel kapcsolatos „esztétikai” elvárásokat.
A legnagyobb liberalizmussal a szívünk alatt sem tarthatjuk azonban normálisnak, ha a gyerekek striciként és kurvákként jelennek meg az iskolában. És persze, hogy nem kilőtt fülre, vagy orra gondolok most, hiszen az még akár beleférhet, persze nem az egyházi iskolák padjaiban. Haladni kell a korral, a fiatalok már nem a nővér vagy báty kinőtt pulcsijait húzzák magukra, hanem a legextrémebb divat szerint öltözködnek, amely ha éppen a kurvás, akkor úgy. A tanár meg hiába kéri, hogy öltözzön már fel rendesen, elvégre nem bordélyházban tanít, hanem iskolában, mégis hallgatnia kell a végén.
Természetesen az sem megoldás, ha az egyéniség miatt büntetik a tinédzsert, aki éppen azon életszakaszban jár, hogy megtalálja stílusát. A helyes irányba terelni viszont nem bűn, ha már a közoktatási törvény leszögezi, hogy tilos öltözködése miatt bántani a kölköt.
Aztán ugye a smink, tipikus helyzetkomikum, amikor a tanár diákját rendszeresen kizavarja, hogy mossa már le magáról - a szülő meg panaszkodik, hogy folyton megszégyenítik a kislányát. Nyilván az iskolába elég egy szolid smink, és majd a partyban lehet villogni, még szépnek lenni - ennyi a megoldás. Ezt viszont a szülőnek is be kell látni, hiszen addig megy a vérre menő párbaj, amíg fel nem nő a kislány…
Fakabátokat kapott az egyik székesfehérvári iskola, de még véletlenül sem a tél beköszönte, hanem a diákok agresszív viselkedése miatt. Igen: rendőrök flangálnak az iskolában, és őrzik a rendet. És igen, középiskolások fiatalokról beszélünk. Idáig fajult a világ, hogy pimasz kamaszoktól rettegnek a tanárok? Ezek szerint igen. Az ok és a megoldás ugyanaz: felzárkóztató osztály.
Ellentétesnek érzem a történéseket és a közoktatási törvénytervezet azon pontját, amely már 17 éves korukban szabadjára bocsátaná a fiatalokat, és nem ragaszkodna iskolakötelezettségükhöz. Az én felfogásomban ugyanis ez mínusz egy évet jelent a diákok jó útra térítésében, sikeres nevelésében. Igen, mert vannak olyan fiatalok, akik szociális helyzetük miatt társaiknál jóval szegényebb útravalóval indulnak el reggelente iskolába. Ilyen fiatalok mennek be nap, mint nap az egyik székesfehérvári iskolába is, ahol agressziójukat már nem tudtál elviselni a tanárok. Segítséget kértek, majd rendőröket kaptak. A kép finoman szólva is abszurd: tiszta gettó, tiszta Amerika, ahol fegyveresek őrzik a rendet.
És bár elszakadt a cérna a pedagógusoknál, fehérváron mégsem nyugszanak bele a helyzetbe. Tudják jól, hogy hiba volt seperc alatt elindítani az úgy nevezett felkészítő osztályaikat, ahova azok a diákok kerültek, akiket sehova sem vettek fel. Hiba volt, mert nem készültek fel a feladatra, ez viszont az ő szemükben nem a reménytelenséget, hanem a lehetőséget jelenti. Mégpedig arra, hogy tanuljanak hibáikból, és kezeljék a helyzetet, mert a céljuk, hogy rendőrmentes övezet legyenek. A tanárok továbbképzéséken vesznek részt, de jövőre új módszert is bevezetnek: pszichológusok és szociális munkások is segítik majd munkájukat. A diákoknak pedig programokat szerveznek, járjanak el bokszolni, sportolni, harcoljanak, izzadjanak meg, de az iskolában már csak jobb jegyekért küzdjenek meg.
Persze a média ebből mit látott? Azt, hogy mennyire eldurvult a helyzet Székesfehérváron, hogy azok a szerencsétlen tanárok már rendőrt hívtak a saját órájukra is. Azt azonban senki sem látja, hogy a fiatalok hátrányos helyzetűek, felzárkóztató osztályokba járnak, és 18 év alattiak. A kulcsszavak kristálytisztán kivehetőek.
Itt van ez a PISA felmérés, ami most megmondta nekünk, hogy mi ám aztán iszonyat jók vagyunk. Persze csak a szövegértésben, mert a vizsgálat háromévente vizsgált egy témakört, így a többi helyzetéről most fingung sincs. Vagy van, de csak a 2006-os természettudományos, a 2003-as matekról, és a tíz évvel ezelőtti szövegértésről. Most pedig javítottunk pontjainkon, porig alázzuk az OECD országokat, hiszen dübörög az oktatásunk, ha a szövegértésről van szó.
Mielőtt jobban belemélyednénk a PISA eredményekben, tegyük hozzá, hogy szakembereink rengeteg okossággal tálalták az eredményeket. Először is, hogy mivel részt veszünk a vizsgálatban fejlett ország vagyunk - erre kicsit később ígérem, hogy visszatérek -, illetve közölték velünk azt is, hogy igazából jó ez a magyar oktatási rendszer, a pedagógusok jó úton járnak, bebizonyították elkötelezettségüket.
Na de az eredmények: 2000-ben még csak 480 pontot értünk el szövegértésben, ám tíz év alatt hatalmasat javultunk, rávertünk magunkra 14 pontot, így ezzel az OECD országok között (34 darab) az előkelő 13-22. helyen állunk. Aztán, hogy ez mit jelent, azt a fene sem tudja. Egyes visszhangok szerint azt, hogy az eredmények borsot törnek Hoffmann (oktatási államtitkár) orra alá, hiszen többen is az előző kormány oktatáspolitikájának tudják be eme szép eredményt. Hogy miért is? Ezt maga Rózsa is elmondta: az eredmények eredőjét korábban kell keresni, hiszen a 2009-ben vizsgált 15 éves tanulók írás-olvasás oktatása már korábban elkezdődött. Szóval az előző kormány pedagógusai dolgoztak meg a javulásért. Legalábbis feltételezik a gonosz felhangok.
Persze, nincs is ezzel baj, mondja lelkesen Hoffmann Rózsa, erre lehet, erre kell építeni. Innen csak felfelé vezet az út.
De kiderült az is, hogy a magyar fiatalok jobban, és változatosabban, szinte maguktól olvasnak - s ezzel porig alázzuk az OECD átlagot. Ők nem szeretnek olvasni, mi meg igen. A magyar tizenöt évesek 75 százaléka legalábbis, aztán az meg már megint más kérdés, hogy később meg már nem. Ismerjük a felnőttek olvasási szokásainak eredményeit. A jelentős többség egy év alatt egy könyvet sem vesz a kezébe. De ez egy másik történet már.
Szóval dübörög az oktatásunk. Méghozzá úgy, hogy bár jelzem újfent, a fejlett országok közé tartozunk, szociális hátterünk magasan a béka segge alatt van az OECD országokhoz képest. És mégis, tessék, a vártnál jobban teljesítettünk. A válasz megint csak az volt: nincs itt gond, csak a családok szociális körülményein kell javítani, különben hogy is lehetne ennél is jobb az oktatás.
Mindenestre az a fontos, hogy a középmezőnyben végeztük ott, ahol Kína az első, Korea a második, és a finnek állnak a dobogó harmadik fokán.
Lehet a hallgató egyszerre államilag finanszírozott, és fizetős diák. Ezt pedig a legegyszerűbben úgy érheti el, ha kiválasztja azon kapzsi felsőoktatási intézmények egyikét, akiknek nem ég le a pofájukról a bőr, miközben lehúzzák legjobb hallgatóikat. A lehetőségük azonban megvan, a hallgató pedig tehetetlen. Hiába vették fel államira, ha angol nyelvű a képzés, azért külön fizetni kell.
Az esetre egy hallgató hívta fel a figyelmet, a jelenség azonban országos. Hiába pedál a srác, és veszik fel államilag finanszírozott képzésre, a végén mégis fizetnie kell. A történet tök egyszerű, csak nehezen emészthető. A képzésre járhat valaki saját vagy állambácsi pénzén, de ha nem magyar az oktatás nyelve, tök mindegy. Illetve mégsem, mert így a saját magát pénzelő még többet fizet.
Erre a sarcra pedig teljes mértékben jogosultak az egyetemek és a főiskolák, hiszen 2006-ban úgy módosították a felsőoktatási törvényt, hogy az államilag finanszírozott hallgatóktól is szedhetnek pénzt az idegen nyelvű oktatásért. Igaz, korábban már az oktatási jogok biztosa is kérte a felsőoktatási intézmények vezetőit, hogy ugyan már tekintsenek el a hallgatók lehúzásától, de ők nagyban tettek erre a kérésre. Hát majd hülyék lesznek a saját kárukra megválni eme kis zsebpénztől. Ami persze közel sem kicsi, hiszen súlyos százezreket, a diploma kézvételekor pedig már milliót is jelent a hallgatónak. Magyarázkodnak, hogy nem kapnak az államtól egy fillért sem erre a képzési formára, és hogy a HÖK is szavaz a kérdésben, ezért ez így van jól. Mert ma egy angol nyelvű képzés államilag finanszírozott formában többletszolgáltatásként fizetősnek számít.
Csak azt nem veszik észre, hogy legjobb teljesítményű hallgatóik tökét szorongatják éppen, ahelyett, hogy a vállukat veregetnék. Inkább arra késztetik őket, hogy tanulmányaikra a pénzt összekoldulják, minthogy inkább kiemelt ösztöndíjjal jutalmaznák őket, hogy elég eszük van ahhoz, hogy: ANGOLUL tanuljanak egy szakot.
Kammiláztad, ahogy az a lúzer savazta és puncsolt egyszerre ezerrel…faxa: omg, tenksz érte. Na pont ez nem tetszik annak az ötszáz tanárnak, akik egy felmérésben egyértelműen a mai divatos közösségi oldalakra fogják, hogy a fiatalok se beszélni, se írni, se fogalmazni nem tudnak. Egyrészt a helyesírásuk lekorlátozódik a csetnyelvre, másrészt egy kerek, logikusan felépített mondatra sem képesek már.
Egyre gyalázatosabb a diákok iskolai teljesítménye, ami a tanárok szerint egyértelműen a közösségi oldalak velejárója. Ahogyan a tanulmány fogalmaz, a fiatalok folyton a facebookon lógnak, ahelyett, hogy igazi élményeket szereznének. Emiatt kevesebb idejük jut a tanulásra is, ami valahol már egyfajta iróniát is magában hordoz: hiszen mintha kötelező lenne a neten lógni. Aztán amire a tanárok jelentős hányada felhívta még a figyelmet, hogy nem csak kevesebbet tanulnak, de a csetnyelv miatt már kritikán aluli a helyesírásuk is. Menő, akarom mondani überlaza kiposztolni, hogy omg, és bár tudják mit jelent, helyesen leírni már nem képesek: így születik meg az oh máj gód, de az angol szóból magyarosított lúzer is. De a fíling mindkettőnél adja. Aztán a kreatív magyar elme gyárt magának szlenget a saját nyelvén is, ami, hogy mindenki használhassa, a legegyszerűbb szókombinációkból, és a szép magyar szavak megerőszakolásából áll. Ugye, mert ez mennyire istenkiráj, mert ezt használja mindenki, mert ezt muszály. A legnagyobb gond pedig, hogy ha az eminens felnéz az oldalra, és beleköt, hogy te majom, hogyan írtad, akkor ő lesz a legnagyobb rosszarc, másnap pedig alázzák a suliban, hogy mekkora gáz.
A helyzet pedig viccen kívül súlyos: a megkérdezett tanárok 58 százaléka szerint a mobilok és a számítógépek miatt romlik a tanulók helyesírása, 54 százalékuk szerint pedig már szépen sem tudnak írni, mert annyira hozzászoktak a billentyűzet és a touck pad használatához. Ez utóbbi pedig nagyon is elgondolkodtató, hiszen hazamegy a gyerek, benyomja a gépet, és már püföli is a klaviatúrát. Közben elfelejt kézzel írni, megrajzolni a betűket, küllemet adni gondolatainak. A megoldás pedig egyszerű, mint a posztban tollhegyre vett tanulók is: a tanárok 73 százaléka mondja, hogy a szülőknek kellene korlátozniuk gyerekeik gép előtt töltött idejét.
Egy adott kultúra jobb megismeréseként említették a fiatalok az italozást - derült ki egy felmérésből, ami persze mi más lenne, mint amerikai. Újat viszont nem tudtak mondani, hiszen nyilvánvaló, hogy egy külföldi tanulmány nemcsak a magolásról, de a buliról is szól. Amit persze gyakran kísérnek az alkoholmámoros éjszakák.
Persze a felmérésre válaszoló cserediákok rögtön ujjal mutogattak, hiszen a nagyobb alkoholfogyasztásuk csakis a helyiek miatt következett be, akik minden esetben literszámra zúdították magukba a jóféle szeszt. A másik, amit mentségül hoztak fel, hogy az italozás fontos része volt az adott ország kultúrájának megismerésében, így nem is nagyon tehettek ellene.
Persze mielőtt magunkra vennénk, hogy külföldön fékevesztett tombolásba, és hajnalig tartó tivornyázásba kezdenénk, tisztázni kell, a kutatás kizárólag a Washingtoni Egyetem ösztöndíjasaira vonatkozott. Mégis mielőtt nyugodt lelkiismerettel karosszékünkbe dőlnénk, máris ott az egyetem egykori hallgatójának vallomása: ez bizony nem csak rájuk vonatkozik, aggodalomra semmi ok, a többieket sem kell félteni.
Az egyetemes igazságot azonban kiegészíti rögtön: amúgy is általános dolog az ivászat az egyetemeken és azok kollégiumaiban. De min is csodálkozunk, vagy háborodnánk fel, hiszen a diák végre kiszabadul a szülői kötelékből, pláne ha félévre még másik országba is kerül. Rosszarc az, aki nem vegyül, nem iszik, kimarad a buliból. Egy-két feles, vagy egy jó korsó sör meg sok kárt nem okozhat, legfeljebb egy másnaposságot. Persze csak, ha tudjuk, hogy hol a határ, akár itthon vagy külföldön legyünk is. A baj ugyanis bármikor bekövetkezhet, nem kell ahhoz cserediáknak lenni, más országba utazni. Elég hozzá egy esti bulira való alapozás, egy rossz véletlen, egy magára hagyott gólya.
Rúgjuk ki az iskolából a kezelhetetlen, sorozatos fegyelmi vétségeket elkövető diákot, ha tanköteles, ha nem. Aki érettségizni szeretne, azt hat tárgyból tegye, gimnáziumi tanulmányai alatt pedig legalább három nyelvet tanuljon. Akit nem vesznek fel sehova a nyolc általánost követően, az meg menjen nulladikba, már ha van. Többek között ezeket tartalmazza az új közoktatási törvénytervezet vitaanyaga.
Radikális változásokat ígér az új közoktatási törvény, már ha annak vitaanyagával egyetértenek majd a szakik. Abba talán senki sem fog belekötni, hogy a tankötelezettség hat éves kortól 17 éves korig tart, a nyolc általánost követően pedig középiskolába felvételizhet a diák. A felvételinél viszont már vannak változások, így az általános iskolákban ugyanis tilos felvételi vizsgát vagy felvételi előkészítő tanfolyamot szervezni és tartani. Az érettségit adó középiskolák viszont már szervezhetnek felvételit, de csak akkor, ha a jelentkezők száma meghaladja a felvételi létszámot. Az a diák pedig, aki elvégezte a nyolc elemit, de nem vették fel sehova, nulladik évfolyamra járhat, amit bármely iskola megszervezhet nyolctól tizenöt tanulóig tartó intervallumban. Ez utóbbi még egész jó ötlet, hiszen nem válik csellengővé a diák, lehetőséghez jut a következő évben felvételizni.
Sokkal jelentősebb változások lépnének azonban életbe a gimnáziumokban. Először is, az eddigi két kötelező nyelv mellett egy harmadikat is tanulniuk kell a diákoknak. Ez már csak azért is zavaros, mert ha azt vesszük alapul, hogy a mai fiatalok nagy százaléka még egy nyelvvel is küzd, akkor nem hogy a kettő, de a három teljes zavart okoz majd számukra. Aztán szigorodik az érettségi is, immár nem öt, hanem hat tárgyból kell sikeresen vizsgázni, ami között - jó hír - feltűnik egy választható természettudományos tantárgy is. Ez is jó, mindenki tanul, okosodik, és közben végre képbe kerül a természettudományos képzés is. Kérdés, hogy akarják-e ezt a tanulók. Na de mindegy, ezzel úgysem foglalkozik senki.
De a legbrutálisabb intézkedés a sorozatos fegyelmi vétségeket elkövető diákokat sújtaná. Őket, akár tankötelesek, akár nem, kiemelhetnék az iskolarendszerből. Ez több okból is érdekes, hiszen arra nem adtak magyarázatot, hogy mi is történne velük, főként annak fényében, hogy a jelenleg hatályos jogszabály szerint nem lehetséges ilyen büntetés. Mert ugye most csak egy másik iskolába irányíthatók át, persze csak ha fogadja őket a másik intézmény.
Így nézne ki az új közoktatás: felvételi mentes, tudáshajhász, és soknyelvű. Na meg persze kirekesztő. Nyilván hulljon a férgese, de nem mindegy, hogy hova. Mert ha a tanárverő kölköt kiemeljük az oktatásból, attól az még nem változtat viselkedésén. Sőt az utcán folytatja ugyanazt, csak immár kötöttségek, iskolai tanulmányok, na meg három nyelv ismeretének hiányában.
Nesze Nektek pedagógus életpálya modell. Kellett a pedagógusoknak annyit hisztizniük, hogy alacsony a bérük, nincs jövőjük, ütik, verik őket az iskolában, most aztán megkapták, amit kértek. Az új közoktatási törvény olyan életpálya modellt kínál nekik, amit ismerve a mai tanítóképzők átlag IQ-ját, külön képzésen kell majd oktatni. A tervezet szerint három - négy szakaszból állna a pedagógus életpálya, s immár korrektebb bérekkel is szolgálna.
A pedagógusok mind megbecsülésben, mind bérüket tekintve valahol a kúszó-mászók szintjén helyezkednek el, mivel megélni csak nyögvenyelősen tudnak. Nincs mit titkolni ezen, hiszen nyílt titok. Hosszú évek óta panaszkodnak, volt már gesztusértékű béremelésük is, de igazából érdemi változás idáig nem történt. De csak igáig. Mert amint kiszivárgott a közoktatási törvény vitaanyaga, egy ország kapta fel a fejét. Nem is beszélve az érintettekről.
A pedagógus életpálya ugyanis egy kétéves gyakornoki időszakból és három, esetenként négy szakaszból állna a koncepció szerint. Lenne benne az első és a második fokozat mellett mesterpedagógus és tudóstanár fokozat is. Igen, mert pedagógusbók kétféle is lenne: Pedagógus I. és Pedagógus II. fokozat. Előbbi a gyakornokság lezárását jelentő minősítő vizsgán megfeleléssel érhető el, míg utóbbi „minősítés” függő, bármit is jelentsen az.
A tanítók és tanárok először ugye gyakornokként kezdenének, fixen 19 óraszámmal, túlóra nélkül, és 180 ezres alapbérrel. Majd a gyakornok a minősítő vizsgát követően léphet be a Pedagógus I. fokozatba, ahol az alapbére a gyakornoki alapfizetés 110 százaléka, s ekkor osztályfőnök és vizsgáztató tanár is lehet már. A Pedagógus II. fokozatot elérő pedagógus kezdő alapbére a gyakornoki fizetés 150 százaléka, a fokozatba lépés feltétele azonban legalább nyolcévnyi pedagógusi gyakorlat és a minősítés. Aki szakvizsgát is tesz, és kibírta a 14 évnyi pedagógus létet, valamint kiváló minősítéssel lépett a második fokozatba az mester, aki pedig PhD fokozattal is bír, az tudóstanár lehet. Előbbi fizetése már a gyakornoki bér duplája, míg utóbbié a Pedagógus I. alapbér 220 százaléka.
Megosztom egy ismerősöm véleményét, de mivel egy tanító még csak nem is káromkodik, virágnyelven osztanám meg gondolatát: szeretkezzék meg az életpályamodelljüket. Pedig ezt szerették volna, magasabb béreket, jobb kilátásokat, megbecsülést. Ha ez nem, akkor mi garantálná neki? Hiszen a fokozat megszerzése egy egészséges versenyt válthatna ki tanítóból, tanárból egyaránt, karriert kapnak a kezükbe, és megbecsülést, több fizetést, na meg három hónap szabit évente…
Pokorni beszólt Hoffmannak, de nem bántásból, hiszen sok éve ismerik egymást, és dolgoznak együtt. A napvilágra került új felsőoktatási törvénnyel azonban nem minden pontjában értett egyet. Nyilatkozott is, hiszen megkérdezték, hogy mit gondol - elmondta, s most a sajtó Hoffmann és Pokorni üzengetésétől hangos. Ilyenek ezek az új törvénytervezetek, csak feldúlják az érzelmeket.
Változtatni kell, és ezt tudja mindenki jól, ám egy ország oktatását egyik napról a másikra átalakítani mégsem olyan könnyű. Elképzelései, markáns véleménye pedig mindenkinek van, egy kicsit mindenki beleadna, hogy kiváló képzés, és annak fényében minőségi iskolarendszer jöjjön létre, illetve a jelenlegi, az évek során bolognává alakult érjen már végre révbe.
Múlt héten Hoffmannék nyilvánosságra is hozták a már annyira várt vitairatot, hogy mindenki szagolgassa, ízlelgesse, majd mondjon véleményt róla. Ez teljesen rendben is van, mint ahogyan mindenki kritikát is megfogalmazott már a hétre.
A legérdekesebbre mégis Pokornié sikerült, aki mint mondta is, nem akarta bántani Hoffmannékat, de véleményét sem kívánta véka alá rejteni. Megtörtént, a média csámcsog is rajta most rendesen. Hoffmann kulturáltan válaszolt is, nem hiányzik neki az üzengetés, jövő héten találkoznak úgyis, lesz idejük megvitatni az egyes pontok szülte szemléletbeli különbségeket. Mi is csak remélni tudjuk, hogy a tervezet nem csak szájkaratét vált ki, hanem észérveken alapuló, és jövőbemutató felsőoktatási törvényt.
Segget nyalnék azonban, ha bólogatva hallgatnám Pokorni szavait, mert azok olykor igencsak vitaalkalmasak. Nem értem például, hogy miért mennének külföldre a hallgatók, ha kapnak még egy lehetőséget a felvételit követően. Értsd: azok a felvételizők, akik sikertelenül jelentkeztek, most a tervezet szerint átirányíthatóak lennének egy másik főiskolára, ha oda elegendőek a pontjaik - persze csak akkor, ha ők is akarják. Az sem világos, hogy miért akarnának majd Bécsben vagy éppen Párizsban tanulni ifjaink. Pokorni szerint az új finanszírozással az oktatásirányítás ugyanis ezt érné el, szerinte ugyanis a tervezet nehezebb követelményei elől külföldre vándorolnának a fiatalok. Szembeszáll ezzel Hoffmann korábbi érvelése: az új rendszer a tömegképzést csökkentené, s a minőséget javítaná.
Aztán belekötött Pokorni a vizsgák számába is, aminek csökkentése végül be sem került a tervezetbe, és amit utólag a HÖOK kifejezetten kért. A diákképviseletért felelős szervezet indoklása pedig nagyon is helytálló: intézményi szinten döntsék el, hány vizsgára van szükség egy tárgy teljesítésére - hiszen a követelmény is intézményeként eltérő.
Öröm az ürömben viszont, hogy bár Pokorni támadólag lépett fel a tervezettel szemben - legalábbis ez érződik - mégis annak megvitatását hangsúlyozza, akárcsak Hoffmann. Remélhetőleg pedig, ha higgadtan, a média rossz szájízét elkerülve leülnek, akkor valami új jöhet létre, szem előtt tartva a felsőoktatás érdekeit, hogy a magyar oktatás márkanév lehessen.
Nyelvvizsga nélkül nincs diploma sem - bólogatunk már egy ideje kínosan, mert mindig van, aki előveszi a témát. Most éppen anya, és apa lázadt fel, mert a tanító bácsi nem adta oda a papírt, a boltos néni pedig nem adott melót. Kirekesztik ebből az átkos társadalomból a kisfiam, pedig kiflire is alig tellett, nemhogy drága pénzért a főiskolán tanuljon nyelvet…
Anya és apa ebben a történetben most éppen a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete, kisfiúk pedig az a 30-40 ezer fiatal, akik nyelvvizsga hiányában nem kaptak diplomát. Eddig ugyanaz az unalmas sztori is lenne, mint féléve is volt, ám anyáink most igazán kiakadtak, mert diploma nélkül gyermekeik bizony normális munkát sem találnak. Amint azt állítják, így csak a középfokú végzettségüknek megfelelő munkahelyen tudnak elhelyezkedni azok a szerencsétlenek, akik képtelen voltak kiváltani diplomájukat azok miatt a rohadt követelmények miatt. A család feje, Keszei Sándor egyenesen ésszerűtlennek nevezte azt az előírást, amely nyelvvizsgához köti a diplomát. Sőt ennél tovább is ment: úgy érzi, hogy méltánytalan körülmények közé szorítják azokat, akiknek anyagi okok miatt nincs módjuk megszerezni azt a fránya nyelvvizsgát. Most a szülők az Alkotmánybírósághoz fordulnak, követelésük pedig nem kevesebb, hogy töröljék el a nyelvvizsgát előíró törvényt.
Aztán, hogy apa és anya ezzel kinek tesz jót, az döntse el ki-ki saját maga. Bár a csemetéjüknek csupa jó szándékkal segíteni igyekvő szülőknek azért felnyitnám kicsi szemeit: mert fiúk így valóban diplomás lesz, és lehet érvelni azzal, hogy nyelvet beszélni papír nélkül is lehet, de ha még ennyi motiváló erő sem hat majd rájuk, kíváncsi leszek hajlanak-e majd az idegennyelvtudásra. Mert bár a nyelvvizsgapapírt valóban leszarják a munkaadók, de az elbeszélgetésen simán átváltanak külföldire, és ha a jelölt keveri a nyelvtant, akad a nyelve a szavak ejtésekor, bizony úgy kipenderítik, hogy lába se éri a földet. Mindeközben valóban szomorú, hogy a felsőoktatási intézményekből kihalt a nyelvoktatás, viszont a fiatalok azt megelőzően már legalább 12 évig koptatják az iskolapadot, ahol ugye kötelező nyelvet tanulni. Aki pedig ott nem tanul meg angolul vagy németül, az később sem fog, ha telik rá pénze, ha nem.
Valaki lője le az angoltanáromat! - írta a srác óra alatt a pofakönyv falára, majd egyik pillanatról a másikra bilincsbe tették, fejéhez puskát szorítottak, és öltöztették rabruhába. De legalábbis fegyelmi eljárást indított diákja ellen az iskola, miután az informatikus lebuktatta a hülye gyereket, aki unalmában szerencsétlenül posztolt a népszerű közösségi oldalon.
Az elmúlt évek tragédiának fényében viszont nagyon is komolyan kell venni az ilyen idiótákat, hiszen mi van, ha nemcsak viccelődik, és tényleg komolyan gondolja. Viszont a fiatal védelmére kelve, meg kell jegyezni, hogy nagy valószínűséggel csak feltűnési rohama volt a tanulónak, amikor kiírta facebookra a következőt: Valaki lője le az angoltanáromat! Aki fent van az oldalon egyre inkább láthatja a fiatalok "posztrohamait", vagyis állandó közlési ingerüket, amivel elárasztják az üzenőfalat. A helyzet itt is a következő lehetett, a srác éppen halálra unta magát az angol órán, ezért kiírta, amit. Vesztére tette, mert az éber informatikus, aki szintén a közösségi oldalon lóghatott, észrevette és nagy feneket kerített neki.
A gyerek fegyelmit kapott, csakúgy mint a többi diáktársa, akik szintén az órán leveleztek. A mondat második fele egyben már az angol óra kritikája is, ahol a tanár mint levegő szerepel az alanyok között, hiszen diákjai jóformán azt csinálhattak, amit csak akartak.
Az ok-okozat igazi folyama azonban csak eztán indult be igazán, ugyanis a hír napvilágot látott, és szakértők, pszichológusok kezdtek csámcsogni az eseten. Az egyik szakértő szerint az eset közel sem egyedi, számos hasonló gyalázkodó üzenet olvasható különböző fórumokon, ezért a fiataloknak el kell magyarázni, hogy tetteikért vállalniuk kell a felelősséget. Aztán a másik szakember már nem elégszik meg a fejtágítással, szerinte ugyanis az ilyen gyerekre oda kell figyelni, hiszen az ilyen erős fellépésű verbális agresszió mélyről ered.
