Miért nem lehet nálunk is fenntartható oktatást létrehozni, mint sok más európai országokban? Mert ha a diplomások nagy többsége tényleg nem a szakmájában, és nem a végzettségének megfelelő pozícióban helyezkedik el, akkor talán el kellene gondolkodni az egyetemi képzéseken. Miért kell akár hároméves alapképzést elvégezni és diplomát szerezni ahhoz, hogy valaki felemelje a telefont? Ausztriában például kétéves műszaki képzést követően gyárak, cégek megbecsült szakemberei válhatnak a hallgatókból, munkájukat pedig a társadalom is megbecsüli. Aztán ott vannak a svájciak is. A függetlenség hazájában a diákok egyetemi diploma nélkül adózási szakértőkként helyezkedhetnek el: 21 éves korukra nem csupán az iskolapadon megjelenő firkákat tudják felsorolni, hanem az oktatás révén szakmai tapasztalatot is szereznek.

 

Egyes országokban működik ugyanis az a rendszer, amelyen belül az alap- és mesterképzések között bizonyos átmenetek is léteznek, a bolognai rendszerben meghirdetett képzések mellett pedig páréves kurzusokkal igyekszenek át- vagy kiképezni a diákokat. Hogyan várhatják el például a 40-50 éves korosztálytól itthon, hogy részt vegyenek az élethosszig tartó tanulás magasztos eszméje keretein belül meghirdetett programokban, ha az három évet von el életükből, nem mellesleg pedig nem kevés összeget húz ki a pénztárcájukból. Persze erre sokan mondhatják, hogy ott vannak a felsőfokú szakképzések. Nos, nekik jelentem, Magyarországon a helyzet változatlan! Hiába akar sok főiskola - és ötlet szintjén nagyon helyesen - ezek mentén kiugrási lehetőséget találni, valamiféleképp ezek a képzések még mindig a minőségi rangsor legalján helyezkednek el. Egyszerűen nem nyújtanak valódi tudást, sem gyakorlati ismeretet. Többrétegű és egyben ésszerű oktatási rendszer kellene, de ki és mikor adja meg nekünk ezt?