A szokásos csinnadratta, szemfényvesztés, megfűszerezve egy rakat pedagógussal, akiket éppen Hoffmann Rózsa magasztalt a csillagos égig - így telt a hétvége, lezajlott az Educatio kiállítás. A főiskolák és egyetemek ismét birokra szálltak, hogy minél több diákot gyűjtsenek be, a harcban pedig szerepet kapott a sokmilliós német presztízs márka, az ökofa, a bioalma, na meg persze a már ismert szappanbuborékot fújó intelligens robot is.

 
 
 
Azzal azért egyetértek, hogy a kiállításnak igenis van létjogosultsága, hiszen az a szerencsétlen, aki most a még matúra rémálmától vizel éjjelente az ágyba, honnan is tudná, mi akar lenni, ha fölnőtt lesz. Tessék, itt egy hely, ahol megnézheti a felvételiző, hogy a képzést fedő különböző bűvszavak alatt milyen diplomát is kap majd az alapszak elvégzését követően. Aha, de csak megtudná, ha az intézmények nem a szemfényvesztésre hajtanának. A fiatalok meg nem az ajándék szarokra. A standok között rohangáló tizenéveseket jobbára ugyanis csak az érdekelte, hogy hol, mit kaphatnak: toll, csoki, stressz labda, nyakba akasztó, vagy éppen kitűző. A felsőoktatás ugyanis ráállt erre: adjunk nekik sok kis kacatot, hátha hozzánk jön majd.
Aztán vannak azok, akik nem elégszenek meg ezen primitív eszközökkel, hanem kitalálják a fiatalok álmait, amit ők a standoknál találhatnak meg. Legyél mérnök, tudós, űrhajós, vagy rock sztár… persze nem lesz az, de legalább egy kis időre azt hiheti, hogy mégis.
Majd jönnek a racionálisabbak, egy a nemesebb jövőt elképzelő főiskolák, akik zöldbe öltözve a jobb világot megálmodó fiatalokat célozták meg. Hmm, nem is olyan rossz taktika. Sőt, amellett, hogy tanulnak a hallgatók, még a környezetükért is tesznek.
Aztán tapsvihar a sarokból. Pedagógusok tömege gubbaszt a színpad előtt, s figyeli a napokban oly sokat kritizált Hoffmann Rózsát. Ő pedig lelkes, szép szavakat duruzsol, egy jobb világról beszél. Olyanról, ahol a tanárok büszkén húzzák ki magukat, s mondják: Én pedagógus vagyok! Aztán pedig egy olyanról, ahol a pedagógusok jól keresnek. Majd egy olyanról, amelyben a diákok céltudatosak, jó erkölcsűek, és szívesen végeznek önkéntes munkát, a szüleiknek pedig beszámolnak arról, hogy mikor, hol járnak. Újra taps, melyet elégedett mosoly követ.
Idén ilyen volt az oktatási kiállítás.  
 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr372611899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása