Az OKTV-ről mindenkinek a tehetséges diákok jutnak eszébe, akik képességeiknek és szorgalmuknak köszönhetően országosan a legjobbnak bizonyulnak valamelyik tantárgyból. Vitathatatlan a fiatalok érdeme, ugyanakkor a legtöbben elfelejtik, hogy mennyi munkája van ebben egy felkészítő tanárnak.

Helyesbítek: teljesen nem feledkeznek meg a pedagógusokról, mert kategóriánként egy tanárt díjaznak. A dobogós helyet elért diákokhoz hasonlóan ők is ünnepélyes keretek között, sok-sok ember szeme láttára vehetik át az oklevelüket, miközben villognak a vakuk, és mindenki őket nézi. Megérdemlik, ez kétségtelen. De mi a helyzet a többi tanárral, akiknek szintén dobogós helyen végzett a diákjuk?

Ők meghívott vendégként részt vehetnek ugyan az OKTV-díjátadón, de épphogy csak megemlítik a nevüket, mikor az általuk felkészített fiatal átveszi a díjat. Se taps, se oklevél, se kézfogás – mintha nekik semmi közük nem lenne a diák sikeréhez.

Ezt egyébként a díjazott tanulók közül is jópáran sérelmezik, kivétel nélkül hálával gondolnak a tanárukra, és nem tartják igazságosnak, hogy kategóriánként csak egyikük részesül elismerésben, hiszen mindegyikük a saját szabadidejét áldozza a diákok felkészítésére.

Ez azonban az illetékeseknek láthatóan nem jut eszébe. Pedig nem pénzjutalomról lenne szó, csak a munkájuk elismeréséről. Úgy tűnik azonban, hogy egy oklevélre és egy kézfogásra sem futja…

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr884595508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása