Jó kis hagyomány az, amikor az általános iskolás a nap végén rácsimpaszkodik az anyjára, apjára, hogy ha holnap nem viszem az osztálypénzt, még az is lehet, hogy büntetésből felelek. Az meg összeszorított foggal nyúl a zsebébe, és kicsengeti a középiskolában már 20-30 ezer forintra is ugró összeget. Persze nem a feleléstől félti kölkét, hanem saját magát az adósok listájától.

 
A Peti anyukája BAR listás - vihog az egyik, most éppen az iskolaudvaron. Mire Peti leszegett fejjel nagyot sóhajt, majd sorolja: a válság, a törlesztő, a közüzemi számlák…
A helyzet persze fiktív, mert Peti anyukája nem került BAR listára az elmaradt osztálypénz miatt, a fiktív bevezető alapja azonban nagyon is valódi.
Manapság ugyanis gyakori, hogy az intézmények úgy próbálják kikerülni az indokolatlan pénzszedéssel kapcsolatos jogszabályi előírásokat - elismervény, számla, könyvelés, elszámolás -, hogy a szülőket biztatják az osztálypénz gyűjtésére. Ezzel eddig talán még nincs is baj, legyen okos mindenki, ahogy tud. Viszont a pénzbeszedő pedagógus, vagy szülő !felszólító levélben követelheti! az osztályközösség által "megszavazott" havi osztálypénzt attól, aki nem tudja rendszerességgel fizetni. Ez csak így önmagában is elég derék, pláne, ha a nem fizetők nevét megalázó módon még nyilvánosságra is hozzák. Mert nehogy már valaki veszélyeztesse az osztály anyagi helyzetét.
És bár az osztálypénznek évtizedes hagyományai vannak, annak ellenére, hogy beszedése nem kőbevésett szabályok szerint történik, a szülők akkor is fizetik, ha az meghaladja anyagi teherbíró képességüket, vagy nem látják át mire fordították a beszedett összeget.
Mi átlátjuk, úgyhogy egy gyorstalpalót is nyújtunk számukra. Az egész ott kezdődik, hogy az oktatási intézmények áthárítják a dologi kiadásokat, mint a kréta, a másolópapír, az osztályfestés, vagy a tisztasági csomag kiadásait a szülőkre, amelynek kiváló formája az osztálypénz. Ehhez jött hozzá szép lassan a tanítási időben szervezett ingyenes közoktatási szolgáltatások költsége is, mint például a tanulmányi kirándulás, az uszoda, a múzeumlátogatás, vagy az erdei iskola.
A csavar az egészben csak annyi, hogy ezt mind az iskola költségvetésében kellene biztosítania a fenntartónak.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr452285375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2010.09.12. 10:00:45

Ki ne hagyd a fénymásolásért járó pénzt. Nekem már felnőttek a gyerekeim, az osztálypénzt én is nehezen fizettem ki. Viszont inkább nem adok fénymásolt anyagot, nehogy a gyerekektől kelljen beszednem a lapok árát. Hülyén érezném magam, ha össze kellene szednem.
süti beállítások módosítása