Öt éve eltörölték, mert minek, most meg bevezetik, mert kell. Ő a szóbeli felvételi. 2005-ben jött helyette a kétszintű érettségi, hogy majd az kiváltja. Most még sem jó. Személytelen a rendszer, előadóikat vakon töltik meg az egyetemek és főiskolák. Mégis inkább újra szóbelihez kötnék a felvételit. Közben azonban félő, hogy a legjobbak kiválogatása csak álca, titkon a felsőoktatás pedig „pontszámtupírra” készül.

                                          
 
Persze ilyen aljas szándék meg sem fordul az oktatási államtitkár fejében, ő nyugodt szívvel adná meg a felsőoktatásnak a szóbeli felvételi lehetőségét. Igen, csak a lehetőségét, mert nem lenne kötelező: ha az intézmény igényli, visszakapja a szóbeli felvételit. Szabályozás mégis lenne: ha ugyanis például a jogi karok a felvételizőket szóban is meg szeretnék hallgatni, akkor az összes jogászképzésre egységesen előírják a szóbeli felvételit. Kedves szándék, de a gonosz felhangok közel sem alaptalanok. Míg a 90-es években többnyire már csak az írásbeli felvételit használták a felsőoktatási intézmények, és csak kevesen tartottak szóbelit, 2005-ben teljes joggal került bevezetésre a kétszintű érettségi felvételit kiváltó jogosultsága. Az egy másik kérdés, hogy a kétszintűség nem érte el valódi szándékát, de tény, hogy valóban szóban és írásban is számon kérte a diákokat. A rendszerrel nem is volt komolyabb gond, amíg nem kezdtek el panaszkodni az egyetemek, hogy de igenis kell az emberi kapcsolat a felsőoktatásba készülőkkel. Ám legyen, érthető, hogy mindenki inkább biztosra menne, és a saját szemével győződne meg arról, hogy a legjobbak kerüljenek be hozzájuk. A kérdés csak annyi, hogy mit kezd a felsőoktatás a százezres jelentkezéssel, ki fogja őket szóban felvételiztetni, és főleg miből? Mert a tananyag felmondására az érettségi is tökéletes volt, a szubjektív beszélgetés adta eredményekből pedig számos konfliktus adódhat. A kidolgozatlan terv, a vaktában harsogott szóbeli felvételi pedig kétség kívül rossz gondolatokat ébreszt az emberben. Így Polónyi István oktatáskutatóban is, aki szerint hihetetlen az az állítás, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszerben a felsőoktatási intézmények a szóbelit csak és kizárólag a legjobb diákok kiválogatására használnák. Már csak azért is, mert a fejkvóta miatt az érdekük az, hogy minél több hallgatót vegyenek fel. Viszont, ha a szóbeli lehetőséget ad a diákok pontszámának felhúzására, akkor a magasabb ponthatár miatt több államilag támogatott hallgatót kapnak, vagyis több pénzt is. Továbbá illúzió az is, hogy több ezer diák közül egy tanszék képes lenne kiválogatni, hogy ki alkalmas és ki nem. 
Ezek után pedig valóban kérdéses, miért is szeretnének az egyetemek és főiskolák újból szóbeliztetni. Csak a színvonal javítása a céljuk, vagy esetleg a pénzszerzés?

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr192120576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csoko20 2010.06.30. 14:27:30

És mi lenne ha az állam a fejkvóta mellé adna egy listát, hogy akkor kérek az egyetemektől:
1200 mérnököt, 1100 vegyészt, 900 orvost, 550 programtervezőt, 37 jogászt és 28 pedagógust stb., stb..., akik mellesleg beszélnek 1-2 nyelvet is az eszperantón és a lovárin kivül.

Mert az az igazság, hogy bölcsészekkel elég jól el vagyunk látva a következő 127 évre, de ők vagy külföldön mosogatnak vagy itthon munkanélküliek.

Ha így megy tovább, ebből nem igazán lesznek növekvő adó és járulék bevételek.

Flúgatlan 2010.06.30. 14:32:29

1) Vannak szakok, melyek olyan szamát adnak, ahol beszélni kell. Ilyenkor teljesen jogos lehet a szóbeli meghallgatás is.

2) Nem ismerem pontosan a körülményeket, melyben most a szóbeli felvételi gondolata felmerült, de az biztos, hogy az érettségi nem jó a felvételi szűrésre.

Méghozzá azért, mert a középiskoláknak, akik az érettségit bonyolítják, elemi érdeke feljebb tornászni az érettségi érdemjegyét, hisz akkor diákjaikat nagyobb eséllyel veszik fel és az ő megítélésüknek épp ez az egyik mércéje. Tudom, van központi javítókulcs, ellenőrzés, érettségi elnök, ami mérsékli ezt, de mégis: logikailag téves dolog, hogy az összes felvételi pont olyanokon múlik, akik érdekeltek annak feltornászásában.

Az egyetemek felvételibe bekapcsolása csökkenti annak esélyét, hogy egyes középiskolák elvtelenül túlpontozzák hallgatóikat.

Amikor én felvételizetem, több, mint 20 éve, emlékszem, hogy tartottak tanáraink attól, hogy az érettségin általuk adott jegy nagyon eltérjen a központi érettségi-felvételi egyetem általi kiértékelése után kapottól.

Ezért én hozzáteném azt, hogy a dolog mögött állhat az is, hogy egyes egyetemek észrevették, hogy bizonyos helyekről sok ponttal kis tudású diákok jönnek.

No meg, más okok is lehetnek, de azt én nem tudom.

2010.06.30. 14:39:32

" ha a szóbeli lehetőséget ad a diákok pontszámának felhúzására, akkor a magasabb ponthatár miatt több államilag támogatott hallgatót kapnak,"

Ez a mondat engem meggyőzött arról, hogy lövésed sincs a felvételi döntések meghozataláról.

thais 2010.06.30. 14:44:14

A szóbeli felvételi vizsgán arra kiváncsiak a vizsgáztatók, hogy az illető ténylegesen tud-e valamit (nem puskázott-e esetleg az irásbelin), alkalmas-e a pályára, s nyelvszakos felvételi esetében nagyon fontos az adott nyelven való megszólalás minősége (kiejtés, adott nyelven való gondolkodás mélysége). Mikor egyszer felvételiztettem, egy drága "csillagvirág" kiváló irásbelivel a háta mögött egyetlen költőt és irót sem tudott megnevezni, akire rákérdeztünk, még sosem hallotta. Csajkovszkij nevének hallatán mély hallgatásba burkolódzott. Elhessentettük. A szükséges alapműveltséget még a kétszintű irásbeli sem garantálja. Inkább vállaljuk a napokig való "párolódást" egy tanteremben, mint hogy oda nem illő diákok jussanak be. A fejkvóta miatt pedig nincs mit aggódni. Attól, hogy magasabbra húzzák a pontszámot, attól még a minisztérium úgysem enged több diákot felvenni. Legyünk már annyira

Globetrotter2014 2010.06.30. 14:44:37

"Míg a 90-es években többnyire már csak az írásbeli felvételit használták a felsőoktatási intézmények, és csak kevesen tartottak szóbelit": nem tudok ezen ótvar hazugság felett napiendre térni. Szerintem Közgézon és Jogon elég egységesen volt szóbeli a 90es években. Egyébbként igenis szükség van rá. Nem ismerem a mostani éretssgéi rendszer lényegét (de a pár évvel ezelőtti botrányokra azért még emlékszem), de ln igneis megadnám az egyetemeknek annak a lehetőségét, hogy megválasthassák kit vesznek fel, és félművelt tehetségtelen vézgősöket akiket egy gyenge iskola átangedett ne vegyenek fel, hogy aztán évekig suenvedjenek velük...

persicsbalint 2010.06.30. 14:47:12

Én támogatom az intézményi felvételit. Hadd dönthesse el egy intézmény, kiket akar felvenni. Pl. lehet, hogy egy okos vegyészmérnök-felvételizőnek nincs sok pontja, ezért helyette fel kell venni azokat az embereket, akik a kémiához nem értenek, de hátrányos helyzetűek és van egy felsőfokú orosz nyelvvizsgájuk. A jelenlegi rendszer szerint belőlük nagyobb eséllyel lesz vegyészmérnök, mint abból az emberből, aki esetleg ért is hozzá valamennyit. Meg kéne érteni, hogy egy db pontszám nem tud szakmák szerint megkülönböztetni embereket, pedig a felvételinél ez alapvető. Aki egy jó gimiből jött, jó jegyei vannak, kb minden szakmára alkalmas? Na ne már! Igenis legyen intézményenkénti (a GDF az vesz fel akit akar, de az ELTE progmat talán válogat) és szakonkénti felvételi. Nehezen tudok bármiféle érvet amellé állítani (egyedül a normatív finanszírozást), hogy miért éri meg az egységes felvételi rendszer....

Rabyn 2010.06.30. 14:57:08

" A kérdés csak annyi, hogy mit kezd a felsőoktatás a százezres jelentkezéssel, ki fogja őket szóban felvételiztetni, és főleg miből?"

Ezzel vitatkoznék. A tanítóképzőkre a mai napig többezren jelentkeznek és, mielőtt bekerülnének van alkalmassági vizsga, (ez sajnos nem garantálja, hogy a legjobbak jöjjenek, de azt aki abszolúte nem oda való azt kiszórják már itt) és meg tudják oldani. Igaz, hogy majdnem egy hétig felvételiztetnek a tanárok (illetve van előfelvételi).

feco42 2010.06.30. 15:10:26

Nem kell mindenáron szóbeli felvételi, de az nagyon kellene hogy az egyetemnek legyen beleszólása abba hogy kit vesz fel!
Ma ez nincs meg: a középszintű érettségi a
suliban, az emelt (amit a legtöbb egyetem nem is mert eddig megkövetelni) központi.

Az egyetem meg a végén kap egy listát hogy ezek a hallgatóid. Aztán a fele (jobbik esetben :)) fél év után kihullik.

kerdesek05 2010.06.30. 15:19:02

hányszor annyian tanulnak a felsőoktatásban mint 15 éve?
hányszor kevesebb az érettségizett gyerek mint 15 éve?
szinkronba kellene hozni..

elektronik (törölt) 2010.06.30. 15:21:47

szerintem az egyetemek magukra vethetnek ebben a kérdésben, főleg addig, amíg nem követelnek meg legalább egy, de inkább kettő emelt szintű érettségit. két jó közép érettségivel meg két nyelvvizsgával bárhova be lehet szinte kerülni.

igazságos 2010.06.30. 15:22:27

Nem értem, mit van mindenki felháborodva. Most MSC képzés programozó informatikus szakon szóbelizni kell az ELTE-n. Manapság a szóbeli alatt azt csinálják, hogy le kell írni a papírra a tételt, majd azt kérdezik, amit nem írtál le. Ha látják rajtad, hogy mindent vágsz, akkor nem fognak megszívatni, de ha látják, hogy nem tud kinyögni az egyén egy értelmes, összetett mondatot se, akkor igenis vágják ki.

"Aztán a fele (jobbik esetben :)) fél év után kihullik." Inkább már az első két hónap után.

Karipapa01 2010.06.30. 15:32:28

Milyen furcsa, hogy amikor egy munkavállaló el akar helyezkedni nemcsak a beadott pályázat alapján jelölik ki, hogy kit vesznek fel, hanem behívja a munkaadó és elbeszélget vele. Ezt meg minek? A pályázatban minden fontos le van írva. Lehet, hogy az elképzelésben van analógia? Egyébként is a felsőiskola elvégzése után az elhelyezkedéskor ugyanúgy lesz "szóbeli felvételi", ugyanis a munkaadók ehhez valamilyen 'érthetetlen' okból ragaszkodnak. Akár vehetjük ezt előképzésnek is.

somogyi83 2010.06.30. 15:37:22

@zulu: Csatlakozom hozzád.
Nem attól lesz több diák, hogy magasabb a ponthatár.

a pontszám eldönti, hogy ki az a pl. 200 ember, akit az adott szakra felvesznek. egy rangsor igazából. ha a 200. ember a jogszabályi minimum pontszámmal rendelkezik, akkor is felveszik, és ha 479 ponttal, akkor is.

a ponthatárt nem úgy húzzák meg, hogy összeül pár nagyfejes, aki eldönti, mennyi legyen idén pl. az ELTE jogon a ponthatár, hanem egy algoritmus sorolja be a delikvenseket.

Roa 2010.06.30. 15:46:44

Elhiszem, hogy a szóbelin is lehet szelektálni, de talán előbb más dolgokat is meg kellene változtatni:

1. Felsőoktatásba mindenhová csak emelt szintű érettségivel lehessen bejutni. Ezt persze ne a középiskolákban írják, hanem máshol. Legyen egy általános minimumpontszám, mely alatt sehová se lehessen bejutni.
2. Az állam határozza meg, hogy melyik szakmába mennyi fő kell, és az alapján finanszírozzon, a többi legyen költségtérítéses.
3. Középszintű érettségit se lehessen a saját középiskolában írni, hanem csak máshol.

Először talán ezeket kellene megvalósítani...

AkinekSemmiSemTetszik 2010.06.30. 15:52:09

Hmm... én egy éve felvételiztem és bár szóbeli elbeszélgetésnek hívták, mégis inkább felvételi volt.

Maro · http://bytepawn.com 2010.06.30. 15:53:02

Az Amerikai egyetemeken (allami is) ez "meg van oldva", mindenesetre nem merul fel realisan, hogy egy egyetem nem olyan hallgatokat vesz fel, amilyeneket akarna. Ott sincs egyetemi irasbeli v. szobeli, a gimnaziumi eredmenyek alapjan veszik fel az embereket, viszont pl. van essze/motivacios level, amiben elmondod, h miert oda akarsz jarni, es miert pont arra a szakra. Ezen kivul a jegyekbol szamolt pontszamokon kivul szamitanak a szocialis aktivitasok (Amerikaban a gimi szinten sok ilyen van, altalaban klubbok formajaban, pl. sakk klub, matek klub, erveles klub, szinhaz, zene, stb.) es a sport hatter. Az egyetemek ezt arra hasznaljak, hogy viszonylag kerek embereket vegyenek fel (ill. erre osztokeljek a hozzajuk keszulo diakokat), ill. hogy elerjek, h az egesz evfolyam is kerek legyen (ne 4000 kiehezett kocka legyen). Mivel ez viszonylag bonyolult optimalizacios feladat, ezert kulon felveteli osztalyok leteznek erre egyetemenkent (Admissions Office), ahova a tanszekek delegalnak kepviseloket.

2010.06.30. 15:58:47

@somogyi83: Én tudom, engem nem kell meggyőznöd. :-)

Gergice 2010.06.30. 15:59:11

@Roa: Az emelt szintű érettségi már most is más intézményben irattatik.

chacho 2010.06.30. 16:08:45

Nagyon úgy tűnik, hogy a posztíró sohasem látta az egyetemeket belső szemszögből!

Roa 2010.06.30. 16:14:08

@Gergice: Tudom, de kb. ez az egy dolog, ami jó a rendszerben. :)
süti beállítások módosítása