Ismét búcsút inthetünk a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárnak. Tegnap este bombaként robbant a hír, hogy távozik posztjáról Kis Norbert, aki január 28-ától töltötte be ezt a tisztséget. Elődje, Dux László igen rejtélyes körülmények között tűnt le a magyar oktatáspolitika csillagos egéről. Nem igazán lehetett tudni ugyanis, miért volt ilyen sietős. Állítólag már a hivatali ideje kezdetén megállapodott Hoffmann Rózsával, hogy a felsőoktatási törvény elfogadás után otthagyja a posztot, és visszamegy tanítani a szegedi orvosi karra. Hm… Hiszem, ha látom a megállapodást! Ja, hogy szóban köttetett? No comment.

Kis Norbert esetében azonban – szerencsére – más, tiszta és világos a helyzet. A hírek, pontosabban az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint „Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár szeptembertől más területen lát el közigazgatási vezetői feladatokat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapott felkérés alapján”. Tehát megteszi, amit megkövetel tőle a haza! Vagy csak így fejezik ki, hogy eltávolították és máshová, elképzelhető, hogy kevésbé fontos pozícióba tették át. Az oktatási államtitkárság mindenesetre csak bólogat, nem harcol – vagy nem látványosan –, hanem „tudomásul veszi” a változást – mondjuk nem is tehet mást.

A kérdés csak az: vajon ki lesz az utód? Kis Norbert államtitkári tisztsége előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem előkészítéséért felelt, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettese is volt négy évig – háromoldalnyi szakmai előélettel és publikációs listával, summa cum laude minősítéssel, angol és francia felsőfokú nyelvvizsgával. A lécet tehát igen magasra tette Kis Norbert, aki szeptemberig még hivatalában marad, így van idő azon töprengeni: vajon ki ül a helyére, abba a kényelmes bőrfotelbe?

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr864614740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása