2013.03.25. 16:42
Minek jönne vissza a fiatal?
Álláskeresési technikákkal, munkaerő-piaci és munkajogi információkkal csábítaná haza a külföldön élő fiatalokat a Gyere Haza Alapítvány, a programot támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is. Önmagában szép gondolat, hogy segítsük a hazatérésüket, de ennél talán egy csöppet több kell ahhoz, hogy haza akarjanak jönni: pénz.
Az már lerágott csont, hogy Magyarországon súlyos problémákat okoz az elvándorlás, mostanra már szinte minden területen. A kormány folyamatosan hirdet, illetve támogat olyan programokat, amik ennek megakadályozását vagy épp enyhítését tűzik ki célul, de valahogy a lényeget soha nem sikerül meglátniuk: a fiatalok a pénz miatt mennek el, így amíg nem tudnak versenyképes jövedelmet biztosítani számukra, addig nem fognak hazajönni. Még akkor sem, ha egy alapítvány felvilágosítja őket az itthoni helyzetről, és segíti a hazajutásukat.
Vegyünk például egy egészségügyi dolgozót (nem orvos), csak mert ebből nálunk súlyos hiány van. Itthon örül ha kap nettó 90 ezer forint fizetést, ami valljuk be, leginkább éhenhalásra elég, pláne ha nincs saját lakása (fiatalként miből is lenne?) és nem a szüleinél lakik. A lakbér és a rezsi télen simán elviszi ennek nagy részét, és akkor még nem evett, nem fizette be az egyéb számlákat stb. Megtakarításról ne is beszéljünk ugye. Aligha hibáztatható azért, hogy kimegy külföldre minimum négyszer ennyiért.
És hogy hazajönni…? Kint felépített egy egzisztenciát, normálisan meg tud élni a fizetéséből, uram bocsá’ családalapításon is gondolkodhat. Míg ha hazajön, ismét várja a 90 nettó és elfelejtheti az egészet, amiből nem tud se félretenni, se családot alapítani. És ez a helyzet sajnos szinte az összes szakmával. Minek jönne bárki ide vissza, ha kint a sokszorosát keresi annak, amit itthon? Sajnos a fiatalok többsége, ha van is munkája, képtelen egyről a kettőre jutni a fizetéséből, magát sem tudja normálisan eltartani, és akkor ebből kéne előbb-utóbb még gyerekeket is eltartania. Igen, tudom, a mérnökök és az IT-sek többnyire jól keresnek, de nyilván nem lehet mindenki mérnök meg informatikus, és azért az sem megoldás, hogy aki erre nem fogékony, az dögöljön éhen.
A külföldön dolgozó magyar a hajára kenheti, hogy munkaerő-piaci információkkal és álláskeresési technikák tanításával segítenék a hazatérését, ebből normálisan megélni nem fog tudni, és ezt tudja is. Épp ezért nem fog hazajönni. Majd akkor, ha lát némi esélyt arra, hogy legalább megközelítőleg hasonló életszínvonalon tud élni, mint ott, ahol most van.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Siker helyett világnemzet 2013.03.26. 10:27:12
Trackback: Hunhon nyugdíjba vonul 2013.03.26. 10:25:41
Trackback: És leszállt a vörös köd 2013.03.26. 08:11:47
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Globetrotter2014 2013.03.26. 12:28:50
A PhD egészen más. Azért neincs sok belőle kishaznánkban mert a magyar megoldja okosan ügyesen (pl kisdoktori).
Zka77 2013.03.26. 12:30:27
kennyking 2013.03.26. 12:30:55
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 12:32:51
Akkor azt magyarázd el, miért garantált bérminimummal hirdetik meg a szakmunkásoknak szánt állásokat (pl. afsz.hu-n találsz ilyeneket)? Vagy valójában többet adnak nekik, csak hirdetni nem lehet feketéstől?
@Távmunkás:
Ja, csak azok azért lettek 5,5 évesek, mert csak így lehet megvalósítani, hogy közel ugyanazt leadják, mint a korábbi 5 éves képzésben, mivel így 2-szer van cége a képzésnek, és a szakdolgozat az alapképzésnél is elvesz a félévenkénti 30 kreditből a többi tárgy elől.
Arról nem is beszélve, hogy az új trend, amit egyre több szakon tesz lehetővé a törvény, hogy 30 helyett csak 20 óra legyen hetente (mindezt 30 kreditért), így az egyetemek el tudják kerülni a csődöt, amit egyébként a kormány "reformjai" okoznának. Ez először msc-n kezdődött, de már bsc-n is gyakori, főleg gazdasági szakterületen.
Void Bunkoid 2013.03.26. 12:35:24
végülis ha az aranykezű szomszédbácsi nagyon jó polcokat fabrikál, és híre megy, előbb-utóbb pénzért fogja csinálni, és gyakorlatilag "mesterré" vagy "szakemberré" válik, és a bútorasztalosság a szakmájává válhat
valamint ha valaki elég jó marketinggel ontja magából a hülyeséget a piramisok átkáról, elég sok hülye ember van a földön, aki akár pénzt is ad egy ilyen irományért, innentől kezdve ő "szakíró lesz", ez lesz a szakmája és megél belőle - eklatáns példa rá Erich von Däniken :)
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 12:38:37
Ja, és hozzáteszem a bologna előtt volt aki 4 év alatt szerzett egyetemi diplomát idegen nyelv és magyar szakokon.
@ZF2:
"PhD egészen más. Azért neincs sok belőle kishaznánkban mert a magyar megoldja okosan ügyesen (pl kisdoktori)."
Még egyszer, a legkönnyebb módja, hogy doktor legyen a neved előtt, ha valami gagyi társadalomtudományi vagy gazdasági területen megcsinálod levelezőn a PHD-t. Az, hogy az orvosok, jogászok, gyógyszerészek megkapják a doktori címet, nem egy kiskapu, mert időben ugyan rövidebb, de messze nem a legkönnyebb út.
Egyébként meg azért nincsen sok PHD végzettségű hazánkban, mert egy versenyszférában felesleges, főleg csak az egyetemi oktatók csinálják meg.
ablakkktalan (törölt) 2013.03.26. 12:39:24
Olyan formában ahogy én is leírtam, hogy az egyik így működik, ennyi tudást ad -> az alternatív lehetőség meg amúgy működik, és amannyi tudást ad -->> ebből levontam a következtetést, hogy a phd nem jobb egyáltalán mint az msc.
Ez, hogy összevissza belekapsz mindenbe, megcáfolod a gondolatmenetemet, meg belekavarsz mindenféle nem ideillő dolgot, kisdoktori, megafaszom, de konkrét érveket nem írsz, számomra azt jelzi, hogy nem tudsz világosan érvelni, gondolkozni, bele vagy zavarodva a saját mondandódba. Pedig nekem csak msc-m van.
Stella1 2013.03.26. 12:41:19
janoszeged 2013.03.26. 12:44:16
DIldiko 2013.03.26. 12:47:09
ablakkktalan (törölt) 2013.03.26. 12:50:07
Pontosan így.
Azok végzik el a phd-t, akik:
- akarnak a nevük mellé egy jól hangzó címet
- az egyetemi környezetben jól érzik magukat, és az egész életüket hasonló egyetemi környezetben képzelik el, egyetemen/kutatóintézetben dolgozó kutatóként, professzorként. A phd célja az lenne, hogy erre készítsen fel, nem pedig az, hogy több tudást adjon. Nem véletlen, hogy a versenyszféra az msc-phd-t nemigen különbözteti meg, a legmagasabb szinten is a jó átlagú msc a belépő.
Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.26. 12:50:25
Kövessetek minket itt: www.gyerehaza.org, www.facebook.com/gyerehaza
Holotattoo Elie · http://www.eliewieseltattoo.com/ 2013.03.26. 12:51:17
ablakkktalan (törölt) 2013.03.26. 12:55:49
A támogatókat persze várjátok, jó lenne az aktuális divatot meglovagló "szolgáltatásból" héderezéssel megélni, mi?
Faszom.
Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt) 2013.03.26. 12:58:07
"Megkérdezhetem, hogy értékesítőként jutalékot kapsz vagy fix fizetést?"
Persze.
2002-2005-ig fixet kaptam műanyagiparban
2005-2009-ig nagyon jó fixet kaptam és kis összegű jutalékot kaptam nyomdaiparban
2010-11 ben kurva jó fixet és kis jutalékot kaptam Ausztriában
2012-től Mo.-n, magyar viszonylatban nagyon jó fix és kevés jutalék, ami nagyrészt állandó, mivel inkább a meglévő nagy ügyfeleket kell pátyolgatni, mint újat szerezni.
DIldiko 2013.03.26. 13:05:00
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 13:06:09
Szerintem az orvosi, jogász, gyógyszerész kisdoktorira gondolt, ezek meg messze nem jelentik a legkönnyebb utat ahhoz, hogy valakinek doktori címe legyen.
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.26. 13:07:18
Egyébként már 10 éve is átlag 24-26 tanórája volt egy egyetemistának, nem 30. Arról nem is beszélve, hogy ezekből mennyire kellett bejárni, mert ahol nincs labor, ott nem sokat vannak az egyetemen a hallgatók.
DIldiko 2013.03.26. 13:07:55
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.26. 13:09:58
DIldiko 2013.03.26. 13:10:00
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 13:10:23
Ráadásul, most kizárólag nem büfé szakokra vonatkoztatva, az osztrák nappalis felsőoktatás heti kevesebb óra elfoglaltságot jelent, és sokkal jobban fizető diákmunka lehetőségek vannak Bécsben. Gondolom az sem megy ott, mint itt sok (szintén nem büfé) szakon, hogy az évfolyamelső kap kemény 10 ezer Ft ösztöndíjat.
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 13:13:42
Nem, tévedsz. Az egyszakos angol, magyar, német, francia, stb. szakok egyetemi diplomát adtak 4 év alatt. Amiről te beszélsz, azok a 4 éves szakpáros szakok, amelyek főiskolai szakpáros tanári diplomát adtak.
Amíg volt egyszakos angoltanár szak, addig az 3 éves volt, aztán megszűnt, és maradt 3 féle verzió, 4 éves egyszakos (csak az említett nyelvszakokon), ami egyetemi végzettséget adott, 4 éves szakpáros, ami főiskolai végzettséget adott, valamint 5 éves szakpáros, ami egyetemi végzettséget adott.
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.26. 13:16:22
A 6 féléves képzés 1-2 doktori iskola kivételével simán teljesíthető 4 félév alatt, de utána a legtöbb helyen minimum 1 évet kell várni a védésre az adminisztráció miatt (várj 1 hónapot az abszolutóriumra, add be ide ezt a papírt, várj 2 hónapot, add be azt a papírt a 3 havonta ülésező bizottságnak, stb.)
Az a vicc, hogy vannak 50-60 fős PhD évfolyamok is, mert mindenkit felvesznek, aki tud nagyjából írni-olvasni, aztán végez közülük évente 4-5 fő.
dtk74 2013.03.26. 13:18:58
Furcsa, hogy valakinek több szakmája, diplomája van, mindenféle munkát végez/végeztet és még a neten is tud lógni? Segítek. Mobilnet, ipad, telefon, notebook, számítógép. Munkaeszközeim. Mindenhol tudok ügyintézni, vagy akár ide irogatni, de ez kell is mivel sokat vagyok úton. Vállalkozósors. Én az vagyok, hogy te mi, azt mindenki találja ki. Szívesen várok tippeket másoktól.
Ami pedig a sorban állást illeti. Örömmel hallom, hogy megszűnt a munkanélküliség. Aki pedig szép hazánkban nem tud dolgozni, az naplopó, tudatlan, szakbarbár, ingyenélő. Ezért a véleményeért biztosan sokan fognak itt kedvelni.
Nekem a gumis azonnal dolgozik, festőre, kőművesre nem kell várnom, csak a villanyszerelő szivatott hetekig a múltkorában. Hívtam másikat.
Az pedig hogy nekem jól megy, és megélek, annak nincs sok köze annak a 15-20-nak a munkanélküliségéhez, akiket elküldtem. Sőt! Épp azt írtam, hogy vitte a pénzt a munkaadói státusz, nem hozta. Nézd meg hány építőipari cég ment tönkre csak tavaly. Ahelyett, hogy munkát adnék, és például építenék, inkább dolgozok azon a vonalon ahol a bérköltség, napi kiadások alacsonyak, és olyan munkákon, ahol projectalapon, időszakosan szervezhető a tevékenység. Ez az eddigi dolgozói gárdának a létbizonytalanságot, nekem a stabilitást, kockázatminimalizálást jelenti. Érted?
Lurian 2013.03.26. 13:24:26
Állást nagy nehezen sikerült szerezni. (Kizárólag a külföldi tapasztalataim miatt.) A helyi adottságokhoz képest jó a munka is, a pénz is.
Namost a fizum kb hó közepén szokott elfogyni. Két gyerkőc jött. Úgy számolom, hogy ez a tendencia fokozatosan felgyorsul, és a lóvé innentől majd csak a hónap harmadáig lesz elég. Asszony babákkal, keresménye nincs, mert az uniós "szabványoknak" köszönhetően nem tudjuk magyarországi lakcímmel bevasalni az ír államon, ami egyébként járna. Jelenleg a kinti megtakarításokat éljük fel.
Amúgy az ország egy fasz. Az emberek egymás torkán, felülről olyan baromságokat próbálnak nekem (és mindenkinek) bemesélni, ami totál nem úgy van. Az új ideológiáktól hányhatnékom van, kint pedig fel kellett mondani - meg hát amúgy sem tartották volna elég ideig a melóhelyünket. Arról már ne is ejtsünk szót, hogy a kinti rezsiköltségeknek kb a dupláját fizetjük havonta. Vicc.
Én visszamennék, asszony szerint itt minden a legnagyobb rendben van. Kicsit olyan Erik a vikinges a helyzet. :-)
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 13:29:59
Tudom, hogy nem órára adják a kreditet, de a hagyományos 5 éves képzésben, meg eleinte a bolognaiban is, a legtöbb esetben 1 kredit = 1 óra hetente volt a rendszer, ezen felül egyes szakokon a szigorlatok kreditet jelentettek, máshol nem, valamint a diplomadolgozat volt kredit.
"Egyébként már 10 éve is átlag 24-26 tanórája volt egy egyetemistának, nem 30."
Ha az utolsó évet nem veszed be az átlagba, akkor 30 volt az átlag. Én először szakpáros tanárszakon kezdtem anno, ott 351 kredit lett volna a 10 félév, és a tantárgyak 95%-a annyi kredit volt, ahány óra hetente, módszertanból volt 1-2 tárgy, amely 2 óra és 1 kredit volt, fordított eset nem fordult elő, ellenben az iskolai gyakorlat kredites volt (6+2) és a szigorlatok is (5/szigorlat), és a diploma labor is. Így átlagban olyan 28 óra/félév jöhetett ki, de ha az utolsó évet nem nézzük, akkor 30 felett.
Utána átmentem programtervező informatikusra, ami már bsc volt, ezen meg volt 20 kredit a szakdolgozatért, máshol minden esetben 1 kredit = 1 óra hetente volt, tehát valóban 30 alatt volt az átlag, de az első 4 félévet nézve nem.
Amiről én beszélek, az viszont az, hogy elég sok szakot úgy alakítottak át, egyértelműen spórolási célból, pl. gazdasági alap és mesterszakok egy része, hogy már a diplomadolgozat nélkül is 20-as átlag egy félév, mert heti 4 óra - 6 kredit a felállás, tehát az átlag nem is 20, hanem az alatt van, ha a szakdolgozatot/diploma dolgozatot is nézzük. Mindeközben levelezőn is csökkentettek, egy bizonyos egyetem gazdasági szakjain amiért korábban 5 kredit járt, ma 7, tananyag ugyanaz, óraszám még csökkent is, mert áttértek a 2*45 perces dupla órákról a 75 percesekre.
ablakkktalan (törölt) 2013.03.26. 13:34:41
Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.03.26. 13:35:05
Először is Magyaroszág =/= Budapest. Budapesten 90 ezret csak a közszférában, vagy peches melóra kapsz, de vidéken ez igenis egy elfogadott fizetés. Itt a minimálbér is már jó ha kifizetésre kerül.
Itt vidéken szerte az országban, főleg nem az ország boldogabbik (nyugati) felén, igenis bevet dolog a 6 vagy 4 óra bejelentett és helyette 12 dolgoztatott 90 ezer forintért.
Mert itt nem bruttóról beszélünk hanem nettóról. De nettó 90 óriási pénz egy 47 ezres közmunkás szemszögéből, de ha a megélhetésről beszélünk akkor lófasz. Ebből egy ember magát nem tartja el az biztos, de gyereket nevelni vállalni meg végkép nem lehet. Elmondok egy másik bájos történetet a kedves álomvilágban élő polgártársaimnak. Itt vidéken leszarják, hogy te már 10 éve húzod az igát. Maximum akkor keresel 100 nettót, a többiek meg 90-et ennyi. Mert munkanélküli van rahedlivel, a szaktudást meg leszarják, mert nem magasan kvalifikált embereket keresnek vidéken hanem biorobotokat. A műszakpótlékon meg egyebeken meg röhögnöm kell, itt még a túlórapénzt se fizetik nem, hogy pótlékokat. Persze erről mindenki kussol, mert a semminél az is több amit kapnak.
Nincs normális munka sem normális fizetés. Én befogom a számat azzal a pénzzel amit kapok, mert ez itt majdnem luxus fizetés. Budapesten már nem lenne még jónak mondható sem, a német, angol, stb... országokból nézve pedig egy rossz vicc.
Minimum kettő vagy még több Magyarország van. Budapest egy külön világ, és van egy olyan hely amit a vidéknek hívunk, de ott is vannak szintek. Mert van olyan hely ami egy harmadik világbeli nyomortelep szintjén van és van olyan ami csak simán a szegénység hazája.
Le kell jönni Budapestről vidékre és szétnézni. Kisvárosokban, falvakban, ott meglátjuk az okát, hogy mért akar mindenki elhúzni erről a helyről. Mert ahogy mennek errefelé a dolgok nem lesz itt csak egy pöcegödör, meg sírhalom. De ezt fentről a parlamenti nyáron hűvös, télen fűtött irodákból, a Budapesti elefántcsont tornyokból nem lehet látni.
Lurian 2013.03.26. 13:39:58
Szegényem a srácokkal van otthon, és gőze sincs a valós helyzetről. Vagy csak nem szeretné észrevenni, hogy hazajöttünk a semmire. A semmibe.
nzk 2013.03.26. 13:44:51
ablakkktalan (törölt) 2013.03.26. 13:44:55
Lurian 2013.03.26. 13:48:10
A mi városunkban eddig laktak úgy 70 ezren. Most úgy állunk 50-en (kb.), hogy már a környező településeket is beleszámolták, csak hogy ne tűnjön annyira szarnak a helyzet. Némi túlzással. A város fiatalságának jó része elhúzott - milyen meglepő: külföldre. Munka nincs, én nettó 160 körül keresek (cafeteriával együtt), de csak a két gyerek miatt. Amúgy maradna kb. 120 se. A vidék fullextrás pöcegödör. Tegyük hozzá, hogy azért mentünk ki, mert már 5 éve is az volt, csak akkor maradt hó végén 2500 forintunk (ez konkrét tény), most meg hóközépig tart ki a lóvé.
Lurian 2013.03.26. 13:50:52
Ha visszamentünk volna, akkor ő ment volna dolgozni, én meg a srácokkal maradtam volna. Ez úgy nézett volna ki, hogy ő keresett volna úgy 1800-at, én munkanélkülire kaptam volna kb 1000-et, meg jött volna még úgy kb 300 a két srác után. Ebből elment volna kb havi 1300-1400 a házbérlésre, meg a rezsire. A többi az élet. Szerinte ennyiből nem jöttünk volna ki. Nem keveset vitatkoztunk ezen.
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 13:53:04
Minden szavaddal egyetértek, hozzáteszem a 90 nettóval még sokat mondtál, mert annyi nem jön ki 4 órára bejelentett munkával minimálbérrel, és én is tudok ilyenről somogyi faluban, és az illető még szerencsés helyzetben érzi magát, hogy 8-12 órázhat 4 órás fizetésért, mivel másoknak még ennyi sincsen a környéken.
Azt hiszem Alapblogon volt egy cikk, amely arról szólt, hogy gyakorlatilag a vidéki gazdaság a válság alatt teljesen összeomlott, míg Budapest gazdasága a válság évei alatt nominálisan 14%-ot növekedett, addig a legtöbb megyében még nominálisan is visszaesett a gazdaság, ami ugye 4-5% infláció mellett valóban brutális összeomlás reálértéken.
Bloodscalp 2013.03.26. 13:56:08
DIldiko 2013.03.26. 13:56:27
panelburzsuj 2013.03.26. 13:59:15
Ja.
Gond ott támad, ahol a termékek, szolgáltatások széles körében érvényesülni tudnak a kontárok. (Végeredményben: hamisítók.) Ahol a vevők tömegesen olyan "tudatállapotban" vannak, hogy az ár/érték aránynak csak az egyik felét képesek felfogni, vagy elfogadni. Megveszik a gagyit (társadalmi szinten veszteség) - vagy nem fizetik meg a minőséget (szintén veszteség, hiszen képességek maradnak kihasználatlanul).
Magyarország tipikusan ilyen hely.
ablakkktalan (törölt) 2013.03.26. 14:02:53
DIldiko 2013.03.26. 14:06:51
maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.26. 14:07:55
A stí1usodból következtetek.
Mi a gond azzal, hogy a kivándorlást pozitívnak mondom és nem tartom nemzethalálnak?
Lurian 2013.03.26. 14:08:19
Sajnos a sarokra állás nem egyszerű. Ha bedepisedik nekem odakünn, akkor vagyunk, ahol a part szakad. 22-es csapdája. Jelenleg az itthoni számlákkal próbálom meggyőzni, de nyakas teremtés.
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 14:08:20
De, előfordul ilyen, csak nem csupán nézéseket kapnál, hanem beszólásokat is, különösen idős hölgyektől. Mondjuk olyat már sokszor láttam, hogy 1 árúval valakit előre engednek.
@Lurian:
Ilyen város nincs is, mert Dunántúlon jelenleg 2 város van hivatalosan, amelyik 55 és 45 ezer között van, az egyik Nagykanizsa, a másik Dunaújváros, de ezek meg 70 ezresek nem voltak.
Te Zalaegerszeg, Szombathely, Tatabánya, Kaposvár, Veszprém közül valamelyikben laksz az alapján, amit írsz, de mindegyik nagyobb 60 ezernél jelenleg is, de Zalaegerszeg vagy Szombathely a szűkebb tippem.
en.wikipedia.org/wiki/List_of_cities_and_towns_in_Hungary
orfeus104 2013.03.26. 14:12:34
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 14:13:13
Nem azt mondtam, hogy mit láttam, hanem azt mondtam, hogy ennyi a statisztikák szerint. Természetesen én is láttam olyan családot, ahol 10 purdé van. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy ez jobban megmarad az emberben, mint ahol csak 1-2 van, vagy nincs is.
Lurian 2013.03.26. 14:14:50
panelburzsuj 2013.03.26. 14:14:57
A "jólét" a Dunántúlon is egyre inkább a nyugati és északi határszélre szorul. Meg talán még a Székesfehérvár-Veszprém páros. Máshol legfeljebb apró szigetek a nyomortengeren: pl. Paks, Hévíz-Keszthely, meg a megyeszékhelyek még úgy-ahogy.
DIldiko 2013.03.26. 14:17:22
18 év fölöttieknél 1 családnak van csak 1 gyerek. A többi 200 családnál min. 8, de van ahol 10-12 is. A szülők se tudják lassan kit hogy hívnak, a nagyszülők az unokáik számát se tudják megmondani, nemhogy a nevüket.
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 14:35:31
Hát igen, Somogy, meg úgy az egész Dél-Dunántúl nem igazán van jobb helyzetben, mint BAZ. De még Kaposvár és Barcs, Nagyatád között is óriási szakadék van munkalehetőségekben, meg Barcs és a mindentől távol eső falvak között egy újabb.
@panelburzsuj:
Székesfehérvárról már elég sokan Budapestre járnak dolgozni, Veszprém meg még ugyan jobban áll, mint Dél-Dunántúl, de hanyatlóban van, ott is egyre többen veszítik el a munkájukat. A kettő között Várpalota már rég olyan lenne, mint Komló vagy Ózd, ha nem lenne jó a közlekedés Fehérvárra és Veszprémbe.
És ha már lakosság csökkenés, pl. Szombathely lakossága is csökkent az utóbbi időben, Sopron lakosság növekedését pedig a bécsi munkahelyek táplálják, nem a hazaiak.
Bloodscalp 2013.03.26. 14:37:28
Globetrotter2014 2013.03.26. 14:42:36
A PHD teljesen más, ott kutatás zajlik, azaz olyan dolgot kell kutatnod amit előtted mások nem. Nyilván ez azt jelenti hogy sokkal speciálisabb ismeretek és nem téged fognak tanítani hanem gyakorlatilag te fogsz tanítani. Ez is a célja.
Mivel egy szűk területről van szó, ami nem közkeletű, nyilván a piaci kereslet és fogadtatás is más. A PhD nem a saját CV-dhez kell, kivéve pár kiemelt területet. És ne is várd hogy nagy piaci fogadtatása legyen mert akkor kurrens dolgoról szólna és nem lenne újító...
Globetrotter2014 2013.03.26. 14:45:13
Az hogy bárkit beengednek szerintem nem lesz igaz, de a lemorzsolódás természetes. Valahol meg kell szűrni, a baj ott kezdődik ha ez a szűrő esetleg egy kontraszelekcióvá fajul.
Globetrotter2014 2013.03.26. 14:46:48
Gyakorlatilag a PhD a kanididátusok szinjtének feleltethető meg.
Lurian 2013.03.26. 14:47:48
Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.03.26. 14:54:51
Igen erről beszélek. Mert itt miközben minket megmentenek az államadósságtól, a kommunistáktól, a fasisztáktól. Miközben itt mindig az éppen elmúlt nyolc év a hibás. Miközben itt tombol a jólét, és ömlik a sikerpropaganda, addig szépen ez az ország megdöglik.
Leszakadunk és süllyedünk, de mikor fogunk végre észbe kapni, ha tényleg eljön Etiópia a küszöbünkig? Ha már nem csak politika hangulatkeltésből fognak éhségmenetek vonulni az országban. Ha az lesz luxus ha lesz mit enni.
Mert amiket leírtam itt az lehet most hihetetlennek hangzik, de ebben az ütemben ahogy most haladunk, nem előre hanem lefelé ez a rögvalóság lesz. Persze lehet itt 13 havi nyugdíjról vizionálni, de 20 év és az is nagy szó lesz ha egyáltalán valamennyi nyugdíjat ki fog izzadni ez az ország.
Egyszerűen a politikai elütünk ám blokk vagy nem akarja látni de inkább szándékosan nem látja, hogy hova suhan a gyorsnaszád. Mert leszarják amíg nekik megvan a hasznuk tőlük mi éhen is dögölhetünk. Annyit se ér az egész bagázs, hogy leköpjem Őket. Mert ember számba venni egyiket sem tudom sajnos.
Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.26. 14:56:35
Egy egész nemzetközi iparág épül a karrier és HR-tanácsadásra. Mi ezt a szolgáltatást nyújtjuk a hazatérést fontolóknak, csak éppen ingyen. A legfontosabb érv mégis az, hogy ez az érintettek szerint hasznos az itthoni újrakezdésben: gyerehaza.org/itt_is_lehet
A támogatók akik jelentkeztek, és akikre a továbbiakban is számítunk azok a munkaadók, akik felismerték, hogy miért jó nekik külföldi tapasztalatot szerzett, de magyar munkaerőt idehaza alkalmazni.
Részletek itt: gyerehaza.org/node/14786
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 15:01:52
Ezzel:
http://www.felvi.hu/felveteli/szakok_kepzesek/szakleirasok/!Szakleirasok/index.php/szakleirasok/szakleiras_konkret?szak_id=645&kepzes=M&sz=intezmeny
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.26. 15:05:23
Egyébként azt érdemes tudni, hogy az ELTE bizonyos karain fogalmuk sincs a kreditrendszerről vagy akik éppen értik, azokat se érdekli, mert aki nevesebb professzor, annak többet ér a tárgya és kész...
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.26. 15:14:26
A kontraszelekció erősen jelen van, hiszen akinek van piacképes tudása, azt ritkán motiválja a 100 ezer forintos állami ösztöndíj, ami mellett legfeljebb részmunkaidőben lehet dolgozni...
Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.26. 15:16:55
Globetrotter2014 2013.03.26. 15:17:02
Nem mindenki tud / akar végicsinálni 3 évet, úgy hogy kutat, publikál, és aktívan részt vesz a tanszéki munkában (vizsgáztat ZH-t irat, konferenciákra jár), ahelyett hogy egy saját karriert építene ki.
Érthető a lemorzsolódás.
DIldiko 2013.03.26. 15:17:59
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.26. 15:23:59
- heti 2 óra előadás 3 kreditért
- heti 3 óra előadás 3 kreditért
- heti 4 óra előadás 4 kreditért
- heti 4 óra előadás + 2 óra gyakorlat 5 kreditért
- heti 4 óra előadás + 2 óra gyakorlat 6 kreditért
- heti 5 óra előadás 6 kreditért
- heti 2 óra gyakorlat 0 kreditért (hogy szerettük a kritériumtárgyakat!)
maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.26. 15:24:31
Egyéni döntés kérdése ez. A lényeg: eddig Kelet-Európában a magyarok vándoroltak a legkisebb arányban, ami rossz volt. Ezért
ez a változás mindenképpen pozitív.
panelburzsuj 2013.03.26. 15:26:49
A gyerekem ELTE TTK-n végzett - és most Svájcban minimálbéres (kvázi betanított szolgáltató) egy ottani nagyvállalatnál. Ő 3000+ frankot keres, a párja 5000 körül, a tanult szakmájában.
Van valami csábító ajánlatod számukra?
Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.26. 15:33:31
Nagyobb fizetést hagytam ott külföldön, és bár töredékét keresem itthon, nem bántam meg a döntést. A legtöbb hozzánk hasonló hazatérő azért cserébe, hogy a szülőföldjén élhet, megköti azt a kompromisszumot, hogy kisebb lesz a keresete. Az viszont jogos igényü(n)k, hogy egy biztos és tisztes megélhetést tudjunk biztosítani. Ebben segít az Alapítvány, személyre szabott karrier tanácsadással. gyerehaza.org/node/14786
panelburzsuj 2013.03.26. 15:42:38
@Nikosi:
Sokaktól eltérően én úgy látom, hogy a magyar kormányzatok/"elitek" képtelenek fölfogni, hogy a 60-70-es évek városba áramlása nem történelmi baleset, hanem az iparosodással járó természetes, ráadásul még így is jócskán fékezett folyamat volt. Ebből a vakságból aztán egyenesen következett, hogy további húsz évig a településszerkezet mesterséges lélegeztetésére ment el a fejlesztési pénzek fölöslegesen nagy hányada.
Somogy-Tolna-Baranya egy emberöltő múlva telefonnal, gázzal, csatornázással ellátott kísértetfalvak sokaságából fog állni. Kivételek a megyeszékhelyek alvófalvai, meg a déli perem, mert ott elég cigány terem az élhetőség statisztikai látszatának fenntartásához.
panelburzsuj 2013.03.26. 15:44:53
Ajánlatot kérdeztem.
Konkrét munkaközvetítéssel miért nem foglalkoztok? Jobb referencia lenne, mint a beteges hazudozás.
Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.03.26. 15:50:27
Ezt a falbontó szöveget ember. A fizetésed töredékéért jöttél haza. Mekkora az a töredék? Ne mond meg de feltételezem nincs 300-400k alatt a nettód. Mondjuk valószínűleg még bocs a feltételezésért de leesik némi a kormánytól is ugye? Erre se kérem, hogy válaszolj.
Ezt a szülőföld dumát meg értem is meg nem is. Nekem az ország nem maximum az ismerősök és a barátok és a család hiányozna. De nem hiányozna a sok bunkó, a rengeteg bűnöző, a csodás közbiztonság, az ingerült emberek, az agyon és átpolitizált mindennapok, soroljam még. Nem kaptam annyi jó dolgot ettől az országtól, hogy annyira hiányoljak sok mindent. Még az időjárást sem egy olyan hű de élvezetes idehaza.
Latogattto 2013.03.26. 15:54:29
Engem nem érdekel a politika. Az viszont igen, hogy milyen jogon veszi el bárki is a fiataloktól az álmodozás és remény jogát, hogy ha keményen tanulnak, egyszer majd egy jobb jövőjük lehet?
Álmok és remények nélkül semmik vagyunk.
Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.03.26. 15:57:28
Ja meg tegnap vagy mikor volt a tv2-ön tényekben, egy bérház. Elégé rendezettnek nézet ki nem rossz környéken Budapesten. Volt ott egy bűntény ezzel kapcsolatban interjúztattak embereke. Az egyik nyilatkozó nyugdíjas férfitól idézek:
"...15 évet éltem New York-ban ott nem féltem ennyire mint itt."
No komment.
TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.03.26. 16:10:02
Na ja. És annak kártételei már 20-40 évben mérhetőek! :(
Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.26. 16:10:46
A mi célunk, hogy egy hazatérő se bánja meg a döntését.
Az, hogy mi nem jó ebben az országban egy hosszú listát tenne ki. Sok tételt trudnék is hozzáírni a listádhoz. Pl. a közhangulat olyan, hogy egy pozitív ugyanakkor alátámasztott állítás miatt, egy felkínált segítség miatt hazudozónak nevez egy olyan ember, akivel nem is ismerjük egymást. A másik oldalon meg az van, hogy a legtöbb magyar emigráns, akivel beszéltem még dúsgazdagon is egész életében vágyik haza. A lelki alkatok különböznek, de sokan vannak, akik maradéktalanul csak itthon képesek boldogak lenni. Ehhez viszont le kell kűzndeni a sok negatív hatást, és boldogulni kell valahogy. Ezért hoztam létre a Gyere Haza Alapítványt.
Globetrotter2014 2013.03.26. 16:25:09
Érdemes lenne ezt kicsit tudatosítani a döntéshozók felé is.
Most ott tartunk hogy a párja megy ki inkább, pedig nem így tervezték.
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 16:40:36
Alapvetően egyetértek, de azért ez sem ilyen egyszerű. A válság előtt a somogyi kisvárosokban, így Nagyatádon és Barcson is, a mezőgazdaságra épülő feldolgozó üzemek voltak, azt hiszem egyik városban konzervgyár is volt többek között. Ezek aztán tönkrementek, és ez nem annak a következménye, hogy a mezőgazdaság egyre kisebb létszámot igényel a technikai fejlődéssel, hanem annak, hogy a rossz gazdaságpolitikának hála a hazai élelmiszeripar ellehetetlenült. Persze az is benne van, amit írsz, csak nem az az egyetlen tényező.
A másik, hogy a megyeszékhelyek is elég szarul állnak, holott lásd pl. Pécs van akkora méretű, hogy lehetne komoly ipara (vagy más, pl. IT outsourcing, amire jelenleg vannak próbálkozások az IT Services és az Unisys részéről), de mégsincs.
Amit írsz, az igaz, de nem csak Dél-Dunántúlra, bármilyen meglepő, még Nyugat-Dunántúlra is. A cigányokkal kapcsolatban némileg tévedsz, mert ahonnan kihalt a gádzsó, onnan ők is továbbállnak, legalábbis sok esetben.
De éppen azt kellene egyébként elérni, hogy ne csak a fővárosba és Nyugat-Európába történjen a munkaerő vándorlás, hanem legalább a régióközpontokba is, mert ez a torz munkaerőpiac, ahol szinte csak Budapest létezik, nem vezet sehová.
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 16:47:00
Egyébként például az Őrség is kihalóban van, pedig az Nyugat-Dunántúl, a falvak lakossága harmadolódott, arrafelé ez talán még látványosabb is, mivel cigány kevés helyen van.
Ugyanakkor a megyei jogú városok lakossága is jelentősen csökken, az elvándorlás a jellemző ezekben a nagyobb városokban is, szóval amit mondtál az iparosodásról, csak abban az esetben állja meg a helyét, ha az egyetlen lehetséges ipari (és szolgáltatóipari) központnak Budapestet tekinted (nyilván agglomerációstul).
Bloodscalp 2013.03.26. 16:48:32
Globetrotter2014 2013.03.26. 16:51:21
Ez egy általános jelenség. Legfeljebb a németek hollandok annyira sűrűn laknak hogy nem tánik fel egyhamar...
maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.26. 16:54:26
Ez már a te egyéni problémád. Ismert vagyok a neten és mindenki tudja, hogy nem vagyok az. Így a hozzád hasonló hülyegyerekek szövege csak amolyan színes vidámság.
Bloodscalp 2013.03.26. 16:59:27
"ismert vagyok a neten" több szerénységgel te isten barma. Gondolom benne vagy a MOST WANTED DROIDS-ban
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 17:04:00
Meg azért közlekedés függő is. Ha 50 km-re egy megyeszékhelytől nem két óra lenne a tömegközlekedés, akkor fiatalok is lehet hogy élnének ott. Persze még úgy is lennének kihaló falvak.
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.26. 17:04:35
A tanszéken oktatni azokat látod, akik állami ösztöndíjat kaptak (kb. 10%). A doktorandusz nem csak zh-t írat (az a demonstrátor), hanem az oktatási kreditekért cserébe szemináriumot vezet, előadást tart, stb.
Többször felmerült már, hogy betiltják az állami ösztöndíjas doktoranduszok fizetés nélküli óraadóként alkalmazását...
Egyébként a magyar PhD hallgatók között nagyon sok a nem orvos/jogász/gyógyszerész/állatorvos diplomájú politikus.
Zabaalint (törölt) 2013.03.26. 17:05:22
Mondjuk sok rosszat el lehet mondani maxval-ról, például hogy makacs, mint az öszvér, de azt, hogy bérkommentelő, pont nem...
Globetrotter2014 2013.03.26. 17:11:04
Az említett francia települések üzelti mdellje pl a gazdag angol nyugdíjasokra épült. Ehhez persze kell is valamit nyújtani...
panelburzsuj 2013.03.26. 17:16:03
Hosszan lehetne sorolni a konkrét "hivatali" ballépéseket.
De ha egyetlen szálra kell felfűzni a most már letagadhatatlan gazdasági sikertelenség okait, akkor én nemigen találok mást, mint a "szerves fejlődéssel" szembemenés kormányokon, sőt rendszereken átívelő tradícióját.
Parasztország akartunk maradni - bármi áron.
Globetrotter2014 2013.03.26. 17:17:41
Amúgy a fő gond mindig ez lesz, ha nincs álláslehetőség a környéken akkor nincs értelme maradni.
Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.26. 17:36:31
Globetrotter2014 2013.03.26. 17:38:06
Binladen 2013.03.26. 20:09:13
Nekem csak az fáj, hogy pont ilyen 1.bites agyúakkal,baromarcuakkal van teli nem csak a parlament, hanem az egész ország. Szopd le a főrabbit,hátha képviselő lesz belőled is, Jesus segedelmével.
Az utolsó 100 komment: