okj.jpg

A felsőoktatás után úgy tűnik, most az OKJ-t nyírja ki a kormány. Drasztikusan csökkentik a képzések számát, az indoklás szerint sok az átfedés az egyes tanfolyamok anyaga között, ezért sokat összevontak, így elvileg több munkakörben is el lehet majd helyezkedni egy-egy OKJ-s bizonyítvánnyal. Az elmélet szép, de az egyes részszakmák követelményei csökkenni fognak, vagyis ezeket majd egy ráépülő tanfolyamon lehet megtanulni, ami megintcsak nem kevés pénzébe fog kerülni a hallgatónak.

És ha már a pénzről van szó: az iskolarendszeren kívüli képzések esetén óraszám határozza meg a tanfolyam hosszát. A képzések összevonásának köszönhetően a kötelező óraszám bővülni fog, aminek egyenes következménye, hogy drágábbak lesznek a tanfolyamok, és ráadásul hosszabbak is. Ennek a formának nagy előnye (volt), hogy jóval rövidebb az iskolarendszerűnél, eddig sokan ezért választották ezt a formát, még akkor is, ha fizetni kellett érte.

A most következő változások miatt az idő tekintetében elveszti a versenyképességét a felnőttképzés, ami miatt jóval kevesebben választják majd a tanulásnak ezt a módját.

A minőség szempontjából nincs gond az óraszámemeléssel, az viszont annál inkább probléma, hogy ki fogja tudni megfizetni a képzések árát. Már most is sok tanfolyam több mint 300 ezer forintba kerül, mi lesz, ha még drágul is?

Nagyon úgy tűnik, hogy a változások következménye az lesz, hogy csökken az érdeklődés az OKJ iránt. Iskolarendszerben nyilván nem mindenki tud tanulni, azon kívül meg nem éri majd meg. Néhány kisebb, esetleg csak iskolarendszeren kívüli képzéseket kínáló intézmény ennek következtében valószínűleg lehúzhatja majd a rolót, illetve a szakképzetlenek száma is gyarapodhat a megfizethetetlen tanfolyamok miatt. A felsőoktatás után az OKJ haláltusája is megkezdődött.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr154790229

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Törvénybe iktatott nemzetbutulás 2012.09.21. 14:29:53

Hétfő óta törvény garantálja, hogy az eddiginél is butább nemzet legyünk. És hogyan történhetett mindez Európa közepén a XXI. században? Gombnyomásra ... A "nemzet közös műveltsége" az a tudás, amely ezentúl csak a 14-19 évesek 20%-ához jut el és tudo...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.21. 14:12:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Focistának nem kellett Orbán, ezért lett joghallgató 2012.09.21. 09:37:33

Se a magyar, se a történelem, se a matek, se a fizika nem ment neki, így se bölcsésznek, se tudósnak nem volt jó – árulta el a Policitynek adott interjújában a miniszterelnök. Bár gőze nem volt, mit csinál egy jogász – ezt is ő mondta ...

Trackback: Focistának nem kellett Orbán, ezért lett joghallgató 2012.09.21. 09:33:10

Se a magyar, se a történelem, se a matek, se a fizika nem ment neki, így se bölcsésznek, se tudósnak nem volt jó – árulta el a Policitynek adott interjújában a miniszterelnök. Bár gőze nem volt, mit csinál egy jogász – ezt is ő mondta ...

Trackback: Megtiltaná a tandíj szó használatát a hírekben a kormány 2012.09.21. 09:31:50

Törölje a tandíj szót a média a szótárából, ez a kormány kívánsága, hiszen a tandíjat 2008-ban már eltöröltette a szocikkal a Fidesz! A média mégsem akarja a tandíj szó helyett a kormány által kreált “új finanszírozási rendszer” kifejezést ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dieter 2012.09.21. 09:10:18

Szerintem ez sokkal nagyobb probléma, mint hogy néhány semmirevaló szakot megszüntettek a felsőoktatásban. Pont azért, mert sokan munka mellett csinálnak ilyen tanfolyamokat.

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 09:21:42

Az OKJ-s képzést nem kell megölni, mindig is halott volt. Ugyanis nagy arányban magániskolák kezében van, akik se a tanítás, se a számonkérés színvonalában nem érdekeltek. De a legtöbb ilyen papír amúgy is csak wc papírnak jó. Pl. Nyugat-Dunántúlon egyszerre van hiány használható szakácsból, és egyszerre van túlkínálat tanfolyamot végzett "szakácsból".

A legalja persze az egyetemek által csinált felsőfokú szakképzés, gyakran olyan "szakmákból", amelyekkel főiskolai, egyetemi szinten sem lehet elhelyezkedni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.21. 09:33:55

az OKJ-s szakok 90%-a úgyis használhatatlan, szóval nem kár érte

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.09.21. 09:34:07

Úgy látszik tényleg az a cél, hogy 5 millió segédmunkás országa legyünk :/

Nekem is van az épitész végzettségem mellé két OKJ-s is, de előbb volt mindegyikben gyakorlatom, minthogy papir lett volna.
Merthogy az OKJ-s képzés tényleg nem ér szart sem, viszont papir nélkül meg hiába van meg a tudásod, nem kellesz sehová.

Ez eddig is azoknak volt jó, akik ténylegesen az adott szakmában akartak elhelyezkedni, és a tudás MELLÉ akarták megszerezni a papirt (sokszor munka mellett).

Kakimaki0123456789 2012.09.21. 09:36:26

@Belagezapista: Ja hat aki nem bizik a piaci szabalyozasban es azt hiszo a Nagy Allam Bacsi majd mindent megold - azt csak sajnalni tudom.
Kulonosen ha szekertonek allitja be magat, kozben persze fingja nincs az egeszrol (persze, az osszes OKJs tanfolyamot ismeri, sot, egyetemi felsofoku szakkepzeseket is mind vegigjarta, es o maga vegzett kutatasokat az oktatasi formak eredmenyessegerol, ha-ha), szoval csak valaki mas velemenyet szajkozza, hat duplan szanalmas...

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.21. 09:38:44

@Kakimaki0123456789: munkát kereső, OKJ-s papírral rendelkező ismerősök tapasztalatai szerint szart sem érnek ezek a tanfolyamok.
(szám.tech. területen biztosan)
Szóval ezekért én sem hullatnék könnyeket.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.21. 09:39:50

Hámméééé...?

Németh Lászlónénak sincs szakmája, csak érettségije meg gyorstalpalója, oszt mégis pénzügyi csúcsminiszter lehetett belőle.

Elstron 2012.09.21. 09:40:39

Az OKJ-s bohóckodásokért nem is kár.

==T== 2012.09.21. 09:41:08

Monjuk nekem az OKJ-ról eddig sem volt nagy véleményem. Sajnos a képzések színvonala képzőszervtől függően eléggé ingadozott, sok olyan hely volt, ahol pl. a vizsgán elnézték a puskázást, vagyis a tanuló érdemi tudás nélkül kapott bizonyítványt + szerintem is sok volt a semmit nem érő képzés.

Az iskolarendszerű képzések része a nappali mellett az esti, a levelező képzés és a távoktatás is.

fric 2012.09.21. 09:46:02

OKJ? Egy kalap szar.
1. Diploma előtt jópárat csináltam, akkor még neve is volt a dolognak, de gyakorlatilag semmit sem ér.
2. Egy időben foglalkoztam felnőttképzéssel, siralmas volt mind a tananyag, mind a képzés, mind pedig a vizsgáztatás. Egyedül a könnyű- illetve nehézgépkezelők feleltek meg az elvárható szintnek, de ez is az oktatónak volt köszönhető. Isten őrizz az itt végzett kőművesektől, szakácsoktól, ács-állványozóktól!

FreeWilly! 2012.09.21. 09:46:55

Az OKJ volt a legjobb lehetőség az élethosszig tanulásra. Tökéletes rendszer nincs, és azért, mert valami nem tökéletes, még nem kell kinyírni. Ha nem lesz OJK, vagy nem elérhető, akkor hogyan fogják megoldani felnőttek átképzését?
Vagy ez is olyan lesz, mint ma sok más terület? Szabályozással ellehetetlenítik a mostani képzőket, és amikor összedőlt a piac, akkor a kormányközeli cégek számára kedvező szabályokkal majd ezt is tarolják.

Nu Zajec Pogodi 2012.09.21. 09:51:58

Talán igaz is lehet, hogy néhány OKJs képzést semmire sem jó. De ami nagy előnye az egyetemmel szemben, hogy a gyakorlatra helyezi a hangsúlyt, és jóval rövidebb idő alatt elvégezhető. Mellesleg a magániskolák érdemi része együttműködik jópár régiós munkáltatóval. Egyetemen tolják az elméletet (ami nem is baj, mégiscsak egyetem), de a gyakorlatra szinte semmi hangsúlyt nem fektetnek. Most talán kezdenek ők is együttműködni a munkáltatókkal, de ez még nagyon halovány. Sok mérnök informatikust ismerek, aki még egy videokártyás sem képes felismerni a gépben mert nem volt rá szüksége.

Konklúzió: Egyetemi diplománál a gyakorlatot kéne fejleszteni, de aki dolgozik és munka mellett szeretné képezni magát, annak legyen meg a lehetősége normális OKJs képzésre járni. Munka mellett az OKJ verhetetlen az egyetemi levelezős képzésekkel szemben (hacsak nincs rászorulva az illető, hogy egyetemi szintű papírra van szüksége).

Rwindx 2012.09.21. 09:54:58

Márpedig tényleg sok az átfedés a képzések között, ráadásul egy részük kalap szart se ér, ergo pénzkidobás. Aki azt mondja nem kell átalakítani az vagy hülye vagy érdekelt a pénzszórásban.
Ilyen jellegű képzésekre egyértelműen szükség van, de csak azokra amelyeknek van értelme és nem pénzszivattyúként működnek.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.21. 09:56:49

Az OKJ egy nagy kamu, lehúzás. Azoknak jó, akiknek a tudás mellé papír kellett.

Ezeknek viszont jó lett volna egy sima vizsga is. Amúgy én éppen most járok OKJ tanfolyamra, a tételek többsége köszönőviszonyban sincs a valósággal. A tanárok ezért annak ürügyén a való élet szerinti anyagot tanítják és azt is kérik vissza. A tétel csak egy kód, ha ezt húzod, "azt" kell visszaadnod amiről beszéltünk, hiszen ez életszerűtlen.

jól látszik, hogy olyan készítette, aki teljesen hülye hozzá, mint amikor egy médiaszakot végzett liberális magyarázza meg a szociológusoknak, hogy miért nem lehet cigánybűnözés, a konkrétumokat homályos tudományoskodással pótolva.

Rengeteg tételen közösen röhögünk a tanárral, szóval igaza van annak aki azt mondja, hogy mehet az OKJ a kukába.

Helyette független vizsgák és jelentősebb állami támogatás melletti, gyakorlati oktatással egybe kötött legalább folyamatosan egy éves tanfolyamok kellenének.

A magánoktatás jellege egyébként nem értem miért lenne baj, sőt inkább jobb, hiszen az oktató cég szabadon választhat a legjobb tanárok között, míg egy állami intézmény odafogja tenni azt a tanárt némi túlórapénzért, aki este, vagy hétvégén is ráér.

Nu Zajec Pogodi 2012.09.21. 09:57:26

Azért mikor átfedést emlegetünk, ne felejtsük el, hogy az OKJ moduláris rendszerű. Tehát ha már van egy OKJs papírod, és szeretnél csinálni mellé másikat, a teljesített modulokból nem kell vizsgáznod. Ezáltal csökken a költség és az idő. Mint előzőleg írták, jól ki van ez találva, de hát egyik rendszer sem tökéletes.

unionista (törölt) 2012.09.21. 09:58:27

az egész okj úgy volt rossz, ahogy. és ezzel finoman fogalmaztam. nagyon helyes, hogy felszámolják. az új rendszer nyilván hasonlóan ostoba lesz csak sokkal drágább. gondolom létrehozzák majd a nemzeti átképző központot. a vezetőjét 9 évre kinevezi. a felnőttképzés bizniszt lenyúlja néhány haver. a magyar seggbe nemzeti lófaszt újabb példája lesz.

euAgWzgmmtq7K 2012.09.21. 09:58:29

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Vagy inkább az ismeröseid nem érnek szart se. @fric: "jòpàr okj", igen, az nyilvàn annyit is ér. Nyilvån nem 2éves heti 35 òrås nappali okj volt

turulpina 2012.09.21. 09:59:32

@mzsuzsi: nanáhogy van, attól sok erdélyi szerencsétlentől várják, hogy visszaszavazzák őket. A magyar droid le van szarva, úgyse megy el regisztrálni, ergo úgysem fog szavazni.

euAgWzgmmtq7K 2012.09.21. 10:00:47

"ki fogja tudni megfizetni a
képzések árát." mondjuk, akinek van rà penze?

Nu Zajec Pogodi 2012.09.21. 10:00:55

Anti Anyag: Néhány vizsga tényleg nevetséges, látszik rajta, hogy valami amatőr állította össze. De egy normális képzőhelyen a képzést vezető oktatók gyakorlati tapasztalata nagyon sokat számít. Inkább a központi vizsgák összeállítóit kéne lecserélni.

unionista (törölt) 2012.09.21. 10:01:55

@No_Fidesz_No_Problem:
némethné strohfrau. na nem a miniszterasszony. ismerek egy némethnét, aki úgy is öltözködik, mint egy szalmabáb. még a haja is olyan. egy vicc.

HgGina 2012.09.21. 10:02:02

Az OKJ egy halom lósz...r. Évekig próbáltunk az igényeinknek megfelelő, ezen a szinten képzett embert felvenni. Az eredmény nulla. Sok tucat jelentkező közül egyetlen egyet sem találtunk, aki akár csak az Office csomagot rendesen tudta volna használni. De még az általános iskolai nyelvtanszint elérése is az OKJ-s papírral rendelkezők 90 %-ának problémás.
Ezzel az erővel analfabéta nyírségi kubikust is felvehetnénk. Az egész rendszert kéne a kukába kivágni!

HgGina 2012.09.21. 10:03:13

@d.hardman: mondjuk, akinek nem csak mutogatásra kell, hanem meg is tanulja az anyagot alkalmazni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.21. 10:03:35

Az OKJ jelenlegi formájában semmit sem ér, de a változtatás se segít rajta.

Jelenleg gyorsan, viszonylag olcsón lehet elvégezni, sok színvonaltalan oktatási cégnél és ennek megfelelően értékelik a munkaadók is (semmibe veszi a többség).

Ha a jövőben hosszabb és drágább lesz az OKJ, akkor a többség elgondolkozik, hogy megérné-e inkább egy felsőfokú szakképzési papír vagy esetleg akár egy főiskolai diploma költségtérítéses szakon, ahova mindenkit felvesznek.

Nu Zajec Pogodi 2012.09.21. 10:07:25

@HgGina:
Akkor nálatok a HR írta ki rosszul az jelentkezési feltételeket. Az OKJra én nem helyettesítő eszközként gondolok, hanem munkatapasztalathoz papír megszerzésére. Én 6 éve dolgoztam a szakmámban mire beiratkoztam egy képzésre csakis a papír miatt.

Ahova én jártam-járok, ott rengeteg egyetemista van, csakhogy diploma mellett belefér az idejükbe a plusz végzettség.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.21. 10:10:50

"ezért sokat összevontak,"

Hihi! OKJ-s hentes és ács-álványozó képesítések lesznek? 2-in-1! :)

NapiKamuhír 2012.09.21. 10:12:49

Nem tudom, én azért ezt másképp látom. Elvégeztem egy kétéves fsz-es képzést, ami bőven felülmúlta az elképzeléseimet. Színvonalas oktatók, neves egyetemekről, jó gyakorlati lehetőségek (több hónap Angliában). Mindenre felkészített, amire csak lehetett az egyetem előtt. Dolgozni is tudtam mellette, de azért voltak elvárások, tehát nem éreztem felesleges időtöltésnek a dolgot, motivált a tanulás. Sokkal több tapasztalatot szereztem, mint néhány kortársam a főiskolán/egyetemen. Nyilván ez a ritkább, nekem szerencsém volt azzal a sulival, viszont jó érzéssel töltött el, hogy akik eleinte lenézően vették tudomásul (mert kivétel nélkül ez volt a jellemző), hogy "csak" egy okj-s suliba járok, azok később ugyanúgy meglepődtek azon, hogy mennyire ki lehet hozni egy ilyen képzésből is a maximumot. Lényegében ez egy egyetemi előkészítő, és ha azt nézzük, egy okj-s papír meg mellé egy diploma és 1-2 nyelv ismerete azért jól megfér egymás mellett. Okj+diploma esetén látják, hogy érdekel az, amivel aztán később foglalkozni akarsz. De ez persze csak az én tapasztalatom.

2012.09.21. 10:16:07

Ha a kommentelők valamilyen furcsa előítélettől vezérelve leszólják az OKJs képzéseket, akkor mit ajánlanak helyette, mit és hol tanuljanak azok, akik már nem annyira fiatalok és váltani szeretnének? Sokféle képzés van, nehéz jól kiválasztani a szakmát és a képző helyet, mindkettőről alaposan tájékozódni kell, persze szerencse kérdése is, de itt sem lehet általánosítani, hogy mindegyik sz.r és semmit sem ér.
(Nekem is van OKJs Fsz papírom, a felvételihez kellett, 413volt a ponthatár ahová jelentkeztem.)

1kutya 2012.09.21. 10:16:33

@TrueY: a szekerce a közös pont?:-DDD

NapiKamuhír 2012.09.21. 10:21:01

Másik meg, egy jó komám egy hároméves sulival 3 szakmát kapott, gyakorlata egy nagyon neves helyen volt, a suli után pedig fel is vették oda...akkor miről is beszélünk. Nem szerencsétlenkedett 6-7 évet egy egyetemmel, mint ahogyan azt elég sokan csinálják anyu meg apu pénzéből. Egy másik barátom szintén egy egyéves műszaki képzés után kapott szinte azonnal munkát, 19 évesen 140 ezres fizetéssel. Az értelmes képzéseknek azért van helyük. Most csak azért szórakoznak az okj-val, mert ott többnyire nem kell fizetni, ellenben a felsőbb intézményekben kemény pénzeket leakasztanak a diákokról. Egyszerűen az okj túl sok diákot elszívott a felsőoktatástól.

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.21. 10:24:11

@d.hardman: volna egy fogadásom, hogy te is egyike vagy azon seggfejeknek, akik OKJ-s "végzettséggel" azt képzelik, hogy már mindent tudnak...
B verzió, hogy te is az OKJ-s tanfolyamokból él(ősköd)sz.

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.21. 10:25:25

@Crescence: autodidakta módszereket. OKJ-s tanfolyamról jót még nem hallottam. Valami papírt ad, ami még WC-n sem használható, de megfelelő szaktudást...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.21. 10:27:59

@1kutya: Lassan azt hiszem, hogy a sarló és kalapács lesz az. :(

Úttalan utakon 2012.09.21. 10:29:25

Én a távoktatást fejleszteném. Magam is távoktatásban szereztem munka mellett OKJ papírt a szakmám egy speciális részterületéről. Részterület: marhaság lenne felsőoktatásban külön szakként indítani, az az 1-2 félév meg kevés hozzá, ha gyakorlatban nem csinálja az ember.
Meghaltam volna, ha mindezért ráadásul hétvégenként Budapestre kellett volna utaznom, így 8 hónapon át interneten kaptam a tananyagokat és teszteket, csak a vizsgán kellett megjelenni személyesen. És nagyon komoly vizsga volt, nagyon észnél kellett lenni, puskáról szó sem lehetett. Úgy volt beállítva, hogy ha alaposan felkészültél, akkor éppenhogy belefértél az időbe.
Mindemellett nem feltétlenül az OKJ-rendszernek vagyok hálás, hogy továbbképezhettem magam, hanem a távoktatás lehetőségének. Ha egyszer rászánnám magam, hogy újra egyetemista legyek, távoktatásban lennék csak hajlandó rá.

igazságos 2012.09.21. 10:30:11

Így van. MINEK.

Csak azért csinálják a hülyék, akiket sehová sem vettek fel, hogy kapjanak érte pluszpontokat, vagy beszámítsák a főiskolák, egyetemek.

Egy kerülőút azoknak, akik semmit nem tanultak érettségi előtt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.21. 10:31:51

@d.hardman: Te ismered az OKJ képzések tananyagát, a képzési helyek felszereltségét, néhány oktatót és esetleg a munkáltatók elvárásait? Mert ezek kellenek a teljes képhez.

Azt ugye tudod, hogy a diákok jelentős részét a munkaügyi központok vezénylik OKJ képzésekre és sokuknak problémát okoz az írás-olvasás is?

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 10:33:41

@Kakimaki0123456789:

Milyen piaci szabályozásról beszélsz? Ezek a magáncégek az állam csöcsén élnek, hiszen az állam ismeri el ezeket a bizonyítványokat. Éppen ezért nem a tudásért, hanem a papírért iratkoznak be az emberek ezekre a tanfolyamokra, mert bíznak benne, hogy Papirisztánban majd el fognak tudni vele helyezkedni. Így aztán megy az átrugdosás. A minőség pedig azért fos, mert mivel a papír kell az embereknek, ezért az iskolák érdekeltek abban, hogy tanárt is olcsón szerezzenek, pl. egy programozó tanfolyamra nem fognak kifizetni egy versenyszférában dolgozó programozót, hanem olyat keresnek, aki olcsón vállalja. Nyilván az vállalja olcsón, aki nem ért hozzá, mert ha értene, sokkal többet tudna vele keresni.

És nem kell ismerni az összes OKJ-s képzést ahhoz, hogy az ember ezt lássa, elég csak néhányra ránézni, megvizsgálni a motivációkat, ki miben érdekelt.

De látom neked gondolkodni luxus, és akkor még én szajkózom mások véleményét, ugye?

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 10:36:26

@Kakimaki0123456789:
Egy példa, pl. az állam kötelezővé tette, hogy a boltok tulajdonosának vagy legalább egy alkalmazottnak legyen boltvezetői végzettsége. Szerinted ezek után milyen színvonal volt az ilyen tanfolyamokon, hiszen kit érdekelt az átadott tudás, a papír kellett, és nyilván fizető vizsgázót nem szívatnak meg, ezért extrém hülyének kellett lennie annak, akit megbuktattak. Ha ez neked szabad piac, akkor húzzál Észak-Koreába, az még szabadabb.

NGabor 2012.09.21. 10:39:02

Érintésvédelmi, villámvédelmi vizsgálathoz, vagy feszültség alatti munkavézéshez stb. külön minősítés kell. Ehhez először villanyszerelőnek kell lenni, majd különböző regisztrációk ahhoz, hogy egy aláírást egy sablon papír aljára el lehessen helyezni. Van amihez mestervizsga szükséges. A villamosmérnök diploma nem egyezik meg a villanyszerelő képesítéssel, és nem pótolja kötelező szabványismeretet sem. Szóval most 30+ életkorral nem lehet a munka mellett szakmunkás képzőbe járni, hogy a legelső villanyszerelő OKJ papír meglegyen, ami semmire nem jó, de mindennek az alpja.

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 10:40:04

Ja, és egy okj-s iskola vezetője mesélte, hogy nekik a válság óta nem hogy rosszabbul, hanem egyre jobban megy, mert egyre többen iratkoznak be a tanfolyamaikra. Ők persze meghirdetik a tuti szakmákat, hogy majd el fognak tudni helyezkedni vele a munkájukat elvesztett emberek, közben a valóságban pont ennek a cégnek a tanfolyamai semmire sem jók, akik tanítanak pont azért teszik, mert ők sem kaptak normális állást abban a szakmában. Szóval nem más ez, mint az elesettek lehúzása.

Mike36 2012.09.21. 10:41:06

kell a képzetlen nép a munkaszolgálatra

éppen ma hallom a hírekben, hogy Hódmezőn is kidobálják az embereket az önkormányzatból, és jönnek az olcsó munkaszolgálatosok. Végülis Pirikének sem kell köztisztviselői/közalkalmazotti bér, elég neki a 47k, amiből prímán meg lehet élni

commando 2012.09.21. 10:41:27

Célszerű lenne két dolgot elválasztani egymástól! Az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) egy regiszter, mely felsorolja a ma Magyarországon megszerezhető képesítéseket, szakmákat. Ehhez társul a Központi Program és az SzVK (Szakmai Vizsgakövetelmény). A probléma nem az OKJ-val van, hanem a központi programokkal és a képzéssel, valamint úgy tűnik, hogy a vizsgák "komolyságával" is. Tehát az OKJ-t nem igazán kell hibáztatni, az csak egy felsorolás, olyan számkódokkal, melyek jelzek az egyes szakmák tanulásához szükséges végzettségeket, ill. az elnyert képestíés szintjét... stb.

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 10:42:57

@FreeWilly!:
Nem OKJ kell, hanem szabad piaci verseny. Ha egy iskola csinál egy tanfolyamot, ne azon múljon a szerzett tudás, papír, stb. értéke, hogy az állam elismeri-e, hanem azon, hogy a piac mennyire ismeri el a képzést.

Szóval nem kell OKJ-s képzés, egy képzés akkor is lehet jó, ha a kimenete csak egy nem akkreditált papír, de olyan tudást ad, amivel tényleg el lehet helyezkedni.

Mike36 2012.09.21. 10:43:16

írni kellene egy kiskátét, Nagy Lajos módra

- És az önkormányzatokból kirúgják az embereket?
- Bizony ki
Így hogy lesz meg az 1 millió új munkahely?
- Erős akarattal
- Meg lehet élni 47k-ból havonta?
- Primán

Mike36 2012.09.21. 10:46:19

@teglagyar3: szegény Sodi, én sajnállak :(

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 10:46:48

@Nu Zajec Pogodi:
Egyáltalán nem igaz, hogy általában az OKJ képzések gyakorlat orientáltak lennének. Pl. az általam említett boltvezető képzés csak elméleti. Ahol meg van gyakorlat, az általában olyan gyorstalpaló gyakorlat, hogy sokra nem mennek vele.

Viktus 2012.09.21. 10:50:05

Lehet mondani, hogy nem ér semmit az OKJ csak azt max. olyan mondja akinek fogalma sincsen a jelenlegi magyar helyzetről.

Nézzünk egy gyárat kell targoncás hiába tud Józsi prímán targoncázni, ha nincsen szép fényképes papírja róla nem alkalmazhatják, mert mindjárt büntetik őket is munkaügyi ellenőrzésnél, és így tovább ...
Viszont Józsinak mivel targoncás minek kell mondjuk egy évig OKJ szarra járni több százezerért, mikor az az egy kis fényképes igazolvány kell neki amivel aztán keres a gyárban 70-80 ezret ...

nemsirunk 2012.09.21. 10:51:33

Akkor most már csak az a kérdés, hogy hogy fognak jó szakemberek, mérnökök képződni? Mert nyilván iskolában nem lehet megtanulni semmiféle szakmát, de azért alapokat adhat. Minden szakmát a munkahelyen lehet megtanulni, de néhány nagyvállalaton kívül más (kisválakozás) nemigen képes arra, hogy akár évekig képezzen valakit, akit majd azután esetleg fog is tudni használni valamire.

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 10:51:36

@Crescence:
Nem mindegyik szar. Igenis utána kell járni hol milyen tanárok tanítanak, adnak-e tudást is a papír mellé. Sajnos a rendszer abban teszi érdekeltté az iskolákat, hogy papírgyárként működjenek. Ezen egyéni szinten úgy lehet változtatni, hogy nem csak a papírt nézzük.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.21. 10:51:40

@NapiKamuhír: @Crescence: A felsőfokú szakképzések indításához felsőoktási intézmény kell. Vagy ők szervezik teljesen vagy a tananyagot és az oktatók egy részét adják, miközben mondjuk egy középiskola szervezi a képzést.

Szerintem a legtöbb kommentelő (én is) a középfokú OKJ-ra gondol.

NGabor 2012.09.21. 10:51:59

@NapiKamuhír: Az OKJ abszolút nem alternatívája a felsőoktatásnak. A felsőoktatásban szerzett pl építész diplomával lehet tervezni csillogó palotákat, vagy gyárakat stb, de ha kimegy terepre bizony nem vezetheti a targoncát, nem hegeszthet, nem szerelhet gázt, nem építhet falakat szakirányű képzettség nélkül még akkor sem, ha ő oktatja az OKJ tanulókat anyagszerkezettanra.

Mahesha 2012.09.21. 10:54:15

Két OKJ-s informatikai képzésre jártam 10 éve. Olyan iskolában volt a képzés, ahol a tanárok nagyobb része színvonalas órákat adott. Előtte egy évig jártam a GDF-re, összehasonlíthatatlanul több gyakorlati ismeretet szereztem meg az OKJ-s tanfolyamon. A vizsga után felhívták a figyelmünket arra, hogy ez nem jelenti a tanulás végét...
Bőven el tudom képzelni, hogy nem minden képzésen megfelelő a tanárok hozzáállása és ez nagyban befolyásolja azt, hogy a papír ér-e valamit vagy sem...

macska69 2012.09.21. 10:54:22

Én végeztem pár OKJ-s tanfolyamot és adott olyan tudást, amivel remekül tudtam érvényesülni. Mikor melyikkel. Lehet a szinvonalát szídni, de az is tény, hogy ma nem lehet álláshoz jutni úgy, hogy csak bemondod, hogy te ehhez értesz, ebben jó vagy, hiába van tényleg úgy. Nem, itt inkább papírod legyen, még ha nem is vagy olyan túl jó benne.
Amúgy pedig tényleg agyatlan zombikat akarnak kitermelni "kormányék", akiket iszonyú kevés pénzen lehet sanyargatni és ahhoz is buták lesznek, hogy szóvá tegyék. Siralmas, merre megyünk...

igazságos 2012.09.21. 10:56:32

@Mahesha: hát, ha te kibuktál a GDF-ről, akkor megértelek, hogy az OKJ-s jobb...

Mahesha 2012.09.21. 11:01:29

@igazságos: nem kibuktam, hanem abbahagytam, mert nem láttam értelmét. Ma 3 idegen nyelvet beszélek _folyékonyan_, MCSA, network+ LPIC L2 papírok is vannak az OKJ mellé (jó, persze, az MSCA xar, de a többi korrekt). Nem gond az elhelyezkedés. És arra igen jó volt az OKJ-s tanfolyam, hogy megismerjem annyira az IT-t, hogy tudjam ezzel (is) akarok foglalkozni.

NapiKamuhír 2012.09.21. 11:02:38

@online távmunkás: igen, a volt iskolám a Pázmánnyal van együttműködésben, át is jártunk Piliscsabára. Az tuti fsz-es képzés volt.

GiaMarie 2012.09.21. 11:04:04

@Kőmíves Kelemen: Ugyanakkor ott az én szakmám,szállítmányozás-logisztika.Ezt gyakorlatilag csak OKJ-n lehetett tanulni eddig is,nem volt rá iskolai képzés (úgyértem,ügyintéző).Egy logisztika szakágas közgáz diplomával senki nem fog beülni CMR-t pecsételgetni,ugyanakkor ez pl olyan szakma,ahova csak papírral vagy gyakorlattal vesznek fel,mert egy rosszul kitöltött fuvarlevél,vagy vasúti rakszelvény több ezer EUR-ba is kerülhet,és nem csak annyi történik,mint a legtöbb esetben,hogy ejnye-bejnye,meg rengeteg plusz munka valakinek a betanuló kollega hibája miatt.Mondjuk itt halkan jegyzem meg,én örülni fogok,ha megszüntetik,mert onnantól az én papírom rögtön többet fog érni.De persze ettől még rohadtul nem jó ez így...

bucbuc 2012.09.21. 11:09:29

@Belagezapista: Pontosan, nem egy szakmából tudok olyan elképesztő tantervet, hogy beszarás. Még itt is abszurd. A gyakorlatra jövő diák SEMMIT sem tud, SEMMIHEZ sem ért az adott szakmából (informatikai részterületei).
Ezek az iskolák meg felnyalják a támogatást a gyerek meg 26 éves koráig végzi ezeket a semmire se jó papírgyárakat.

Rwindx 2012.09.21. 11:10:38

@nemsirunk: nah, OKJ-ban képzeled el a mérnökképzést?? Ne vicceljünk már ilyennel...

hááááát 2012.09.21. 11:11:05

Bátyám kiváló a szakmájában , de sehol nem alkalmazták papír nélkül. OKJ-s elvégez, papír megvan, 250000 ft nettó havonta. Addig meg ette a penész. Szóval kell az OKJ-s azoknak akiknek nincs 3-4 évük szórakozni egy papírért.

bucbuc 2012.09.21. 11:11:19

@mzsuzsi: Több értelme van az biztos.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.21. 11:14:40

@teglagyar3: A harmadik világháború már javában zajlik, csak nem fegyverekkel, hanem pénzzel.

A témához szólva, kevés OKJ-t ismerek, ami az elhelyezkedés biztonságának érzésével ruházhatná fel az embert. De ha belegondolok, ugyanez igaz a diplomákra is, a mesterképzésem ismeretek terén tök jó volt és már egészen másként látom a világot, de csak az alapdiplomámra van minimális keserlet. Szomszéd csajszinak van már 4 OKJ-je, a dunaújvárosi főiskolán szerezte, most, hogy elmúlt 23, a McDonalds tárta nyílt karokkal.

lilly.alien 2012.09.21. 11:16:54

Tényleg afelé tartunk, hogy a 10 millió megvezetett birka országa legyünk. Ezeknek úgy tűnik, nem kell a művelt ember. Mert ha okos az ember, rájön dolgokra, és akkor a rendszer ellensége lesz.

Amúgy az írás jó. De. Jómagam is okj-képzésen veszek részt. Egyetértek azzal, hogy sokaknak ez egy utolsó szalmaszál, hogy valamit tanuljanak. De nem kár érte. Így is drága, később is drága lesz, de borzasztóan gyenge a színvonal.

Tapasztalat nélkül - ami miatt megy a sz*rrágás az állásinterjúkon - sem az okj, sem a diploma nem lesz több, mint poháralátét.

Példa: mérlegképes képzés 1-1,5 év, alsó hangon 170 ezer, kb. 300-350 óra. Jövőre 4 év, több mint 300 ezer, kb. 1000-1200 óra.

Állásinterjúkon pedig mi az elvárás?
- 3-5 év szakmai tapasztalat (pályakezdőktől elvárás...)
- 2-3 idegen nyelv ismerete legalább középfokon (angol, német és még egy európai...)
- És dolgozzál legalább a minimálbérhez közeli szinten napi 12-14 órákat...

]{udarauszkasz 2012.09.21. 11:21:37

en 8 evet vertem el ilyenekre, aztan elvittek katonanak, es semmi se lett belole.
Itt tenyleg arra megy ki a jatek, hogy egy segedmunkas generaciot neveljenek ki, akik olcson meloznak, es megeszik a szemet kajat.

dunaparti 2012.09.21. 11:22:32

Mégis milyen emberek kellenek Orbánnak?
-az iskolákban megszűntetik az osztályozást, elég ha bejárnak.
-OKJ minek, szakmát minek tanulni, elég a bunkók.
-a felsőoktatás inkább ne is beszéljünk, pénzük úgy sincsen hozzá.

Elstron 2012.09.21. 11:23:20

@Member: Ha nem büfé-ruhatár szakos alapdiplomád lenne, akkor azzal is el tudnál helyezkedni. Nálunk az egyetemen sírnak a tanárok, hogy a cégek elszipkázzák az embereket BA után, és alig megy valaki mesterre.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.21. 11:29:23

@Elstron: Vártam az első hülyét, szociális munkát végeztem és jelenleg családgondozó vagyok, éppen azt tapasztalom, hogy az esetek nagy részében egyszerűen kihalásos alapon megy a dolog és akkor is kapcsolatokon át lerendezik, vagy megoldják a dolgot egy mentálhigiénés asszisztens felvételével.

Nem higgyük már nagyképűen, hogy mindenki bölcsésznek ment.

sanyix 2012.09.21. 11:29:33

okj nem volt olyan rossz, programozó okj-m van, és hát értelmesebb és relevánsabb és sűrűbb volt az anyag mint a főiskolán... Nem is kicsit.

The Lost Soul (törölt) 2012.09.21. 11:29:36

gondolom, a posztoló is erőteljesen érdekelt az okj-s rendszer ilyetén fenntartásában, akár óraadóként, szervezőként vagy más módon...

Netuddki. 2012.09.21. 11:37:30

Az orbán tegnap a magyar szakemberekről papolt az Opelben. Szerintem azt hiszi a parasztya, hogy a magyar szakember csak úgy terem ha sokat öntözik...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.21. 11:41:16

Annyi értelme azért van, ahogy vannak büfé szakok az egyetemeken, úgy vannak kamu okj-s képzések is.

Henrik92 2012.09.21. 11:41:29

@igazságos: a legrosszabb érettségim 72%-os, Matek, Töri 80% fölött van. Igenis tanultam érettségi előtt. De hála annak, hogy tavaly csökkentették az államilag finanszírozott egyetemisták számát nem sikerült bejutnom az egyetemre. Illetve felvettek volna a Corvinusra is de csak fizetős szak-ra. Mivel apám egyedül nevel engem és a hugomat 3 műszakból nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy elmenjek egyetemre. A diákhitelben meg nagyobb kockázatot vállalok mintha kaszinóba járnék. Igen dolgoztam a nyáron de a diákmunka bérezéssel a saját ruháimat és tanszereimet tudtam megvenni. Rengeteg fiatalt tudnék mutatni aki igenis okos, művelt, intelligens csak épp szegényebb körülmények közt él. Az OKJ-s képzésen lévő osztálytársaim 50% ugyanúgy járt mint én. És nem ítélem azokat a hülyéket akikkel 5 évig 1 osztályban voltam és mindig pótvizsgával jutottak át a következő évfolyamba és alig tudtak 50%-os érettségit írni mégis egyetemen ülnek mert tehetősek, csak szimplán felháborít , hogy az egyetem pénzt kér nem értelmet , később a hozzád hasonló látásmódú emberek leszólnak minket, hogy tudatlan barmok vagyunk egy semmire való OKJ-val...

kyanzes (törölt) 2012.09.21. 11:45:26

@fric: Maradjunk annyiban, hogy abból lesz hozzáértő szakamber egy területen, akit érdekel az adott terület. Végezzen bárhol.

dunaparti 2012.09.21. 11:46:29

@kovi1970: Orbánnak gyerekek kellenek, akik a Puskás Fociakadémiáján nevelkednek. Többiek le vannak szarva.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 11:59:55

Baszki, értekeznek itt 80+-an az OKJ-ről, és senki de senki nem is tudja, mi az. Urak, az OKJ nem az iskolarendszeren kívüli oktatást jelenti, szép reggelt! Az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) tartalmazza a tanulható szakmákat, illetve azok moduláris felépítését. (magyarul: kimondja, hogy van olyan szakma, hogy géplakatos, új OKJ úgy nevezi, ipari gépész, és megmondja, hogy a fémek alakításától a műszaki dokumentációig milyen ismeretek, modulok tartoznak bele). Az adott OKJ-számnak (szakmának) megfelelő Központi programok meghatározzás ISKOLARENDSZERBEN az egyes óraszámokat, a szakmai és vizsgakövetelmények pedig a kimeneti számonkérés módját és tematikus tartalmát. Azaz: ha valami 8. után egy szakképző iskolában mondjuk idén megkezdte a szerkezetlakatos szakmát, akkor a 315212410000000 OKJ-számú KP és SZVK szerint folyik a képzése, 3 év alatt.

Tény, vannak olyan ráépülések amelyeket CSAK iskolarendszerben lehet megszerezni (ilyen például a gépi forgácsoló alapképzésre épülő CNC-esztergályos), és vannak eleve nem iskolarendszerre adaptált szakmák (pl. protokoll-ügyintéző), de ezekből van kevesebb.

Arch$tanton 2012.09.21. 12:09:19

Megfelelő intézményt kell választani és a kapott tudás is minőségi lesz egy OKJ képzésen. Egy év alatt több használható tudást kaptam OKJ-n mint a főiskolán 2 év alatt, ott csak a száraz, az életben nem hasznosítható elmélet ment, meg a lehúzás a tanulmányi osztályon keresztül...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 12:15:40

@dunaparti: pontosan szerinted hol is szüntetik meg az osztályozást? Ja, sehol. Ez megint egy baromi félreérthetően tálalt dolog. A valóság ezzel szemben:

2010. óta van ÚJRA lehetőség nyiolcadik után közvetlenül szakmát választani (azaz nem kell 9-10.-ben 2 évet elücsörögni, hogy aztán 2 évet tanulhasd a szakmát, azaz megszűnt a 2+2 éves rendszer (még pontosabban: idén MÁR nem indíthatók). Na most, aki 8. után tanul szakmát, azoknak az alapesetben két éves szakmai tartalmat 3 év alatt kell elsajátítania, merthogy NÉMI közismeretet azért (összesen 969 órát, de ez állítólag 1200 órára fel fog menni) azért visszacsempésztek nekik a szakmai ismeretek (elmélet és gyakorlat) mellé. Mellékszál, de szerintem ez közismeretből sok. A lényeg: a közismereti tárgyak nem hagyományos matematika, irodalom és hasonlók, hanem amolyan projekt-alapú módszerekkel feldolgozható közéleti, életvezetési, civilizációs ismeretek, némi alapvető számolás, hasonlók (azaz a csekkitöltéstől a parlament felépítésén át az évszakos ciklusok megfigyeléséig, ide értve a családi szerepeket, stb, mindenféle dolgot tanulnak, nem hagyományos formában.). Na most, TERVEK szerint ezek az ismeretek nem lesznek KÖTELEZŐEN osztályozandók (azaz: ha a tantestület úgy dönt, akkor EZEKRE a közismereti dolgokra csak megfelelt és jól megfelelt minősítést ad ki). Lehet, hogy végül EZEKET a tárgyakat KÖTELEZŐEN nem fogják osztályozni. EZ nem vonatkozik sem a szakmai elméletre, sem a szakmai gyakorlatra. Az meg végképp hülyeség, hogy be sem kell járni, hiszen a hiányzást éppen ettől az évtől még szigorúbban kell venni, most már az oktatási hivatalt is értesíteni kell (a szülő, a jegyző, a családsegítő mellett) a hiányzásokról.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 12:19:32

ha jól értem, a kommentelők szóhasználatában az OKJ valamiért a tanfolyam szót helyettesíti? Azért ennek okai érdekelnének, mert kb. olyan, mintha a KRESZ szóval helyettesítenénk holnaptól a kátyú szót, és mindenhol elmondanánk, hogy a Bálicsi úton elég szar a KRESZ.

Tyrion Lannister of Caster 2012.09.21. 12:19:53

@teglagyar3: A gyógyszert láthatóan ma reggel nem adagolták a nővérkék...

hopptarisznya 2012.09.21. 12:22:40

Az OKJ arra jó, mint megvenni a heti lottószelvényt. Reményt ad. Lehet álmodozni, hogy mi lesz ha majd bejön. De a többségnél semmi nem lesz. Én a felénél abbahagytam. Pénz és főleg: időpocsékolás volt. (IT területen)
A lényeg A TUDÁS. A papír (a diploma is) nem sokat ér már egy normális cégnél. Persze első körben ez alapján hívnak be, de ahol értelmes a HR-es (vagy a kisfőnök) ott a CV-nél sokkal többet ér a referencia rovat, mint az x darab diploma. Márpedig ha valaki szereti a munkáját, akkor a munka megtalálja őt. És a kisebb feladatokból egyre nagyobbak lesznek, amiket aztán már lehet lobogtatni, ha az ember beadja a derekát és egy céghez megy dolgozni beosztottként.

agyameldobom42 2012.09.21. 12:25:53

OKJra eddig is csak az ment, akinek papir kellett. Most majd tobbet fizet az amugy tokeletesen felesleges papirert, mint eddig.

igazságos 2012.09.21. 12:30:44

@Mahesha: ja, így utólag már én is tudok terelni. Nem végezted el = hülye voltál hozzá, nem szégyen bevallani.

Jaj, abbahagytam, nem láttam értelmét, akkor mi a fenének választottad a jelentkezési lapodon? Kifogás.

A lényeg meg az, hogy egy szerinted szar iskolát se tudtál elvégezni, míg az OKJ-s képzés nálad az etalon. Értem.

GDF -es 200 diák közül 10 államvizsgázott a megadott évben. Ott is sorra buknak a hülyék egy év után.

Van, aki 2005 óta képtelen elvégezni, államvizsgázni ott is.

Egyébként akinek papír kell, szintén a GDF-re megy, oszt ott szembesül azzal, hogy nem adják azt olyan könnyedén, mint ahogy a híre megy.

De tudom, GDF-et összehasonlítani az OKJ-ssal, és még az OKJ-st jobbnak titulálni, ehhez kell ÉSZ.

HgGina 2012.09.21. 12:32:32

@Nu Zajec Pogodi: Biztos igazad van. Ezért nem találtunk egyetlen embert sem, aki az állítólag megtanult szakmájához értene.
Sajnálom, de kontárokat meg nem alkalmazunk. Akkor sem, ha diplomás, akkor sem, ha "csak" szakmunkáspapírja van.
Viszont alkalmazzuk, ha érti a szakmát, és megfelelően lojálisan viszonyul a cég jövőképéhez és követelményrendszeréhez. Fél éve három munkahelyünk van, amire képtelenség embert találni. Sebaj.

igazságos 2012.09.21. 12:33:49

@Henrik92: akinek van kapcsolata, és pénze is, az hülye lenne hatvanezret (pontosan mennyi?) kidobni egy képzésre, mikor megteheti, hogy egyetemen, főiskolán fizetős képzésre, ahol a hülyéket is átrugdalják egy kettessel, diplomát szerez, mert kell a munkahelyen.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 12:34:12

@hopptarisznya: aha... erősen várom a listát azokról a cégekről, ahol hegesztő munkakörbe felvesznek embereket, referencialista alapján, hegesztő végzettség nélkül.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2012.09.21. 12:35:19

Forintot nem ér az ókájé.

2005-2006 körül jártam ilyen szarra, pont arra volt jó, hogy ne legyek munkanélküli, másra nem, akkoriban IT-s szakon DOS parancsok, html szerkesztés jegyzettömbben stb. baromság, persze első órán érdekességképp jó lett volna, de amúgy minek?A fél osztály nem ismerte a számítógép felépítését, meg egy op rendszert sem tudott volna feltenni, de nem baj, következő órán dolgozat DOS parancsokból!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 12:38:55

@igazságos: megint ugyanaz a csúsztatás: MELYIK az a munkakör, amit egyenértékűen OKJ-s szakmával VAGY hasonló diplomával lehet betölteni? Már bocs, de nem értem, mert szerintem a gépészmérnök mondjuk közlekedés szakiránnyal nem egyenértékű a karosszérialakatossal, mármint abban az értelemben, hogy nem ugyanarra a munkára alkalmazhatók...

ugyanaz a sanda egybemosás, mint amikor azt állítja pl. jelenlegi kormányunk, hogy ha csökkenti az egyetemi férőhelyek számát, a tanulók majd jól elmennek szakmát tanulni. Teljes komolysággal elhiszi bárki, hogy valaki azt mondja, "nem vettek fel germanisztikára, úgyhogy elmegyek inkább virágkötőnek/asztalosnak/esztergályosnak?"

ehhhehehheh

igazságos 2012.09.21. 12:41:33

AKINEK MEG VAN PÉNZE, AZ MEGFIZETI AZ EGYETEMET.

Okj-s képzésért, ha jól tudom adnak kemény 55 pontot (a maximum).

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2012.09.21. 12:43:05

A legjobbat kihagytam; hálózat órán ip cím számítás orrvérzésig :D. De, hogy két nyamvadt gépet miként lehet összekötni hardveresen, majd szoftveresen, semmi :D.

2012.09.21. 12:43:43

tisztelet a kivételnek, de a legtöbb OKJ-s ismerősöm azért jár ilyen képzésre, mert nem jött nekik össze az kinézett egyetemi szak, aztán a semminél több, de nem sokkal.

a legtöbb kurzusnak tényleg semmi értelme:
- hasonló főiskolai/egyetemi végzettséggel se lehet jól elhelyezkedni.
- csak a gyakorlat mellé kell egy rohadt papír, az előírások miatt.

igazságos 2012.09.21. 12:43:57

@vészmadár (pica pica): de látod, van itt is, aki elhiszi.

igazságos 2012.09.21. 12:49:30

Inkább a NYELVVIZSGÁRA, és a nyelvtanításra koncentrálnának.

ördöngös pepecselés 2012.09.21. 12:49:54

El kell menni CNC forgácsolónak, vagy CAD-CAM kezelőnek (tervező). 1-2 évesz képzések vannak, és a kezdő fizetés NETTÓ 150 fölött van, a LEGSZARABB cégeknél is.
És ez a kezdő fizetés. És csak úgy kapkodják az esztergályosokat meg a marókat az összes ipari cég.

De az a gusztustalan szarrágó bőgés amit itt előadtok az csak ballib huhhogás, semmi több.

CNC gépkezelő, AutoCAD, ez a 2 kulcsszó...

2 éves képzés minimum 150 ezer nettóért, szerintem kurva jó.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 12:50:25

@igazságos: erősen az a véleményem, hogy itt érettségin alapuló, jellemzően az ügyvitel/adminisztráció szakmacsoportba tartozó technikusképzésekről folyhat a diskurzus. Ott esetleg el tudom képzelni, hogy nem jött be a közgáz, akkor addig csináljunk egy pénzügyi előadóit, vagy valami hasonlót, vagy üssük el az időt 1 év protokoll-ügyintézőivel. Sztem az OKJ-ban az ilyen szakmákból van kevés (sztem 30-40 max a régi 800ból, vagy az új szerinti négyszáz-valamennyiből.)

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2012.09.21. 12:51:45

@vészmadár (pica pica): Valamilyen kötőjel informatikus :) , soha nem kérték sehol ezt a papíromat egy "jó-jó" -val elintézték, de ne legyek igazságtalan; a World meg az Excell órák nem voltak haszontalanok(teljesen :D) .

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 12:52:42

@Balibgeczyk: kétoldalú ez a dolog: a CNC-forgácsoló 1 éves képzés, érettségire épülően, de tapasztalatból mondom, a legtöbb cégnél nemigen marad meg sokáig, aki előképzettség nélkül, érettségivel lett CNC-s. Nekik ugyanis nincsenek ismereteik a hagyományos gépekről, illetve minimális. Aki mondjuk gépi forgácsoló után 1 év alatt CNC-st is szerez, az valszeg érteni is fog hozzá.

ördöngös pepecselés 2012.09.21. 12:53:22

@Balibgeczyk:
Tulajdonképpen egy vidéki iskolával, ahol kitanulod ezt a CNC dolgot előbb kapsz munkát egy BME-s gépészmérnök, aztán az megszakad a 4 év alatt az egyetemen, te meg 2 év alatt befejezed az OKJ-t.
Ja se matek, se fizika NINCS. Csak tervezés, anyagismeret meg Sinumerik programozás van, meg néhány idióta tölteléktárgy.

De aki meg akar szakadni egy gépészeti egyetemen, az tegye. Magánügy.

Mahesha 2012.09.21. 12:54:24

@igazságos: A GDF-en egy év alatt kb. 45 percet voltam gép előtt. Az OKJ-s tanfolyamokon majdnem állandóan. Nem tudom, hogy milyen ma a GDF, lehet, hogy nagyon jó, csak ezt én már nem fogom megtudni, nem megyek IT-t tanulni semmilyen fősulira, mert nincs szükségem IT diplomára.

A negyedik idegen nyelvet tanulom, tehát síkhülye csak nem vagyok. Igaz, ehhez nem kell nagy "ÉSZ", elég a kitartás, a céltudatosság, a szorgalom.

ördöngös pepecselés 2012.09.21. 12:54:38

@vészmadár (pica pica):
2 éves CAD-CAM képzés (IS) van, és gyakolratilag ugyanaz mint a CNC, mert azt is tartalmazza.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.21. 12:56:36

@Nu Zajec Pogodi: Ezt ugyan így konkrétan nem írtam, de ha figyelmesebben elolvasod, épp erről van szó.

gabcigirl 2012.09.21. 13:00:22

@HgGina:

Azt elhiszem, hogy sok OKJ-s képzés egy petákot nem ér.

De a HR legalább annyira felesleges terület. Tulajdonképpen egy csomó félművelt, arcoskodó, középszerű, közhelyeket puffogtató nő akadályozza az álláskeresők és a cégek egymásra találását. Tipikus töltelékállás középszerű, de azért irodai munkát kedvelő embereknek.

Ráadásul amilyen arcoskodónak tűnik a cégetek a leírásod alapján - vsz. 0 forint havonta irreális követelmények fejében - szerintem a munkavállalók lazán elvannak nélkületek. Bocs.

jankenudli (törölt) 2012.09.21. 13:01:22

Teljesen igazatok van, az OKJ sima lehúzás. Gyakorlati helyet vagy neked kell szerezned, vagy (nem mindenhol) nagyon durva áron számolnak fel. A tananyagot könnyen összeszedheted az Internetről, csak épp papírt nem ad az egyéni tanulás. Szerintem "közelállók" jutalma volt ez. Egy időben nem is lehetett más tanfolyamra járni a munkaügyi központok által támogatva, mint biztonsági őr, alap nyelvtanfolyam és ECDL. Hát ez sikeres karriert biztosított valószínűleg... :(

Anti Anyag (törölt) 2012.09.21. 13:03:35

@Mahesha: A GDF arra apellál, hogy te otthon 12 órákat ülsz gép előtt, az OKJ pedig ezt alig várja el, megtanít a tanteremben pld. a Word-re.

Tanítottam egy GDF-es csákót, a szülei fizették a nem kicsi óradíját. Nem azon csodálkoztam, hogy lusta volt és semmit nem gyakorolt, soha egyetlen HF-et nem csinált meg, nem mindenkinek megy ez, hanem azon, hogy azzal együtt 4-re elvégezte. Pedig az 4 éves.

igazságos 2012.09.21. 13:05:28

@Anti Anyag: most gondolj arra, hogy aki még ehhez is hülye, hogy a GDF-et elvégezze...

Elstron 2012.09.21. 13:07:32

@Member: Na mert a szociális munkás nem hoki szak, ugye? Hagyjuk már...

Egyébként hogy merült fel ez a bölcsész dolog? Több munkanélküli építészt ismerek, mint bölcsészt. Ez is valami urban legend.

@lilly.alien: A kettő közül az egyik, de valójában nem tök mind1? Használható képzésre kell járni, és nem seggbe dugott fejjel választani.

igazságos 2012.09.21. 13:07:57

@Mahesha: akkor azért mégis fájnak a mondataim, mert igazak, és magadra vetted.

Nem kell reklámoznod magad tovább, elhisszük, hogy okos OKJ-s vagy.

jankenudli (törölt) 2012.09.21. 13:09:45

OKJ-s futballista tanfolyam van? :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 13:11:41

@Mojzes Pál: WORD:)

Amúgy mire mostanra rájöttem, hogy a TANFOLYAMOKról folyik a beszélgetés, ehhez annyit: vannak olyan szakmák, amelyeknél a tanfolyamon (nem iskolarendszerben) szerzett bizonyítványt semmibe nem nézik. Annyi hegesztőt fosnak a tanfolyamok, akiknek 15%-a már jól hegeszt csak kellett a papír, 85%-a meg azt hiszi, a 3 hónapos hegesztő tanfolyamon, összesen 200 óra se gyakorlattal ők majd jó kis hegesztői állást kapnak, hogy a cégek lassan már próbahegesztést sem csináltatnak az ilyenekkel. Van hat stóc tanfolyamos bizije gépészeti szakmacsoportos szakmákból (szerkezetlakatos, hegesztő, szerszámkészítő, stb.), de egy egyenes varratot nem bír megszülni fogyóelektródás eljárással. Nyilván ennek fő oka az, hogy a hegesztő szakma amúgy iskolarendszerben kb. 2400 óra gyakorlatot ad.

Aztán van olyan szakma is, ahol - legalábbis azoknál a cégeknél, akikkel én kapcsolatban állok - a tanfolyamos bizonyítvány majdnem egyenértékű az iskolaival, ilyen például az élelmiszer- és vegyiáru-eladó szakma.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 13:13:54

@Balibgeczyk: megnézem én azt a CNC-st, aki nekiáll mondjuk egy CNC-marót programozni, miközben nincs forgácsolási ismerete, és fogalma sincs, mi az az oldalazás, mekkora előtolást használhat egy adott anyagtípusnál, stb...

ördöngös pepecselés 2012.09.21. 13:14:59

@vészmadár (pica pica):
Ezt elvileg megtanítják azalatt az 1-2 év alatt.

Mahesha 2012.09.21. 13:20:22

@igazságos: tudod mit veszek rossz néven? Hogy leírom a SAJÁT tapasztalatomat és jön ez. Okosfijúcska.

dr Smittpálelnökúr 2012.09.21. 13:23:15

OK, szart sem ér.

De akkor hogy a retekbe' lehet majd felnőtt fejjel szakmát tanulni, amiről papírt is adnak???

GiaMarie 2012.09.21. 13:24:44

Az OKJ-s képzéseknek egy értelme azért mégiscsak volt: nálunk pl anno nagyon sokan végeztek valamilyen vegyész,biológus,laboráns,stb szakot,mert volt a városunkban egy gyógyszergyár és jónéhány vegyi üzem.Aztán hopp,eltelt 10-20 év,és a gyógyszergyár is,a vegyiüzem is elköltözött.Itt álltak olyan emberek,akiknek még talán (ebben nem vagyok biztos) érettségijük sem volt,"csak" valamilyen vegyipari szakmunkások voltak.Átlag 40 évesen,még ki nem fizetett lakáshitellel,kisgyerekekkel súlyosbítva.Na,ezek nem éppen a mobil munkaerő ismérvei.Ráadásul ezek az emberek még csak hülyének sem mondható,hiszen egy laborasszisztens az mégsem egy félírástudatlan valaki.Ugyanakkor ezekkel a szakmákkal semmi más lehetőség nincs 50km-s körzetben,mint a helyi kórházba menni pisimintákat vizsgálgatni minimálbérért,ez is csak kihalásos/ protekciós alapon.Na,nekik pl nagyon jó volt az OKJ,mert a gyógyszergyár is úgy épített le,hogy támogatta az átképzésüket.Akkor még szerencsére voltak ilyen képzések,és mostanra sokan új,használható szakmákkal gazdagodtak,új karriert kezdhettek.Ugyanakkor 40-es emberek,megszokott egzisztenciával,lakáshitellel nem fognak tudni beülni 2-3-4 éves szakképzésekre,még akkor sem,ha netán visszahozzák,hogy a munkanélküli ad egy minimálbérnyi bérpótló juttatást.Ezt a legtöbb család max 1 évre tudja bevállalni,minden megtakarításuk felélésével vagy hitelekkel.73000 forint éhenhalni sok,de megélni kevés.Főleg,ha tankönyveket kell belőle venni,meg diákigazolvány nélkül iskolába járni.

dr Smittpálelnökúr 2012.09.21. 13:25:33

@vészmadár (pica pica): Összefoglalom, amit írtál:

dolgozzon az ember, mellette viszont inkább ne értsen semmihez
Hajrá droidia!

lilly.alien 2012.09.21. 13:52:14

@Elstron: Nem lehet mindenki olyan tehetséges és magas intelligenciájú, hogy ilyen helyre felvegyék. Nem akartam már a te szintedre lesüllyedni... Nem sikerült.

afazekas 2012.09.21. 14:04:01

Korrekció: A felső oktatást Magyar Bálint és Hiller verte szét!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 14:23:16

@Balibgeczyk: elvileg. Valójában viszont ugyanaz a gond: iskolarendszerben egy gépi forgácsoló durván 2400 óra gyakorlatot kap hagyományos gépeken ÉS kézi szerszámokon is, MAJD 1 év alatt durván 800 órányi kifejezetten csak CNC-s programozási ismeretet. EZT vesd össze azzal, hogy nulla műszaki alappal, sima érettségivel, 1 év alatt heti 2 nap gyakorlattal (azaz éves szinten kb. 600 óra) alatt tanul alapokat ÉS gépi forgácsolási ismereteket ÉS CNC-t...

@dr Kangörény: én értelek, de az általános műveltséget az általános iskolának kell megadnia. Vagy te azt gondolod, hogy irodalomhoz, biológiához, történelemhez értő kőművesek a realitás? Főleg, hogy ezeknek a gyerekeknek a nagy része a halálba kíván minden ilyet... Látom, mennyivel szívesebben foglalkoznak a szakmával és mennek aztán dolgozni ezek a gyerekek nyolcadik után, minthogy még két évig bohóckodjanak magyarral és történelemmel. Nem érdekli őket, úgy érzik, nincs rá szükségük, mert kőművesek, hentesek, esztergályosok akarnak lenni, és Petőfi vagy Szép Fülöp már az általános iskolában SEM érdekelte őket...

Nu Zajec Pogodi 2012.09.21. 14:30:22

@Anti Anyag:
Kicsit féreértettél. Azt akartam kifelyezni, hogy a papír az csak egy alap szűrő. A megfelelés úgyis az interjún dől el, ahol a tapasztalat többet számít. Ha nem ezt nézed, akkor a diplomának sincs értéke. Egy rektor mondta (nevet érthető okokból nem mondok): "a diploma nem tudást ad, hanem azt bizonyítja, hogy megfeleltél az államilag elvárt szintnek".

Innentől HR szempontból diploma=okj sajnos

dunaparti 2012.09.21. 14:31:51

@afazekas: Rajtad biztos a H.Rózsa verte szét a felső oktatást. M.Bálint meghagyta felsőoktatásnak.

Nu Zajec Pogodi 2012.09.21. 14:32:58

@Belagezapista:
Nem általábna mondtam, hanem a normális képzésekre gondoltam. Oktatási intézmény és oktatási intézmény között is hatalamas a különbség, mindegy, hogy gimnázium, egyetem, okj központról beszélünk. Ez nem a képzés hibája hanem a képzőjé.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 14:33:15

@Nu Zajec Pogodi: de azért HR szempontból is érdemes tudnod, a jogszabályok értelmében milyen munkakör milyen végzettséggel tölthető be, ugye.

01234567 2012.09.21. 14:48:11

@Viktus: Na komám pont most végeztem el, a targoncás tanfolyamot.Őszintén?Az elméleti oktatás nem volt rossz, az oktató is elég jó volt. A gyakorlat nulla. De igazából, ott talán a 10-20% ha volt aki nem vezetett targoncát életében, ennyi a vizsgához azoknak is elég volt.Kb. 40% volt akit a cég íratott be, profin targoncáztak kellett a papír. 20% volt akinek a papírja 2015-ben érvényét veszti, mivel akkor az OKJ előtti (egyébként 10X-szer komolyabb oktatásokon megszerzett papírok, pl: targoncaszerelő,Szmk.-k.. érvényüket vesztik :) ).De a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a 60% külföldre készült a tanfolyam után. Amúgy a vizsgadíj még egy 37000 ft-os tételt is tartalmazott, targonca jogosítvány címen, ami csak magyarországon kell, és csak a magyar munkavállaláshoz.Az egész tanfolyam így volt 107000 ft, 5 hét+az utóbbi "jogosítvány"-ra 2 hét várakozás. Szlovákiában ez 150 euró, és az 5. nap végén a kezedben a papír...Magyarország én így szeretlek...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.09.21. 14:52:26

@01234567: annyi megjegyzéssel, hogy az a targoncavezetői általában egyben jó homlokrakodótól kezdve közútra is kivihető emelőgépekig elég sok mindenre.

01234567 2012.09.21. 14:53:12

@jankenudli: Nem szoktál magyar bajnokit nézni :)

01234567 2012.09.21. 14:57:50

@vészmadár (pica pica): Tévedsz.Az már külön tanfolyam külön lé. Most vezető üléses, vezető állásos, és gyalog kiséretű TARGONCÁK, a lehúzás fedőneve. És 2015-től csak ez lesz targoncára érvényes. Volt ott egy faszi aki ott hörgött hogy a 3 éve, még nem tudom milyen kategóriák szerint, szerzett papírjára neki azt mondták, élete végéig jó lesz...Na ja, Ungheresi! Ez a jó, nagyon jó!... :D

Gera 2012.09.21. 14:58:23

@vészmadár (pica pica): Az az apróság erősen ellensúlyozza a rövidebb képzési időt, hogy akik érettségizett felnőttként a saját pénzükből beiratkoznak egy ilyen képzésre, azok többségének a hozzáállása az egészhez általában nagyságrendekkel jobb a 16 éves hülyegyerekekénél, akiket kész rémálom tanítani.

01234567 2012.09.21. 15:04:57

@Gera: Tanúsíthatom!Engem is meglepett, mind az elméleti oktatáson, mind a vizsgákon, milyen csend, rend, precizitás volt tapasztalható a "tanulók" részéről. A gyakorlatnál is csak annak színvonala miatt röhögtek sokan, meg morogtak, akik pl. Csepelről még eljöttek, Kőbány borzasztóra, az elsőre, és kiderült kb. 10 perc targoncázásért...

gnme 2012.09.21. 15:06:26

hehe :-D

egyik dolgozónk nem is olyan rég végezte a targoncást

aszta vizsgán volt vizsgafeladat aszongya hogy: meg van adva a gödörnek három mérete és számolja ki mennyi főd jön ki abból

..pfejj
.. legalja

euAgWzgmmtq7K 2012.09.21. 15:13:36

@A fidesz a betegek kiirtására készül: egyik se, de egyébként szerintem a végzettségeimnek semmi köze ahhoz, hogy hogy a lúzer ismerőseid okjval se tudtak szart se. nyilván csak a papír nem elég sehova, IT területen meg különösen

FreeWilly! 2012.09.21. 15:15:33

@Belagezapista:
Az OKJ nem korlátozza a szabadpiaci versenyt. Bármelyik képző tarthat OKJ-s képzést, és tarthatja ugyanazt nem OKJ-sben is.
A munkáltatótól függ, milyen papírral vesz fel, vagy esetleg még papírt sem kér.

salamander 2012.09.21. 15:28:20

Az OKJ egy kalap fos a - már lepusztult - felsőoktatás mellett.
Nem más, mint egy sima intézményesült pénzelszívó berendezés, ami megnyugtatja és magabiztossá teszi a szerencsétlen munkavállalót.
Tulajdonképpen senki nem veszi komolyan az OKJ képzésben szerzett "tudást" mert az egyszerűen 99%-ban nem versenyképes.

Vissza kell állítani a szigorú, és hierarchikus oktatási rendszert!
Azt ahol a tanár akár egy despota mindenek felett rendelkezik az intézmény falain beül.

Milyen buzeráns gondolat, hogy a diák értékeli a tanárt, meg eldönti neki mi a jó?

Fordítva örülünk a lovon, s ez látszik a színvonalon is (nem is szólva a szívlapáttal összevert megalázott tanárokról akit gyermekkorúak tettek hidegre).

***

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 15:45:36

@Nu Zajec Pogodi: @FreeWilly!:

Nem értitek miről beszélek. Igen, vannak jó és rossz OKJ-s képzők, és igen van piaci verseny is. Azonban az egész rendszer államilag úgy van kialakítva, hogy ez a verseny kizárólag árban és könnyűségben történjen, tehát amelyik iskola nem buktat és elég olcsó, az van versenyelőnyben. Tehát vannak kivételek, ahol jó a képzés, de ez nem kifizetődő ebben a rendszerben.

A munkaerőpiac pedig ebbe nem nagyon tud beleszólni, mert azokból válogathat, akik kikerülnek az iskolákból, a képzést viszont mindenki előre fizeti.

Egyszerű lenne a megoldás, néhány állami vagy feltétlenül jogosítványhoz kötendő képzésen kívül meg kellene szüntetni az OKJ-t, és akkor tényleg a piac döntene, mert az állam nem garantálná egyik papírt sem.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.21. 15:47:51

@Elstron: Nálunk a jog volt a leghangsúlyosabb elem, már sistergett tőle az agyam, úgyhogy hoki szaknak nem nevezném, de mint minden elnőiesedett közalkalmazotti terület, ez is lebecsült mind szellemében, mind anyagilag.

Az építészek vélhetően nem lennének ekkora kakiban, ha nem ütött volna be az ingatlanlufi 2008-ban. Azért még mindig piacképesebb, mint az altajisztika vagy a régészet.

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 15:48:41

@salamander:
Nem, felnőtt embereknél nincsen szükség a despota rendszerre. Mesélhetnék történeteket a felsőoktatásból, ahol az oktató a hallgatókon vezeti le az indulatait, méghozzá rendkívül aljas és igazságtalan módon, szándékosan hétről hétre lelki terror alatt tartja őket. Nem, nem a szigorról van szó, a szigorral nincsen semmi gond, azzal van a gond, ha valaki visszaél azzal, hogy bármit megtehet.

baliquez 2012.09.21. 15:50:03

Nem kell OKJ, vagy ha mégis akkor elég ha a kritikátlan karlengető és a betanított bólogató szakmák lesznek benne kizárólag, velük lehet újjáépíteni az országot a világ nyolcadik csodája, a nagysikerű fülkeforradalom után.

Jaffásdöbrögiknek peonok kellenek, tömegesen. Olyan aki a kussoláson kívül lehetőleg SEMMIHEZ sem ért, aki totálisan röghözköthető, aki más országban is csak zsellér lehetne, önérzet- és akaratcsonkolt, lehetőség szerint e-lobotomizált embergépek.

kvadrillio 2012.09.21. 15:51:12

jahhh....ez semmi más, mint hogy pénznyerő automatává alakítják az oktatást.
KÁRTÉKONY FAJÚAK EZEK.

GiaMarie 2012.09.21. 16:01:30

@Belagezapista: Valahogy én sem vágyom rá,hogy valami idióta úgy kezeljen,mintha halmozottan értelmi fogyatékos taknyos orrú 12 éves hülyegyerek lennék.
Volt ilyenre is példa,aki nálunk a cégnél Excelt tanított,és amúgy szerintem általános iskolai infotanár lehetett.Házifeladatot osztott,ami nem is baj.Az már annál inkább,hogy alighanem gépírást akart gyakoroltatni egy kalap alatt-valami általános iskolai feladatnak tűnt,aminek a lényege az volt,hogy több ezer cellát kézzel kellett volna feltölteni.És rohadtul fel volt háborodva,hogy nem csináltuk meg.Egész nap eleve is gépelek.Sajnos a teljes munkaidős állás-kisgyerek-háztartásvezetés tengelyen nem fért bele az életembe 1000 cella kézi feltöltése,majd gyermeteg feladatok elvégzése.Elvileg azért volt ott,hogy megtanítson minket makrókat írni...
És igen,értem,ez általános iskolában úgy működik,hogy a nebulók órák alatt vért pisilve feltöltik TXT-ből a táblázatot,majd másnap jön minden titkok tudója,a szent grál őrzője,a tanárbá' és megmutatja,hogy lehet ezt egy öt soros makróval,és mindenki örül.De felnőtt emberekkel ezt kevésbé szerencsés eljátszani...

kvadrillio 2012.09.21. 16:05:24

"Munkát keresni is tudni kell
2012. szeptember 21., péntek 12:09 InfoRádió
Meghallgatom Letöltöm Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Sokan azért nem tudnak elhelyezkedni, mert egyszerűen nem tudják, hogyan kell munkát keresni - mondta a Fővárosi Munkaügyi Központ kirendeltség-vezetője az InfoRádiónak. Victor Zsuzsanna szerint a munkaadók elvárásai gyorsan változnak, ehhez alkalmazkodnia kell az álláskeresőnek."

..nu, ezt is kivágnám a hóba egy munkaerőközvetítő elé állásra várni !

spion27 2012.09.21. 16:13:05

@Balibgeczyk: mi legyünk a 10 millió cnc-os országa. Maradj már a hülyeségeiddel. Van akinek van ehhez érzéke de a legtöbb ember suta az ilyesmihez, nem való mindenkinek ez.
Persze papiron tök jól hangzik hogy csináld meg, tanuld meg az autocadot de nem úgy megy az ahogy te elképzeled

salamander 2012.09.21. 16:13:57

@Belagezapista:
Igen, de ez nem az általam említett rendszer, hanem az egyes hülye ember hibája. Ezzel együtt is lehetne élni, mert a tanárok tanszékvezetők rektorok azért jól ismerik egymást.
Ez semmiképpen nem a diák feladata (neki kuss a neve és feladata a tanulás).

Egyszerűen meg kell érteni, hogy a "demokrácia" egy rendkívül költséges és működésképtelen alkalmatosság olyan helyeken ahol eredményt akarsz elérni.

Nem véletlen, hogy testünk működésében, a természetben netán a jogrendszerben, a hadseregben ismeretlen műfaj a demokrácia.

Ez az oktatási rendszerre is hatványozottan igaz. persze egy liberálisnak ezt hiába magyarázom mert ő abban érdekelt (főként ha magyar), hogy minden a legszarabb módon működjön de azt tehesse szabadon.
Hát azért itt ne vitassuk el hogy az SZDSZ elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Én emlékszem még 1994-ben a Horn-Kuncze-Pető szerelem első gyümölcsire az oktatásban. Akkor mindenki megdöbbenve figyelte ezeket bérenceket mit művelnek a tanárokkal és az iskolákkal "racionalizálás", és korszerűsítés címén...
Na ennek a levét isszuk mind a mai napig.
(Csak azóta kiment közel 4 középiskolai és egyetemi generáció)

***

Memnon 2012.09.21. 16:21:10

Mind a posztoló, mind a hozzászólók jelentős része féligazságok alapján mond ítéletet.

Elsősorban nem az OKJ a rossz, Az csak a jegyzék amiben tételesen fel van sorolva milyen az állam által szakkepésítések léteznek magyarországon. Hogy milyen hosszú vagy rövöd ez a lista az gyakorlatilag teljesen lényegtelen. Ezen kívül vannak a képzésekhez tartozó szakmai és vizsgakövetelmények meg a képzések egy részére van Központi program is. Alapvetően még ezekkel sincs nagy baj, bár némi igazítás rájuk férne.

Az igazi probléma a vizsgáztatásnál van. A szóbeli vizsga kérdéseket gyakorlatilag az állam adja ki, és ezek minősége a csapnivalótól a kivállóig skálázódik. A tételsor tartalmazza az értékelőlapot is, amin egy csomó olyan szart kell pontozni 1-5 pontokkal mint udvariasság, szövegértés, beszédkészség, nyitott hozzállás stb ilyenekből lehet kapni 20-30 pontot és 51 ponttól már megvan a kettes.
Az írásbeli, interaktív feladatok ugyancsak központiak ezek szórása a szóbelihez hasonló. Némelyik 10 osztályal megoldható mindenféle további ismeret nélkül, a másik véglet meg amikor a feladat fizikailag megoldhatatlan a rendelkezésre álló megszabott időkereten belül vagy egyetemi szintű ismeretet kér számon olyan képzésen ahol a bementi feltétel a 10 osztály!
A vizsgabizottságok sem függetlenek, hiszen az a tanár kérdezi és értékeli a vizsgázókat aki elötte tanította őket és pontosan tudja mire tud és mire nem válaszolni a vizsgázó. Ha olyat kérdez amiről tudja, hogy nemtudja a delikvens rögtön megy a hőzöngés, - hiszen a vizsgázó is tudja, hogy a tanár tudta ezt :) - hogy pofára ment és azért húzta meg mert csak. A vizsgabizottság "független" tagjainak vizsgánként nem jelentéktelen "tiszteletdíját" az iskola fizeti. Ráadásul ezen tagoknak gyakran lövésük sincs a szakmához aminek a vizsgáján jelenvannak.

És akkor a sokat szidott képzők. A jelen rendszerben szabadpiac van. És a jelentkezők többsége papírt akar nem ismeretet. A képzéshez kellenek jó tanárok, órák és ezekre az órákra be kell járni. Mindez viszont pénzbe kerül. Ha a tanulónál a rendezőelv úgy nézki a képző kiválasztásánál, hogy a képzés legyen, olcsó, rövid, és ezen rövid idő alatt se kelljen bemenni a képzőhöz tanulni akkor ezt is fogja kapni. Mind a törvények, mind a vizsgarendszer lehetővé teszi, hogy bizonyítványhoz lehessen jutni így. A Munkaügyi Hivatalokon keresztül maga az állam is a gyors, rövid, olcsó képzéseket keresi. Mert baromi jól mutat az EU-s statisztikában, hogy milyen kevés pénzből milyen sok embert átképeztünk. Aki meg minőségi képzést szeretne nyújtani ennek megfelelő árért és képzési idővel annak nem lesz diákja, sem állami sem magán és csukhatja be a boltot. Kivételek itt is akadnak persze. Magyarországon jellemzően az ügyfél általában a tanuló - esetleg az állam, de ez se jobb - és nem a munkaadó. Márpedig ebben az esetben azok a szempontok lesznek kielégítve az iskola álltal amit a tanuló támaszt. - a munkaadó ismereteket akar, a tanuló viszont papírt úgy, hogy közben ne nagyon kelljen tanulnia se mert az kényelmetlen. Namár most, ha az elvárások ennyire különbözőek, és még szabadpiac is van akkor annak az elvárásai lesznek figyelembe véve aki fizeti a számlát. Ez van.

És ezzel elis értünk a munkáltatókhoz. A többségük úgy képzeli a szakképzést, hogy onnan majd versenylovak fognak kikerülni aki megköti a minimálbéres munkaszerződését, beáll a rajtgépbe és rögtön megfutja a legjobb időt. Ilyen szakképzés a világon sehol nem működik. Egy normális szakképzés úgy nézne ki, hogy az iskolában megtanítják az elméletet és egy minél szélesebbkörű de felszines gyakorlati képzésen is átesik az illető. Kap egy papírt, aztán a Munkaadó szépen a saját igénye szerint továbbképzi, vagy képezteti a dolgozóját. Ez elsősorban nem kisvállalkozói, meg kényszervállalkozói feladat még mielött az egyini vállalkozó fodrász hőbörögne, hogy neki erre sem ideje sem kapacitása. Az, hogy minden munkaadó összes egyéni igényének megfelelő munkavállaló kerüljön ki az iskolából, ez nagyjából a lehetetlen kategória. Ilyesmire az intézményes tömegképzés teljesen alkalmatlan. Az OKJ-s bizonyítvány álltalában - persze kivételek vannak - de tükrözi azt ami a célja. Azt, hogy a papír birtokosa alkalmas az adott szakmában munkavégzésre a munkaadó mindenféle egyéni elvárásának megfelelő további fejtágítást és szakmai gyakorlatszerzést követően. Na ezaz amiről a munkaadók úgy gondolkodnak, hogy ezt még szerrezze meg bárhol máshol csak ne nálla.

Szóval tömören ha a munkaadók az államra, az iskolákra, és a munkavállalókra akarják tolni a szakképzést, hogy ahhoz nekik semmi közök akkor abból jó nem sül ki. Pedig pont a piacgazdaság főszereplőinek kéne a legjobban tudniuk, hogy "Aki fizeti a zenészt, az rendeli a nótát."

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 16:23:15

@salamander:
"Igen, de ez nem az általam említett rendszer, hanem az egyes hülye ember hibája."

De, ez az általad említett rendszer része. Az általad említett rendszerben ugyanis nincsen

"Ezzel együtt is lehetne élni, mert a tanárok tanszékvezetők rektorok azért jól ismerik egymást.
Ez semmiképpen nem a diák feladata (neki kuss a neve és feladata a tanulás). "

A gyakorlatban a másik oktató, tanszékvezető vagy akárki csak a diákokon keresztül tudhatja meg ténylegesen mi folyik az óráin. Ennek ellenére nem biztos, hogy bármit is tehetnek. Most konkrétan egy közeli ismerősöm éppen ilyen helyzet miatt van szarban, egy inkompetens, de leckéztetni kívánó oktató miatt, ez esetben a szakvezető professzor is nagyjából tudja mi a helyzet, de nem tehet semmit, mert külső karon van a tanszék, adott karnak meg nincsen meg a háttere a tárgy oktatásához.

Egyébként nekem is volt hasonló oktatóm egyetemen, ha ma mondjuk egy levelező képzésen hasonlót akarna játszani velem egy oktató, akkor ma már nem hagynám annyiban, csak akkor a jövőm múlott rajta, hogy elviseljem, ahogy egy-egy elmebeteg rajtam és a hallgató társaimon próbálja kiélni a kisebbségi érzését.

kvadrillio 2012.09.21. 16:27:00

hmm...a sokkkk tanfolyamszervező óriási lóvét húz le ezekről a szerencsétlenekről, akik utána nem tudnak elhelyezkedni, mert NINCS MUNKAHELY, SE GYÁRAK, SE VÁLLALATOK ! és öngyilkosok lesznek az éhhalál elől menekülve !
HOLOKAUSZTOT CSINÁLNAK EZEK A GYILKOS KORMÁNYOK MINDEN ORSZÁGBAN !

nem kéne...nem kéne...ezt a HALÁLGYÁRAT MŰKÖDTETNI TOVÁBB.

Belagezapista (törölt) 2012.09.21. 16:28:45

@Belagezapista:
Egyik mondatomnak lemaradt a vége.

Szóval igenis az általad említett rendszer része az, hogy egyes oktatók visszaélnek azzal, hogy bármit megtehetnek. Ebben a rendszerben ugyanis nincsen kontroll, nem kerül ki a rendszerből a rossz oktató.

kvadrillio 2012.09.21. 17:01:50

"
Karrier
Ingyen munkaerőre cseréli alkalmazottait Hódmezővásárhely
2012. szeptember 21., péntek 10:02 Népszava

Ingyen munkaerőre vált Hódmezővásárhely. A devizakötvényekkel eladósodott város több önkormányzati intézménye is megválik alkalmazottaitól és helyettük közmunkásokat foglalkoztat. A városnak így nem kell kifizetnie a munkabéreket csak meg kell azt előlegeznie a központi költségvetésnek - írja a Népszava.

A lap pénteki számában közölte: a pénzszűkében lévő városnak ebben a hónapban 150 millió forintot, decemberben pedig egymilliárdot kellene kifizetnie adósságai törlesztésére. Ezért döntött úgy a város vezetése, hogy több önkormányzati intézménynél elbocsátják az alkalmazottakat, feladataikat pedig közmunkásokkal végeztetik el.

Ezzel a lépéssel Hódmezővásárhely elérte, hogy nulla forintra csökkentse a bérek kifizetését, hiszen csak meg kell előlegezni a közmunkabért, amit aztán a központi költségvetés átutal."

...nu, KI, ÉS MINEK IS AKAR TANULNI EBBEN AZ ORSZÁGBAN VALAKI ?????

...mikor közmunkásokkal akarják az önkormányzati feladatokat evégeztetni ?

kvadrillio 2012.09.21. 17:05:39

gondolon rákos daganatként terjed majd el ez a rabszolgabéres móccer az önkormányzatoknál, a közalkalmazottak meg mehetnek a végzettségükkel az erdőbe fát vágni.

komplikato 2012.09.21. 17:20:11

@Member: Egy vicc ami itt van.
Miközben az EÜ dolgozók menekülnek, nem vesznek fel embert EÜ középsulival vagy technikummal, csak gagyi OKJ-s papírral!

WTF?

Még jobb. IT-s ismerős, rendszergazda, meg kismillió szakmai tudás birtokosa azért nem mehetett egy munkára, nem vicc, mert nem volt ECDL vizsgája!

komplikato 2012.09.21. 17:21:43

@kvadrillio: Az a szép basszus. És ezt 2 éve megjósolták többen és le lettek hülyézve.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.21. 17:28:55

@d.hardman: Most így hirtelen nem találtam mást, de a munkaügyi központok OKJ-s képzésekre küldik az embereket, mert ezeket lehet munkaerő-piaci támogatásból fizetni.

www.szakkepesites.hu/szakiranytu/afsz.html

salamander 2012.09.21. 17:51:30

@Belagezapista:
Rendben, - nem mondhatom, hogy nincs elmebeteg, komplexustömeg tanár.

De ez egy részkérdés, erre nem lehet általános problémát megoldó szabályt gyártani.

Amit én mondtam az generális szabály amiről Te beszélsz, azok egyedi esetek és ennek megfelelően kezelésre szorulnak. (megnyugtatlak ezeket szépen lehet kezelni.)

Azt ugyanis nem lehet, hogy abból indulunk ki, hogy mindenki bűnöző elmebeteg és pszichopata...

Nem egy jogi egyetemen Jogtörténet előadáson, vagy Római jog órán volt pl. kamera az előadáson...
A számonkérést mindig egy testület 3-5 tanár egy professzor és két három phd. illetve tanársegéd végezte... Mit lehet ott elmebajoskodni?

persze a szóbeli vizsgákon ahol szemtől szemben ülsz a professzorral és jól beszívod mert "szemét", ez az egyetemi élet része!

Mellesleg 2 diplomám 10 éve alatt számomra végül az elsőre legszigorúbbnak ismert professzorok váltak értékessé...

***

euAgWzgmmtq7K 2012.09.21. 17:53:35

@online távmunkás: értem. szóval se az írni olvasni nem tudó emberekre nincs forrásod, se arra hogy az OKJ-s képzésen résztvevők jelentős részét a munkaügyi központ küldené oda.

euAgWzgmmtq7K 2012.09.21. 17:56:47

@komplikato: "Még jobb. IT-s ismerős, rendszergazda, meg kismillió szakmai tudás birtokosa azért nem mehetett egy munkára, nem vicc, mert nem volt ECDL vizsgája!"

ja, hogyne, persze. esetleg félretehetné a kimillió szakmai tudásait, és megszerezhetné azt a papírt, ami szükséges. vagy pedig valami olyan személyes okról van szó, ami miatt nem vették fel, amit nem akarnak neki elmondani. és ennek amúgy mi köze van az okj hez?

komplikato 2012.09.21. 18:27:17

@online távmunkás: Melóhelyen egész nap az OKJ tanfolyamok csak papíron létező támogatása, és a munkaügyi központok támogatás alóli kibúvása volt a téma. Szóval a nincs pénz, betelt a kvóta, most nem indul ilyen tanfolyam, ez pont nem támogatott és hasonló kamu válaszokat kapják a delikvensek. És néha elfilóznak rajta mi van ha TÉNYLEG nincs rá pénz csak propagandából mondja a kormány?
A legnagyobb szívatás, hogy az ilyen helyeken reklámozott olcsó tanfolymok pont olyan képzést adnak amivel zéró esély elhelyezkedni, az értelmes OKJ meg támogatva is sok-sok százezer forint, amit bármely átlag munkanélküli a farzsebéből előránt.

@d.hardman: Oké, nem OKJ. Esetet rosszul írtam le, alap feltétel volt az ECDL. Az meg egy igen hasznos tanfolyam kb. arról, hogy hol a bekapcs gomb, mi az egér, és miként kell a Word ikonra kattintani.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.21. 19:07:10

@komplikato: ECDL-t azon ismerőseim is lerakták, akik alig tudták bekapcsolni a gépet, egy vicc az egész. Mechanikusan betanulták a dokumentumszerkesztést, de egy ízléses önéletrajzot kötve hiszem, hogy össze tudnának rakni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.21. 19:11:24

@komplikato: Melóhelyre elég ritkán adtak pénzt eddig is a munkaügyi központok, a szakképzési hozzájárulásból lehetett eddig fizetni a képzéseket meg EU-s pályázati pénzekből.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.21. 19:15:15

@d.hardman: Az írni-olvasni nem tudó emberekre személyes tapasztalataim vannak + van a családban pár oktatási szakember. Forrást nem tudok linkelni, mert a sajtó túlzottan politikailag korrekt akar lenni, nem írnak le ilyesmit. Viszont érdemes szétnézni az általános iskolából 18 évesen kikerülő, majd valamilyen képzésre beiratott emberek között. Azokra gondolok, akik pár éve még pénzt kaptak, ha bementek a képzésre (a részvételért, nem a sikeres vizsgáért!)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.21. 19:18:54

@komplikato: Ha jól sejtem, állami szférába akart menni dolgozni (bár ott nem szakadnak meg a munkában az IT területen...), ott kérnek ECDL vizsgát a rendszergazdáktól. Máshol feltesznek 2-3 gyakorlati kérdést vagy nemzetközi Microsoft/Cisco/Oracle képesítéseket várnak el.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.21. 19:33:40

@kvadrillio: Én is olvastam és ugyanarra gondoltam amire te.

Valószínűleg ott döglene meg a munkaerő közvetítő előtt.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.09.21. 19:41:34

Megszűnik a gombaszakértői OKJ is, ami számomra pech.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.21. 19:43:07

Én saját költségen kijártam két OKJ-s tanfolyamot is és annak ellenére, hogy igen kritikus szemmel figyeltem a tanárokat (nekem nem papírra volt szükségem, hanem a tudásra) elmondhatom, hogy mindkét helyen iszonyatosan profi tanerők istápolták a népet, hatalmas rutinnal, szóval itt biztosan nem az alja van.

A gond inkább az, hogy rengeteg szakmánál ez nem működik, mert sok műhely gyakorlat kellene, de rengeteg szakmánál működik.

Az én tippem az, hogy lepasszolják ezt a bizniszt az egyetemeknek.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.09.22. 00:52:00

@Belagezapista: Anno OKJ-képzésben szereztem informatika-papírokat. alap, közép, emelt szinten. Az emelt szinten már úgy éreztem nem nekem kell a tanárt tanítani :-)

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.09.22. 00:52:41

Amugy az OKJ előtt még adnak pár pofont a szakiskoláknak is. Mert ha lúd, legyen hülye
endresy.blogspot.hu/2012/09/szaksuli-keretettan.html

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.09.22. 00:56:26

@Mike36: Ezek lesznek a matolcsicskák. Amúgy máshonan is hallani hasonlókat.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.09.22. 01:00:05

@d.hardman: Az emelt szintű OKJ-vel anno kérhető volt az ECDL (nekem is onna van9. Amugy a hajadra kenheted. Egy komoly cégtől kapott referencialevéllel (az IT-ban) többet érsz, mint az OKJ-s papírral. Nekem anno megnézték az amerikai cég magyar leánykája által adott levélkét, és a többi nem is érdekelte a céget. Holott, mint előbb írtam egy szatyorra való OKJ-s papírom is volt.

euAgWzgmmtq7K 2012.09.22. 01:12:24

@GeoCracker: mi az az emelt szintű okj? nekem kár magyaráznod a papírokat, az eredeti felvetés ugyanis az volt, hogy valakit az ECDL hiánya miatt nem vettek fel IT állásba, ami valóban nevetségesen hangzik. a többi hogy jön ide, és miért nekem írod?

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.09.22. 01:36:20

@d.hardman: Azért Neked írom, mert arról jutott eszembe. Ha zavar, bocs.
Ha egy állás meghirdetésénél odaírják, hogy ECDL kell, akkor kell.
Emelt szint ügyben nekem azt mondták, hogy az amit adtak az emlet szint. Az ECDL-t meg szó nélkül kiadták rá anno.
BTW, nem tartom nevetségesnek az ECDL hiánya miatti nem-fevételt. Mert az ECDL annyira alapszintű anyagon alapul, hogy aki gyakorló informatikus, az pikkpakk megszerzi, ha kell.

Elstron 2012.09.22. 20:12:07

@Member: Ezek azért elég kis hányadát teszik ki a bölcsészképzésnek.
süti beállítások módosítása