Nagyon úgy tűnik, hogy nem tapsikolnak Hoffmann Rózsának a fiatalok az újonnan bevezetett háromféle képzési formáért, az egyik legalábbis biztosan bukta. Mint tudjuk, sokak nagy örömére az állami finanszírozás feltétele lett a hallgatói szerződések aláírása, aki ezt nem akarja megtenni, annak marad az önköltséges forma. A kettő között pedig ott van a részösztöndíj, ami, mint az mára kiderült, nem vonzott hatalmas tömegeket.

Igazság szerint nem is értem, hogy miért gondolták az értelmi szerzők, hogy bárki is élni akarna ezzel a lehetőséggel, de alighanem ezzel nem vagyok egyedül. A frissen felvett hallgatók többsége igencsak húzza a száját a hallgatói szerződések miatt, igazságtalannak tartják, hogy arra akarják kényszeríteni őket, hogy a végzés után Magyarországon dolgozzanak úgy, hogy munkahelyet viszont nem garantálnak számukra. Emiatt sokan választották inkább az önköltséges formát, részösztöndíjas képzésekre viszont „meglepő módon” nem tolongtak az emberek.

Az ok igencsak egyszerű: a részösztöndíjért alá kell írni a hallgatói szerződést, ugyanakkor fizetni is kell a képzési költség egy részét. Vagyis olyan ez, mintha az ember önköltséges is lenne, meg röghöz is kötnék, fizet is, de a nem fizetőkre vonatkozó feltételeket is teljesítenie kell. Jó, tudom, nem annyit fizet, amennyi a tényleges tandíja lenne, ennek ellenére ugyanazt a szerződést kell aláírnia, mint annak, aki teljesen ingyen folytathatja a tanulmányait. Nem tűnik ez igazságtalannak egy kicsit?

Ha valaki saját maga állja a tanulmányainak a felét, akkor miért vonatkoznak rá ugyanazok a feltételek, mint azokra, akiknek teljes egészében az állam fizeti a diploma megszerzését? Ha már mindenkin be akarja hajtani az állam a felsőfokú végzettség elérésével járó költségeket, akkor csinálják korrekt módon: aki részösztöndíjasként kifizeti az összeg felét, az csak feleannyi ideig legyen röghöz kötve, mint a teljes ösztöndíjasok. Így egy kicsit jobban hangzana nem? És talán nem is maradna üresen a részösztöndíjas helyek 65 százaléka…

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr584743358

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Focistának nem kellett Orbán, ezért lett joghallgató 2012.08.31. 17:22:57

Se a magyar, se a történelem, se a matek, se a fizika nem ment neki, így nem csak bölcsésznek, tudósnak se volt jó – árulta el a Policitynek adott interjújában a miniszterelnök. Bár gőze nem volt, mit csinál egy jogász – ezt is ő mondta ...

Trackback: Hová bújik Orbán Viktor a magyarok elől október 23-án? 2012.08.31. 17:21:32

Orbán retteg. Nem jelenik meg az állami ünnepségeken, nem mond beszédeket nyilvános helyen, nem konzultál, hanem értesít, és kordonnal vetette körbe a miniszterelnöki villát. Retteg attól, hogy megint kifütyülik, hogy megint lebuzizzák, retteg, hogy me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Belagezapista (törölt) 2012.08.31. 15:44:26

A részösztöndíj nem azért nem népszerű, amivel indoklod, kedves posztoló.

Azért nem népszerű, mert ezt olyan szakokon vezették be, ahol korábban főleg vidéki intézményekben mindenkit vagy majdnem mindenkit felvettek államira, idén meg kicsit csökkentették a teljes állami ösztöndíjas helyeket, de teljes ösztöndíjasból + részösztöndíjasból több van, mint amennyi államilag finanszírozott volt előző években. Ezért nyilván összesen nem jelentkeztek annyian, hogy utóbbi helyek is be tudjanak telni.

Ezek a szakok egyébként nem a gagyi szakok, csak valamiért az alakult ki az elmúlt években itthon, hogy az erős szakokra kevés a jelentkező.

diplomassenki 2012.08.31. 18:01:45

Felvettek államilag támogatott Mesterképzésre.
Tegnap volt a beiratkozás, ahol megkaptuk az ösztöndíj szerződést, mely szerint:

.... az igénybe vett évek minimum kétszeresét kell itthon ledolgozni.
Esetemben ugye 2 év, tehát 4 évet kellene dolgoznom. 1993 óta vagyok adófizető állampolgár, akkor ugye én már kifizettem?

...mentesül, aki három vagy több gyermeket szül. Nekem 3 gyermekem van, akkor ugye mentesülök a feltétel alól.

Aláírtam egy olyan szerződést, mely az aláírás pillanatában sem volt rám kötelező érvényű.
Tudom, hogy nem lehet mindenkire egyéni szerződést írni, de ha legalább megpróbálnának esélyt adni, akkor az ilyen vicces szituk elkerülhetőek lennének.
Mert én ugye körberöhögöm ezt az egészet.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.08.31. 18:46:57

Megint csak a szegényebbek jártak rosszul.

Makkasz 2012.08.31. 19:16:42

@chipanddale74: hülyeség, mindenki rosszul jár aki tanul.
Sőt, Moon mindenki rosszul jár.
Azért, mert 80%os adóék mellett szedik a tandíjat.
10% SZJA és 6% áfa, reg és benzin jövedéki adó nélküli, 4%-os hitelkamatú világban nem lenne gáz a tandíj.
Otszor nyuznak le benneteket.
Autópályadíj? Állami beruházás után? Amit adódból fizettél? 3szoros áron.
Siralmas.

Szegények járnak rosszul. OMG, mindenki!
süti beállítások módosítása