Én a szigorú szavak ellenére is csak azt teszem hozzá, hogy elég visszamenni az időben egy-két évtizedet, amikor az osztályban a tanár volt az úr, kezében pálcával, ami olykor igenis megtette a hatását. Nyilván ma már nem megoldás a fenyítés, és köztudott a pedagógusok presztízsének, megbecsülésének hiánya, de akkor az oktató ne menjen oktatónak, ha nem tud rendet tartani a tanítás alatt. Mert, ha ő helyet ad az ilyen diákcsínyek megszületésének, akkor ne csodálkozzunk, ha a diákokból terroristák válnak - akár csak képletesen is.
Eltitkolt diplomák az újabbak fényében. Olybá tűnik ugyanis, hogy 12 félév bizony mégsem elég, ha sok diplomát akarunk. Ezért a rafkós hallgatóság fogja, és eltitkolja korábban megszerzett diplomáját, majd vígan kezd bele egy újabba. Egyrészt mert neki egy nem elég, másrészt pedig, mert az ezt ellenőrző rendszer egyelőre képtelen normálisan kezelni a helyzetet. Így egyszerre balek az állam is, és a padban ragadt fiatal is.
Határozottan jelentem ki, hogy a történet kétszereplős, és mindkét fél vesztes benne. Az állam esetében egyetlen okot említenék csak, mégpedig hogy a pénzébe kerül. Erre élből megvan a válasz, hiszen, aki hagyja magát, azt verjük is át. Ugye, hello Magyarország - ismerős a felfogás. Aztán ott a másik oldal, a hallgató, aki pályafutását diákként kezdte el, amikor valószínűleg még halványlila gőze sem volt, hogy mi a f@szt akar majd kezdeni magával fölnőttként. Ezért beikszelt egy jól hangzó képzést, jöjjön, aminek jönnie kell. Félúton viszont el kezd azon agyalni, mit is kéne még elvégezni mellette, na persze az állam pénzén. Ekkor előveszi a matektudását és elkezd számolni: államilag támogatott formában 12 félévet tanulhat, ami az alap- és mesterképzésre használható fel. Igen ám, de ő nem csak egyet-egyet szeretne, hanem legalább kettőt az alapból. Na amíg egyszerre csinálja, addig meg is teheti – sőt ettől a félévtől kezdve a végzést követően is: tehát ha az egyik bachelort befejezte, a másikat is tovább folytathatja államin. A képbe azok rondítanak bele, akik már megszerezték a diplomájukat, de még egyre vágynak a mester előtt, és hát persze, hogy az állam pénzén. Itt találkozunk először a Felsőoktatási Információs Rendszerrel (FIR), ami 2006-tól működik úgy, ahogy. A FIR jó is lenne, ha rendesen működne – és bármiféle adattal rendelkezne a 2006-os évet megelőzően, de nem működik rendesen. Erre jön rá, hogy a felvételinél ugyan a jelentkezőnek van adatközlési kötelezettsége, ám ő int egyet, belefér ez még, és inkább eltitkolja diplomáját. És kész, a rendszert máris kijátszotta, tovább tanul, diplomát halmoz. Tök ingyen, tegyük hozzá.
Amint azt az elején leszögeztem, a hallgató is balek, mivel többdiplomásként sem fog jobban elhelyezkedni, hiszen a gyakorlati tudására kíváncsi a munkaerőpiac, és nem a diplomáinak számára. Aztán balek azért, mert sír a szája az oktatás színvonala miatt, de pont miatta van kevesebb pénz annak emelésére. Harmadrészt ő lesz a történet legnagyobb vesztese, amikor lebukik, és nem csak kártérítést kell fizetnie, de bizony a hitelét is elveszti.
Úgy kezdtem, hogy a történet kétszereplős. Nem beszéltem viszont a felsőoktatási intézményekről, akik szívesen tűrnek annak érdekében, hogy minél több hallgatójuk legyen, fejkvóta ugye. Így maradnak az eltitkolt diplomák az újabbak fényében.
Betelt a pohár, eddig fejet hajtva tűrtek, de most gyülekeznek. Nem tetszésüket az új felsőoktatási törvénytervezet váltotta ki. Az, amelyik szerint legfeljebb csak kétszer lehetne felvenni egy tantárgyat, abból vizsgázni pedig szintén csak kétszer lehetne. Pofán köpték őket, most fogat vicsorgatnak: tüntetni készülnek, de vajon lesz-e elég vér a pucájukban?
Jött egy 41 oldalas dokumentum, és mindenki padlót fogott. Az ugyanis korlátozná a jelenlegi tantárgyfelvételi és vizsgázási feltételeket. A hallgatók főiskolás, egyetemi éveik alatt csak kétszer vehetnének fel egy tantárgyat, míg az abból kiírt vizsgának csak kétszer futhatnának neki. Kemény, főleg azok számára, akik nem készülnek rendesen, és közben szórja azokat is, akik nem odavalók. Ugyanis a felsőoktatási törvénytervezet azokat a hallgatókat, akik ezeknek a feltételeknek nem tudnak megfelelni, bizony hazaküldené. Értsd: nem folytathatják a tanulmányaikat. Továbbá a tervezet nem ismer tréfát, és kevesebb lehetőséget adna a hallgatóknak beleszólni a tanulmányi és vizsgaszabályzat, illetve a térítési és juttatási szabályzat összeállításába is. Változást jelentene a törvénytervezet elfogadása a felvételi menetében is, méghozzá csak két emelt szintű érettségivel lehetne jelentkezni a felsőoktatásba, aki meg nem nyer felvételt, az átirányítható lenne, vagyis mehetne más, azonos vagy rokon szakon képző felsőoktatási intézménybe.
Na pont ezeken a változásokon húzták fel magukat a hallgatók, és rohamtempóban kezdtek el szervezkedni az egyik közösségi oldalon. A törvény egyoldalú módosítása ellen több ezren tiltakoznak a neten keresztül. Sejthető azonban, hogy még nagyobb tömeg lesz, akinek szintén nem fog tetszeni az új tervezet, amely konkrétan ki akarja szórni a hülyéket, és gyorsabb diplomaszerzést kíván elérni a hallgatók körében. Legalábbis ezzel indokolja a változtatási szándékot az egyik oldal, míg a másik a statisztikára hivatkozik: vajon tényleg a diákok tehetnek arról, ha egy szakot a többség is csak plusz évek rááldozásával tudja elvégezni?!
Persze a hallgatóknak nem tetszik a változás - eddig jól megvoltak: elüdültek az egyetemen több évig is. Igen, ott akarnak lenni a fontosabb döntések meghozatalánál, mert úgy érzik, ha kihagyják őket, az csak a színvonal esését jelentené. Úgy gondolják, hogy ha megszabják, hányszor vehetnek fel egy tárgyat, és hányszor vizsgázhatnak belőle, akkor az oktatók inkább kevesebbet buktatnak, csak ne üresedjenek ki az előadók. Igazuk is van, meg nem is. Mert így meg a hülyék melegedőhelye a legtöbb intézmény, vagyis a színvonal így sincs a magasban.
De vajon mernek-e tényleg hangot adni véleményüknek, kiállni magukért, és azt mondani, hogy gyertek és üljünk le, beszéljünk csak meg ezt a tervezetet: gondoljuk át, hogy mi lenne a legjobb. Vagy belefullad a kezdeményes az online kiabálás burkába, és tűrnek, beletörődnek a sorsukba.
Öltözz formaruhába, legyél egyforma, és hordjál iskolaköpenyt. Nosztalgiautazásra csábítanak az egyik általános iskolában, Hódmezővásárhelyen. Az ok persze sok mindent megmagyaráz: így akarják megszüntetni a társadalmi különbségeket. Persze csak, ha a szülők is így akarják.
Az ötlet voltaképpen nem is rossz, hiszen az intézkedéssel, miszerint egyforma ruhában járnának iskolába a hódmezővásárhelyi elsősök és másodikosok azt szeretnék elérni, hogy megszűnjenek a diákok közötti különbségek. Már ami az öltözködést illeti.
A formaruhák állítólag közel sem emlékeztetnek majd az iskolaköpenyre - ugye, milyen jó is volt, amikor egyformán izzadt bele mindenki a kék műszálasba -, hanem színes formaruhák lesznek, amit egy festőművész tervez majd.
Állítólag az egységes viselet a tervek szerint majd erősíti a diákok összetartását, és hatalmas szeretet valamint harmónia alakul majd ki a kisdiákok között. Persze arról nem adtak információt, hogy ez mennyiben segíti majd az oktatást, vagy milyen grandiózus eredményekkel jár a jövőben. A fáma arról sem szól, mi lesz, ha valakinek a testalkata miatt például nem áll majd jól a formaruha, netán még jobban kihangsúlyozza esetleges tökéletlenségét. Arra sincs még magyarázat, hogy lesz-e belőle váltókészlet, arra az esetre, ha kiszakad, vagy valami véletlen folytán foltos lesz - tekintve, hogy a célcsoport 7-9 éves korosztály.
Bennem az a kérdés is felmerül, hogy ez az apró nosztalgia, emlékeztetve a közel 20 éve elfeledett iskolaköpenyekre, nem gyárt-e sablonokat, csupa egyforma gyermeket. Mert persze jó ötlet ledönteni a társadalmi különbségeket, de szabad-e határt szabni az egyéniségnek. Mert ha egy diák a másikat csúfolni szeretné, akkor arra úgyis talál okot: gyengébb iskolai teljesítmény, kinézet, rassz, akármi.
Egyelőre a formaruha viszont egy reményteljes terv, bevezetéséhez ugyanis meg kell azt szavazni a szülőknek is. Ott pedig szinte teljesen biztos vagyok, hogy még a formaruha sem segítene a társadalmi különbségek levetkőztetésében.
