Egyre több könyv, cikk, oknyomozó riport mutatja be a szexmunkás egyetemista lányok életét: a szerzők végigkísérik a dráma kibontakozását, feltárják az ok-okozat mélységeit és rendre kérdőjeleket hagynak azzal kapcsolatban, hogyan tovább.

Közös ezekben a cikkekben, hogy egyfelől felháborodást keltenek, másfelől sajnálatot, ijedtséget ébresztenek az olvasóban: velem is megtörténhetett volna, én is kerülhetnék ilyen helyzetbe. Az írások nagy része, és az ezekben megszólaló lányok valahogy mindig kikerülnek, vagy kevésbé hangsúlyoznak egy lényeges kérdéskört: a választás lehetőségét. Szerintük minden csak történik, lesz, oda sodor az élet.

Többségük a tandíjra, a fővárosi életre hivatkozik: „Másképp nem tanulhattam volna tovább”- mondják, miközben általában a történet közepétől már nincs is szó az egyetemről, a tanulmányokról, csak a prostitúció folyik egyre nagyobb és nagyobb vevőkörrel. A „nincs más lehetőség” nem válasz, mert mindannyian tudjuk, hazugság. Van egyéb munka, csak abból nem vehetsz drága ruhákat, kocsit, nem utazgathatsz, csak kinyögheted a rezsit és kevésbé jó dolgokat ehetsz. De legalább nem kell kihajítanod az összes tükröt otthonról. Van más út: ez a lemondás.

Aki ambiciózus tudja, ez egy múló állapot, és másként próbál előrejutni. Az minden áron küzd, nem bármi áron.

Felveszem a hitelt, és pénzt törlesztek bankoknak, meg az államnak, ki tudja meddig. Szar lesz? Az.

De nem kell, hogy a testemért és a lelkemért törlesszek magamnak reménytelenül, egy egész életen át.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.