Ma már ez az elsődleges dilemma egy egyetemista előtt: lépjen be a munkaerő piacra, és szerezzen minél előbb tapasztalatot, vagy koptassa még két évig az iskolapadot, és szerezzen mesterfokú diplomát? Az igazság az, hogy ma még keveset tudni erről, hiszen az első, már a bolognai rendszer szerint végzettek, még alig hagyták el az iskolát. Nincs még igazi visszajelzése senkinek, hogy mire van kereslet, illetve milyen a kínálat. Egy dolog biztos, a munkáltatóknak a legfontosabb a tapasztalat, ezért ha valaki jó állást akar, minél előbb elhelyezkedik, hogy meg legyen a szükséges kompetenciája. Ezzel azt is állítanánk, hogy igazából ez afelé tolja a rendszert, hogy mindenki csak bachelor diplomát szerezzen, aztán uzsgyi melózni. Hiszen mit kaphatok még két év alatt – gondolja delikvensünk -, amit eddig ne tudtam volna, nem más a mesterfok csak elméleti „vízrerajzolás”. Na, itt van a nagy tévedés. Az igaz, hogy egy töri szak nem úgy épül fel, hogy az alapfokon végzettek csak a Közép-korig tudják az anyagot, a mesterfokú papírral rendelkezők meg napjainkig is, de az alapképzésen csak az alapokat rakják le, aztán jön a mesterfok, és az adja hozzá az écát. Körülbelül annyit tesz a különbség a két végzettség között, mint egy jó, megbízható kisteherautó, és egy luxus-limuzin között. A kérdés tehát az, hogy mit tegyen a bachelor végzettségű diák? Meglátásunk szerint a legcélravezetőbb, ha már az első évek alatt elmegy kulizni valahová egyetem mellett, hogy megszerezze a tapasztalatot, majd három év után elmegy dolgozni, közben eldönti, hogy mit is szeretne az életével, vagy milyen mester diplomát akar. Utána, vagy munka mellett, vagy teljes időben elvégzi a mester szakot. A munka mellett talán azért is jobb, mert az egzisztenciáját is tudja építeni. Itt csak az a gáz, hogy az ember ilyenkor már nehezen veszi rá magát a tanulásra, hacsak nem az élet szorítja rá. De ebben az időpillanatban (az alapfokú oklevél megszerzésének pillanatában) kialakul két másik csoport is, ők nem jelennek meg a munkaerőpiacon. Az egyik, aki még nem tudja eldönteni, hogy mi akar lenni, és diplomahalmozóvá válik (ez is lehet veszélyes, mert már találkoztunk pár emberrel, akik azért nem kaptak munkát, mert túlképzettek voltak, és nem tudták őket megfizetni) , a másik, az „orrfelhúzós”, aki azt mondja, hogy ő ennyiért (!) nem megy el dolgozni.
A mester diploma megszerzése mellett több érv is szól, például nagyon sok olyan (jó) állás van, amihez ez elengedhetetlen. A bachelor diplomával csoportvezető lehetsz, a mesterrel igazgató. De, egy mai munkáltatónál azért is fontos a tapasztalat, mert nincs se ideje, se pénze betanítani a pályakezdő, új munkaerőt, hanem már „holnaptól” profittermelést vár el.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr651568382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása