Egyre nagyobb mélységeket él meg a magyar felsőoktatás, most például a Pécsi Tudományegyetem nagyhírű Informatikai és Kommunikációs Jogi Tanszékének oktatói gárdájának elbocsájtásáról egyeztetnek, a döntéssel pedig maga a tanszék is megszűnik majd. Így az ország olyan intézetét teszik taccsra, mely szinte egyedülálló módon oktat és kutat olyan alapjogokat, mint az adatvédelem, az információszabadság, a véleménynyilvánítás és a média szabadsága, és amelyre az ország egyik legsikeresebb doktori iskolája épül. A kormányzat oldaláról biztosan nem hullatnának könnyeket a tanszék megszűnése miatt, hiszen ebben az országban – ahogy azt már korábban is tapasztalhattuk – nem szeretik a kiművelt főket. A hatalomnak kérdés nélkül behódoló, gondolataikban korlátozott embereket viszont annál inkább.

A létszámleépítés elindítására egyébként korábban a szenátus adott felhatalmazást az egyetem vezetése számára, amennyiben azt a gazdálkodás elkerülhetetlenné teszi. Sajnos minden jel arra utal, hogy szükség is lesz a csoportos létszámleépítésre, tekintve, hogy a nagy hallgatói létszámra berendezkedett karokon a felsőoktatásban bekövetkezett változások miatt jelentősen csökkent a hallgatók száma. Ezzel pedig komoly bevételkiesés jelentkezett, ami a felsőoktatásból való költségelvonásokhoz adódva súlyos anyagi gondokat okozott. 

Azt már tavaly többen előrevetítették, hogy a felsőoktatásból való jelentős forráskivonás súlyos problémákat generál majd: karok működését lehetetleníti el, elbocsájtásokhoz és minőségromláshoz, sőt a szellemi tőke elvándorlásához vezet. Az oktatási terület gazdálkodását pedig nagymértékben meghatározza a hallgatói létszám alakulása is, szeptembertől például alig több mint húszezer diák iratkozott be a pécsi intézménybe, míg két évvel ezelőtt még csaknem harminc százalékkal több egyetemista volt a városban. A hatezer kieső diák azt is jelenti, hogy a pécsi egyetem nagyjából 300–350 millió forinttal kap kevesebbet az államtól. Sok intézményvezető, így Mezey Barna, az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke is hangoztatta annak, hogy az állam nem vonulhat ki a felsőoktatásból, az ugyanis komoly következményekkel járhat. Sokszor azt érzem, hogy a kormányzat részéről ezekkel a következményekkel már az intézkedés tervezése során tisztában voltak, sőt ez valahol céljuk is volt. Innentől fogva egy kérdésem maradt: lehet még ennél is mélyebbre?

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr625619238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mitmiért? 2013.11.08. 00:09:57

Süllyedhet. A következő választások megnyerése utan a Fidesz meg parasztabb lesz és még jobban akarja a gondolkodni tudók vegzálásat.

mitmiért? 2013.11.08. 00:12:35

Süllyedhet. A következő választások megnyerése utan a Fidesz meg parasztabb lesz és még jobban akarja a gondolkodni tudók vegzálásat. Mivel a Fidesz kommunista párt, utálja az értelmiséget, jön majd vissza a munkás-paraszt idea előtérbe helyzése. De a lényeg azon van, hogy mindenkit megfélemlítsenek es agymossanak. Csak 8.5 millió magyart kell, a többi már úgyis zombi
süti beállítások módosítása