Mia01 2012.08.29. 09:55

Köntörfalak

Csak hazudni tud Hoffmann Rózsa. Miközben ugyanis szóban a minőségi felsőoktatás megteremtésén fáradozik – legalábbis ezt bizonygatta Kőszegen, a Tranzit - Fesztivál a határon című rendezvényen –, az államtitkárság intézkedései nem állnak összhangban a törekvésekkel.

Hiszen a nagy szavak mögött az olyan patinás egyetem, mint az ELTE is oktatói létszámleépítésre, valamint a képzések racionalizálására kényszerült. Mezey Barna, az intézmény rektora szerint az egyetlen dolog, amin még spórolni tudnak, hogy „olcsóbb” oktatókat alkalmaznak. Ez pedig az éppen elkerülni kívánt minőségromláshoz vezet. Amennyiben a hazai felsőoktatás egyik zászlóshajóját ez a veszély fenyegeti, bele se merek gondolni, milyen helyzet állhat elő a többi intézményben.

Mi tehát az államtitkárság konkrét célja? Egyáltalán megéri ezt fürkészni? Hiszen a tandíj bevezetését is hevesen cáfolták, aztán mindannyian tudjuk, mi lett a történet vége. Ha csak a közelmúltat tekintjük, a hallgatói szerződések pontos feltételeit és életbe lépését is sokáig homály fedte.

Talán a minőségi felsőoktatás megteremtése is csupán egy mantra a sok közül, amelyet az elmúlt tíz évben minden kormány arra használt, hogy szavazókat gyűjtsön. Egy biztos: a megoldást Hoffmann Rózsától sem fogjuk megtudni.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr294738963

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.29. 11:09:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.29. 12:54:54

"Miközben ugyanis szóban a minőségi felsőoktatás megteremtésén fáradozik – legalábbis ezt bizonygatta Kőszegen, a Tranzit"

*

A minőségi felsőoktatás mióta jelenti a teljes önköltséget, a tehetséges, ám szegény fiatalok kizárását ésa diplomásadó bevezetését?

Ha nem tűnt volna fel, Mocsok Orbán Kőszegen belengette ám a diplomásadót, bezonyám.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.29. 12:57:17

A konkrét cél: megerősíteni a Pázmányt, ha máshogy nem megy, akkor a többiek gyengítésével.
Kaptak a harmatgyenge jogászképzésükre államilag finanszírozott keretet, ott működik a közszolgálati médiaképzés (elvégzése a közmédiába bekerülésnek a ki nem mondott feltétele lett), stb.

bárisnya 2012.08.29. 13:02:43

Nos, a szavazatgyűjtés a Rózsika bérhóhér ámokfutásának nem nagyon lesz következménye. A most érettségizettek két év múlva lesznek első választók, és a többségüknek rendesen belesz*rt a hosszú távú terveibe a felsőoktatási "reform" (ami mostanában a lebutítás és a kirablás szinonimája).
Hűbéreseknek, hűséges vazallusoknak, cselédeknek nem kell gondolkodni, elég, ha bólogatni tudnak a mindennapi betevőért cserébe.

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 13:04:46

@online távmunkás:
Eleve hatalmas vicc volt, hogy míg Pécs, Debrecen, Szeged és Miskolc 0-t kapott, addig a Pázmány, ahol a leggyengébb a jogászképzés kapott keretet.

bárisnya 2012.08.29. 13:07:28

@online távmunkás:
Talán nem is városi legenda, hogy a fejvadászok, hr-esek már dobják is a kukába a Pázmányos diplomával küldött jelentkezéseket??

Muad\\\'Dib 2012.08.29. 13:11:00

Külön kellene választani a létszámleépítést, az elrontott közoktatástól. Az új oktatási rendszer rossz, ezen nincs vita. A régi is pocsék volt, ezen sem nagyon lehet.
Ami a leépítéseket illeti, annak lenne haszna, ha ez valóban megtörténne, értelmes módon. Annyi tehetségtelen, évtizedekkel a szakmájától lemaradt begyepesedett barmot ugyanis nehezen találni máshol, mint amennyi a felsőoktatási intézményekben összegyűlik. Ezek természetesen ekézik folyamatosan a valóban tehetséges tanárokat, valamint remekül körülveszik magukat a saját tanársegéd sleppjükkel, akiknek a hűségükért cserébe az jár, hogy a haver "tudományos" lapjában megjeleníthetik a visszamaradt marhaságaikat, (amit lehetőleg a tanulók beadandóiból ollóznak össze) a doktorijuk megszerzéséhez. Na, ha az ilyeneket kirugdosnák, nem lenne nagy veszteség.
Természetesen NEM minden tanár ilyen, minden tisztelet megilleti azokat a becsülettel és alázattal dolgozó személyeket, akik sajnos gyakran a legrosszabb helyzetben vannak az egyetemeken.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.08.29. 13:14:05

A kulcs a pedagógusok éhhaláltól történő megmentése lenne, de arra nincs pénz, csak Túró Rudi...

PEDAGÓGUS

Tanár ír a fatáblára
Krétával. Mindkettő ára
S vérnyomása is nő. Bére
Csökken csak az évvégére.

Osztályharcol s fáj a háta:
Nagy a gerinckopás ráta.
Ritkán pihenhet meg teste,
Dolgozatot javít este.

Éhbér mellett jövőt épít,
Néha mereng, miért épp itt.
S vonzza bár a Temze partja,
Túró Rudi itthon tartja.

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2011/04/pedagogus.html

biobender 2012.08.29. 13:24:01

@bárisnya: "Nos, a szavazatgyűjtés a Rózsika bérhóhér ámokfutásának nem nagyon lesz következménye."

Nem kell aggodni, ezert kellenek a hataron tuliak szavazatai, lehetoleg levelben. Nekik eleg lesz egy turul a hataron, ugyse ide kuldik a gyerekeiket egyetemre. A romkocsmak felazsiai nepe meg fizessen es szopjon.

Ad Dio 2012.08.29. 13:32:51

@Muad\\\'Dib:

A felsőoktatásra sajnos megint felemás és meglehetősen álságos "megoldás" született. Jobb mint volt, de nem sokkal.

Elmondtam akkor is, most is: a felsőoktatás ingyenes volta vicc. Még pedig nem jó.

Mind a minőség mind a finanszírozás szempontjából jobb lenne egy fizetős rendszer, ami mellé valódi ösztöníjrendszert kellene tenni. Valahogy úgy, hogy a legjobb 25-30% kapna legalább annyi ösztöndíjat, amiből a tandíjat KI TUDJA FIZETNI (nem pedig "tandíjmentességet"!). Aki meg melegedni/bulizni megy az egyetemre, az csak fizessen.

A mostani megoldás azért nem jó, mert csak a bekerülésnél figyeli a teljesítményt.

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 13:40:09

@Muad\\\'Dib:
De ha anyagi okokból leépíteni kell, akkor nem a bebetonozott oktatókat fogják kivágni, tehát a színvonal tovább fog romlani.

Pan Modry 2012.08.29. 13:41:44

@Muad\\\'Dib:
Utalom a fideszt, de a fizetos felsooktatas jo otlet.

Ha valaki kozvetlen fizet a szolgaltatasert akkor ugyfelkent lephet fel. Sajnos amikor en jartam egyetemre akkor nem kellett fizetni, igy szartak a mi es a piac igenyeinkre is az oktatok legalabb negyede.

Ad Dio 2012.08.29. 13:42:01

@Frady Endre:

Bezzeg ment volna el kőművesnek,
Pihenten térne haza minden este.
Vagy tanult volna ácsmesternek,
Télvíz idején tetőről le sose esne.

Legjobb lett volna mégis
mégha hasadt volna az ég is,
Ősök szépen forognak a sírban,
eldőlt a legjobb hely hol van.

Mert már hamvas születésekor
Mindenki kész e pályára legott
Kár a padot nyűni az iskolában,
Csak romlik az esély a politikában!

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 13:43:23

@Ad Dio:
Amit te írsz, az volt az MSZP-s koncepció (annyi különbséggel, hogy ők a legjobb 10-15%-ban gondolkodtak), de a nép leszavazta. Első évben aszerint nem lett volna tandíj, utána a jobbak ösztöndíjat kaptak volna a gyengébbek által befizetett tandíjból.

Viszont mint az ábra mutatja, nincsenek tömegtüntetések a teljes költségtérítés ellen, innentől kezdve gúnyosan azt is mondhatnám, hogy a nép azért szavazta le a tandíjat, mert teljes költségtérítést szeretett volna. Mint ahogy Orbán is.

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 13:45:01

@Pan Modry:
A teljesen fizetős felsőoktatás egyedül azt az igényt fogja kiszolgálni, hogy papírokat gyártson. Mintának ajánlom az itthon működő fizetős alapítványi intézményeket, valamint az angolszász átlagegyetemeket (nem az elitet).

spenci 2012.08.29. 13:45:06

@Muad\\\'Dib: Nálad a pont! Kiegészíteném azzal, hogy a képzés racionalizálása sem az ördögtől való, ha valóban ésszerűsítés, és nem szimpla megszüntetés.
@Ad Dio: Úgy tudtam - lehet, hogy rosszul-minden évben a hallgatók átlagainak megfelelően rangsorolják őket, így aki állami finanszírozottként nem elég jó átlagot produkál, az kicsúszik önköltségesbe. Ha rosszul tudom, akkor tényleg baromság a rendszer.

Ad Dio 2012.08.29. 13:46:03

@Belagezapista:

Egyet is értettem vele akkoriban (is).

Muad\\\'Dib 2012.08.29. 13:49:57

@Belagezapista:
Sajnos ezzel teljes mértékben egyet kell értsek.

Ad Dio 2012.08.29. 13:50:43

@Belagezapista:

Egyik se jó példa:

A haza alapítványi és egyéb fizetősök eddig ezért teljesítettek gyengén, mert a többi ingyen volt, ide azok menetek akik vásárolni akarták a papírjukat. Ha minden hely fizetős lenne, ez kiesne (illetve csak a leggagyibbnak jutna).

Az angolszász (gondolom amerikai) egyetemek meg az ottani oktatás többi részéhez hasonlóan sokkal szélesebb minőségi palettán mozognak mint idehaza.

Ad Dio 2012.08.29. 13:51:40

@Belagezapista: Ez nem biztos. ugyanis a "bebetonozott" kolléga 3x annyiba került mint a friss PHDs.

Virt02 2012.08.29. 13:55:37

Most hallottam, hogy a szlavisztika tanszékeken nincs MA-s képzés: mindenki inkább inkább kimegy Pozsonyba, Kijevbe stb. ahol ingyen megcsinálhatja a mesterképzést...

Ha viszont nincs MA-s képzés, akkor az nem más mint egy főiskola...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.08.29. 13:55:43

@Ad Dio: :)))
Azért van, amikor a tanár kreatívan segít magán:

Idényszakács

Míg odakint zajlik a bál,
Konyhában a szakács abál,
Habar, paníroz és kiránt,
S vaktérképre képzel Iránt:

Történelem-földrajz tanár.
Nyáron is éhbért kap s ha már
Ráér, egy kis pénzt is keres.
Negyven sincs, de haja deres.

fradyendre.blogspot.hu/2011/02/idenyszakacs.html

Virt02 2012.08.29. 13:57:28

@Virtusblog:
Mármint az ELTE szlavisztikán...

plakatmagany 2012.08.29. 13:58:04

nem tudom Hofman meg Orbán tényleg ennyire hülyék vagy ennyire cinikusok... mondjuk a Kósán meg a Lázáron tökre látszik, hogy nagyon cinikusak. A kérdés, hogy mennyire pusztítja le ez a szellemi és politikai csőcselék - beleértve az összes mostani pártot - azt a hazát, amért annyira rinyálnak, csak fogalmuk sincs, hogy minek mi a következménye...

bagolymondja 2012.08.29. 13:59:44

A Pázmányt minősítők nyilván oda jártak, hogy ennyire képben vannak az oktatás színvonalával.

spenci 2012.08.29. 14:02:34

@Belagezapista: Naná, hiszen melyik szolgáltató szabadul meg / = buktatja meg/ a fizető vendéget. Ha pl. a jogon római jogból megbuktatom a fél társaságot, ki fog fizetni másodévben? Ebből egyenesen következik, hogy a diploma feltétele a pontos tandíjfizetés.

