Akár egy filmdráma kezdete is lehetne a fenti jelenet, csakhogy ez a valóságban történt meg.

Álltam a buszmegállóban, mellettem két diák beszélgetett – az említett lány most végezte el a középiskolát, a fiúnak pedig egy vagy két éve lehet még hátra.

A lány történtekhez képest higgadtabban, de azért némi felháborodottsággal mesélte, hogy járt. Elhatározta a középiskola végeztével, hogy gyógymasszőrnek tanul tovább, így hát ki is nézett egy ilyen OKJ-s képzést nyújtó intézményt. Elment a beiratkozásra, szépen beült a terembe, és várt. Egyszer csak megkérdezték tőle, mégis mire vár, mire ő közölte, hogy szeretne beiratkozni – mondta a nevét is hozzá. A kedves kérdező pár másodperc után közölte, hogy sajnos az osztály megtelt, nem fér be, nem tud beiratkozni, úgyhogy, ha lehetne, keressen már másik iskolát. Szegény lány, ha tehetett is volna mást, nem tett, csupán fogta magát, nyakába vette a várost, és keresett egy olyan, gyógymasszőr képzést indító iskolát, ahol szívesen fogadták. A történet végül happy enddel végződött, ugyanis sikerrel járt, és be tudott iratkozni egy másik képzésre.

Maga a tény azonban, hogy ilyen előfordulhat, kissé megdöbbentő. Hogy egy frissen végzett diáknak a beiratkozáson kell szembesülnie azzal, hogy nem járhat az adott intézménybe… nonszensz. Hozzá kell tennem, persze, nem ismerem a részleteket, nem tudom, a lány hibázott-e vagy sem, de szerintem egy 18 éves, elvileg felnőtt embernek már csak van annyi esze, hogy nem megy el beiratkozni, ha tudja, hogy hely hiánya miatt úgysem fog tudni.

Azt hiszem, a hiba a képzőintézet rendszerében van. Nem is kicsi.