Az oktatási államtitkárság szerint a pedagógusok béremelésének kedvezményezettjei valójában nem is az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok, hanem maguk a gyerekek. A nagyobb anyagi megbecsülés ugyanis ahhoz járul hozzá, hogy az ország minden tanulója és óvodása egyformán jó, magas színvonalú nevelésben-oktatásban, a korábbinál is nagyobb figyelemben részesüljön. Ne tegyünk úgy, mintha hatalmas gesztus lenne a fizetésemelés. Arról van szó, hogy bizonyos emberek csoportja végre megkapja annak egy részét, ami már régóta jár neki.

Elvileg három alapelv – a biztonság, az igazságosság és a kiszámíthatóság – lebegett a törvényalkotók szeme előtt, amikor a pedagógusok munkájának új szabályozását dolgozták ki. Szerintük ugyanis biztonságot ad a pályán lévőknek az a tény, hogy a kormány hosszú távon számít rájuk. Az azonos munkáért azonos bér, a kiegyenlített beosztási rend pedig egészen biztosan igazságosabb viszonyokat teremt. A pályát pedig az teszi majd kiszámíthatóvá, hogy már a hivatás választásakor megismerhető az életút. Ebből pedig egyértelműen az következik, hogy a pedagógusok minősítésével a szülő garanciát kap arra, hogy gyermeke megfelelő minőségű oktatást kap.

 A pedagógusok már nagyon régóta megérdemelték volna a béremelést, és átlagosan nem csak 34 százalékosat, hanem annál nagyobb mértékűt is. Hiszen ők azok, akik a kötelező ismeretek mellett néha több emberi értéket adnak át a nebulóknak, mint saját szüleik. Az imént említett elképzelések első hallásra nagyon biztatóan hangzanak, de ha jobban belegondolunk röhej azt állítani, hogy bármely szakma kiszámítható lenne. Az ember azt sem tudja, hogy holnap mi történik vele, nem 10-20 év múlva. A kiszámíthatóságot pedig sutba lehet vágni, ha jön egy-egy új rendelet, mellyel iskolákat vonnak össze, vagy munkahelyeket szüntetnek meg, vagy ne adja az ég, az egyszer már megemelt béreket állítsák vissza.

Az pedig, hogy kizárólag a pénz által lehet motiválni a pedagógusokat, egyenesen sértés. Eddig is megtanították mindenre a szaros gyereket, mert a tudás átadása, az elmék, a kis univerzumok tágítása motiválta őket. Ha valaki nem érez elég elkötelezettséget, türelmet és kitartást a gyerekek és a szakma irányába, emelhetik neki ameddig akarják, egy idő után úgyis otthagyja majd az egészet. A béremelésnek tehát nem a diákok a nyertesei, hanem a pedagógusok és azok családjai. Ennyi a történet.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr175545189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tisztapista 2013.10.02. 08:16:18

"A nagyobb anyagi megbecsülés ugyanis ahhoz járul hozzá, hogy az ország minden tanulója és óvodása egyformán jó, magas színvonalú nevelésben-oktatásban, a korábbinál is nagyobb figyelemben részesüljön. "

Ezt vicclapban olvastad? Nincs ilyen összefüggés. Az alulmotivált pedagógusoknak öntheted a pénzt vödörrel, akkor sem lesz más a gondolkodásuk. Ugyanúgy adják az egyest, vagy az ötöst.

Az extra tevékenységeket kellene extra pénzzel jutalmazni. Szakkör, versenyfelkészítés, tanulói projektek, újszerű oktatási módszerek. De ettől fényévekre vagyunk. Már Magyarországon. Külföldön ez működik.

is 2013.10.02. 08:30:03

"megtanították mindenre a szaros gyereket,"

érdekes hozzáállás... nyugtass meg: te ugye nem vagy a közelében sem ennek a területnek?

deneskata 2013.10.02. 08:30:45

Egyetértek. Nem gesztus. Főleg nem hatalmas. Főként, mert nem is emelés. Az én fizetésem nominálisan nőtt, de ha kiszámolom a megnövekedett terhekkelaz óradíjamat, igazából csökkent. Ez az egyik észrevételem.
A másik: "Az azonos munkáért azonos bér, a kiegyenlített beosztási rend pedig egészen biztosan igazságosabb viszonyokat teremt"
Kiegyenlített beosztási rend? Igazságosság? Ugyan már!
az oktatás színvonala s ebben az évben érezhetően csökkent. Köszönhető ez az értelmetlen munkaidő-beosztásnak, a kényszerűen rossz órarendnek, a megnövekett terheknek. Ezen pedig nem segít a látszólag magasabb bér.

Vallard 2013.10.02. 08:33:54

Úgy gondolom az idézett rész az oktatási államtitkárság véleményét tükrözi. A blog szerzőjének a véleménye az utolsó bekezdésben olvasható. A kettő pedig szöges ellentétben áll egymással. Egyébként én az utóbbival értek egyet :)

safranek 2013.10.02. 08:43:07

Ma reggel ismét elhangzott, hogy "akár 1százezer forinttal is emelkedhet a pedagógusok bére". Ez szép is lenne, csakhogy ez az összeg úgy jön ki, ha a jelenleg a bértábla alján lévő tanárból hirtelen 10-es kategóriás lesz. Ami valljuk be nem igazán lehetséges.
A feleségem több diplomával, alacsonyabb kategóriába került, mint volt és majd csak áprilisban fogják felülvizsgálni. Addig meg kevesebbet kap. Ma, holnap kiderül, hogy mennyivel.

Gyingizik 2013.10.02. 08:45:27

Természetesen rohadjon meg a zórrbán mert 25%-al emelkedett a tanárok bére (volt kollegáim számoltak be róla összehasonlítva az októberi fizetési szalagjukon látható nettó összeget a mostanival). Micsoda disznóság "elvenni a túlórát", mikor hagyni kellett volna, hogy sport szakkör, foltvarró szakkör címen menjenek a kamu órák (sok helyen, tisztelet a kivételnek). Azt kellett volna csinálnia a zóórbánnak mint ami a görögöknél, románoknál, portugáloknál megy: 25%-os leépítés, 25% bércsökkentés. Akkor elégedett lenne a sok kádárjános bácsis, szegfűs, 55 éves fideszfób kollegina a tanáriban. Dopeman majd ír nekik egy számot, hogy "b.meg orbán, minek emelted a bérünket".

Reggie 2013.10.02. 08:48:16

Remelem a poszter nem tanar, mert mar onmagaban nagyon jo indok a beremeles ellen...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.02. 08:51:05

mitől kiszámítható, ha múlt héten a sulik gazdaságosai nem tudták, hogy mit, mennyit kell utalni hétfőn???

Tomasz_a_gozmozdony 2013.10.02. 08:56:14

Továbbra is azt mondom, ha nem tetszik a rendszer, el lehet húzni máshová dolgozni. Ha a több pénz miatt végezné jobban a munkáját, semmi keresnivalója egy olyan intézményben, ami kvázi kölyköket hivatott életre (is) nevelni. Mit fog mondani a törikettesre? Tudom ám ezt jobban is, csak a tancinéninek kevés a fizuja, és depis volt amiért megint egész nyáron otthon vakarja?? Értem én, hogy pénzből élünk, de ha a következő ciklustól csak magyar törit, meg magyar irodalmat tennének a tantervbe, (mondhatnék más tárgyakat is) a haszontalan szarságokat kidobálnák, ezáltal a fél tanári kart megröptetnék, mit mondanának?? Hogy mégis jobb lett volna az a 34%. Ha azt mondom, hogy egy átlag középiskolában leadott anyag felének semmi értelme és/vagy haszna, asszem nem túlzok.

alfa137 2013.10.02. 09:04:24

@Gyingizik: Viláos, hogy miről ír, viszont ebben az egész átalakítósdiban nem a pénz kérdése az, ami egy elhivatott, mind szakmailag, mind emberileg minőségi munkát végző pedagógust (mert ismerek ilyet, nem is egyet) fájdalmasan érint, hanem az, ahogy a tanárokkal bánnak... összevissza kapja az iskolavezetőség a minősíthetetlen stílusban "megfogalmazott" parancs-utasításokat "fentről", gyakran az előző napban kiadott ellentettjét, az egyik iskolába épp most szereltek be egy kamerát, hogy figyeljék......... a TANÁROKAT(!!!) a be/kijelentkezési helyen, stb.....no komment....ilyen (nem anyagi értelemben vett(!!)) "megbecsültség" mellett, hogyan várnak el minőségi munkát egy olyan hivatásban, ahol sok esetben - mondjuk ki - a lelki miliőre az átlagosnál érzékenyebb emberek azok, akik azt nyújtani tudnák....s pont azoknak veszik el a kedvét/lelkesedését...egyébként itt egy témába vágó érdekes cikk, melyhez annyit fűznék hozzá, hogy ha rajtam állna, én jó (másként: tehetséges, a hivatásukra született) pszichológusokkal derítetném ki egy - több alkalmat felölelő - beszélgetés/tesztelés során, hogy ki alkalmas erre a pályára emberileg, Még egyszer mondom: az én általam ismert pedagógusok NEM a pénz-kérdésen "lovagolnak". Ja igen, a cikk:
index.hu/belfold/2013/09/24/finn_csoda_soha_se_lesz_nalunk/#

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.10.02. 09:06:30

Legyen annyival magasabb a pedagógusok bére az országgyűlési képviselőkénél, amennyivel több hasznot hajtanak az országnak és akkor nem lesz miről beszélni!
:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.10.02. 09:08:29

A DISSZIDENS PEDAGÓGUS

Tegnapelőtt Rába Andor
Kidisszidált Andorrába.

* * * * * * *

„Na, erről van szó! Végre egy vers, ami valós problémákat feszeget, nem cukrozza a szaftot, keményen odacsűr a bulvárszemetes rögvalóságnak, és mire felidegesíteném magam rajta, már vége is van. Anyám szerint két homályos rész van benne. Egyik, hogy hol a rím, másik, hogy ki az a Rába Andor? Hát nem tökmindegy?! Hat pont!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Itt kint is középiskolai matek-katalán szakos tanár leszek, de mostantól a hónap második felében nem kölcsönökből, ruhafoltozásból, kukázásból és fényevésből fogok megélni, hanem a fizetésemből. Kezdem sejteni, mi a különbség az életpályamodell és a valódi életpálya között.” /Rába Andor, középiskolai matematika-katalán szakos tanár és betanított néptáncruha foltozó/

„Halló! Halló, Andorkám, drága fiacskám! Hát szegény anyádnak egy idióta kétsoros versikéből kell megtudnia, hogy kiköltöztél a Piramisok közé?! Mi, hogy Pireneusok? Jó-jó, én nem beszélek katalánul!” /özv. Rába Róbertné, nyugdíjas néptáncruha szabó-varrónő/

„A XXI. század Európájának szabad munkaerő áramlása idején a disszidál szó használata provokatív anakronizmus! Hol él maga, költő elv… izé… úr, proletárdiktatúrában?!” /Sarlókalapácsossy Simon, hit- és erkölcstan tanfelügyelő és egykori függetlenített szakszervezeti bizalmi/

„Jaj, már két napja nincs, aki megtartsa a katalán nyelvű matekórákat! Miért nekem kell kiinni ezt a keserű poharat?! Inni ezt a… höhö, így humorosan… Brühühü!” /Dr. Vidróczki Messzi, a volt Mátrahörcsögi Andres Iniesta Két Tanítási Nyelvű Gimnázium ill. a jelenlegi Ínyes T. András Egy Tanítási Nyelvű Reál és Két Tanítási Nyelvű Humán Gimnázium igazgatója/

„Kiment Andorrába egy matektanár? És? Nagy dolog! Jött viszont a csapatba egy andorrai balbekk! Olyan, mint a bika! Igaz, hogy hússzor akkora a fizetése, mint a tanáré volt, de vele tuti, hogy jövőre már megye kettes csapatunk lesz!” /Vidróczki Piké, Mátrahörcsög polgármestere és a Mátrahörcsög SC szakosztályelnöke/

„En el futbol professional! Hongria, Et vull!” „Itt profi a foci! Magyarország, szeretlek!” /Pedro Hola Catala, andorrai balbekk és kecskepásztor/

„Na, itt van! Hazaloptuk Andalúziából! Tűzharcban volt pár sebesült, meg néhány összedőlt épület, de a páciensünk a verések hatására sem ismerte be a személyazonosságát. Mi, hogy Andorrából kellett volna elhozni?! Hű … (hosszú füttyszó) …” /Csávás Kálmán, terror elhárítási főtörzsőrmester/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2013/09/raba-andor.html

Drogan 2013.10.02. 09:10:34

Eddig is megtanították mindenre a szaros gyereket,
-----------------------
No igen, és sajnos megtanotottak irni olyan idiótát is mint te. Nyugtass meg nincs gyereked, az ilyen IQ bajnok ne szaporodjon.

deneskata 2013.10.02. 09:34:42

@Tomasz_a_gozmozdony: Nem a fizetés a legnagyobb probléma, hanem a szétcseszett rendszer. Ebben az se tud dolgozni, aki egyébként - fizetéstől függetlenül - akarna.

deneskata 2013.10.02. 09:35:38

@Gyingizik: Nem a fizetés a legnagyobb probléma, hanem a szétcseszett rendszer. Ebben az se tud dolgozni, aki egyébként - fizetéstől függetlenül - akarna.

troppaerhümér 2013.10.02. 09:39:10

És még valami!
Az a sok okostojás, aki itt osztja az észt, állítson fel egy szakmai rangsort mely hivatások a legfontosabbak a társadalom, mint működő egész szempontjából. Politikus? focista? jogász?
Várom a rangsor ötleteket. Utána lehet beszélni a pénzről!

halaloszto 2013.10.02. 09:40:39

@tisztapista: kicsit hatrebbrol indul a dolog, es egybol maskepp fogod latni.

a tobb penztol nem a mostani pedagogusok fognak jobban tanitani! hanem azok, akik kepesek lennenek jobban tanitani, de az alacsony fizetesek miatt otthagytak a palyat, reszben visszaternenek.

mert akik most tanitanak, azok erosen ket kulon csoport. az egyik aki csak ehhez ert, ezt csinalja regota, szereti, nem akar es tud valtani. megszoktak a szegenyseget, jellemzoen idosebbek. a masik akit sehova mashova nem vennenek fel szellemi munkara dolgozni... Nezd meg a felveteli ponthatarokat a tanarszakokra. Siralmas. Tan meg menedzserasszisztens szakra is ertelmesebb, ratermettebb emberek jelentkeznek mint matektanarnak.

Vajk

alfa137 2013.10.02. 09:48:57

@halaloszto: "akik kepesek lennenek jobban tanitani, de az alacsony fizetesek miatt otthagytak a palyat, reszben visszaternenek. "
Lehet, hogy visszatérnének, épp csak nincs hova....a már előre is látható óraszámemelések, valamint a csökkenő gyerekszám és a hazai rendszerből fakadó "osztálylétszám-minimum
-követelmény" miatt várhatóan további elbocsátások lesznek....

Gyingizik 2013.10.02. 09:52:57

@alfa137: Nos igen, ezekről is hallottam, van benne igazság.

halaloszto 2013.10.02. 09:56:20

@alfa137: nyilvan nem tortenik azonnal. de pl fizikatanarbol most is hiany van. meg van fluktuacio is. Es ha meghirdetsz egy fizikatanari allast 80 nettoval, akkor nincs jelentkezo, ha 90 nettoval akkor van egy akit mar a lidl sem vett fel penztarosnak. Ha 140 nettoval hirdetned, ami meg mindig csak kb a magyar atlagfizetes, akkor lehet elgondolkozna rajta, aki 10 ev utan otthagyta a tanari allasat es elment telemarketingesnek meg ugyintezonek hogy el tudja tartani a csaladjat.

Vajk

Szelid sunmalac 2013.10.02. 10:04:01

@troppaerhümér: Ja! Varj! Nem tudod cafolni! Mert most mindenki tagadja, meg o aztan soha! Es ilyen erkolccsel, meg felelossegvallalassal tanitanak gyerekeket. Okadnom kell.

pocaklakó minimanó 2013.10.02. 10:14:50

Érdekes, hogy milyen bősz fikázás kezdődött el, pedig a hír pozitív. De a ballib-zombiknak mindegy. Ha nem emeli, a jó k***a anyját a fityesznek, ha meg emeli, akkor pláne.

Ballibhorda, így szeretlek. :)

Szelid sunmalac 2013.10.02. 10:17:37

@pocaklakó minimanó: Hat igen. Igy van ez. Foleg ha epp penzert rinyal, amit azok fizetnek be, akiknek epp leszarozta a gyereket.

pocaklakó minimanó 2013.10.02. 10:17:42

@alfa137:

"...hanem az, ahogy a tanárokkal bánnak..."

De ez a fájdalom is csak most fáj. Korábban NEM FÁJT, pedig a bánásmód nem volt más.

De ez van, ilyen a közhagulat Ballibfalva-Alsón. Nem emelték a fizujukat? Rohadjanak meg! Emelték a fizujukat? Még inkább rohadjanak meg! :)

Ballibcsürhe, így szeretlek. :)

nnnnnnnn 2013.10.02. 10:19:47

"Az pedig, hogy kizárólag a pénz által lehet motiválni a pedagógusokat, egyenesen sértés. Eddig is megtanították mindenre a szaros gyereket, mert a tudás átadása, az elmék, a kis univerzumok tágítása motiválta őket."

mondjuk sztem ha tényleg a jó pedagógusokat kéne kiválogatni, az kb a pedagógusok 10, max 20%-a.

pocaklakó minimanó 2013.10.02. 10:19:57

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

"...akiknek epp leszarozta a gyereket."

Úgy tapasztaltam, hogy általában a jelzőkkel illetett gyermekek szülei nem azok közé tartoznak, akik a közös kasszába betesznek. Épp ellenkezőleg.

pocaklakó minimanó 2013.10.02. 10:22:15

@$$$=$$$:

"...az kb a pedagógusok 10, max 20%-a."

Nagyjából megfelel az arány a Melyiket-Az-Ötezerből szakmalistán található szakmákban található "jó szakember" néven nevezhető aránynak.

És jobb a HR-es, PR-os és különféle államigazgatási valamint pénzügyes területek átlagánál. :)

Szelid sunmalac 2013.10.02. 10:22:27

@pocaklakó minimanó: En meg ugy tapasztalom, hogy latatlanban egy tanar senki gyereket ne szarozza le.

Gyingizik 2013.10.02. 10:24:05

@deneskata: Valóban némi diszfunkcióval működik a rendszer: baltával faragták, nem is vitás. A fideszes "elit" ugyanis (ld. Lázár, Orbán) vidéki, tehetős parasztcsaládból származik. Ebben a közegben a végletesen egyszerű (leegyszerűsített) megoldásokat kedvelik, ellenvélemény nélkül. Önvizsgálat, hiba beismerése nincs, nyakasság annál több. A kérdés nem ez, hanem, hogy kik a kihívói, azok jobbak lennének-e. Lehet majd választani a rossz a még rosszabb között, akkor melyikre ikszeljek? Sztem nem olyan nagy dilemma, de persze mindenki maga dönti el.

pocaklakó minimanó 2013.10.02. 10:25:18

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Ez is egy megoldás. Például akár javasolhattad volna Simor Andrásnak is, amikor megnyilatkozott (persze disztingváltabban) a devizahitelesekről.

Csak úgy eszembe jutott. :)

Szelid sunmalac 2013.10.02. 10:27:05

@pocaklakó minimanó: ? Ne haragudj, de most nem igazan latom az osszefuggest. Mi koze a devizahiteleseknek meg Simornak ahhoz egy egy tanar leszarozza a gyereket?

nnnnnnnn 2013.10.02. 10:28:11

amúgy meg mivel a pedagógusok 80%-a szerintem maszopnyik, én csak azoknak emeltem volna a bérét akik szerződésben rögzítik, hogy a választáson a fideszre szavaznak.

pocaklakó minimanó 2013.10.02. 10:28:48

@Gyingizik:

"Ebben a közegben a végletesen egyszerű (leegyszerűsített) megoldásokat kedvelik, ellenvélemény nélkül."

Vö. 1990-es szöveg egy "urbánus, nem tehetős, értelmiségi pennájából: „Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út.”

De persze ez nem leegyszerűsített és effélék. És persze ebből nem lehet olyanokat általánosítani - teli szájjal és jóízűen -, mint amiket a tehetős vidéki parasztcsaládokat illetően lehet.

troppaerhümér 2013.10.02. 10:37:55

Hogy előjött az állat a zombikból! :-))))
Jó szarozást, hülyék, én léptem.

alfa137 2013.10.02. 10:40:01

@halaloszto: "fizikatanarbol most is hiany van"... :) igen, ez a mítosz..... én anno fizikatanárként kezdtem... :) .....a valóság pedig az, hogy SEMMIT sem számít mennyire jó vagy rossz tanár valaki, csakis az, hogy ki az ismerőse.... megtapasztaltam ezt...... legalábbis elég ciki lehetett egy iskolaigazgatónak, amikor "több osztálynyi" szülő egyszerre kérdezte tőle, hogy miért is kellett engem elküldenie.....persze az volt a válasz, hogy én akartam menni....(felvettek helyettem egy alkalmatlan, gyerekek láttán idegbajt kapó frusztrált illetőt, akinek jó volt a hátszele) igaz mondjuk az is, hogy a mostani pályámon (kutatás...és azért tanítok is, csak egyetemistákat :) ) sokkal jobban, s felszabadultabban érzem magam, mint a magukat értelmiséginek gondoló, szellemi korlátaikba kapaszkodó szűklátókörű hajdani vezetőségem irányította alattvalóképzőben. Ja igen, tavaly, csak próbaképp, (eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha megint tanítanék, s kicsit több időm lenne a családra, meg hát, még hittem az égető fizikatanár hiányban is ;) ) beadtam a pályázatom középiskolai fizikatanári állásra a helyi KLIK-nél, behívtak egy suliba próbatanítani, tetszett nekik, aztán behívtak egy "nehéz" osztályba is. Ezután a megbeszélésen lelkesen közölték, hogy "na, hát értesz te ehhez, az látszik", meg így, meg úgy, majd azzal köszöntek el, hogy nemsokára megkeresnek a szükséges intézendőkkel.....MÁSNAP kaptam egy email-t, hogy mégsem én vagyok a befutó.... na persze, a polgármester tesója a helyi KLIK-vezető, aki amúgy nagyon jóban van a felvett kollégával. Természetesen kizárt a korreláció. Ennyit a NAGY FIZIKATANÁR-HIÁNYRÓL .. :)

alfa137 2013.10.02. 10:44:11

@pocaklakó minimanó: Ennek semmi köze a politikához. Ezek az emberek nem ülnek fel az "oszd meg és uralkodj" elvnek, mert annál intelligensebben....és én sem a politikáról beszéltem, hanem a stílusról, kapkodásról, hozzá-nem-értésről....nem értem hogy jön ide a ballibfalva és a többi....

szuperkrumpli 2013.10.02. 10:59:55

Az oktatás leépítése folyik. Fel sem merül, hogy itt a gyerekek nyertesek lennének.

deneskata 2013.10.02. 11:53:59

@Gyingizik: Igen, csak ebben a "baltával faragott világban" nekem kellene jól dolgozni, ez pedig szinte lehetetlen. Rosszul vagyok minden ostoba döntéstől és ezen a látszólag magasabb fizetés sem segít.Ráadsul az új rendben dolgozom vagy 45-50 órát hetente.

dobzse.laci 2013.10.02. 12:49:17

@Tomasz_a_gozmozdony:
A te szinteden valóban semmi értelme.
De ehhez nem kell középiskolába járni, kevés a kubikos.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.10.02. 12:58:29

@dobzse.laci: nyilván te tudod ezeket 8 általánossal. a te diónyi agyadba se a francia meg szovjet költészetet kellett volna beleverni, hanem a jégcsákányt, ha már anyád sajnálta a pénzt az abortuszra. (de szar ugyanolyan stílusban írni, mint ez a csököttagyú seggfej)

halaloszto 2013.10.02. 13:05:32

@alfa137: ne vetitsel, tavaly meg nem is volt klik.

most is tudok nyitott fizikatanari allast, szakkozepben, de egy ev utan ugy dontenel hogy ennyi penzert ezt a szopast nem eri meg. ne kerdezd honnan tudom.

alfa137 2013.10.02. 15:25:06

@halaloszto: Kedves halaloszto.... Nem szokásom vetíteni, legfeljebb nem adtam meg elég alaposan a "peremfeltételeket" ;) A "tavaly" alatt, nyilván a tavaszi félévet értem (ami a TAVALY kezdett tanév második fele). Akkor már VOLT KLIK. Én meg a vetítés...... Ha valamire, arra nagyon figyelek, hogy ha írok/mondok valamiről valamit, az a tőlem telhető legalaposabb módon "le legyen csekkolva"...

alfa137 2013.10.02. 15:29:39

@halaloszto: Amúgy tényleg csak kíváncsiságból kérdem, hogy melyik városban van nyitott , teljes, fizikatanári státusz?

halaloszto 2013.10.02. 16:32:40

@alfa137: Budapest, az info par hetes, lehet mar betoltottek.

alfa137 2013.10.02. 16:37:31

@halaloszto: Mondjuk ott még el is tudom képzelni......vidéken valahogy ritkább a teljes státusz...

pocaklakó minimanó 2013.10.02. 20:02:46

@alfa137:

"...és én sem a politikáról beszéltem, hanem a stílusról, kapkodásról, hozzá-nem-értésről....nem értem hogy jön ide a ballibfalva és a többi..."

Fura, hogy nem érted, pedig a stílusról és a hozzá nem értésről szövegelsz.

No, mindegy. :)

pocaklakó minimanó 2013.10.02. 20:14:25

@szuperkrumpli:

"Az oktatás leépítése folyik."

Még véletlenül sem ott indult el a leépítés, hogy suttyomban bevezették az integrált oktatást, amelyből legtöbb szülőnek villámgyorsan lejött, hogy most már nem csupán az "etnikai szegregáció" megszüntetése a cél (ezt amúgy úgy hívják, hogy "zavarjuk be az összes deviáns és alapszinten szocializálódott putrisori társaságot" a többiekkel a suliba - és ez azonnal a helyi "white flight"-ot erősítette; főleg a szegregációellenes közegben, akik csak szóban azok), hanem ezek mellé jöhetnek kötelező jelleggel (a szülő dönt, az iskolának nem lehet szava) az összes olyan sajátos nevelési igényű, tanulási nehézségekkel küzdő és részképesség zavaros tanulók is, akiket addig speciális körülmények között oktattak.

Rövidre zárva: Pisa-rekordos eredményeket várnak el olyan iskoláktól, ahová bezavarják a putrisoron szocializálódott népséget, és a 70-es IQ feletti összes olyan tanulót, akiknek speciális iskolákban sokkal hasznosabban telne az iskolaév. Míg az első csoport a magatartási problémáival zilálja szét a közösséget, addig a másikról eképpen: "...megeshet, a tanítók huszonnyolc gyermeket tanítanak, akikből mondjuk három sajátos nevelési igényű, öt 70 körüli intelligenciahányadossal rendelkezik, a többiek pedig e fölöttivel, lehet köztük 150-es IQ-jú zseni is. A probléma valószínűleg egyértelmű: a jó és a gyenge képességű gyerekek egyaránt vissza vannak fogva, a jók a gyengébbek miatt nem tudnak haladni, a gyengék pedig nem tudnak lépést tartani tartani a tananyaggal."

A tanár meg küzdjön. És még annak se örülhessen nyugodtan, hogy legalább honorálják valamivel, mert akkor jönnek a ballibek teli szájjal és elkezdenek vinnyogni.

Szánalom!

alfa137 2013.10.02. 21:32:39

@pocaklakó minimanó: Engem nem érdekel a politika, csak a szakmaiság.... a kormány oktatási "szakembereit" pedig a szakma mélyenszántó ismerete nemigen gátolja a "szabad" gondolkodásban... és eddig egy olyan kormány sem volt amelyik a hozzáértésnek legalább, ha mégoly halovány jeleit is mutatta volna. Lehet itt a szellemi korlátaiba kapaszkodva ballibezni (amúgy anno a MIÉP-re szavaztam, azóta meg inkább el sem megyek), ismeretlenül letegezni, meg "No mindegy:)"-ezve flegmáskodni, de azzal csak a saját csacsiságát kürtöli tova...
süti beállítások módosítása