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 14:03:30

@Ad Dio:
Akkor itthoni példának nézd meg az okj-s képzéseket, ott mindenkit átrugdosnak, mert fizetett, pedig az első okj-s képzés után a továbbiak mindenütt fizetősek.

Az angolszász felsőoktatásnál elsősorban az angolra gondoltam, de az amerikai is hasonló. Ott valóban szélesebb a skála, és mondjuk igaz, hogy kicsit más jelleg, ezért nehéz összevetni a hazaival, de gyakorlatilag van 5%, ami jobb a hazainál, ezek között vannak a kiemelkedően jó intézmények, vagy még 5-10% ami hasonló, mint a hazai színvonalban (de mint írtam más), a többi meg diplomagyár. Tehát mikor agyondicsőítik az angol felsőoktatást egyesek, akkor csak annak a csúcsáról beszélnek, elfelejtik, hogy a többség ott igenis gagyi helyre jár, ahol csak a pénzért papír elv megy.

"Ez nem biztos. ugyanis a "bebetonozott" kolléga 3x annyiba került mint a friss PHDs. "

De a friss PHD-sek fele meg valakinek a fiacskája, és ugyanolyan alkalmatlan, mint a régi öregek fele, csak még a karrierje elején van.

Mensikov 2012.08.29. 14:06:44

A felsőoktatás akkor lett elkúrva - nem kicsit nagyon - amikor megengedték, hogy ennyi egyetem és főiskola legyen Magyarországon. Mindegyik megyeszékhely egy egy felsőoktatási intézmény legalább !!! Kihelyezett tagozatok stb. Jelenleg mintegy 72 felsőoktatási intézmény van. Mi a szarnak ? Ebből legalább 2/3-a selejt oktatókkal selejt diákokkal. Mindegy lesz diplomájuk !!! EU norma teljesítve.
Köszönjük Antall, Horn, Orban, Meggyesy, Gyurcsány és Orbán kormányoknak !!!

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 14:07:35

@Ad Dio:
De egyébként én éppen a diplomagyár elkerülése végett gondolom, hogy se ingyenes, se (közel) teljes költségtérítéses ne legyen. Ugyanis az emberek nem becsülik meg az ingyenes dolgokat, ugyanakkor alapvetően ne a hallgatók által kifizetett tandíjon múljon az egyetem működése.

Mensikov 2012.08.29. 14:10:09

@Belagezapista: És presze az sem mindegy miből van a PHD-je !

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 14:11:06

@Mensikov:
Semmi baj az egyetemek számával. Sokkal inkább a méretével. Pl. Pannon Egyetem elődjén, a Veszprémi Vegyipari Egyetemen tanultak 500-an, ez a létszám tízszereződött (nem számolom bele a keszthelyi Georgikont). Ugyanez a helyzet a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemmel, amelynek az utódja a NYME. Ráadásul mindegyiknek lett majdnem minden képzése (nem csak integrációval), míg korábban ezek az intézmények csak egy-két szakterületre koncentráltak, de azokban jók voltak.

Mensikov 2012.08.29. 14:12:23

@Virtusblog: Ezt kicsit nehezen tudom elképzelni, de utánanézek. Szegeden biztos van...

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 14:12:57

@bagolymondja:
Véded a mundér becsületét? Akkor mutass valami felmérést arról, ami indokolta, hogy a Pázmány kapjon államilag finanszírozott keretet, de Debrecen, Pécs, Miskolc és Szeged nem!

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2012.08.29. 14:13:20

Szerintem nem túl okos érvelés, hogy azért, mert az ELTE régi és patinás, ezért úgy kell, hogy működjön, ahogy eddig. Ha így gondolkodnánk, még mindig kőbaltával kergetnénk az állatokat.

riverman 2012.08.29. 14:13:27

@bárisnya: Ez nem varosi legenda. En is kukazom nagyreszben oket, ha nalam palyaznak allasra.

Mensikov 2012.08.29. 14:15:11

@Belagezapista: Szerintem magam is ezt magyarázom, hogy minden egyetem és főiskola ugyanazt a képzést adja persze más színvonalon mint a többi 72. lásd kedvencem gazdálkodási szak !

sanyix 2012.08.29. 14:17:37

"Hiszen a nagy szavak mögött az olyan patinás egyetem, mint az ELTE"
Az vazze... patinás bizony, patinás diplomagyár :D

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 14:19:46

@Mensikov:
Ja, csak a legtöbb intézmény még abban a korszakban alakult, amikor saját profiljuk volt, tehát 90-ben is volt vagy 72 intézmény, csak nem volt mindenhol minden szak. Szóval nem ott lett elcseszve, hogy megengedték, sok egyetem és főiskola legyen, hanem ott, hogy megengedték a felduzzasztásukat.

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 14:22:59

@Mensikov:
Sőt, intézményből ma kevesebb van, mint 90-ben, az integráció miatt. Lásd pl. GYMS megyében és Vas megyében együtt összesen csupán 2 felsőoktatási intézmény van, de 20-szor annyi hallgatóval, mint 20 évvel ezelőtt. Ráadásul mindegyik ezen két egyetembe integrált intézmény létezett már régóta, csak az utóbbi 10-20 évben kezdték el megsokszorozni a létszámot és a szakokat.

Virt02 2012.08.29. 14:25:08

@Mensikov:
MA-s szlavisztika képzés Szegeden? Lehet, de ott is fizetni kell érte... a környező országokban meg nem... ezért oda mennek a diákok, kvázi megszűnik az ELTÉN az MA-s szlavisztika képzés...

dreia 2012.08.29. 14:27:05

Nem ide tartozik, de a Kossuth rádióban van délelőttönként egy rádiójáték sorozat, egyszer egy részletet hallottam belőle, és volt benne egy nagyon ellenszenvesnek ábrázolt szereplő, egy tanfelügyelő, akinek neve Hoffmann Jácint. Gondolom azért, hogy a leghülyébbeknek is nyilvánvaló legyen, hogy kit akarnak kifigurázni. Állati szánalmas volt.

dr kíváncsivagyok 2012.08.29. 14:39:56

@Pan Modry:
" Sajnos amikor en jartam egyetemre akkor nem kellett fizetni "

A kis mazochista....

bagolymondja 2012.08.29. 14:49:15

@Belagezapista:
Egyáltalán nem! Az állami keretek kiosztásával nem feltétlenül értek egyet, főleg hogy a vidéki egyetemeken is van jó jogász képzés. De azért nem hiszem, hogy jogos kézeletbeli rangsort felállítani és a Pázmány képzéseit harmatgyenge és leggyengébb jelzőkkel illetni.

épészmérnök 2012.08.29. 14:55:14

@Pan Modry: "a fizetos felsooktatas jo otlet"

A fizetős felsőoktatás elfogadható, ha az egyetemek nonprofit alapon működnek, tehát a tulajdonos, illetve a fenntartó érdeke nem az, hogy minél többet sajtoljon ki a cégből minél alacsonyabb költségek mellett.
A városban, ahol élek, most zártak be egy magánegyetemet, mert kiderült, hogy voltaképpen ingatlanbiznisz, és előbb fizették ki az ingatlanosokat, mint a tanárokat. Többezer diák maradt egyetem nélkül a tanév kellős közepén.

renevol 2012.08.29. 14:55:22

@Muad\\\'Dib: Végül is, ha jól tudom, a (cikkben is említett) rektor pont arra van, hogy ő határoz az oktatók köréről. Pusztán egy létszámleépítés kényszerítésével egyáltalán nem motiváljuk arra a rektort, hogy az általad is említett őskövületeket elmozdítsa, hanem pl. az amúgy is nyugdíjba vonuló helyett nem vesz fel újat szeptembertől.

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 15:02:37

@bagolymondja:
Nyilván az ember saját bőrén nem tapasztalhatja az összes egyetem összes szakának a képzését, de a Pázmány jogász képzéséről nem hallani jókat, és különösen a munkaerőpiacon nem keresettek.

Ezen kívül a bölcsész képzéséről hallottam rosszakat, erre jellemzően azok mennek, akiket ELTE-re nem veszik fel, de Budapest közelében szeretnének lenni. Az informatikai képzéséről viszont jókat hallottam, ami amúgy Pesten van.

szeki_74 2012.08.29. 15:10:49

Hogy a poszt felépítéséről is írjunk valamit (a mondandója, üzenete minősítése nélkül!):
a szerző konkrétan hazugnak minősít valakit (persze maga név nélkül marad), majd bizonyíték gyanánt szembeállít egy tényt (mit állít Hoffmann), és a saját véleményét (szerinte az intézkedések mit fognak eredményezni).
Röviden:
- Hazudtál, mert amit mondtál, azt szerintem nem fogod tudni megcsinálni...
IRL ez jó hírnév sérelme lenne, mert messze túlmegy a véleménynyilvánításon, és még alátámasztani sem sikerült neki.

Ami pedig a mondanivalót illeti: ha az adófizetők (pl. az én adómból is fizetett) pénzéből végzettek számára legalább az adott évfolyamra jellemző tanulmányi átlag elérése, valamint a képzési idejüknek megfelelő magyarországi munkavégzés (és/vagy itt történő adózás) lenne előírva (felőlem a most hangoztatott 20 év is lehet), akkor továbbra is mellette lennék, ahogy korábban. A jelenleginél magasabb létszámmal, de egy átlátható és a piaci igényeket valamint az egyes intézmények adott karának színvonalát figyelembe vevő szétosztási mechanizmussal. Az értelmes, elhivatott és felelős gondolkodású diplomás fők fontosak a demokratikus berendezkedésnek és a gazdaságnak (adófizetők...) egyaránt.
Hogy ezt a most kialakított rendszer mennyiben fogja biztosítani, én nem tudom...

Virt02 2012.08.29. 15:16:01

@szeki_74:
"Hogy a poszt felépítéséről is írjunk valamit (a mondandója, üzenete minősítése nélkül!):"

Ez nem sikerült :)

szeki_74 2012.08.29. 15:18:47

@szeki_74: POnt az maradt le, hogy mit támogatnék (többek között az adómmal) a leírt feltételek együttes teljesülése esetén: az ingyenes egyetemi képzést :-)

renevol 2012.08.29. 15:20:52

@szeki_74: A tandíjhitellel támogatott tandíjas felsőoktatás pedig még ennél is sokkal jobb és etikusabb dolog, csak nagyon szembe kellett volna magát köpnie a Fidesznek a ún. szociális, valójában pedig pusztán egy MSZP-ellenes népszavazás után. Igaz, hogy Magyarország érdeke lenne, de hát ez másodlagos a Fidesz érdekei mögött.

szeki_74 2012.08.29. 15:24:41

@Virtusblog:
Azt hiszem, mondandóm első részében tartózkodtam attól, hogy pro vagy kontra mondjak bármit a szerző véleményével kapcsolatban. Az érvelése viszont hagy némi kívánnivalót maga után. Lehet a másikkal egyet nem érteni, hülyének gondolni, de hazugnak nevezni azon az alapon, hogy szerintem nem az fog teljesülni, amit ígér...
Vannak páran, akiket nem szeretek, vagy dilettánsnak tartok, mert szerintem ostobaságot csinálnak, de ettől még nem hazugozom le őket.
Ha az érvelés arról szólna, hogy minőségi felsőoktatást ígért, de egy kikerült anyag szerint a minőség helyett az olcsóság a cél, akkor helyénvaló lenne az állítás. Ha...

Virt02 2012.08.29. 15:34:06

@szeki_74:

"Azt hiszem, mondandóm első részében tartózkodtam attól, hogy pro vagy kontra mondjak bármit a szerző véleményével kapcsolatban."

Pedig ezt írtad:

"a szerző konkrétan HAZUGNAK MINŐSÍT valakit (persze maga NÉV NÉLKÜL marad), majd bizonyíték gyanánt szembeállít egy tényt (mit állít Hoffmann), és a saját véleményét (szerinte az intézkedések mit fognak eredményezni)... IRL ez jó hírnév sérelme lenne, mert messze túlmegy a véleménynyilvánításon, és még alátámasztani sem sikerült neki."

Szóval itt te nem minősítettél semmit? :)

Mellesleg: a szerző nem azt írta le, hogy az intézkedések mit fognak eredményezni, hanem azt, hogy MÁRIS mit eredményeztek... Ha pedig a jövőről ír, akkor bizony olyanokat ír, amelyek előre láthatóak lettek volna egy felelősen gondolkodó ember számára...

szeki_74 2012.08.29. 15:37:31

@renevol: Egy növekvő gazdaságban, az EU átlagbér szintjén teljesen rendben lenne, normális tandíjhitellel (30 évre, nullához közeli THM mellett). Azonban olyan környezetben, ahol kevés az új állás, sok a friss-diplomás, az első elhelyezkedés 80%-ban ismeretség segítségével történik, és a kereset még több évnyi tapasztalat és munkaviszony után is - számos esetben - épp csak elég egy családalapításhoz, már veszélyes.
Az elhelyezkedésnél csak részben fog számítani a diploma mögötti tényleges tudás és attitűd, mert ha XY ismerőse csak megközelíti ezt a szintet, akkor ő fog elhelyezkedni. Éppen az, aki mögött amúgy jobb anyagi és kapcsolati tőkével rendelkező család áll.
Szóval a mai magyar helyzet még nem érett meg rá, annak ellenére, hogy az elvándorlás és az alacsony színvonal miatt drasztikus (de az egyetemi autonómiát csak minimális mértékben sértő!!) beavatkozásra van szükség. Szerintem.

szeki_74 2012.08.29. 15:39:34

@Virtusblog: Igazat kell adnom: részben, és más okból. Hazugnak minősítette, és név nélkül, ezek tények. De azt írtam, hogy "természetesen", amivel azt sugalmaztam, mintha a szerzőtől nem is várhatnánk mást... :-)

bagolymondja 2012.08.29. 15:46:02

@Belagezapista:
Ez így van. Az eddig tapasztaltak ellenére is félve nyilatkoznék bármelyik intézmény bármelyik képzésével kapcsolatban.
De úgy gondolom, hogy a képzés minősége mellett az egyén teljesítőképessége, szorgalma, motiváltsága stb. ugyanolyan fontos, hogy később egy állásinterjún jól teljesítsen.
A Pázmányra is sokféle ember jár, és azt azért túlzásnak tartom, hogy az intézmány neve alapján szelektáljon egy munkaadó.

renevol 2012.08.29. 15:46:20

@Virtusblog: Van egy kitűzött célrendszere az oktatáspolitikának. Plusz van egy hatszáz elemből álló oktatáspolitika. A cikk szerzője ezek közül kiemel egyet, ami szerinte(!) nem segíti a kitűzött célok elérését. Mivel ez a konkrét programelem szerinte(!) nem segíti a kitűzött célok elérését, ebből szerinted levonhatjuk azt a következtetést, hogy Hoffmann hazudik a kitűzött célok(!) tekintetében?

billy reed 2012.08.29. 15:53:46

"Mi tehát az államtitkárság konkrét célja? Egyáltalán megéri ezt fürkészni? "
Nem.
Nincs cél, nincsenek komolyan vehető ötletek, nincs koncepció.
Semmi, csak a kapkodás, a nagyotmondás, hazudozás.

Önmagában az is elmond mindent, hogy a 2012. szeptember 1-én hatályba lépő Köznevelési törvény végrehajtási rendeletét /164 oldal/, kedden / aug. 28. /fogadták el.
Mindezt úgy, hogy egy hét múlva eszerint kellene működni...
Még rendesen elolvasni sincs idő, nemhogy bevezetni.
De hát mit érdekli mindez a mi magyar messiásainkat?
Hiszen szerintük úgyis itt van már a Kánaán.

Összefoglalva:
szanalmas.hu/kormany/oktataspolitika

renevol 2012.08.29. 16:07:20

@szeki_74: Ezt írod:

"ha az adófizetők (pl. az én adómból is fizetett) pénzéből végzettek számára legalább az adott évfolyamra jellemző tanulmányi átlag elérése, valamint a képzési idejüknek megfelelő magyarországi munkavégzés (és/vagy itt történő adózás) lenne előírva (felőlem a most hangoztatott 20 év is lehet), akkor továbbra is mellette lennék, ahogy korábban."

Ez azt jelenti, hogy te utólag vissza szeretnéd részben vagy egészében fizettetni a képzés költségeit a képzést igénybe vevővel.

A felsőoktatási tandíj (képzési hozzájárulás) egy tandíjhitellel kombinálva pontosan ugyanezt jelenti.

A hitel annyival jobb, mint a másik megoldás, mert

1. a jelenlegi megoldási tervekkel ellentétben nincs adott időszakban Magyarországhoz kötve a fiatal, akár kezdhet másik országban is (egy EU-s tagállam ne mondja meg, hogy melyik életszakaszomban melyik országban kell dolgoznom);

2. a képzési hozzájárulás pontos arányszám a képzés teljes árához viszonyítva, így a hitel visszafizetésével pontosan annyit fizet vissza a volt egyetemista, amennyit elvárunk tőle (törvényben rögzített teljes vagy részleges térítés). Az adózáson keresztül visszacsorgatott pénz esetében semmilyen összefüggés nincs a képzés tényleges költsége és a ténylegesen visszafizetett pénz között: az adók folyamatosan ingadoznak, plusz az adózást el lehet kerülni, plusz az általad említett 20 év alatt akár többszörösen is "visszafizettetheti" az állam a képzés költségét.

Csak ezt a normális lépést ugye nem lehet megjátszani Fidesz-részről, hiszen ezt a csúnya Gyurcsány bácsiék akarták. Nekünk meg ugye mindenben a 180 fokos ellentétet kell csinálni, hiszen mi vagyunk a rendszerváltó, unortodox, szabadságharcos Fidesz. ha Hitler szerette a tejbegrízt, akkor én nem szerethetem a tejbegrízt.

Ad Dio 2012.08.29. 16:16:39

@Belagezapista:

"De a friss PHD-sek fele meg valakinek a fiacskája, és ugyanolyan alkalmatlan, mint a régi öregek fele, csak még a karrierje elején van."

Bejutni egy dolog. Bent is kell maradni. Aki fizet az egyetemért az nem fog megelégedni az aljával.

Erről van amerikai sztorim amikor az ifjú titánt (vendégoktató) a 2. előadás után figyelmeztette az évfolyamfelelős hogy nem lesz ez így jó (nem követi a szillabuszt, meg aztán egyszer késett is). Mindezt nem egy csúcsegyetemen.

Egy fiatal PHDs még tud "alakulni".

Ad Dio 2012.08.29. 16:20:35

@spenci: "Naná, hiszen melyik szolgáltató szabadul meg / = buktatja meg/ a fizető vendéget. Ha pl. a jogon római jogból megbuktatom a fél társaságot, ki fog fizetni másodévben? Ebből egyenesen következik, hogy a diploma feltétele a pontos tandíjfizetés."

Pedig megbuktatja. Ugyanis az ő célja az, hogy azért válasszák éppen őt a hallgatók, mert MINŐSÉGET produkál. Amelyik egyetem beáll a diplomagyárak, annak úgy kell. El fog híresülni róla hogy mit ér a diplomája és annyi. Lehúzhatja a rolót.

georgie58 2012.08.29. 16:26:00

"Miközben ugyanis szóban a minőségi felsőoktatás megteremtésén fáradozik – legalábbis ezt bizonygatta Kőszegen, a Tranzit - Fesztivál a határon című rendezvényen –, az államtitkárság intézkedései nem állnak összhangban a törekvésekkel."
Összekeverte a helyszínt: a Transz-Vesztita Fesztiválra kellet volna mennie. Ott fel sem tűnne...

Ad Dio 2012.08.29. 16:33:03

@Frady Endre:

Ültömben ímmel-ámmal habozok,
Bár mit kértem, azt hozott,
Pincér lelkem, éltem-holtom,
Ez sütemény zamatlik a sótól.

Hallok szót erre szépen,
Ember ilyen s olyan ez nem szégyen,
Bár zsebe űrrel tele,
Büszkesége egyetemnek levele.

Vissza konyhára mégse küldeném,
Mégha gyomorátka is e sütemény,
Bár tudásnak ismétlés az anyja,
Osztálytársai hiányzanának fiadnak.

vega2 2012.08.29. 16:33:40

Nagyjából átnéztem az új közoktatási törvényt.
Csupán azt szeretném, hogy honnan lesz erre pénz?

Ad Dio 2012.08.29. 16:36:58

@vega2: Jajmár! A pénz a legkevesebb!

szeki_74 2012.08.29. 16:52:29

@renevol: Két dologról beszélünk, fizetős és államilag finanszírozott helyekről.
Azt mondom, hogy az államnak - és ez Magyarországot jelenti, nem valamely más államot - szüksége van arra, hogy legyenek jó adófizetői (akik nem csak a saját képzésük költségét fizetik vissza, hanem általában fenntartják az államilag finanszírozott szolgáltatásokat...most valami 150e adófizető fizeti az SZJA 50%-t, ami nem túl egészséges), és értelmes agyai fejlesztéshez, önálló gondolkodáshoz, független politikai vélemény kialakításához. Az elvándorlók ebben nem segítik az országot. Ez egy állam, egy társadalom, nem egy tenyész istálló, függetlenül attól, hogy utólag kifizeti-e valaki a költséget vagy sem. És nem lehet arra hivatkozni, hogy adjon több bért, mert a multik foglalkoztatják a nálunk jól kereső mérnököket, informatikusokat, pénzügyi elemzőket, biztosítási matematikusokat, mégis itt jóval kevesebbet keresnek, tehát a munkaadónak Magyarországon ma ennyit ér a munkájuk (az enyém is...Brüsszelben ugyanezért most 5*-ös pénzt kapnék). Ezek a - zömmel kezdő, család nélküli - keresők mégis elmennek külföldre, ha szignifikánsan (50%) többet kaphatnak. És ennyi erővel (és joggal!) jöhetne a nővér, hogy ő is keressen 400 ezret, mert az Egyesült Királyságban a dupláját is megkapja, meg jöhetne a tanár, az óvónő, a kukáskocsi vezetője, az orvos, akik mind jóval kevesebbet keresnek, mint nyugaton élő társaik, és bizony sokan közülük szégyenletesen keveset kapnak kézhez (kezdő orvosok, tűzoltók, rendőrök, nővérek, stb).
Erről szól az agyelszívás, csak most már nem csak agyat, de kétkezi munkaerőt is elszívnak. Indonéziában pl. komplett képzések épülnek arra, hogy Nyugat-Európába és az USA-ba képeznek egyszerű nővéreket.
Hogy mondja meg egy állam a polgárának, hogy maradj itthon, 20-40% fizetésért, munkanélküliségért? Építsd az egzisztenciád, a családod, ezzel az országot, szavazz felelősen és tartsd életben a demokráciát, de cserébe nem tudunk ígérni, csak könnyeket, vért és verítéket?? Mert amíg nincs több adófizető, nincs nagyobb GDP, nincs innováció, hozzáadott érték a bérmunka helyett/mellett, addig alacsony szinten maradnak a közszolgáltatások és a közszolgáltatásban dolgozók bére (pl. orvosok, nővérek, pedagógusok), és még egy csomó minden más.

Tehát az állam megfinanszírozza az illető tanulmányait, remélve, hogy bejön a számítása, az illető hasznos, dolgozó, gondolkodó, építő, szaporodó, szavazó állampolgár lesz. És hosszú távon ez hasznos az országnak. Tanulmányi átlag, versenyeken elért helyezések, szociális háttér, jövőbeli vállalás...bármilyen, de átlátható és fixen tartott feltételrendszer szerint.

Emellett aztán lehetnek fizetős helyek, ahol a végzett azt csinál, amit akar, elmegy, ahová szeretne, ahol jól érzi magát. Fizetheti szülői támogatásból, munkából, piaci hitelből, ahol piaci alatt nem személyi hitelre gondolok, hanem olyan konstrukcióra, amit pl. egy bank üzleti alapon, de 20-30 éves megtérülés reményében folyósít.

És a gazdasági helyzet javulásával nőhetne a szerepe a támogatott tandíj hitelnek, aminél a folyósító állam szintén nagy kockázatot vállal, 30 évre ad hitelt, kamatot sem nagyon kér, de az elvárásai is alacsonyabbak.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.08.29. 16:56:36

@Ad Dio: :DDD

Ez a cukrász hebrencs
S tortája egy habroncs.
:)

TYÜNG CSÍ

Tyüng Csínek, bár csupán fél jen
Összegyűjtött vagyona,
Nincsen oka rá, hogy féljen
Se kicsit, se nagyon a

Világválsághatás miatt,
Mivel pincér Tokió
Zöldjében, s az éttermi jatt
Kisegíti. Tökijó!

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2012/06/tyung-csi.html
:)

belekotty 2012.08.29. 17:00:52

Ha jól tudom 400 millió hiányzik az ELTE bértömegéből. Az hány oktató is?

belekotty 2012.08.29. 17:03:58

@sanyix: "Az vazze... patinás bizony, patinás diplomagyár :D" - Te hol szerezted a diplomád?

belekotty 2012.08.29. 17:05:15

@Mensikov: "A felsőoktatás akkor lett elkúrva - nem kicsit nagyon - amikor megengedték, hogy ennyi egyetem és főiskola legyen Magyarországon" - Ez így van.

ToF 2012.08.29. 17:06:54

@Muad\\\'Dib: Van igazság az elmondottakban, de az előjel fordított!!Hiszem és tudom, hogy a felsőoktatásban dolgozók TÖBBSÉGE igenis jól felkészült, szakterületének elismert művelője.

Ad Dio 2012.08.29. 17:16:48

@Ad Dio:

Azért ritkajó nyelv ez a magyar - mondhatnók,
Ha nem tűnnénk egyből pannonfílnek e mondattól.

Ad Dio 2012.08.29. 17:18:51

@ToF: Te nem ugyanarra az egyetemre jártál ahová én :D.

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 17:32:20

@Ad Dio:
El kell keserítselek, a nagy többség függetlenül attól, hogy fizet-e, elsősorban a papír miatt csinálja, tehát ha nem jön be megtartani az oktató az órát, akkor még örülni is fog ennek.

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 17:35:05

@Ad Dio:
Te összekevered a hazai műszaki felsőoktatással. Ott valóban nagy a szórás, a baj az, hogy ezen túl a legtöbb intézmény nem tud többet produkálni, de ez már elég a "minőséghez", hiszen aki túlélte, az túl hülye nem lehet, így még ha be is kell tanítani, felszívja a munkaerő piac. Ami az angolszász felsőoktatás, az ennek az ellenkezője, nagyrészt tudást ott sem adnak, viszont az egyetemek többségén a többség el is végzi.

ToF 2012.08.29. 17:53:42

@Ad Dio: Akkor minek csináltad végig? A papírért? Ha annyi a fedezete a diplomádnak mint amit itt felvillantottál, nyugodtan használhatod szemétlapátnak, mert ugyebár toalettpapirnak kemény. Azt az egyetemet nem gondolom, hogy végig csináltam volna. Ha már az életemből rászánom azt az 5-6 %-ot, legyen értelme.

tanár17éve 2012.08.29. 18:03:10

Sziasztok,
17 éve tanítok felsőoktatásban, gondoltam az ekék között elférhet egy borona is..
Nos, azt kell mondjam, szemtanúja voltam, hogy az Internet mindennapivá válása hogyan változtatta meg az oktatásba bekerülő fiatalok tanuláshoz való hozzáállását. Ma senkit nem mernék azzal vádolni, hogy buzog benne a tudásvágy. Minden elérhető az Interneten, minek fölösleges tudással múlatni az időt, nem igaz? Nézzél körül a Neten fellelhető vicces képek vagy videók között és fogod látni, hogy a külföldi egyetemeken is a diákság az Internetet közösségi szórakozásra/játékra használja akár biológia előadás közben is. DE! Vajon felmerül Benned amikor orvoshoz fordulsz, hogy a kortárs fiatal, önbizalommal teli új doki a kórházban az egyetemen a "szívbillentyűk működése" előadás közben a laptopján nem jegyzetelt, hanem játszott? És most pedig Téged készül műteni? Még mindig nyugodtan fekszel a szikéje alá? Azonos értékűnek gondolod a 2,0-s és a 4,5-s diplomát?

Valamennyi kollégámmal együtt érzékeljük, hogy az oktatásnak el kell mozdulnia a szórakoztatva oktatás felé. Minden ekézőtől várjuk az ötleteket, hogy a jogász, könyvelő, állatorvos, közgazdász, stb. képzést milyen szórakoztató tanmenettel oldaná meg?

Ad Dio 2012.08.29. 18:30:07

@Belagezapista:

"El kell keserítselek, a nagy többség függetlenül attól, hogy fizet-e, elsősorban a papír miatt csinálja, tehát ha nem jön be megtartani az oktató az órát, akkor még örülni is fog ennek."

Nem keserítesz el :). Aki csak a papírért csinálja, az csak tegye. Majd ráfarag. Az egyetem a használható tudásról/világkép tágításról kell hogy szóljon. Adjunk már egy esélyt a kicsit intelligensebbeknek is!

Ad Dio 2012.08.29. 18:33:31

@Belagezapista: Az "angolszász rendszer" épp azt szemlélteti amit én magyarázok: nem a papír számít, hanem a tudás (másképp: hogy hol szerezted a papírt). Aki gyenge suliba megy, az gyenge papírt kap. A felsőoktatáson sok múlik és sokba is kerül. Mindkét indok elégséges alap arra hogy minőség-orientált legyen.

renevol 2012.08.29. 18:46:39

@szeki_74: Nem értünk egyet e célkitűzést tekintve. Én nem tudom elfogadni, hogy az állam rákényszerítse az állampolgárra az "itt élned, halnod kell" elvet. Ilyen alapon bármilyen mást is rákényszeríthet az állam az állampolgárra, mert az neki "jó". Hát ne tegye. Ne állítson az állam maga elé célokat, amihez aztán az állampolgároknak igazodniuk kell. Pont fordítva: az állampolgárok céljainak összességéhez igazodjon az állam. Elég könnyen Észak-Koreában találjuk magunkat, ha jövő héttől elkezdjük bevezetni a kommunista szombatot is, mondván, hogy "olyan szegény az ország, kéne egy kis GDP". Sajnos tényleg ezt a kommunista modellt követi a Fidesz-kormány állama, a sorkatonaság visszavezetésétől kezdve a gyerektelenek extra-adóztatásán át a kötelező magyarországi munkavállalásig.

Megjegyzem, a Fideszt természetesen nem is holmi magasztos célok vezérlik ez ügyben (kommunisták, de azért nem gondolnám, hogy ennyire azok). Hanem az van, hogy ha (saját hibájukból) nem alkalmazhatják a sima tandíj+tandíjhiteles megoldást, akkor kénytelenek ilyen kerülőutakat tenni.

Ad Dio 2012.08.29. 18:47:29

@ToF:

Nem az egyetemen tanultakból élek :).

Tudod amikor felvettek az egyetemre, az összes oktató titánnak tűnt a szememben. Ittam a szavaikat. Aztán eltelt 2 év, és árnyalódott a kép bennem. Azt mondtam: az oktatók fele-kétharmada ér csak valamit, a többi meglehetősen gyenge (amikor felfedezed hogy az "oktató" a saját egyetemi jegyzeteiből tanít az még egy nyeretlen 2 évesnek is kiábrándító, vagy ha egy előadás egyjegyzet felolvasásából áll, vagy ha...). Aztán eltelt még pár év (2 szakot csináltam) és lassan rájöttem az egyetem (felém eső részének) a működésére. A tanszékvezetők kiskirályok. A többségének semmiféle tudományos aktivitása nincs, a pozíciójához ragaszkodik, ezen felül egyetemi politikával üti el az idejét. PHD-sek illetve tanársegédek zömmel a közepes képességűekből lesznek, mivel az oktatók tőlük nem féltik a pozíciójukat. Mentori rendszer gyakorlatilag nyomokban sincs. Az oktatók - tisztelet a kivételnek - rossz értelemben megélhetésiek. A minimumot beteszik a rendszerbe és csók. Sírnak-rínak hogy milyen nehéz nekik (hetente leadni 5-6 előadást, az évük harmada szünet stb.), a fennmaradó időben sem a tudományért hull a hajuk. És úgy vannak vele: ennyi pénzért ez arányos.

Bullshit.

Egyébként egy egyházi és egy világi szakot jártam. Az itt elmondottak zömében a világira igazak. Az egyházi főiskola egy másik világ. Ott volt szerencsém igazi oktatókhoz.

Ad Dio 2012.08.29. 18:48:55

@renevol: "Hanem az van, hogy ha (saját hibájukból) nem alkalmazhatják a sima tandíj+tandíjhiteles megoldást, akkor kénytelenek ilyen kerülőutakat tenni."

+1

ToF 2012.08.29. 20:45:08

@Ad Dio: Igen, a hit ereje hatalmas. Hidd amit mondtál még akkor is, ha tudod hogy nem igaz. Félreértés ne essék: nem vagyok része a magyar felsőokttaásnak, diplomámat műszaki egyetemen több mint 32 éve szereztem, de van némi rálátásom. Látom a küszködést, amikor a tanszéken már papírra sem tellik, az állam miközbn anyagilag ellehetetleníti az intézményeket, adminisztrativan korlátozza a bejutást a rendszerben még akkor is, ha a hallgató költségtérítéséből még el tudna lenni egy darabig. A Szegedi Egyetem nem kapott állami helyet jogi képzésre? A pázmány meg elviszi a 90%-ot. Amikor az egyház nem fizet adót a bevételeiből? Mondjam még?

Ad Dio 2012.08.29. 21:08:15

@ToF: Az egyes argumentumszintek keverése nem vall diplomás emberre.

Egy jótanács egy hívőtől: ha vitatkozni akarsz valakivel (nem csak belékötni vagy megpróbálni lejáratni), akkor az érveidet koherens rendbe építs fel, és azokat ütköztesd a pertner megfelelő érveivel, próbálva kimutatni gyengébb voltukat. Azzal próbálni érvelni hogy a másik fél "hívő" (tehát?...) teljesen értelmetlen. Csak magadról alakítasz ki ezáltal - nem túl hízelgő -bizonyítványt.

Mindabból amit leírtál, annyi vakarható ki jóindulattal, hogy 32 évvel ezelőtt a műszaki egyetemen Te mással találkoztál. Készséggel el tudom hinni. A műszaki egyetemek ma is kicsit jobbak (relatíve egzakt az anyag, nem értékelődi át 5 évente minden). Egyébként az orvosi egyetemeken is jobb a helyzet sztem.
süti beállítások módosítása