Szép nagy botrány kerekedett a HÖK-ös lista ügyében, egy valami azonban remélhetőleg jó volt: van rá némi remény, hogy egy kicsit elkezdenek a hallgatói önkormányzatok körmére nézni az intézményekben. Az ugyanis egy vicc, hogy a hallgatók nagy részének a leghalványabb fogalma nincs arról, hogy mit is csinál tulajdonképpen a HÖK (mármint a hivatalos feladataikon kívül) és mire költik azt a nem kis pénzt, amit kapnak. És ez nem csak az ELTE bölcsészkarán van így, hanem szinte mindenhol.

Azok a panaszok, melyek szerint átláthatatlan a mindenkori hallgatói önkormányzatok működése, egyáltalán nem új. Ez régebben is így volt, a nagy többség számára a szervezet tevékenysége kimerült a buliszervezésben, illetve abban, hogy bizonyos juttatásokat ők osztanak szét, és ők döntik el, hogy ki lakhat koliban – ennek megfelelően a hökösök haverjaival volt tele a koli, és érdekes módon némelyik több juttatásra volt jogosult, mint a sokkal rosszabb szociális helyzetben élő földi halandó, akinek nem volt hökös haverja. Beszámolók alapján ez nem csak egy-két intézményre jellemző, hanem az összesre (tisztelet a kivételnek, amennyiben van).

Én a magam részéről cseppet sem csodálkozom a listán. Se azon a részén, amelyik arról szól, hogy kiből lehet hökös a későbbiekben, se azon, hogy a csajokat listázták. Tapasztalataim szerint ugyanis hökös azokból lesz, aki már a gólyatáborban is a leghangosabban ordítanak, a legtöbbet vedelnek és a „legviccesebben” szólnak be a lányoknak, esetleg a legtöbbet fűzik be (az az egy-két lány, aki bekerül, szinte biztosan valamelyik fent említett példány „csaja”). A HÖK-elnök természetesen az, aki alfahímek közt is alfahím/nőstény.

Ennek fényében meglepő, hogy jó segg, ribanc liba, b…való egyiptológus, k… jó nő, hátulról b…ható, és ehhez hasonló csodás jelzőket írnak a lányok nevei mellé? Szerintem kicsit sem. Az általános hökös színvonalat látva azon lepődnék meg, ha a többi intézményben nem történt volna hasonló. Csak ők nem buktak le. Ettől még természetesen nem szép dolog, nyilván senki nem örülne neki, ha róla írnának hasonlókat, de távolról sem valószínű, hogy csak az ELTE BTK-n fordult ez elő. Mindenesetre az egyáltalán nem baj, hogy emiatt egy kicsit szétnéznek a hallgatói önkormányzatok háza táján, sőt…

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr345110273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peti papagáj 2013.03.01. 01:25:15

Egy agyrém, hogy kolihelyeket és szoctámot egy diákszervezet oszt szét érzelmi alapon, a gólyatáboros viselkedés (meg újabban közösségi oldalak információi) alapján. Ezt olyan egyetemi szervre kellene bízni, amelyik semmit sem tud a pályázókról a benyújtott anyagokon kívül.
Azt valóban hangsúlyozni kell mostanság, hogy nem minden HÖK-ös semmirekellő barom: például egykori évfolyamtársam, aki kari HÖK elnök lett, nagyon rendes, komoly, szorgalmas és segítőkész lány volt.

Zak 2013.03.01. 02:17:41

Hát, amíg én a BME Kármán koleszában voltam 5 évet, azalatt rengeteg ember lakott ott, aki még csak nem is BME-s volt, még egyetemre se járt, ráadásul egyik-másiknak a családja is igen gazdag volt. Természetesen haveri alapon működött. Néhányuk közülük a haverom volt, de sokszor megjegyeztem, hogy most a támogatást és a koleszhelyet is más, arra jogosulttól és jobban rászorulótól veszik el. Olyankor elszégyellték magukat. A HÖK-ösök egy része meg télleg alkoholista volt. Aztán engem is kirugtak a koleszból,mert kellett a hely...

röhögő 2013.03.01. 04:03:57

A Kádár korszakban ilyen csak párt pereputtyoknak volt. Ma ezek a párt gyerekek már saját lakással és luxus kocsival járnak, nem foglalkoznak holmi koleszozással.

2013.03.01. 06:04:58

Ha kicsit követnéd a híreket, akkor tudnád, hogy azóta kiderült, hogy azt az ominózus listát meghamisították és hasonló listák minden felsőoktatási intézményben készül/készült. Igazából ez egy a baloldal és első számú sajtóorgánuma által kreált műbalhé! És pont ők beszélnek listáról, akik a legnagyobb listázók!

aritus 2013.03.01. 06:38:48

@ariskerase: Kurvára nem derült ki, hogy meghamisították, csak annyi derült ki, hogy a "lista egy hamisítvány" egy gyenge próbálkozás volt, hogy a btk hököt mentsék.

Az viszont kiderült, hogy a ste-n is van hökös lista, ott "csak" azt tartották nyilván ki a jó csaj a listaírók szerint. Meglehetős gusztustalan módon.

regress 2013.03.01. 07:33:39

@ariskerase: kubatov eltárs akkor most melyik oldalon áll?

Húsleves 2013.03.01. 08:28:08

Remek poszt, tökéletes esettanulmánya a médiát demokráciaféltéssel telefosó ballib agymosógépezet valós viszonyának a demokráciához.

- Egy nappal korábban fordult a HÖK a rektorhoz, hogy miért nem tesz semmit az egyetemi oktatást megzavaró önkényes HaHa-val szemben, akik támogatottságáról a diákok körében legcélszerűbb a saját elmondásukból tájékozódni:
index.hu/belfold/2013/02/24/egyetem/
"Ezt a kísérletüket azonban az egyetem diákjainak döntő többsége nem fogadta pozitívan."

- A rektor nem válaszolt, viszont - láss csodát! - megtalálta a listát. Egy ilyen Excel tábla nagyon komoly bizonyíték, jól látszik a kézírás és az ujjlenyomatok, nem csoda tehát, hogy azonnal intézkedett.

- Feljelentést tett a rendőrségen, de a nyomozás eredményét nem várja meg, jó demokratikus ballib szokás szerint már kész tényről beszél, akárcsak ez a blogger. Az éjjel nappal demokráciáról és emberi jogokról ajvékoló műmájerek ezek szerint tehát nincsenek tisztában vele, hogy jogállamban a bizonyítás a vádló dolga, és nem a megvádoltnak kell bizonyítani az ártatlanságát.

- És hogy kiteljesedjen az über-liber-demokrácia, a rektor aznnal tárgyalni is kezdett az oktatást megzavaró, a diákok körében saját elmondásuk alapján is kis támogatottságú, önmagát önkényesen helyzetbe hozó HaHa-val.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.01. 08:35:19

én is úgy tapasztaltam, hogy a hökösök nem túl inteligencsek...

nadiposzata 2013.03.01. 08:45:19

A BCE-KeTK teljesen jól működött, s gondolom működik a HÖK, ellenben az ÉTK-val.
Sokat elárul, hogy később az egész BCE azt az átlagszámítási és pontozási rendszert vette át, amit ott használtak.

DezInf 2013.03.01. 08:58:09

@Húsleves:

Te is mész a levesbe Húsleves:))))
Tudom,azt szeretted volna,ha mindenkit kirúgnak az ELTE-ről,aki nem teccik a jobbiknak.
Te vagy a demokrácia fokmérője, egy igazi tiszta,gyalázkodástól mentes hang:)
Tégy további feljelentést,ne tétovázz,kövesd őseid szellemét:D

aFx 2013.03.01. 09:38:50

@diarrhoea: ja, nem biztos a HÖKnek kéne felügyelnie a szoctámot/kolit.

viszont, baráti körömben van doktorandusz aki már a phds ideje alatt lett HÖKös, ők konferenciát szerveztek, kolit meg így se kapott nyolc év után (ami ugye azért vicces, mert egy 5éves alap után 3 év alatt képtelenség egy phdt abszolválni). és gyakorlatilag évfolyamelsőként végzett, akin nevettünk, hogy BME másodéven valahol az ötödik zh környékén már vesztett pontot (ott "csak" 90%ot kapott, amivel 5 év legjobb eredményét érte el).

dologban egyébként annyira nincs új, anyám szintén volt HÖKös, de amikor túlzottan politikai lett a dolog, akkor elege lett és kilépett, viszont ennek már sok-sok éve.

aztán én szintén ültem a helyi student unionban, de ez már egy teljesen más történet...

gabcigirl 2013.03.01. 09:41:46

Már az én sulis koromban is híre volt annak, hogy ezek egytől egyig akkora maffiák, mint egy ház. De az, hogy jobbikos kis csicskák döntsenek emberek sorsáról már az egyetemen, az már tényleg megengedhetetlen:S

gabcigirl 2013.03.01. 09:45:27

@Húsleves:

Nem tetszik, hogy nem jött be a bunkó világnézetetek háttér-aknamunkája és koppantok most. Marhára sajnállak benneteket :S

nevem van 2013.03.01. 09:47:13

@ariskerase: mondjuk tényszerűen tévedsz. Nem derült ki holmi hamisítás, hanem a HÖK-ösök szánalmas makogással próbáltak védekezni.
Kubatov elvtársad meg a listakészítők oldalán áll, és nemcsak szakmai okokból.

graddy 2013.03.01. 09:47:57

Valóban! Jó írás! ;)
süti beállítások módosítása