A fiatalság felzúdulása és a tüntetések megtették a hatásukat, a kormány visszavonta a keretszámokat, úgy tűnik azonban, hogy a hallgatóknak semmi sem elég. Balog Zoltán miniszter állítása szerint minimum 40 ezren tanulhatnak állami ösztöndíjas formában, de ez a szám akár magasabb is lehet, ha többen teljesítik a feltételeket, a szükséges forrásokat időben előteremtik, emellett a hallgatói szerződés rugalmasabbá tételéről is készek lennének tárgyalni. Jól hangzik, azt hihetnénk, hogy megállapodás született, a hallgatók, diákok megnyugodtak, de nem: közölték, Balog mellébeszél, semmire nincs garancia, és ők bizony megtartják szerdán a sztrájkot, és tovább tüntetnek.

A miniszter és a HÖOK keddi egyeztetése eredménytelenül zárult, a hallgatók ugyanis felálltak a tárgyalóasztaltól. Hiába a beígért minimum 40 ezer államis hely, a harc folytatódik, a HÖOK elnöke, Nagy Dávid ugyanis kifejtette, nem hisznek a kormánynak, szerinte csak a kommunikáción változtattak, nem törlik el a keretszámokat, csak átnevezik. Hozzátette, semmit sem láttak leírva, emellett sérelmezte, hogy mindent a sajtóból tudnak meg (mondta ezt a személyes egyeztetés után mintegy fél órával…).

A többség eddig egyetértett a diákokkal és megértette a felháborodásukat, könnyen lehet azonban, hogy ezt a támogatást most elveszítik. Komolyan, mit akarnak még? A tervezett körülbelül 10 ezer helyett 40 ezer fiatal folytathatná ingyen a felsőfokú tanulmányait, ők viszont tovább verik az asztalt. Sokan féltek attól, hogy majd olyan ponthatárt fognak megállapítani, amit 10 ezren vagy még annyian sem érnek majd el, de Balog Zoltán konkrét számot mondott, így tényleg nehéz megérteni a balhé tárgyát.

Azzal jön a HÖOK, hogy nincs rá garancia, mert nincs leírva. Az igaz, hogy írásba még nem foglalták a terveket, de azért az elég nehezen elképzelhető, hogy a kormány a sajtóban ekkora felháborodás után beharangozza a 40 ezer főt, ami aztán mégis jóval kevesebb lesz. Sok mindenre képesek, de ekkora segget azért nem csinálnak szájukból. Ráadásul bármennyire is szeretnénk ezt hinni, ők sem teljesen hülyék, csak olajat öntenének az amúgy sem kis tűzre, ha átvernének mindenkit, és végül mégiscsak túl magasan húznák meg azt a bizonyos ponthatárt.

Nagyon úgy fest a helyzet, hogy a diákok tüntettek, támadtak, végül megkapták, amit akartak, és most ez sem jó. Többen mehetnek államis képzésre, mint idén - akkor tulajdonképpen mi itt a probléma? Konkrét számokat mondtak nekik, mégis arról beszélnek, hogy nem tudnak semmi konkrétumot. Lehet, hogy meg kellene hallgatni a másik felet is, mielőtt sértődötten kivonulnak a teremből, és duzzogva azt mondják, hogy „nem hisszük el”, mert így tényleg nehéz őket komolyan venni, fölösleges, „csakazértis” alapon csinált cirkusznak tűnik az egész.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr714971790

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A diákok üzenete nekünk: ébresztő! 2012.12.19. 01:03:02

Tegnap este újra tizen- és huszonéves diákok vonultak a Fővárosban, tüntettek, kiabáltak, megmutatták az elégedetlenségüket és az erejüket.  Megmutatták, hogy van Magyarországon egy olyan generáció, amelyik nem része annak a kádári posványnak, ami...

Trackback: A király új ruhája 2012.12.19. 00:14:09

Amivel minden felsőoktatásban tanuló diák szembesül már az első vizsgaidőszakában (igen, még a sokak által oly gyakran emlegetett ruhatár-büfé szakon is) az az, hogy mire is elég három nap. Hát nem sok mindenre, tapasztalják is saját bőrükön. Balog Zol...

Trackback: Besokallt a pizzafutár a tüntető diákok miatt 2012.12.18. 23:54:34

“A sok faszkalap itt tüntet, vágod, és én meg azé’ nem bírom a retkes pizzát vinni a sok gyökérnek, mer’ a sok bunkó itt tüntet.” – nyilatkozta a Parlament előtt a pizzafutár. * * Nos, ezért kell taníttatni, iskoláztatni a...

Trackback: Beletört Orbán foga az egyetemistákba 2012.12.18. 23:44:04

Fogműtéte miatt nem beszél a diáktüntetések második hetének első napján a Parlament rendkívüli ülésén Orbán – írja az Index. A portál szerint a miniszterelnök a hétvégén komoly fogászati műtéteken esett át, ezért nem tud beszélni. Mi történhetett...

Trackback: Felsőoktatási csodafegyver kis tervezési hibával 2012.12.18. 23:38:32

A drasztikus keretszámcsökkentéssel és a Diákhitel II egyidejű bevezetésével a kormány céljai teljesen világosak voltak. Természetesen egy percig nem volt szó a felsőoktatás reformjáról, különösképp nem volt szó a felsőoktatás átgondolt reformjáról, de...

Trackback: Viszatérnek az ötvenes évek? 2012.12.18. 17:50:06

Egészen elképesztő reakciókat vált ki a hatalomból az, hogy a fiatalság nem hagyja átverni magát: Egymás után hívták be a balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium végzős diákjait, és tanáraikat az igazgatói irodába és faggatták ki arról, ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fvipera 2012.12.18. 23:09:46

fogyatékos a poszt írója. ha a 2013-as költségvetés 10 ezres keretszámmal készült, akkor annak változatlansága mellett csak egy gyengeelméjű hiszi el a 40 ezres keretszámot. ülj le fiam, ez megint egyes

Pan Modry 2012.12.18. 23:11:55

A kormany a bankszovetsegnek is tobbszor hazudott, hazudott a manyupeinstandkor az egyeni szamlakrol stb stb...

Hajra diakok, szorongassatok meg a tokuket, mert egyebkent eppen atverni keszulnek titeket.
Addig ussetek a kormanyt amig fejek nem hullanak es olyan pozicioban levo emberek nem lesznek akik hitelesek nektek. rozsika mar atbaszta a tanaraitokat, ti legyetek okosabbak.

parandroid 2012.12.18. 23:19:09

Szia! Ez a kedvenc részem:) "Az igaz, hogy írásba még nem foglalták a terveket, de azért az elég nehezen elképzelhető, hogy a kormány a sajtóban ekkora felháborodás után beharangozza a 40 ezer főt, ami aztán mégis jóval kevesebb lesz. Sok mindenre képesek, de ekkora segget azért nem csinálnak szájukból."

készítek neked ide alulra egy takaros sormintát a kellemes percekért cserébe.

bankszövetség, mindenki jobban fog járni/senkinemjárrosszabbul, nemhárítjákát, megvédjük a nyugdíjakat.

kivancsivagyok 2012.12.18. 23:24:19

"ne azt figyeljék amit mondok..."

és itt buktad a postot.

dr Smittpálelnökúr 2012.12.18. 23:24:58

egyszer népszavaztattak arról, hogy ne legyen tandíj
2012-ben be akarták vezetni

szerencsére a diákoknak több esze van, mint a poszternek, nem hisznek a hazudozásnak

JumboJet 2012.12.18. 23:26:09

Az, hogy valószínű, 88-as születésű vagy, kedves Törpilla, még az sem magyarázat arra hogy ilyen hülye, bocsánat naiv légy.
Én csak röviden annyit mondok: az egyik héten nagy dérrel dúrral bejelentik, hogy 10 ezer valahányszáz térítésmentes hely lesz, majd egy hétre rá, némi diákmozgolódás hatására egy suttyomban megszervezett, a néppel (diákokkal) meszervezett "általálkozó" után, pökhendi cinizmussal félvállról odadobja a min. elnök, hogy KEretszámok? Azok micsodák? Majd ad 3(!!!!) napot aminiszterének, hogy dolgozza ki az új törvényt...
Mi a kérdésed, ifjú hölgy? Te meg vagy győzve?
Na, ugyanez itt, egy nálad kicsit élesebb elmével megáldott blogger kollégádtól:
morgasjoga.blog.hu/2012/12/18/a_kiraly_uj_ruhaja_577?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_12_18&utm_campaign=index

Mária 2012.12.18. 23:28:40

Így jár az, aki nyíltan kijelenti, hogy ne arra figyeljenek, amit mond, meg aki tuti koreográfiát mutat be pávatáncolásból.

-Sarq- 2012.12.18. 23:33:36

Másról nem szólnak a elmúlt hetek, hónapok, mint hogy BÁRMEKKORA segget képesek csinálni a szájukból.
Hmm, hmm, minek is hívják ezt? Ja, hiteltelenségnek. Sikerült eljutniuk arra a szintre, amikor már semmit nem lehet elhinni nekik, de tényleg.

hackbard.celine 2012.12.18. 23:37:32

Balog 1 hete még mást mondott. Orbán szombaton még mást mondott (240 ponttal bárki mehet ingyen). Giro-Szász vasárnap még mást mondott (369 pont az átlag).
A benyújtott törvénytervezet teljesen mást mond: a minisztérium határozza meg a 3000 szakon az állami ösztöndíj ponthatárát, a részösztöndíjas képzésen pedig személyesen Hoffmann Rózsa.
Na miért nem hisznek a diákok Balog kamu ködösítésének?
Hol van a törvény, hol vannak a számok szakonként?
Hol az érdemi vita alapja, a tényadatok?
Mellesleg Balog az találta mondani, hogy az osztott és osztatlan felsőfokú képzésre és ITT TESSÉK FIGYELNI: a felsőfokú szakképzésre összesen 40 ezret tippelt.
A felsőfokú szakképzés a kulcsszó. Ott a sunyi trükk.

Tímár Mihály 2012.12.18. 23:41:34

Fideszesnek akkor hiszek, ha ló legel a sírján. Viktornak még akkor sem. Szerintem ő még a pokolban egy üstben főve is azt magyarázná, hogy milyen szép ez a menyország. Ez a pojáca az elmúlt két évben nem bírt igazat mondani. (Előtte se sokszor...) Orbánhoz képest Gyurcsány az igazmondó juhász.

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation · http://lettreindividuelle.blog.hu/ 2012.12.18. 23:48:54

Kedves Törpilla, nyilván te is úgy hozod életed felelős döntéseit, hogy kinyilatkoztatsz valamit, írásba foglalod, majd menet közben latolgatod, hogy vajon megvalósítható-e, aztán, ha a valóság visszarúg, jön az improvizatív patchwork, s miután szertefoszlik az egész, random lövöldözéssel olyan felelősöket keresel, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy megvédhessék magukat. Ezzel a hozzáállással valószínűleg néhány hónap alatt dőlne be a háztartásod. Megvan? Akkor most próbáld ezt elgondolni országnyi méretekben.

miért 2012.12.18. 23:58:00

Hát a Kedves Betegnek csak ilyen hívek jutnak. .

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.12.19. 00:07:14

Már csak az a nagy kérdés, a kormánynak meg Balog Zoltánnak mond-e az valamit, hogy 'tervezés" meg "felkészülés", esetleg még megemlíthető a "felelős döntés" is. A középiskolások évekig készülnek a felvételi vizsgára - jó előre el kell dönteniük, milyen irányban szakosodnak, mely tantárgyakra fekszenek rá. Az, hogy majd a tényleges jelentkezés előtt egy hónappal megtudják, van-e reális esélyük egyáltalán bejutni arra a szakra, amire szeretnének, hát nem igazán motiválja a célorientáltságot. Nincs is annál jobb, mint 12. osztályban januárban eldönteni, katona lesz-e valaki, esetleg tanár vagy mérnök - attól függően, abban az évben épp mit álmodott meg az ország vezetése, melyik lobbi volt az erősebb és melyik intézmény vagy szak lett épp feketeseggűnek bélyegezve.

A másik oldalról pedig a kormány kénye-kedve szerint játszhat - ebben az évben itt ennyi pont kell a bejutáshoz, a másik évben meg annyi, és hogy ne érjék el túl sokan, hát nemcsak a ponthatárral lehet zsonglőrködni, hanem a felvételi feladatsorok nehézségével is. A végén pedig közlik, ők nagylelkűek voltak és ezt a kvóták is mutatják, még a pontszám sem tűnt elérhetetlennek, de hát a kedves felvételizők felkészületlenek voltak, 90%-uk elvérzett a központi írásbelin. Tetszettek volna jobban tanulni.

Vajon miért is csodálkozik a miniszter úr, hogy a diákoknak nem kell ilyen rendszer?

Mária 2012.12.19. 00:10:33

"Az igaz, hogy írásba még nem foglalták a terveket, de azért az elég nehezen elképzelhető, hogy a kormány a sajtóban ekkora felháborodás után beharangozza a 40 ezer főt, ami aztán mégis jóval kevesebb lesz."

*

Ugye az megvolt, hogy amikor a manyup megtakarításaikat kizsarolták az emberektől, majd ellopták vagy eltapsolták, azóta se tudjuk, valójában mi lett vele, akkor először belenyilatkozták a médiába, hogy minden átlépőnek egyénileg vezetett számlája lesz az állami rendszerben is?

Utána meg mégse lett.

Prien-u47 2012.12.19. 00:13:15

"Ez a Mű a Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható."

Ha papír alapú lenne, biz isten fel is használnám arra, amire való...

dzsugasvili 2012.12.19. 00:14:12

Ó, te gyengeelméjű szerencsétlen. Hát 2 hónap sincs már a felsőoktatási jelentkezési határidő végéig, és még nincs semmiféle konkrét lefektetett terv a következő évi ügymenetre. Ennek a végeredménye lenne ugyebár a felsőoktatási tájékoztató. Nagy, vastag, szürke papírból nyomott könyv, benne az összes szakkal, meg a játékszabályokkal meg korábban a keretszámokkal. Nem tudom, hallottál-e róla?

Erre szokási hivatkozni, ez alapján szoktak dönteni a jelentkezéskor. Ma ilyen még nincs, pedig december elejére már ki szokott jönni, lehet venni, ebben van mostanában a jelentkezési papír is.

Most meg volt ez a kormányzati ötletelgetés a kisméretű állami keretszámokról, majd az ehhez szükséges pénzügyi hátteret befoglalták a költségvetésbe. Ez a legutolsó írásba foglalt tény, amit ma ismerünk.

És akkor valami halovány, ködös ígérgetés hatására abba kéne hagyni a tüntetést pont most?

Mintha a késsel a torkán lévő embernek mondanád, hogy ne méltatlankodjon.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2012.12.19. 00:19:21

Hogy pontosak legyünk, a diákoknak az a problémája (teljes joggal), hogy ma sem tudták meg a kormány pontos terveit a felsőoktatás reformjára vonatkozóan.
A kormányzati szómágiára pedig úgy néz ki, nem vevők.

fvipera 2012.12.19. 00:21:32

@miért: ez jó, korábban volt vezénylőtábornok, aztán kedves vezető, most kedves beteg. szép íve van a törpe pályafutásának.

Mária 2012.12.19. 00:29:28

@dzsugasvili:

Az semmi, de karácsonyfa se lesz a Parlament előtt.

Orbán tényleg mindent kézivezérlés alatt tart és mindenben egyedül akar dönteni.

Sajnos világosan látszik, hogy rohamtempóban omlik össze az a szerencsétlen ember.

Lutius Lemmingus · http://szabotazs.blog.hu/ 2012.12.19. 01:07:11

Kedves blogger,

én nem ócsárollak itt, de azért első körben felhívnám a figyelmedet a "ne arra figylejenek, amit mondok..." és a "minden visszalépőnek egyéni nyugdíjszámlája lesz." című közhelyekre.

Aztán folytatom azzal, hogy most a diákok azért elégedetlenek, mert 1. csak homályos ígéreteket kaptak szóban, semmi konkrétumot 2. valami homályos, kijátszható, csűrhető jogi passzusokról 3. miközben tudják, hogy három nap még egy kopipésztelt doktorira sem elég, nem hogy a felsőoktatás komplett, egyeztetésen és szakmai munkán, vitán alapuló reformjára. 4. És ezen felül kevésnek, hovatovább vérlázítónak érzik, hogy velük, azaz a diákokkal való párbeszéd és a reform alapelveinek kidolgozását az jelentette, hogy leült kocsmázni a Miniszterelnök a Fidelitas néhány tagjával.
Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a jelenlegi tervek pont olyanok, mint az a törvény a Brian élete című klasszikusban : Minden júdeai férfinak joga van gyermeket szülni, ha akar. Csak éppen nem tudja kihordani szatyorban...

Szóval ne haragudj, olvastam már a blogodon egy-két jó írást, de ez sajnos most nagyon mellé ment.

Szóval sok a kérdőjel, akár ezt a blogpostot is ajánlom figyelmedbe:

szabotazs.blog.hu/2012/12/17/a_kocsmabol_iranyitott_orszag

sárkányfő 2012.12.19. 01:13:56

"a kormány visszavonta a keretszámokat, úgy tűnik azonban, hogy a hallgatóknak semmi sem elég."

Törpilla, sokkal többet követeltek, pl. a kivonások leállítását és kompenzálását. A kormány tudatosan kivérezteti a felsőoktatást, 2 év alatt elvonták a pénz bő harmadát (189 mrd ft -> 123 mrd ft). Ez ellen is küzdenek a diákok, de ma semmiféle ígéret nem hangzott el e kapcsán.
De van még 5 másik követelésük. Ugye nem néztél utána?

Különben is... a bankszövetséggel aláírt szerződést rúgtak fel... visszamenőleges törvényt hoztak, stb...

Egyszer majd te is megtanulod: amit egy fideszes mond, vagy akár aláír, az nem jelent semmit. Csak azt hogy épp abban a pillanatban neki az az érdeke, de még ő sem hiszi amit mond. Ne légy balek Törpilla, ne higgy egy fideszes szavának.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.12.19. 01:16:17

Poszter; a követelés 6 pontból áll. Itt most egyről beszélsz, arról is félrevezető módon. Ez nem kellemetlen?

2012.12.19. 01:28:05

Ezt a posztot a barátok közt-et nézve pötyögted be?

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.12.19. 01:29:14

Kedves Törppilla88, végre valaki, aki jól látja a helyzetet! De én most nem a diáktüntetés ügyében írnék, hanem azért, mert van egy nagyon kedves nigériai barátom, aki most örökölt a nagybácsijától 100 millió USD-t, csak nem tudja kihozni az országból, kellene neki egy kis segítség, persze tisztes jutalékért. Ha érdekel a biznisz, akkor dobj egy mailt :).

folyamatábra 2012.12.19. 02:26:45

Tényleg ennyire nehéz megérteni?
Lehet, hogy a diákok teljesen hülyék.
Lehet, hogy megvették őket kilóra.
Lehet, hogy semmi közük,
DE:
Az első bejelentés miszerint "ez lesz jövőre", majd rövid, hm kvannyázás után, "jó, akkor mindenki a vendégem" - könyörgöm!!!
1. nincsenek érvek, és baromság
2. Tiltakozás, mert nincsenek érvek és baromság.
3. Kiderül, hogy azok között, akik először mondták, miszerint nincsenek érvek és baromság, több sapkás/sapkátlan is van:
4.ETTŐL MÉG A BAROMSÁG BAROMSÁG ÉS NEM LESZNEK ÉRVEK
5. jó, akkor mindenki a vendégem.
6. OK, de akkor hogy jöttek ki a múlt heti számok?
7. GONDOLKOZZUNK!

little green rooster 2012.12.19. 04:46:26

Kedves Törppilla88 ülj le, egyes!!!

kistesoka 2012.12.19. 06:19:57

Kevés posztok egyike, ahol nem nyalják ki a fiatalok seggét. Természetes hogy mindenki szidja ;)

ui.: Amúgy *5-ös a HÖK-öknek és társaiknak, nagyon jól maguk mögé állították a sok iq fightert.

Hegyimеdve 2012.12.19. 06:38:25

"Balog Zoltán miniszter állítása szerint minimum 40 ezren tanulhatnak állami ösztöndíjas formában, de ez a szám akár magasabb is lehet, ha többen teljesítik a feltételeket,"
- És te még hiszel ezeknek?

Hegyimеdve 2012.12.19. 06:40:11

@Belial666: A cikkíró csak posztokat ír, kommenteket nem. Lehet kombinálni! :-))

unortodoxliberalism 2012.12.19. 06:41:21

holdon élő poszterkém
nincs tandíj, majd a tüntetések hatására bejelentik, hogy eltörlik a tandíjat
ennyit a seggről, meg szájról

Behajtó70 2012.12.19. 06:41:21

Ne nevezzük már diákoknak ezeket a 10-12 éve egyetemre járó 30-36 éves politikailag elkötelezett ingyenélő gazembereket!

Kösz!

Hegyimеdve 2012.12.19. 06:43:28

@Behajtó70: Ja, érved nincs, hát az embereket hitelteleníted. Girnyó-Szász meddig is Phd-zott? Lett neki doktorija?
dajcstompika meddig is járt egyetemre?

unortodoxliberalism 2012.12.19. 06:46:17

Behajtó70:
ok, vedd ki belőle azt a párat
mennyien maradtak?
ja, hogy a középiskolások is tüntetnek?
gondolom körmöst, kokit, sallert osztanál nekik

Putyilov gyári melós 2012.12.19. 06:47:06

Amúgy a rákosista bértollnok posztíróelvtárs ha valóban érdeklődik, hogy mi is zajlik a magyargyűlölő Orbán Pártfőtitkár elvtárs kommunista paradicsomában,akkor tájékozódjon, hogymit hazudoznak a tetves komunista Gazdái!

HaHa: nem igaz, amiről Balog és Kósa beszélt
2012. december 19., szerda, 06:04
"A diákok követelték a köz- és felsőoktatás átfogó reformját. "Ami most zajlik, az nem reform. Egy kétperces videóüzenet, az utána történő miniszteri kapkodás és a hirtelen elfogadott törvénymódosítás nem megoldás a felsőoktatás problémáira" - írta a HaHa.

"Továbbra is követeljük a valódi, széleskörű egyeztetésen alapuló, az érintettek bevonásával történő átlátható és előrelátható reformot. Ez nem csupán a hallgatók és az oktatók, hanem a szakszervezetek és a rektori konferencia célja is" - tették hozzá.

Azt is követelik, hogy államilag finanszírozott képzésben legalább 44 000 hallgató kezdhesse meg tanulmányait a 2013-2014-es tanévben. Balog Zoltán bejelentése szerint 40 000 hallgató férhet be ebbe a keretbe.

A HaHa szerint a keretszámok eltörlése további bizonytalanságot eredményez, mert nem látható, hányan és milyen formában kezdhetik meg tanulmányaikat az egyes szakokon. "A kormány tehát valójában a keretszámokról a ponthatárok meghatározásával fog dönteni. A rendszer nem felülről nyitott, hanem felülről irányított. Követelünk egy kiszámítható állami ösztöndíjrendszert" - írták.

A tiltakozó diákok szintén követelték a forráskivonás leállítását és az elvonások kompenzálását. Ehhez képest a HaHa szerint újabb forráskivonásokat jelentettek be, forrásbevonásról pedig szó sem esett.

"Pénzelvonással reformot sem megalapozni, sem végrehajtani nem lehet. Az oktatásra fordított pénz befektetés a jövőbe. Továbbra is követeljük az elvonások kompenzálását, és a felsőoktatás ésszerű, arányos finanszírozását" - közölte a szervezet.

A diákok követelték a hallgatói szerződés eltörlését is, a hallgató szerződés azonban továbbra is a kormányzat oktatáspolitikai koncepciójának része."
hvg.hu/itthon/20121219_HaHa_nem_igaz_amirol_Balog_es_Kosa_beszel

Putyilov gyári melós 2012.12.19. 06:48:44

@Behajtó70:

Ne Kövér, Girosz, Dájcs, Selmeczi és a többi bukott szamár élősködő köcsögből indulj ki!

csavari 2012.12.19. 06:52:41

A droggal etetett gyerekekt nagyon könnyű befolyásolni és az mszmp utódpártjai mindent mneg is tesznek érte! Csak annyi a szépség hiba ebben a történetben, hogy a fidesz is nyakig benne van, hogy ilyen elkorcsosultak lettek szellemileg és fizikailag egyaránt!

fynndafrail 2012.12.19. 06:59:15

Vicces ahogyan egyik blogról a másikra röppen, odaszarik majd továbbáll ez a díszes ballibbant kommandó. Gyönyörűek vagytok. Öröm nézni ahogy habzik a szátok. Remélem még jó sok kellemetlen percet okoz nektek ez a kormány a hátralévő 6 évében :-D

debreceni.blog 2012.12.19. 07:17:09

"A 2012-es vizsgaidőszakban a diákok vizsgáztatták a meztelenre vetkőztetett Nemzet Tanárát. A végén még egy kicsit lisztben is megforgatták."
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3537_orbant_megbuktattak_a_jovot_elkezdtek

barata 2012.12.19. 07:25:38

Ne bántsátok már Törpillát, megérdemli.

felcsutisuttyo 2012.12.19. 07:29:40

a Diákság okosabb, mint a reménykedő félős, rettegő, felnőttek.
TUDJÁK, HOGY ORBÁN ÉS BANDÁJÁNAK NEM LEHET ÉS NEM SZABAD HINNI. AZ IS HAZUGSÁG, AMIT KÉRDEZNEK, NEMHOGY AMIT ÍGÉRNEK !!!!!!

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.12.19. 07:30:59

Végülis a MANYUP lerablásakor is megígérték az egyéni számlát, ami ugye... nincs...

Tudod ezek azok az emberek, akiknek még nem olyan régi élmény, hogy a télapó, a jézuska meg a nyuszika is hazugság, kicsit szkeptikusabban állnak az ilyen kijelentésekhez. :)

rhiia 2012.12.19. 07:32:30

@Putyilov gyári melós: Remélem a karhatalom a nép mellé áll majd ha neadj isten bekövetkezne valami csúnyaság... Nem hiszem el, Európa közepe XXI. század...:S

eastern 2012.12.19. 07:35:46

Apjuk fasza a kedves diákoknak! Hol van az leírva, hogy nekem kell finanszírozni a marketing-kommunikáció szakos diplomák tízezreit?
Amire az államnak szüksége van azt finanszírozza, amire nincs azt ne!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.19. 07:41:54

@Pan Modry: ezt honnan üzened? ékezet nélküli gépedről....

@Hegyimеdve: gondolom az a változat, hogy aki jó...annak ingyenes, nem tetszik a többségnek. 89ben kb az érettségizők 30%a jutott be az egyetemre (ami ingyenes volt). most 30% nem jur be, 70% bejut. hatalmas evolúciós lépcsőt léptünk meg, 70% krém lett, a 30%ból...vagy simán elkurvult az egyetemek többsége?

eastern 2012.12.19. 07:42:34

@Nácigeczyk:

Meséld el okos, miről van szó?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.19. 07:43:27

@Nácigeczyk: pedig úgy tűnik...
igazi kádári csökevény..minden ingyen kell, a zállam minden szert fizessen...gagyi egyetemet, majd segélyt, de még hozzon is haza külföldről, ha nem jött össze a munkakeresős kaland...

leonito77 2012.12.19. 07:47:20

Kedves posztíró!

Nekem egy vicc jutott eszembe, talán ismered, a lényege:

Vadász,vadász! Te nem is vadászni jársz ide :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.19. 07:48:19

@Nácigeczyk: bocs, még nem vettem fe ma reggel a jövőbe látó szemüvegemet...hogy tudjam mit fogsz MAJD írni, miután rányomok a komment küldése gombra.
hűbazdmegnekedvanbajod...

2012.12.19. 07:51:31

" azért az elég nehezen elképzelhető, hogy a kormány a sajtóban ekkora felháborodás után beharangozza a 40 ezer főt, ami aztán mégis jóval kevesebb lesz. Sok mindenre képesek, de ekkora segget azért nem csinálnak szájukból."

Dehogynem. Millió példa van rá. Ezeknek már azt sem hiszi elsenki, amit kérdeznek.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.19. 07:53:51

@Nácigeczyk: szerintem most fejeztem be veled a társalgást kisbarátom. nem vagy képes emberi társalgást folytatni faszozás nélkül. úgyhogy társalogj a rongybatekert kibebaszott lohadt faszoddal....azzal.

Pernahajder Viktor 2012.12.19. 07:57:28

Mi a szar ez a poszt, valami szonda? Kis puhatolózás?

Patt Garrett 2012.12.19. 07:59:58

Pedig pontosan azt képzeljük, amit a poszt írója nehezen tud. Hogy a kormány megint hazudik és megint nem tartja be a szavát. Mint már annyiszor.

kirsten 2012.12.19. 08:00:53

Elmebeteg posztíró ! Te tényleg nem vagy tisztában azzal hogy egy nagy kalap szar amit a kormány ígér. Enged a keretszámokból, de egyre több pénzt von el az egyetemektől. Ráadásul úgy határozza meg egyes szakok felvételi pontszámait ahogy neki tetszik. Így úgyis csak annyi hallgató juthat be az egyetemekre mint az eredeti elképzelés. Ezt a hallgatók nagyon jól tudják és nem hagyják magukat átbaszni. Nagyon jól teszik, hisz ennek a kormánynak még az írásban rögzített szerződés sem szent. Hazug mocskos férgek !!!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.19. 08:05:13

@kirsten: nézd, ha az egyetem annyi vesz fel amennyit akar...akkor finanszíroztassa magát máshonnan ilyen egyszerű.
kicsit szánalmas azért ez a hozzáállás, termelem a diplomákat, azt csinálok amit akarok, de mindet fizessen az állam.

javaslat amúgy akkor mi? minden ingyen van...mindenkinek..a többi barom meg dolgozzon és fizesse a habzsidőzsit. ilyet én is tudnék ajánlani...30%nak, annak aki a legjobb. az átlag? menjen olyat tanulni amire szükség van...az lesz ingyen, ja hogy azt nem? akkor ott a kassza lehet fizetni.

nemecsek ernő áruló 2012.12.19. 08:05:20

Te se olvastad el az egyetemisták és rektorok 6 pontját, és gondolom csak az MTVA propaganda-híreiből tájékozódsz. Gratulálok!

A probléma az, hogy az elmúlt két év politikája miatt a szavakat már senki nem hiszi el. Látványos tettek kellenek. Viszont Viktor nem szeret veszíteni, ezért köntörfalaz, terel, hazudik, nem nevezi nevén azt, amiről egy kisegítő iskolás is tudja, hogy az, ami, tettekkel meg pláne nem bizonyít, mert nincs szüksége rá, elvégre Ő a polgárokon kívül, fölöttük áll. Viktor egy seggszáj csapdába lavírozta magát, de olyan szinten, hogy az amúgy szükséges átalakításokat sem tudja megcsinálni, mert nincs hitelessége. Még annyira sem, mint Gyurcsánynak.

Akkor nem most kéne lemondani?

Sugyosa 2012.12.19. 08:05:28

Az a gond, hogy abszolút nem lehet hinni az ígéreteiknek, főleg, hogy ha ilyen kapkodva lökik be. Ki az az egyszerű, aki elhiszi, hogy szombat - szerda időközben értelmes, megalapozott átfogó refomot lehet előkészíteni, ha már elötte sem sikerül, amikor éveik voltak rá?

Egyébként a fideszdroidok figyelmébe ajánlanám, hogy van itt pénz. Kicsit több, mint 120 milliárd ment el egy ótvar vasútvonalra Szajol - Püspökladány között:
www.nif.hu/hu/fejlesztesek/vasutvonalak/szajol-_puspokladany_vaganyepites

Meg persze Felcsútra is épül vasót, ki tudja mennyiért:
www.nkh.hu/Hirdetmenyek/vasut/vf_hirdetmeny/VF%20hirdetmenyek/UVF_VF_5599_2_2012.pdf

Szóval van itt pénz, csak nem arra, amire kéne.

nemecsek ernő áruló 2012.12.19. 08:05:54

@FILTOL: Megkérdezhetem, te mire szavaztál 2008-ban?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.19. 08:09:38

@félázsiai nemecsek ernő áruló: arra, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni.

ezen megy a sírás, hogy az állam kivonul olyan szakok támogatásából amire nincs szükség...vagyis keretszámokat hoz..
segítek kicsi nemecsekem...ez azt jelenti
nem államilag támogatott felsőfokú tanulmány esetén fizet a diák.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.19. 08:17:11

kedves posztíró!

Mégis, hol kapták meg??

Sehol egy törvény, jogszabály, rendelet, de még tervezet se, akkor?!

És azt már meg se említsem, hogy azt is zárószavazás előtt gond nélkül megváltoztatják ahogy akarják.

Akkor miért is ne tüntetnének?!

2012.12.19. 08:22:29

Posztíró!
Ha a Kedves Vezető azt mondja: Ugorj a kútba! Beleugrasz?

Aureliano Buendía ezredes 2012.12.19. 08:24:44

@Nácigeczyk:
A kormány határozza meg hol lesznek államilag támogatott helyek. - Ez eddig is így volt.
Előre meghatározzák, melyik szakon mi ennek a ponthatára - Ez eddig is így volt.
Aki nem végzi el az előírt idő alatt az egyetemet az fizet. - Ez eddig is így volt
Aki ingyenes formában diplomázik, annak az elkövetkező 20 évben 7 évet kell Magyarországon dolgoznia. - Ez nettó baromság, amit az EU pillanatokat alatt el fog söpörni. Szokásos értelmetlen keménykedés, miközben tudják, hogy szembe mennek az EU-s joggal.

Ez ám a reform, tényleg nincs ok tüntetni...

béla a görög (törölt) 2012.12.19. 08:27:19

Te, ennek a kormánynak épeszű ember nem hisz.
Nyilatkozni, össze-vissza lehet, de tudod bemondásra, ilyet bevenni... Van költségvetés, van parlament.
Majd ha pénzt is lesz mellette amit a parlament megszavaz, akkor el lehet rajta gondolkozni. Addig csak egy szar blöff. Egy pap miséje.

Ez a kormány megbukott. Még kommunikációval elvegetálgat amig tud, de megbukott. Ez ilyen egyszerű.
Kifolyt a szennyviz a medréből és nem lehet visszaterelni a csatornába és irányitani a folyását. És most büdös van.

vargánya 2012.12.19. 08:28:11

@Bonaparte: "Ezért a posztodért most apró darabokra fognak szaggatni,...".
A fő bűnöd pedig nem az, hogy nincs igazad, hanem hogy igazat merészeltél adni a gonosz Fidesz-kormánynak a konkrét ügyben. Ez pedig megengedhetetlen, eretnekség, nem trendi. Ez már el lett döntve.

nemecsek ernő áruló 2012.12.19. 08:29:42

@FILTOL: A mérnök képzésből is kivonul. Ezért megy a sírás. Ne csak a Pravdát olvasd!

Anti Anyag (törölt) 2012.12.19. 08:32:47

Azt kellene bevezetniük, amit az MSZP javasolt. Első év ingyenes aki eléri a ponthatárt, a másodiktól csak akinek a jegyátlaga is megfelelő és vizsgáit is időben leteszi.

Zabaalint (törölt) 2012.12.19. 08:34:04

Annyi változott, hogy most nem az van, hogy a keretszámok alapján nyilvános keretek között a ponthatár húzó napon lefut az algoritmus, és meghatározza a pontszámokat, hanem a kormány mond be pontszámokat, amiket természetesen a nem nyilvános keretszámok alapján fog meghatározni továbbra is, ami szinte biztosan 10 ezer körül lesz.

röhögő 2012.12.19. 08:36:41

@Anti Anyag: Minden sértésért amit eddig a fejedhez vágtam, elnézést kérek.

blah 2012.12.19. 08:38:39

Vannak egyéb feltételek is nem csak a keretszám. Mondjuk a röghöz kötés is egy téma volt ami mellett nem mennék el szó nélkül. Aztán valóban jogos, hogy amíg nincs leírva addig a kormány úgysem tartja be. Sőt láttuk már, hogy még akkor se biztos. Szóval nem értem a posztolót, hogy miért nem veszi már le a fideszes szemüveget, akkor nem kéne itt játszania a hülyét...

zajos1 2012.12.19. 08:38:51

It már nem erről van, megérkezett a politika, tartsunk be Orbánnak, majd bajnaiék kinyalják a fenekünket címszóval... meg hát 9 év után el kell hagyni az iskolát egyszer, jöhet a politika...

grovian 2012.12.19. 08:40:04

Ugyan gyerekek, nem kell ez a civakodas! Ugyis azt a megoldast valasztjak ami eddig jol bevalt: ugyanaz fog folytatodni, csak ezentul a zoldet keknek hivjak majd es a keket lilanak es megtamogatjak kodositessel.
Hogy orbant (nem szo szerint) idezzem: azlso valtoztatas jol ment a masodiknal kezdtek csak el tunetni. Tanulsag: a kovetkezo valtoztatast egy lepesben kell csinalni.

lúzerjúzerek 2012.12.19. 08:40:55

Kedves posztíró! Te vajon hol éltél az elmúlt 2 évben?! "nem csinálnak ekkora segget a szájukból..." ??? Magánnyp. sztoriról már hallottál esetleg?

Gogol 2012.12.19. 08:41:57

Szélesre tárták az egyetemek kapuit a keretszám eltörléssel, de egy fillérrel se kapnak többet az egyetemek, hogy több diákot tudjanak felvenni. Ezért. Meg azért, mert megérezték milyen társadalomformáló erejük van és eltakaríthatják az elmúlt 20 év legkártékonyabb, hazugabb, aljasabb kormányát.

gázbölömbér 2012.12.19. 08:42:16

@dark future: én szívesen segítenék. én is dobhatok mailt? :D

DIldiko 2012.12.19. 08:42:17

@fvipera: Így igaz! Ahhoz, hogy hihető legyen az ígéret a költségvetést is módosítani kellene. Ezt a HÖOK vezetői és a diákok tudják, de a bólogató jánosnok nem! A mai fiatalokat nem ejtették a fejükre és nem lehet őket 2 szép szóval átverni!

Boo 2012.12.19. 08:42:42

Csuda miniszternek 3 nap elég mindenre.....

2010. évi CXXX. törvény

a jogalkotásról

5. Előzetes hatásvizsgálat

17. § (1) A jogszabály előkészítője - a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű - előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat, illetve kormányrendelet esetén a Kormányt, önkormányzati rendelet esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületét tájékoztatni kell. Miniszteri rendelet rendelkezhet úgy, hogy az általa meghatározott esetben a közjogi szervezetszabályozó eszköz előkészítője előzetes hatásvizsgálatot végez.
(2) A hatásvizsgálat során vizsgálni kell
a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen
aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait,
ab) környezeti és egészségi következményeit,
ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint
b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és
c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket.

Krinyo 2012.12.19. 08:49:51

Csak annyit tudok mondani én is, hogy ülj le, egyes...

Krinyo 2012.12.19. 08:51:17

A keretszámokat nem törölték el, csak átnevezték, mivel ők mondják meg a ponthatárokat. Amik ha kellően magasak, a jóisten sem fog állami támogatással tanulni.

solmyr (törölt) 2012.12.19. 08:53:57

Hehe, a Bankszövetségnek írásos ígéretet adott a kormány, hogy kivezeti 2 lépésben a bankadót. Ehhez képest először bejelentették, hogy mégse feleződik, egy hétre rá, meg hogy örökre marad. Orbán ugyanezt tervezte eljátszani a diákokkal is: www.origo.hu/itthon/20121218-figyelj-viktor-ebbol-baj-lesz-a-fidesz-es-orban.html

"Orbán Viktor több résztvevő elmondása szerint a kormánypártok hétfői frakcióülésén, majd az elnökségi ülésen is utalt rá, hogy az eredeti szándékából (a felsőoktatást olcsóbbá tevő átalakításból) nem enged. Sőt azt mondta, hogy a két hete bejelentett rendszer szerinte előnyösebb lett volna a diákoknak, de ha az nem jó nekik, "akkor legyen kívánságuk szerint". Egy résztvevő szerint ezt úgy is lehet értelmezni, hogy a hallgatók "egyék meg, amit főztek", az engedmény látszata megvan, de érdemben nem lesz más a helyzet."

Ébredj fel, talán még nem késő! Ez a kormány nem tud segget csinálni a szájából, mert már rég megtette. Alkalmatlanok, rosszindulatúak és rombolják az országot.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 08:58:49

Az elmult egy év plágiumbotrányaiból okulva - az alábbi gondolat a fb.-ról. Nem állásfoglalás a post írója mellett, vagy egyetértés az őt támadókkal, csupán szerintem egy jogos "kérdés".

Távirati stílusban, csak a főbb momentumok:

- Punctus: A diákok azt mondják, nem fogadják el az egy-két nap alatt összefércelt felsőoktatási javaslatot.
- Contrapunctus: A diákok azonnali megállapodást akarnak a kormánnyal a felsőoktatásról, különben holnap általános sztrájkba kezdenek.

- Punctus: A diákok mélyreható átalakítást követelnek a felsőoktatásban.
- Contrapunctus: A diákok elutasítják, hogy a kormány mélyreható átalakításokat vigyen véghez a felsőoktatásban.

- Punctus: A diákok az utcán másfél hete azt követelik, hogy tárgyaljon velük a kormány.
- Contrapunctus: A kormány másfél hete hívja tárgyalásra a diákokat, akik azonban ezt elutasítják.

És mindehez egy sajtószemle:

"Balog Zoltán a a tüntetés másnapjának délutánjára is tárgyalásra hívta a HÖOK-ot, a szervezet azonban azt közölte, ilyen rövid idő alatt nem tudnak a fővárosba jönni a vidéki vezetők." - Index.hu (Nem röhög, ez egy érv!)

"Balog Zoltán a vasárnap tartott kormányszóvivői tájékoztatón ezért már azt mondta: mivel a kormány szerdán akarja véglegesíteni a döntést, jobb lenne, ha kedd helyett már hétfőn tudna tárgyalni a HÖOK-kal, hogy az ő javaslataikat is bedolgozhassák az anyagba. A HÖOK ezt azzal utasította vissza, hogy a részletek ismerete nélkül nincs értelme tárgyalni." - Index.hu ("Semmit rólunk nélkülünk!" A hallgatók azt követelik, hogy a kormány velük együtt dolgozza ki a részleteket, de nem tárgyalnak, mert a kormány velük együtt akarja kidolgozni a részleteket.)

Amikor meg tárgyalnak...:

"A HÖOK szerint a tavalyi évben meghatározott keretszámokat kellene minimálisan visszaállítani." - hirado.hu
"Balog Zoltán bejelentette, hogy a kormány szerdán 40 ezer teljesen államilag finanszírozott képzési hely meghirdetéséről dönt a következő tanévre a felsőfokú szakképzésben, illetve az alap- és osztatlan képzésekben. Ha a szakonként és intézményenként meghirdetett bejutási pontszámokat ennél többen érik el, több diák is bekerülhet ingyenes helyre. (...) A diákszervezetek képviselői tárgyalásra alkalmatlannak találták a kormány javaslatait, ezért felálltak a tárgyalóasztaltól." - index.hu

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.19. 08:59:16

Itt súlyos mellétájékoztatás van. A 40 ezres ösztöndíjas létszámba beleszámolták a féltandíjat is.

napról napra 2012.12.19. 09:00:45

Basszus, elolvastam a posztot, meg beleolvastam a kommentekbe, teljesen elképedtem. Ez a történet már rég nem a tandíjról szól, hanem a hatalom és gyerekeink viszonyáról. Azokkal a gyerekekkel b@sznak ki, akik tudatosan készülnek egy pályára, éveken át emelt óraszámban tanulnak valamit, tanulmányi versenyekre járnak stb. Velük közölték most, két hónappal a jelentkezés előtt, hogy hiába tanultál annyit, lehet, hogy minden másképp lesz. Azoknak tényleg nem probléma, akik a "majdcsak felvesznek valahová" alapon álltak a dologhoz. És amikor ez nekik nem tetszik, akkor egyesek kikiáltják őket naplopónak, semmirekellőnek, listázzák, homályos ígéretekkel hülyítik őket és vannak akik lelkesen tapsolnak hozzá. Lehet így is, csak ne csodálkozzunk, ha majd elhúznak a francba, mi meg nézünk utánuk, hogy "de hát miért". A valódi naplopók meg itthon maradnak... :-)
Hu, most nagyon dühös vagyok.

vargánya 2012.12.19. 09:04:50

@eastern: "Apjuk fasza a kedves diákoknak! Hol van az leírva, hogy nekem kell finanszírozni a marketing-kommunikáció szakos diplomák tízezreit?
Amire az államnak szüksége van azt finanszírozza, amire nincs azt ne!"
Teljesen egyetértek, de pontosítsunk! Amire a TÁRSADALOMNAK szüksége van AZT finanszírozza az állam.Más kérdés, hogy ennek megitélésére az állam kapott demokratikus felhatalmazást. Az itt gyűlölettől fröcsögő kommentelők persze mélyen leszarják, hogy egy szegényedő, félperifériális társadalom mit tud finanszírozni, ill. mire van szüksége valóságosan. Az persze igaz, hogy ez a kormány más hülyeségekre (kommunikáció, stadionépítés ..., a profi gyűlölködők még nyilván hosszan tudnák folytatni)is szórja a pénzt, de ez nem érv arra, hogy értelmetlen és szükségtelen képzésre, munkanélküli termelésre is költsön. Miközben lassan nem találsz értelmes, szakmájához értő szerelőt, ha a lakásodban elromlik valami, miközben a gyáriparosok, külföldi beruházók panaszkodnak, hogy egyre nehezebben találnak szakképzett munkaerőt.

Megfigyelo 2012.12.19. 09:05:44

A poszthoz:
Nagy Dávidnak teljesen igaza van, a felsőoktatás nem kapta vissza a költségvetésben elvont 27 milliárd forintot, anélkül meg nem lehet szó annyi államilag finanszírozott helyről.

Totof 2012.12.19. 09:06:34

"Komolyan, mit akarnak még?"
Össze van foglalva hat pontban.

Totof 2012.12.19. 09:07:43

@vargánya: A szakmájához értő szerelőt nem egyetemen képzik.

Aureliano Buendía ezredes 2012.12.19. 09:08:10

@Boo: A Nemzeti Együtthülyülés Rendszerében két okból hoznak törvényt:
1 - Mert unalmas egész nap pasziánszozni a parlamentben. Néha kell csinálni valamit, hogy teljen a nap.

2 - Mert milliókat/milliárdokat lehet elsinkófálni haverok által

Kb. ennyit is érnek ezek a törvények

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 09:10:17

@vargánya: egyetértve Vargányával...
Követelem a kormánytól, hogy fizesse ki a kamionjogsi képzésem árát (800.000.-) mert amugy ez is egy szakma, különben húzok külföldre...

az_igazi_trebitsch 2012.12.19. 09:10:24

@eastern:

" Hol van az leírva, hogy nekem kell finanszírozni a marketing-kommunikáció szakos diplomák tízezreit?"

Ugyanott, ahol az van leírva, hogy neked kell finanszírozni a műkörmös képzést, a villanyszerelőét, az autószerelőét, a kőművesekét, a kőfaragókét és a balett-táncosokét, és még egy csomó olyan szakma képzését, aminek a végzettjei röghöz kötés nélkül, simán elhúzhatnak külföldre dolgozni.

Szevasz, öcsisajt!

eastern 2012.12.19. 09:11:55

@Sugyosa:
Csendesen megjegyzem, hogy a Szajol-Püspökladány pályaszakasz, része a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony útvonalnak. Vagyis a fővárost és a második legnagyobb várost köti össze, nem beszélve arról, hogy kapu Kelet-Európa felé. Ezt már csak ne minősítsük feleslegesnek!

eastern 2012.12.19. 09:13:17

@az_igazi_trebitsch:
Ne keverjük már a közép és a felsőfokú oktatást!
Öcsisajt....

csárli hárper 2012.12.19. 09:13:21

@napról napra: +1!

a poszter meg bejelentkezhetne vendégposztolónak a Hírcsárdába, lenne sikere az biztos, ilyen bődületes marhaságokat csak ott olvasni...

az_igazi_trebitsch 2012.12.19. 09:14:20

A posztolónak:

Valóban,, a diákok kicsit következetlennek látszanak, de hát egy profi hazudozó és átverő bandával van dolguk, és ők még tapasztalatlanok az ilyen harcban. A kiállásuk az érdekeikért, a szolidaritásuk egymással (!) azonban példamutató azoknak, akik csak nick nevek mögé bújva merik szapulni Orbán csürhéjét.

eastern 2012.12.19. 09:14:55

@vargánya:
Így gondoltam én is, csak pontatlan volt a fogalmazás.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 09:17:17

@eastern: miért ne keverjük, ha ugyanabból a kalapból fizetik??? Ha ebben az országban élne 450 ezer ívheggesztő, amikor a piac 20 ezernek sem tud munkát adni - én is elgondolkodnék, hogy mostantól ne fizessük e a műbútorasztalos képzést! És akkor az un. értelmiségről nem beszéltem, mert tök ugyanez a helyzet...

vargánya 2012.12.19. 09:17:58

@Hókarón a nyuszika: Nyuszika, ott a pont!
De arra készülj fel, hogy itt az érvek nem sokat számítanak. Itt az érzelmek, az indulatok, a hiszti, a gyűlölet az úr. Működik a "médiahatalom". Egyetértek
@zajos1:-al:"It már nem erről van, megérkezett a politika, tartsunk be Orbánnak, majd bajnaiék kinyalják a fenekünket címszóval... meg hát 9 év után el kell hagyni az iskolát egyszer, jöhet a politika...".
Balhét a balhé kedvéért!

Pretoryan 2012.12.19. 09:20:03

Nna elemezzünk:

"Nagyon úgy fest a helyzet, hogy a diákok tüntettek, támadtak, végül megkapták, amit akartak, és most ez sem jó."

A diákoknak van 6 vállalható teljesíthető pontja, ez a 2011-es keretszámokat kéri számon a kormányon, ezen felül blöffölt Balog, de mivel nincs fedezet a költségvetésben 40k hallgatónak ezért a pontszámokat úgy fogják belőni valószínűleg, hogy nagyjából és egészében 10480 helyet fog jelenteni.

" Többen mehetnek államis képzésre, mint idén - akkor tulajdonképpen mi itt a probléma?"

Az hogy nem ezt akarják a diákok. Ennyi!

" Konkrét számokat mondtak nekik, mégis arról beszélnek, hogy nem tudnak semmi konkrétumot. "

Nyilván összefügg a kormány kommunikációs stratégiájával. Mondanak valamit aztán három nap múlva már a fele sem igaz a negyedének, és mindenkit lehazudoznak, aki mást mond. Aki elhisz egy szót is (akár leírtat is) a kormánytól azzal komoly baj van. Az orbán kormány csak azt az igéretét tartja be amit akar és ahogy neki tetszik, minden más le van szarva 2/3-dal azt csinálnak amit akarnak. Felvételi jelentkezés után 2 nappal majd jól falhoz állítják a tanulókat ha kell!

vargánya 2012.12.19. 09:20:12

@Totof: Pontosan erről van szó! Gondold tovább légyszi légyszi légyszi...!

az_igazi_trebitsch 2012.12.19. 09:23:02

@eastern:

"Ne keverjük már a közép és a felsőfokú oktatást!"

A szakmunkás képzés mióta középfokú oktatás? Amúgy tele van a tököm ezzel a "miért én fizessem a diplomákat?" hülye szöveggel. Aki olyan nagyon kényes arra, hogy mit ne fizessen, az méltatlankodjon a focistadionok miatt, Ócsa miatt, a Kossuth-tér átépítése miatt, a MOL-részvény megvásárlása miatt, a használhatatlan autópálya szakasz építése miatt, az ellopott, elherdált milliárdok miatt. Ja, és vezesse le a gyereke szülését, tanítsa meg a kölykét írni-olvasni, tervezzen és építsen utakat és épületeket, gyógyítsa meg magát, ha beteg, védje magát a bíróság előtt, ha perbe fogják, kössön hazai és nemzetközi üzleteket, képviselje az ország érdekeit külföldön, és ha mindez megvan, akkor ugasson a felsőoktatás állami finanszírozása ellen.

alterina 2012.12.19. 09:23:26

A keretszámok csak az egyik kulcskérdés, a másik az, hogy MIBŐL, milyen forrásokból működnek majd az egyetemek.

De a kapitalizmus hanyatlásával mindenre egyre kevesebb erőforrás jut.
www.anarchoinfo.hu/aktualitasok/k2009.html

Pretoryan 2012.12.19. 09:24:15

@eastern: "Apjuk fasza a kedves diákoknak! Hol van az leírva, hogy nekem kell finanszírozni a marketing-kommunikáció szakos diplomák tízezreit?
Amire az államnak szüksége van azt finanszírozza, amire nincs azt ne!"

Akkor a jogi, orvosi karokra vegyenek fel embereket térítésmentesen tízezreket? Az a baj, hogy rohadtul nehezen megfogható hogy mire van szüksége az államnak. Csak az állam szemszögéből nem lehet felsőoktatást vezérelni, van igényük az embereknek is, de ezért kéne az egyetemi autonómiát visszaállítani, hogy ilyen dolgokban dönteni tudjon objektíven.

bukszindeksz 2012.12.19. 09:26:15

Törpilla nem bértollnok, az előző bejegyzéseit olvasgatva azért ez lejön. Inkább a közhangulatot tükrözi az írás tartalma. És azért ez gond.
Ezen nem segít, amikor egy ilyen vélemény leíróját elmondjátok ilyen-olyan bérencnek.
Inkább meg kéne győzni (nem csak őt). Tényekkel.

vargánya 2012.12.19. 09:27:04

@Hókarón a nyuszika: Ez az " un. értelmiség" a legjobb. Telitalálat!

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 09:27:59

Furcsa ez... aki itt leírja, hogy nem mindenben ért egyet a diákokkal (vagy azt, hogy szerinte a diákok sem tudják pontosan, hogy mit akarnak), az máris a kormány seggnyalója! Ez egy kicsit olyan mint a saját szemben a gerendát izé! Miért ennyire fekete meg fehér itt minden? Miért nincsenek árnyalatok? Miért nem lehetnek mind két brigád (diákok, kormány) követelésében faszságok, ajánlataikban pedig minimum vitára alkalmas dolgok???

szekertabor · provo.blog.hu 2012.12.19. 09:31:02

Szerintem azért a posztírónak az alapfelvetése jogos. Tudniillik nem kevés ellentmondást vélek felfedezni abban, hogy a HÖOK vezetése tiltakozik, amiért úgy születnek tervezetek és rendeletek, hogy velük senki sem tárgyalt, azután pedig nem hajlandók tárgyalni, amíg az ígéreteket írásba nem foglalják.

Ez a poszt nem a kormány, hanem a hallgatói szervezetek viselkedéséről szól, és az bizony sem jóhiszeműnek, sem konstruktívnak nem mondható. Lehet örülni, hogy a kormány most nehéz helyzetbe került (ha ez valakinek öröm), de a HÖOK hatalmas öngólt lő, ha visszaél képzelt erejével.

Ezek után már azt sem hiszem el a diákszervezeteknek, hogy a megszületett rendeletek tervezetét nem kapták meg írásban annak idején.

babel 2012.12.19. 09:31:32

Őőőő... kedves blogger! Te hol voltál az elmúlt két évben és melyik valóságsót nézted? Mert nem a magyar valóság címűt, az biztos.

kov_vacs 2012.12.19. 09:32:57

"Sok mindenre képesek, de ekkora segget azért nem csinálnak szájukból. Ráadásul bármennyire is szeretnénk ezt hinni, ők sem teljesen hülyék, csak olajat öntenének az amúgy sem kis tűzre, ha átvernének mindenkit"

Első gond.
Dehogynem.
Hol van az egyéni magánnyugdíjszámlád? Valami gyönyörűszép parlamenti nyilatkozattal személyesen garantálta neked Orbán Viktor egy évvel ezelőttre.
Mert hogy a bankokból párszor hülyét csináltak, arra mondhatod, hogy ideológiai alapon a szemétpénzeskülföldiösszeesküvőmultinak tett és papíron lefektetett ígéret megszegése szinte dicsőség.

vargánya 2012.12.19. 09:33:50

@az_igazi_trebitsch: "Aki olyan nagyon kényes arra, hogy mit ne fizessen, az méltatlankodjon a focistadionok miatt, Ócsa miatt, a Kossuth-tér átépítése miatt, a MOL-részvény megvásárlása miatt, a használhatatlan autópálya szakasz építése miatt, az ellopott, elherdált milliárdok miatt". Kedves _trebitsch! Ez mind igaz, de nem érv arra, hogy akkor más hülyeségekre is legyenek szivesek pénzt szórni.

kov_vacs 2012.12.19. 09:36:10

Második gond.

Két nap alatt egy komplex felsőoktatási reformot?
Új fogalmakkal?
Új módszerekkel?
Új számítással?

Ennél még Semjén Zsolt is több időt fordított a szakdolgozatára, pedig az csak egy nyavalyás szakdolgozat és nem egy egész országot érintő és többtízezer ember sorsát hosszú időre meghatározó rendszer.

Ez egy nonszensz.

babel 2012.12.19. 09:36:29

@Pretoryan: Jobb helyeken az állam = az emberek. Pont ez itt a gond, kérem szépen. Milyen ország az, ahol az állam "érdeke" nem esik egybe a polgárai érdekeinek szummájával? Nem lehet demokratikus. Vita elvileg csak arról lehetne, hogy ki mennyire van tisztában a saját rövid és hosszútávú érdekével? Ám a parancsirányítás ebben nem segít, csak a korrekt tájékoztatás, meggyőző érvek. Az meg most nincs. Csak hívők vannak, meg a többiek, akik nem hisznek, érveket várnak, de nem kapnak. S mostanában kerültek többségbe az utóbbiak között azok, akiknek elfogyott a türelmük is.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 09:42:01

@kov_vacs: ebben akár igazad is lehet! Nonszensz! De! A diákok azt mondták hétfőn, hogy ha nem tudnak megállapodni AZONNAL a kormánnyal, akkor szerdára országos (a tanárokkal közös) sztrájkot hírdetnek!
"AKKOR MOST EZ ÍGY HOGY???"

Totof 2012.12.19. 09:47:21

@vargánya: Továbbgondoltam. Továbbra se tudom, miért érvelsz a szakmunkásképzéssel a nemtandíjnak hazudott tandíj, a forráselvonás, az autonómia megszüntetése és a kapkodó, naponta változó ötletek mellett.
Itt ugyanis nem arról van szó, hogy kell-e reform (kell), legyen-e tandíj (akár még az is lehet), hanem arról, hogy kapkodva hozott törvényekkel és rendeletekkel
A) átbasszák a diákokat
B) lehetetlen helyzetbe hozzák őket
C) mindezt minden szalkmai szervezet kizárásával a hasukra csapva

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 09:47:23

@bukszindeksz: ITT mindenki bértollnok, meg kormánybérenc aki próbál a politikai oldalak között, a dolgok mögé nézve gondolkodni is, vagy már akkor is az, ha eltér a véleménye a blogkánontól! :(

gmihaly@citromail.hu 2012.12.19. 09:48:03

Balog úrnak enyhén szólva kompetenciade-ficitje van a diákokkal való tárgyalás kérdésében.Majd ha a keretszám-izé ki lesz hirdetve a Magyar Közlönyben, akkor talán el lehet hinni. A keretszám-izének kellene a tárgyalási alapnak lennie. Tárgyalni a kodifikált keretszámokról lehetne. Ha pedig a kormányrendelet-szakminiszteri rendeleti szerkezet lépne életbe (cirka 6 ezer rendelettel), akkor már egészen más lenne a leányzó fekvése. Vagyis: Amíg nincs miről tárgyalni, addig minek legyenek ott a diákok?

babel 2012.12.19. 09:52:47

@Hókarón a nyuszika: Ha valaki sokáig ül tűzhányó tetején, akkor az könnyen járhat ám így. Számon lehet kérni a higgadtságot, önuralmat, logikus és lojális viselkedést a tüntetőkön. Csak minek? Az egy másik műfaj. Meg el lehet gondolkodni azon is, hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe, ki kormányozta oda a hajót? Esetleg felmerülhet még a morális, erkölcsi stb. felelősség is, de legfőképp az, merre haladjunk tovább?

Nagyon kemény lehet a felismerés, hogy aki ennyit hazudott már, mint ez a kormány, azzal nem is lehet tárgyalni. Mert elvesztette az összes hitelességét mára. Sokkal jobban, mint bármelyik előző. Te hogyan tárgyalsz egy olyan emberrel, aki bármit megígér, majd semmit nem tart be? Én nem tudok erre a helyzetre jó megoldást, szívesen várom az ötleteket, mert tanulni szeretnék.

szekertabor · provo.blog.hu 2012.12.19. 09:55:05

@napról napra: "Azokkal a gyerekekkel b@sznak ki, akik tudatosan készülnek egy pályára, éveken át emelt óraszámban tanulnak valamit, tanulmányi versenyekre járnak stb."

Szerinted van ilyenből évente tízezer? Én elitiskolában végeztem, de még az én 40 fős osztályomban is csak 2-3 olyan diákot tudnék mutatni, aki elhivatott, szorgalmas srác volt, készült a felvételire, és keményen hajtott a diplomáért. Az ilyeneknek viszont ma sincs mitől félniük, bőven beleférnek a keretbe, akármilyen szűkre is szabták azt.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 09:57:02

@Totof: nem Vargánya helyett, de ide kívánkozik! Nem szétválaszhatatlan egymástól a szakképzés és a felsőoktatás! Mindkettő a munkaerő piacra termel! Ha úgy tetszik befektetés! A diplomás nem egy kaszt, hanem egy kvalifikált munkaerő! Kell a pék, meg kell a jogász is! Az más kérdés, hogy jó e ha az egyikből aránytalanul több van. Fentebb már írtam: mi lesz ha holnap az összes fuvarozó azt kéri majd, hogy az állam márpedig térítse meg a kamionvetői jogsi (800.000.-) árát, hiszen az is egy szakma!

vargánya 2012.12.19. 10:01:28

@Pretoryan: "nehezen megfogható hogy mire van szüksége az államnak". Pontosítsunk, a társadalomnak! Neked, nekünk, mindannyiunknak. Mert mi fizetjük, az állam a mi pénzünket költi rá! Mindannyiunk érdeke, hogy (erre se) költse értelmetlenül.
"...de ezért kéne az egyetemi autonómiát visszaállítani, hogy ilyen dolgokban dönteni tudjon objektíven."
Most ugye hülyéskedsz!

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 10:02:22

@babel: vááárj! Én annyit mondtam, hogy a diáktüntetések attól voltak hangosak, hogy AZONNAL tárgyalni akarnak a kormánnyal és AZZONALI megoldásokat várnak. Ez egy világosan megfogalmazott követelés! Ezek után azt mondani, hogy ÚGYSEM HISZEM EL AMIT MONDANAK, ÍGÉRNEK, akkor tulajdonképpen mit is szeretnének a diákok?

belekotty 2012.12.19. 10:02:44

@zajos1: "meg hát 9 év után el kell hagyni az iskolát egyszer, jöhet a politika... " - Hmmm... ismerünk pár embert akik az iskolapadból rögtön a politikába kerültek. Neked beugrik valaki?

Mária 2012.12.19. 10:04:02

@fynndafrail:

"Vicces ahogyan egyik blogról a másikra röppen, odaszarik majd továbbáll ez a díszes ballibbant kommandó."

*

Egymást jól megértjük, a nem kommentező olvasóink is jól megértenek minket, veletek meg nincs miről vitatkozni, mert önálló gondolatok nélkül, a Kubatov és Habony írta pártpropagandát mantrázó bizarr trollhadseregként nem vagytok vitapartnerek.

Miért maradna bármelyikünk órákig egy-egy bejegyzésnél, ha nincs vitapartnere?

Ugye nem gondolod, hogy értelmes ember leáll szájkaratézni VELETEK?

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.12.19. 10:04:48

"de azért az elég nehezen elképzelhető, hogy a kormány a sajtóban ekkora felháborodás után beharangozza a 40 ezer főt, ami aztán mégis jóval kevesebb lesz."

Ezt komolyan le merted írni az elmúlt két év történései után? Ez a kormány még azt is szemérmetlenül és gátlástalanul megszegi amit leírt, hát még amit szóban megígért.

babel 2012.12.19. 10:06:19

@Hókarón a nyuszika: Alapvetően erre is válaszoltam, elnézést, ha nem volt világos. Szerintem egyszerűen még nem jutottak el oda, hogy erre a dilemmára az egyetlen valós megoldás az "Orbántakarodj!" Vagyis, ha olyan személy kerül a tárgyalóasztal másik felére, akivel lehet és érdemes is tárgyalni, mert hitelesen képviselheti saját magát, nincs segg a szája helyén, lehet arra alapozni, ha megígér valamit, akkor legalább szándékában áll azt betartani. Ez hiányzik most nagyon, azért tűnik abszurdnak a helyzet. (Mert az is. Ez viszont nem a diákok hibája.)

vargánya 2012.12.19. 10:07:20

@Totof: Ez mind igaz, de ennél messzebb kéne nézni! Túl sok a munkanélküli diplomás (semmire sem használható diplomával), és kevés a szakmunkás.

kov_vacs 2012.12.19. 10:07:59

@Hókarón a nyuszika:
Nekem vannak ötleteim, hogy mivel lehetett volna megelőzni a szerdai tüntetést, ha valóban meg akarta volna a kormány előzni.

- Minden új intézkedést elhalasztok, idénre _minden_ _pontosan_ _ugyanúgy_ vonatkozik, mint tavaly volt, és januárban üljünk le közösen kidolgozni a diákokkal, rektorokkal és szakszervezetekkel a következő évi változtatásokat.
VAGY
- Balog helyett személyesen Orbán megy el a találkozóra és megdumálja a diákság képviselőit: őszintének mutatkozva türelmet kér és megértést az ország (nyilván csakis a nemzetközi ellenségeink által szándékosan aljas szándékoból keltett) nehéz helyzetére tekintettel. Addig puhítja őket, amíg nem állnak ki összeborulva a sajtó elé, hogy megtalálták a közös hangot. Orbán kezdi elfelejteni magáról, de ő nagyon jó dumás és képes nyerni éles helyzetben is - csak el van tőle szokva. Viszont a személyes garancia sokat tudott volna dobni a dolgon konkrétumok nélkül is.
VAGY
- Konkrét pontokba szedett listát adok a diákságnak, hogy mit kell megbeszélnünk, megtárgyalnunk, és arra kérem őket, hogy a tárgyalási pontokat egészítsék ki ahelyett, hogy sztrájkolnának.

stb.

De nem volt cél a szerdai tüntetés vagy akár a többi tüntetés megelőzése,
egyszerűen azért nem, mert Orbánt nem érdekli ez az egész és úgy van vele, mint Gyurcsány anno az őszödi beszédben: majd jönnek tüntetni, majd megunják, hazamennek.

Balognak az volt a feladata, hogy húzza az időt, tegyen látszatgesztusokat úgy, hogy a diákság ne tűnjön fel se olyan tényezőnek, ami fontos, se értelmes tárgyalópartnernek. Nem hinném, hogy több célja volt ennek, mint a fidelitasos látszatérdekegyeztetésnek. Legyenek fotók a kormánypárti sajtónak, hogy ők igazán megpróbálták. Pedig eszük ágában sem volt megpróbálni. Az hogy negyvenezerrel többen, és majd a pontosan hogyan az később derül ki, az nem tárgyalás.

Mária 2012.12.19. 10:08:57

@Boo:

Nyilván azt se tudják, hogy ez a törvény létezik.

És azt se néznék ki a polgárokból, hogy azok tudnák, hogy létezik.

Jogász hülyegyerek az Orbán is meg a sleppje is, akiknek még csak egy szakvizsgára se futotta az eszéből, nyomultak az alapdiploma után a pénzszagra mind a parlamentbe.

Totof 2012.12.19. 10:09:44

@Hókarón a nyuszika: Arról van szó, hogy több "péket" fognak a "jogászok" tandíjából képezni? Nem.
Ellenben szó van a nemtandíjnak hazudott tandíjról, a forráselvonásról, az autonómia megszüntetéséről és a kapkodó, naponta változó ötletekről (3 nap allatt teljes átalakítás? Ezt te se gondolod komolyan).
Itt ugyanis nem arról van szó, hogy kell-e reform (kell), legyen-e tandíj (akár még az is lehet), hanem arról, hogy kapkodva hozott törvényekkel és rendeletekkel
A) átbasszák a diákokat
B) lehetetlen helyzetbe hozzák őket
C) mindezt minden szalkmai szervezet kizárásával a hasukra csapva

Mária 2012.12.19. 10:11:03

@solmyr:

"Hehe, a Bankszövetségnek írásos ígéretet adott a kormány, hogy kivezeti 2 lépésben a bankadót. Ehhez képest először bejelentették, hogy mégse feleződik, egy hétre rá, meg hogy örökre marad. "

*

Remélem ezt a posztoló is olvassa, meg a Habony és Kubatov polmarketing mantráját mormoló trollcsürhe is olvassa :)

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 10:12:30

@babel: ígérem, hogy nem fogok elmúltnyócévezni... ezért azt mondom, hogy az elmult 100 évből mondj egy ilyen embert! De ha tényleg oda futtatjuk ki ezt a posztot, hogy "Orbántakarodj" a minden gondunk megoldása, akkor gyorsan megjegyzem, hogy nem a post szerzője a "korlátolt"...

Mária 2012.12.19. 10:12:36

@Hókarón a nyuszika:

Kubatov elvtárs! Maga az?

Más nem lenne képes ilyen durván csúsztatva elferdíteni az igazságot :)))

873ujr3rk 2012.12.19. 10:20:07

" Az igaz, hogy írásba még nem foglalták a terveket, de azért az elég nehezen elképzelhető, hogy a kormány a sajtóban ekkora felháborodás után beharangozza a 40 ezer főt, ami aztán mégis jóval kevesebb lesz. " írod itt,

ezt meg:

"Hetek óta sztrájkkal fenyegetőznek a pedagógusok, érdekes módon mégis csupán annyi történik, hogy folyamatosan engednek a követeléseikből. Sztrájkbizottságot alakítottak, szót emeltek többek közt az iskolák állami fenntartásba vétele, a béremelések elhalasztása ellen, de úgy tűnik, a munkabeszüntetés csupán üres fenyegetés, a kormány szépen lassan mindent le fog nyomni a torkukon.
"
itt:

szamarpad.blog.hu/2012/11/23/mindent_lenyomnak_a_tanarok_torkan

nem lehetséges h a diákok, akiknek egy része nem pedagógusnak készül, tökéletesen vágja hogy a NERben még az sem feltétlen betartandó, amit leírnak ld pld alkotmány ?????

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 10:21:59

@Mária: nem én a Trollcsürhe egyik tagja vagyok...
Szánalmas! Olyan vagy mint akiket 0-24ben szídsz. Nem fogadsz el semmilyen más véleményt. Van a Tiéd, meg a Tiéd és kész! Ha visszaolvasol, én ott csatlakoztam a témához - bár csak ne tettem volna - hogy annyit mondtam, hogy a diákok nem következetesek... (Még ha részben egyet is értek velük)!
Szerintem nem én vagyok a troll...

Van zant 2012.12.19. 10:22:02

Jéé!Egy viszonylag korrekt cikk az Index blogon.

873ujr3rk 2012.12.19. 10:24:22

@Van zant: inkább egy jajszerintemlehethogyafőnökömmárrégrájöttkivagyokjobbmostigazodni mosakodás

vargánya 2012.12.19. 10:29:55

@Mária: Az "igazságot"? Ez a legjobb. Marika tudja az "igazságot". Zsebében ott lapul a bölcsek köve. És aki nem úgy gondolja, mint Ő, annak ("természetesen") nincs igaza. Ilyen egyszerű ez emberek.
A ballib "elit" szereti megmondani nekünk, hogy mi az "igazság".

Belial666 2012.12.19. 10:31:25

A Magyar Rektori Konferencia Elnökségének közleménye

A nemzet sikerességének egyik záloga a jó felsőoktatás. Amikor egyetemeinkről, főiskoláinkról születik döntés, a jövőnk a tét. A jó döntés alapja a szakszerűség, a megalapozottság, az átgondoltság, a következmények gondos számbavétele, az együtt gondolkodás az érintettekkel: a tanárokkal, hallgatókkal, a családokkal, a munkaadókkal.
Mi, a magyar egyetemek és főiskolák rektorai tudjuk, hogy a kor követelményeinek megfelelő teljesítményhez folyamatosan és nagyon sokat kell tennünk. Tudjuk, hogy a nemzeti felsőoktatás visszafejlesztését eredményező lépések, a működéshez szükséges anyagi források kivonása, egyetemeink és főiskoláink pénzügyi kivéreztetése helyett, a jövőnk érdekében éppen ellenkező irányú közpolitikára van szükség: be kell fektetni a tudásba, az egyetembe, a jövőbe. Növelni és nem csökkenteni kell a felsőoktatási ráfordításokat.
Az elmúlt időszakban éppen az ellenkezője történt. Öt év alatt 40 %-kal csökkent egyetemeink és főiskoláink állami támogatása, miközben a GDP mértéke nagyjából változatlan maradt.
Megbocsáthatatlanul félrevezetik a döntéshozókat és a magyar családokat, akik azt állítják, hogy a felsőoktatás tömegével bocsátja ki a használhatatlan diplomákat olyan szakokon, amelyekre nincsen kereslet a munkaerőpiacon. Ezzel szemben bármilyen diplomásnak többször nagyobb az elhelyezkedési esélye, mint az alacsonyabb végzettségűeknek. A diplomásoknak magasabb az elérhető keresete és az általuk befizetett adóból nagyobb az állam bevétele.
A tények:
- A magyar munkaerőpiac elismeri és kiemelkedően díjazza a hazai felsőfokú végzettséget. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők jövedelme háromszorosa a középfokú végzettséggel nem rendelkezőknek.
- A felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében a legkisebb a munkanélküliség. A magyar munkaerőpiacon a diploma nagyobb esélyt ad az elhelyezkedésre és erősebb védelmet nyújt a foglalkoztatás megtartásában. A gazdasági válság első három évében – 2008-ról 2010-re – a munkanélküliség a középfokú végzettséggel nem rendelkezők körében 6,2%-kal, míg a diplomások körében csupán 1,8%-kal nőtt.
- A magyar állam számára gazdaságos a felsőoktatásba történő befektetés. A magyar felsőoktatásra fordított közkiadás nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas megtérülést hoz. A megtérülés a középfokú oktatással összehasonlítva is igen magas.
- A magyar felsőoktatás a fejlett országok között egyedülálló abban, hogy a felsőoktatási ráfordítások társadalmi megtérülése magasabb, mint az egyén számára jelentkező haszon.
- A magyar felsőoktatásba érkező állami támogatás jelentős része visszaáramlik a költségvetésbe adó és járulék formájában, valamint hasznosul a gazdaságban.
- A magyar felsőoktatás nemcsak oktat, alap- és alkalmazott kutatást végez, hanem őrzi és gyarapítja a nemzeti értékeket, a kultúra, a művészet és a sport terén egyaránt.
- A magyar felsőoktatás elismert teljesítményt nyújt a nemzetközi térben. A legjobb magyar egyetemek a felsőoktatási ranglistákon a világ egyetemeinek legjobb 3%-ában vannak (ez olyan, mintha a magyar labdarúgó-válogatott a legjobb 15-ben lenne a FIFA világranglistán). Mindezt úgy érték el eddig, hogy lényegesen kevesebb állami támogatást kapnak a magyar egyetemek, mint azok, akik a ranglistákon hasonló, vagy előkelőbb pozíciókban helyezkednek el.
- A magyar felsőoktatás minőségi képzést nyújt, megfelelő felkészültséget biztosít, mely nemzetközi vonatkozásokban is elismert. A magyar diákok keresettek külföldön, szívesen fogadják őket a neves egyetemek.
- Közel 20 ezer külföldi hallgató tanul a magyar felsőoktatásban, akik azért jönnek Magyarországra, mert jó színvonalúnak ítélik a képzést. Az általuk befizetett tandíj növeli az egyetemek bevételét, miközben ugyanezek a diákok hasonló nagyságú összeget magyar áruk és szolgáltatások vásárlására is fordítanak.
- A magyar oktatók elismertek a nemzetközi tudományosságban, keresettek külföldön, a magyar professzorok százait felkészültségük alapján szívesen látják a világ egyetemei.
- A magyar egyetemek és főiskolák fontos szerepet játszanak a régiók, a városok gazdasági, kulturális és művészeti életében.
- A felsőoktatásban való részvétel nemcsak gazdasági kérdés. Még olyan tényezőkre is, mint az emberek várható élettartama, jelentős hatással lehet. Magyarországon egy 30 éves diplomás férfi várhatóan 13 évvel tovább él, mint középiskolánál alacsonyabb végzettséggel rendelkező kortársa.
- A felsőoktatás fejlesztése nem rendelhető alá a gazdasági szféra és a költségvetés pillanatnyi igényeinek. A magyar felsőoktatásnak hosszú távon kell szolgálnia a társadalmi fejlődést, stabil és kiegyensúlyozott intézményrendszerként kell képeznie és nevelnie a magyar értelmiség utánpótlását.
A magyar felsőoktatás 600 éve létezik. Története során mindig kiemelkedő szerepet játszott a társadalmi, gazdasági és tudományos fejlődésben. Aki ennek a társadalmi erőforrásnak a tekintélyét, működését hibás döntésekkel kockáztatja, a közjót rombolja. A magyar felsőoktatás a közösség javát, a társadalom fejlődését, az emberek tehetségének, tudásának fejlesztését, a családok jövőjét, a tudás értékének növelését szolgálja. A Magyar Rektori Konferencia ehhez kéri a társadalom határozott támogatását.
Budapest, 2012. december 18.
A Magyar Rektori Konferencia Elnöksége

babel 2012.12.19. 10:33:25

@Hókarón a nyuszika: Egyébként a végén a kérdésed nekem tetszik, de a hasonlatot sántának tartom. Mert itt nem egy mesterkurzusról van szó, és a diplomás -tetszik vagy sem- mégis egy kaszt, azzal együtt, hogy a legtöbb diplomásnak illene használható szakmát is kapnia az iskolája végén. A képzés azonban nem csak ennyi, sőt, egyesek szerint nem is ez a fő értéke a felsőfokú képzésnek. Az igaz, hogy ezt sokan félreértik, és megint páran erre próbálják ferdíteni a közvéleményt.

Nézzük akkor a hasonlatodat! Legyen az első diploma ingyenes! (Sok gyakorlati példa van erre más országokban, és jól működik.) Ez a hasonlatban azt jelentené, hogy mindenkit oktassunk a közlekedés biztonságára, s aki elég tehetséges, annak adjunk ingyen B-s jogosítványt C,D,E-t nem. (Arra nem terjed ki, ha valaki Mesterkurzust akar végezni, vagy másoddiplomázik, MBA képzést akar.)

Tudtommal a mai felsőoktatási rendszer többek között azért is rászorul a reformra, mert nem ad lehetőséget arra, hogy ha valaki korán tisztában van azzal, konkrétan mit akar kezdeni az életben, és ahhoz pontosan milyen tudásokra van szüksége, ám ezek nem szerezhetők meg egyetlen szakon, akkor kihagyhasson az adott szakon most kötelezőnek vélt tárgyakat, s helyette hozzávegyen más tárgyakat akár egy másik egyetemről. (Ha rosszul tudom, és ez az utóbbi években már megoldódott, akkor e tárgyban a tudásom elévült, elnézést kérek.)

Tehát ha az állam (a mi közös~) érdekét nézzük, akkor a reform iránya inkább az kellene legyen, hogy minél több ember kapja meg azt a tudást már az első diplomájánál, amivel el tud helyezkedni és értéket tud teremteni, amivel a megélhetése is biztosított. Jó esetben mindezt itthon. Ehhez azonban nem tűnik jó útnak az, ha kiszorítjuk az alsóbb társadalmi rétegek tehetséges gyerekeit a felsőoktatásból (egyszerűen nincs összefüggés), sem az, ha pénzt vonunk ki az oktatásból (ez kifejezetten kontraproduktív, amikor az adataink azt mutatják, hogy a felsőfokú végzettségűek könnyebben helyezkednek el, kevesebb ideig munkanélküliek, amikor pedig dolgoznak, több adót fizetnek be).

Ha ehhez hozzáveszem a mai általános kapitalista képletet, amiben a piacra termelt javak előállítása során egyre nagyobb súllyal esik latba a szellemi alkotás, és egyre kisebb a tényleges, fizikai előállítás súlya a termék árában, akkor egyszerűen öngyilkos az a politika, amelyik a fizikai termelésre összpontosít. A lemaradást nem felszámolja, hanem állandósítja, sőt növeli azt, esélye sincs másra, amíg ez a struktúra fennáll. Mi a struktúrát megváltoztatni nem tudjuk. (Az USA sem tudja, pedig gazdasági súlya nagyobb, Obama meg is hirdette, hogy a termelés egy részét haza kell hozni, mert ez nemzetvédelmi szempontból jó lenne, mégsem tudták megugrani eddig.) Vagyis vagy készülünk tényleg egy világvégére, ahol a mai struktúra összeomlik, s akkor igazunk lesz, vagy ha kellő ideig elmarad ez a világvége, akkor bebuktuk, mert mire eljön, már nem leszünk a fasorban sem, a többiek pedig majd megoldják nélkülünk. Szerintem ez az egész nemzet-stratégia egy öngól.

din viesel (törölt) 2012.12.19. 10:36:54

@vargánya: hagy,mariska kozvetlen az mszmp szekhazbol osztja az eszt...
ervek,tenyek,adatok nem zavarjak,csak az agitprop osztaly altal kiadott brossurat nyomja a tobbi bertollnokkal egyutt...
kar ra a karakter...

babel 2012.12.19. 10:37:59

@Hókarón a nyuszika: Eltéveszted a házszámot. Itt nem arról van szó, ki lenne alkalmas, az állításom az, a mostani vezetés alkalmatlan a tárgyalásra a fenti okok miatt, erre bizonyíték az elmúlt két évük. Ha ezt az állításomat cáfolni szeretnéd, akkor cáfold, betartva a korrekt vita szabályait, ennek én nem gördítek akadályt az útjába. Megjegyzem azonban a "korlátolt" mint sértő jelző használata rögtön arra enged következtetni, nem vagy tisztában azzal, mik egy racionális vita alapkövetelményei. (Ha gondolod, ebben segíthetek, a személyeskedés nincs közte, a saját gondolatok kifejtése, a másik gondolatainak érvekkel való kritizálása, ha kell megdöntése igen.)

luis5 2012.12.19. 10:38:48

@kirsten: na most ha egy aláírt megállpodás sem lesz elég akkor egyáltalán mi a faszé' tüntettek? Hiszen amit a másik fél állít ugyse hiszitek el. Akkor minek ? Kinek?

Majd a hiteles meisterházi-libajnai duónak elhiszitek ugye?

Dagiiron 2012.12.19. 10:41:50

Én nem is értem, hogy miért akar a kormány a diákokkal tárgyalni? Elvégre azzal szoktak tárgyalni, aki fizet! A diákok fizetik az ingyenes tanulást? Nem, hanem az adófizetők. Tehát velük kell tárgyalni, s amiben velük maradnak, azt kapják az ingyenesen tanuló diákok. Ugyanis a diákok jó lenne ha kivennék a biliből a kezüket, s tudomásul vennék, hogy max. a szájuk jár nekik,, de nem az állami pénz. Az adható nekik, ha azok, akik azt összeadják, úgy döntenek, hogy adnak nekik. Ha valaki szerint a diákoknak jár az ingyenes oktatás, akkor a többi embernek jár az ingyenes lakás. Na melyik a fontosabb, az ingyenes tanulás, vagy több tízezer ember kilakoltatásának megállítása?

Belial666 2012.12.19. 10:41:59

Hablatyolnak, összevissza beszélnek itt a fidióták. Én jobboldaliként szégyellem, hogy ez (keco és bandája) a zsákmánypárti, demagóg, populista, álnok, aljas csürhe lejáratja a jobboldaliságot, konzervatív értékeket. De a kereszténységet, katolicizmust, kávinizmust (vitya, fekete gy.)is. Mmédiatörvények, korruptokrácia, állami szintre emelt lopás-csalás, munkajogi törvények, eü-oktatás államosítása, MANYUP lenyúlása, rokkantak revitalizálása, önkormányzati szektor ellehetetlenítése? Így néz ki a jobboldal? Nem! Az a mi szerencsétlenségünk, hogy program nélkül nyerni lehetett ebben az országban. A sok hinni akaró, reményvesztett honfitársunk elhitte, hogy ezeknek van elképzelése. Volt! Extort as much cash as you can, then run...or stay if elected again (by some miracle). Nos ehhez kellett a tutyimutyi, teszetosza, mrakodó, korrupt szoci-szadesz kormányzás, ami szabadrablást csinált itt az országban. Saját miniszterelnöküket hátbaszúrták, de neki sose volt ereje szembemenni a lobbikkal. Vége is volt a történetnek, már 2006-ban. Neki 2004-ben kellett volna Megyó ökörségeit annulálni, visszacsinálni. No, és kellett a kíméletlen ellenzék is, mely belehajszolta a társadalmat a végtelenül álnok szociális népszavazásba. Mennyivel előrébb lennénk most pld. a vizitdíjjal, 2000 forintos tandíjjal. De most jön az igazi attrakció: a háziorvosi praxisok visszaállamosítása. Eddig is morogtak a végletekig lojális, fideszpárti (nem írok jobboldalt, ld. fent) orvosok, de most el fog szakadni a cérna.

szgyula 2012.12.19. 10:45:01

@Hókarón a nyuszika: Pedig de. A problémánk megoldására egyetlen eszközünk van, a szavazás. Ezzel éltünk is 2010-ben (Gyurcsány takarodj), éltünk 2002-ben (Orbán takarodj), éltünk 1998-ban (Horn takarodj), éltünk 1994-ben (Boros takarodj). Sajnos 8 év elég volt annak elfelejtéséhez, hogy ebből egyszer már nem kértünk. És sajnos a DK virágzása (ami ismerjük el, hogy Gyurcsány egyszemélyes performansza) igazolja, hogy két év is elég ennek elfelejtésére.

Mondjuk már ki, hogy aki egyszer megbukott, az maradjon megbukva. Mert eddig szinte minden választás arról szólt, hogy X takarodj. Én megígérem, hogy soha semmikor nem fogok Gyurcsányra, Orbánra, Hornra, stb. szavazni. Néhányra meggyőződésből, néhányra azért, mert tisztelem annyira másképp gondolkodó polgártársaimat, hogy elfogadom elutasításukat.

Ennek a szerencsétlen országnak végre ismét (vagy történelmében először?) nemzetté kéne válnia. Ehhez olyan vezető kell, akit mindenki legalább elfogadhatónak tart. Ez nem kanos verseny, hogy ki nyom le mit a másik torkán.

Igen, értem, hogy Bajnait se akarják sokan (Békemenet), ezért rá SEM fogok szavazni. Mert tisztelem azok véleményét IS.

belekotty 2012.12.19. 10:45:14

@Belial666: "Az a mi szerencsétlenségünk, hogy program nélkül nyerni lehetett ebben az országban." - Azt Gyurcsánynak köszönhetjük.

belekotty 2012.12.19. 10:46:00

@Belial666: "Neki 2004-ben kellett volna Megyó ökörségeit annulálni, visszacsinálni." - és tuti elveszti a választást 2006-ban.

babel 2012.12.19. 10:49:14

@luis5: Bármennyire is fájhat ez egy Fidesz hívőnek, gyakorlatilag erről lehet szó. :D :D :D

Bajnai még nem csinált segget a szájából, amit Orbán taktikai vagy egyéb okokból már számtalan alkalommal megtett. Elkopott. S még csak nem is a "másik oldal" karaktergyilkosságának az áldozata, hanem saját módszereinek.

Az, hogy a diákok felismerik-e ezt, vagy sem, ha felismerik, ez meddig tart nekik, vagy mi lesz a felismerés következménye -olyan kérdések, amire én nem tudom a választ, csak arra válaszoltam, hol látom a mai helyzetben a dilemmát és mi az? ;)

Ui.: Ha valakit egyébként a politikai önmeghatározásom érdekelne, jobboldali-centristának és közben liberálisnak is vallom magam, pont ezért nem kérek a Fidesz jobboldalinak álcázott posztkommunista céljaiból és módszereiből. Mert azt nézem, amit tesznek. Nem azt, amit mondanak.

Grigorij Pantyelejevics 2012.12.19. 10:49:28

a fű zöld, az ég kék, a naripárt hazudik

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 10:51:22

@babel: Na! Ez már sokkalta inkább vitaindító "dolgozat" volt. Ez vihet előrébb, nem az "trollozás" meg az "Orbántakarodj"-ozás! Bár a kamionjogsis példa részemről csak egy gúnyos példa akart lenni...
Szerintem meg egészséges arányt kell találni a szellemi alkotás és a fizikai termelés között - egyik nem működhet a másik nélkül!
Szerintem azok az adatok amelyek szerint egy diplomás könnyebben helyezkedik el - bár nyilván így van - csak akkor releváns, ha kommunikációs, vagy pedagógusi diplomával a fiatal, nem eladónak szerződik egy plázába. Mert erre a munkakörre nem kell egy drága bekerülési költséggel diplomást képezni.
Amugy részben a többi gondolatoddal egyetértek, azzal a kivétellel, hogy a nemzet-stratégia (nem feltétlenül ilyen) hiányában lesz csak igazi hátrányunk majd egy újra rajzolódó európai társasjátékban.

luis5 2012.12.19. 10:55:31

@Totof: Drága barátom!
A diákok követelései és jelenlegi hozzáállása alapján a következő kép jön le nekem és sokaknak:

Kell a reform! mondják a diákok, HA:
-keretszám megmarad
-nem kell semmiért fizetni, no tandíj
-nem kell hallgató szerződés (diploma után irány a külföld)
-nincs meghatározva hány év alatt kéne végezni
-legyen, hitel, szoc segély, ösztöndíj, utazási kedvezmény, múzeumi belépő stb.
-egyetemi autonómia ( ez mi is pontosan???? adófizetők adják a lóvét, az egyetem meg belátása szerint költi?

Drága véreim! Ha ez a reform számotokra, akkor egy büdös lóf@szt nektek.
Mondom én, akinek 2 egyetemista és 2 leenedő egyetemista gyereke van. Nem a levegőbe beszélek, zsebbe vág.

Balt 2012.12.19. 11:03:27

Egyetértek.

Valamit valamiért (Úgy hívják: kompromisszum, ami bár e kormányra tényleg kevéssé jellemző, ezúttal a diákokon a sor.) :

A tanulmányi szerződéseket úgy módosítanám, hogy a képzési költség (mondjuk legyünk nagyvonalúak, diákhitel kamataival növelt összege) maradéktalanul befolyjon az államkasszába a későbbi (mindenkori) adókból, azaz nem 2* képzési idő, hanem x*0,16 = képzési költség. Oszt lehet tüntetni az ingyenes helyekért...

CICMÓK 2012.12.19. 11:03:45

A demokratikusan megválasztott kormányunk által kiépített (ÁL)DEMOKRÁCIA nem tudja megérteni, elfogadni, az (IGAZI)DEMOKRÁCIA
alapján működő ifjúság működését!
NEM SZABAD MINŐSÍTENI AZ IFJÚSÁGOT!
Aki ezt teszi, kérem üljön le a saját gyerekével beszélgetni.

babel 2012.12.19. 11:03:54

@Hókarón a nyuszika: Lehet, nem értetted meg, az "Orbántakarodj!" -itt nem az én személyes véleményem (ha egyet értek vele, ha nem), hanem az én meglátásom arról, hogy mi a posztban elrejtett dilemma lényege. Harmadszorra sem tudok erről mást mondani, mint elsőre. Tárgyalni olyankor lehet, ha a felek legalább annyira megbíznak egymásban, hogy feltételezik a másikról, az be akarja majd tartani amiben megállapodnak. Azt nem ítélhetem meg innen, mekkora a posztban is felhozott érv arányossága ("nem akarnak még nagyobb botrányt, amikor majd kiderül"), erről csak véleményem van. Beszélni viszont arról beszélek, hogy egy ilyen helyzetben a diákságban, vezetőikben stb. joggal alakulhatott ki az a vélemény, hogy amire nincs megfelelő biztosíték, az a mostani kormány számára nem is létező dolog. Itt pedig felmerül az a kérdés is, tud-e (nem csupán akar-e) a mostani kormány a 2/3-a birtokában megfelelő biztosítékot adni. Perverz módon pont a saját túlhatalma akadályozhatja ebben, hiszen aki bármikor átírhatja akár az alkotmányt is, és ezt már több alkalommal meg is tette, demonstrálva, hogy nem önmegtartóztató, az milyen biztosítékot adhat? Letétbe teszi a képzés önköltséges összegét névre szólóan egy svájci bankba? Vagy milyet? Van valakinek erre ötlete? Nekem nincs. Ezért logikai úton következett az "Orbántakarodj!" nem pedig zsigeri úton. (Bár elismerem, mivel ez elég elterjedt a blogkultúrában, könnyen hiheti ezt az, aki nem figyel eléggé a fenti logikára.)

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 11:04:22

Van ez a hallgatói szerződés izé...
Ezt a diákok röghözkötésnek nevezik! A szerződés azt tartalmazza, hogy fizetjük a képzésedet, ha végzésed után itt maradsz és nekünk dolgozol. (Állam)
Aztán van egy olyan szerződés is - amit tanulmányi szerződésnek hívnak - amelyben egy jólmenő cég bejelentkezik a hallgatóért. Azt mondja, hogy fizetjük a sulidat, de a végzésed után irány a "gyár". Ez ellen miért nem dünnyög senki?

Zabaalint (törölt) 2012.12.19. 11:06:11

@Anti Anyag:
Ez már egyszer be volt vezetve, de még az első, ingyenes tanévben leszavazta a nép.

luis5 2012.12.19. 11:08:19

@babel: nagyon magas labdát adtál föl.
Ha az lenne a demokrácia ahol az állam érdeke mindenkor egybeesik az állampolgáréval, akkor a világon egy demokrácia sincs.
Csak fehér-feketében gondolkodnak itt sokan pedig a világ a szürke árnyalataiból áll.

luis5 2012.12.19. 11:10:07

@gmihaly@citromail.hu: ha ki lesz hirdetve a Magyar Közlönyben a keretszám, azonnal hörögni kezd mindenki a hátán fekve "hiszenezeknemistárgyaltakvelünk" :-)

clegane 2012.12.19. 11:10:20

kedves blogszerző,
válaszként itt van például emez a blogposzt
morgasjoga.blog.hu/2012/12/18/a_kiraly_uj_ruhaja_577

jo.e 2012.12.19. 11:11:01

@Nácigeczyk: Igaz nem tőlem kérdezted, de ez az egész népszavazásosdi annyira szánalmas. Persze lehet, h. csak a kimagasló intellektusú Horn Gábor látta át a helyzetet. Talán te is emlékszel: "Nem ezt mondták Feri!..."

Belial666 2012.12.19. 11:13:31

@belekotty: lehet, hogy az talán jobb lett volna... A 2006-os győzelem egy váratlan anomália volt, mellyel az ún. baloldal egyáltalán nem tudott élni. Akkor viktor még mentálisan sokkal jobb állapotban volt. Nem gyűlt fel benne mérgező televényként a reváns- és bosszúvágy. Hiszen a 98-as regnálása is sokkal-sokkal ésszerűbb volt, mint a mostani (utolsó évet leszámítva). S nemhiszem, hogy vsak a 2/3-ad hiány amiatt. Egyet mondjatok meg, kedves fideszes barátaim, s nem cinikus akarok lenni, komolyan kérdezem. Miért van az, hogy viktor szembement gyakorlatilag az összes érdekérvényesítésre képes csoporttal? Leszámítva talán a vasutasokat. Mintha direkt konfrontálni akarna, keresi a konfliktust. Miért van ez? S külföldön sincs barátunk. Nem természetellenes ez?

babel 2012.12.19. 11:15:09

@luis5: Igen, aki fekete-fehérben gondolkodik, annak nincs is. Olvastam én is ilyen véleményeket. Nekem viszont az sem mindegy, a szürke melyik árnyalata valósul meg. (A színekről nem is beszélve!) Számomra jobb egy 80%-ban demokratikus állam, és jobb benne élni is, mint egy 20%-osban.

salv 2012.12.19. 11:16:38

Nem azt mondta Balog, hogy 40 ezer allamilag tamogatott hallgato lesz, hanem azt, hogy ennyi lehet. Aztan majd kiderulne, hogy nem sikerult feltolteni a 40 ezer helyet, veletlenul pont tizezer valahanyszaz hallgato tanulhat tandij nelkul, amennyit terveztek.

Hazudnak, hazudnak, hazudnak.

luis5 2012.12.19. 11:17:32

@Belial666: "A legjobb magyar egyetemek a felsőoktatási ranglistákon a világ egyetemeinek legjobb 3%-ában vannak"

Na ez pl egy finomított csusztatás.
1. A legjobb magyar egyetemek azon a listán, az mindössze 3 egyetem ha jól emlékszem-NEM az összes magyar
2."felsőoktatási ranglista" nem csak a legjobb egyetemeket tartalmazza a fejlett országokból, hanem Burundiét is.

Kis hazugság, nagy hazugság, statisztika....Bármiről bebizonyítom hogy benne van a legjobb 3-5 %-ban ha kellően alacsony szintű a viszonyitási alap.
Értem én, csak nem szeretem...

gagauzz kalauzz 2012.12.19. 11:18:24

Törpilla, az agyad még a picinyke tested méretéhez képest is elhanyagolható. Újabb forrásokat vonnak ki jövőre a felsőoktatásból, miközben már az elmúlt két évben is tönkre nyirbálták az egyetemeket. szerinted honnan finanszírozzák majd az állami képzést, wazze?:-)

Alkibiadesz 2012.12.19. 11:19:13

"Többen mehetnek államis képzésre, mint idén - akkor tulajdonképpen mi itt a probléma? Konkrét számokat mondtak nekik, mégis arról beszélnek, hogy nem tudnak semmi konkrétumot. Lehet, hogy meg kellene hallgatni a másik felet is, mielőtt sértődötten kivonulnak a teremből, és duzzogva azt mondják, hogy „nem hisszük el”,"

Az Orbán által létrehozott hatalmi struktúra működését nézve Balog nem tekinthető tárgyalóképes partnernek.Amit ő mond, vagy akár írásban rögzít, az nem hihető, mert valós hatalma nincs, a vezér bármikor hozhat olyan döntést amiről még Balog se tud. Ezért nem lehet hitelt adni bármi olyan ígéretnek, amit nem Orbán Viktor ígért meg személyesen. Persze ez utóbbi ígéretek hitelessége se 100%-os, de legalább nem is nulla.

Grigorij Pantyelejevics 2012.12.19. 11:22:06

@Hókarón a nyuszika: +

"Aztán van egy olyan szerződés is - amit tanulmányi szerződésnek hívnak - amelyben egy jólmenő cég bejelentkezik a hallgatóért. Azt mondja, hogy fizetjük a sulidat, de a végzésed után irány a "gyár". Ez ellen miért nem dünnyög senki? "

Olyan okos fazon vagy. Én kisebb, csak kérdezni merek tőled.
- Melyik "jólmenő cég" szervezett népszavazást a tandíj ellen, hogy most az ellenkezőjével csináljon magának seggszájat?
- Neked hogy nem tűnt fel, immár több mint 20 év alatt, hogy az állam mi vagyunk? A "jólmenő cég" döntéseit is a tulajdonosok kontrollálják. Ők is rászólnak az operatív vezetésre, ha az az ő céljaikkal ellentétesen költi a pénzüket. A nép most épp azt fejezi ki megmozdulásaiban, hogy inkább gyermekei taníttatására költené a pénzét, mint Orbán és sleppje kistafírungozására.

ursus artos 2012.12.19. 11:22:08

@dr Kangörény: "egyszer népszavaztattak arról, hogy ne legyen tandíj
2012-ben be akarták vezetni"
Az a baj, hogy nem igaz amit írsz.

babel 2012.12.19. 11:22:24

@jo.e: A magyar "módi" szánalmas. Ha így érted, egyet értünk.

Kampány folyt akkor is. Nem a valós érvek ütköztek meg, hanem érdekek, demagógiák, riogatások. Népszavazásnak akkor van értelme, ha a nép döntési helyzetbe kerül. Ehhez meg kell kapnia a tájékoztatást, a döntés-előkészítés fázisának tényszerűnek kell lennie. Ez két demagóg érdekcsoport összecsapásában nehezen képzelhető el. Nálunk sokkal fejlettebb demokráciák is ritkán tudják megugrani ezt az "akadályt". :(

ursus artos 2012.12.19. 11:23:49

@DIldiko: "A mai fiatalokat nem ejtették a fejükre és nem lehet őket 2 szép szóval átverni!"
dehogy nem!
A vasúti menetrendből nem tudnak tájékozódni...

luis5 2012.12.19. 11:24:13

@babel: ebben egyetértünk.
Már csak az a kérdés ki határozza meg a a százalékot...a megmondóemberek?

Belial666 2012.12.19. 11:24:27

@luis5: Ezt a rektoroknak írd...:) Könnyen fellelhető a link. De írásuk összeségében korrekt, felteszem, ezt te sem vitatod. Üdv: B

ursus artos 2012.12.19. 11:27:24

@salv: "Hazudnak, hazudnak, hazudnak. "
Feltételezel. Feltételezel. Feltételezel.

doktor.dikhed 2012.12.19. 11:27:40

Most a cikkíró trollkodik, vagy ennyi esze van?

A kormány megmondta, hogy a ponthatárokkal fognak játszani. Nem lesz nagyobb keretszám, megemelik a ponthatárt...

DR. Smit Pal 2012.12.19. 11:27:52

Menjenek a picsaba ezek az eloskodo patkanyok. A nyugdijasok is elmehetnek a francba, hogy gazdasagi vilagvalsag kozepen az atlag nyugdij meg mindig magasabb az atlag bernel. Meg a 30 eves korukig ingyen iskolaba jarok is menjenek eloskodni a jo anyukba.
Mi faszt akarnak ezek meg ? Dolgozik kb 2.5 millio ember, es mindegyik, eltart meg 3 ingyenelot.

belekotty 2012.12.19. 11:28:01

@ursus artos: Hazudsz. Ezek voltak a kérdések.

" Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?
Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.12.19. 11:28:43

"A fiatalság felzúdulása és a tüntetések megtették a hatásukat, a kormány visszavonta a keretszámokat, úgy tűnik azonban, hogy a hallgatóknak semmi sem elég."

Nem vonta vissza! Átnevezte. Szerencsére a diákokon nem fog a cölöpteknős szómágiája... :)

Mária 2012.12.19. 11:29:09

@vargánya:

"A ballib "elit" szereti megmondani nekünk, hogy mi az "igazság""

*

Neked, bolondgomba?

Te arra nem vagy alkalmas, hogy vitapartner legyél, kár beléd mindenféle érv, mert nem vagy képes önállóan gondolkozni, csak arra vagy alkalmas, hogy amit megkapsz mailben paneleket, azzal szórd tele a fórumokat.

Michelle, a francia ellenállástól 2012.12.19. 11:30:10

Legyen tandíj, de ne az emberek fizessék meg!

Belial666 2012.12.19. 11:31:01

Nem vargánya az, hanem farkastinóru.

ursus artos 2012.12.19. 11:31:50

@Belial666: "Miért van az, hogy viktor szembement gyakorlatilag az összes érdekérvényesítésre képes csoporttal? "
Szerintem azért, mert az ország átalakítása, a nagyfülű világból megörökölt dogmák eltörlése érdeksérelemmel jár.
Úgy nem lehet a mindenki által óhajtott jobb Magyarországot megteremteni, hogy közben minden marad a régiben. Tehát ez a "csinálják meg a reformot, de ne így, támogassák ezt, meg azt, de ne innen vagy onnan vegyenek el pénzt " hozzáállás nem megy.

nem várt fordulat 2012.12.19. 11:32:31

"de ekkora segget azért nem csinálnak szájukból"

lol

babel 2012.12.19. 11:34:23

@luis5: Részben bizony ők is, mert hozzájárulnak a közvélemény alakulásához. Mivel ez nem egzaktul meghatározható érték, nagyon sok múlik érzéseken, hangulatokon. Vö.: Hiába hozza ki a rendőrségi statisztika, hogy idén 10%-kal kevesebb bűncselekmény történt egy adott környéken, ha az ott lakók közben rettegnek.

Mária 2012.12.19. 11:34:29

@luis5:

"na most ha egy aláírt megállpodás sem lesz elég akkor egyáltalán mi a faszé' tüntettek?"

*

Azért, hogy a hat pontot, amit szakértőkkel folytatott háttértárgyalások során állítottak össze, a dilettáns Orbán-kormány elolvassa, megnézesse a saját szakértőivel, és megvalósítsa ahelyett a felsőoktatást szétromboló elképzelése helyett, amit tervezett.

Világos?

A diákok szakemberekkel konzultálnak már egy hete.

Összeraktak egy hat pontból álló listát.

Arról tárgyalnának, a kamuról, a ködösítésről, a hazudozásról meg nem.

Akkor se, ha a hazugságaikat Orbánék még aláírni is készek lennének.

ursus artos 2012.12.19. 11:35:18

@luis5: így van. az általad leírt - és ahogy szerinted a diákok akarják - módon is átalakítható a felsőoktatás, csak akkor nem csináltunk semmit és marad ugyan olyan fos mint most.

873ujr3rk 2012.12.19. 11:35:53

@ursus artos: ezért ügyesen meg is emelték a nyugdíjakat. már az átalakítás jegyében ugye. illetve kibaszták a felesleges közszolgákat is hirtelen.
racionalizálták a bkv-t a máv-ot, elvették az ingyenes utazást, leállították a felesleges stadionberuházásokat.
tisztességes versennyé alakították a közbeszerzés intézményét, értelmes földtulajdoni viszonyokat alakítottak ki nesoroljam.

ugyanmár királylány nem csinálnak ezek sem mást mint a kommerek, tömik a nyugdíjasokat és az inaktívakat, illetve szétszopatják az aktív minoritást.

jo.e 2012.12.19. 11:36:23

@belekotty: basszus tényleg ezek voltak a kérdések... Lusta voltam utána nézni, de már bánom. Ezzel a kérdéssel (ill. a mögötte megfogalmazott állítással) sztem csak a részhozzájárulás (?) áll ellentétben.

Mária 2012.12.19. 11:36:28

@Dagiiron:

"Én nem is értem, hogy miért akar a kormány a diákokkal tárgyalni? Elvégre azzal szoktak tárgyalni, aki fizet!"

A diákok egyben adófizető polgárok is.

Nem fejtem ki, hogyan és miért, ha nem jössz rá magadtól, akkor kár beléd minden magyarázat.

Mária 2012.12.19. 11:38:03

@Dagiiron:

"Na melyik a fontosabb, az ingyenes tanulás, vagy több tízezer ember kilakoltatásának megállítása?"

*

Az ócsai lakóparkkal mi van, szívecske?

Ja, hogy az is csak egy ködös ígéret volt, mint az összes többi?

Omlós Juci 2012.12.19. 11:40:31

Oszt a kommentem ki moderálta ki??

jo.e 2012.12.19. 11:40:58

@Mária: Ez tényleg olyan igazi szakértői anyagnak tűnik :) "Legyen felsőoktatási reform!" Gondolom órabérben fizették a szakértőket és csak ennyire futotta a pénzből.

Omlós Juci 2012.12.19. 11:41:27

@Dagiiron: miért, akik kilakoltatnak, annak nincs oka?
vagy szerinted ingyen járjon a gáz, a lakhatás és minden.
hát még csak az kéne...

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 11:41:34

@Grigorij Pantyelejevics: te tényleg nem érted amit mondat/kérdeztem?! Vagy ez csak kötekedés?! Akkor még1x
Van a röghözkötésnek csúfolt hallgatói szerződés! Ebben az áll, hogy az állam csakk akkor vállalja át a képzés finanszírozását, ha a hallgató vállatja, hogy végzés után az államnak fog dolgozni (nem a kormánynak!!!), lesz belőle pl. pedagógus, orvos... stb.
A másik a tanulmányi szerződés, amelyben egy jól menő cég (nem az állam) pl. HP, vagy IBM megkeres egy ügyes hallgatót és felajánlja, hogy finanszírozza a tanulmányait, ha a hallgató vállalja, hogy a végzés után elmegy a cégehez és nekik dolgozik majd - kvázi a cégnél "visszafizeti" a képzésére fordított összeget.
A tiltakozó diákok analógiája alapján ez is egy "röghözkötés"?! Pedig szerintem sokan összetennék a kezüket egy ilyen szerződésért!
Érted már miről beszéltem? Csak higgadtan, józan paraszti ésszel! Úgy könnyebb!

zsg? 2012.12.19. 11:42:09

Drága kis szívem, a 88-ban született ártatlan fiatalságod számlájára írom, hogy iyen hülyeségeket irogatsz.

Egyetlen mondatot ajánlok figyelmedbe: "Ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok"

belekotty 2012.12.19. 11:43:25

@Omlós Juci: Az aznap regisztráltak kommentjei gyakran eltűnnek a blog.hu-n.

Mária 2012.12.19. 11:44:23

@szgyula:

"Ez nem kanos verseny, hogy ki nyom le mit a másik torkán."

*

Orbán egyetlen stratégiája, amit ismer és használ, az, hogy az ellenfeléből ellenséget kreáljon, és az ellenfelet ne meggyőzze, ne kompromisszumra jusson vele, hanem megalázza és megsemmisítse.

Ezzel az erőszakos jellemével pedig meg tudja szólítani azokat, akiknek hasonlóan beteg a személyiségük.

Nyilván verte őket az apjuk gyerekkorában, az anyjukkal együtt, nem láttak maguk előtt másféle mintát, amikor szocializálódtak.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.12.19. 11:49:23

@gázbölömbér:

Ha készpénznek veszed Balogzola ígéreteit, akkor természetesen igen, mert átmentél az előszűrőn :).

babel 2012.12.19. 11:51:08

@jo.e: Nem nekem írtad, de mintha fordítva ülnél a paripán. A feje a másik irányban van! :D

A minisztériumban van egy csomó (általunk) fizetett jómunkásember, akiknek az a dolga (azért kapják a fizetésüket tőlünk), hogy kidolgozzák a reform részleteit, mikéntjét, lebontsák végrehajtási utasításokra. Talán van is (még) ott elég hozzáértő, aki erre képes. A gond az, hogy egy másik elképzelés kidolgozására kaptak utasítást.

Vállalati hasonlattal, a menedzsment sportkocsit akart, de jöttek a tulajdonosok, és azt mondták: mi autóbuszt szeretnénk. Ez történt. Most nem érdemes arról vitázni, hogy van 4 kerekű mindkettőből, meg mindkettőben sok a lóerő, mert a lényeg az, hogy az egyikre sokan férnek fel, a másikba meg kevesen. Amíg ez nem oldódik meg, addig értelmetlen a részletekről vitázni. Teccikérteni?

ursus artos 2012.12.19. 11:53:43

@873ujr3rk: a nyugdíjakat nem emelték meg, csak szinten tartják. Más dolguk nem is lehet vele, annál is inkább, mert a svájci indexálás már korábban megszünt. Amit lehet még tenni az a csökkentés, ami így leírva biztos egyszerűen hangzik.
Az utazási kedvezmények ügye terítéken van; néhány hete hallottam, hogy a negyven valahány jogcímből csak néhány marad. A diákoké biztosan. A nyugdíjasoké is. (A 65 év feletti ingyenes utazásról lehet vitatkozni.)
Egy stadion véleményem szerint sosem felesleges.
Azzal nem értek egyet, hogy tömik az inaktívokat. Elég rendesen meg kell dolgozniuk a kis segélykéért...
A konkrét adófizető, pláne ha gyereket nevel, azok pedig igen erősen támogatva vannak.

Mária 2012.12.19. 11:54:52

@luis5:

Ritka hazug ember vagy te, kedves fidesztroll barátom.

A diákok nem azt mondják, amit te idehazudtál, hanem ezt követelik a hat pontjukban:

---

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba.

---

Ezzel szemben amit te írtál, az vagy tiszta hazugság vagy csúsztatás, pontról pontra.

Grigorij Pantyelejevics 2012.12.19. 11:57:40

@Hókarón a nyuszika:

Megismételted ugyanazt. Erősen ügyelve arra, hogy a kérdéseimre még véletlen se reagálj.

Fussunk neki újra! Az állam, az bármilyen meglepő is, ne a naribagázs. Az állam azok, akik most tiltakoznak. Az állam, vállalati példával élve, a tulajdonosok, úgy gondolják, hogy a saját(!) pénzüket saját gyermekeik taníttatására fordítanák. Az operatív vezetés viszont ehelyett más, a tulajdonosok számára nem kedvező célokra szórja a tulajdonosok pénzét.

Mit nem értesz? A vállalatok működését ne ismered, vagy az államét?

A vállalat tulajdonosainak döntése alapján működik a vállalat. Ha a tulajdonosok pénzt akarnak költeni taníttatásra, akkor költenek. Ha szerződéssel akarják, akkor úgy, ha anélkül, akkor úgy.

Ehhez hasonlóan az államunk polgára, akik e példában megfelelői a vállalat tulajdonosainak, hoztak egy döntést. A döntés az volt, hogy az oktatást közvetve, adójuk úján szeretnék finanszírozni és nem közvetlen. És a tulajdonos döntést tiszteletben kell tartani.

Érted már? A nép döntött. És amíg a döntésén ne változtat, addig joggal áll ki azok ellen, akik a döntését semmibe veszik.

Selli69 2012.12.19. 12:00:55

Hát, tulképp csak azért böktem ide, hogy megírjam, mekkora barom (ez már nem naivitás, ez szemellenzős baromság) a poszt írója, de látom, megtették már jónéhányan (ez jó). Mivel azonban ismétlés szüli az igazságot, legalábbis fideszéknél, csakhogy stílszerű legyek, én is beírtam.

jo.e 2012.12.19. 12:01:46

@babel: "Teccikérteni?" teccik. Csakhogy én nem ebben a viszonylatban írtam. Sosem kértem volna szakértői anyagot a diákoktól, ha a fenti kommentelő nem jön ezzel a nyilvánvaló képtelenséggel :)
A vállalati hasonlatnál maradva pedig, igaz, h. a tulajdonosok elküldhetik a menedzsmentet, de ez még nem jelenti azt, h. ők jobban értenek hozzá. Lehet, h. a m. be akar szállni a versenybe a t.-ok meg csak kényelmesen ki akarnak menni megnézni azt :)

ursus artos 2012.12.19. 12:02:58

@belekotty: Vigyázz mit beszélsz! Egyáltalán nem hazudok csak te nem érted a lényeget!
A szavazás arról szólt, hogy aki államilag finanszírozott helyen van, arra vették fel, vagy arra veszik fel a jövőben, annak ne kelljen képzési hozzájárulást, ha úgy tetszik tandíjat fizetni. (Elvégre azért államilag finanszírozott.)
Ebben a tekintetben nincs semmi ellentmondás, mert akár tízezer, akár ötvenezer, akár mennyi államilag finanszírozott helyet hirdet is meg a kormány, azoknak most sem kellene tandíjat fizetni. Tandíjat azoknak kell fizetni akiket nem államilag fin. helyre vesznek, vagy vettek volna fel. És az, ha tetszik, ha nem akkor is igaz, ha csak egyetlen egy fő számára hirdetnek államilag fizetett helyet az ország összes egyetemeén. Az, amiről a 2008-as szavazás szólt akkor is változatlanul érvényben lenne: aki állami finanszírozású annak nem kell fizetni.
Tovább ragozhatod, de nincs igazad:
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"
A kulcs az államilag támogatott szóban van.
Mutasd meg nekem, hol volt arról szó, hogy ha csak tízezer főt vesznek fel államilag támogatott helyre, akkor annak a tízezernek IS fizetni kell!
Az megint más kérdés, hogy a tízezer elég, vagy nem.
De a lényegen nem változtat.
És soha ne vádolj meg engem hazugsággal.

mizrolist 2012.12.19. 12:03:09

"Az igaz, hogy írásba még nem foglalták a terveket, de azért az elég nehezen elképzelhető, hogy a kormány a sajtóban ekkora felháborodás után beharangozza a 40 ezer főt, ami aztán mégis jóval kevesebb lesz. Sok mindenre képesek, de ekkora segget azért nem csinálnak szájukból."

Ó, dehogynem. Volt is már rá példa nem egyszer.

Mária 2012.12.19. 12:04:39

@Hókarón a nyuszika:

"A szerződés azt tartalmazza, hogy fizetjük a képzésedet, ha végzésed után itt maradsz és nekünk dolgozol. (Állam)"

*

A Magyarországon dolgozó munkavállalók nem az "államnak" dolgoznak.

A munkavállalók azért dolgoznak, hogy mások szükségletei kiszolgálásával pénzt keressenek a saját szükségleteik kielégítésére.

Mindeközben adót fizetnek, hogy bizonyos szükségleteik kielégítését ne egyénenként kelljen megszervezniük, hanem az állami hivatalok koordinálásával, együtt, nagy tételben.

Erről szól az adófizetés, szívem.

Nem arról ami a te fejedben van, hogy az "államnak" uralkodia kellene az adófizetőkön és követelései lehetnének velük szemben.

kzoltana 2012.12.19. 12:06:10

Nem kell stadion! Diktátor! Ez egy dakota közmondás. – Debrecen így tiltakozik.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3545_zuhanj_rozsa

babel 2012.12.19. 12:08:18

@jo.e: Akkor jó. Igen, ez mind lehet, amit felsoroltál. Itt nincs vélemény különbség. (Köztünk legalábbis.)

Még az is lehet, hogy adott pillanatban a m. döntése a "helyes" a t. véleményével szemben. Viszont elvileg nincs ilyen mérlegelési lehetősége. Demokráciában a népé a hatalom. Konkrétan: ha a politikus úgy érzi, be tudja bizonyítani az álláspontja igazát, érvelnie kell, meg kell győznie a népét, akár demagóg ellen-állításokkal szemben is erről. Ha aztán a nép ezt elfogadta, akkor mehet a dolog. Ha ez a lépés kimaradt, (és folyton kimarad,) akarhat bármennyire is jót a politikus a népnek, ott csak diktatúráról beszélhetünk. Ezt látom gondnak jelenleg.

Mária 2012.12.19. 12:08:24

@ursus artos:

"Egyáltalán nem hazudok csak te nem érted a lényeget!"

*

Óbazmeg, Orbán ugyanezt mondta :)))

Azt mondta, hogy nem a keretszámcsökkentéssel, az autonómia megszüntetésével meg a full tandíjjal van a baj, hanem azzal, hogy a diákok nem értik, hogy ez milyen jó nekik :)))

Orbán elvtárs, te vagy az?

belekotty 2012.12.19. 12:09:10

@ursus artos: De hazudsz, mert pontosan tudod hogy ez csak játék a szavakkal.
Az eredeti Gyurcsány féle tandíjban sem kellett volna fizetni a jól tanulóknak.

873ujr3rk 2012.12.19. 12:09:19

@ursus artos:

www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdij/jovore_nagyon_jol_jarhatnak_a_nyugdijasok.176853.html

A nyugdíjkiadásokat 51 milliárd forinttal emelte meg a kormány, melynek oka, hogy a korábbinál magasabb inflációval kalkulál, ami automatikusan magasabb januári nyugdíjemeléssel jár. Könnyen elképzelhető azonban, hogy 2013-ban a most 5,2%-ra tervezettnél kisebb lesz az infláció, így a nyugdíjasok jövőre jól fognak járni, hiszen emelkedni fog a nyugdíjak reálértéke.

51 milliárd. 51 milliárd.
51 milliárd. 51 milliárd.

ennyivel emelték.

"Ennek megfelelően alaposan visszavágták az állami támogatást: 2011-ben még 189 milliárd forint volt az egyetemek és főiskolák támogatása (ennél több pénzből gazdálkodhatnak, de ez az összeg szerepel a költségvetésben direkt támogatásként), 2012-ben viszont már csak 158 milliárd (amiből 7 milliárdot novemberben zároltak). A kedden elfogadott 2013. évi büdzsében még tovább szorítottak, csak 134 milliárdot kap a felsőoktatás.

A 2011-hez képest megspórolt 55 milliárd jelentős összeg (a GDP 0,2 százaléka – körülbelül ennyit költ évente az ország a tűzoltóságra), de nem ez fogja megmenteni a magyar költségvetést, amelynek hiánya 2013-ban a tervek szerint 841 milliárd forint lesz."

hvg.hu/itthon/20121213_felsooktatas_keretszamok_tandij

tehát mégegyszer:

51 milliárddal kapnak többet a nyugdíjasok. egy tűzoltóságnyival. harmadfelsőoktatásnyival.

nem bántják őket, kellenek 2014ben.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 12:12:09

@Grigorij Pantyelejevics: én egyetlen dolgot kérdeztem!!! Ez pedig a hallgató vs. tanulmányi szerződések kérdése. Egy kérdésfeltevés volt az egész, amely szerint aki kifizeti a képzést (adófizetők vagy egy cég) elvárhatja e, hogy a hallgató, képzett fiatalember ebből valamit "visszaadjon" azoknak akik a képzését finanszírozták. Az orvos itthon dolgozzon (a megalázóan alacsony egészségügyi fizetések más kérdés), vagy az informatikus a képzését kifezető pl. IBM-nél fejlesszen.
Ennyi a kérdésem! Szerintem amugy elvárható, ezért nem ördögtől való a hallgatói szerződés! Amit Te írtál, egytől egyig igaz, mégis a dolgot elferdítő társadalomtudományinak tűnő álpolémia. De a Te példádnál maradva, ha tulajdonosok (adófizetők) pénzt adnak a diákok képzésére elvárhatják e, hogy pl. az ő pénzükből képzett orvos itthon gyógyítsa őket... Továbbra is - ez egy kérdés, ami rohadtul nem a "naribagázsról" vagy más politikai hülyeségről szól!!!

Omlós Juci 2012.12.19. 12:16:18

@873ujr3rk:
"nem bántják őket, kellenek 2014ben. "

mire kellenek? ugyanmár, édeskevés lesz az bármihez is.

ursus artos 2012.12.19. 12:16:19

@Mária: kímélj meg a véleményemmel kapcsolatos véleményedtől.

Mária 2012.12.19. 12:16:27

@873ujr3rk:

"Könnyen elképzelhető azonban, hogy 2013-ban a most 5,2%-ra tervezettnél kisebb lesz az infláció, "

*

Már miért is lehetne könnyen elképzelni?

Nos?

Jelenleg, 2012 decemberében 7%-os inflációval zárjuk az évet.

Ezen belül az alapvető élelmiszerek drágulása 12-40 %-os volt.

Ráadásul a jegybank tegnap alapkamatot csökkentett, ami szintén inflációgerjesztő lesz.

Mária 2012.12.19. 12:17:52

@ursus artos:

Nézd, engem egyáltalán nem érdekel, hogy te mit szeretnél kérni tőlem.

Ha leírod a hülyeségeidet, vállalnod kell azt is, hogy valaki más meg melléírja a véleményét a hülyeségeidről.

Világos?

873ujr3rk 2012.12.19. 12:19:46

@Omlós Juci: perpill 19% fidesz, 16% mszp, 8% jobbik, meg vmi 5% korül a resztli.
az összeadás valahol áltisi alsós tagzat.

ursus artos 2012.12.19. 12:20:15

@873ujr3rk: az inflációt becsülik az év elején. Ennek megfelelően állapítják meg a nyugdíjemelés mértékét.
ha mégis kisebb lesz az inf., mint ahogy gondolták, az csak jó, de mindenkinek.
Igen a nyugdíjasoknak is.
Bár ezért ez a "nyugdíjasok jól járnak" szöveg azért megmosolyogtató.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 12:20:36

Csak jelzem! Megszületett a kormánydöntés! Pl. itt: hvg.hu

Mária 2012.12.19. 12:21:34

@873ujr3rk:

"51 milliárddal kapnak többet a nyugdíjasok. "

*

Jaja, mocskos nyugdíjasok.

Bezzeg a Simicska 2011-ben csak 300 milliárdot kapott közpénzekből meg uniós pályázati forrásokból.

ursus artos 2012.12.19. 12:21:57

@belekotty: Azért mert valamire rámondod hogy hazugság, attól még nem lesz az. A saját lelkivilágodat ne vetítsd ki rám.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 12:21:58

@Belial666: szerintem azért érdemes jobban elolvasni azt az írást. ha megnézed, a legtöbb pontból nem következik semmi. pl a felsőoktatás támogatása visszaáramlik a gazdaságba. hát ez olyan "érv", amit be lehet vetni nyugdíjemelés, szja-csökkentés, stadionépítés vagy akármi mellett. vagy hogy kisebb a diplomás munkanélküliség. hát igen, ha én munkáltató vagyok, ugyanarra a pozícióra két, egyébként azonos képességű, egyaránt megfelelő jelölt közül inkább a diplomást veszem fel, mert talán okosabb mint a másik. de ezzel hasznosul vajon a diploma mögött lévő oktatás? a magyar diák keresett külföldön. ezt egyenesen öngólnak érzem: az lenne érv, hogy a képzett magyar diák miatt növekszik a befektetési kedv az országban, de ilyet nem állítanak, pedig jó hosszú a listájuk. stb.

de a konkrétumoktól függetlenül is érdemes megnézni, hogy kinek mi az érdeke, hiszen mindenki a saját érdeke szerint érvel, úgy ahogy tud.

az egyetemek megmaradni, ha lehet, növekedni akarnak, minél több diák, minél több oktató, minél több pénz.

a diákok tanulni akarnak, ráadásul azt, mihez kedvük van (vö. "az álmuk"). minél magasabb színvonalú oktatást, minél jobb körülmények között, minél olcsóbban, leginkább ingyen, minél kevesebb korlátozással.

a kormánynak az az érdeke, hogy úgy találjon pénzt az ország, ezen belül pl a felsőoktatás működtetésére, és közben ne csökkenjenek a szavazatok, vagy legalább tartósan ne.

az ellenzék meg abban érdekelt, hogy minél nagyobb botrány legyen, tökmindegy miből, érezzék csak az emberek, hogy direkt szivatják őket.

az országnak az lenne az érdeke, hogy hatékonyan, fenntarthatóan működjön a felsőoktatás (is), és az eredménye hasznot hozzon a közösség számára. csak hát az országot ki képviseli?

erdomester2 2012.12.19. 12:23:48

A blog írója Fideszes, vagy csak hülye, mint a legtöbb ember? - ugye ezért van még hatalmon ez diktátor.
Teljesen egyértelmű hogy időhúzás, itt a vizsgaidőszak, itt a karácsony, a kormány számol azzal, hogy a tüntetések le kell csengjenek, nem ezzel fognak foglalkozni a diákok.
Viktor látja, hogy szarba került, rögtön visszakozott is ("nem volt döntés, nem értem mi ellen tüntetnek a diákok"), aztán persze zárt ajtók mögött tárgyal néhány diákkal, akik simán meggyőzik, hogy mégis kell az a 40ezer ingyenesen hely, térj észhez Viktor, ez a koronádba kerülhet, és lőőőn, Viktor rögtön bejelenti, hogy a diákságnak igaza van. Kérdem én, miért kell 240 ponthatárt meghatározni? Ki az a gyökér aki nem éri el a maximális pontszám felét? Nem inkább az lenne a cél, hogy aki nem elég okos/tehetséges, de mégis egyetemre akar menni, az fizessen? Miért kell kizárni a tehetséges de szegény fiatalokat az oktatásból? Sok szülő semmivel nem tudja támogatni a gyerekét, aki ha kijön az egyetemről, az albérlet mellett még a diákhitelt is fizesse van? Köpedelem ami itt folyik.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 12:24:28

@Mária: vigyázz amíg a kormánydöntésről meg nem kapod a fikázó paneleket, nehogy valamit elhamarkodottan ideírj :)

ursus artos 2012.12.19. 12:24:38

@Mária: semmi nem érdekel tőled. Nem vagy releváns számomra. Nem érdekelsz. Ennél fogva az sem érdekel, hogy mit, miért csinálsz.

Dagiiron 2012.12.19. 12:25:00

@Mária: Mária drága, ha a diákok szerint mindenkinek ingyen kell adni a felsőoktatást, akkor mindenkinek ingyen kell adni a lakást, a és a közüzemi szolgáltatásokat, vagy csak a diákoknak jár az állami lóvé? Ha? követeljük, hogy minden 18 évet betöltött magyar állampolgár ingyen kapjon egy lakást, melynek rezsijét az állam fizeti!!! Így soha, senkit sem kell kilakoltatni!!! Mi a fontosabb a lakás, vagy a lakosság elenyésző kisebbségének érdeke! Vegyük el az egyetemek támogatását, s kezdjünk el lakásokat építeni/vásárolni az embereknek!!!

babel 2012.12.19. 12:28:07

@Hókarón a nyuszika: Hozzászólhatok szerényen annyit, hogy ha cég finanszírozza a képzést, akkor konkrét állásajánlattal és megnevezett fizetési összeggel teszi azt? S aminek elmaradása esetén a szerződött felet nem köti továbbá semmi?

Lefordítva magamnak a kérdésedet, nálam valahogy az jön ki, megfelelő állásajánlatot kell tenni ilyen esetben. Amit az állam nem tesz, csak az igényét fekteti le a képzés összegének visszatérítésére. A cég a szerződésbe beleveszi azt is, hogy lesz a képzettnek munkája és fizetése, amiből megél, s ha annyival jobb ajánlatot kap ennél, hogy a képzés összegének visszafizetésével együtt is megéri neki (néha plusz bánatpénz), akkor mehet isten hírével.

Mária 2012.12.19. 12:28:15

@droid_:

"az ellenzék meg abban érdekelt, hogy minél nagyobb botrány legyen,"

*

Nézd, az ellenzék mögött ugyanúgy szavazópolgárok állnak, mint az éppen kormányzó párt mögött.

Az ellenzéki pártok se azért ülnek a parlamentben, hogy Kövér elvtárs tudjon kinek beszólogatni, hanem azért, hogy a választóik érdekeit képviseljék.

Ha azt állítod, hogy az ellenzék balhét akar, akkor azt állítod, hogy a mögöttük álló szavazópolgárok akarják a balhét.

Milyen jogon állítasz ilyet egy többmilliós választói csoportról, akinek jogos követelése, hogy az ő megbízásukat is élvező kormány ne az ő érdekeik ellenében kormányozzon?

erdomester2 2012.12.19. 12:28:18

Nem a tandíjjal van a baj, hanem azzal, hogy sokan nem tudják kifizetni! Aki szegény de tehetséges az hiteltből finanszírozza a tanulmányait? Aki jómódú és hülye, annak meg apuci? Hát milyen gondolkodás ez? Nem egy volt osztálytársam 8-10 helyet jelölt meg anno, az ilyeneket kéne kiszűrni a ponthatárok növelésével, hogy akinek ennyire fogalma sincs, mi akar lenni, az ne bohóckodjon ingyen.
Köpedelem. Az én szüleim simán ki tudták volna fizetni a tandíjat anno, mégis borzasztóan lesújt ez a dolog. Miért veszi el a kormány a fiatalok jövőjét? Miért akarja csökkenteni a diplomások számát? Mindannyian elég adatot olvashattunk arról az utóbbi időben, hogy miért éri meg a diplomásba fektetni.
Köpedelem. Mondtam már?

Mária 2012.12.19. 12:29:45

@Hókarón a nyuszika:

Látom, az érvekből kifogytál, így beizzítottad a személyeskedést :)

Dagiiron 2012.12.19. 12:30:30

@Omlós Juci: Igen, mindenkinek ingyen járjon minden közszolgáltatás, ugyanis ha az egyetemi képzés (közszolgáltatás), akkor a többi is ingyen járjon. vagy ügy gondolod, hogy ki kell rakni az utcára polgártársainkat, miközben másokba milliókat kell ölnie az államnak, hogy utána kitántorogjanak Angliába pincérkedni? Mi a fontosabb az országnak, az itt maradókat megmenteni a hajléktalanságtól, vagy az Anglia pincérek átlagképzettségének a növelése?

873ujr3rk 2012.12.19. 12:31:35

@Hókarón a nyuszika: "minden részletszabályt az Emberi Erőforrás Minisztériuma dolgoz ki karácsonyig. Így azt is, hogy mely szakokat támogatja az állam."

nem hinném hogy ez az idő ne lenne elegendő bölcs, megfontolt, hatástanulmányokkal alátámasztott döntések meghozatalára.

babel 2012.12.19. 12:32:13

@Dagiiron: Nem "ingyen". A többiek (köztük a szüleik, rokonaik) által befizetett adóból kell ezt fizetni. Ez a követelés. Másoknak is lehet követelésük, igen. (Tessenek megfogalmazni, követelni.) A népnek meg el kell dönteni, melyikre futja, melyikre nem? Jelenleg éppen a Stadion vs. Felsőoktatás "ingyenessége" a téma, és az utóbbi áll nyerésre, az inkább ingatlanfejlesztésben érdekeltek nagy-nagy szomorúságára.

Mária 2012.12.19. 12:32:25

@Dagiiron:

"Mária drága, ha a diákok szerint mindenkinek ingyen kell adni a felsőoktatást, akkor mindenkinek ingyen kell adni a lakást, a és a közüzemi szolgáltatásokat, vagy csak a diákoknak jár az állami lóvé?"

*

Drága Dagiiron, hol mondták azt a diákok, hogy ingyen akarják kapni a felsőoktatást?

Nos?

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 12:33:07

Nem! Az érvek most a kormánydöntés... A személyeskedést te kezdted azzal, hogy troll az akinek más a véleménye mint a tiéd, meg hogy az csak kormány seggnyaló lehet...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 12:33:23

@Mária: "Ha azt állítod, hogy az ellenzék balhét akar, akkor azt állítod, hogy a mögöttük álló szavazópolgárok akarják a balhét." nem ezt állítom. szerintem érthetően leírtam, mit állítok.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 12:34:44

@Mária: Nem! Az érvek most a kormánydöntés... A személyeskedést te kezdted azzal, hogy troll az akinek más a véleménye mint a tiéd, meg hogy az csak kormány seggnyaló lehet...

babel 2012.12.19. 12:36:28

@babel: Amit továbbgondolva lehetne ilyen szerződéseket ajánlani a leendő körzeti orvosoknak azok között, akik orvosnak tanulnak. (A mostani keretlétszám felett is akár.)

deneskata 2012.12.19. 12:36:39

nem egészen értem a cikket. A szerző maga írja: "a harc folytatódik, a HÖOK elnöke, Nagy Dávid ugyanis kifejtette, nem hisznek a kormánynak". Na, itt a megoldás. A kormány egészen vasárnapig szenvedéllyel bizonygatta, milyen kiváló megoldás a megvágott keretszám s felsőoktatás problémáira. Azután elkezdik bizonygatni, hogy nem voltak, nem is lesznek keretszámok, sőt, többen tanulhatnak majd jövőre, mint korábban. És 3 nap alatt megoldják a kérdést. Ki hiszi ezt el ezek után? Lehet, hogy két nap se kell és megint fordul a kocka. Mit akarnak a diákok még? - kérdezi Törpilla. Most ez naivitás vagy szándékos értetlenség? A diákok nem akarnának többet, csak egész egyszerűen nem hisznek a kormánynak. A kormány hiteltelenné vált. Egyszerű a megoldás. Kormányváltás. Mert ez innentől kezdve már a huszonkettes csapdája.

Mária 2012.12.19. 12:38:00

@Dagiiron:

Ne hisztizz.

Ha az adófizető polgárok úgy látják jónak, hogy a befizetett adójuk egy részéből a felsőoktatást kívánják finanszírozni, akkor tudod mi a kormány dolga?

Nem, nem az, hogy szembemenjen a polgárok akaratával.

Nem is az, hogy a szükséges pénz sokszorosát verje el hülyeségekre és osztogassa szét a saját holdudvarában.

Dagiiron 2012.12.19. 12:38:16

@babel: Ingyen, ugyanis aki igénybe veszi, az nem fizet érte. Ugyanis a drága szülei adót fizettek, de azt az adót pl. a rendőrségre is költik, szóval a szülők nem az oktatásra költötték. S nem az a kérdés, hogy Stadion vagy felsőoktatás, mert szerintem inkább arról szól, hogy párttámogatás vagy felsőoktatás, vagy esetleg színházi támogatás vagy felsőoktatás, esetleg autópálya felújítás vagy felsőoktatás. Mindig fogsz találni a költségvetésben olyan tételt, ami szerinted pazarlás, s másra kell költeni. De a felsőoktatásra éves szintem 100,mrd Ft felett költenek, ehhez képest az évi 10mrdFt, amit te felsoroltál, az elenyésző.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 12:40:05

@873ujr3rk: az állam által finanszírozott hallgatói létszám nem lehet kevesebb 55 ezernél! A ponthatárokat is eszerint kell megállapítani

Dagiiron 2012.12.19. 12:40:22

@Mária: Ne haragudj, de az ablakon kidobott pénz szép példája az, ha olyan embernek fizettem az egyetemi oktatását, aki utána kimegy pincérkedni Angliába, vagy call centerben dolgozik, mint telefonos kisasszony!

Ringlósztár 2012.12.19. 12:42:09

@luis5:
Hamarabb, mint a csuti párttitkár fiának.
Pl. azért, mert a rektorok már megkapták azokat a leveleket, melyekben az egyetemektől a fociba átcsoportosított milliárdok vannak közölve.
Nagyon egyszerű a szokásos orbánneaztfigyeljékamitmondokviktoros megoldás: benyögöm a keretszámot, de pénzt nem adok az egyetemnek a képzésre.
Inkább stadiont építek vagy csak úgy odaadom simicskának.

Kristl 2012.12.19. 12:42:12

@Dagiiron:

_Nem azért kell mert "közszolgáltatás" hanem mert része a társadalmi mobilitásnak és esélyegyenlőség megteremtésének ami amúgy egy modern fejlett állam alapvető ismérve, és értsd: _NEMZETI_ érdek. Szóval a "nemzeti" együttműködés kormányától elvárható a ismétlem _NEMZETI_ érdek képviselete. :]

Dagiiron 2012.12.19. 12:42:45

@Mária: Hallottál arról, hogy az államilag finanszírozott helyek, azaz az ingyenes helyek növelését követelték? Vagy esetleg nem vagy képben az állami finanszírozás lényegével? Esetleg megnézted a transzparenseket? vagy csak a kormányutálatod vezet?

Mária 2012.12.19. 12:43:13

@droid_:

Mondjuk azt, hogy nem volt szerencsés a megfogalmazásod az ellenzéki szándékról.

A "balhét akar" szöveg a Bayerzsolti szövege meg a jobboldali médiamunkásoké, akik úgy tűnik, valami miatt mindig annál jobban érzik magukat, minél nagyobb baj és felfordulás van az országban.

jo.e 2012.12.19. 12:43:28

@babel: nem nekem írtad, de ha már :)
"megfelelő állásajánlatot" És itt van a kutya elásva! Érdemes lenne megtudni, h. ma 1 egyetemet végzett pályakezdő számára mi számít megfelelő állásajánlatnak. Asszem tipikusan a "járna de nem jut" vicchez térnénk vissza. Nincs vita, hogy nyomorúságosak pl. a kezdő orvos fizetések (mint ahogy a többség fizetés is az nagyrészt) de én úgy érzem, hogy teljesen hiányozna a realitás az eredményből. Sajnos munkaadóként elkeserítő tapasztalataink vannak ezen a téren. (v.ö.: "mekkora teher lesz majd az államnak a diákhitel" - amit ugye valamelyik az országnak felelősséggel tartozó höok-os mondott ebben a vitában)

Totof 2012.12.19. 12:43:52

@luis5: Ez nettó hülyeség
-keretszám megmarad (az idei szinten, tehát lesz keretszám)
-nem kell semmiért fizetni, no tandíj (mivel lesz keretszám, lesz akinek tandíjas lesz az oktatás.)
-nem kell hallgató szerződés (diploma után irány a külföld) - nem erőszakkal kell itt tartani a végzetteket, hanem perspektívával, elfogadható, kiszámítható gazdasági környezettel
-nincs meghatározva hány év alatt kéne végezni. Ha fizet érte, nem mindegy?
-legyen, hitel, szoc segély, ösztöndíj, utazási kedvezmény, múzeumi belépő stb. Ekkora faszságot honnan veszel?
-egyetemi autonómia ( ez mi is pontosan???? adófizetők adják a lóvét, az egyetem meg belátása szerint költi? Képzeld, ezt hívják függetlenségnek. Ha eredményesen csinálja mi a gond vele? Ha nem eredményes, valóban vonják meg. De ne hasraütésre.

Kristl 2012.12.19. 12:44:06

@Törppilla88:

El kéne olvasni a diákok követeléseit amúgy, akkor nem lenne ennyi öngól. :]

Azt hiszem az együttműködés légyen az nemzeti vagy nemzetietlen valahol ezen alapulna. :]

deneskata 2012.12.19. 12:44:20

Olvasom a sok hozzászólást a naplopó és ingyenélő egyetemistáról. Ki mondta, hogy a diákok ingyenes oktatást követelnek? Ők se mondták. Figyelmetek ajánlom a jelszavukat: "Semmit rólunk nélkülünk" Csak tárgyalni akarnak. Együtt keresni egy jobb megoldást a pénzügyi gondokra. Mert azért bőven lenne lehetőség másfajta szabályozásra a keretszámokon kívül. (pl. fizessi vissza a tandíjat, aki nem végzi el az egyetemet, ne lehessen 12 szemesztert ingyen tanulni, stb) Nem kellene mindjárt fejszével esni a felsőoktatásnak, talán inkább csak egy szikével, finoman. És ki látná jobban a lehetőségeket, mint a diák, aki a rendszer része? Ők csak tárgyalni akarnak és azt, hogy komolyan vegyék őket!!

Dagiiron 2012.12.19. 12:44:39

@Kristl: Az ingyenes lakás, pedig a szociális biztonság része!, s egyben a társadalmi mobilitás fontos része lenne!!! Mi esélye van egy hajléktalan család gyerekének? Fontosabb lenne a társadalmi mobilitás szempontjából, mint a felsőoktatás ingyenessége.

babel 2012.12.19. 12:45:24

@Dagiiron: Tévedsz. Stadiont nem én mondom. Én hallom. Továbbadtam neked, mit hallottam. :)

A másikat viszont jól érted. A nép, közte a hallgatók, jelenlegi és jövőbeli hallgatók, meg a szüleik, rokonaik, valamint a többiek közös döntése kell legyen ez. Jelenleg a regnáló hatalmi elit nem nyitott arra, hogy valódi konzultáció, vagy akár független szakértői egyeztetések során alakítson ki, a többség számára elfogadható álláspontokat a fontos kérdésekben. A közvélekedés inkább az, hogy előbb van meg a politikai-hatalmi döntés, aztán találják ki hozzá a kommunikációt. Ebbe én nem látok bele, a történéseket nézve elég hihető ez a verzió.

Dagiiron 2012.12.19. 12:46:32

@deneskata: Mond, te láttad a táblákat?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 12:48:03

@deneskata: "ki látná jobban a lehetőségeket, mint a diák" - ez olyan, mintha azt mondanád, a nyugdíjas tudja legjobban, mennyit ér a nyugdíj, tehát majd ő megadja a mértékét. a diákoknak megvan a saját érdekük, eszerint érvelnek. ha kell, átveszik a velük (valamilyen szempontból) egy oldalon állók érdekeit is. pl kormányváltás, igaz? :)

Kristl 2012.12.19. 12:48:43

@Dagiiron:

Akkor idézek a blog címsorából külön neked:
"Szamárpad
Ülj le, 1-es!!!" :]

De a mondatod másik felével egyetértek. Szal menj a kedvenceidhez és szólj nekik, hogy ne kriminalizálják a szegénység eme fokát, hanem teremtsék meg a lehetőséget ezen gyerekeknek is. Olcsóbb lenne mint a felcsúti stadion. :]

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 12:49:40

Kommentálja már valaki a kormány döntését!!! Hogy mi is a gond ezzel! Pl.

Dagiiron 2012.12.19. 12:49:44

@babel: Van ezzel egy kis probléma, a gyerek, a szülei az ingyenes oktatás mellett állnak, én, mint adót fizető ember, pedig nem akarom az adóm a külföldre tántorgó emberkék oktatását finanszírozni. Ezeket az álláspontokat mindenki ismeri, ez alapján kellett dönteni.

lone 2012.12.19. 12:49:53

A helyzet az, hogy a kormány össze-vissza hazudozik, a csillagot leígéri a választás előtt, után is, és tök mást csinál, és totál idiótának néz mindenkit. Még most is megpróbálják. Hát menjenek a picsába és gondolkozzanak már el, hogy nem mindenki hülye ebben az országban. Jó lenne végre nem átbaszni a népet. Balogh leült és mondott valamit az asztalnál. Kb annyit ér ez mint tavalyi naptáron a légyszar.

babel 2012.12.19. 12:52:01

@jo.e: Megfelelő állásajánlat az, amit az illető elfogad. Ez egyszerű. :)

Lehet keseregni azon, hogy máshol jobb, meg azon is, hogy szükséghelyzet volt, de ez mégis egyéni (szabad és szuverén) döntés. Amit a mostani verzióról jóval kevésbé lehet elmondani. Ez inkább hasonlít a nagy (multi) cégek és a fogyasztóik közötti szerződésekre. (Amik felett pont az államnak, mint a fogyasztók közös "cégének" kellene őrködnie, mert egyesével a fogyasztók túl gyengék, hogy alkupozícióba kerüljenek a multival.) Ezért ilyen alapon éppen azt gondolom, hogy az államnak segítenie kellene a felsőoktatásba bekerülni akarókat. Már csak jól felfogott önérdekből is.

Mária 2012.12.19. 12:52:35

@Dagiiron:

Az államilag finanszírozott helyek növelése =/= teljes ingyenes felsőoktatás.

Az ingyenes férőhelyre bejutás =/= ingyen tanulsz. Vannak költségeid, és lemondasz arról a bevételedről, amit kapnál, ha nem tanulnál, hanem dolgoznál.

Apád, anyád, szomszédod stb. meg fizeti az adójából a taníttatásod egy részét, mert tudja, hogy ha végeztél, az OECD statisztikája szerint minden egyes rád költött forint 17 forintnyi bevételt fog fialni.

Persze csak akkor, ha állást is tudsz találni, ám azt is tudják, hogy diplomával sokkal könnyebben találsz majd állást, mint diploma nélkül.

Szóval a társadalom, amikor elvárja, hogy te, tehetséges fiatalként továbbtanulj, és pénzt ad rá, mert tudja, hogy a jelenlegi bérviszonyok mellett a szüleid nem tudnának taníttatni, akkor a társadalom nem a kukába dobálja a saját pénzét, hanem befektet a SAJÁT jövőjébe.

A társadalom tulajdonképpen egy önző dög, amikor az adófizetők pénzét költi a felsőoktatásra. Nem a diákok jövőjét nézi, hanem a sajátját :)

Csetepaté márki 2012.12.19. 12:53:52

@deneskata: "A diákok nem akarnának többet, csak egész egyszerűen nem hisznek a kormánynak. A kormány hiteltelenné vált. Egyszerű a megoldás. Kormányváltás. "

Körülbelül ez a lenyeg. A "diäkok" (!)kormänyvältäst akarnak. Gyakorlatilag kizärt, hogy megegyezzenek, akärmit is javasol a fidesz. Ez mär a politikärol szol, nem az oktatäsrol.
Ugyan mifele "diktätor" az, akivel a magät demokratikusnak tarto erdekkepviselök tärgyalnak es netän megegyeznek? Az ellen tiltakozni kell, nem egyezkedni.

Dagiiron 2012.12.19. 12:55:08

@Kristl: Látod, látod, szerinted erre, meg arra kell költeni, a 200 ezer igazolt focista szerint pedig valszeg a sportra kell költeni, s azt mondanák neked, hogy a sport a legfontosabb. Mindenki az én adómat akarja, csak senki sem akar cserébe semmit se vállalni. Itt mondenkinek jogai vannak, de kötelezettségei, na azok nem lehetnek. Ezek a fiataaok is Kádár népéhez tartoznak, hiába halt meg az öreg rég.

deneskata 2012.12.19. 12:55:38

@Dagiiron: Nem gondolnám, hogy a tárgyalások a táblák alapján folynának. Szerintem egyelőre még a diákok se tudják határozottan, hogy mit akarnak. Tárgyalni és a tárgyalások alapján döntélsre jutni. És nem 3 nap alatt, mert akkor az eredmény nem vehető komolyan.

Mária 2012.12.19. 12:55:57

@deneskata:

"Ki mondta, hogy a diákok ingyenes oktatást követelnek? "

*

A Fidesz agitációs és propaganda osztálya mondta. Kádári nevén az APO.

Kristl 2012.12.19. 12:56:37

@Dagiiron:

Te mint adófizető ember jól gondolkodol. Meg kell keresni a közös nevezőt a diákokkal. (érsd azért velük mert ők a társadalom egy szegmensét képviselik, a kormány meg a főhatalmat...)
Mi a közös nevező? Az hogy itthon találhassanak megfelelő munkát...
->
Mért nem találnak? Rossz a foglalkoztatáspolitika? Ó igen...
Kit kell baszogatnod?
->
A kormányt!

Szólj a kormánynak, hogy végre megfelelő foglalkoztatáspolitikába kezdjenek, mert nem akarod, hogy az adóforintjaidból tanulók külföldre tántorogjanak.

Dagiiron 2012.12.19. 12:56:37

@Mária: Ja, főleg az Angol társadalom jólétének növeléseként gyártjuk a diplomás pincéreket. Erre gondoltál?

babel 2012.12.19. 12:58:37

@Dagiiron: Ehhez jogod van, lehet más a véleményed. Ha inkább győz meg téged a kormánypropaganda, ahhoz is jogod van. A kormánynak nincs joga (erkölcsi~, felhatalmazása) ahhoz, hogy ilyen fontos kérdésekben saját feje után menjen és politikai döntéseket hozzon a szakmai egyeztetés, valamint a választók meggyőzése nélkül. Én úgy látom, itt a hiba a történetben.

Kellő nagyságú mintában mindig találhatsz olyat, akinek egy döntés éppen jó, és egyetért vele. Ezt úgy beállítani, hogy akkor a döntés jó, nem helyes. Ha egyszer majd fordul a kocka, és lesz egy döntés, amivel véletlenül majd én értek egyet, de a többségnek nagyon sérelmes, és az észérvek is ellene szólnak, de én ezt adott pillanatban nem venném észre, mert olyan beszűkült tudatállapotban vagyok, hogy csak az önérdekemet látom, felhatalmazlak rá, sőt, egyenesen megkérlek arra, hogy szólj nekem, és idézd elém, ezeket a soraimat! Előre is köszönöm!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 12:58:37

@deneskata: "Szerintem egyelőre még a diákok se tudják határozottan, hogy mit akarnak." igen, és ezért könnyű a szájukba adni olyasmit, ami nem is az ő érdekük, hanem másé. gondolkozzatok.

Kristl 2012.12.19. 12:59:06

@Dagiiron:
Na erre befizetnék, hogy a 200.000 igazolt focista egyöntetűen Felcsúton szeretne új stadiont vagy focisuli parkkomplexumot. Ezt _erősen_ kétlem.

Társadalmi szempontból pedig a megtérülése egyértelműen a felsőoktatásnak a legnagyobb, ergo...

Dagiiron 2012.12.19. 12:59:28

@Kristl: Ha egy végzettséggel nem lehet elhelyezkedni, akkor nem kell olyan végzettséget szerezni, azaz ha nincs filozófus állás lehetőség, akkor nem kell filozófusokat tanítani. nem kell 6000 jogász évenként stb. ez nem foglalkoztatási kérdés, hiába képeznék 1200 fő/év lovaskocsi gyártót, soha sem fogsz tudni munkát adni nekik.

deneskata 2012.12.19. 12:59:43

@Csetepaté márki: Én nem azt állítottam, hogy a diákok kormányváltást akarnak. (Bár szerintem nem tiltakoznának.) Azt mondtam, hogy ez lenne a megoldás. (Hozzáteszem, nem vagyok "ballibsi", mielőtt vki rögtön rám ragasztaná a címkét) Csak én már ott tartok, h. a kormány egy szavát sem hiszem. És lehet, hogy a diákok mögött szeretnének politikai erők állni (Gondolom erre utal az idézőjel), de nem gondolnám, h. a diákok olyan ostobák lennének, h. ezt engednék. Elég dühösek ők maguktól is. Többet feltételezek róluk, mint a kommentelők többsége.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 13:00:35

Mi a helyzet ezzel az 55 ezer hallgatói helyel és a + 24 milliárddal?

Mária 2012.12.19. 13:01:13

@Hókarón a nyuszika:

"Kommentálja már valaki a kormány döntését!"

*

1. Az, hogy döntött, nem pedig egyeztetett a szakma képviselőivel.

2. Az, hogy nem mérte fel a következményeket, nem készített hatástanulmányokat.

3. Az, hogy nem tud ÉS nem is akar garanciákat adni.

4. Az, hogy a "döntést" a szakma már ízekre is szedte és észérvekkel bizonyította be, hogy a döntés rossz.

Kristl 2012.12.19. 13:01:49

@Dagiiron:
Csak filozófusok tántorognak külföldre?

Grigorij Pantyelejevics 2012.12.19. 13:02:05

@Hókarón a nyuszika:

Amit írtál, darabokra szedtem, mert butaság.

"De a Te példádnál maradva, ha tulajdonosok (adófizetők) pénzt adnak a diákok képzésére elvárhatják e, hogy pl. az ő pénzükből képzett orvos itthon gyógyítsa őket... Továbbra is - ez egy kérdés, ami rohadtul nem a "naribagázsról" vagy más politikai hülyeségről szól!!! "

Ez NEM kérdés.
Te bizonyosan a Marson töltötted az elmúlt éveket. Ugyanis ez a kérdés az állampolgároknak (tulajdonosok) fel lett téve. Te ezt tendenciózusan figyelmen kívül hagyod. A nép meg lett kérdezve és a nép elmondta erről a véleményét.

És ez az egész a "naribagázsról" és egyéb "politika hülyeségekről" szól. Arról, hogy a naribagázs átvágta a jónépet. Hazudtak. Ocsmány, rövidtávú politikai haszonlesésből.
Ezért alku képtelenek a témában.

És hogy jobban összezavarjalak, közlöm, tandíjpárti vagyok. De azt a naripárt soha az életben nem vezetheti, szedheti be. Mert azzal kaptak bizalmat, hogy nem teszik.
És a nép ellen nem lehet kormányozni.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 13:02:52

@deneskata: az hogy szerinted a kormányváltás a megoldás, pontosan azt mutatja, hogy valaki másnak az érdeke szerint érvelsz. azon gondolkodj, neked mi az érdeked, aztán azon, hogy az országnak mi (fordítva nem hiszem hogy bárkitől elvárható). a többivel nem kell foglalkozni, tudják azok magukat képviselni.

deneskata 2012.12.19. 13:03:44

@droid_: Nem arról van szó, hogy az anyagi juttatásaikat akarnák megszabni. Csak bele akarnak szólni a saját sorsukba. Bele akarnának szólni az átalakításokba, végül is az ő életük. Ésszerű javaslatokkal meggyőzhetők lennének, de egyelőre csak hülyére veszik őket. Ők legalább nem birkák, mint a pedagógusok. És igenis, az oktatás átalakításához meg kell kérdezni a résztvevőket, és ez nem pusztán anyagi kérdés, mint a nyugdíjak ügye.

Dagiiron 2012.12.19. 13:03:59

@babel: Ó, akkor most szólok, ugyanis a társadalomnak ablakon kidobott pénz a külföldre távozó egyetemisták képzésének finanszírozása, s hidd el kisebbségben vagy ennek támogatásában. Szóval kérlek vizsgáld felül a hallgatói szerződések tekintetében az álláspontod, s ne támogasd a diákokat.

Szintén a társadalom számáról felesleges kiadás, s káros, hogy több évig képzett bölcsészek nem a szakmájukban helyezkednek el, mivel rájuk nincs szükség, s ezért csökkenteni kell az állami finanszírozású helyek számát.

Dagiiron 2012.12.19. 13:04:39

@Kristl: Példa volt, írhattam volna kohómérnököt is.

Mária 2012.12.19. 13:06:47

@droid_:

"@deneskata: "Szerintem egyelőre még a diákok se tudják határozottan, hogy mit akarnak." igen, és ezért könnyű a szájukba adni olyasmit, ami nem is az ő érdekük, hanem másé. gondolkozzatok."

*

A diákok az első napon közölték, hogy a felsőoktatást jól ismerő szakértőkkel konzultálnak.

A diákok nem csak úgy "vannak bele" a levegőbe, hanem részei a társadalom szövetének.

És nagyon okosan teszik, hogy felmérik a kompetenciáikat, és ha kell, segítséget hívnak.

Kristl 2012.12.19. 13:06:57

@Dagiiron:

Remek! Szóval te is belátod gondolom, hogy nem.
Ápolónő, orvos, mérnökök, kutatók, sőt egyszerű targoncások és hegesztők is tántorognak külföldre.
Pedig aztán targoncaszak és hegesztő-filológus szak sincs az egyetemeken.
Ergo nem a gonosz egyetemek képzik a kitántorgókat! Hanem egyenesen össztársadalmi jelenség a kitántorgás!

Hoppá.

Dagiiron 2012.12.19. 13:06:58

@Kristl: Szerinted hol szeretnének? Szerinted a ficizó ygerekek szülei nem támogatják az utánpótlsá állami támogatását? Miközben a bölcsész gyerekek, meg mást támogatnának.

deneskata 2012.12.19. 13:07:28

@droid_: Tévedsz. A saját jól felfogott érdekemben mondom. Pedagógus vagyok, a kormány épp most készül tönkretenni a munkámat. És nem az óraszámemelésre gondolok, mielőtt kioktatnál a munkaidőről. A kerettantervekre gondolok, amit ha betartunk, gyerekek ezrei fogják megutálni az iskolát. És miért? Mer nem kérdezték meg az átalakítás előtt a rendszer elemeit: minket, pedagógusokat. És most ugyanezt teszik a felsőoktatással. Én nem látok más megoldást, mint a kormányváltást. ez a kormány ugyanis nem meggyőzhető.

Dagiiron 2012.12.19. 13:09:01

@Dagiiron: És? attól még a külföldre megy egyetemistaként, az bizony fizesse ki az állam által ráköltött forintokat. egyébként a lengyeleknél is mennek külföldre, ez egy ilyen világ, ez a globalizáció.

Dagiiron 2012.12.19. 13:10:14

@Kristl: És? attól még a külföldre megy egyetemistaként, az bizony fizesse ki az állam által ráköltött forintokat. egyébként a lengyeleknél is mennek külföldre, ez egy ilyen világ, ez a globalizáció.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 13:10:47

@deneskata: ja én azt hittem, hogy a felsőoktatás finanszírozása a téma.

babel 2012.12.19. 13:13:40

@Dagiiron: Az nem érv, hogy "Nincs igazad, mert nincs!" :D :D :D

Mint már írtam is, lehet egyéni szerződéseket kötni, ha adott területen hiány van (orvosok) és az állam tud a munkahely ígérete mellé elég vonzó ajánlatot letenni.

A társadalmi mobilitás önmagában is kívánatos, arról nem tehetek, ha te erről nem hallottál, nem az én hibám, ha ezt nem tudod magadban forintosítani. Esetleg felhívhatom a figyelmedet a reménytelenség hátulütőjére, és ezzel szembeállíthatom a reményt, mint biztonsági szelepet a társadalmi elégedetlenség terén.

Egy társadalom képzettsége önmagában is erény. Még akkor is, ha a képzett illető nem kap a végzettségének megfelelő munkát. Ez ugyanis lehet átmeneti, ám az illető magasabb képzettsége reményt ad arra is, hogy más nézőpontból fogja szemlélni a világot. (Sajnos aki pillanatnyilag éhes, az elsősorban ezzel lesz elfoglalva, de mihelyt jóllakik, máris előjöhet a fenti előny. Maslow-i piramis.)

A munkaerő-elvándorlás megállításának nem az a megfelelő módja, ha nem képzünk képzett munkaerőt, hanem ha gondoskodunk arról, hogy itthon legyen elegendő munkahely, itthon fizessen adót az illető. Az általad felvázolt irány negatív spirál és zsákutca. (Olvasd el korábbi, hosszabb hozzászólásomat a hozzáadott értékekről! Ha nem értesz egyet a benne foglaltakkal, vitatkozz, cáfolj!)

Felülvizsgálat megvolt. Nekem vannak érveim. Hol is vannak a Tieid?

belekotty 2012.12.19. 13:15:02

@ursus artos: Már hogyne vetíteném ki, amikor bennem az a tudat van hogy alapból hazudtok és félremagyaráztok. Ahogy most te teszed. 2008-ban a tandíj ellen volt a vircsaft, és tök mindegy minek nevezitek, most is tandíj lett volna.
Csak meghátráltatok. Most majd a felvételi ponthatárokkal megy majd a bűvészkedés.
Abból meg majd tavasszal lesz balhé és akik nem jutottak be, azok törni zúzni fognak. Lesz ebből még nemulass!

Kristl 2012.12.19. 13:15:15

@Dagiiron:

Tényleg? Legalább annyi német meg angol költözik hozzánk helyükbe? Nem? Akkor ez mégse a globalizáció szimplán.

komplikato 2012.12.19. 13:16:51

@Dagiiron: Ez elég demagóg baromság, mert miért kéne az embereknek saját lakás? Más gazdag országokban az uri mulattság vagy nyugdíjas kiváltság és valahogy nem hallnak bele.

Ellenben aki kitermeli az államnak a pénzt, azt az emberanyagot elő kéne állítani, tehát hosszú távon bizony fontosabb.

Ami igazságod van, az a külföldre menekülő diplomások. Na de könyörgöm azért mennek mert itthon zéró feltétele van a maradásuknak. Tehát azon is kéne dolgozni. Csakhogy se erre, se az oktatás rendbetételére, se arra amit írtál nem látok törekvést a kormány részéről. Sőt.

DIldiko 2012.12.19. 13:17:17

@ursus artos: Vasúti menetrend csak a papíron létezik.
De azért az egyetemisták mégis el tudnak jutni Szegedről Miskolcra, vagy Sopronba, stb.

belekotty 2012.12.19. 13:17:36

@ursus artos: "Vigyázz mit beszélsz!" - Mert? És ha nem akkor mi lesz? Kiállsz velem UFC szabályok szerint? :-))

graycivil 2012.12.19. 13:17:57

Egyértelmű Orbán célja: Az előzmények alapján nonszensz ígéretek konkrétumainak elhallgatásával az érzelmileg legveszélyesebb karácsonyt kihúzni, majd szépen, fokozatosan az eredeti "költségtakarékos" változatot megvalósítani. Ezt erősíti a pénz-ígéret már most feloldhatatlan, de erősen elhallgatott ellentéte.

Mária 2012.12.19. 13:18:25

@Dagiiron:

"Ó, akkor most szólok, ugyanis a társadalomnak ablakon kidobott pénz a külföldre távozó egyetemisták képzésének finanszírozása,"

*

Itthon kell tartani őket, de nem röghöz kötéssel, hanem elfogadható körülményekkel.

1. Ha azért nem képezel évente X számú embert Y szakmában, mert azt gondolod, úgyis elmennek külföldre, akkor kikkel fogod betölteni a nyugdíjazások miatt felszabaduló helyeket?

2. ha azt mondod, hogy amennyiben a képzett ember külföldre megy, akkor fizessen, akkor majd az ember helyett a viszafizetett forintjait fogod munkába állítani az üres álláshelyeken?

*

Én értem, hogy nagyon kényelmes dolog elfogadni és azonosulni a "fizesse vissza" meg az "én pénzemen ne menjen" szlogenekkel, de ha:

- nem képezel kellő számú szakembert,

- önerőből nem tudják kifizetni a képzésük költségeit,

- az eladósodást nem vállalják,

- akik meg nem kapnak munkát, vagy csak fillérekért kapnának, azok elmennek,

... akkor mégis kikkel képzeled betölteni az üres álláshelyeket?

komplikato 2012.12.19. 13:18:35

@Hókarón a nyuszika: Ja, az előző 3 kormány döntés is "megszületett" elmúlt 12 napban ... van amelyik 3 napot sem élt?

babel 2012.12.19. 13:21:31

@Mária: Ne adj neki ilyen nehéz feladatot! :D :D :D

DIldiko 2012.12.19. 13:22:08

@Hókarón a nyuszika: "Egy kérdésfeltevés volt az egész, amely szerint aki kifizeti a képzést (adófizetők vagy egy cég) elvárhatja e, hogy a hallgató, képzett fiatalember ebből valamit "visszaadjon" azoknak akik a képzését finanszírozták. " - mi lesz azokkal akik nem találnak munkát? Maradjon itthon munkanélküli vagy menjen el dolgozni külföldre? Mi a jobb az országnak? Ha segélyt is fizet még a tandíj mellé, vagy ha csak bukta a tandíjat?

komplikato 2012.12.19. 13:29:11

@Törppilla88: "A kormány által bejelentett intézkedések továbbra se megnyugtatóak. A PPP konstrukciók és az EU-s pályázatok nem fordíthatók oktatásra, ezek beruházási, fejlesztési pénzek, ezzel a forráskivonás problémája nincs megoldva. A normatív támogatás így ebben a helyzetben 10 480 hallgatóra szól, míg az állam 55 ezer embert kíván felvenni. Ez az intézkedés nemhogy megoldja hanem csödbejutatja a magyar egyetemeket És ha valaki túléli az egyértelmű, a képzés színvonala csökken. A kormány rátolja a problémát az egyetemekre."

Roan 2012.12.19. 13:30:42

@dark future: Az semmi, nekem most fogyott el a benzinem, itt vagyok az autópályán, ha a posztoló kisegítene egy tízezressel, meghálálnám egy valódi aranygyűrűvel, ami kb. 100 ezret ér:)

kanálwarrior 2012.12.19. 13:33:33

@luis5:
1 - nem állították hogy az összes, azt írták hogy a legjobbak. És ez igaz is.
2 - itt is érthetően azt írták hogy a világon nem a "fejlett országok közt" vagy mit tudom én. Nincs itt semmi csúsztatás.

jo.e 2012.12.19. 13:36:15

@babel: amit az illető elfogad :D :D Ezt kéne belevenni a törvénybe! "Az diploma megszerzése után az állam megfelelő ajánlatot tesz. Ha azonban ezt a diplomás nem fogadja el, akkor köteles visszafizetni..."
Ez így gondolom elfogadható lenne minden friss diplomás röghöz kötöttnek :)))
Ugyan kérem. Nagyon sokuk lila köddel az agyán lép ki az egyetem kapuján.

Hókarón a nyuszika 2012.12.19. 13:38:41

@Grigorij Pantyelejevics: Én pedig közlöm, hogy feszes szabályok között, de tandíj ellenes vagyok - csak hogy mégjobban megcsavarjuk...
Én a felháborodott hallgatók egyik részkérdéséről/követeléséről próbálok veled vitatkozni, neveseb arról, hogy a térítésmentes képzésért cserébe a képzést fizető (állam-adófizető, vagy magáncég) kérhet e cserébe bármit is. Szerintem igen! Ezt próbáltam meg immáron többször is kifejteni... Nem a tandíj jogossága, nem a népszavazás eredménye/kötelezettségei, nem a fidesz vagy mszp politikája-kampányigéretei voltak azok amelyek miatt vitába próbáltam keveredni, hanem a hallgatói szerződés (diákok szerint röghözkötés) jogossága vagy inkorrektsége. Éppen az volt a célom, hogy konkrétumokról vitatkozzunk és nem öblös Orbántakarodj vagy Gyurcsánytakarodj rigmusokban fröcsögjünk.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 13:45:43

@Mária: "Ezzel az erőszakos jellemével pedig meg tudja szólítani azokat, akiknek hasonlóan beteg a személyiségük."

"Milyen jogon állítasz ilyet egy többmilliós választói csoportról"

babel 2012.12.19. 13:47:28

@jo.e: Ezt te értetted így. Én nem ezt mondtam. Kár.

Szerződést előre kötünk. Akkor tudja a felsőoktatásba belépni szándékozó felmérni, ha időben megkapja az ajánlatot. Ennyi lesz a képzésem költsége, ennyit kapok, amikor végzek, ennyi időre lesz kiszámítható állásom, megéri ez így nekem? (Természetesen a mai helyzetben a leendő fizetés indexálásának mikéntje is fontos, de az egy megoldható feladat.) ;)

Ui.: Sokat elárul a gondolkodásodról ez a félreértés. :D

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 13:53:58

@babel: szerződés nélkül viszont kizárólag a közösség vállal a képzéssel kapcsolatban kockázatot. ez rendben van?

ursus artos 2012.12.19. 13:55:07

@deneskata: "Mer nem kérdezték meg az átalakítás előtt a rendszer elemeit: minket, pedagógusokat."
Az korán sem biztos, hogy a pedagógusoknak olyan szinten és mértékben bele kell szólni a tantervekben, mint ahogyan te - véleményem szerint - kifogásolod. Ugyanis a magyar közoktatás egyik hibája az, hogy a pedagógiai kutatások eredményei nem kerülnek be a pedagógisi gyakorlatba. Nem a tanároknak kell írni a NAT-ot, vagy a kerettantervet. Az a tantervi szakértők, kutatóknak dolga. Véleménye lehet a pedagógusoknak, és van amit figyelembe kell venni.
Kicsit off, de: az első Nat-ot tizen írták. A mostanit 400-an. (A 78-asat 13 ezren; illetve annyian vettek részt a fejlesztésében.)
Ez a mostani Nat és a hozzá kapcsolódó kerettanterv - bizonyos hibáktól eltekintve - jó! Nagyon is!

Temp5132135 2012.12.19. 13:57:08

Most ebben az országban vagy csak én jártam egyetemre, vagy mindenki más megbolondult.
Aki hallja adja át: a keretszámokat NEM LEHET eltörölni, mert a keretszámok (hogy hányan férnek be az adott szakra) határozzák meg a ponthatárokat, nem a ponthatárok azt, hogy hányan férnek be.

Meghirdetnek egy szakra 100 helyet, de jelentkeznek 1000-en. Az 1000 embert
eredményeik alapján sorba állítják, a legjobb 100 bejut. Ennyi.
Aztán megnézik hogy a mennyi a legkevesebb pont, amivel be lehetett jutni: na EZ A ponthatár.
De ezt csak akkor tudják, mikor már mindenki bejutott. Amit előre lehet
tudni, az a TAVALYI ponthatár.

Mégis honnan vennék azokat a ponthatárokat ? Rózsika megálmodja ? Orbán kiolvassa az üveggömbből ?

Az megy hogy hány helyet hirdetnek meg, egyrészt fizikailag korlátozott (termek mérete, oktatók véges ideje, stb..), másrészt pont attól függ, hogy a kar mennyi támogatást kap - pl. tudnak indítani 20 ingyenes helyet (állam
fizeti) és 100 fizetőset.

A keretszám - vagy nevezzük bárhogy azt a számot amennyien egy képzésre beférnek - fizikai adottság, nem lehet eltörölni.

Ha pl. egy buszba 200-an férnek el (ez ott a "keretszám"), és Orbán hoz egy rendeletet hogy ez így nem jó, mostantól mindenki befér akinek van jegye, attól még a busz nem lesz nagyobb.

Ne legyetek már ennyire hülyék, amit Orbán mond az tökéletes képtelenség, a farok csóválja a kulyát, az eső a kabáttól lesz vizes. Orbán belenéz a kamerába, és közli hogy a fű kék, a nap nyugaton kel. Ez ellen nem érvelni
kell, hanem rámutatni arra hogy hülyeségeket beszél, és elküldeni gyógyszeres kezelésre.

ursus artos 2012.12.19. 13:58:49

@DIldiko: "Vasúti menetrend csak a papíron létezik. "
Az országos kompetencia és a PISA-mérésekben van ilyen feladat. Lesújtó eredménnyel.

ursus artos 2012.12.19. 14:00:22

@belekotty: "Kiállsz velem UFC szabályok szerint?"
Akár.

komplikato 2012.12.19. 14:04:51

@Törppilla88: "Csak hogy jól értjük-e: (1) a részösztöndíjas kalap megszüntetésével és a képzési normatíva csekély kipótlásával feltornásszák az állam által finanszírozott helyek számát 55 ezerre, (2) a fenntartói, kutatási és hallgatói juttatások kalapok (az állami finanszírozás kétharmada) továbbra is keményen szűkül, tehát az egyetemek egy része továbbra is marad a bedőlés szélén, (3) a röghöz kötés marad, (4) a ponthatárokkal továbbra is ki lehet szorítani hallgatókat bizonyos képzési területekről, (5) koncepció továbbra sincs, (6) a közoktatás "átalakítása" továbbra is a felsőoktatásba belépők durva "előszűrését" szolgálja. Háááát, én még tüntetnék egy darabig...."

ursus artos 2012.12.19. 14:05:11

@belekotty: "2008-ban a tandíj ellen volt a vircsaft, és tök mindegy minek nevezitek, most is tandíj lett volna."
Egyszerűen nem igaz amit mondasz.
Aki akár a tizezres, akár az 55 ezres keretszámban, az államilag finanszírozott helyekre kerül be, annak nem, azaz nem kell tandíjat fizetnie. Ez egybecseng a 2008-as népszavazás végeredményével.
Kár tovább erőlködnöd.
Arról viszont beszélhetünk, hogy a tízezres keretszámnak mi volt a célja, illetve az egy jó szám vagy nem. De csak akkor, ha tudomásul veszed, hogy annak a tízezernek NEM KELLETT VOLNA TANDÍJAT FIZETNIE!

babel 2012.12.19. 14:08:00

@droid_: Ez a Te érved a felsőoktatásra??? :D :D :D

Te vajon mit hiszel hitelességnek? Eszik azt, vagy isszák szerinted? Ha nem teszik a szexuális beállítottságom, tehetsz egy szívességet, én nem csináltam belőle titkot soha. Te viszont bemutattad milyen alja söpredék tudsz lenni. Ezt köszönöm. Legalább tudom, veled szemben hogyan kell "érvelni". ;)

deneskata 2012.12.19. 14:09:36

@ursus artos:Hát, ebben eltér a véleményünk. Nem ismerem az összes kerettantervet,de ami engem illet, a történelem, az bizony kimondottan rossz. És ne ringasd magad illúziókba: ezt kerettantervet ugyan szakértők írták (7 ember!), de "világos útmutatások" alapján, mint ahogy egy fórumon az történelem kerettanterv kidolgozója ezt elmondta. Voltak bizonyos sarokpontok, ami a alapján dolgozniuk kellett. És épp ezek a sarokpontok teszik alkalmazhatatlanná a történelem kerettantervet. De nem itt van ennek a vitának a helye, ne is beszéljünk róla többet. :)

jo.e 2012.12.19. 14:10:43

@babel: Nem értettem félre. Szándékosan próbáltam élni az irónia eszközével :) Azért azt te is beláthatod, hogy ilyet - amit a kommentedben kérsz - még maga Morus Tamás sem írt le fő művében :)

deneskata 2012.12.19. 14:11:03

@droid_: Az is! :) Csak a helyzetbeli rokonság, tudod... Elcsábított! :)

ursus artos 2012.12.19. 14:12:00

@komplikato: "a közoktatás "átalakítása" továbbra is a felsőoktatásba belépők durva "előszűrését" szolgálja."
Több fajta felsőoktatási felvételi rendszer van:
- felvételi vizsgához kötött (pl.: USA: SAT)
- sorsolásos (Németország, bár az infóim régiek.)
- felvételi nélküli (azt hiszem Svédország)
- felvételi nélküli, fizetős.

Mivel a középiskolai képzés egyik feladata a felsőfokú tanulmányokra való felkészítés, azért igen,a közoktatás felvételi előszűrést is jelent.

deneskata 2012.12.19. 14:12:27

@Temp5132135: Végre valaki világosan látja a helyzetet!!! Én se értem, hogy tervezik:)

babel 2012.12.19. 14:14:24

@jo.e: Akkor én nem értem, mi a bajod azzal, ha nem törvényileg szabályozott az elvándorlás vs. munkahely kérdés? Ahol lehet, ott köthetnek egyéni szerződéseket, egyénekkel, konkrétumokkal, ajánlattal. Az, hogy az illető NE menjen külföldre, de sem munkát, sem fizetést nem biztosítunk neki, abszurd.

babel 2012.12.19. 14:23:54

@droid_: Őőőő... Te hülyébb vagy, mint gondoltam. :D :D :D

Van kérdésed a felsőoktatásról? :P

jo.e 2012.12.19. 14:26:59

@Temp5132135: Azért sztem az előző évi adatokból elég jól lehet becsülni. De teljesen igazad van a módszert illetően. Majd a ponthatár meghúzásakor konzultál a miniszter az autonom egyetemmel. Viszont a kihirdetése után a többi már legyen az "ő" gondja. Ne várja már el, hogy végig fogja a kezét a kormánymegbízott v. kitudjaki ;) Egyébként sztem olyan, hogy mindenkinek minden feltétel tökéletesen biztosított ingyen - a világon sehol sincs.

DIldiko 2012.12.19. 14:31:17

@ursus artos: Lehet, bár én ilyenről nem hallottam. De nem lehet azért ilyen az eredmény, mert a diákok tudják mikor melyik vonalon mennyit késnek a vonatok? :)

DIldiko 2012.12.19. 14:32:56

@Dagiiron: Ennek egy oka van - Angliában még egy pincért is jobban megbecsülnek, mint nálunk egy diplomást. Sajnos a szegénységi bizonyítvány az országé és nem a diplomásé emiatt.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 14:34:04

hihi, "véres valag" kimoderálva, popsi_pince.jpg maradhat :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 14:36:00

@babel: pl: arról van szó, hogy a tanulás az, ami biztosítva van, nem a jólét vagy a létbiztonság. fő érv volt odafent, hogy a diplomásoknak csak elenyésző része munkanélküli. aki attól tart, hogy a képességei vagy a választott pályája miatt pont abban az 1-2%-ban lesz, aki nem kell sehova, az jobban is teszi, ha meggondolja.
egyébként a "röghözkötés" is el van túlozva. tudtommal nem arról van szó, hogy nem lehet külföldre menni, hanem arról van szó, hogy ha valaki azonnal meglép és néhány évet sem képes itthon dolgozni most vagy a következő 20 évben valamikor, az nem érdemli, hogy az "itthon" összedobja a tanítását.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 14:37:09

@droid_: meg ez is kérdés volt, de biztos összezavartalak valamivel :)

ursus artos 2012.12.19. 14:37:19

@deneskata: kár, és rendben, nem is folytatom. Csak egyetlen megjegyzés. Ebben az egy mondatban benne van (majdnem) mind annak az esszenciája, ami miatt üdvözlöm az új kerettanterveket:
"A középiskolai történelemtanítás első két éve koncentrikusan bővíti az általános iskolában tanultakat..."

ursus artos 2012.12.19. 14:39:49

@DIldiko: nem. :) Az oka, hogy a magyar diákok a tantárgyban tanultakat csak a tantárgyi környezetben tudják alkalmazni, a hétköznapi életben, vagy más, ismeretlen szituációban már nem, vagy csak nehezen.

jo.e 2012.12.19. 14:44:04

@babel: Mert félázsiaiak vagyunk. Idegen tőlünk a ... önfeláldozás (v. nem is tudom mi helyes kifejezés) Törvény kell, szabály, mert különben mindenki belesz..k mindenbe. Bejelentés nélkül, okosba' dolgozok, de ha munka közben leesek az állványról, akkor irány az ingyenkórház! Ne legyen tandíj, követelmény, ..., semmi, de ha végzek had' csináljak már azt amit én akarok. Ez a gond.
Ne legyünk már álszentek a hallgatókat illetően sem. Nyilván mindenkit a tudományok iránti elkötelezettség hajt amikor jelentkezik az egyetemre, de azért akad 1-2 kivétel is :) Nem akarok erről vitázni, de kérdezzünk meg 1-2 olyan hallgatót aki valaha szigorlatozott mondjuk mechanikából, h. mi is a véleménye a történész mellé néprajz és pedagógia szakos diplomát is gründoló hallgatóvezérről.

babel 2012.12.19. 14:47:51

@droid_: Szeretnéd? ;) OFF Neked nincs szexuális életed, hogy ennyire érdekel a másé egy teljesen más témában? :D ON

Nem zavartál össze. Szubjektív kérdésre minek válaszolni? Szerintem rendben van. Fentebb megtalálod az érvelést is hozzá, bár az olvasásra nekem úgy tetszik kevesebb erőt fordítasz, mint az írásra.

A mostani kérdésedben is benne a csúsztatás. Nem képességről van szó, hanem lehetőségről. Ha nem kap a kezdő diplomás állást, megélhetést itthon, kimegy külföldre, ott családot alapít, megél, gyerekei lesznek, akkor ugye teljesen életszerű, hogy haza fog jönni, hogy "néhány évet" ledolgozzon? Abszurdisztán. Ha kap megfelelő állást megfelelő fizetéssel, akkor viszont hány %fog elmenni? Kevés. Vannak kalandvágyók és biztos akad nyelvgyakorló is pár. Utóbbi eleve hasznos, ha hazajön, előbbi sem biztos, hogy kint marad. A kint maradás legjobb elősegítője, ha itthon nincs jövőd. A kormány sikerrel dolgozik ezen a jelek szerint, ezt azonban nem lehet a felsőoktatásból kikerülőkön számon kérni. (Illetve neked lehet. Csak nem érdemes.) :) :) :)

DIldiko 2012.12.19. 14:51:24

@ursus artos: Hasonlóra gondoltam én is, de ez nem csak a diákok hibája, hanem az oktatásé - és nem csak a tanároké, hanem a szülőké is, hiszen ők is oktatják a gyereket - jó esetben.
De nagy baj az is, ha egy 18 éves nem tudja kiszámolni, hogy ha felvesz 5 millió Ft hitelt és csak 5-10 év múlva kezdi törleszteni, akkor is csak havi pár tízezer Ft-al mikorra telik le a hitele és mennyit kell neki visszafizetni - gondolom pont ezért akarják a hitelt ennyire szorgalmazni, hisze szerencsétlen úgy se tudja mit vállal. A mai fiatalok bizonyos kérdésekben nagyon önállóak, bizonyos kérdésekben meg teljesen önállótlanok. És ezt az önállótlanságot a nemzeti kerettanterv csak fokozza.
Sokkal nagyobb önállóságra kellene nevelni a gyerekeinket és meghallgatni a véleményüket is, hiszen nem hülyék és sokszor bizony sokkal jobban látják a valóságot.

jo.e 2012.12.19. 14:53:15

@DIldiko: Na ez meg a másik... Sajnos nincs személyes tapasztalatom, szóval lehet, h. téves következtetést vonok le az innen onnan olvasottakból, de az "itthon nem becsülnek meg"-ből 1 pillanat alatt lesz "mosogatok 1 étteremben, 8-an lakunk 1 szobában, a repjegyem megvan hazáig hátha megbetegszem" amint kitette a lábát az ígéret földjére. Én úgy gondolom, h. akinek kint bejön, az itthon is boldogulna - leszámítva persze az adott ország és a magyar közti gazdasági különbséget.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 14:55:26

@babel: tehát az rendben van, hogy csak a közösség vállal kockázatot a képzéssel?
ha külföldön annyira jól megél, és nincs kedve hazajönni csak azért, hogy valamit mozdítson az országon, akkor az is elég lesz, ha a kasszához fárad. erre is van lehetőség, utólag is. tévedek?

babel 2012.12.19. 14:59:53

@jo.e: Rossz véleménnyel vagy másokról, és magadról is. Ez baj. Szerintem az emberek nem jók és rosszak. Bennük van mindkettő és így a lehetőség is változásra. Épp abban látom a lehetőséget, ha megteremtjük a lehetőséget a jóságra. Mert az is munka.

Könnyebb jónak lenni egy olyan környezetben, ahol tanulhatsz, dolgozhatsz, a munkádból megélhetsz, nem cseszeget a hatalom folyton minden hülyeséggel. Talán máshol sem okosabbak az emberek, csak több és másfajta tapasztalataik vannak, amik inkább arra a következtetésre vezették őket, hogy nem kell mindenkinek mindenről ugyanazt gondolni és harsogni. Sőt, urambocsá előfordulhat, hogy nekem is jobb, ha a másiknak jobb. Ha a rátermettebb a vezető. Ha a szomszédom jól keres. (Szebb háza lesz, amitől nekem szebb kilátásom, értékesebb telkem stb.) Messzire vezet ez.

Ha érdekel a véleményem, akiknek van lelkiismeretük, önkontrolljuk, azoknak szerintem a liberalizmus való. Akiknek nincs, azoknak a szigorú szabályozás. Csakhogy én úgy látom, az embereknek mind van több-kevesebb, tehát nekik példát kell mutatni. A cégeknek, intézményeknek, ahol nincs egyéni felelősség, tehát annak vállalása sincs, ott kell a szigorúság, a törvény. Az egyéneknek segítség kell inkább, mint direkt irányítás.

És igen, nehéz bizonyos dolgokat megugrani, ha beleszülettél, ha csak ezt ismered. Ez azonban újabb érv az oktatás, a mindenki számára elérhető, minőségi oktatás mellett. (Meg az utazás, a világlátás, más népek, kultúrák megismerése mellett is.) :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 15:02:41

@DIldiko: ebben mondjuk az a poén, hogy a 2%-os, azaz bőven infláció alatti kamatozású hitel reálértéke folyamatosan csökken, tehát ha semmit nem fizet vissza, akkor is egyre kevesebbel tartozik az átlagos bér- és árszínvonalhoz képest. egyébként ma már nem tanítanak a középiskolában matematikát? hogyhogy a 18 éves nem tudja kiszámolni? de szavazni mehet?

babel 2012.12.19. 15:05:02

@droid_: Megadtam a választ. Elolvastad. Minek kéred újra? Valami nem hiba van a közvetítő vonalban?

Szerintem rendben van, hogy a közösség vállalja a nagyobb kockázatot. Ezen az elven működnek a biztosítótársaságok is. Amíg nincs olyan helyzet, amiben már úgy is mindegy (lásd: közelgő világvége) :D addig a kiszámított kockázatok elviselhetők. (Nagyjából felmérhető, hány ház ég le egy évben.)

Hasonló módon, amíg a foglalkoztatás-politika rendben van (nincs világvége) mindig csak egy adott számú, vállalkozó kedvű egyén távozik a nélkül, hogy "megfizetné" az oktatása költségeit. Helyettük azonban jönnek más "kalandorok", akiknek az oktatását meg máshol fizették. Az elvándorlás nem szükségszerű, tömegesen akkor következik be, ha valami nagy baj van, és az nem korlátozódik az oktatás területére. Ezért az oktatásban orvosolni azt eleve kurdarca ítélt próbálkozás, ha engem kérdezel.

jo.e 2012.12.19. 15:19:57

@babel: "Ez azonban újabb érv az oktatás, a mindenki számára elérhető, minőségi oktatás mellett." Ebben teljesen 1et értek veled, de sztem ez nem a felsőoktatást jelenti. "Azt hiszem, hogy túl késő' már..." v. ha kevésbé költői akarok lenni (bár Nagy Feró nem is biztos, hogy az :)) akkor: kutyából nem lesz szalonna

DIldiko 2012.12.19. 15:20:32

@droid_: A hitel kamata MOST ennyi - d emi lesz 1-2-5-10 év múlva? Mi lesz ha egy tollvonással megszüntetik az állami kamattámogatást? Akkor a hitel kamata azonnal piaci lesz - min. 20-30% - akkor viszont már igen is nő a tartozás évről évre!
Ez csak annak jó, akinek megvan a pénze, simán fizethetné a tandíjat, de ezt a pénzt beteszi kamatozni - és felveszi a hitelt. Ha egyik napról a másikra megemelik a kamatot akkor meg simán visszafizeti és még jól is járt.
A szavazáshoz nem kell ész - ezt láthatjuk már pár éve! Sőt, minél butább valaki, annál jobb - így ugyanis elhiszi az összes neki tetsző hazugságot!
Szeretnék végre egy olyan kampányt, ahol valaki csak "vért, verítéket, könnyeket" ígér - de a maga számára is nem csak nekünk!

DIldiko 2012.12.19. 15:24:44

@jo.e: Vannak ismerőseim akik Angliában, Németországban dolgoznak évek óta. Ők a saját szakmájukban dolgoznak (van aki egyetemet végzett és van aki szakmunkás). Ők mondják mikor évente 2-3x hazajönnek, hogy ott az számít, hogy tisztességgel végezd a munkád és nem az ki fia borja vagy - no ezért irigylem őket, nem kicsit, nagyon!

babel 2012.12.19. 15:27:08

@jo.e: S akkor most "dobjunk ki" egy nemzedéket? Vagy mi szerinted erre a megoldás? (Én biztosan nem szeretném, ha kidobnának. Szerintem ők sem.) Ezek nekem folyamatok. Nem megy semmi egyik percről a másikra.

deneskata 2012.12.19. 15:34:09

@ursus artos: Bocs, mégis muszáj erre írnom. Ez eddig is így volt!!!! Sőt! Nemcsak az első kettő. Az összes!! Ezért (is!) hibás a szisztéma...De kár, hogy erről itt nem lehet vitatkozni!!

jo.e 2012.12.19. 15:55:42

@babel: Semmiképp se' dobjuk ki, de meg kell kötniük bizonyos kompromisszumokat. Lehet, h. még olyat is amihez nincs kedvük. De sajnos nem tudom a megoldást.

ursus artos 2012.12.19. 16:03:36

@deneskata: ha egy tanterv koncentrikusan bővülő ismereteket tartalmaz az csak jó lehet. Pont ilyen, és emiatt jó a magyar matematika tanterv. Újra visszatérő témák, de bővülő tartalommal.
Így az tanterv nem egy lineáris vonal, hanem egy spirálisan bővülő csiga lesz. Ez azért jó, mert segít kilépni a - Magyar Bálint megfogalmazásában - az idő csapdájából, - Nagy József szerint - az idő prokrusztészi ágyából.

deneskata 2012.12.19. 16:12:11

@ursus artos: Hű, ez szép volt! :)
Törinél nem olyan egyszerű a helyzet! Az általános iskolai anyag - az új kerettanterv szerint - annyira sok, h. megtaníthatatlan. Megnövelték a mennyiséget (évszámok, nevek stb) és csökkentették a ráfordítható időt! Szabaddá tették a 8. o. második félévét média, állampolgári, gazdasági ismeretek oktatása céljából. Így minden évfolyam anyaga fél évvel lejjebb került. Ötödikre szorult a 6. első féléve, 6-ra a 7. első féléve..érted? Mindezt az eddigi tanynag növekedése mellett. A tanárnak két választása van: nem tanítom a tantervet és akkor van időm érdekességekre (pl. életmód: öltözködés, mindennapi élet) tanítására egy lazább tempó mellett, vagy a tantervet tanítom és gyors tempóban rohanok végig a történelmen, adatokat bifláztatva a gyerekekkel, amit egyébként gimnáziumban úgyis újra tanítanak neki.(Majdnem ugyanazt!!!) Dióhéjban ennyi. És akkor meg se említettem, h. a tananyag csúsztatása miatt kétségessé válik, h. pl. egy hatodikos hogy lesz képes az áprilisi törvények elemzésére, mert ezt eddig hetedikben csináltuk..:) Egyébként matekost még nem hallottam háborogni a tanterv miatt, gondolom ott nincs baj! :) (Mégis belementünk a témába:)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 16:15:05

@DIldiko: tehát nem az a baj, hogy nem tudja kiszámolni és nem is az a baj, hogy rossz az ajánlat, hanem az a baj, hogy mi lesz ha más lesz?
abban igazad van, hogy ez "annak jó, akinek van pénze". de annak az is jó, ha nincs tandíj, mert akkor csak simán beteszi a pénzét és kamatozik neki (micsoda szemétség). meg az is jó neki, ha van tandíj hitel nélkül, mert legfeljebb kifizeti, sőt több hely lesz, hiszen akinek nincs pénze, az ezesetben bukja. szóval szerintem finoman ezekkel a "kinek jó" kérdésekkel.

@babel: szerintem a biztosítás rossz példa. nem a közösség vállalja a nagyobb kockázatot, hanem az egyénnek egyáltalán nincs kockázata, ha az ingyenes oktatásért cserébe semmilyen kötelezettségre nem hajlandó. abban egyetértek, hogy az elvándorlást így nem lehet akadályozni, ezért is rossz a "röghözkötés" kifejezés, mert nem is erről szól a tanulmányi szerződés. amikor jelentős kedvezménnyel új telefont vásárol az egyszeri előfizető, akkor is ígéretet tesz, hogy az adott szolgáltató hasznára lesz x ideig (különben csúnyán ráfizet), mégsem röghözkötésnek hívjuk, hanem hűségidőnek. mennyivel jobban hangzana nem? csak itt nem a profitérdekelt céghez kéne hűségesnek lenni, hanem egy rohadék országhoz, tehát legyen inkább röghözkötés.

DIldiko 2012.12.19. 17:46:13

@droid_: Nem az a baj, hogy az is felveszi, akinek nem lenne rá szüksége és jól jár vele, hanem az, hogy nem hiszi el senki, főleg a szegény szülők gyereke, hogy ez így is marad amíg az egészet vissza nem fizették. Magyarul hiteltelen a kormány. Semeddig se tart egy törvényt módosítani, hogy a hitel piaci kamatozású legyen - úgy meg már végképp nem jó buli. A diákhitel kamatai is 2%-ként kezdték és most kb. 7%-on áll. A barátnőm diplomás ápoló, de gyes után nem vették vissza és alig talált helyet az egészségügyben - pedig nővérhiány van, mert diplomás és neki többet kell fizetni. A felvett diákhitele nem csökkent, pedig évek óta fizeti. Így lesz ez a diákhitel 2-vel is.
Tudod régen azt mondták a kiskatonák, hogy akkor biztos az eltávozás, ha már vissza is mentél. Most meg már az se biztos ami elmúlt - lsd. visszafelé törvénykezés (ha már egyszer megtörtént, megtörténhet máskor is - nincs jogbiztonság). Ki az aki szegény emberként egy egész ház árát fel meri venni diákhitelként?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.19. 18:05:16

@DIldiko: hát én is fizetem a diákhitelt, de nem emlékszem hogy valaha is 2%-ot ígértek volna nekem, amikor felvettem, talán 9% volt. van erre valami forrásod? én azt látom, hogy most vezetik be a valaha volt legalacsonyabb 7.75%-os kamatot.
www.diakhitel.hu/index.php/hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/5526-775-szazalekra-csokken-a-diakhitel1-kamata

ha valaki rosszul keres, és ezért alacsony a törlesztője, és a kötelező részen felül (talán az átlagkeresete 6%-a?) nem is tud/akar többet törleszteni, annak tényleg nem fog elfogyni soha. de ezt már akkor is lehetett tudni, amikor felajánlották.

Grigorij Pantyelejevics 2012.12.20. 07:01:00

@Hókarón a nyuszika: Értem én, hogy mit akarsz ezzel elmondani. Csak azt próbálom cserébe veled megértetni, hogy "orbántakarodj" nélkül erről még gondolkodni sem érdemes.

A jelenlegi rezsim ugyanis erre nem rendelkezik legitimitással. Azt ugyanis pont az ellenkezőjére szerezte.

A narisok egyetlen célja, mint minden területen, a saját kutyájuk kölkeit helyzetbe hozni. A röghöz-kötéssel semmi más szándékuk nincs, mint burkoltan megoldani, hogy a saját almuk tanítási költségét fizesse a köz, másokét pedig ne.

Mit gondolsz, a közigazgatásban a diplomás állásokat, amikkel majd visszafizetés jár, kik fogják kapni?

Az egész erről szól. Egy maroknyi kisebbség próbálja a legtöbbet felmarkolni az ország javaiból.
süti beállítások módosítása