Mia01 2013.07.05. 10:46

Just relax!!!

Nagy öröm, hogy a sok felesleges marhaság mellett végre olyan dolgok is bekerültek híres-neves Nemzeti alaptantervünkbe, melyek a felnőttkort tekintve is hasznos, gyakorlati tudással szolgálnak. Még április környékén kezdtek el kósza hírek röpködni a sajtóban azzal kapcsolatban, hogy a meditáció és a relaxáció különböző - például mozgásos, légző – gyakorlatait a belső figyelem, az önkontroll, a testtudat kialakítása, a fizikai aktivitás támogatása, valamint az érzelmi-akarati tulajdonságok fejlesztése érdekében beépítik a kerettantervekbe. A program egyik kidolgozója pedig nem más, mint a neves pszichológus Bagdy Emőke, aki a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke is egyben.

Egyre több a hiperaktív gyerek az iskolában, akik számára kiemelten hasznos lehet a hasonló ismeretek, technikák egészen korai elsajátítása. Arról nem is beszélve, hogy a belső önkontrollnak, illetve a mozgásos és légző relaxációs gyakorlatoknak felnőttként remek hasznát veheti az ember, már csak abból kiindulva, hogy a munkahelyi stresszhelyzetek miatt kialakult blokkot így könnyedebben fel lehet oldani. A meditációnak már rövid távon is kedvező hatásai vannak: a kiegyensúlyozottság, a nagyobb nyugalom és vitalitás, valamint a kisebb alvásigény már néhány alkalom után érezhető. A Kaliforniai Egyetem Idegtudományi Laboratóriumának kutatásai kimutatták, hogy a meditáció pszichés előnyei mellett hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak: a régóta meditálók agykérgének ugyanis markánsabb a tekervényezettsége, mint a nem meditálóké, ami a kognitív teljesítményt jelez. Ennek fényében ezúttal csak gratulálni tudok annak, aki ilyen jó ötlettel állt elő! Fiatalok, just relax!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr355392152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ginlia 2013.07.18. 16:31:56

Jó dolog a relaxálás, de ugye ez is az óraszámot növeli. Úgy még jobb lenne, ha a napi testnevelésre kötelezett évfolyamokon vezetnék be a testnevelés órák keretén belül. A tanteremben is lehet relaxálni egy polifoam-on és talán több értelme is lenne, mint osztályokat arra kényszeríteni, hogy lépcsőn ugráljanak, mert a tornatermek teljes kihasználtsággal működnek.
süti beállítások módosítása