Nyelvvizsga−csalás a Corvinuson, a kéttannyelvű iskolákat érintő módosítások, nyelvvizsga nélkül tengődő „majdnem-diplomások”, nyelvvizsga amnesztia: csak néhány kifejezés, amelyről az utóbbi félévben folyton folyvást hallunk, ha az oktatásra kerül a szó. A közös bennük, hogy az idegennyelv-tudás fontosságát rejtik magukban. A tudást, amely napjainkra mindenek felett áll, amelyet mára már a félidőben lévő kismamák is bőszen hangsúlyoznak: Nem tudom, mi lesz a gyerekből, de fontos, hogy minél több nyelvet beszéljen!

A nyelvtudás hasznosságához kétség sem férhet, amellett, hogy „minden gyerek tudja, még a legkisebb is”, hogy a legtöbb munkahelyen ma már alapdolognak számít, még a világot is kitárja. Szórakoztató, érdekes és izgalmas érzés, amikor az ember egy külföldivel társalog, benne az ismeretlen kaland, a dicsőség, a sikerélmény, a kultúrák találkozása.

DE! Az arany középutat ebben is rendkívül nehéz tartani. Ahogy Horatius jó tanácsát társadalmunk nem tudja megfogadni az egészséges életmód, a tévés tehetségkutatók, a politikai megnyilvánulások terén, úgy a nyelvtanulásban sem. Az angol, német és olaszórák megszokott környezete ma már az óvodáscsoportok vidám színes légköre, ahol megannyi, még a magyar nyelvvel is csupán néhány éve barátkozó lurkó próbálja biflázni, hogy „Rudolph the Red Nosed Reindeer”, és hasonló finomságok. A kedves szülő meg őrült büszke, hogy az ő négyéves gyereke tanul angolul, de azt már nem biztos, hogy észreveszi, ha magyar nyelv hangjainak felét nem tudja időben helyesen képezni a kisfia.

Persze, hogy vannak kivételek, persze, hogy akad, ahol nem okoz kárt a korai nyelvtanulás, de nem feltétlenül éri meg a kockázatot, főként, ha hasznot nem sokat hoz.  Más a képlet, ezért is működik, a kétnyelvű családok esetében, ahol viszont minden természetes: van apa nyelve, meg anya nyelve, ez az adott közeg, amelyben a gyerek születése óta él.

A többieknek bőven elég iskolás korban elkezdeni a nyelvtanulást: előbb írjon és olvasson a gyerek magyarul, aztán mutassuk meg neki, hogyan nyit a nyelv ki még egy ajtót a világ felé!

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr274851944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ginlia 2012.10.16. 20:30:15

Miért kellene a szülőnek ellenőriznie a helyes kiejtést, amikor nem beszéli a nyelvet? Ez nem az ő feladata.
Ha a gyerek iskolás, akkor ez a rossz kiejtés már nem is fordulhat elő?
Az arany középút az lenne, hogy iskoláskorra halasztom a nyelvtanulást?
Kissé zavaros a cikk, jó lett volna szakmai szempontok alapján megvizsgálni a kérdést és javaslatokat tenni arra nézve, hogy mit tehet a közoktatás, vagy a szülők azért, hogy eredményesebb legyen a nyelvoktatás.

lavorka 2012.10.16. 20:50:39

A blogban nem arról van szó, hogy az angol kiejtést kell ellenőrizni, hanem hogy sok gyerek még magyarul sem beszél tökéletesen, esetleg beszédhibás, és mégis erőltetik a szülők oviban az idegen nyelvet. Jót akarnak neki, de nem tesznek vele azt. Egy kisgyereket még belezavarhat, hogy ami magyarul például egy hibásan kiejtett sz hang, az az angolban létező, "érvényes" hang. Magyarán, amit a logopédus kijavít neki (már ha van logopédus), azért az angolos óvónéni megdicséri és így tovább.. Az arany középút az, hogy mértéket tartok ebben is, nem rontok ajtóstul a "házba" ,amely még a magyar nyelv használatában sem tökéletes. És igen ez azzal jár, hogy iskolára halasztom a nyelvtanulást. sok cikk, könyv és kutatás van erről, érdemes elolvasni! :)Természetesen a tudományban is sokféle vélemény van jelen, amivel én értek egyet, azt itt olvashattad. Szerintem egyértelmű az üzenet és nem zavaros :) Javaslatokat nem gondolom, hogy kell tennem a közoktatásban való nyelvtanításról, mivel a blogom nem erről szól. :) De köszönöm a véleményt. :)

Patreides · patreides.blog.hu 2012.10.16. 21:01:18

A cikk hitvita szintű vélekedéseket tartalmaz, releváns szakmai érveket nem.
Mondjuk mi pont ezen a szinten is vagyunk ebben a kérdésben, hiszen nem vagyunk szakemberek.
De akkor meg miért is vitázunk itt róla? :)

Ginlia 2012.10.16. 21:11:39

Miért lenne ajtóstul a házba rontás az idegennyelv oktatása óvodáskorban? Megfelelő szakemberek kíséretével a gyerekek roppant tudják élvezni a nyelvi játékokat. Sok magyar nyelvű mondókában vannak értelmetlen szavak, amelyek ugyanúgy a játék részei, mint ahogy egy idegen nyelvben az idegen szavak.
Miért gond az, hogy bizonyos hangok helyesek egy nyelvben, de egy másikban nem? A gyerek nem kiejtési szabályokat tanul egy logopédiai foglalkozáson, hanem azt tanulja meg, hogy bizonyos szavakat hogyan kell ejteni. Ha ez gond lenne, akkor a kétnyelvű családokban nem menne egyszerre a két nyelv elsajátítása.
A posztra visszatérve pedig azt kérdezném, hogy miért kell először egy gyereknek magyarul írnia és olvasni ahhoz, hogy idegennyelvet tanuljon? Semmi összefüggés nincs a kettő között.
Sok könyv és kutatás van arról, hogy iskoláskorban kell elkezdeni a nyelvtanítást? :))) Ez a mondat egy döntő erejű bizonyíték lenne? Sok könyv és kutatás van arról, hogy minél korábban kell elkezdeni a nyelvoktatást.

Az üzenetem a témában a szülőknek: ne higgy senkinek, hanem adj lehetőséget a gyerekednek ha megteheted. Nagyon alaposan nézd meg, hogy kire bízod a gyereked és ha azt látod, hogy a gyerek élvezi kortól függetlenül a játékos nyelvoktatást, akkor hidd el, hogy egy ajándékot adsz a gyereknek.

Ginlia 2012.10.16. 21:13:39

@Patreides: Ööööö, én szakember vagyok ebben a témában. :) További szakemberek érveit várom a témában vagy esetleg érdeklődő éritettekét.

lilly.alien 2012.10.16. 21:30:59

Idegen nyelvek elsajátítása hasznos. Ez tény. Hogy ki mikor kezdi, az egyéntől függ. Én 6 évesen kezdtem el az angolt, a mai napig folyamatosan tanulom, és élvezem. Semmi hátrányt nem érzek abban, hogy esetleg túl korán kezdtem el tanulni a nyelvet. Bár az a vágy, hogy angol nyelvterületen dolgozzak, szerintem az átlagosnál sokkal nagyobb (és meg fog történni januárban :)

lilly.alien 2012.10.16. 21:35:49

A trend az, hogy nyelveket beszélni kell. Akkor is, ha itthon akarsz elhelyezkedni. Tessék szépen körbesétálni egy állásbörzén. Multihoz lassan két nyelv ismeretével sem lehet már bekerülni. Jó, tudom, nem mindenkinek az a vágya. De ha valaki külföldön próbál szerencsét, elengedhetetlen az adott nyelv ismerete (legalább angolul). Sokan szerintem a kezdeti kudarcoktól féltik a gyereküket. A kudarc az élet velejárója, ha ideje korán nem tapasztalja meg, később ez visszaüthet.

Elijah_Baley 2012.10.16. 21:42:26

amúgy aki nemtud a magyar hangzókészlettel elboldogulni, az nem a sok külföldinyelvtől nem tud, hanem mert kevéséb fogékony rá.. a poszt hülyeség.
juteszembe, itt, ebben a zsákfaulszerű országban elég furának tűnhet, de a föld lakosságának nagyrésze két- és többnyelvű, oszt csak elvannak valahogy :)

kacaj hangosan 2012.10.16. 21:43:07

Én teljesen egyetértek a posztíróval! A gyereknek az óvodában nem hatmillió nyelvet kéne tanulni, hanem a sajátját, az 5 legnehezebb nyelv egyikét kéne elsajátítania. Mikor az iskolába megy, elvileg már tud beszélni, rendesen ki tudja magát fejezni.
Az iskolapadban meg el lehet kezdeni a nyelvtanulást! Sokkal értelmesebb amúgy az ISKOLÁBAN elkezdeni, mert tudtommal az óvodában egyik gyerek sem tud írni, sem olvasni. Márpedig egy nyelvtanuláshoz elengedhetetlen az írás-olvasás, még akkor is, ha felolvassák nekik. Tegyük fel az oviban foglalkoznak vele a KÜLÖN fejlesztők - tehát máris nem állami óvoda -
Foglalkoznak vele egy két órát, hazamegy a gyerek, és mi van? MAGYAR. Anyuka apuka úgy gondolja, ő tökéletes angolos, és szépen felolvas neki egy mesét otthon - jobb esetben , már ha van IDEGENNYELVŰ mesekönyv otthon. Ha az anyuka, tegyük fel, csak képzeli, hogy tud olvasni, olyan oltári hibákat vét, hogy a gyerekben rosszul rögződik, és szenvedni fog vele... Tehát hagyjuk a fejlesztőkre. Vagy ha otthon megpróbál angolul beszélni a szülő... (muhaha) 2 magyar szülő esetén nem fog egy magyar kisgyerek angolul csevegni a szülőkkel, még akkor sem, ha egy héten kényszerítik rá, mert egyszerűen át fog menni a szomszédba, vagy a nagypapihoz, csak mert megbolondultak a szülei! Továbbá a MAGYAR szülők nem tudnak perfektül angolul, és máris hibáznak, ahogy megszólalnak. No, nem önbizalom rombolásról beszélünk kérem szépen, hanem csupán arról, hogy míg azt a nyelvet egy külföldi megérti és magában helyrerakja helyesen, addig egy gyerek nem fogja. S ha hülyeséget tanul, megszívja örök életre.
És igen. Teljesen más a helyzet, ha félvér a gyerek. APUka külföldi ANYUKA magyar. Persze, hogy a gyerek fog beszélni otthon pl angolul, mert máskülönben apuka nem fogja megérteni.
És a legtökéletesebb: Idegen környezet: pl: ovi angol, az utcán angolt hall, a tvben/rádióban angol szól, apuka angolul ért, anyuka beszél magyarul \o/ jáhúúú...
persze van olyan is, hogy ovi magyar, utcatvrádióújságkönyvek angol apuka szintén, anyu beszél magyarul \o/ ah király...

Legyünk egy kicsit tekintettel a jövőre, és ne akarjunk hülyeséget csinálni!

Csokonai Vitéz Műhely 2012.10.16. 21:51:11

Egyetértek. Én a gimi utolsó két évét végeztem itthon, és meg kell, hogy mondjam , nagyon megszenvedtem. (angol volt az első nyelv, amit beszéltem).
Bár 12 éves húgom, 8 évesen 2 hónap alatt beilleszkedett, és semmi problémája nincs. 14-16 éveseknek adok angol órát, és nagyon rosszul beszélnek. Azt gondolom, hogy az általános iskolában kéne megnyomni a tanítást, mert nyelveket beszélni kell! Legalább társalgási szinten kellene beszélni az egyetem elkezdésekor, de ettől nagyon messze van az oktatás. A tanárok rosszak, az elvárás nagyon alacsony szintű.

aFx 2012.10.16. 21:52:44

ahogy tudom egy gyerek párhuzamosan öt nyelvet tud tanulni (három pedig ismerősök alapján is biztosan ok).

egyébként meg tipikusan elején játszva tanulható, élvezhető dolog. és előnyt ad.

lilly.alien 2012.10.16. 22:03:07

@kacaj hangosan: Nem kell megijedni a kezdeti nehézségektől. A rossz berögződés pedig korrigálható.

kacaj hangosan 2012.10.16. 22:03:23

Most jutott eszembe. A legjobb példa! A hugom egy évig járt egy német anyanyelvű óvodába. 60ezer volt havonta, de jártak lovagolni, úszni, jógáztak, meg minden kutyagumit el lehet képzelni, plusz ráfizetés nélkül. Ráadásul a gyerekekHEZ az oviban németül beszéltek, és a nap jelentős részében németet hallottak, német mesékkel, és voltak német ajkú gyerekek, akiknek pl ott magyar tanítás folyt, mikor a magyaroknak német. No, és a lényeg. Délután hazajött a hugom, és azt vettük észre, hogy németül köszöni meg a dolgokat, ill. németül danolászik. Igaz sejtelme sem volt se neki, se nekünk, hogy miről, de jó volt. Továbbá elég sok vezényszót megtanulni pl aufräumen, stb.. aranyos volt. De tényleg. Most hatodikos, de ugyanúgy szenved a némettel, mintha nem lett volna németajkú ovija.. Csak mert ugye, hiába a tanítás, ha otthon aztán nem hallott németet ^^, pedig aztán volt nekünk a suliban is német :D...

lilly.alien 2012.10.16. 22:04:41

@aFx: Versek, mondókák. Mi is így kezdtük. Párra még most is emlékszek, 25 éves fejjel. :) És mentünk tovább a nehéz dolgok felé. :)

kacaj hangosan 2012.10.16. 22:06:49

@lilly.alien: lehet.. lehet.. de rossz berögződés pl nálam a Hozd ide a "lavrót" légyszives... (: kb... mióta eszemet tudom így használom, hiába javítanak ki (:, és tuti van még ezer másik, amit nem tudtam levetkőzni, hiába anyanyelv..

s akkor mit csinál egy idegennyelvvel? Honnan tudja, hogy az hibás kifejezés? Használja állandóan, mondja neki a suliban a tanár persze, hogy ez hülyeség, de mivel ő egész életében úgy tudta, meg az anyja is úgy beszélt hozzá, akkor inkább megbízik a rosszban. Aztán ha szerencséje van kijut külföldre, és megmosolyogják, és persze helyesbítik... szegénynek ciki, jön a kételkedés korszaka, hogy akkor vajon ez meg az meg amaz... Inkább legyen iskolát amondó vagyok... Akkor már utána is tud nézni a gyerek, és írásban tud csetelni/levezni angolul németül olaszul kutyául...

lilly.alien 2012.10.16. 22:07:41

@kacaj hangosan: Itt jön képbe az önképzés. Ha saját maga kezd érdeklődni dolgok iránt. Rákeres, megtanulja, rögzülni fog. Én is tanulok új dolgokat minden nap. Viszont én az angollal napi szinten találkozok, szóval gyakorlok eleget. :)

Ginlia 2012.10.16. 22:07:53

@kacaj hangosan: "A gyereknek az óvodában nem hatmillió nyelvet kéne tanulni, hanem a sajátját, az 5 legnehezebb nyelv egyikét kéne elsajátítania. Mikor az iskolába megy, elvileg már tud beszélni, rendesen ki tudja magát fejezni."

Nem kell 6 millió nyelvet tanítani senkinek. Eleinte elég lenne 1, de azt minőségileg.
Óvodás gyerek már beszél. Nem csak elvileg. :)

"Sokkal értelmesebb amúgy az ISKOLÁBAN elkezdeni, mert tudtommal az óvodában egyik gyerek sem tud írni, sem olvasni. Márpedig egy nyelvtanuláshoz elengedhetetlen az írás-olvasás, még akkor is, ha felolvassák nekik."

A nyelvoktatásnak nem feltétele az írás-olvasás. Kiváló módszertani fogások állnak rendelkezésre a nem író-olvasó gyerekek fejlesztésére. Ha ez nem így lenne, akkor az anyanyelvünket sem tudnánk megtanulni.

"Foglalkoznak vele egy két órát, hazamegy a gyerek, és mi van? "

Mi lenne? Jól el tudják választani az élőlények azt, hogy bizonyos helyzetekben milyen reakciót mutassanak fel. (Igen, élőlények, mert egy kutya is alkalmas rá.) Nem gond, ha a gyerek egy adott időben más nyelven kommunikál, majd otthon a szüleivel az anyanyelvén. Amíg az egyik helyzetben angolul beszél, addig a másik helyzetben magyarul. Életszerű, nem?

"Vagy ha otthon megpróbál angolul beszélni a szülő..."

Igen, ez egy tévhit, hogy a Hunglish-ul beszélő szülő jót tesz azzal, hogy angolul próbál beszélni a gyerekkel. Mindenkit óvva intenék ettől.

Egy élmény volt ezt a kommentet olvasni, köszönöm! :)

lilly.alien 2012.10.16. 22:11:10

@kacaj hangosan: Ne érezze 'cikinek'! Emberek vagyunk, hibázunk. Igaz az is, hogy nem mindig veszi észre a tanár, ha hibázik a gyerek. Idő kell hozzá, ennyi. És senki sem tökéletes. Konkrét példa: szentül meg voltam győződve, hogy a rendhagyó igéket jól tudom képezni, de múlthéten rámszólt az angol tanár, hogy az egyiknél nem úgy kellene. A hibáinkból tanulunk!

lilly.alien 2012.10.16. 22:13:03

@Ginlia: "Amíg az egyik helyzetben angolul beszél, addig a másik helyzetben magyarul. Életszerű, nem?"

Angol órán, például, vagy amikor a közértben kérsz valamit Angliában. :)

Ginlia 2012.10.16. 22:18:24

@lilly.alien: Ki kellene törni már abból a tudatállapotból, hogy egy szögesdrót mögött élünk csak magyarokkal körülvéve. Napi szinten beszélek angolul a világ minden táján élő emberekkel és nem csak szakmai okokból. Barátokkal, kollégákkal, vagy akár a fiam tegnapi iskolai fogadó óráján az anyanyelvi tanárokkal. :)

Merylla 2012.10.16. 22:22:46

Gyerekkoromtól tanultam németül, eljutottam a felsőfokú nyelvvizsgáig - de nem mondanám, hogy beszélek németül.
Angolul 18+ kezdtem tanulni, 8 évig életem Angliában és 5 év után kezdtem azt érezni, hogy elég jól tudok angolul. Amikor kimentem, hiába volt szintén felsőfokúm és dolgoztam korábban dél-afrikai, amerikai, brit munkatársakkal, alig értettem valamit.
Tanulni egy nyelvet és aktívan beszélni két külön dolog.
Én pont ezért feleslegesnek tartom, hogy óvodás gyerekekre erőszakoljunk magyar anyanyelvű, angolul általában életszertűlenül beszélő óvónénik bikkfa angolját. Az a nagyon kevés hely, ahol elképesztő drágán, angol anyanyelvű óvónéni van, az persze kivétel. Bár én ennek is vitatom a hasznát. Kedvenc példám egy rokon kisfiú, aki az USAban született, 6 évesen jött Mo-ra és 1 év alatt elfelejtett angolul. A gyerek szellemi képességei rendben vannak.

kacaj hangosan 2012.10.16. 22:24:01

@Ginlia: Nagyon szívesen. (:

@lilly.alien: önképzést csak akkor tud egy gyerek, ha maga tud írni és olvasni... máris miről beszélünk? hoppá iskoláról....

nem ciki hibázni, dehogyis... csak az anyuka nem érzi ezt,v a fejlesztő néni, aki ugyanúgy magyarul, és töri az angolt. Kivéve persze ha 20 évet élt angliában, mert akkor még azt mondom, de mondjuk azért egy Amerikai nőre már nem modanám, hogy juj, mert hogy az iskolában brittischt tanulunk, és nem amerikanischt :D...

De egy kisgyerek hogy az istenbe tudná, hogy hol hibázott főleg ha Mo-on beszél angolul otthon, v az oviban? Cegény...

kacaj hangosan 2012.10.16. 22:26:28

tudjátok amúgy h gyorsabban gondolkodom, mint ahogy írok? De amúgy az írásom sem lassú.... Bocs tehát, ha néha kihagyok egy szót :D

"nem ciki hibázni, dehogyis... csak az anyuka nem érzi ezt,v a fejlesztő néni, aki ugyanúgy magyarul BESZÉL, és töri az angolt."

Amúgy üdv Németből, ahol két év alatt 0-ról felsőfokot csináltam \o

aFx 2012.10.16. 22:27:59

@lilly.alien: persze, én is emlékszem még párra, pedig szintén eltellt 20+ év.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.17. 01:25:33

Egyetértek a szerzővel. Ezek a libsik tönkre teszik a gyerekkort is.

SarahConnor 2012.10.17. 06:19:18

Ha gyerekkortól tanítunk nyelveket a gyereknek, akkor "természetes" úton jobb, tehát vagy a családban beszéljük és használjuk azt a nyelvet, vagy olyan órára, csoportba járatjuk, ahol a kommunikáción van a hangsúly elsősorban. Ugyanis a hagyományos megközelítés gyakran pont azért ütközik falba, mert a gyerek nem tud még jól magyarul, nem érti még, hogyan működik egy nyelv, nem látja át a dinamikáját, így teljesen felesleges egy másik nyelv működését is a nyakába varrni.
Vannak, akik ebben későn érnek, vagy olyanok is, akiknek egyáltalán nincs érzékük a nyelvhez. Mindkettőben volt már tapasztalatom. A kommunikáció-központú oktatás bevált nekik.
De felnőttben is megfigyelhető, hogy aki magyarul csapnivalóan ír, az gyakorlatilag reménytelen idegennyelvből is, mert nem jó a hallása, illetve nem érti magát a nyelvet. Sokszor előfordult, hogy felnőtteknek tartott angolórán leálltam magyar mondatelemzést tanítani, mert senki nem tudta, mi az ige. Szóval igen, a magyar nyelvtan feltétel az idegennyelvhez, ha nem mély vízbe dobva, anyanyelvi környezetben tanulsz.

Bartush 2012.10.17. 07:43:36

Én 4 évesen kezdtem németet tanulni, és mára akcentus nélkül beszélem. Angolt 15 évesen kezdtem és hát azért hagy kívánni valót a tudásom. Oh és magyarul is megtanultam, eredetileg magyar szakot végeztem. Szerintem ez egyedi, van olyan gyerek, akinek mindegy tanul-e idegen nyelvet, mert akkor is pösze lesz, van olyan, akit nyugodtan "nyúzhatnak" ezzel a szülők. A lényeg, hogy anya-apa észrevegye ha baj van, de legalább a szakember lássa.
Összességében nem vagyok a korai nyelvtanulás ellen.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2012.10.17. 07:44:40

Nekem az a tapasztalatom, hogy van értelme óvodás korban nyelvet tanítani. (Csak nem úgy, mint az iskolában.)
Nem feltétlen azért van értelme erre időt szűnni, mert ettől majd tényleg meg is tanul a lurkó, hanem mert így nem törlődnek ki a kiejtéséből a nyelvspecifikus hangok. Meg nem kapásból kudarcélménnyel kezdi a sulit. Meg még van egy tucatnyi további előnye.
Az pedig, hogy magyarul is hibásan beszél egyáltalán nem gond -és ez igazolt tény, nem az én hitem- Magyarországon élve nincs esélye NEM megtanulni jól magyarul. Ha meg mégsem megy, az idegen nyelv nélkül sem ment volna, ilyenkor jön a logopédus.
Érdekes módon az sem gond, ha az anya kiejtése nem tökéletes. Amennyiben minden mesét mondjuk angolul néz a gyerek (DVD, tv), minden mondóka angolul van (CD-ről), és sokat mozog natív nyelv környezetben (sokat: heti pár óra már igen jól érezhető), akkor úgysem a szülei kiejétést tanulja el, hanem a helyeset. Ez egy igen látványos dolog.
Ettől persze még nem lehet elkerülni az iskolai nyelvoktatást, és annak a buktatóit sem, sőt, a vele járó szívás is marad. Nem cél a gyerekből perfektet csinálni 6 éves korára. De sokat lehet könnyíteni későbbi szíváson, és sok problémát meg lehet előzni.
Egyvalamire viszont ügyleni kell: jól kell a játékos nyelvi előkészítést csinálni, mindig tekintettel a gyerekre. Ezért vannak bajaim pl. a szigorúan tematika-alapú gyerek-nyelvoktató rendszerekkel (ööö - meg a felnőtt-oktató rendszerekkel is...).
Ha viszont jól csinálja az ember, akkor elég egyértelműen kedvező a korai nyelvtanulás hatása -és ez is igazolt tény.

vladimir0370 2012.10.17. 07:55:57

@Ginlia: @lavorka:
Nagyon erdekes topic! Raadasul nekem eppen idoszeru. Tudnatok valami mondani arra a helyzetre, amikor az anyanak megvan a sajat nyelve,az apanak is megvan a sajat nyelve es apa meg anya egy harmadik nyelven kommunikal egymassal? (Novemberre varjuk a babat :-)

Zuzimama 2012.10.17. 08:13:23

@vladimir0370: gratulálok.
semmi extra a gyerek három nyelvet fog érteni. :)

Nagyon ósdinak tartom a "hibáktól való félést" - ez sem egy magyaros megfogalmazás, de érthető.
Senkit a világon nem érdekel, hogyha a beszélgetőpartnere hibákat ejt kommunikáció közben. Persze ha munkahelyen, tárgyalás közben teszi ezt akkor zavaró lehet, de aaki olyan pozícióban dolgozik, hogy értekezleteket vezet külföldön, akkor feltételezhető, hogy nem okoz neki gondot és passzív szerkezetű mondta összeállítása.

Teljesen mindegy, hogy mikor kezdődik a nyelvvel való ismerkedés, amennyiben végre elkezdődik. A cél alapvetően nem az, hogy ovi végére meglegyen a középfok hanem az, hogy a kicsik érezzék, tudják, hogy van más nyelv is a világon, szokja a fülük.
Semmi káros nincs benne, mint alapvetően más, új ismeretek megismerésével.

A hibajavítás mint olyan, csúnya maradéka a poroszos/kommunista/ nevelésnek, sürgősen túl kellene már lépni rajta.

Saját példa: a gyerekei 2 és 5 éves koruk óta külföldön élnek. Apa(+) anya magyar, itthon csak amygharul beszéltünk/beszélek. A gyerekek (most 5 és 8) tökéletesen beszélnek külföldiül és magyarul is.
Jelenleg egy harmadik anyanyelvű férfi képezik az életem/életünk kis részét, vele egy harmadik nyelven társalgok. A gyerekeim nem értik még, de figyelik és érdekes módon sokszor tudják, hogy mi a társalgás tárgya.
Ők hármnak nem beszélnek közös nyelvet, mégis elboldogulnak valahogy, mert figyelnek egymásra.

Turboanyu 2012.10.17. 08:18:03

Érdekes, más országokban a kisgyerekek simán el tudnak sajátítani 2-3 nyelvet.
Amikor svájci középiskolásokkal találkoztam (Spanyolországban egy spanyol nyelvtanfolyamon), lazán váltottak franciáról németre, hozzám is tökéletes angolsággal szóltak..

Arra esetleg nem gondoltál, hogy ha az oviban tanulnak a gyerekek egy nyelvet itthon az nem azért nem jó mert hülyeség, hanem nálunk a nyelvoktatás és a módszer rossz?

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.10.17. 08:24:15

szerintem teljesen abszurd ez a poszt. van egy teljesen megalapozatlan és érvek nélküli magánvélemény (hogy káros vagy legalábbis fölösleges lenne a korai nyelvtanulás) és az a látszólagos tanulsága néhány olyan felvetésnek (pl. nyelvvizsgacsalások), amelyekhez érdemben semmi köze.

lilly.alien 2012.10.17. 08:31:28

Szerintem most történt egy generációváltás, amikor már az egyik (jobb esetben a másik is) tud másik nyelven kommunikálni. Ami tök jó, mert tudnak a gyereknek segíteni. Amúgy ezt a "hibáktól féltem a gyerekem" hozzáállást én se értem, sok ilyen szülővel találkoztam. Ha kiöljük belőlük a küzdeni akarást, a kudarcok legyőzését, akkor mi marad?

Mad Mind 2012.10.17. 09:09:44

@jaszó:
Kár nem származik, de előny se. Ha nem használod a nyelvet, pillanat alatt elfelejted.

ratched nővér 2012.10.17. 09:17:08

pedig tesztek bizonyítják, hogy az a gyerek akinek 4 évesen tömik a fejébe az idegen nyelvet és az aki 8 éven kezdi tanuli 10 évesen egy szinten beszél, szóval pénzszóráson kkívül sok értelme nincs.
a korai fejlesztés nagyon sok szakember szerint káros. pl a magyar és cseh gyerekeknek elvárás, hogy 6 évesen olvassanak és erre nagyon büszkék vagyunk, norvégiában 10 évesen elvárás, aztán érettségiző korükban a norvég gyereknek magasabb a szövegértelmező képessége mint a nmagyar átlag diplomásnak (pisa teszt)
és ennek eredményeként itt kicsit több a funkcionális analfabéta és a diszlekszás mint kéne.
persze aki akarja tanítassa oviban a gyerekét, aki nem az nem. semmi hátrány nem éri azt aki 4 évesen nem tanul idegen nyelvet.

nitro1 2012.10.17. 09:27:33

@Fenimore: "Sokszor előfordult, hogy felnőtteknek tartott angolórán leálltam magyar mondatelemzést tanítani, mert senki nem tudta, mi az ige. Szóval igen, a magyar nyelvtan feltétel az idegennyelvhez, ha nem mély vízbe dobva, anyanyelvi környezetben tanulsz. "
Soha nem kedveltem igazán a mondatelemzést, nem is tudom igazán, de nem is érdekel. Persze annyit azért tudok, hogy alany meg állítmány, de a mélyebb bugyrai sosem fogtak meg. Ennek ellenére mások szerint elég jó vagyok angolból, soha nem gondolkodom, milyen mondatrész micsoda, és hova kerül, minden inkább ösztönösen jön. Nem éltem soha angol anyanyelvi környezetben, csak tinédzser koromban érdekeltek a külföldi csatornák műsorai és ezért jobban figyeltem órán, meg magamnak is utánajártam a dolgoknak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.17. 09:42:57

"magyar nyelv hangjainak felét nem tudja időben helyesen képezni a kisfia"

Ez valami vicc?

Ugyanis olyan nem létezik, hogy egy magyar anyanyelvi környezetben felnövő gyerek ne képezze helyesen a magyar hangokat. Akkor is ezt fogja tenni, ha közben 3 idegen nyelvet tanítanak neki. Sőt: nagyon valószínű, hogy az idegen nyelveken fogja hibásan képezni a hangokat, azaz azokat magyar akcentussal fogja beszélni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.17. 09:44:03

@kacaj hangosan:

"az 5 legnehezebb nyelv egyikét kéne elsajátítania"

Az melyik?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.17. 09:46:12

@kacaj hangosan:

Ez viszont igaz. Az idegennyelvű óvoda szart sem ér, ha aztán nincs folytatva a nyelvtanulás. A 6 éves kor előtt szerzett nyelvtudás nyom nélkül elfelejtődik, ha 6 éves korban azonnal nem folytatódik.

kanveréb 2012.10.17. 09:54:31

@Gondolkodni Próbáló Birca: ja, azt hívják beszédhibának. és részben arról szól a cikk, hogy a beszédhibás gyerekeknek (múlt évben egy kerületi óvoda nagycsoportosainak 37 %a) kifejezetten rosszat tesz az idegennyelv tanulás. ezt a logopédusok is alátámasztják.

én is öcsém is anyanyelvi környezetben tanultunk. én 10 évesen, öcsém 5 évesen. én már a magyar nyelv biztos tudásának birtokában (értsd: írtam, olvastam, nyelvtant tudtam), öcsém értelemszerűen olvasni, írni kint tanult. évekig tartott visszatérés után, amíg magyarul helyesen megtanult írni és olvasni, majd eltelt 5év, amikor nem tudta gyakorolni az angolt (még átkos végén) ma már hibásan írt és beszél angolul. én sem tartom másnak a korai fejlesztést, mint luxust és ezt is annak ajánlom, akinek a gyereke nem beszédhibás és nincs gondja a magyar nyelvvel.

kanveréb 2012.10.17. 09:55:54

bocsi az elütésekért... :)

lavorka 2012.10.17. 10:27:36

"Ugyanis olyan nem létezik, hogy egy magyar anyanyelvi környezetben felnövő gyerek ne képezze helyesen a magyar hangokat."

De sajnos létezik! Nem is kevés...

nitro1 2012.10.17. 10:33:01

Szerintem minden rossz beidegződést ki lehet javítani, csak akarat és hajlandóság kell hozzá.

SarahConnor 2012.10.18. 06:41:05

@nitro1: jó neked, szerencsés vagy. De a nyelvtan tanításakor néha kénytelen vagyok használni olyan durva szavakat, mint "ige" vagy "főnév", mert pl rengetegen rendre kihagyják az igét a mondatból, és mikor látom, hogy ezzel feladtam a magas labdát egyeseknek, akkor neki kell állni az általános iskola harmadik osztályos tananyagnak: "Az ige az, amire úgy kérdezünk: mit csinál?" ... Ha valaki nem látja/tudja a különbséget a szófajok közt, az egy szinten megreked.
süti beállítások módosítása