Az eset mindenki számára ismert, de röviden összefoglalom: megy a diák az utcán, Budapest egyik (ha nem A) legrosszabb hírű negyedében, éppen a főiskola felé igyekszik, tanulni, okosodni vágyik. Erre egy kisebb csoport (akikről közben kiderült, hogy minden egyes tagja, sőt tágabb pátriájuk tagjai is már vendégeskedtek a magyar tömlöcökben) inzultálni kezdi, „lemagyarozza” (új kifejezés, jó, mi?!), kicsit megdádázza, üldözni kezdi. Eddig nem is annyira furcsa az eset, sajnos sokszor megesik. De érdekes módon, az ilyen üldözők kezében, mindig van egy az emberi élet kioltására gyorsan alkalmas eszköz is, ez esetben egy minimum 20 centi pengehosszúságú kés (későbbiekben: halef). Na, kérem ez már fegyvernek minősül, főleg úgy, hogy üldözőink biztosan nem kenyeret szeletelni indultak vele. (Szintén nem szorosan ide tartozik, de egy ilyen halef nem nagyon fér el a susimaci zsebeiben, mert akkor igen kényelmetlen, és veszélyes tud lenni önnön gazdája belső és külső szerveire. Kézben kell vinni tehát, ami azért elég gáz, hogy némelyek kurva nagy halefekkel a kezükben sétálnak a nyílt utcán, fényes nappal. És, akinek nem tetszik a pofája köztérileg, azt lekaszabolják. Hol élünk mi, Ruandában?). Diákunk beszaladt a koliba, ami előtt azért még ott hőbörögtek legújabb futóedzői. Kijött a rendőrség, falhoz állított, majd irány a kóter. Na, kérem ez így rendben is volna.

De. Erről jutott eszembe, egy régi beszélgetés, egy magyar fiatalemberrel, aki egy európai multi közép-európai üzletágát vezette. Még mielőtt hazatért volna, Dél-Amerikában - jelesül a következő utáni foci-vébé, és olimpia helyszínén -, Rio de Janeiróban dolgozott. Gyerekei ott jártak iskolába. Illetve nem jártak, hanem vitték őket. Az iskola nem hogy védve volt, az utcába sem mehettél be megfelelő chipkártya, vagy engedély felmutatása nélkül. Ha otthon hagytad, toli haza, addig a gyerek vár. És ezt nem kedves emberek kérték, hanem hivatalos, egyenruhás, állig felfegyverzett martalócok. Tudom, hogy egy kialakult társadalmi helyzetnek nem ez a megoldása, illetve nem ez kéne, hogy legyen. De láthatóan efelé tartunk. (Rióhoz egy kis adalék, hogy beszélgettem igazi tagbaszakadt, kemény arcokkal, a budapesti éjszakai életből, akik egyszer felkerekedtek, hogy két hétig ők legyenek a császárok a brazil megapoliszban. Hazatérve mesélték, ha elhagyták a szállodát, levették a fukszokat, a pecsétgyűrűt, az eredeti Rolex-replikát, a hotelben hagyták a mobilt, és a bankkártyát. Épp csak annyi pénzt vittek magukkal, amennyi a taxira, és az italozásra elég volt. Nem volt őszinte a mosolyuk.)

Olvastam már olyanról is, hogy francia oktatási intézményekben iskolaőrséget állítottak fel. Alapfeltételek: min. 180 centis testmagasság, 100 kiló (amit izom tesz ki, és nem háj), illetve követelmény egy küzdősportban való jártasság. Ha valami kis balhé alakulna ki, az iskolaőrök 8-15 perc alatt a helyszínen vannak (gondolom az „odaérési” idő attól függ, mekkora területen fekszik az intézmény).

 

Mai demagógia: gazdag gyerekeket a fizetős, elit suliban megvédi valamelyik apu ork-hadsegere, aki meg szegényebb, tanulja meg az utca törvényét, hogy az élet egy harc. Napi első kihívás: eljutni az iskolába ép bőrrel; második: ott megvédeni az értékeidet, és testi épségedet, harmadik: hazafelé megúszni a kifosztást. Ha közben a tanárt verik, az csak jó, mert van időd elszaladni.