Panaszkodik a Hallgatói Hálózat, amiért Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter nem akar velük tárgyalni, de azért mindent megtesznek annak érdekében, hogy véletlenül se lehessen őket komolyan venni. Pénteken az Educatio kiállításon tartott Nemzeti Köznevelési Konferenciát zavarták meg bekiabálásokkal, majd a színpadra vonultak, és a résztvevők előtt beszéltek arról, hogy a minisztérium nem hajlandó velük tárgyalni, valamint hogy Hoffmann sikertörténetről beszél, miközben káosz van a felsőoktatásban és a közoktatásban egyaránt.

Függetlenül attól, hogy igazuk van-e vagy sem, a büdös életben nem fognak velük tárgyalóasztalhoz ülni, amíg balhéznak és a médiában bohóckodnak. Nem véletlen, hogy a HÖOK-kal hajlandó a kormány szóba állni, ők jóval érettebb hozzáállást tanúsítanak. Egyébként a HÖOK már nem egyszer elmondta, hogy minden tárgyalás előtt egyeztet többek közt a HaHa-val is, vagyis képviselik az ő álláspontjukat is. Így nem értem, hogy mi a gond. Most tényleg azon megy a hiszti, hogy „de mi is oda akarunk ülni az asztalhoz”?

Önmaguk lejáratásával kapcsolatban egyébként kétségtelenül az tette fel a pontot az i-re, hogy vasárnap este a Heti Hetesben igyekeztek „képviselni az érdekeiket”. Na ne már! Ezek után nem csoda, hogy ember nem lesz, aki nem röhögi ki őket, de ennyi ésszel meg is érdemlik.

Visszatérve az Educatio kiállításon csinált cirkuszra, személyes kedvencem a következő kijelentés: hiába kaptak ígéretet arra, hogy a tizenhat kérdéses szakon is lesznek állami ösztöndíjas helyek, „a ponthatárokkal könnyen lehet manipulálni a hallgatói létszámot”. Ja, kérem, megijedtünk, hogy tanulni kell? Ez megint egy olyan helyzet, hogy megkapták, amit akartak, lesz mindenhol államis hely, de azért ebbe is belekötnek, mert úgyis magas lesz a ponthatár. És ez is mutatja a komolyságukat.

Persze, hogy magas lesz, legyen is, tényleg annyian vannak ezeken a szakokon, hogy Dunát lehet velük rekeszteni, egyszerűen nem kell ennyi. Azzal se értek egyet, hogy egyáltalán ne legyen államis hely, de azzal már igen, hogy tényleg csak a legjobbak kerülhessenek be, ennyire túltelített területeken úgyis csak ők fognak tudni érvényesülni, vagy még ők sem. A gyengébbekre pláne nincs szükség.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr495031101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt Domán 2013.01.23. 17:15:35

Szabad kérdeznem, hogy miből futja ennek a blognak arra, hogy Fb hirdetésekben futassa ezt a posztot?:)

2013.01.23. 17:34:40

Talán a méltán elhíresült Napraforgó blog utódja lehet, vagy valami ilyesmi. :)

Mister Gumpy 2013.01.23. 21:12:02

Aki elolvasta a Haha és az OHa tegnapelőtti nyilatkozatait arról, hogy mi a baj a HÖOK által aláírt papírral, az tudja, hogy a blogíró vagy hülye, vagy hazudik:

1. "Egyébként a HÖOK már nem egyszer elmondta, hogy minden tárgyalás előtt egyeztet többek közt a HaHa-val is, vagyis képviselik az ő álláspontjukat is. Így nem értem, hogy mi a gond." Az a gond, hogy egyeztetnek, aztán kurvára nem képviselik a közös álláspontot.

2. A 16 szakról a nagy tudásodat alátámasztanád adatokkal?

pallasA 2013.01.24. 05:37:05

Ezt Te írtad egy hónappal korábban:
"Ráadásul bármennyire is szeretnénk ezt hinni, ők sem teljesen hülyék, csak olajat öntenének az amúgy sem kis tűzre, ha átvernének mindenkit, és végül mégiscsak túl magasan húznák meg azt a bizonyos ponthatárt."
Most meg ezt írod:
"Persze, hogy magas lesz, legyen is, tényleg annyian vannak ezeken a szakokon, hogy Dunát lehet velük rekeszteni, egyszerűen nem kell ennyi."

Szóval akkor most van olaj azon a tűzön vagy nincs?
Lehet, hogy igaza van beebeer-nek?

Én is itt vagyok 2013.01.24. 07:44:21

Törpilla!

Lefizetett jobbos vagy? Leütésenként kapod a lét?
Függetlenül attól, hogy mit írsz?

Törppilla88 2013.01.24. 16:32:41

@pallasA: A múltkor a "túl magas ponthatár" az összes szakra vonatkozott, amikor arról volt szó, hogy nem lesz keretszám, hanem húznak egy határt. Most arról a 16 szakról van szó, amire az 55 ezres keretszám mellett nem terveztek államis helyet. Eltelt 1 hónap a két poszt közt, és sok-sok terv változott ám :)

A többieknek: nem, nem vagyok lefizetett jobbos.

"Az a gond, hogy egyeztetnek, aztán kurvára nem képviselik a közös álláspontot".

Akkor a HaHa képviselője miért vigyorog a Corvinus épülete előtti sajtótájékoztatón közösen Nagy Dáviddal (HÖOK)a kamerákba, és állítja, hogy minden szép és jó, nincs köztük konfliktus? :)

egyenlítő 2013.01.27. 13:47:39

Hát ez a HaHa végképp kezelhetetlen! Ezek nem NER kompatibilisek!!!

Bezzeg a HÖOK! Mire a tagok bekerültek, mind alkalmassá is váltak a pozíciójuk betöltésére.

delejes 2013.01.28. 21:45:33

Khm... valami Orbán Viktor nevű egyén a gaz Soros pénzén tanult külföldön... ha jól emlékszem... Na ezt írja meg az ojság! :-) Micsoda összeesküvés elméletet lehetne rittyenteni!

delejes 2013.01.28. 21:46:38

bocs, nem ide akartam írni... storno.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.29. 00:23:55

Primitív írás, illetve megközelítés. Sejtelme sincs a szerzőnek, mi az, hogy demokrácia, demokratikus értékek, demokratikus viselkedés. Tekintélyelvű.

bagamoyo 2013.01.29. 05:24:43

Kedves Törpilla88!
Szaros lett a vállad, amikor eltűnt a fejed a kormány seggében..

Teng-Hsziao Gerzson 2013.01.29. 08:18:49

És? És miért baj, hogy bekiabálnak egy színjátékként megrendezett "konferencián"? Hogy "felhívják magukra a figyelmet"?
A szépen felöltözött, illedelmes HÖOK szart sem ért volna el (ill. ért eddig el...) a tárgyalásokon, ha nincsenek ezek az akciók, amikkel ráirányítják az ügyre a figyelmet. Nagyon is helyes, hogy végre nem illedelmesen tűrik, hogy az arcukba szarnak, miközben néha szerényen lesepregetve a zakójukról.
Komolyan a kormány eszetlen ámokfutása után neked az a legnagyobb bajod, kedves posztoló, hogy a HaHások "nem tudnak viselkedni"? Gondold át ezt az egészet még egyszer.

Teng-Hsziao Gerzson 2013.01.29. 08:19:43

Javítok: lesepregetve->lesepregetik
süti beállítások módosítása