Én őt nem sajnálom, a magyar oktatási rendszert, és az abban tanulókat viszont igen. Régóta tudjuk, hogy a „Piszti” már nem a régi, nem igazán erős ember ő már, de hogy az Oszkó így kibabráljon vele (meg velünk!), azt nem hittem volna.  Jó pénzügyminiszterünk lényegében saját felügyelete alá vonta az oktatási tárcát. Vulgárisan: Pisti egy egészségeset sem szellenthet a Peti engedélye nélkül. A mai Magyar Nemzet hozza a hírt, hogy a Hiller még az érettségi tárgyakról sem dönthet egyedül. Jövőre a kormány mondja meg, hogy milyen tantárgyból lehet érettségizni, és miből nem. Mindezt költségtakarékosságból, mert a kétszintű rendszer sokba kerül. Teszem azt, jövőre lehet választottként földrajzból érettségizni, mert sokan akarják, de fizikából nem, mert az kevesen választják. Mondjuk lassan már nincs is aki tanítsa, hiszen idén az országban, írd és mond, 10 darab fizikatanár végzett az egyetemeken (ez komoly, utánanéztem!). Ehhez kapcsolódóan még azt is „Oszi” fogja megmondani, hogy a szakmai (ilyen az érettségi bizottság is)vizsgabizottságok elnökei mennyit kapnak a munkájukért. Naná, hogy kevesebbet, mint idén! Ami a legjobb, hogy jövőre talán még az általános és középiskolákban is kell felvételi díjat fizetni. Aki szegénynek születik, az legyen hülye is, iskolába se járjon. Jó, mi? A jövő választópolgára nem kell, hogy tudjon gondolkodni. Álompolgár: bután mered maga elé, négyévente ikszel. Bár mintha nekem az rémlene valami alapokmányból, hogy mindenkinek joga van a tanuláshoz, és, hogy a Magyar Köztársaságban ingyenes a közoktatás. De lehet, hogy rosszul emlékszem.
Mondjuk Oszi következetes, minden támogatást lehúz a harmadára: az érettségi lebonyolításának költségét 1 milliárdról 338 millióra, a ingyenes menza-ebédnek csak a harmadát fizeti az állam, a diáksportot kihúzták a támogatandók közül, művészeti iskolába meg csak a gazdagok gyerekei járhatnak. A két utóbbival kapcsolatban eszembe jutott, hogy ha megölik a diáksport-életet, akkor pár év múlva könnyes szemekkel fogjuk emlegetni a pekingi olimpiát, ahol három aranyérmet is szereztünk, ha addigra lesz egyáltalán, aki teljesteni tudja a kvalifikációs szinteket. A művészeti iskolák tandíj támogatásának csökkentésével kapcsolatban csak cinikusan szomorú mosoly jelent meg a szám sarkában, hiszen kultúrálódni amúgy sem olcsó mulatság, aki meg zenélni akar az fizessen. Jó sokat, hogy aztán egy neves zenekarban éhbérért pikulázzon, mert az állam a zenekar támogatását is megvonta. És a kör bezárult.
Végül, az már demamgógiának számít, de ideírom, hogy a tanári fizetések sem emelkednek, sőt!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr681415313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gardarak 2009.09.29. 15:02:44

Nem akarok ötletet adni, de esetleg a bizonyítványok kiállításáért nem akarják szintén fizetőssé tenni? Az lenne a szép, ha nem perkálsz, nem kapod meg az érettségi bizit... :)

Alhazred 2009.10.01. 21:18:25

a tanári fizetések két-három éve gyakorlatilag változatlanok.
süti beállítások módosítása