Igénytelen oktató szüli az igénytelen diákot! Beszélhetünk különböző oktatáspolitikákról, vagy a bolognai rendszer hátrányairól, nem ezekben fogjuk megtalálni annak az okát, hogy miért képzünk az egyetemeken, főiskolákon sok-sok buta embert. Mert kár köntörfalazni: néha olyan hülyék jöttek velem szemben az egyetemi folyosón, akiktől még egy szendvicset sem vettem volna szívesen a sarki büfében, nemhogy egy multi céghez ültettem volna be őket. Pedig ilyenekből lesznek ma a tanárok is. Például egy nyelvszakos nem fogja megtanulni a nyelvet, egy informatikus pedig nem fogja tudni megoldani a legegyszerűbb problémákat sem a számítógépen.

A tanárok hibája mindez, vagy ha nem is egészben, akkor nagyobb részben. Gondoljunk csak bele, hány olyan oktatóval találkoztunk, akik ahelyett, hogy a diákok kiselőadásait hallgatták a tanórán, vették a fáradtságot és maguk oktattak. Vagy ha oktattak is, akkor volt-e olyan, aki közben érdekességeket osztott meg velünk. CSAK PÁRAN! Ki volt az, aki ötvözni tudta a tanítás különböző módszereit, aki szakszerűen próbálta bevonni a diákokat a munkába. Ki volt az az oktató, aki vette a fáradtságot és nem csak a saját tantárgyával törődött, hanem mondjuk egy szak tematikáját is végignézett. Így talán elkerülhető lehetett volna, hogy kétszer-háromszor ugyanazt „tanítsák” meg a különböző oktatók.

És megint mindenki másra mutogat. Azt azonban nehéz letagadni, hogy az oktatás tulajdonképpen az egyetemen folyik. Alapvetően itt kellene változtatni. Na jó, az én esetemben is voltak kivételek. Például az angol órán - igen, nekem volt angol órám kivételként a szabályt erősítve - a tanár minden hétre érdekes feladatokat adott: terveztünk szórólapokat, ismertetőket és mindezt angolul. De nagyon kevés hasonló esettel találkoztam. A többség inkább a saját kutatásával, a saját könyvével, a saját kiadványával foglalkozott, a tanításért járó pénzről pedig nyilván azt gondolták, nekik ez alapból jár. Amikor pedig konzulenst választottam... hát azzal kapcsolatban sem pozitív a tapasztalat. Konkrétan egyszer sem olvasta el a szakdolgozatomat az illető. A félreértés elkerülése végett azért megjegyezném, hogy voltak remek oktatóim, de lehetett volna jobb. Sokkal jobb!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr71789680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása