Csökken a diákok száma az általános-és középiskolákban: előbbi intézménytípusban 2005 óta három százalékkal kevesebb gyerek kezdi tanulni az ábécét és a számokat, utóbbi létszámfogyatkozása pedig egyértelmű az általános iskolai adatok alapján. Az ijesztő adatok nem a harmadik világ problémáival állnak összefüggésben: nálunk szerencsére még nincs (vagy csak elenyésző mértékben van) gyerekmunka, gyerekprostítució. Mondhatnánk: ennél még mindig jobb nekünk, ahol nem hasonló szörnyűségek miatt ül egyre kevesebb gyerek az iskolában, hanem abból az egyszerű okból, hogy nincs elég. Egyszerűen nem születnek annyian, hogy „pótolják” az előző generációt.

Valahol mélyen azért tudjuk, ez nagyon szomorú. Az egykék már eleve saját szüleiket sem hivatottak „váltani”, hiszen csak „feleannyian” vannak. A kettes családok épp egyensúlyban tartanák a hazai termést, de igazi nagycsaládokból nagyon keveset találni kis hazánkban. A dolog persze nem csak a nem akaráson múlik. Ördögi kör: nincs elég munkahely, nincs pénz, a nyugdíj száz évig húzódik lassan, ergo nincs mama-meg papa-felügyelet. Szóval sok az akadály. De azt hiszem, ez nem elég indok. A társadalom gondolkodása egyre inkább az én-felé tolódik: legyen elég pénzem, cuccom, karrierem, élményem. Ami nyilván nem bűn, mert egy jó család a kiegyensúlyozott szülőkkel kezdődik. Azonban a harmónia és a telhetetlenség nem ugyanaz. Főként, hogy a „majd ha lesz pénzünk” frázist általában a tehetősebbektől hallani.

Úgy tűnik az ingyen tankönyv nem volt elég motiváló a minimum három gyermekes családok számának bővülésére. Nem csoda, az előtte eltelt hétévben is van mit finanszírozni. Talán a több támogatás, kedvezmény segítene. Aki nem akar sok kölyköt, úgy sem csinálna. De aki valóban nem tud, talán örömmel vágna bele a sorozatgyártásba.

És akkor nem csak több gyerek születne, de vele több boldog szülő, több munkahellyel rendelkező pedagógus és kevesebb üresen tátongó osztályterem.