Igazából a fegyelmezést rögtön kizárnám a sorból, ami az okokat magyarázná, hiszen az eset után a szlovák pedagógus úgy fogalmazott, hogy jelezte diákjainak: beszélgethetnek egymás között, de csak szlovákul. Eleinte semmi rosszat sem mertem feltételezni, hiszen egy tanórán nincs helye a sugdolózásnak, az csak zavarja az órát. Aztán kiderült, hogy itt nem erről van szó: konkrétan a magyar nyelvvel volt baj.

Az eset még múlt héten történt, így a hétvégén többször is kipróbáltam. Elővettem egy füzetet és leírtam ötvenszer, hogy az iskolában nem beszélünk magyarul. K.urva szar volt. Javaslom mindenkinek, hogy próbálja ki. Majd elképzeltem, amint egy másik ország kultúrája szerint élek, betartom a szabályaikat, de nekem nem adnak lehetőséget a sajátom gyakorlására. Próbáltam indokot találni, hogy miért ne engedném meg, itt Magyarországon egy más nemzet szülöttének, hogy anyanyelvén beszélgessen. De nem találtam. Elmaradottnak érzem ezt a civakodást, ezt a képtelenséget, ezt az egészet, ami a szomszédokkal zajlik.

Utánanéztem, hogyan is van ez nálunk. A keresést hamar abbahagytam, már az óvodánál. Az óvodai nevelés országos alprogramjában ugyanis erre bukkantam: "A hazájukat elhagyni kényszerülő családok gyermekeinek óvodai nevelésében biztosítani kell az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, társadalmi integrálását, az emberi jogok és alapvezető szabadságok védelmét." Jóérzés fogott el. Nem erőltetik rá az egész csoportra, hogy valamilyen más kultúrát, nyelvet tanuljon, de mindenkinek biztosítják a sajátja gyakorlását. Már az óvodában.

 

Értem én, hogy a tanárnő célja csak az volt, hogy elősegítse a gyerekek jobb szlovák nyelvtudását. Csak azt nem értem, hogy ha a diákoknak megengedte a tanórán, hogy egymással beszélgessenek, akkor miért szabott határokat annak. Zárójelben jegyzem csak meg: az iskola igazgatója úgy nyilatkozott, hogy fiatal, tapasztalatlan oktatóról volt szó, aki hibát követett el.