Kissé szánalmas demonstrációnak lehetett szemtanúja az, aki tegnap a Szalay utcában sétált a dolga után fél négy körül. Az ábrándozó járókelőnek először egy lepedőbe öltöztetett lovon akadhatott meg a szeme, aki egy többféle asszociációs láncolatot elindítani képes Equus feliratú lebernyegben szenvedett az őt ide-oda ráncigáló tüntetőktől, és a folyamatosan kattintgató fotósoktól. A szó szerint kis csapat a röghöz kötés miatt szolidarított a fiatalsággal, ezért érkezett a körülbelül húszfős kompánia a már százszor elpuffogtatott közhelyekkel teleírt („Kedves Rózsa, nem akarunk elhervadni”) transzparensekkel az oktatási államtitkárság egyik épülete elé. Ha a gondolat maga szép is volt, a tüntetés inkább visszatetsző: szervezetlen, érdektelen, ostoba. Amikor valaki ugyanis egy hangos tölcsérbe kiabálja, hogy „Ne nézzenek minket hülyének”, elméletileg több százezer ember nevében, mégis csupán tízen vonulnak mögötte, akkor az ember önkéntelenül mégis azt gondolja, hogy „ne haragudj, de én azért mégiscsak hülyének nézlek.” Félreértés ne essék, nem akarom bántani a felvonuló fiatalokat és nyugdíjasokat (hiszen ők is képviseltették magukat, akadt, aki biciklivel érkezett mindjárt a critical masst is megjelenítve egyben!), csupán arra utalnék, hogy ha Hoffmann Rózsa gyakran szánalmas tetteire és mondataira ugyanolyan szánalmas tettek és mondatok érkeznek válaszul, az senkinek nem jó.

 Se a diákoknak, se a képviselőknek, se az országnak. A lovaknak pláne. És ha már itt tartunk a legijesztőbb, hogy talán Huhg Gratnek sem.