A pedagógus-életpályamodellel a látóterükben talán jobban kihúzzák majd az egy év ingyen munkát a tanári szakon végző hallgatók. Mézesmadzag-hadműveletet indít a kormány?

Szó sincs róla, nem végtelen a panaszáradat. A tanárképzés átalakítása rengeteg ésszerű lépést tartalmaz, mint például szétválasztani az általános felső és középiskolai tanárok képzését, amiről már anno senki nem is értette, miért szükséges egybevonni. Alapvetően a minél több gyakorlat gondolata is teljesen logikus a tanárpálya esetében, mert a kredites rendszerben zajló harminc óra enyhén szólva kevéskének számított. A részletek azonban mégis csapdát rejtenek, csak jó erősen a dogok mögé kell pillantani.

A jelenlegi, öt év tanulás után kezdődő féléves iskolai gyakorlat egyik legnagyobb buktatója a félév INGYEN munka. A tanárjelölt egy iskola része lesz, dolgozik, bekerül a körforgásba. És közben elkezdhet gondolkodni, miből éljen meg. Ösztöndíjat, ha a megfelelő időben vette fel a tárgyait, nem kap, mivel az utolsó félévre körülbelül 20 kreditje marad. Dolgozni nehézkesen, de tud, bár közben GYAKORLATÁT végzi, szakdolgozatot ír, és elméletileg arra kapott félévet, hogy CSAK azzal foglalkozhasson, amire a jövőjét szánta. Ha nincs munka, marad a plusz félévnyi diákhitel. Akkor most örüljünk a hírnek, hogy ebből a félévből íme egy évet csinálnak?

A másik lényeges gondolat: miért kell egy tanárszakosnak HAT évig egyetemre járni? Mi történik, ha öt év és egy hét tanítás után jön rá: nem ezt akarja?! A több gyakorlatot nem úgy kellene megvalósítani, hogy elnyújtják a diákstátuszban zajló éveket, hanem BEÉPÍTENI már az öt év alatt fokozatosan, akár a jelenlegi tanítóképzés mintájára.

Az életpályamodell ígérete szép, ha megvalósul talán még motivációnak is jó lesz. De a mézesmadzag nem fog jóllakatni egy éven át több ezer gyakorlatát teljesítő, csóró egyetemistát.