Nálunk a lakosság több mint 43 százaléka, azaz 2008-ban csaknem 1.700.000 ezer foglalkoztatott rendelkezik alacsony végzettséggel, a munkanélküliek esetében pedig a 66 százalékot is eléri arányuk, tehát 216 ezer fő szakmunkás, vagy annál alacsonyabb végzettségű polgár keres munkát. Uniós jelentés szól pedig arról, hogy az alacsony végzettségűek esetében 40 százalékkal kisebb a foglalkoztatottak elhelyezkedési esélye. Egy olyan összesítés, amire húzzuk a szánkat: valóban fele annyira nehezebb lenne munkát találni alacsony végzettséggel? Pedig érhet minket meglepetés: nálunk sokkal rosszabb az arány. Bizony, itthon az érettségivel nem rendelkezőknek 66 százalékkal nehezebb a dolguk.

 

Na jó, de harsogják, hogy egy jó szakmunkás többet keres számos diplomásnál? Hogy mi igaz ebből: a fizikai foglalkozásúak bruttó 130 ezret keresnek, de a legmagasabb átlagot elérő, információ, kommunikáció területen dolgozók is csak 213 ezres bruttó fizetést vihetnek haza. A szellemi munkás ezzel szemben átlagosan 275 ezres bérből gazdálkodik, persze bruttó, de akik a pénzügyek, biztosítások területén dolgoznak, ők már 437 ezret aprítanak a tejbe. A szellemi munkások között pedig a legrosszabban kereső egészségügyesek és szociális munkások is 186 ezret visznek haza.

 

Szélesre tárja tehát magát az olló, és ugyan, jó, hogy a hiányszakmák támogatására elindítottak egy programot és ösztöndíjat kaphatnak az azt tanuló diákok, de mi lesz később? Mert mondjuk én mindig azt hallom: „bezzeg egy jó asztalos!” De ez sem a régi: olvastam például olyat, hogy egy 36 éves asztalos 120-ért kínálta magát, de az átlag a portálok szerint nem üti meg a 100 ezret. Azt pedig sejthetjük, hogy külföldön jobban keresnek majd.

 

Mondják: tanulni, tanulni, tanulni… de már a diplomásból is sok van… Mindegy is, mert ha nem teremtünk munkahelyet, lehet papírral rendelkező, vagy anélküli, nem fog elhelyezkedni!