Megszületett. Olvastam. Sírjak vagy nevessek? Mindenki nagy örömére október 12-én nyilvánosságra hozta az oktatási államtitkárság – élén kedvenc virágszálunkkal – a köznevelési (nem oktatunk, nevelünk!) törvény tervezetét. Tartalmi kifogása gyereknek, pedagógusnak egyaránt akadhat, én pedig elöljáróban csak annyit mondanék: egyes részeket talán jobban át kellett volna gondolni.

 
Nem akarok minden mondatba belekötni. Felesleges. Néhány, a csőrömet erősen birizgáló passzust viszont muszáj megkritizálnom.
A „szentírás” alapján a tanuló fejlesztő pedagógiai osztályban kezdheti meg általános iskolai tanulmányait, ha még nem iskolaérett. Amikor én kicsi voltam, akkor is voltak ilyen gyerekek, és ők maradtak az óvodában. Ha nem iskolaérett, akkor egy fejlesztősuliban sem lesz jobb helyen. Na, és mi van azokkal, akik a szakértők véleménye alapján ilyen osztályba kerülnek, holott már írni-olvasni is tudnak? Merthogy ez is megesett, igen.
A tervezet szerint max. 34 fős osztálylétszám lehet gimiben és szakközépben. Az előző, akkor még közoktatási törvény értelmében maximum 35 gyerek járhatott egy osztályba. Tanárnőnek jelentem, az osztály létszáma eggyel csökkent. Reménytelen… Bár a pedagógusok többsége már rég elvesztette a hitét az oktatásért nagyon felelős államtitkárokban.
A legeslegjobb: a gyerek járjon délután is iskolába. Nem elég a délelőtti hajtás, az egész napos tanulás lesz a tuti! A tervezet szerint oly módon kell megszervezni a tanítást, hogy a foglalkozások legalább 16 óráig (!) tartsanak. Kérdem én, tisztelettel: mikor ér haza a gyerek? Mi lesz a különórákkal, az iskolán kívüli tevékenységekkel? Ne tanuljon nyelveket, zenét? Persze, éjjel is lehetne, pihenés és alvás helyett… Majd nevelünk jó sok robotot, akik kómásan reggel bemennek az iskolába, majd este ugyanilyen fitten haza…
A kormany.hu oldalon hivatalosan is véleményezhető a törvénytervezet. Szerintem sok hozzáértő meg is fogja tenni.
Én csak annyit mondok: Köszönjük, Rózsa!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr673326125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása