Önbizalomban nincs hiány - mutatja az ábra, mely szerint a fiatal átveszi diplomáját, elküldi önéletrajzát, és várja a nagy lóvét. A munkaadók pedig egyre zabosabbak, hiszen az újoncok besétálnak az állásinterjúra, és húzzák a szájukat a nettó százezerre. Nem érdekli őket a karrier, a tapasztalatszerzés, és a fejlődési lehetőség sem. Ők egyet akarnak: mégpedig jól keresni.

A napokban egyre több fórumon jelenik meg a fiatal pályakezdőket szidalmazó vélemények tömkelege. Kezdi felhúzni magát a munkaerőpiac. Nem elég, hogy friss diplomások ahhoz sem értenek, amit a főiskolán, egyetemen tanultak, de még a hozzáállásuk is selejtes. Felkészületlenül érkeznek az állásinterjúra, tulajdonképpen azt sem tudják, hogy mihez kezdjenek. Dolgozni kellene, sok pénzért - ez az egy biztos. Hogy mivel foglalkozik a vállalat, amelyhez benyújtottam az önéletrajzom: a fene se tudja, nem értem rá megnézni a honlapját, hiszen állástalan pályakezdő vagyok - éppen munkát kerestem. Nyel egyet a felvételiztető, s a motivációjáról kérdezi a pályázót. Hiába, ilyenek nincsenek neki. Fizetés megjelölés persze kitöltve, csili-vili számok állnak a rublikában: nem vagyok én kispályás. Röhög egy jót a cég, na menj a fenébe. A szerencsétlen meg nem érti mi történt, csak a sort látja maga mögött. Az idillt pedig az állásért küzdő sorstársainak hangos kacaja zavarja meg. Mert diplomás pályakezdőből sok van. Olyan is, aki gyakornokként hajlandó volt ingyen gürizni, hogy fejlődjön, hogy tapasztalatot szerezzen. Ők azok, akik megértették, hogy előbb le kell tenni valamit az asztalra, előbb bizonyítani kell, és akkor majd megmondhatják, hogy mennyit akarnak keresni. Ők azok, akik többet is fognak keresni.