HAHA_banner_2.jpgZsákutcába tévedt, majd ott eltévedt a HaHa, avagy városi ide-oda rohangálás tüntetés címén. Vicces véget ért a Hallgatói Hálózat Deák térről induló hétfői tüntetése. Az előre beharangozott, kijelölt útvonalra tervezett demonstráció az első állomásnál elakadt, a szervezők hivatalosan véget vetettek a tüntetésnek. Mint kiderült, azért, hogy ne biztosítsanak támadási felületet a menettel. Az egyik szervező szerint ezt „nem hivatalosan” eleve így tervezték, mindenki mehet, amerre akar, folytathatják az előre kijelölt útvonalon a tiltakozást, de választhatnak más irányt is. Lényeg, hogy ne kelljen felelősséget vállalni.

Nos, a tömeg nagy része úgy döntött, ha már úgyis ott vannak, megszállják az ELTE bölcsészkarát, aztán tartanak ott valami fórumot. A fórumon eldöntötték, más egyetemeket is elfoglalnak, ezért úgy ötszázan átmentek a Corvinusra, és a két darab biztonsági őrön kifogva bejutottak az épületbe. Egy ideig skandálták a jelszavaikat, aztán néhányuk kivételével elindultak vissza az ELTE-re. Közben betértek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol eldöntötték, mindenki vonuljon vissza az ELTE-re. Egy kicsit úgy érezünk magunkat, mintha valami rossz akciófilmet néznénk: abban van az, hogy ide mennek, oda mennek, fel alá rohangálnak, csak éppen a sztori nem halad előre.

Az egyértelmű, hogy ők se nagyon tudták mit akarnak. Miután mindenki visszament, kitalálták, hogy ott töltik az éjszakát, az egyetemfoglalás pedig határozatlan időre szól. Állítólag azonban mindössze 40 diák éjszakázott végül a bölcsészkaron, ami, valljuk be, kevésbé meggyőző. Kedd reggel nyolckor újfent fórumot tartottak, céljuk továbbra is az, hogy bevonják az intézmény diákjait a foglalásba, csak ez nem nagyon megy nekik, a hallgatók – ha már bejutottak az egyetemre – elsősorban tanulni szeretnének. 50-en maradtak. Pedig még vizsgaidőszak sincs. Ciki.

Nem mindenki fogadta lelkesen a hahásokat Debrecenben sem, ott Loki-drukkerek sérelmezték, hogy a hallgatók szerint stadionépítés helyett a felsőoktatásba kellene pénzt invesztálni. Az érdeklődés amúgy is meglehetősen csekély volt Debrecenben, alig pár diák és szimpatizáns vett részt a megmozduláson. Úgy tűnik, a HaHa-nak nem nagyon akar összejönni ez a tiltakozósdi, pedig nagy terveik vannak: az egyetemi blokádot országos méretűre szeretnék kiterjeszteni. Nehéz lesz, ha egyetlen egyetemmel sem sikerül megbirkózniuk.

Talán volt egy pont, ahol fel kellett volna adni, ahol meg kellett volna elégedni az elértekkel, mert bizony a HaHa csúcspontja eljött már. Helyes, hogy kiálltak mindenkiért, de tudni kell elfogadnia békejobbot. Ha azonban Hoffman tényleg visszaszorul a közoktatásba, a volt ELTE-rektor Klinghammer pedig a székébe ül, bizony elgondolkodhatnak azon, többet nem engednek a csillogó szemű fiatalságnak. Klinghammer nem jópofizik, nyíltan megmondta: a jelenlegiek arra engedik következtetni, nem a leendő értelmiség tüntet, ezzel a forrófejűséggel nem biztos, hogy az iskolapadokat kell koptatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr295076728

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.13. 11:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arisztogatya 2013.02.13. 10:39:54

...es a hisztindex egesz nap focimben kovette ezeket az onimado bohocokat...

buday008 2013.02.13. 10:53:52

Egyelőre elbénázták.... egyenlőre... de tanulhatnak belőle. idejük van, ja és jöhetnek mások is helyettük, akik nem lesznek ennyire kedves kis suttyók:_))

Szelid sunmalac 2013.02.13. 10:59:33

Nem hiszem, hogy elbenazas az, ha szervezetlen civilek szervezetlen akcioja nincs megeszervezve lepesrol lepesre. No persze ha felsob utasitasra osszeallo huliganokkal vetjuk oket ossze, akik autokat gyujtogatnak, szekhazakat rombolnak, akkor valoban, kis tutyi-mutyik. De azert en inkabb nem arra szavaznek, hogy egybol fegyverekkel ejtsenek tuszokat es robbantgassanak.

s.b.l 2013.02.13. 11:07:06

az az egyre cikibb, hogy mindössze ennyi ember érzi úgy, hogy ezt nem lehet annyiban hagyni

angyalföldi partizán 2013.02.13. 11:16:41

@buday008: mi a terv?harc lesz?mert akkor holnaptól elmegyek karatézni.
rettegni fognak a burzsujok a yoko gerimtől.

Jock Ewing 2013.02.13. 11:26:08

Egyetemre jársz? Buzi-e vagy? :-)

csakhalkanszólok 2013.02.13. 11:27:29

Az a ciki, hogy tényleg elhiszi pár ember, hogy azért mert valaki kiabál igaza is van.

A demokrácia lényege, hogy ha a többség úgy dönt nem, akkor nem.
Itt a diákok többsége döntött úgy hogy nem érdekli a műbalhé. Tanulni akar, és ennyi. Mert ha a többség ment volna ki az utcára, ma nem erről szólnának a hírek.
Megjegyzem helyszíni beszámoló alapján amikor elfoglalták az egyik termet, az ott lévő diákok meg szerették volna szavaztatni, hogy inkább tanuljanak. A "bázisdemokrácia hívei" nem engedték a szavazást.

Nekem azért van egy másik üzenete is, a nemrégi HaHa-s amerikai tréningje után. Mi lenne ha végre magunk döntenénk magunkról, és nem külső outsiderek véleményére, tanácsaira hallgatnánk. Nem csak ebben, mindenben. A hét elején egy kicsit ez a beleszólás is megbukott.

Azért meg lehülyézni (na jó csak birkázni, egy korábbi kommentben) a többséget mert nem áll a kisebbség mellé, hát az egy kicsit erős. Legalább a saját magatok által óhajtott demokrácia szabályait illene betartani.

Szelid sunmalac 2013.02.13. 11:37:37

@csakhalkanszólok: A baj inkabb azzal van, hogy a valtoztatasok joreszt nem a mostani egyetemistakra/foiskolasokra vonatkozik, hanem a most kozepiskolasokra, akik viszont nem mennek tuntetni, mert nem eleg felnottek hozza.

Gazz 2013.02.13. 12:03:38

Kedves Blogger!
Mekkora suttyónak kell lenni már ahhoz, hogy ennek örülj?
"Nem mindenki fogadta lelkesen a hahásokat Debrecenben sem, ott Loki-drukkerek sérelmezték, hogy a hallgatók szerint stadionépítés helyett a felsőoktatásba kellene pénzt invesztálni. Az érdeklődés amúgy is meglehetősen csekély volt Debrecenben, alig pár diák és szimpatizáns vett részt a megmozduláson. "
Ezért igazán szégyellheted magad, ez már tényleg a legalja.

nemecsek ernő áruló 2013.02.13. 12:08:57

@gatyusz2: A "libsik" tandíj-pártiak, bocs. Nem gyanús, hogy miért a bölcsészek lázadoznak, a mérnökök nem? Amikor Orbán 2008-ban velük, nekik kampányolt, akkor ugyanezek a gyerekek jók voltak. Érdekes ez a magát "nemzeti" oldalnak nevező valami.

Sir Galahad 2013.02.13. 12:09:11

Ennél ez a történet egyszerűbb. Szó sincs szervezetlenségről. Menet közben kiderült, hogy az esetleges károkért a szervezők, a tömeg irányítói akkor is felelősek, ha formálisan nem vezetői a megmozdulásnak. Ezt a felelősséget senki sem merte vállalni, így a csapat megtorpant majd szétszaladt... Ez nem az alulról jövő civil megmozdulás bája, hanem a felelősség elhárításának látványos jele.

csakhalkanszólok 2013.02.13. 12:09:17

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Igen, ha feltétlenül bajként fogjuk fel. Én azt gondolom, az oktatásnak sürgősen változtatásra van szüksége (Tanár vagyok középiskolában). Azt nem állítom hogy erre, de minden konzerválási törekvés tragédia...

Kalmár 2013.02.13. 12:11:25

Nem kell suttyónak lenni.
ha valakinek más a véleménye azt lebunkózod.
Ez mi?

Nekem pont elegem van abból, hogy pár liberális csemete Gyuri bácsi pénzén kavarja a vihart a biliben.
Kevesek hozzá.
Nem lesz támogatottsága egy olyan diákmegmozdulásnak, ami arra irányul, hogy ő ingyen akar tanulni(ezt fizessem és), majd külföldön fog adózni, dolgozni, gyógyítani stb. (az én nyugdíjam meg le van szarva....)

Aki itthon áll munkába, annak ingyenes az oktatás továbbra is.
A többieknek irány a pénztár.

HomicideWatch (törölt) 2013.02.13. 12:15:50

Az a baj, hogy ez már nem diáktüntetés, hanem megint egy baloldal által irányítot, külföldről pénzelt vicc.
Jöjjön ide Angliába tanulni, ha úgyis itt akar dolgozni. Jah, hogy itt eleve 3 misi évente a tandíj, na de nem kell szerződni.

6.Lеnin 2013.02.13. 12:17:28

@Kalmár: Jut eszembe! Te szoktad mindig telehazudozni a netet, hogy a kormány csökkentette az államadósságot.
No ehhez mit szólsz?

index.hu/gazdasag/2013/02/13/elbukta_a_kormany_az_adossag_elleni_harcot/

The brain 2013.02.13. 12:27:25

Az úgynevezett "huligánok" százszor értelmesebbeket mondtak mint a nagytudású egyetemisták.Respect nekik.

Huorn 2013.02.13. 12:36:38

@Kalmár: Korrekt. De a legtöbb agymosott felvonuló még azt sem tudja, ki rángatja őket dróton. "Jó hecc" az egész, addig se kell órára járni.

@The brain: Egyetlen egy példát mondj...

DezInf 2013.02.13. 12:40:59

@Kalmár:

Kalmár,az intolerancia világbajnokaként kicsit hiteltelen amit írsz:)))
Hinnék is neked,csak azok a fránya hozzászólásaid....
Szóval hazudj még kicsit kisbalázs:)))

DezInf 2013.02.13. 12:43:48

@HomicideWatch:

A drukkerek akciója meg a kormány által pénzelt és a CÖF szellemi támogatásával szervezett próbálkozás!

Ezért kellenek a stadionok,hogy bármikor be lehessen vetni ezeket a b-közepes nyomoroncokat:)

CÖF CÖF CÖF mert csak ez ez egyetlen igazi és független civil mozgalom:)

Szelid sunmalac 2013.02.13. 12:45:36

@HomicideWatch: Rendben. Szamoljunk. Mennyi is pontosan fontban a tandij? Milyen tamogatasokat es osztondijat lehet kapni? Mennyi az atlagkereset? Mennyiert lehet kollegiumban vagy alberletben lakni? Mennyi az egyhavi osszkoltseg? Mennyibe kerulnek a tankonyvek mar ahol vannka)? Ezeket kerem fontban megadni, aztan szamoljuk ugyanezeket ki itthon forintban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.13. 12:48:41

"ezzel a forrófejűséggel nem biztos, hogy az iskolapadokat kell koptatni."

Azok a rohadt komenisták persze engedték a forró fejű fiatalokat jogi diplomát kapni. Sőt Soros még ösztöndíjjal Oxfordba is kivitte őket! Ez most hogy is van?

Ja, hogy MSZMP pártitkár apukával ezt is lehetett?

bigthereal 2013.02.13. 12:50:06

ez a haha pont olyan, mint a neve

vicces:)

déjá vu39 2013.02.13. 12:50:52

poszt@: Süt a szimpátia a posztból.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 12:56:10

"ezzel a forrófejűséggel nem biztos, hogy az iskolapadokat kell koptatni"

Ezt biztos mondták Orbán Viktornak is 20 éve, és akkor is segghülyék voltak azok, akik mondták. :(

Wrex 2013.02.13. 13:09:12

"ezzel a forrófejűséggel nem biztos, hogy az iskolapadokat kell koptatni."

Igen, bizonyára '56-ban is voltak akik ezt mondták.

Bretschneider detektív 2013.02.13. 13:10:13

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Egen. A médiának el kellene dönteni, hogy most akkor állnak a diákok mögött rottweileri (sic!) sötét erők, vagy épp csak a soros (sic!) lejáratókampány folytatódik.

Ha minden faszán megy, sokan vannak, akkor az amerikaiak szervezik meg az MSZMP/ZSDZS tengely (sic!), ha nem működik, akkor meg mit akarnak, ugyebár? :-)

Legyen igazuk, fulladjanak bele a saját szarukba, mint anno a szerintük "komenisták", meg előttük a világtörténelemből pár "birodalom".

Csak erre megint rámegy egy csomó élet, néhány generáció. Meg az erózió: mert az ország nem megy rá, bármennyire is hiszik, nem megy rá Magyarország, a magyarok maradnak. A minőségük romlik.

Wrex 2013.02.13. 13:13:08

@Kalmár: Ó igen, leszel szíves felvilágosítani akkor, hogy a drága jó fityesz annó miért mondta ezt 2008-ban, az úgynevezett "szociális népszavazás" kampányában:
"Újra bevezették a tandíjat! Egy diploma akár 6 millió forintba is kerülhet. Mi már egyszer eltöröltük hogy a szegények is tanulhassanak."
Fideszes tandíj jó, emeszpés tandíj rossz, ugye?

Csabi. 2013.02.13. 13:16:34

"ez külföldről pénzelt volt":)))))
bazzzeeeeee

Bretschneider detektív 2013.02.13. 13:17:07

@Bretschneider detektív: Az egyik kedvenc érvem a komment-szférából, hogy minek olvasod, minek nézed, kapcsold ki, kapcsolj át.

A Loki és egyéb ultrákat mi vitte rá, hogy bemenjenek az egyetemisták demonstrációját ... még csak azt sem mondanám, hogy megzavarni... alátámasztani?

Hol érinti ez őket? A stadionok meg fognak épülni, amíg ez a kormány a kormány. (A legelső intézkedés, még mielőtt megmelegedett volna alattuk a bársonyszék az MLSZ elnökségének teljes lecserélése volt! Ne feledjük. Bankvezérekre, ex-MTA elnökökre stb.)

Jó, most ki vannak szorítva egy meccsről, de azért van pár stadion, ahol kiélhetik hajlamaikat. A civil szervezetek ugyanakkor gondoskodnak a civilizált románozási kényszer kiélhetőségéről a Felvonulási téren.

Mit meg nem ért már az az útszakasz!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.13. 13:21:31

@Arisztogatya: 2006-ban is főcímben követték a tüntetőket, most miért ne tették volna? Akkor is és most is megjelentek a focihulligánok, joggal reménykedtek valami akcióban...

HomicideWatch (törölt) 2013.02.13. 13:22:53

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: 9000 font a tandíj, erre kaphatsz hitelt, vissza kell fizetni. Könyvek darabja: 40-50 font, albérlet/koli díj minimum 300-400 havonta. Tomegkozlekedes: 60-80 font. kaja 150 font. Számolgass.

Minimalber kb. 800 font havonta.

kitekinto 2013.02.13. 13:25:22

A blogíró nyilván egy jól megfizetett fideSS firkász. A röghöz kötés már akkor nem létezett a fejlettebb demokráciában, amikor a mi országunkban még a Hoffman Rózsa, Hoffmann elvtársnő volt ( már ha érted bolgfirkász!! ) :) Nem a diákokkal van a baj, hanem azzal a populista politikával van a baj, amelyik üres, de horror összegekért fenntartható stadionokat akar építeni, és nem az oktatást tartja prioritásnak. Igaz, a sok bódult agyú kopasz barmot könnyebben megvezeti a kubatovi suttogó propaganda, mint a kiművelt fejeket. De hát végül is a csuti géniusz célja. :))

HomicideWatch (törölt) 2013.02.13. 13:25:44

@HomicideWatch:
Ha Angliában laksz minimum 3 éve, amikor elkezded a sulit akkor kaphatsz mondjuk 3500 fontot az államtól ösztöndíjként, ha a család jövedelme nem haladja még az évi bruttó 25000 fontot, sávosan csökken, ha család jövedelme meghaladja az évi brutto 40.000-et akkor csak hitelt kaphatsz.

Önnek megyünk (törölt) 2013.02.13. 13:28:53

@Kalmár:
"Nekem pont elegem van abból, hogy pár liberális csemete Gyuri bácsi pénzén kavarja a vihart a biliben."

Ennél azért kicsit bonyolultabb a helyzet, de így is megfogalmazhatunk. A HaHa nálam ott csapta ki a biztit, amikor felvetettek egy olyan ötletet, hogy a "halálra ítélt" szakokon maradjon a korábbi létszám, cserébe belegyeznek, hogy más szakokon meg csökkenjen. Mindezt persze "A Diákság" nevében, akik ugyan nem hatalmazták fel őket soha semmire. Az se volt semmi, amikor múltkor elkezdtek Feketegyörgyözni, azaz nyíltan is belementek az aktuálpolitikába, ugyanazt fújják, mint a bukott ballibek...

Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy az állam olyan szakokat támogasson, amikből az ország is profitál. És ezek mellett azt az alapkutatást végző szakmákat, amikből az előző táplálkozhat. A sok-sok verbális kíndiploma egyszerűen nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az ország ezekből egyáltalán nem profitált semmilyen téren se. Cserébe legalább végzés után is fizethette ugyanezeket az embereket, mert hát mégis csak a biztos állami pozícióból a legjobb prédikálni a piac mindenhatóságáról, és a sok lusta emberről, aki képtelen magáról gondoskodni, mindig csak az államtól várja a mannát... :)

Ami itt probléma, hogy nem forrás áthelyezés történik, hanem forrás kivonás. Mindenkitől elvesznek, csak valakiktől kevesebbet, és ezt úgy kommunikálják, mintha ezek a szakok lennének ennek az egésznek a nyertesei. Szóval ebben a kérdésben a kormány is legalább ugyanilyen dicstelen szerepet játszik. Ha még pár ilyen húzást megcsinálnak, akkor simán odakerülhetnek a "soha többé ne" listára a szocik és a liberálisok mellé....

elwood 2013.02.13. 13:29:06

@HomicideWatch: hogy bírjátok ezt népnyúzást, miért nincs ott egy szociális népszavazás a tandíjról ?

Szelid sunmalac 2013.02.13. 13:30:57

@HomicideWatch: Ertem. Tehat a minimalberbol tengodok jarnak erre az egyetemre.

I_Isti 2013.02.13. 13:32:12

@csakhalkanszólok: "A demokrácia lényege, hogy ha a többség úgy dönt nem, akkor nem."

Amit leírtál, az az úgynevezett "demokratikus centralizmus" , amit még Lenin elvtárs talált ki, és nála is csak arra szolgált, hogy megfelelő manipulációval ki tudja szorítani a hatalomból azokat, akik nem tetszettek neki.

kifordított nagyanyó 2013.02.13. 13:33:49

Talán van benne valami,hogy fizessen vissza valamit ,mert egy külföldi fizetésből telne is rá.
Csak ha vityáék nem baszták volna el teljesen a jövőképet,akkor nem mennének ki annyian.

Szelid sunmalac 2013.02.13. 13:36:36

@HomicideWatch: Az eves brutto 25e GBP havi 1627.8 netto havonta, illetve aprilistol 1651.75. Egyebirant az atlagkereset 2012-ben ferfiaknal 30917, noknel 24292 font volt, de a palyakezdoknel is 19597.

Ugyhogy ha megtenned, hogy nem ferdited el a tenyeket es nem akarnal itt vakitani, azt kifejezetten megkoszonnem!

Balt 2013.02.13. 13:39:21

Helyes. Félévet érvényteleníteni, jó esetben csak a randalírozóknak, esetleg általánosan bevillantani az érintett egyetemeken, aztán majd meglátjuk, hova áll a többség: a felforgatók vagy a tanulni akarók pártjára.

Érdekes volt látni, ahogy Dezső dékán megjelent. Kérdezte, hogy ki a BTK hallgatója. Két szerény jelentkező akadt. :)

2013.02.13. 13:41:52

A legkézenfekvőbb lenne az alaptörvénybe foglalni hogy ezentúl márpedig minden kórházban a rutinműtéteket Loki ultra szurkolók végezzék!! Ja és az építészeti terveket, bármilyen státusú építész által tervezetteket, kizárólag Loki ultra szurkoló vetheti alá statikai vizsgálatnak, na jó ebben a fradi ultrák is részt vehetnek. És ha nagyon frivolan gusztustalan gondolatokat engedek meg magamnak, akkor Selmeczi Gabriellát, Lendvai Ildikót, Morvai Krisztinát és Schmuck Andort csak Loki szurkolók által végzett nőgyógyászati ellenőrzésnek lehetne alávetni. Ezt kőbe kell vésni!

Vinnie Jones 2013.02.13. 13:43:19

Bye bye Haha, Hello London!

2013.02.13. 13:48:18

Az MTA élére pedig Mészáros Lőrincet javasolnám, az MTA közgyűlését pedig át kell nevezni B középre.

Balt 2013.02.13. 13:50:22

@Bretschneider detektív: "Meg az erózió: mert az ország nem megy rá"

A "másik csapat" már bizonyított (tudod, akkor szárnyalt a pannon puma), köszi, de abból nem kérünk újra.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 13:51:10

@The brain:

"Az úgynevezett "huligánok" százszor értelmesebbeket mondtak mint a nagytudású egyetemisták.Respect nekik."

Igen, éppen erre gondoltam én is.

A "huligánok" beszéltek adófizetésről, családról, társadalmi szolidaritásról, kultúráról, sportról, az "értelmiségiek" pedig gyakorlatilag semmiről, szó szerint. Valaki fel tudja idézni, mint mondott a buziképű? Mert a "huligán" szövegét kb. szó szerint el tudnám mondani.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 13:54:14

@RAMBO: Klinghammer elvtárs egy tipikus bolsi főhalljakend, de ettől még a hahások buta puhapöcsűek.

A "huligánok" megmondták a frankót. Ők adót fizetnek, gyereket nevelnek, társadalmi szolidarizálnak, vallják, hogy ép testben ép lélek, nem stadion helyett akarnak egyetemet építeni, nem is egyetem helyett stadiont.

Hol lehet szavazni a "huligánokra"?

2013.02.13. 13:54:38

Amúgy, Koppány vezért és Vazult is Soros György pénzelte, akik szintén agymosott, kis huncut rebellisek voltak:)

Szelid sunmalac 2013.02.13. 13:54:41

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Tehat vegyuk az eves tandijat: 9000, mondjuk tiz konyvet: 500, ezt elosztom ugye 112vel, hogy havi bontast kapjak: 792. Ehhez jon a havi 400+80+150 = 1422

Tegyuk fel ket kereso van 1650 fonttal havi netto: 3300. Ebbol jonnek le a koltsegek, ha a kedves tanulo nem ohajt dolgozni es hitelt sem vesz fel: 1878 marad a tisztelt szulok zsebeben, azaz 57%.

Itthon mondjuk egy altalanos orvosi szak kerul 975e forintba felevente, de tiz eve mikor en csinaltam a fosuli volt felevente 150 (allamilag tamogatott!!!), az egyetem 250.
Tehat vegyuk az orvosit: 975x2=1950ezer, azaz 1 950 000. zt veszem havi bontasban: 162500. Az atlagkereset itthon tavaly 142500 forint netto/ho volt. Ket szulovel ez 285000, amibol lejon a tandij, marad 122500, azaz 43%.

Es a magyar meg nem vett jegyzetet, nem evett, nem lakott sehol, nem tomegkozlekedett.

Akarod-e meg tovabb boncolgatni, milyen szar az angoloknak?

Bloodscalp 2013.02.13. 13:55:23

@Huorn: az időről időre előkerülő "drukkereket" ki rángatja dróton? már gyanús lehetne hogy rendre a Fizess keze alá dolgoznak.

Bretschneider detektív 2013.02.13. 13:56:41

@DezInf: Csizmadia nyilatkozta, hogy ők az igaz és egyetlen CIVIL mozgalom, mert őket nem a hatalomvágy mozgatja.

Miért is mozgatná, amikor ők és elvbarátaik vannak hatalmon?

A haza nem lehet ellenzékben. :-)

Ilyen faék kormányunk azért már rég vót. (Sose.)

Bretschneider detektív 2013.02.13. 13:59:51

@Balt: Mit másik csapatozol?
Egy az ország, egy a zászló!

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:02:03

@Bloodscalp: Az olyan vicces, hogy a "drukker" az az "egyetemista" ellenpárja.
Nincs drukker egyetemista? Egyetemista drukker?

Van.

Gazz 2013.02.13. 14:04:08

"A "huligánok" megmondták a frankót. Ők adót fizetnek, gyereket nevelnek, társadalmi szolidarizálnak, vallják, hogy ép testben ép lélek, nem stadion helyett akarnak egyetemet építeni, nem is egyetem helyett stadiont."
Na persze. Miután megütköztek a Fradi drukkerekkel, felgyújtottak pár metrószerelvényt, akkor rögtön nekiállnak szolidarizálni, adótfizetni, gyereketnevelni.
Elhiszed amit írsz?
:-))))))))))))))

Wrex 2013.02.13. 14:05:04

@Balt: Helyes. Tüntetni merészelnek egyesek? Hogy képzelik! Tüntetni csak nem-fideszes kormányok alatt szabad!

Felagund 2013.02.13. 14:05:17

A minap az indexen volt egy roppant pozőr(nek szánt) fényképes összeállítás a HaHa ún. vezetőiről. Kilencven százalékban alsóéves szociológusok, művészek, egy-két gimnazista. Mérnök, természettudományi, orvosi hallgató egy se...

Kicsit elgondolkoztam...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:07:45

A HaHa olyan, mint a "magyar" Anonymous, először keménytökű, megfélemlíthetetlen igazságosztóként lép fel, aztán lesz belőle egy mellénkés jólfésült simaképű semmitmondó buzigyerek, aki letölt egy programot, elindítja, és azt hiszi, innentől ő a forradalmár. Ahelyett, hogy a "huligánokkal" szövetkeztek volna, hogy legyen egyetem is meg stadion is, összevesztek a "huligánokkal", és megkapták a nyakukba Klinghammer elvtársat, aki azzal kezdte, hogy bekérte az ellenőrzőjüket, ők meg meghunyászkodva odaadták.

2013.02.13. 14:07:51

@Negyvenértelmiségi:

"A "huligánok" megmondták a frankót. Ők adót fizetnek, gyereket nevelnek, társadalmi szolidarizálnak, vallják, hogy ép testben ép lélek, nem stadion helyett akarnak egyetemet építeni, nem is egyetem helyett stadiont."

Mellékesen megjegyezve, ebben az évben a magyar kendo válogatott az miatt nem tud kimenni a németországban rendezendő kendo EB-re, mert kb 1 millió Ft-ra lenne szükség ehhez, de ennyit már nem tudnak előteremteni. A magyar kendo férficsapat tavaly a világbajnokságon harmadik, bronzérmes lett a japánok és koreaiak mögött, kb 50 ország résztvevői közül. Ennek ellenére a feleslegesen támogatott, szarul teljesítő focicsapatokba öljük a pénzt néhány tahó focihuligán hőzöngésével megtámogatva. A magyar magas danos kendosokkal is leülhetne vitázni a buzizó lokiszurkoló, szerintem nem lenne esélye buzizni ha már ilyen szinten mozognak a gondolatok... És hozzáteszem hogy a felsőoktatás a kendonál sokkal fontosabb téma. Persze akinek a képességei eleve nem engedik hogy bekerüljön bármilyen iskolába annak stadion kell:)

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:08:10

@Felagund: Na végre. (Mármint, hogy végre gondolkoztál.) És mire jutottál? Ne rejtsd véka alá.

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:10:26

@Negyvenértelmiségi: A buzit egyszer ki lehetne felejteni az egészből???

A hírekben, bárhol látok a diáktüntetésről, mindenhol buziznak. Csak a buzik járnak egyetemre?

Látogassatok már egyszer el a pride.hu-ra és olvassátok végig az apróhirdetéseket! Nem sok értelmiségi nyüzsög ott... Alig negyven.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:11:44

@Bretschneider detektív: nem a hahás lúdtalpasok mondták, hogy nem kéne a stadionokra költeni? Nem ezen pöccentek be a "huligánok"?

Oszt melyik hahásnak van olyan ismerőse, aki legalább a tyúbon látott már gólösszefoglalót? Az önfenntartó fociért tüntető emósnak?

A hahások mentek neki a "huligánoknak", ennyi eszük van.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:14:51

@dr kotász: aki nem tud 1 millára legombolni senkit sem, az ne is menjen EB-re. Sajnálom. Ezrével szaladgálnak utcák százain olyan emberek még Magyarországon is, akik mellényzsebből ki tudnál rántani ezt az összeget némi reklámért vagy inkognitóban maradva.

Nem érdekel senkit a kendó, ez a helyzet. Én például azt sem tudom, mi az, csak hogy valami küzdősport. A focit meg százezrek nyomják heti szinten.

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:15:30

@Negyvenértelmiségi: Megy a futballhuligán az utcán, egyszer csak látja ám, hogy ott áll vele szemben egy hahás. Aszongya neki. Neked nem az egyetemen kellene már benn lenned, buzikám? Mert akadozol, én is szeretnék oda bemenni. Mingyá kezdődik a meccs. A hahás meg arrébbált. Mennyé, fijam, ha annyira sürgős.

És neki lett igaza.

sanyix 2013.02.13. 14:17:34

@Wrex: ha a másik oldalról nézzük akkor pedig az mszp-s tandíj jó, fideszes rossz :)

Ez van a pártoknak és a követőiknek mindig rossz amit az "ellenség" csinál, még ha az pont ugyan az is mint amit ők csináltak/akartak... Lásd ballerek tüntetése mindig jogos a ballerek szerint, a fityiszeseké dühöngő csőcselék/idióta orbánisták, jogtalan törvényellenes, stb. A fityiszesek szerint amikor a "baloldal" lop, mutyiz az óriási hazaárulás, de amikor ők, az tisztességes üzlet, "ők voltak a legolcsóbbak", és fordítva.

Amikor az egyik kormányoz, akkor a kormányzó és a követői szerint demokrácia, jogállam van, a másik szerint meg diktatúra, és fordítva.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:18:40

Elkezdtem beírni a gugliba, hogy kend, még mindig nem ajánlotta fel a kendót. Beírom teljesen, 3 keresést ajánl: kendó Debrecen, kendó Budapest, kendó felszerelés. Követtem az első javaslatot, megnéztem a debreceni Bushido Kendo Klub honlapját, novemberi az utolsó hír.

Senkit nem érdekel a kendó, és nem azért, mert senki nem sportol. Igazi rétegsport. Nincs ezzel semmi baj, de ne hasonlítsuk már a focihoz, amit százezrek űznek, milliók követnek tévében.

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:21:20

Megy a szegény rokkzenekar az uccán. Aszongya, ebbe a kocsmába bémegyek, eljátszok nékik egy blúzt, legyen mivel leöblítni a kevertet.

Kipakolnak, hangolgatnak, szíjják a füstöt, nézik az emtívít.

De nem ám úgy a benszülöttek. Azok reájaszólnak a rokkzenekarra: kusba legyé öcsém, míg mögy a meccs! Majd aztán dobáljad a dobverőket!

Nem konfrontatív zenekarról van szó, abbahagyják üstöllést az egykettőt, béállnak a sorba, isszák a pájinkát.

Végignézik az első félidőt, az magyarik cudarul állnak az Olivetti szerint.

Nem telik be negyedóra, amíg az arany gyerökök mögmozsdanának: már a benszülött drukkerök szítják a zenekart. Jáccatok blúzt, had örüjjünk!

Azóta is várják vissza azt a zenekart, mái napig iszom az emlékhubertuszokat.

Így vót, nem így vót, égbő pottyant mesevót.

2013.02.13. 14:21:41

@Negyvenértelmiségi: A foci Mo-n egy kalap szar konkrétan. A kendo nem az, kick-box sem az, itt hozzáteszem hogy a kickboxerek küldöldi versenyekre szinte ismerősöktől koldulják a pénzt hogy kijuthassanak és nagyon jók. A vízilabda nem szar, a kézilabda sem, az úszóink és vívóink sem. Mégis messze elmarad a támogatottságuk a foci mögött. A kendosok elég sok pénzt próbáltak gyűjteni, annyi jött össze amit össze tudtak szedni, kb 1 millát már nem lehet. Egy magasan sikeres harcművészet támogatása az állam kötelessége lenne, mert ez elismerést jelent külföldön is. Az ennek ellenére nem érdekel attitűd mer a tahó fociszurkoló környezet a fasza elég nagy szégyen.

B3T3G 2013.02.13. 14:24:09

Olyan idegesítő, hogy az állandóan hörgő, jogokért, demokráciáért visítozó kisebbség állandóan kierőszakolja ami nekik "jár", persze teszik ezt "mindenkiért". Ott lopják a napot és beszólnak, mindenkinek, aki tanulni szeretne az ELTÉ-n.
Bemegyek órára, aztán mondják, csalatkozzak hozzájuk. Mondom nem köszi, órára megyek. Erre ők meg elküldenek a kurva anyába és mondják, hogy szopjam Orbán faszát akkor.
Szabad egyetem, szabad ország!Megengednétek, hogy nyugodtan tanulhassak? Jogom van hozzá. Tudjátok, viszont nektek nincs ezt korlátozni.
Kit képviselnek ezek? Én nem hatalmaztam fel őket. És milyen jogon alszanak ott? Ezzel az erővel a hajléktalanok aludhatnának a parlamentben. A baloldali média meg azt hazudja, hogy ezren ott vannak még, miközben az egész egyetemen közröhej tárgya a HAHA és utálják őket amiért lejáratják az iskolát.

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:25:05

@Negyvenértelmiségi: Ekezdtem beírni a gugliba, hogy Negyven, de nem adta ki, hogy értelmiségi. Beírom teljesen, kijavítja.

Vagy?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:25:33

@dr kotász: igen, és hány gyereket mozgat meg legalább heti szinten a foci, és hányat a kendó, a kick-box, a vízilabda, a kézilabda, az úszás és a vívás összesen? Ki a kandó EB-címvédő, te tudod fejből? Te biztos. Rajtad kívül szerinted hányan tudják még?

Miért kellett a hahásoknak nekimenniük a focinak?

Miért pont a sporttámogatások csípik ennyire a bolsi lúdtalpasok szemét, és miért pont erre rímeltek rá a hahások?

Balt 2013.02.13. 14:25:50

@Önnek megyünk: "A HaHa nálam ott csapta ki a biztit"

Nálam már bő egy éve, mikor Polgár Dóra, Szarvas Koppány Bendegúz és DK-s társai csinálták a műbalhét.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:29:50

@dr kotász: guglit, ahogy írtam. Csodálkozol, hogy neked más találatokat ad kendóra, aki naponta bújod a kendós híreket, mint nekem, aki azt sem tudja, mi az?

Balt 2013.02.13. 14:29:54

@dr kotász: (csoda)Szarvas Koppányt? Ez elég valószínűnek látszik, mi tagadás...

DezInf 2013.02.13. 14:30:21

@Bretschneider detektív:

Én megmondtam:)
Független civil szervezet csak a CÖF lehet,meg még az akit kétharmaddal vitya annak kinevez és még abba a gránitszilárdságú izébe is belevési:)
Az nem a sírköves?
Nem lehet eztet már követni:))))

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:30:38

@Negyvenértelmiségi: A hülye érveddel amúgy tényleg elmehetsz ám a picsába, mert pl. a Kossuth Rádióban nyomják a "látólabdát" (másodszor hallom a félórás riportot), hogy mennyire fasza, mert ha ezt meghallja valaki, a magyarok jutnak eszébe, hiszen világbajnokok vagyunk, megvertük a kitaláló japánokat.

Írd be a gugliba. Nem is ösmeri.

Tudatlanságot google-lel leplezni ősi román szokás.

DezInf 2013.02.13. 14:32:04

@B3T3G:

Wazze,vald be,a kocsmába indultál kicsihuszár:))))
Egyetemre ilyen névvel,na ne röhögtess:D:D

Balt 2013.02.13. 14:32:20

@Wrex: "Lehet kérem tüntetni. Majd megunják, azt' hazamennek."

No, hát nem ez történt most is? Igaz, nem süvítettek a gránátok meg nem volt kardlapozás, oszt mégis...

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:34:06

@B3T3G: Úgy látom, te leszel a negyvenegyedik értelmiségi.

Az a baj, hogy nem látsz az orrodnál tovább. Ha Pinokkió lennél, már beljebb lennénk, mert minden öncsaló hazugságnál megnövekedne a látótávolságod.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:34:28

@Bretschneider detektív: mongymár egy embert, aki tudja, mi az a látólabda, és a magyarok jutnak róla eszébe. Lehetőleg külföldit.

Te amúgy hány millát adakoztál idén a Látólabda Szövetségnek?

Miért kellene olyan sportágat ismernem, amit 3 ember ismer az egész országban?

Én is találtam már fel sportot, 6,5 méteres almacsutkahajítás 20x15 centi alapú négyzetes hasáb kukába jobb kézzel. Aki nem ismeri, az műveletlen barom, mi több, lúdtalpas?

Mert aki a foci elleni tüntetésre használja a bölcsésztüntetéseket emós frizurával, arról bizony felmerül a gyanú, hogy lúdtalpas.

DezInf 2013.02.13. 14:35:08

@Negyvenértelmiségi:

Azé wazze,mer a focihuligányok a fityesz tiszteletbeli tagjai a 2006-os örökbecsű városgyújtogatásukért.
Nekik kijár legalább hat többszörfelgyújtható stadiony,gumirohamrendőrökkel,meg ingyépijával.
Mit nem értessz te NERkompatibilitástalan????

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:35:45

@Bloodscalp: Tény és való, kicsit szívom az orromat és kapar a torkom. Távdoktor teccik lenni? Mit ajánl?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:36:17

@Negyvenértelmiségi: pardőz, lekerekített sarkú téglalap alapú hasáb.

Balt 2013.02.13. 14:37:18

@Negyvenértelmiségi: Nem, egy másik, de ő is leszbi. :) Kár érte, mert amúgy csinos lány, de talán kinövi. :)

Bretschneider detektív 2013.02.13. 14:39:13

@Negyvenértelmiségi: Nem olvastad az új brossúrákat, a látólabdára azért hívtam fel a figyelmed, mert az egy olyan sport, amit gyakorlatilag csak egy erdélyi városban űznek, meg még hatvanan a világban, így elsők vagyunk benne. A Kossuth Rádió ezért is próbálja felhívni rá a figyelmet, nincs messze egy Nemzeti Látólabda Szövetség felállítása milliárdokból.

Nem tudod, kivel kezdtél.
Ha a látólabdát ekézed, a Kossuth Rádiót ekézed, ezáltal a kormány sportpolitikáját és kommunikációját ekézed.

Figyelj oda, tájékozódj, mielőtt megszólalsz, mert elvész a bónuszod!

Bloodscalp 2013.02.13. 14:43:09

@Negyvenértelmiségi: lehet nekem maradt ki, de nem láttam sehol hol forradalmat akartak volna, jelzik eléggé hogy szar az oktatás, és azt amit az "óriásisikerkeretelérőkormány" tenni akar vele.

Évtizedek óta több generáció befogta itt a pofáját, és megy a csodálkozás hogy van aki nem tette, megy is a sárdobálás. Rögtön a KISZ-esek új generációjának vannak kikiálltva. Ennyire gerinctelen ország vagyunk? Ennyire.

Nyrségi Trolls (törölt) 2013.02.13. 14:44:27

Vajon a HAHA-féle hipszter csőcselék miért a Corvimusról és az ELTE-ről szabadul ki tüntetni, miért nem a BME-ről? Talán azért, mert ott valami értelmes, innovatív és egyébként nehéz dolgot tanítanak, nem drámapedagógiát?
Nem is értem, ezek a kis hülyék, akik életükben egy fillér adót vagy TB-t nem fizettek és most tüntetnek a röghözkötés ellen, azt hiszik, hogy Amerikában az orvostanhallgatóknak a fogtündér hagyta párnájuk alatt azt a 240000 dollárt, amibe az egyetem kerül? Vagy félnek, hogy a McDonaldsban nem tudnának 10 évet dolgozni itthon?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 14:46:56

@Nyrségi Trolls:
Kénytelen vagyok megvédeni az ELTE-t.
Az ELTE BTK-ról van szó.
A TTK-t hagyták.

Mondjuk az ELTE-n a BTK-sok is több helyütt elküldték A HaHa-sokat, oda ahová valók.

index.hu/belfold/2013/02/11/harom_egyetemet_szalltak_meg_a_diakok/
Az aktivisták ezután benyitottak a többi terembe is, félbeszakították az órákat, és a többi diákot is arra szólították fel, hogy vonják blokád alá az épületet. A toborzás nem járt nagy eredménnyel, kevesen csatlakoztak hozzájuk.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:47:31

@Bretschneider detektív: hogy a Kossuthon mi megy, azt leszarom, mert minden január 1-én leírom veszteségként a közmédiába pumpált százmilliárdot, és többet nem foglalkozom vele, és ez már a bolsik idejében is így volt. Tudomásul vettem, hogy ezekre a műsorfolyamokra, győzikemónikára, józsi barátra, látólabda agitpropra a társadalmi béke megőrzése céljából van szükség, és milliók lelkiállapota válna labilissá, ha szellemi táplálékukat elvennénk tőlük.

De a foci az más, meg az oktatás is, azokra valódi szükség van.

A hahás sérült lelkű buzi meg azt mondta, hogy ép testre ne költsünk egy fillért sem.

A "huligán" meg világosan elmondta, hogy ép testre is, ép lélekre is szükség van.

Ez nagy öröm egy görög-latin-magyar kultúrájú országban, amit a zsidók próbálnak elhülyíteni már lassan 100 éve.

B3T3G 2013.02.13. 14:47:56

Csak leírtam a tapasztalataimat, meg azt, hogy a tanáraim és diáktársaim mit élnek meg, mivel oda járok. Persze nem kell ezt elhinni, de nem is kell hazugnak nevezni. De ha budapestiek vagytok, élőben is lecsekkolhatjátok, ha ellátogatok oda. Menjetek szépen oda és mondjátok nekik, hogy légyszi halkabban, mert szeretnél tanulni. :)

Felagund 2013.02.13. 14:51:30

@Bretschneider detektív: Csak pár kérdés merült fel bennem.

Pl:

- Vajon miért pont szociológusok?
- Van-e köze hozzá, hogy a szakjuk (úgy nagy általánosságban) röhejesen tudománytalan, egyben erősen átpolitizált (ballib irányba), de legalább mérsékelt intellektussal is el lehet végezni. (No offense, van kiemelkedően intelligens szociológus ismerősöm, most a nagyátlagról beszélek...)
- Apolitikusabbak-e a reálos hallgatók, vagy éppenséggel lényeglátóbbak? Netán nincs idejük tüntetni, mert történetesen egyetemre járnak és tanulnak?
- Hol lesznek ezek az arcok tíz év múlva?

Szóval ilyenek... ;)

Ja és még egy a végére: miért kell neked ilyen izzadságszagúan körömszakadtodig védeni ezeket?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 14:52:51

@B3T3G:
Mindenki tudja, hogy a HaHa a Bajnai és MSZP kirakatszervezete, csak a ballibek nem szeretik a lebukást.

A nagy népnemzeti összefogásban, mikor a HaHa majd Bajnai vállára burul sírva, az LMP-s dezertőrökkel hitelesnek kell látszódnia, hogy nemcsak az ex-SZDSZ gárdát és MSZP-seket képviselik akik alkotják a magját, hanem mindenkit.

A HaHa lenne (lesz majd) az összes diák lefedése ebben a képben.

Wrex 2013.02.13. 14:55:29

@Balt: De. Pontosan ez történt. Erre javasoltad kedvesen, hogy "Félévet érvényteleníteni, jó esetben csak a randalírozóknak, esetleg általánosan bevillantani az érintett egyetemeken"
Persze igaz, ez sokkal humánusabb mint a kardlapozás, következő lépésként vissza lehetne hozni a jó öreg bélistát, a "politikailag megbízhatatlan" (= nem hithű kommunista, bocsánat, fideszes) személyek összeírását. Az lenne az igazi, ugye?

Ja, és nem vagyok kíváncsi arra hogy mit csinált az emeszpé. Azokat akkor kritizáltam, amikor ők voltak kormányon. És most sem azért kritizálom a jelenlegi kúrmányt mert az emeszpét sírnám vissza.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 14:57:42

@Felagund: a cociológusok 20 éve semmi mást nem tanulnak, mint szervezett cigányfajvédelmet. Ha befogadja őket a Szakma, mert mindenben bizonyították hűségüket, onnantól sínen van az életük, utazhatnak New Yorktól Tel-Avivig előadást tartani az erősödő antiszemitizmusról, a cigányokat ütlegelő bőrfejű hordákról és a mögöttük kacsingató Orbánról.

A hűségpróba része az is, hogy tudnak-e a stadionok ürügyén ütni párat a fasisztákon. Nem baj, ha lebőgnek, lényeg, hogy nyilvánosan kompromittálták magukat.

2013.02.13. 14:58:06

@Trompf:
"Mindenki tudja, hogy a HaHa a Bajnai és MSZP kirakatszervezete, csak a ballibek nem szeretik a lebukást."

Érdekes, nemrég egy másik blogban Szanyi elvtársat támogatva ekéztétek a HaHa-t közösen, és helyeselted elvtársad szavait. Mániákus hazudozó vagy

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:01:05

@Wrex:
Megjegyzem mind a "Majd megunják és hazamennek", mind a kardlapozás MSZP-s találmány.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 15:02:43

@Negyvenértelmiségi: Ha a társadalmilag szolidarizálnak azt jelenti, hogy felgyújtják a TV előtt az autókat és szétverik a székházat (és ezt bármilyen szövegösszefüggésben együtt lehet említeni az "ép lélekkel") - akkor igazad van.

Ne érts félre: a HaHások mozgalmát nem támogatom. De a hülyegyerekekét sem, akik abból adódó sértettségüket, hogy soha nem lenne esélyük lediplomázni (még bohóctanszakon se, még akkor se, ha kötelező lenne), nem azokon a csávókon kéne levezetni, akik erre képesek.

És az sem különösebben szimpatikus, hogy a "Panem et circenses" kettőséből ők a cirkuszra voksolnak. Ezért a debreceni "ultra" is jobban tette volna, ha a biboldó fősponsortól sírja ki a stadionnyi pénzt, mert részemről (aki a tuskó csávóval ellentétben TÉNYLEG fizetek adót) kurvára egyetlen fillért nem adtam volna a dábrácáni sutyerákok sportélményére. Mint ahogy a Barbiéra - ha jól nézem az avatarodban a logót - és a Felcsútéra sem.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:03:05

@dr kotász:
Bajnai és a HaHa támogatói köre ugyanaz.
Csak a hülye Szanyival nem közölték a taktikát.
Ennyi.

Fogadunk, hogy 2014-re Bajnaiék lenyelik a HaHa-t ?

Bretschneider detektív 2013.02.13. 15:03:12

@Felagund: Nem "ezeket" védem, hanem a jogukat, hogy ezt megtehessék.

A szociológusképzést én ha be nem is tiltanám, de megengedném, hogy öt-tízezer blogkomment elemzésével lehessen diplomát szerezni. Mert sokat tanul itt az ember, ha akar, ha nem, szociológiát.

Bretschneider detektív 2013.02.13. 15:05:52

@Felagund: És nagyon rokonszenves, hogy nem fekszenek el, mint az egész ország, úgy mint a rohadt nád.

Balt 2013.02.13. 15:06:53

@Wrex: Olvashatod itt is: békés, előadásra járó egyetemisták tanulmányait lehetetlenítik el. Az a minimum, hogy viszonossági alapon ebben ők is "akadályozva legyenek" kicsinyt...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:07:17

@dr kotász:
Egyébként emlékszem a közös ekézési pontra is.

Én is azt kérdeztem, és Szanyi is, hogy miért nem azt a HÖOK-ot támadják, aki megállapodott a diákok nevében ?

Miért nem azt ahol valódi érdekképviselete van a diákoknak ?

Akikkel tárgyal a kormány ?

Ezekre a kérdésekre máig nem válaszolt senki.
A HaHa szereti a HÖOK-ot, nagy barátságban vannak, ennyi az összes info.

Bretschneider detektív 2013.02.13. 15:08:25

Az azért mindenesetre morbid, hogy a debreceni ultrák érvelnek a stadionépítés mellett (nem ott, ahol kéne), amikor a jelenlegi fenntartására az ő randalírozásuk miatt megy el párszázezer (hadd ne vagdalkozzak nagyobb összegekkel) évente.

Balt 2013.02.13. 15:09:52

@RAMBO: "Mint ahogy a Barbiéra - ha jól nézem az avatarodban a logót"

Szerintem nézd meg nagyobban. :)

Bretschneider detektív 2013.02.13. 15:10:47

@Balt: Én sajnos nem vagyok ott. Hogyan lehetetlenítik el?
Nem lehet megtartani az előadásokat?
Bekiabálnak?
Mást tanítanak?

Tényleg érdekel, mert csak a médiából (inklúzíve HírTV, ahol azt mondták, hogy nem sokáig tartott az erőszakmentes demonstráció) tájékozódom, de abból nem derül ki, hogy ne lehetne mellettük tanítani.

Wrex 2013.02.13. 15:11:20

@Trompf: Megjegyzem:
1. Balt elvtárs az idézetével azt a látszatot keltette mintha én hivatkoztam volna a "Majd megunják és hazamennek"-re, holott nem tettem.
2. Végigolvastad mit írtam? Segítek: "nem vagyok kíváncsi arra hogy mit csinált az emeszpé". De hogy bővebben is kifejtsem: a fityesz megígérte hogy majd jól megbünteti a felelősöket. Ehhez képest se Kúrcsány elvtárs, se Görényi elvtárs nincs még rács mögött. Majd ha a fityesz végre eljut odáig, hogy a tényleges felelősöket ténylegesen megbünteti, akkor leszek hajlandó foglalkozni azzal hogy mit csinált az emeszpé. Addig ez az egész kísértetiesen emlékeztet egy bazinagy háttérmutyira.

2013.02.13. 15:11:36

@Trompf: "Bajnai és a HaHa támogatói köre ugyanaz. Csak a hülye Szanyival nem közölték a taktikát.
Ennyi.

Fogadunk, hogy 2014-re Bajnaiék lenyelik a HaHa-t ? "

Ezek szerint ha a hülye Szanyival nem is, de veled közölték...
Mennyire állsz közel Bajnaihoz te kis fondorlatos ludmilla?:)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 15:11:50

@Balt: Sorry, a törzsi szimbólumokban nem vagyok otthon, ez melyik társaság jele? Ezexerint nem az UV Bulldog?

DezInf 2013.02.13. 15:12:02

@Trompf:

Nem unod még fityiszbérenc?
A gyerekeid is HaHa-sok,oszt ezért kínlódsz itt,mert szégyenled magad a párttársaid előtt?
Szánalmas vagy.......

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:13:57

@dr kotász:
Bajnai és az MSZP kapcsolatát már többször felvázoltam.
Bajnai és a HaHa közös amerikai támogatói is napvilágra kerültek.

Ugyanis senki nem cáfolta az Amerikai támogatókat a HaHa-tól, hanem csak elhoztak egy ironikusnak szánt Fideszes kötődésekről szóló sztorit ellensúlyozva a lebukást.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:14:25

@RAMBO: milyen alapon hozod összefüggésbe ezeket a sportos, tiszta gondolkodású, adófizető, családos, törvénytisztelő focidrukker fiatalembereket autógyújtogatásokkal?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:15:01

@DezInf:
Na az egyik leghülyébb MSZP droid is megjelent.

Szeva rég láttalak.. :)

Wrex 2013.02.13. 15:16:23

@Balt: Ja. És a fityesz által támogatott vasutassztrájknál mi volt a helyzet, tessékmondani? A sztrájkoló mozdonyvezetőket hogy lehetne jól meg"viszonossági alapozni"? És ha mondjuk "viszonossági alapon" elkezdeném felkeresni a tetszőleges fityeszes tüntetésen résztvevőket (pl. a legutóbbi birkamenet) és azzal szórakoznék - presze csakis "viszonossági alapon" - hogy szépen elébük állnék pár órán át hogy nehogymár eljuthassanak oda ahová akarnak, az mi lenne? Viszonossági alap, gratulálok.

seagull 2013.02.13. 15:20:44

@Negyvenértelmiségi: elég sokmindenről nem tudsz a kendon kivűl, lehet, hogy szerénybben kéne osztani az észt. A felsőoktatas szót ismered egyébként? Mert a huligánokkal jóban vagy, felsőoktatásról sok fogalmad nincs, de annál hangosaab véleményed, ennyi derült ki eddig.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:20:45

@Trompf: Vincent már elmondta, mindössze 300 ezer "szánalmas" forintot kaptak Sorostól.

Mert nem tudtak 300-an összedobni 1-1 ezrest. A/4-es FF nyomtatott lapokra, gondolom.

Ezért hát kénytelenek voltak a címeres zsidóbűnöző Soros bácsihoz fordulni, akinek az elmúlt 20 évben annyi kapcsolata volt az országgal, hogy nagy téten fogadott a legnagyobb magyar bank bedőlésére, törvénytelenül.

DezInf 2013.02.13. 15:20:47

@Trompf:

Örülök,hogy még mindig nem tudsz gondolkodni :) ....aki gondolkodik az szerinted mind MSZP-s..... biztos formális logikát is tanulhattál...

Inkább nevezz MSZP bérencnek,semhogy a párttársad legyek:)
Egyik kutya-másik eb. Mindkettő az MSZMP utódpártja, ugye ezt eddig nem zudtad?...nincs benne a sillabuszodban:)))

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:21:32

@Wrex:
Nem jó a példa...
Mondok egy jó példát:

Ha 2006-ban, pl. az MSZP ellen tüntető emberek, minden munkahelyre bementek volna, és zaklatták volna az embereket, hogy tartsanak velük, nem tűrve ellentmondást, na az hasonlított volna a HaHa mostani akciójára.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:23:35

@DezInf:
Szerencsétlen hülye.. Épp te vagy az, aki minden ellenvéleményt formálót lebérencezel majom.

Én csak és kizárólag rád használom ezt a jelzőt, mert te olyan hülye vagy, hogy ezt az égést ember csak pénzért produkálhatja, amit itt te művelsz, hülye MSZP bérenc.

Ma pl legalább 20 emberrel vitatkoztam egy gramm személyeskedés nélkül.

Te pedig eggyel sem.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:24:21

@seagull: nagyon tévedsz, a lúdtalpas cociológussal ellentétben hazai és külföldi egyetemi tapasztalatom is van (nem bölcsész természetesen), mint ahogy a sportot sem csak ugatom, hanem évtizedek óta versenyszerűen űzöm.

DezInf 2013.02.13. 15:24:36

@Negyvenértelmiségi:

Akit említesz,az finanszírozta a fityisz vezetők külföldi tanulmányait.
A rohadék Soros!!!!! Ha nem tömi a rencerváltáskor pénzzel-paripával a fityiszt,akkor most nem itt tartanánk:)))
Rohadék zimperlista Soros,mosmeg ad lóvét a HaHa-nak,ez türhetetlen,mert itt minden lóvénak a simlicskatalicskában a helye:) ugyi?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:26:34

@Negyvenértelmiségi:
Ebben a formában csak az igaz, hogy eddig legalább 300.000 Ft támogatásról tudunk.

Honnan tudjuk, hogy nem kaptak többet, és "csak" ennyivel buktak le ?

Bajnaiék se egyszeri apanázst kaptak Clintonéktól.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:27:29

Amit ezek a cociológusok megtanulnak 5 év alatt egy egyetemen, az annyit sem ér, mint amikor egy mérnök felvesz 3 szabadon választható bölcsésztárgyat, mert az utóbbi legalább érti is, és kritikával viszonyul hozzá, míg az előző az benyeli az összes lúdtalpas okoskodást. Ellenben a cociológus ha felvenne 3 mérnöki szv tárgyat, menten felvágná az ereit, hogy 4-esnél rosszabb jegyet kapott, mi több, a második órára menet már a portás kidobta a kapuból, amikor meglátta.

DezInf 2013.02.13. 15:28:11

@Trompf:

:) Látom elgurult a gyógyszered :)
Szerintem sok neked ez a meló,időnként tarts egy kis szünetet,szellőztesd ki a fejedet. Próbálj meg néhány önálló véleményt kialakítani,mert a szabványszövegeiddel csak égsz.
Az ellenségkeresés már kezd az agyadra menni :)
Harcolj csak a diákok ellen,csapkodd a billentyűt,hidd el meg fogsz nyugodni :)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:29:48

@Trompf: nem is az összeg a lényeg, hanem az elv, hogy bárkitől pénzt fogadnak el a tagjaikon kívül.

Aki fizet, az húzatja a nótát.

Sokat ártott a hitelességüknek ez az eset, úgy értem, a lebukás.

jobbrolbandita 2013.02.13. 15:29:49

@Wrex: Milyen tandíjat vezetett be a fidesz? Kérlek írd le ide tételesen szakonként. Ne fröcsögj és hazudozz. Érvelj.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:30:28

@DezInf:
Diákok ellen.. LOL... :DDD

Sajnos te már láthatóan befejezted tanulmányaidat, és esélyed sincs folytatásra.

Mostantól ignore..
Bye.

Bretschneider detektív 2013.02.13. 15:31:26

@Negyvenértelmiségi: Gondolom focizol, hiszen az előbb írtad, hogy csak az a sport. Mondd ki nyugodtan, ma már nem szégyen az!

mallac 2013.02.13. 15:31:33

Nem azért akarnak elmenni innen mert annyira nincs jövőkép, hanem azért mert megnyíltak a nyugati munkaerőpiacok. 2011-ben nyitott ausztria és németország,és mostanra leesett a tantusz mindenkinek, odakint 4-szeres fizetést adnak, és akad állás is.Rátett erre persze, a svájcifrank árfolyama is.A haha akciója egyébként engem a taxisblokádra emlékeztet,körülbelül annyira jogos is.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:33:08

@Negyvenértelmiségi:
Egyetértek.

Többek között ezért rettegek Bajnaitól.
Mert 1-2-3 szimpla MSZP kormányt elkúrással együtt is túléltünk már, ahogy Fideszeseket is.

De mi a tökömet akar itt Clinton, meg a haverjai ?

DezInf 2013.02.13. 15:33:21

@Trompf:

Néha gondolkodj,vegyél mély levegőt:)
Aztán ne kapkodj :))))

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:34:35

@Bretschneider detektív: igen, focizom leginkább, más sportokat csak alkalomszerűen, hobbiból űzök. Pl. úszás, kerékpározás, sakk, kosárlabda.

Te mit tolsz?

2013.02.13. 15:35:17

@Bretschneider detektív: "Mondd ki nyugodtan, ma már nem szégyen az! "

A tatai edzőtáborban szégyennek számít. Az élsport csapatok spanolnak egymással kivéve a focit. Amolyan kiközösítés megy általában.

Megfigyelo 2013.02.13. 15:35:26

Egyszer nagyon fogja még szégyellni magát ennek a posztnak az írója.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:37:18

@dr kotász: ez gondolom a bolsik idejében még másképp volt, csak azóta az Orbán megosztotta a sportolókat.

Lobster1978 2013.02.13. 15:38:22

@Negyvenértelmiségi: A "huligánok" megmondták a frankót. Ők adót fizetnek, gyereket nevelnek, társadalmi szolidarizálnak, vallják, hogy ép testben ép lélek, nem stadion helyett akarnak egyetemet építeni, nem is egyetem helyett stadiont.

Az "ép testtel" némileg ellentmondó ajánlataikról valahogy sosem ejtesz szót. Mint pl: "Elvágjuk a torkotokat!" vagy "Örüljetek hogy nem vertük szét az egész kocsmát" vagy "Azt kivánom, hogy Londonban mosogatóként halljatok éhen"...

Tényleg megmondták a frankót. Igazzy példaképei a magyaroknak.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:39:07

@Megfigyelo: hát te mit sportolsz, ha szabad kérdezni?

Kókadt-szegfű 2013.02.13. 15:40:11

@kitekinto: Az idegen nemzeteket, a külföldi érdekeket képviselőkön és a külföldről fizetett bérenceken kívül
Magyarországon egyetlen adófizető sem érdekelt abban, hogy a közpénzekből, a magyar nép adójából képzett fiatal, végül hátat fordít az országnak, és más ország javára fordítsa mindazt, amit itt tanultak.
Mi történt Veletek Magyar Ifjúság! Hogyan lettetek Pesti Srácokból Bajnai Gordon olcsó bérencei?
Nézegessétek az 1956-os szabadságharcosok fényképeit, majd az eltorzult önmagatokat és úgy menjetek a felsőoktatási rendeletek ellen tüntetni a gyilkos, hazaáruló Bajnai pénzén.
Még, hogy önszerveződés? Dajkamese. Aki ma tüntet, az a kommunista utódpártok és liberálisok uniójának a filléres bérence

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:40:13

@_most_: beszélgethetünk a prímszámokról is, fikkancs. Tudod, mik azok?

Waldi! 2013.02.13. 15:40:39

Kedves KIM-es berkommentelok!

fideszfigyelo.blog.hu/2013/02/13/fidesz-kepviselojelolt_volt_a_diakokat_fenyegeto_focihuligan

Fidelitasos konzultansok a romkocsmaban, Fideszes polgarmester vedi meg Hoffman Rozsat az Educatio kiallitason, kocsmaszetveressel fenyegeto, buzizo, allitolagos fociszurkolo Fideszes kepviselojelolt zavarja meg a HaHa debreceni forumat, hazug ember hamarabb utolerik, mint a santa kutyat? Viktor, nem kene menned?

_most_ 2013.02.13. 15:40:41

@Trompf: ja minden valószínűség szerint Amerika el akarja foglalni Magyarországot, úgy tudom a diáktüntetők nagy része amerikai drón volt.

Kókadt-szegfű 2013.02.13. 15:42:50

Az… „követelhet” bármit, aki letett már valamit a közös asztalra, vagy a
követelése,
taníttatása fejében
vállal is valamit, tesz azért a közösségért,
azokért akik őket taníttatják, a saját pénzükből!!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:43:01

barikad.hu/feladatlapokkal_manipulalja_a_kozepiskolasokat_a_haha-20130213

Agitációs, manipulatív feladatlapot és szórólapot terjeszt a Hallgatói Hálózat a középiskolások között. A feladatlapot "alternatív osztályfőnöki órák" keretében töltetik ki, gyakorlatilag a diákok szájába adva a válaszokat.

Silent Bob 2013.02.13. 15:43:18

@Lobster1978: Arról nem beszélve, hogy vajon hol termelhetik az adót, ha munkaidőben ráérnek egyetemistákat basztatni.

Kókadt-szegfű 2013.02.13. 15:43:35

közben...
Ron Werber, a külföldről küldött, külföldi államok és cégek érdekeit képviselő izraeli-amerika idomár,
- az 1956 óta a mindig a külföldiek érdekeit képviselő,
Magyarországot 2009-re szinte felszámoló,
a magyar nép, - legnagyobb ellenségét felhasználva a magyar családok ellen,
minden utcába gyűlöletfelelőst telepít és képez ki,
- a kommunista, liberális hazaáruló ripacsokból,
- a magyarság még megmaradt vagyonának megszerzéséért!!!!??

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:43:51

@Lobster1978: a lúdtalpasok a saját testükre sem vigyáznak, hát nézz már rájuk. Miért vigyázzanak rájuk olyanok, akik láthatóan majd kicsattannak az erőtől? És mégis vigyáztak, még ha ki is nyílt a zsebükben a bicska a cociológus dumáktól, érthetően.

2013.02.13. 15:43:57

@Negyvenértelmiségi: Nem, ez régóta így van. Talán a 80as évek elejétől kezdett trend lenni.

Silent Bob 2013.02.13. 15:45:52

@Negyvenértelmiségi: Meglepne. A kollégáim itt vannak, illetve az egyik síel.

Kókadt-szegfű 2013.02.13. 15:46:19

Egy roskadásig tömött buszon egy feltételezhetően, hahaha eszű egyetemista srác nem sajnálta az időt, hogy megmagyarázza egy mellette ülő idős úrnak, miért nem képes megérteni az idősebb nemzedék a fiatalokat.
- Maguk egy más, majdnem primitív világban születtek és nőttek fel - mondta elég hangosan, hogy mindenki jól hallhassa.
- Mi, mai fiatalok az internet, a tévé, a repülőgépek, a szuperszonikus repülők, az űrutazások, a Holdon járó ember korában nőttünk föl. Űrszondáink a Marson járnak, atom hajtotta hajóink, villanyárammal és hidrogénnel járó autóink, szinte fénysebességgel számoló számítógépeink vannak. Sőt.
Egy kis csend után az idős ember így felelt:
- Igazad van, fiatalember, nekünk mindez nem volt meg, amikor fiatalok voltunk, következésképpen feltaláltuk őket nektek, hogy jobb legyen az életetek!
És most mondd meg nekem, te kis hülye ifjonc pöcs, TE mit készítesz a következő nemzedéknek!
Buszrengető tapsot kapott.

Lobster1978 2013.02.13. 15:46:21

@Negyvenértelmiségi: "a lúdtalpasok a saját testükre sem vigyáznak, hát nézz már rájuk. Miért vigyázzanak rájuk olyanok, akik láthatóan majd kicsattannak az erőtől? És mégis vigyáztak, még ha ki is nyílt a zsebükben a bicska a cociológus dumáktól, érthetően."

Elárulnád, egészen pontosan hol és miért is "vigyáztak" az erőtől kicsattanó barátaid a "lúdtalpasokra"?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:46:37

barikad.hu/amerikabol_penzelik_a_hallgatoi_halozatot-20130128

SZDSZ-es holdudvar

A portál emlékeztet, hogy a HaHa oktatói testvérszervezetei olyan volt SZDSZ-es politikusokat és médiaszakembereket tömörítenek, mint Braun Róbert, Ferge Zsuzsa, György Péter, Heller Ágnes, Vásárhelyi Mária (Oktatói Hálózat), valamint Magyar Bálint és Tamás Gáspár Miklós (Hálózat a Tanszabadságért).

Mint ismert, szintén az Egyesült Államokból, a Soros Györgyhöz is köthető, demokrata párti Center for American Progress intézettől kap támogatást Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványa,

Silent Bob 2013.02.13. 15:48:50

@Kókadt-szegfű: Nagyon jó duma, kb. 2 éve olvastam a facebookon.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 15:50:03

@Kókadt-szegfű:

index.hu/belfold/mszp0407/

"Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan jutassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek, de az ellenfél egyéni szabadságjogait tiszteljük. 2002-ben a két forduló között a Fidesznek minden megengedhető volt. Plakátjainkat vállaljuk, nem névtelenül riogatunk. Mindegy, hogy egy körzetben milyen a szokásjog a pártok és az önkormányzat között, a végén majd megbeszéljük, hogy mennyi a bírság."

Wrex 2013.02.13. 15:50:07

@Trompf: Nagyon is jó a példa. Azok a tüntetők se kérdeztek meg senkit hogy szabad-e elállni a családjukhoz haza vezető útjukat. Vagy éppen a vasutassztrájkolók, hogy akkor most ki hogy jut haza. Márpedig az talán fontosabb mint az oktatás. Ennek ellenére és se akkor, se most nem vonom kétségbe azt, hogy az embereknek igenis legyen lehetőségük kiállni és elmondani a véleményüket, még akkor is (sőt, kifejezetten akkor), ha ez nem tetszik a regnáló hatalomnak.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 15:53:58

@Lobster1978: például stadiont akarnak neki építeni, hogy legalább a szemét megtornáztassa néha, ha a ványadt testét nem is, nehogy elszívja a mozgás az energiát a szellemiektől.

_most_ 2013.02.13. 15:54:07

@Trompf: látom kicsit beakadt nálad valami :D

DezInf 2013.02.13. 15:57:14

@Trompf:

Látom fityisz/jobbikos kettősügynök vagy :)
A barikáddal nem vágnék azért fel :))))

DezInf 2013.02.13. 16:00:13

@Wrex:

Változnak az idők :)
A taxisblokád idején a fidesz a taxisok mellett állt ki.
Most már elég hihetetlennek tűnik ilyen távolról.
Akkor még volt bennük szolidaritás és felelősségérzet.
Rég volt,az is lehet csak mese volt :)))

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 16:02:49

@DezInf: hát igen. Ha valaki egyetért egy tüntetéssel, akkor nyilván egy másikkal is egyetért majd 20 év múlva. Hiszen tüntetés = tüntetés.

Wrex 2013.02.13. 16:10:44

@jobbrolbandita: Jajj bocsánat, én kérek elnézést, nem tandíj. "Részösztöndíj". Persze annakidején se volt tandíj, csak "képzési hozzájárulás". A szart is lehet barna hurkaformájú anyagnak nevezni, úgy bizonyára jobb lesz az íze.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.13. 16:11:17

@DezInf:

Taxisblokád. Akkor kezdtem kiábrándulni az SZDSZ-ből, pedig alapító tag voltam. Komolyabbnak gondoltam az SZDSZ-t annál, mintsem hogy kiálljon pár taxis bunkó demagóg akciója mellett.

csepke 2013.02.13. 16:16:09

Fideszék ott rontották el, hogy első Orbán-kormány idején elhitették az emberekkel hogy mindenkinek joga sőt lehetősége, van a felsőoktatáshoz. Fel is duzzasztották a létszámot mindenféle nem oda valóval. És ezt most csak a képességekre értem, de olyan sehol nincs hogy egy populáció 50-60%-a alkalmas legyen értelmiséginek. Sajnos nem, ez van. Max. 10 %. Na szóval ez így ment azóta is, kicsit elodázva a gazdasági összeomlásból ami 89-90 környékén kezdődött, eredő tömeges fiatal munkanélküliséget, mert amíg tanulgatott addig sem látszott a munkanélküli statisztikában. Azóta viszont elfogytak az ország tartalékának tartalékjai is és valakinek előbb utóbb meg kell lépnie azt a lépést hogy az állam csak a belső munkaerőpiaci igényeknek megfelelő felsőfokú képzést támogatja a hallgatói férőhely oldalról. Ettől persze még mindenkinek legyen joga felsőoktatáshoz. De kifizetni csak azt a néhányat fizesse ki akinek garantálni is tudja hogy lesz munkája is itthon. Ott tévedtek, és a diákoknak inkább emiatt kéne tüntetni, hogy ezt a radikális állami finanszírozás csökkentést két év múlva kellett volna bevezetni, hiszen felvételi nincs, emeltszintű érettségiket kell tenni, amire 11. től készül valaki. Tisztességtelen valakit olyan kész helyzet elé állítani, hogy te fiam, aki eddig teljes gőzzel készültél töri-magyar szakra, most menj inkább villamosmérnöknek mert előbbi nem kell annyi utóbbiból a kétszerannyi sem elég. Nem tud, tök más érettségi tárgyak kellenek. És visszahoznám a szóbeli felvételit. Ja és iszonyú cinikus dolog csökkenteni az egyetemek finanszírozását. Magyarul, életképesebb megoldás lenne európai szintű felsőoktatást fenntartani, mert ebben jók vagyunk, sokkal jobbak mint európa nagy részén, de állami finanszírozású helyet csak annak a néhány hallgatónak kifizetni aki szükséges itthon. Sajnos csak ezünk van, a jó felsőokatatás,de csak amíg a sanyargatás miatt ki nem pusztulnak a tudós tanárok, vagy ők el nem mennek külföldre oktatni sokkal jobb feltételek közé. Aki pedig ennek ellenére tanulni akar valami olyat amivel tudván tudva nem fog tudni mit kezdeni, hát istenem tegye, a saját pénzén, vagy menjen burkolónak, az elpocsékolt öt év helyett addigra házat építene belőle, hiszen egy jó mesterembernek még a lába nyomát is megcsókolják. De ez legyen mindenkinek a maga döntése.

Az ős kaján 2013.02.13. 16:16:23

Mennyire politika mentes az HAHA randalírozása, ha politikusok is részt vesznek a tüntetéseiken?
Az ő tevékenységük olyan, mint a nevük:HA-HA.

Az ős kaján 2013.02.13. 16:24:16

@Jock Ewing: Nekem az iskolában a helyesírásórán így tanították. Buzi vagy-e?

pulicka 2013.02.13. 16:24:34

@Gazz: aki leírja az igazságot az suttyó és szegyellje magát, ha az igazság nem a te kis libuzerális elvtársaidnak kedvez?

Gazz 2013.02.13. 16:26:38

@pulicka: futbalhuligán?
Már úgy a színvonalból gondolnám... :-)

pulicka 2013.02.13. 16:27:46

@dr kotász: a kedves szüleidet pedig büfé-ruhatár és kirándulás-népmese szakos hallgatók vizsgálják és kezeljék, ugyanannyit érünk velük mint a foci ultrákkal

Gazz 2013.02.13. 16:28:15

@pulicka: Látom 17 kommented volt eddig összesen. Csak nem eme jelentős alkalomra eszkábáltad össze az useredet? :-)

pulicka 2013.02.13. 16:29:10

@Gazz:
buzi?
Már úgy a színvonalból gondolnám... :-)

Gazz 2013.02.13. 16:30:38

A nyelvi kultúrádból ítélve nem állsz azon a szinten hogy értelmes következtetéseket le tudj vonni.
Ezúttal se sikerült. :-)

buday008 2013.02.13. 16:31:06

Röhely a hahások lesznek "cikik" mert kulturáltak voltak és visszafogottak. Végülis át mehetnek agybetegbe is vagy engedjük oda a gárdát, meg az igazi ( nem Fideszes )huligánokat - azt szétszednének Hoffmanostol Kilglesemtudomirninevüstől mindenkit, meg zengene a "vonatozás":_)))

pulicka 2013.02.13. 16:31:53

@Gazz: nem, csak ritkán van kedvem buzikkal vitatkozni, mert értelmeset nem tudnak mondani, csak ilyenekbe belekötni, hogy kevés a hozzászólásom

buday008 2013.02.13. 16:32:11

Mondjuk abból lehet jobban értenének "odafent" a törzsi sátorban.

buday008 2013.02.13. 16:33:01

ha így szarakodnak pár éven belül az is meglesz:_))

Gazz 2013.02.13. 16:33:47

@pulicka: Én nem ismerek buzit egyet se, de te beszélni is szoktál velük. Kicsi látens :-)
Mondjuk jellemző a magadfajtára.

Gazz 2013.02.13. 16:35:10

@pulicka: Láthatóan alkalmi bérkommenter vagy. Melyik minisztériumból fizetnek?

pulicka 2013.02.13. 16:45:30

@Gazz: na már fucihuligán is vagyok, látens buzi is vagyok, bérkommenter is vagyok, ezek igazán hatásos és meggyőző érvek itt, a kurucinfó fórumon mindig bejön.....ja hogy ez egy index blog? azt hittem ide ilyen kis nácik mint te nem kommentelhetnek:DDDDDDD

Gazz 2013.02.13. 16:46:52

Na, most már náci lettem? Csapongsz fiam, nagyon csapongsz.

pulicka 2013.02.13. 16:48:58

@Gazz: Szövegértelmezésed:elégtelen
érvelésed:nem láttam olyat

Gazz 2013.02.13. 16:50:41

@pulicka: Vicces hogy épp te teszel ilyen megállapításokat, mikor épp egy félreértelmezéssel indítottad a mai kijelölt hozzászólásszámod teljesítését. :-)

cool 2013.02.13. 16:54:07

A HAHA ezek után tényleg annyira nevetségessé tette magát, hogy legközelebbi tüntetésükre még nevet is válthatnának.
Legyen az új nevük _ BRUHAHA.
Mert tényleg annyira röhejes ez az mszp hátterű erőlködés ... a mögéje beállott kéteshírű baloldali alakokkal:
Soros György,
Heller Ágnes,
Bajnai Gordon,
no meg a többi okostóni.
A nagy-nagy gúvadtszemű erőlködésnek általában mindig beszarás a vége!
Magyarországon ezeknek nem kellene osztaniuk az észt mert NEM VEVŐ RÁ SENKI!

Makkasz 2013.02.13. 16:54:36

Bizony, a spontán tüntetés ilyen, mikor elkezdik nem tudják pontosan a menetrendet, sem azt mi lesz a vége.
Más, az állam és oligarchák által is támogatott Balfaszmenet, ami jól szervezett.

Az Elten a terembe beléből, fidesz álláspontot képviselő, mcdonaldsos éhhalált kívánó ostoba már pont úgy viselkedett mint tanítómesterei: eljöttem közétek, most demokrácia van vagy mi. Utána meg a halálát kívánta a többieknek.

Azoknak a Hahas tüntetőknek, akik igaz ugyan nem nőttek fel a polgári demokráciához (de hogyan is nőhetnének, ha 22 év legkommunistább pártja van éppen uralmon), akik boldogulni akarnak, diplomával, keményen dolgozva állást kapni, olyan helyen ahol megbecsülik őket.
Ennek vajmi kevés köze van a tandíjhoz vagy a röghöz kötéshez.

Ez arról szól, a politikai elit megveszi a nyugdíjasokat kilóra, szarik a jövőre, bebetonozza a hatalmát, közben nem lesz munkájuk a mai diákoknak, a gazdaság 0, 22 éve csak a következő korosztályra tolják a terheket. Ha mégis, fejenként 4 embert meg egy korrupt politikust kell eltartaniuk. A rendszerváltás után munkavállalóvá, adófizetővé vált korosztálynak meg kell fizetni:
- adósságot,
- lerombolt gazdaság helyreállítását,
- nemzeti burzsoázia építést közpénzből,
- politikusok extravaganciáját,
- politikusok korruptságát,
- politikusok ostoba döntéseit,
- a büszke nyugdíjas víg megélhetését 20 évig,

Szóval az álmaikat kergetik, mint emberek százezrei, milliói többezer év óta, boldogan élni, megbecsülésben, biztonságban.

Arról már kár beszélni, hogy a kis berohanó pondró azt mondta, az ittmaradással tartoznak az adófizetőknek. Szerintem a diákok 10-40 éve adót fizető szülei erről mást gondolnak, azt hogy okosodjon a gyerek, és boldogabb élete legyen mint nekik. Ők dolgoznak minden nap.

A másik félhülye, a debreceni sötét paraszt, aki a 4 éves hülyegyerekével akar milliárdos stadionba szórakozni (a MÜPA kedvelők ugyanilyen fogyatékosok), a befizetett adójának a jogán. Nem érti, hogy a diákok szülei is fizetnek adót, és minél több a képzett fő, annál termelékenyebb a gazdaság, több az adó, a diákok is adót fognak fizetni.

Csak egy kérésem van, hozzátok nyilvánosságra a vezérszurkoló mennyi járulékot és adót fizetett be életében?

Én eddig több mint 210 mFt-ot. Vagánykodhat a gorilla termetével, akkor is egy csökött agyú, ostoba fidesz balfaszkommandós marad.

A stadionokkal, ha valah kormányváltás lesz, három dolgot tudok elképzelni:
- egy józan ember eladja,
- lerombolják proig,
- a felcsútit meghagyják a balfaszság örök mementójaként.

GERI87 2013.02.13. 16:58:02

A legjobb az volt amikor 2 (amúgy bunkó) akárki beszólt nekik hogy azért tüntetnek hogy ingyenes WC papír képzéssel a seggükben elmehessenek külföldre...
van benne igazság.
Cikik voltak mindig is.

Lébecoló bölcsészek.

fórumozni (pofázni a semmiről) meg sétálni...ennyit tudnak.

pulicka 2013.02.13. 16:58:49

@Gazz: Tudom, hogy azt reklamáltad, hogy örül a blogger, de sejtem, hogy emögött az a be nem teljesült vágyad van, hogy nem ezrek tapsikoltak a kis fiatal libsinek...
Na jó, a blogger padlását kisöpörni, malacait elkobozni, és irány a recski bánya! Csak a te kedvedért. Így már nincs harag?:DD

Makkasz 2013.02.13. 16:59:20

@cool: de a fideszbérencek, balfaszkommandósok dübörgő menetére sokan kiváncsiak?
Meg a jogaikért kiállókat oktatja egy rektor? Aki utána államtitkár lesz?
Fogalmuk nincs a demokráciáról.
Az éhségmenet fogadására (szerintem idióták az éhségmenetesek, félreértés ne essék) kitett molino, hogy "fogadjuk az MSZP hataloméhségmenetét", önmagában minden elmondt a maffiakormányról.
A világon mindenütt, teát adtak volna nekik, szavatolják a biztonságukat, netalántán szóba is állnak velük. A magyar kormány provokál.

Nem véletlen a millirádok a házőrségre, TEK-re, rettegnek már a sok féregségük, embertelenségük, lopásuk, mohóságuk, tehetségtelenségük miatt fideszes honatyák.

Amúgy én nagyjából leszarom az egész baloldalt, mielőtt ezzel lesz bajod, csak kisfiam, a hatalomba lévőt érdemes árgus szemmel, kritikusan figyelni. Aki nem ezt teszi, csak egy ostoba seggnyallanc, balfaszkommandós.

cool 2013.02.13. 17:03:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

A taxisblokád idejében az volt a szomorú valóság, hogy az szdsz Antallal minden áron kormányt akart buktatni. Magyarul - az ürügy megvolt hozzá - a benzin akkori drasztikus (ám teljességgel indokolatlan) áremelése.
A taxisokhoz a továbbiakban semmi köze nem volt a dolognak. Legfeljebb csak annyi, hogy a taxisok CB rádióikon tudták koordinálni és kézbentartani a dolgokat és bizonyos eseményeket.
A Határ útnál Kispesten például egy BKV busz állta el az utat és zárta le az Üllőit. Pedig ő nem volt taxis, csupán szintén egy érintett személy az áremelkedésben.

DezInf 2013.02.13. 17:06:19

@Makkasz:

Kétszáz fővel növelik a fidesz magánhadseregét,a TEK-et. Félnek, ez lemérhető ebből is.
A rendőrökre nem igen számíthatnak,ezt meg most intézik el.

Makkasz 2013.02.13. 17:08:34

@cool: Indokolatlan benzináremelés:))), te mekkor balfasz vagy.
Öregem, valóban, a rezsicsökkentés az indokolt. Az, ha Magyarországon beszedik az összes pénzt, meghatározzák mindennek az árát, és jövedelmet osztanak.

Ja, ilyen már volt, kommunizmusnak hívták.

DezInf 2013.02.13. 17:08:47

@cool:

Azért ne feledd el,a kiváltó ok egy hazugság volt.
Nem a kormány megbuktatásáról szólt a történet,hanem arról,hogy a választókat két választás közt is embernek kellene tekinteni.

Makkasz 2013.02.13. 17:09:23

@DezInf: 12 mrd a TEK költségvetése, és minden nagyvárosban új szervezeteket hoztak létre.

Makkasz 2013.02.13. 17:10:42

@cool: de a 400 Ft feletti benzinár az indokolt? Hülyegyerek, itt 150 Ft/l.
Ha nem kéne ennyire a pénz az oligarcháknak, maffiakormánynak, Magyarországon is 150-200 Ft közt lehetne, áfával.
Hol élsz?

porte 2013.02.13. 17:12:53

Igaza volt a szurker srácoknak. NIncs kedvem nézni ilyen nyomi emós fejű 30 kg-s nagy legényeket. A külső persze nem minden, még ha lenne eszük tán elnézném a cingár testük ellenére a nagy arcúságukat.

De ilyen nyomorék egy bandát már rég láttam.
És hogy semmi nem jó nekik az is vicc.
Azt elfelejtik hogy ha mindenáron húzni akarnak innen lehet munka mellett is végezni az egyetemet.
Idióták. Rakás takony ez a banda ez az én véleményem is.

Az állás pontjuk logikája védhetetlen. Stadion építéssel hasonlítják össze büfő szakos támogatásukat. Hagyjuk már....
Életükbe nem sportolt még a többségük, csak rájuk kell nézni...
A btk-s szakok 80 százaléka a fiúknál munkás lesz a nők többsége szószerinti kurva, vagy csak megélhetési kurva....

Nem szeretek sértegetni senkit, de ez szánalmas egy banda...kinézetre, agyra, fellépésre, mondanivalóra, mindenre...húzzanak haza inkább...azt
nem értem mit keresnek ezek egyetemen???

Jah hogy BTk-sok???

Így már értem. :)

Makkasz 2013.02.13. 17:17:11

@DezInf: Egyébként valóban, Magyarország ott van a legnagyobb terrorista vezérek listájának élén, mert az egyetlen kormány, amelyik unortodox politikájával képes megmenteni a nyugati világot, de csak ha követik a példáját:)))

Sajnos az ország romokban, ráadásul kilátástalan a helyzet.

Diákokat teljesen megértem, de naivságukra jellemző, hogy családjuknak tandíjnál nagyobb terhet jelentő áfa emelésre, vagy a demokrácia felszámolására (visszamenőleges jogalkotás, alkotmányozgatás, regisztráció kísérlete, államosítás) nem reagáltak, ezért is szembesültek az államtitkárok és miniszter lenéző stílusával (még tanárok is, magyar kultúra része). A nyugdíjállamosításra sem kapták fel a fejüket, pedig ez azt jelenti, fejenként 4 embert és egy politikust kell elltartaniuk, ha valaha adófizetőkké válnak.

porte 2013.02.13. 17:18:17

@Makkasz: ezeknek nincsenek jogaik. Mi az joguk hogy megbéníthatják nem bejelentett tüntetésekkel fél pestet?
Meg ekkora rendőri jelenlét kell nekik...bocs de ilyen emós bandától én ezt nagyon sokkkalom...
elmondhatták amit akartak..hallottuk azt a rohadt nagy picsogást amit kibírtak élvezni a szájjukból...kösz de ebből nem kérek...mert rohadtúl nem vágják milyen is a való élet működése....ők még bulizni akarnak...ami nem is baj...csinálják...nem kell fizetniük nekik meg főleg tandíjat..mit rinyálnak?
igyanak kurjanak tanuljanak...lesz.rom...undorodom már az emós fejüktől..:)
De felejtsék el a hülyes szövegeiket...

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2013.02.13. 17:19:56

Az már korábban is eléggé nyilvánvaló volt, hogy a hallgatói szerződés eltörlése fontossági sorrendben az utolsó helyen van a diákok követelései között. Hogy konkrétabban fogalmazzak, a döntő többségüket nem érdekli, úgy vannak vele, hogy aláírják, aztán ha itthon neadjisten nem találnának munkát, hát elmennek külföldre, és az ott kapott magasabb fizetésből törlesztik. A fő kérdést jelentő felvételi és pontszámrendszer és a teljesen fizetős szakok kérdése időközben, úgytűnik rendeződött, a "röghözkötésnek" pedig nincs igazán mozgósító ereje. Többek között valószínűleg azért sem, mert a társadalom nagy része jogosnak érzi.

Ha nem így lenne, pont azok vonulnának és foglalnának egyetemet, akiket ez az intézkedés leginkább érint: mindenekelőtt az orvosok, kisebb mértékben a mérnökök illetve talán még a közgazdászok.

Ehhez képest már pusztán az nehéz helyzetbe hozta a HaHát, hogy gyakorlatilag csak leendő humánértelmiségiek (társ. tud. karosok, színészek) csatlakoztak a felhíváshoz (az indexes fényképriportból kiderül, hogy a szervezetnek csak köztük van számottevő bázisa), és a többség még közülük se. Hogy ez miért probléma? Józan paraszti ésszel azt gondolná az ember, hogy őket érinti legkevésbé a "röghözkötés", hiszen diplomájuk nem keresett külföldön; a valós motiváció így már elve kérdéses. Másrészt valljuk be, hogy a társadalom többsége (okkal vagy ok nélkül) "össze-vissza pofázó, léhűtő bagázs"-nak tekinti őket. Az egyetemfoglalás, mások tanulásának megzavarása csak még egy lapáttal rátett erre az előítéletre.

Tovább nehezíti a Haha dolgát, hogy a HÖOK-kal ellentétben teljesen egyértelműen baloldali irányultságú szervezet. Ennélfogva bármilyen akcióba is kezdenek, az inkább tűnik kormányellenes megmozdulásnak, mint a diákság érdekképviseletének.

Mindez azt jelenti, hogy ha a Hahának a következő napokban nem sikerül érdemi változást elérnie (valószínűleg nem fog) akkor szép lassan ki fognak szorulni az egyetemi közéletből. A hallgatók egész egyszerűen nem lesznek vevők rájuk. Mert attól, hogy valaki tüntet, még nem biztos, hogy igaza van.

DezInf 2013.02.13. 17:21:25

@porte:

Kossuth tér?
2002-2010?
Akkor nem zavart az,hogy néha nem lehetett közlekedni?

Akkor volt lehetőség az ellenvélemény kifejtésére?

Hirtelen milyen feledékenyek lettek egyesek:))))

Teng-Hsziao Gerzson 2013.02.13. 17:29:35

Alább kifejteném, hogy ez a "nea'én adómbó' tanújon, aztán húzzon kűfődre"-szöveg, és vele a röghöz kötés, miért egy baromság. 4 állításom van ezzel kapcsolatban, amit bizonyítani szeretnék:
1. Nem következetes, és egy végtelenül középkori gondolkodásmódra és jogkezelésre vezethető vissza
2. Igazságtalan, mert irreális elvárásokat támaszt
3. A bevétel, amit hoz, valójában nem fedezi, nem fedezheti azt az összeget, ami kiesik az elvándorlással
4. Nemhogy akadályozná az elvándorlást, de valójában méginkább gerjeszti
Itt a részletezés:
1. Ezzel t.képpen azt mondod, aki lelép, az fizessen pénzt, mert azt az állam azt korábban ráköltötte. Na most, mégis honnan találtuk azt ki, hogy ennek az összegnek éppen a felsőoktatás költségénél kell kezdődnie és végződnie? Mégis mi indokolja, hogy pont csak ennek az árát törlesszük?
Mert ezzel az erővel kérhetnénk azt is, hogy fizesse ki a középsulija költségeit. Meg az általánosét. Meg a bölcsiét-óvódáét. Meg az eddigi orvosi ellátásának költségeit. Meg a bkv-bérletének diákkedvezményen felüli részét. Még ha csak azt is nézzük, ami költség 18 éves kor után keletkezett, az is rengeteg. A sor végtelen hosszú, ezzel az érveléssel az utolsó fityinget is vissza lehetne fizettetni mindenkivel, amit az állam valaha ráköltött, ha az illető emigrál. Ez utoljára a kommunizmusban volt divat, illetve a középkorban, amikor a parasztnak meg kellett fizetnie egy nagy obb összeget, hogy megszűnjön a röghöz kötöttsége, a kötelező szolgálata a földesúrnak. Ez a dolog kurva erősen csorbítja a szabad mozgáshoz való jogodat, és alapvetően sért meg egy EU-s alapelvet. Egy olyan alapelvet, amit Magyarország tudott és elfogadott, amikor belépett. Ezt felrúgni nem lehet.

2. Igazságtalan, mert teljesíthetetlen követelményeket támaszt. Elvégzed a sulit, és dolgoznál itthon: teljesítenéd az alku rád eső részét. Az állam viszont semmiféle kötelezettséget nem vállal arra vonatkozólag, hogy neked - akár záros határidőn belül, akár máshogyan - lesz is munkád. Nem hogy egy jól fizető, ami többet fizet, mint amennyit középsulival kapnál! Még egy akármilyet sem garantál. Mivel viszont el nem mehetsz, itthon maradsz munkanélküliként. Ekkor ráadásul még TÖBBLETKÖLTSÉGET is jelentesz az államnak: egy ideig munkanélküli segélyt kapsz, majd ha nem akarsz éhen halni, elmehetsz egy minimálbért sem elérő közmunkába
utcát kaparni meg füvet nyírni - a diplomáddal.

3. Tegyük fel, hogy itthon maradsz, ledolgozod azt a pár évet, és csak aztán mész el. Gondolom, fixálhatjuk azt a tényt, hogy diplomásként többet keresel (átlagosan), mint anélkül - ez t.képpen bizonyított, ha valaki számára ez nem evidens, annak keresek forrást.
Most ezt jó lenne, ha iderajzolhatnám, de megpróbálom elmondani szóban.
Legyen mondjuk egy koordináta rendszerünk, ahol x tengelyen az idő van, y-on pedig a pénztöbblet, amit te nyújtasz az állam számára, összegezve a befizetéseidet (~adód) és a transzfereket (itt: ~tanulmányaid ára, az összes tandíj, ami a diplomádhoz kell), amiket az államtól kapsz. Mondjuk, hogy egyetemre menés előtt éppen 0-ban állsz. Elmész egyetemre - ekkor feltesszük, hogy az állam kifizeti egyben a tandíjadat - és egyből negatívba fordulunk, mondjuk jelölje x a tandíjat nagyságát, ekkor ugye -x-be ugrunk. Elkezd telni az idő
amíg el nem végzed az egyetemet. Mondjuk, hogy nem kezded törleszteni ezt az összeget, maradunk végig -x-ben. Kijössz az egyetemről: mondjuk, hogy kapsz egyből munkát (ez nyilván egy ideális eset, lásd a 2. pontot).
Mondjuk, hogy kapsz időegységenként (pl. havonta) akkora fizetést, amiből w összeget adózol. Ekkor az idő, amíg törleszted a képzésed költségeit, ugyebár t=x/w. Tegyük fel, hogy az idő, amíg itthon kell maradnod, ennél a kiszámolt t-nél kevesebb, vagy ugyanannyi, tehát a röghöz kötés időtartamának végére kifizetted a taníttatásod költségeit.
Na most jön a lényeges elem: mivel tudjuk, hogy w, az adód így nagyobb, mintha nem végeztél volna egyetemet,
innentől minden idő, amit itthon töltesz, nyereséges az államnak.
T.képpen ettől a ponttól kezd nyereséges lenni, hogy neked diplomád van -
de te ekkor lelépsz, és ez a nyereség máshol realizálódik.
Tökmindegy, mikor lépsz le - ha életed végéig akár csak egy hónapot is máshol dolgozol a tudásoddal, az állam veszít ahhoz képest, mintha ezt itthon tennéd
tehát valójában bármennyi ideig is kell itthon maradni, ha utána lelépsz, az állam szarul jár. Szarabbul, mintha maradnál. A röghöz kötés viszont nem afelé hajt, hogy itthon maradj végig, hanem hogy csak addig, amíg muszáj - nem oldja meg ezt a problémát.
Ellenben:
4. Az ilyen húzásokkal csak tovább gerjeszti a kivándorlást. Itthon maradsz és szopsz, dühös vagy az államra, hogy ilyen faszfej. Annál inkább le akarsz majd lépni, amikor már lehet. Közben akik csak megtehetik, eleve külföldre mennek egyetemre, félve a röghöz kötéstől, ezért az ő adójuk is kiesik, amitől itthon csak még szarabb hely lesz, amitől te méginkább le akarsz lépni.
Mindeközben semmi sem indokolja, hogy te ne akarj elmenni. Nincs semmi, ami afelé vezetne, hogy ez hosszabb távon jobb lesz, és te itt maradnál életed végéig.

Várom az érvelésre alapuló cáfolatot.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 17:33:31

@Makkasz:
Nézzünk benzinárakat most a környező országok összevetésével:

2013:
--------------------------
Romania € 1.354
Austria € 1.394
Hungary € 1.475
Slovakia € 1.496
Slovenia € 1.549

Most nézzünk 2009-ből
---------------------
Romania € 1.00
Austria € 1.10
Slovenia € 1.173
Slovakia € 1.18
Hungary € 1.22

És máris kiderül, hogy ma középmezőnyben vagyunk benzinárak tekintetében, az MSZP alatt pedig nálunk volt a legdrágább a környező országokat nézve.

csepke 2013.02.13. 17:33:39

Mindenesetre szomorúnak tartom ahogy a hallgatókról, a gyerekeinkről egyesek beszélnek. Halálra van ítélve az a társadalom amelyik képes a saját utódai ellen tüntetni. Agyrém. Ez a szózatból van:"
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl."
De Vörösmarty téved, népek ezrei tűntek már el észrevétlenül, mi sem fogunk senkinek sem hiányozni. Az ilyen szöveg, csak még messzebbre kergeti a fiatalokat. Miért maradna ahol becsmérlik?

fvipera 2013.02.13. 17:34:33

ciki a poszt. jó lenne korhatárossá tenni a karaktergyilkosságokat. gyönyörű, amikor a MN kivénhedt bolsevik újságírói gyilkolják a 20 éves fiatalokat.

angyalföldi partizán 2013.02.13. 17:38:03

@Gazz: bér kommentelő,17 hozzászólással? ne őrjíts meg.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 17:40:45

@csepke:

A hallgatók tanulni akartak, a HaHa-sok nem hagyták őket.
Cikk:
index.hu/belfold/2013/02/11/harom_egyetemet_szalltak_meg_a_diakok/
Az aktivisták ezután benyitottak a többi terembe is, félbeszakították az órákat, és a többi diákot is arra szólították fel, hogy vonják blokád alá az épületet. A toborzás nem járt nagy eredménnyel, kevesen csatlakoztak hozzájuk.

Egyéb info:
barikad.hu/feladatlapokkal_manipulalja_a_kozepiskolasokat_a_haha-20130213

plussz:

barikad.hu/amerikabol_penzelik_a_hallgatoi_halozatot-20130128
a HaHa oktatói testvérszervezetei olyan volt SZDSZ-es politikusokat és médiaszakembereket tömörítenek, mint Braun Róbert, Ferge Zsuzsa, György Péter, Heller Ágnes, Vásárhelyi Mária (Oktatói Hálózat), valamint Magyar Bálint és Tamás Gáspár Miklós (Hálózat a Tanszabadságért).

Mint ismert, szintén az Egyesült Államokból, a Soros Györgyhöz is köthető, demokrata párti Center for American Progress intézettől kap támogatást Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványa, illetve Richard Field személyében az LMP háza táján is feltűntek amerikai szponzorok.

angyalföldi partizán 2013.02.13. 17:41:05

van itt,aki két hónap alatt több mint 1000-et írt.az csak lelkes?

Makkasz 2013.02.13. 17:50:34

@porte: Amikor egy csoportot, kisebbséget így semmibe vesz a többség (ráadásul a többség saját jövője, gyermekei ellen tesz így), kevés eszközük marad az érdekérvényesítésre.
Mindazonáltal a fiataloknak is joga van a boldoguláűs kereséséhez.

Mai társadalomban az ehhez vezető út a munka, amiben jól érzi magát és jól keres.

A jó érzést az garantálja, ha az érdeklődési területén dolgozhat. A jó keresetet pedig az, ha a munkaerőpiacon tudása, tapasztalata versenyképes, saját képességeihez képest legtöbbet tanul, így fog befutni.

Sajnos, az utóbbi két év feudálkommunizmusa mind a szabadságot, boldog gazdagodást (ami egész társadalomra előnyös) lehetetlenné tette, de praktikusan nincs állás.

A hallgatói szerződés nem arról szól hogy a diák fizesse vissza oktatásának költségeit (oktatás ma nem is önálló, aligha versenyképes), ami oktatást az állam definiál minpségben és mennyiségben (mindenütt a diákok teszik)

A hallgató szerződés arról szól, hogy miután rád hagytunk egy rakat adósságot (adófizetők pénze, bruhaha, hitelezők pénze), el kell tartsatok 4 embert + 1 politikus fejenként, elvárjuk, hogy előre fizesd meg az általunk definiált oktatást. Ha végeztél, ugyan nincs álláslehetőség (vagy majd definiáljuk hol mi van és mennyit kershetsz! ez nagyon veszélyes várható következménye a szerződésnek), de fizesd vissza a hitelt és tarts el minket.

Az sem baj, hogy a diákok szülei is fizetnek adót? Nem stadionra baszki.

De vissza a demokráciához. Nagyon büszke vagyok fiataljainkra, hogy ugyan csak egy résztémában, de kiálltak magukért. Remélem hangadóik veszik majd át valamikor az élemedett balfasz-kommunista-despotáktól az irányítást.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 17:55:15

@Teng-Hsziao Gerzson:

1. Semmi nem indokolja, hogy csak azoknak kell majd fizetni akik lelépnek, akik cserben hagyják az országot.
Mitöbb minnél többen lépnek le, annál kevesebb embernek jut szociális ellátás, nyugdíj, és annál többen fizetnek.
Ha elég sokan léptek le, akkor az óvodáért is fizetni kell majd, és nyugdíjat nem kap se én, se apátok.

2. Teljesíthetetlen követelmény, hogy itthon dolgozz 20 évből 4-et ??!!
Ennyit is érsz barátom !

3. "A bevétel, amit hoz, valójában nem fedezi, nem fedezheti azt az összeget, ami kiesik az elvándorlással"
Ez tök igaz. Az ingyenes oktatás egy befektetés, ami sokszorosan megtérül. A külföldre menekülő diák nemhogy hasznot nem hoz, hanem ellopja a befektetést is. Fizesse vissza, és fektessük olyan diákba aki ingyen tanulhat a pénzből, és hajlandó itthon kamatoztatni cserébe a tudását.
Ez az erkölcsi mínimum !

4. "Nemhogy akadályozná az elvándorlást, de valójában méginkább gerjeszti"
Most csak az dühös, aki már suttyú módon most tervezgeti, hogy kimegy külföldre.
Szemben az állításoddal, az elvándorlás éppen az elvonásokat gerjeszti és a szociális juttatások csökkentését.
Ami pedig az elvándorlást gerjeszti.
Tehát az elvándorlás az az elvándorlást gerjeszti.
Így midenképpen meg kell akadályozni, és az a mínimum hogy nem támogatjuk azt aki lelép.

Makkasz 2013.02.13. 17:57:05

@Teng-Hsziao Gerzson: Persze hogy gerjeszti az elvándorlást.

Diákok szülei fizetnek adót, nem stadionra, oktatásra.

Diákokra adóssághalmot, versenyképtelen gazdaságot hagyunk. mivel az adósságot hagyó generáció baszott gyerekeket csinálni, alig van fiatal, mindig el lesznek nyomva.

Fejenként 4 embert és egy politikust kell majd eltartaniuk, meg maguknak félretenni, életüket megalapozni, több gyermeket nemzeni :))) Alig van követelmény. Egyébként képzett főkkel ez könnyebben megy.

Közeben azért fizessen tandíjat, olyan oktatásért, ami nem független, e vevő, a diák, a jövő, bele sem szólhat mit kap a pénzéért.

A legnagyobb veszélyre had hívjam fel a figyelmet. Nem lesznek munkahelyek. A röghöz kötött, állami színvonalú oktatásban résztvett diákok ki akarnak menni. Ha akkor ugyanilyen cinikus kormány lesz, létrehoznak majd állami munkahelyeket. Állami fizetéssel. Ismerős (kommunizmus).

Borzalmas ami történik.

Magában az értetlenség, hogy a boldogulásukat kereső emberekre rá akarnak kényszeríteni valamit, ráadásul, ha ellenvélemény van, azt is sérelmezik.

Szégyen országa, ez, poshadt moslékkal a fejekben.

kanálwarrior 2013.02.13. 17:58:12

@Negyvenértelmiségi: Minden álértelmiségi a prímekkel jön. Legalábbis 3-4 napja. Micsoda véletlen. Én inkább a Carmichael-számokról beszélgetnék:)

sanyix 2013.02.13. 17:59:12

@Makkasz: a hangadóik nagy része már most valamelyik "balfasz-kommunista-despotáktól" kapják az irányítást, akik már a szárnyaik alá vették az új nemzedéket ;)

Makkasz 2013.02.13. 18:00:50

@Trompf: Oriási eredmény. Itt 150Ft egy liter, áfával.
Gratulálok mindenkinek!

Egyébként csak arra reagáltam, hogy cool szerint Antal idején a benzináremelés indokolatlan volt:)))

Vegyétek már észre, az hogy beszedik a jövedelmek 80%-át, és utána szétosztják, senkinek sem jó csak a maffiakormánynak és oligarcháinak.

Miért jó neked, ha beszedik a benzinből a literenként 300 Ft adót, aztán olcsóbban adnak olyan terméket, amit vígan pazarol mindenki.

Nem látjátok mi van, mikor ébredtek már fel?

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyélnnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít, hazudik, csaló.

Mi a manó 2013.02.13. 18:01:32

@Teng-Hsziao Gerzson:

Ott a pont!

Még hozzátenném, hogy a börtönben a rabokat is az adófizetők tartják el akik Tanulhatnak!, dolgozhatnak, tv-t néznek, melegednek. Mindezt kb. 2238 ft/fő/nap....
Tiszta Bolívia nem-e?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.13. 18:04:24

@Makkasz:
Nagyjából igaz amit írsz.
Tök nagy szívás így is az élet.
20 év elkúrás padlóra tette az országot kétségtelen.

De csendben felhívnám a figyelmed, hogy minden külföldre menekülő diák egy újabb szög az ország koporsójába !

Akár ingyen tanult akár nem.
De ha ingyen tanult ráadásul, akkor meg is rövidített minket adófizetőket a képzése költségeivel.
Így mégnagyobb szarba taszajtja az országot.

Nem pontosan értem, hogy éppeszű ember hogyan támogathatja az elvándorlást a saját országából ?

Ennyire nem látjátok hogy az ország sírját ássátok meg ?

Vagy ez a cél ?

Makkasz 2013.02.13. 18:04:59

@sanyix: Ezt honnét tudod? Ezt mondták a fideszben?

Biztos van ilyen is. Van olyan is, aki őrült baloldali.

A diákok, fiatalok többsége csaka boldogságot, boldogulást keresi. Sem a kormány jövőellenes politikája, sem az oktatás rombolása nem segíti ebben őket.
Konkrétebban, aki idejét, pénzét tehetsége kibontakoztatására fordítja, tanul, büntetni akarj. mindegy hogy te, én, vagy más ezt hogyan ítéli meg. A fiatalokra rá akarnak kényszeríteni valamit, ami elveszi az álmaikat. Az is mindegy hogy szerinted jogos.

Ez nem elég, hogy a többség megerőszakolja őket, fiataljainkból öregek, politikusok rabszolgáit (+adósságatiok törlesztőit, átvállalóit) csináljuk, hanem még ha szólnak ellene, azt is elitélitek.

undorító agymosott féreg banda, balfaszkommandósok.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít, hazudik, csaló.

Makkasz 2013.02.13. 18:11:43

@Trompf: Mások sorsáról ne dönts te, hogy kinek a koporsójába veri a szöget.
A fiatal a saját sorsáért felelős, és mint minden józan ember a saját boldogulását keresi.
Ezt akarjátok megölni, még a lehetőséget is elvenni tőle.

Az országnak nincs koporsója, nincs érdke, ez üres szólam. Érdeke az egyéneknek van. A korrupt politikusnak, az oligarchának, a 20 éven át a postást váró nyugdíjasnak, a kussoló közalkalmazottnak, a szerencsétlen fiatalnak.

Mindenkinek szembe kell nézni ezzel. Nekem mi az érdekem? Mondjuk, tartsanak el a fiatalok, maradjanak it. Nem az államnak, NEKEM. Igen, ezúton szembesülsz majd önzőségeddel.
Mi lesz ha elmennek? Nem tartanak el. Hogyan tudom megakadályozni? Jogszabállyal? Kényszerrel? 8 millió könnyen térdre kényszerít, meggyaláz néháyn 10.000-et.

Vagy, versenyképes okttást teremtek, elvonás helyett beruházok, stadion helyett könyvtárt és egyeteme építek, ösztöndíjrendszert alakítok ki hogy EU-ból ide jöjjenek a tanárok, diákok (utóbbiaktól pénzt és tudást szívok el), és kedvet teremtek, jövőképet alkotok, munkahelyek jönnek létre.

A választásod megvolt. Nem az állam, kizárólag az önző, orruknál tovább nem látó egyének érdeke az oktatás gyengítése, fiatalok kényszerítése.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít, hazudik, csaló.

2013.02.13. 18:26:12

@pulicka: "a kedves szüleidet pedig büfé-ruhatár és kirándulás-népmese szakos hallgatók vizsgálják és kezeljék, ugyanannyit érünk velük mint a foci ultrákkal "

A szüleimhez nem sok közöd van, nem kéne a szádra venni őket. Másrészt segítek ha nem megy, a helyes verzió úgy néz ki hogy orvosok műtenek... tudod, ők sincsenek elkényeztetve, stadionban meg nehéz lenne pl műteni

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 18:28:43

@Makkasz: oké, nem tudták a lúdtalpasok megszervezni a vonulást, mert nem állnak mögöttük oligarchák meg az Orbán meg a kormány, és nem volt pénzük térképet venni. Ez tiszta. De akkor miből gondolod, hogy a többi okoskodásuk baszik egy öltést is?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 18:33:12

1 hét alatt leépítették magukat a hahások. Amíg a korrupt HÖK ellenpontjaként léptek fel, és nem mutatkoztak nyilvánosan, csak kemény hangú közleményeket adtak ki, addig nekem is szimpatikusak voltak, bár a 6 pontjuk már elég amatőr volt. Főleg az első, mindjárt.

De így, hogy kijöttek a napra, teljesen nevetségessé váltak.

Bajnai amatőr haverjai, mert a profi bolsik azok maradtak az igazi Pártban.

Neki már csak a kendermagos jutott, a rendőrnyugger meg a hahások.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 18:34:10

@Makkasz: a német, a svéd meg a török benzinár is a Zorbán zsebébe folyik be?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 18:38:21

@fvipera: karaktergyilkosság, ez a kedvenc bolsi szavam. Úgy a legütősebb, ha az alcsúti traktoroshobbitot vádolják meg vele.

Makkasz 2013.02.13. 18:41:12

@Negyvenértelmiségi: Nem értem a szlengedet. Azt akarod kinyögni hogy nem számít mit csinálnak?

Tudom, hogy nem számít nektek, sem a kormánynak, hogy egy csoport, akire a jövőt akarjuk alapozni, akik a gyermekeink, mit gondolnal. Ez most menő hogy kimondtad? Nem te voltál az a debreceni balfasz aki a 4 éves fiával az ő befizetett rengeteg adóján lol, stadionba akar járni, nem a fiával akar majd dicsekedni, aki jól kereső mérnök vagy agysebész.
Ennyi eszetek van.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 18:41:17

@kanálwarrior: na, te legalább tudod, miről van szó. Vajon a fikkancs is csak álfikkancs volt?

sanyix 2013.02.13. 18:41:36

@Makkasz: nemtudom mit mondtak a fideszben, csak látszik ahogy lebzselnek körülöttük az mszp-sek és a dk-sok, meg ahogy pár éve tették az ilyen megmozdulásokon a fityiszesek.

Az biztos hogy a boldogságot keresik ezek a fiatalok, mert én is korban nagyon közel állok hozzájuk, és látom mi kell. Papír, tökmindegy miről milyen értelmetlen szak, csak legyen, és meg legyen a kettes. A másik pedig hogy lébecolhassanak még pár évet amíg a szülők kiteszik a házból/ elküldik dolgozni.
Én is részben ezért jelentkeztem, bár engem érdekelt a szak is amire jelentkeztem, bár utóbb kiderült hogy arról a szakmáról ott nem sokat lehet tanulni, ellenben összeszedni egy rakás használhatatlan tudást. (de ez nem egy ún diplomagyár volt, mert azoknál ugye még használhatatlan tudást sem nagyon lehet összeszedni, szinte csak pofára, és bejárásra osztályoznak)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 18:44:55

@Makkasz: de én nem akarom lúdtalpas emósokra alapozni a jövőt, akik eltévednek egy saját maguk által szervezett felvonuláson is.

A "huligán" az valószínűleg vállalkozó, tudod, ők azok, akik a hátukon viszik az országot. Nem pedig az elsőéves cociológus-romológus madarak.

Makkasz 2013.02.13. 18:48:02

@Negyvenértelmiségi: Kisegér, a benzin agyonadóztatása már korán 2000 előtt elkezdődött. Mondván, akinek autója van, meg tudja fizetni. korábban kellett az "útalapba", vagy környezetvédelemre.

Az állam hatalmas, jövedelmek 80%-át beszedik, újraelosztják. Az újraelosztás részben balfaszságokra (ala stadiok, házőrség, Eon) megy el. A politikusok, a korrupció nagy vámszedő. Gyurcsány és klikkje ugyanúgy mint Orbán bandája, de nem erről beszélek.

Arról beszélek, szabad országban, ahol verseny van és nem kommunizmus, ott 150 Ft a benzin. Arról hogy nem költenek vi 270mrd MÁV-ra, inkább mindenkinek van saját autója. Arról, hogy sokkal gazdagabbak lehetnénk ha az éllam transzparensen működne, és pici lenne.

Dehát ezeket te nem érted.

A magas benzinár minden termékbe beépül, mindent drágábban kapsz. mikor drágább a benzin Moon mint a környező országokban, összes tranzit kint tankol, kevesebb az adóbevétel mint n éhány százalékkal alacsonyabb adónál.

A magas benzinár a politikusi mohóságot és a polgárok fejére szarást jellemzi.

Erdetileg csak azért írtam, mert kedve cool szerint Antall idején nem volt jogos a benzináremelés:)), most meg semmi baja vele.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

csepke 2013.02.13. 18:49:41

@sanyix: "A másik pedig hogy lébecolhassanak még pár évet amíg a szülők kiteszik a házból/ elküldik dolgozni.
Én is részben ezért jelentkeztem, bár engem érdekelt a szak is amire jelentkeztem, bár utóbb kiderült" Hát már ne is haragudj, de kiszámoltad hogy mondjuk egy OKJ-s CNC esztergályosként mennyit keresnél azalatt amíg helyette fősulin "lébecolsz"? Ez a nettó személyes ráfizetésed, csak mondom. Az élet borzasztó rövid ehhez, luxus lébecolni. Ha meg később 40 évesen rájössz hogy majd meghalsz hogy pl. fogorvos lehess, már nem lehetsz, nem lesz se időd se pénzed. Bocs a lelkifröccsért.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 18:49:47

@sanyix: pontosan, ezekről a szakok nyugdíjas szakok, nem lehet róluk kibukni, ha bejársz órákra, akkor a 4-es már megvan ösztöndíjjal, és ha elvégzed színötössel, New Yorktól Tel-Avivig tarthatsz előadásokat az erősödő antiszemitizmus veszélyeiről, vagy rosszabb esetben is mehecc Londonba mosogatni a Mekibe 30 éves 3 diplomás pályakezdőként.

Ezek a lúdtalpas emósok nem is értik, hogy mit aggódnak mások az anatómia, a római jog vagy a diszkrét matematika miatt, miért nem az Orbán miatt aggódnak, meg a fasiszták miatt.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 18:54:19

@Makkasz: de igen, ezt értem, és nagyrészt igazat is adok. Én is kapitalista vagyok, nem bolsi. Csak nem kéne úgy tenni, mintha ez valami magyar specialitás lenne. Vagy mintha nem állna az amcsi hadsereg is az ócsított benzinárak mögött.

Nem tetszik, amikor a bolsik bolsizzák Orbánt olyan dolgokért, amiket ők is pont ugyanúgy csináltak, minden mást meg sokkal szarabbul.

Az adórendszer egészségesebb, mint a bolsik idejében, a képzettebbeknek és a gyerekes dolgozóknak magasabb lett a nettójuk, és a minimálbéresek is megfizetik most már ugyanazt a százalékot, mint a többiek.

Makkasz 2013.02.13. 18:55:56

@Negyvenértelmiségi: Lúdtalpas emós, szociológus, népművelő és büfé szakos, ezeket az ostobák mondják, többségében nem diplomások, fogalmatlanok.

Életemben egyetlen lúdtalpas emóssal sem találkoztam. Nem is ellenörzőm senkinek a talpát igaz. Cociológussal sem. Nincs népművelő-büfé szak sem, kosárfonó sem biztos (bár annak még értelme is lenne, néprajzzal) hogy létezik.

A lényeg az, hogy ez mellébeszélés, más véleményének semmibevétele, leigázás.

Nem lesz sikeres. Vagy úgy vonulnak ellenállásba, keresik boldogulásukat hogy külföldre mennek (mint min. 500.000), lehet nem tanulnak tovább (hény sorsot ront meg, lehetőséget vesz el fidesz?), vagy polgárháború lesz.

Ennyire nem lehet leszarni másokat, akkor sem ha kevesebben vannak.

Ödvözöljük MSZP Hataloméhségmenetét. Humoros? nem. Cinikus? Végtelenségig.

Ezek a diákok, akár emosok, akár buzik, akár zsidók vagy cigányok, boldogulni akarnak, pénzt szeretnének majd keresni, lehetőleg azzal ami érdekli őket, és úgy, hogy a legnagyobb értéket teremtsék amire képesik.

Ennek az álomnak a kergetéséért kár elitélni őket. Támogatni kell, hátha lesz belőlük valami.

Nem minden fidesz-msz, vagy kormány-ellenzék kérdés, vannak ennél sokkal fontosabbak.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

Makkasz 2013.02.13. 18:57:50

@Negyvenértelmiségi: Mégegyszer, cool arra a bejegyzésére readáltam, hogy szerinte nem volt jogos Antall idején a benzináremelés, miközben a mostaniért nem nyafog.

A másik, nem népszerűségi intézkedésként, hanem általános, totális adócsökkentés részeként, bizony lehetne 200 Ft alatt a benzin, akár ma.

pulicka 2013.02.13. 19:01:54

@dr kotász: nem orvosok és mérnökök haháznak, hanem büfészakosok, akik tudják, hogy a végzettségükkel majd tényleg csak büfében találnak állást, ezért próbálják már most beleártani magukat a politikába, hátha majd összejön valami zsírosabb a politikai szintéren...szóval mocskos kis politikus növendékek, hogy jönne rájuk a szaporafosás

Makkasz 2013.02.13. 19:06:16

@csepke: Nagyon igazad van.

A jövőt romboljuk le.
Kényszerítünk, emberek sorsát rontjuk, lehetőségeket veszünk el, saját gyerekeinktől.
Ha szólnak nem halljuk, kigúnyoljuk, megalázzuk, eltapossuk őket.

A legalapvetőbb dolog, a boldogság, kiteljesedés utáni vágy nem elfogadott, mert más "az állam érdeke". A gondolkodást a pártállás befolyásolja, mindig, mindenben.

Igaz ez Gyurcsányra és Orbánra is: ha a szeretett vezér csecsemőt áldoz minden reggel a hősök terén, és azt mondja, ez rossz, de szükséges, van olyan csoport, soka, akik azt mondják, igen-igen, ez kell, szükséges, jó hogy megteszi, vállalja a terheket. Itt tartunk. nincs józan ész csak párt.

Mivé lett ez az ország?

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

Makkasz 2013.02.13. 19:08:17

@sanyix: Ja, a balfasz-kommunista-despoták alatt orbánékat értem. Ha a magyar baloldalra gondolsz, azok a balfasz-kommunista névvel illetném, bezárva.

Makkasz 2013.02.13. 19:14:19

@csepke: Az életképes megoldás az, ami a világban mindenütt működik:
- verseny az intézmények közt diákokért,
- diákok elvárásaira épülő (az pedig a piac elvárásaira épülő) oktatás, végül ő a vevő,
- erős ösztöndíjrendszer, a tehetségeseknek, szorgalmasaknak, ömként állami karriet vállalóknak,
- tandíj (ez csak teljes egyetemi önállósággal párosulva, és családok anyagi tűrőképességét figyelembe véve - magyarán, minden tehetséges tudjon tanulni, meg az is aki megfizeti),
- versenyképes, magas színvonalú oktatás, ami csábítja oktatókat diákokat egész EUból (agyelszívás, bevétel).

Ha az állam diktál, a tudás privilégiumát magánál tartja, hozzájutás esélyét szűkíti, az borzalma.

Azzal a gondolatoddal, hogy nem lehet 50-60%U értelmiségi, nem értek egyet. A legjobb az lenne, ha 100% képes lenne felsőfokú diplomát szerezni. Ez tudás és anyagi képességek hiányában lehetetlen, de mindenki érdeke, minél többen tudjanak minél többet, minél több értéket tudjanak teremteni.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 19:17:44

@Makkasz: de hiszen támogatjuk őket a tanulásban. Egy fillér tandíjat sem kell fizetniük azért, hogy cociológus-romológusok lehessenek. Ez máshol is így van, például Ámerikában?

Vagy útba kéne őket igazítani, ha eltévednek a saját maguk által szervezett felvonuláson, az lenne a támogatás?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 19:19:35

@Makkasz: egyetértek, legyen 200 forint alatt a benzin, legyen radikális adócsökkentés, és ne legyen több ártámogatás, ingyenbérlet, ingyenleves, kamattámogatás, pályázat.

De akkor a cociológusok mégse tanulhassanak ingyen?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 19:24:38

@Makkasz: a diákok nem tudják, mit várjanak el, éppen attól diákok. Ha tudnák, akkor oktatnának. Ráadásul nem is ők fizetnek többnyire.

Az igazi az az lenne, ha nem lenne tandíj, hanem a volt hallgatók adójának egy adott százalékát kapnák az intézmények. Semmi mást, de azt garantáltan. Aztán majd ők a saját kockázatukra kitalálják, mire és hogyan tanítsák a diákokat, és hogy külföldre küldjék őket egész életükre, vagy netán az itthoni munkakeresésben segítsék őket.

$pi$ 2013.02.13. 19:26:48

@Negyvenértelmiségi:
"Az igazi az az lenne, ha nem lenne tandíj, hanem a volt hallgatók adójának egy adott százalékát kapnák az intézmények."

És akkor a kieső pénzt nyilván mások adójából kellene pótolni. Hoppá, feltaláltuk a mostani adórendszert...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 19:26:50

@Makkasz: egyébként a "huligánok" kiteljesedési jogáért miért nem állsz ki ugyanúgy, mint a lúdtalpasokéért?

Meg kéne vizsgálni, hogyan tudnánk segíteni a "focihuligánoknak".

Mit gondolsz?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 19:28:53

@$pi$: a mostani adórendszert lehet, de a mostani oktatás-finanszírozási rendszert leváltanánk fejkvóta alapú, diploma után leszarós rendszerről visszacsatolásos finanszírozásúra.

Jómunkásember hazafiak nevelése = sok pénz
Trógerek, londoni feketemosogatók kiképzése = 0 pénz.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 19:32:54

@$pi$: a költségvetés egyébként is csak eszköz, nem cél. A bolsik azok, akik sírtak a nyelőgépek beszántása miatt, hogy így jaj hány tízmilliárd forinttal kisebb lesz a központi költségvetés bevétele. Na és.

$pi$ 2013.02.13. 19:41:03

@Negyvenértelmiségi: "Jómunkásember hazafiak nevelése = sok pénz
Trógerek, londoni feketemosogatók kiképzése = 0 pénz."

Ennek a módszernek meglenne az az előnye, hogy köznapi értelemben igazságosnak tűnne. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vezetne katasztrófához a beépített pozitív visszacsatolás és hatalmas késleltetés miatt. Nem minden működik ami "jogosnak" vagy "logikusnak" tűnik.

"A bolsik azok, akik sírtak a nyelőgépek beszántása miatt"

Azok mindenért sírtak. Akkor simán kiakadtam amikor az otthoni pálinkafőzés engedélyezése ellen tiltakoztak, de akkor, amikor a bankok megadóztatása ellen tiltakoztak, akkor már vinnyogtam a röhögéstől. Marx meg Lenin meg Sztálin azt hitték, hogy mindent tudnak, hogy látják a jövőt... Szerinted látták előre, hogy a magyar követői a bankik megadóztatása ellen fognak tiltakozni?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 19:47:04

Hoppá!

Na vajon miért volt olyan érzésem, hogy egy csőcselékünk van?

propeller.hu/itthon/2621983-fideszes-volt-buzizo-debreceni-focidrukker

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 19:58:37

@$pi$: nem lenne itt akkora késleltetés, aki kikerül, az már egyből el is kezdené termelni a zsetont az egyetemnek. Vagy nem.

A bolsiknak nincsenek elveik, csak módszereik. Bár az lehet, hogy nekik elvi kérdés, hogy mindig azzal kell kibaszni, aki értéket állít elő.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 20:00:42

@RAMBO: mitől csőcselék, mert buzizott? Adófizető, mi több, vállalkozó, sportszerető, családos ember. Nem rejtette véka alá a véleményét. Te azokat szereted, akik csupa szépet, csupa jót mondanak, aztán kilövetik mások szemét?

$pi$ 2013.02.13. 20:03:31

@Negyvenértelmiségi: Késleltetés: van pénzed 10 mérnököt képezni, öt év múlva lesz 10 végzett mérnököd, akkor visszajön egy kis pénz, akkor van pénzed 15 mérnököt képezni, akkor öt év múlva lesz egy kicsit több pénzed... valami ilyesmire gondoltam.

A bolsik: ha csak elveik nem lennének, de erkölcseik sincsenek. :)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 20:06:57

@$pi$: csak az első 5 évet kellene áthidalni (bár addig maradhatna is a mostani rendszer), utána szépen fokozatosan beállna a rendszer, és már a 6. évben is mindenben megfelelne az alapelveknek: jómunkásember hazafi, nagy foci, londoni feketemosogató, kis foci.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 20:10:52

@$pi$: nem 5 évente végezne új évfolyam, hanem évente. Ugyanolyan gyors lenne a visszacsatolás, mint általában az üzleti szférában. 2 év alatt már mérhetően jobb vagy rosszabb eredményt tudna elérni egy új vezetés. Körbetelefonálhatnák a régi cociológusokat: mi a pálya, Tibikém, mit csinálsz, Londonban mosogatsz? Rég kaptunk tőled pénzt, nem akarsz hazajönni egy kicsit, tudunk egy jó munkát egy gyárban.

$pi$ 2013.02.13. 20:11:28

@Negyvenértelmiségi: Nem nagyon állna be, vagyis komoly esély van arra, hogy súlyos lengéseket produkálna. Erős pozitív visszacsatolás a megfelelő késleltetéssel nagy eséllyel oszcillál. Mint a mikrofon és a hangszóró, amikor gerjed.

Nem mondom, hogy megvalósíthatatlan, csak azt, hogy komoly tervezést igényelne egy ilyen rendszer megvalósítása.

Nem beszélve arról, hogy amelyik egyetem egy kicsit erősebb, az valószínűleg minden határon túl erősödne, amelyik gyenge, az pedig gyengülne.

$pi$ 2013.02.13. 20:12:54

@Negyvenértelmiségi: "nem 5 évente végezne új évfolyam, hanem évente"

Igen, de ha x évben kettőszörösére növekedne a felvett hallgatók száma, akkor nagyjából x + 5 évben növekedne a bevétel, mert akkor kezdhet el dolgozni az első kétszeres évfolyam.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 20:14:38

@$pi$: az az egyetem erősödne, amelyik most is jó szakembereket képez, akik itthon is el tudnak helyezkedni a szakmájukban. Amelyik londoni feketemosogatókat képez meg munkanélkülieket, az úgy az 5+2. év végére csődbe menne valóban, nem is lenne kár érte.

$pi$ 2013.02.13. 20:19:53

@Negyvenértelmiségi: "az az egyetem erősödne, amelyik most is jó szakembereket képez"

Gondolj bele: az a cég erősödik, amelyik a legjobb autókat gyártja? A Rolls-Royce? Nem, nem a legjobb, a Volkswagen erősödik minden határon túl és felvásárolja a Rolls-Royce-ot.

Az erősödik minden határon túl, amelyik a legtöbb profitot termeli és az nem feltétlenül a legjobb minőséget jelenti.

Cobs 2013.02.13. 20:25:27

@Makkasz: Te miért véded a szerencsétlen emós cimbijeidet?

Tököm ki van már tőlük.

1 Megkapták amit akartak nem lett tandíj.
Nem az van mint 2006 ban akkor szétverték a tömeget. Itt nemhogy nem verték szét a diák vézna testű emós tudatlan hordákat de még engedtek is a talán valóban elfogadható kérelmüknek. Hogy ne legyen tandíj.
És Isten látja lelkem még ebben én is egyetértek a tandíj tán rossz. De eltörölték.
Ezeken után mit akarnak még az emós BTK-sok?

Ingyen piát minden nap?
Ne kelljen vizsgázni csak be kelljen járni?
Vagy mivel jönnek még elő a kis pajtikák?
Megkapták amiért tárgyaltak úriember ilyenkor leül ha elérte a célját egy megbeszélésen és törekszik hogy a jóviszonyt, az együttműködést minél több ideig fenntartsák.
SZánalmas tudatlan ribancokat és és emós sorvas testű pélókat láttam abban a teremben, az un nevezett HAHA fórumon.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 20:31:58

@$pi$: én beérem azzal is, ha VW-t gyártó mérnököket képez ki a tömeg-felsőoktatásunk. A Rolls-Royce-t majd legyártják azok, akiket kivágtak onnan.

2013.02.13. 20:33:36

@Negyvenértelmiségi: "mitől csőcselék, mert buzizott? Adófizető, mi több, vállalkozó, sportszerető, családos ember. Nem rejtette véka alá a véleményét. Te azokat szereted, akik csupa szépet, csupa jót mondanak, aztán kilövetik mások szemét? "

Egyrészt agresszív volt és igen, a buzizás nem civilizációs opció. Mennyire tetszene neked egy olyan világ ahol ha bemész egy étterembe a pincér azt kérdezné hogy: belevizeljek a tányérodba te buzi? Vagy orvoshoz mennél és feltenné a kérdést hogy: mid fáj megint te köcsög? A Hallgatói tüntetésekről hallani véleményeket hogy randalíroztak stb, nem igaz, bugyuta sztereotípiákat nyomtok bárkiről önigazolásként és frusztrációlevezetésként. Madách jól ráérzett erre a viselkedésre amikor megmintázta az Ember tragédiájában a Miltiadész színnél a görög népet bujtogató aljas szónokokat. Nagyon hasonló az az alattomos, mindent kiforgató troll szövegelés amit véghezviszel, visztek.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 20:35:11

Kár, hogy a "focihuligán" arc nem a mi körzetünkben lakik, simán szavaznék rá.

$pi$ 2013.02.13. 20:36:11

@Negyvenértelmiségi: Okés, de azt azért érted, hogy a te modelled szerint jobban megéri öt kamudiplomást képezni mint 1 rendes végzettséget adni? Ezért olyan sikeresek az elmúlt évtizedekben az önköltséges kamuképzések...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 20:38:02

@dr kotász: tőlem megkérdezheti a pincér, hogy belevizeljen-e a tányéromba, de abból nem sokáig fog kenyeret venni. Az emós fijú mennyit fizetett a "huligánnak", hogy végighallgassa a faszságait, kipengette a pszichológusi óradíjat? Mert ha igen, akkor joggal reklamálhat, hacsak nem direkt csernusi kezelést kért.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 20:39:23

@$pi$: de nem éri meg, mert a kamudiplomás nem fog adót fizetni, vagyis nem fog az egyetemnek sem fizetni, csak az egyetem költ rá. Kész ráfizetés lenne. Most nem az, sőt ő az igazi, teljes fejkvóta jár érte, és beéri az olcsó alibioktatással.

$pi$ 2013.02.13. 20:47:18

@Negyvenértelmiségi: "de nem éri meg, mert a kamudiplomás nem fog adót fizetni"

Dehogynem, ha sok százat képezel, akkor kevesebbet ugyan, de ők is fognak fizetni. Olcsó tömegtermelés, mindig lenyomja a minőséget.

"Most nem az, sőt ő az igazi, teljes fejkvóta jár érte, és beéri az olcsó alibioktatással."

A fejkvótában most is nagy különbségek vannak, az orvos sokkal többet ér például mint a jogász, merthogy többe kerül a képzés.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 21:00:48

@$pi$: mennyivel lenne rosszabb az én rendszerem, mint a mostani? Én azt deklarálnám, hogy az a jól kiképzett hallgató, aki sok adót fizet életében Magyarországnak. Ugyanakkor csak azokat fosztanám meg az egyetemi képzés lehetőségétől, akik várhatóan nem fogják kitermelni képzési költségeiket.

$pi$ 2013.02.13. 21:03:45

@Negyvenértelmiségi: "mennyivel lenne rosszabb az én rendszerem, mint a mostani?"

Hát mostani rendszer az nincs. Már régóta...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 21:11:06

A mostani rendszerben az nem tetszik, hogy bolsi. 1 hallgató = 1 hallgató, legalábbis szakonként.

Egy távoli bizottság dönt egyetemi dolgokról, az egyetemek szarnak a hallgatóikra, a hallgatóknak fogalmuk nincs, hogyan kapcsolódik a nagybetűshöz az, amit az egyetemen csinálnak.

A felvételi rendszer is teljesen életszerűtlen.

A bolognai rendszer szétzilálta a tanmenetet, atomjaira zúzta az egyetemi közösségeket, de a csak keveseknek fontos átjárhatóságot semmivel nem könnyítette.

Az OKJ teljesen kilóg az oktatási rendszerből.

Vérbolsi rektorok irányítják az egész felsőoktatást. A HÖK is bolsi, bármennyire is választott. Kamuválasztás van csak.

Semmi köze a reálgazdasághoz a felsőoktatásnak, vagy alig. Itt is felsejlenek a bolsi alapok.

De van számtalan remek szakemberünk, csak őket vagy elüldözték, vagy bár egyetemen dolgoznak, de nem kapják meg a megbecsülést.

Az érdekeket kell rendbe kapni, minden más csak utána jöhet.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 21:11:46

@Negyvenértelmiségi: kiderült a kapcsolat a "hazafi ultrák" és a fideszbérencek provokátorok között. Ugyanilyen fidesz-csicskák gyújtogattak a TV előtt. Ezt összefoglalóan csőcseléknek nevezzük (megbízót és megbízottat) - ezért hívom én is így őket. A csőcselék lét nem függ a családi állapottól, a szabadidő eltöltésének módjától, vagy az adófizetési hajlandóságtól.

A történet szépsége, hogy egyik irányból a fidesz sajtó tolja, hogy a Bajnaiék irányítják a HaHát, másik részről kiderül, hogy a provokátorokat ők irányítják.

Az egészet el lehetett volna intézni egy őszinte vallomással, amiben elmondják, hogy igen, egy percig sem gondolták komolyan a tandíjmentességet. Csak sokkal egyszerűbb 1) kiválasztani egy hallgatói szervezetet, 2) megvenni a vezetőiket kilóra, 3) az összes többi szervezetet illegitimnek, szoci bérencnek, amerikából irányítottnak beállítani 4) provokátorokat küldeni a gyűléseikre 5) találni egy netvörki trollt, aki hevesen védi a védhetetlent.

Ha a buzizó úriemberre kívánsz szavazni, dábrácánbá köll költöznöd, a lúdszarral átitatott sztyeppe és a 20% hazájába.

Makkasz 2013.02.13. 21:14:20

@sanyix: Mindenki magából indul ki. Szerintem a boldogságot keresik.

Ki azzal hogy piacon elfogadott, nagyra értékelt diplomát szerez, ki azzal hogy tehetségéhez mérten elvégezhető szakot választ, ki azzal, hogy bulikra, csajokra, fiúkra koncentrál.

Általánosítani rosszalni fölösleges.
Biztos vagyok benne, hogy a direkt szülőn és társadalmon élősködni akaró 100-ból 1-2, lehet van még néhány, akinek nincsenek céljai.

Sajnos sablonjaid szarok.

mindegy ki támogatja őket, milyen színben. Egy gondolat, szándék, érdek jóságát nem az határozza meg hogy kik támogatják, hanem a tartalom.

A kisebbség (van mikor gazdagok, máskor cigányok, máskor zsidók, most diákok) elnyomása, a hatalmon lévő többség által nem a demokrácia része, csak az ostobák hivatkoznak erre.

Rózsa és fidesz rombol, felél, gúnyol, pusztít.

Végtelenségig cinikusan.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 21:17:38

@RAMBO: az utolsó mondatod mindent elárul rólad.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 21:19:31

@Makkasz: jó, én ezt mindet értem.

A "focihuligánokra" is igaz az, amit az emósokra vonatkozóan igaznak tartasz?

Vagy őket kirekesztenéd az idilli világból?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 21:20:39

@Makkasz: Szerintem a HaHa mögött nem áll senki - ellenben gyakorlatilag minden ellenzéki párt megpróbál rájuk telepedni. Örülnek, ha ribillió van, mert az nekik hoz szavazatot. Abból gondolom, hogy a diákoknak fingjuk nincs, mit kéne tenniük - ha egy párt irányítaná őket, akkor nem ilyen esetleges lenne az egész, hogy amikor elindulnak, még nem tudják, hová mennek, és mit csinálnak ott.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 21:22:23

@Negyvenértelmiségi: Rólad meg az, hogy nem volt egy épkézláb válaszod azokra, amit írtam.

$pi$ 2013.02.13. 21:25:27

@RAMBO: Ez mondjuk nem feltétlenül az ő hibája. Amiket írtál azok a dolgok annyira valószínűtlenek és annyira nincs mögöttük bizonyíték, hogy nem nagyon lehet rájuk mit mondani.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 21:27:26

@$pi$: propeller.hu/itthon/2621983-fideszes-volt-buzizo-debreceni-focidrukker

Makkasz 2013.02.13. 21:29:42

@Cobs: Kiállítottad magadról a bizonyítványt, egy ostoba, előítéletes balfasz vagy.

"Ezeken után mit akarnak még az emós BTK-sok?"

Ez az emós mióta szitokszó, lenyúlta valamelyika csajod, vagy megbaszta felmenőd? Hogyan azonosítod hogy valaki emós? Abból mi következik még, milyen rossz tulajdonságok?
Az emósság egy divat, Moon soha nem lett népszerű, ezért gondolom, eggyel személyes konfliktusod lehetett. Ennél már csak az EMós pirézek a rosszabbak!

"Ingyen piát minden nap?"
Nem találkoztam ezzel a követeléssel, hol láttad? Ki mondta neked? Hogy hihetted el? Miért zavar, ha ezt követelik, olcsó gázt követeltek.

"Ne kelljen vizsgázni csak be kelljen járni?"

Ezt a követelést sem hallottam. Te valami belsős, jólinformált lehetsz, talán nem etika professzor, vagy ilyesmi?

"Vagy mivel jönnek még elő a kis pajtikák?"

Kis pajtikák jogokkal rendelkező, gondolkodó emberi lények, szemben a te ordas primitívségeddel.

"Megkapták amiért tárgyaltak úriember ilyenkor leül ha elérte a célját egy megbeszélésen és törekszik hogy a jóviszonyt, az együttműködést minél több ideig fenntartsák."

Milyen úriember? Gondolkozó ember. Amúgy meg átbaszták őket a palánkon, a nevetséges szarkupac alkotmányba teszika röghöz kötést. Hoffman és Balogh két balfasz egy pár.

"SZánalmas tudatlan ribancokat és és emós sorvas testű pélókat láttam abban a teremben, az un nevezett HAHA fórumon."

OK, szánalmas, meglehetősen szubjektív, én is sajnálom őket, hogy ekkora barmok közt kell kiállniuk érdekeikért, és máglyán égetik el őket. Nem lehet hogy hősök? Mégis inkább hősök, el merik mondani véleményüket a hatalommal szemben, a nagytekintélyű és félt patriarchakkal szemben, és a sok balfaszkommandós ellenében.

HŐSÖK.

Tudatlan. Ezt nehéz megítélni első látásra, biztosan csak dühből írtad, mert nem vettek föl anno sehova.

Ribanc. Valószínűleg fiatal nőnemüek látványa váltotta ki belőled ezt a jelzőt. Sok visszautasításban volt részed?

Emós, Sorvadt testű pélók. Na a sorvadt testet nagyjából látásból meg lehet ítélni, elhiszem neked. Nem gondolom hogy sorvadt testű embernek kevesebb joga van mint bárki másnak. Azt sem hogy butább. Esetleg gyengébb. Majd én kisegítem.

Ezt az emót tényleg nemértem, félve kérdem, legalább anyádnak jó volt?

A péló, péló, ha a te köreidben ezt használod himnemű fiatalokra (valamiféle kisfasz, koraimagömlés, puhapöcs komplexus miatt lehet ez, csak próbálok neked segíteni), nekem semmi balom nincs vele.

Kispajtás, tudom kik a barátaim, HAHA-sok nem. Éltalában csoportokkal nem barátkozom, csak egyénekkel. Lehet, ismernék egyet is, barátom lenne, az is lehet, nem.

Te biztos nem lehetsz az, leginkább nem a véleményed miatt, hanem előitéletességed, szélsőségesen beszűkült világlátásod, erőteljes komplexusaid miatt.

Makkasz 2013.02.13. 21:32:00

@Negyvenértelmiségi:
Ha károkat okoznak, törnek zúznak, fenyegetnek, embereket bántalmaznak, akkor söpredék, akár focihulligán, akár EMÓs, akár politikus.

Ha nem, nekem tökmindegy hogy hajrá Fradit vagy hajrá Újpestet skandál, szíve joga.

$pi$ 2013.02.13. 21:32:36

@RAMBO: Tudom, olvastam ezt a hírt. Semmit nem jelent, én a helyedben egyáltalán nem tulajdonítanék neki jelentőséget.

Az egész csávónak nem kellene jelentőséget tulajdonítanod, semmi hatása nincs az ország vagy a fidesz vagy a kormány vagy az én sorsomra. A tiedre sem lesz semmi hatása, ha nem foglalkozol vele.

Makkasz 2013.02.13. 21:36:23

@RAMBO: Szerintem sem áll mögöttük senki.

A félelmetes hogy fidesz és balfaszkommandósai mennyire keresik az ellenséget, paranoiásan minden mögött összesküvést sejtenek, addig elmenve, hogy saját gyermekeikkel szembeszállnak, vagy jó tanárbácsiként oktatják más gyermekeit.

Az az ijesztő, hogy a sötét hólyagokban nem merül fel kétség a felöl, hogy a kormány jól csinálja a dolgát. Sőt, nemhogy kritikusan néznék a balfasz tolvajokat, hanem el sem gondolkoznak a kritikán, tényeket nem hagyják hogy befolyásolják őket (a tények is nagy fideszellenes világösszesküvés részei), sőt el akarják taposni aki mást gondol.

Meneküljön ki merre lát, a demokrácia többszörös gyilkosság után totálisan halott.

Érdeke, lelkiismeret, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 21:39:08

@Makkasz: akkor viszont azt várom tőled, hogy védd meg a "focihuligánokat" is azoktól a bolsiktól, akik bűncselekmények elkövetésével hozzák őket minden alap nélkül összefüggésbe. Ha már a leemósozottakért így kiállsz emberi jogi alapon.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 21:42:05

@Makkasz: szerintem én voltam itt az egyetlen, aki érvelt amellett, hogy másként kellene a HaHa által 1. pontban követelt felsőoktatási reformot megcsinálni, ahogy a kormány csinálja. Meg voltak még a bolsik, akik szerint azért kellene lemondania Orbánnak, mert bolsi, és mert 2006-ban valaki felgyújtott egy autót, és persze mert egy névtelen fórumozó emósnak nevezett egy emóst.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 21:43:01

@$pi$: Szerintem meg fontos, hogy helyére tegyük a dolgokat. Mert hogy-hogy nem a kincstári TV Hiradójába ennek a jóembernek egy mondata került, hogy "Fizettél már valaha adót?" majd utána a Hoffmann utód nyilatkozott arról, hogy milyen neveletlenek ezek a diákok.

Ez a csávó azért lett odaküldve, hogy bizonyítani lehessen, micsoda ellenállásba ütközik a HaHa. Ezért alapított a Jobbik is gyorsan egy degenerált diákszervezetet, aki szóról szóra ugyanazt nyomatja, amit ezektől a huligánok mondanak.

Amúgy meg bájdövéj, Pokorni volt az oktatási miniszter, amikor a keretszámokat DUPLÁJÁRA EMELTÉK. Ha felelőst keresünk azokra az egyetemistákra, akik ellébecolhatták a képzést, elsősorban rá kell mutatnunk.

És sajnos érint a dolog, mert három gyerekem van, akik (talán) egyetemre mennek. Egy rosszul kidolgozott oktatási rendszer feleslegesen vesz ki egy zsák pénzt a zsebemből.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 21:50:37

@RAMBO: a bolsiknak mindig csak a pénz a baj, pedig a gazdaságot is mindig a bolsik kúrják el.

A szemkilövetés az nem baj, sőt az jó, az jár egy kukafelborításért. Meg amúgy is. Minek ment oda?

Nem baj az akasztás sem, ha "fasisztákat" akasztanak, persze attól még mélyen ellenzik a halálbüntetést.

A szovjet tankokkal sincs bajuk, hiszen 3,60 forint volt a kenyér, és az jó. Több pénz maradt az embereknél.

A brüsszeli diktátumokkal sincs bajuk, mert a Keletnek, Nyugatnak mindig igaza van. Persze egyszerre mindig csak az egyiknek.

Egy dolog van, ami nagyon nagy baj szerintük is, és nincs benne a pénz.

Ha leávósozzák a szemkilövetőket. Az nagy baj, az nagyon nagy baj.

Az emósozás is baj, bár az kisebb baj, de azért nagy baj.

Meg az Orbán, az is baj.

$pi$ 2013.02.13. 21:52:22

@RAMBO: "Fizettél már valaha adót?" majd utána a Hoffmann utód nyilatkozott arról, hogy milyen neveletlenek ezek a diákok.

Na, a Hoffmann is egy barom. A diákok meg neveletlenek. Tök egyértelmű.

"Ez a csávó azért lett odaküldve, hogy bizonyítani lehessen, micsoda ellenállásba ütközik a HaHa."

Ezt a csávót nem küldte senki. Te odaküldenéd bárhová is? Na ugye!

"Amúgy meg bájdövéj, Pokorni volt az oktatási miniszter, "

Az is egy nagy barom.

"Ha felelőst keresünk azokra az egyetemistákra, akik ellébecolhatták a képzést, elsősorban rá kell mutatnunk."

Az egész felsőoktatás szétrohadt. Ha felelőst akarunk keresni, akkor pillanat alatt találhatunk egy rakat felelőst, ilyet egy ember nem képes tenni... maximum atombombával.

"És sajnos érint a dolog, mert három gyerekem van, akik (talán) egyetemre mennek. Egy rosszul kidolgozott oktatási rendszer feleslegesen vesz ki egy zsák pénzt a zsebemből. "

Akarod mondani az enyémből, ugye? Merthogy három gyerekkel kötve hiszem, hogy nettó adóbefizető vagy, sokkal valószínűbb, hogy többet veszel ki az államból mint amennyit az állam belőled...

Makkasz 2013.02.13. 21:54:02

@Negyvenértelmiségi: Én nem védem meg a focihulligánokat, az emósokat sem.

Én a diákok meghallgatása és tisztelete mellett érvelek. A józan gondolkodás mellett érvelek. A kisebbségek jogai mellett érvelek.

Az hogy Cobs egy előítéletes, nyavalyás kis pöcs, az meg tény.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 21:55:10

@$pi$: Nem hinném, hogy ne fizetnék több adót, mint amennyit az állam rám költ. Nagyon nem.

A tandíjat viszont nekem kell állnom, nem neked. :/

$pi$ 2013.02.13. 21:57:49

@RAMBO: Mennyi adót fizetsz? Óvoda, bölcsöde, gyes, gyed, ingyenorvos, ingyenbusz, iskolai képzés, mindent beleszámoltál? Sokan elfelejtik ám azokat a dolgokat, amik látszólag ingyen vannak...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 21:59:18

@Makkasz: meghallgattuk a diákokat. Meghallgattuk az adófizetőket is. Hol itt a gond?

Az adófizetők nem mondták, hogy ne legyenek egyetemek. Sőt.

De az emós kis buzi azt mondta, hogy ne legyenek stadionok.

Milyen alapon mond ilyet?

A lúdtalpasok jogán?

Az adót ezeddig semennyit nem fizetők jogán?

A bolsi barátai jogán?

A "focihuligán" sokkal nagyobb tiszteletet tanúsított a buziboy iránt, mint a buziboy az ő tanulását finanszírozó vállalkozó iránt. Ne tévesszen meg a karcos és az ájtatos fogalmazás.

Makkasz 2013.02.13. 22:00:10

@$pi$: Nekem minden ingyen volt. 200 mFt adót fizettem, és nem jár nekem semmi.

Látszólag ingyen van:)))))))

Miután beszedik a 80%-át az általad megtermelt pénznek, "látszólag ingyen van"

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 22:05:18

@Negyvenértelmiségi: ha képes lennél nem szekértáborokban gondolkozni, nem kellene mindenképpen azt hinned, hogy aki nem ért egyet azzal, hogy ebben az országban a provokátor csőcselék alkalmazása a mindennapos politika részévé vált, az feltétlenül egyetért a szemek kilövetésével, vagy a szovjet megszállással. És egy másodpercig sem gondolom azt, hogy nem a kommancsok baszták el nagyon az utolsó két ciklusban a gazdaságot - mint ahogy azt sem, hogy most a kancsal hülye nem tett rá még egy lapáttal. Ha rajtam múlna egy börtönben ülne Megyó, Fleto, Matolcsi és Orbán.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:05:25

Máris bemószerolta valamelyik biboldó az adófizetőt:

Eljárást indított a Debreceni Rendőrkapitányság a Hallgatói Hálózat (HaHa) debreceni szervezete hétfői rendezvényének "megzavarása" miatt

kuruc.info/r/2/108003/

$pi$ 2013.02.13. 22:05:33

@Makkasz: "Nekem minden ingyen volt. 200 mFt adót fizettem, és nem jár nekem semmi."

Nem nagyon tudlak követni...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:08:00

@RAMBO: az én szótáramban nincs olyan szó, hogy provokátor, ezt a szót a bolsik szokták használni. Számomra kétféle ember van, az egyik, aki elmondja a véleményét, és a másiknak is lehetővé teszi ezt, meg aki elmondja a véleményét, de a másiknak kilövi érte a szemét. Az utóbbiak szokták provokátorozni az áldozatukat.

Makkasz 2013.02.13. 22:08:23

@Negyvenértelmiségi: Ki vagy te hogy "meghallgattuk". Ki vagy te?????

A fiatalok, diákok a jövő. Saját boldogulásukat keresaik. kevesebben vannak. Még gyengébbek, nincs mögöttük oligarcha, tapasztalat.

Igen, nincs polgári értékrend sem. Ki teszi azt lehetetlenné? A fidesz. Állami mobiltárasaság, nyugdíjvédelmi biztos, adósságok kifizetése azok helyett akik felvették, irdatlan korrupció, irdatlan feudalizmus. "Meghallgattuk". Anyádat.

Ki vagy te?????

Stadionok? Mi a fasznak. Egy őrült despota lázálmai. Amíg csak egy gyerek éhezik, egy nem kapja meg a megfelelő oktatást, amíg fontosabb dolgok vannak, hagyjuk már a stadionokat.

Nem látod hogy röhejes???
Látványsport:))))))))))))

Ráadásul a magyar foci:))))))

Aki képes egyetlen percig stadion építésen gondolkodni, mikor leépítik az oktatást, elment az esze, nincs gerince.

"Meghallgattuk". Utolsó cinikus gazember vagy.

Attól senki nem lesz kisebb, hogy te lúdtalpasnak vagy emósnak szólítod.

Én nem járulok hozzá, hogy a befizetett 200 m ft-omból egy fillért is stadionra, focira költsenek.

Mi a normális? Ha otthagyják az embereknél a megkeresett pénzüket, 80% helyett 20% az összes adó. És akkor eldöntheti, hogy vesz stadionbelépőt, adományoz a focicsapatának, vagy tandíjat fizet. Ne a hozzád hasonló gennyedagyú birkák döntsék el.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 22:09:03

@$pi$: Mindent. Magánovi, pl. mert az államiban nem volt hely, ingyenbusz sose volt, a feleségem topmanager volt szülés előtt, a GYES, GYED többszörösét befizette már előre adóba. A nyugdíjállamosítás 8 millánkat vitte el. Sőt, annyira ügyelek arra, hogy ne legyek mínuszban az állammal, hogy tíznél többször adtam vért, hátha a feleségemnek kell majd a szüléskor - szerencsére nem kellett.

De ez az egész nem számít, szerintem ne forszírozzuk.

Makkasz 2013.02.13. 22:14:19

@$pi$: Ovis dolgokat beszélsz, "látszólag ingyen van". Amit az államtól kapsz mind nagyon drága, a piaci ár többszöröse.

Pl. szabad piacon az orvosságok olcsóbbak mint Moon a TB támogatott.

Vagy mikor Gyrucsány korházi számlát akart adni, hogy "lássuk mennyibe kerül", akkor szétdurrant az agyam, mikor havi több mint 250 eFt TB-t fizettem, amiért olyan biztosítást adnának, hogy az orvos monitoron nézné rendben vagy -e, folyamatosan, és nem vettem igénybe a kórházat, na akkor eltörtem volna a doki kezt mikor a számlát nyujtogatja, vagy hálapénzt kér.

Így világosabb?

A beruházások felébe kerülnének ha nem az állam csinálná, mert korruptak, tudatlanok, az ésszerűség nem számít (lásd ócsai lakópark 530 eFt m2 árú házai, a pusztában, aminél a budai felkapott lakások olcsóbbak).

Az államtól bármit várni ostobaság, ezzel adtok a politikus elit kezébe hatalmat. Ezért pofozzák hülyére a polgárokat hol a fidesz hol az MSZP.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:14:35

@Makkasz: tessék, nem értesz velem egyet, és máris anyázol, gazemberezel.

Te még mindig nem hallgattad meg ezek szerint, hogy mit akar a HaHa, és mit akarnak a sportszerető adófizetők?

$pi$ 2013.02.13. 22:17:15

@RAMBO: "GYES, GYED többszörösét befizette már előre adóba."

Nem arról volt szó, hogy a gyerekek előtt nettó adóbefizetők voltatok -e, hanem arról, hogy most mi a helyzet. :)

"A nyugdíjállamosítás 8 millánkat vitte el."

Az adóról volt szó, meg arról, hogy mennyit kaptok belőle vissza. A magánnyugdíj államosítását nem ér ide számolni, több okból sem, gondolom nem kell magyaráznom.

"Magánovi"
Hát azt, hogy a magánovi mennyi állami támogatást kap, azt nem tudom. Lehetséges, hogy semennyit.

Azért javaslom egyszer járj utána ennek, írd össze mi mibe kerül, igen érdekes lehet. Persze lehet, hogy pluszba jössz ki, de sokan meglepődnének, ha utánajárnának...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 22:20:44

@Negyvenértelmiségi: aha, tehát a kocsik felgyújtása a vélemény elmondása. Különös és szokatlan formája ez a kommunikációnak. Az is érdekelne, hogy a betonkocka rádobása az rendőr (a te szóhasználatodban: ÁVÓs) lábára az vajon a "kérem álljon arrébb, szeretném ellopni Mazsolát a vitrinből" szinonímája? Amikor a kopasz kretén egy seprűnyéllel ütötte a rendősök (ÁVÓsok) pajzsát, az a "elnézést, csak beugranék ide és kifosztanám a kólaautomatát" jelentéstartalmat hordozta?

Szerintem csapd hozzá bátran a provokátor szót a szókincsedhez, nem fog fájni. Akik a TV előtt balhéztak, provokátorok voltak - az első két sor az eseményeket kamerázó tömeg előtt. És a dábrácáni buzizó úriember ugyanilyen provokátor volt. Szeretett volna valami ellenállást kicsiholni a népekből, de egy "emóst" küldtek ellene hadba, befuccsolt a nagy terv.

Makkasz 2013.02.13. 22:22:03

@Negyvenértelmiségi: A sportszerető adófizetők:)))))))

Betegagyú. Akkor dobják össze a pénzt stadionra. Legyen 20% az adó 80% helyett.

És akkor a diák fizessen tandíjat.

A diákok, fiatalok a jövő. A foci a múlt. Annak is egy parányi szelete. Nemzetstratégia helyett csoki a bumburnyákoknak.

Ráadásul ma is vannak stadionok, ma is túl sok.

Mindenki el fog menni abból az országból Nyugdíjasok meg pártktonák majd járhattok meccsre.

Magam is focizom, szeretem a focit. De nem a gyermekeim elé való.

hiába érveltek ezzel, hogy van nlhány balfasz aki örül a stadionnak. Mire jó a stadion? mit szolgál?

Az anyédat képmutató hólyag.

Azért anyézok, mert visszataszító a stílusod, hányingert kell a "meghallgattuk", meg az ostoba debreceni, négyéves fiával meccsre jéárni akaró szánalmas hülye szembeállítása a boldogságért, lehetőségért küzdő fiatallal.

Makkasz 2013.02.13. 22:23:21

@Negyvenértelmiségi: A sportszerető fizesse meg magának amit akar, építsen stadiont, ne közpénzből.

Aki az állam mögé bújik, hogy mástól elvegyen, féreg.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:23:47

@RAMBO: hogy jön ide ez egyáltalán? Már 2006. október 23-án is nagyon szar volt az a duma, hogy azért kellett emberek szemét kilőni, mert 1 hónappal előtte kilométerekkel arrébb valaki más csinált valamit.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 22:24:48

@Makkasz: Egészen világos, hogy ennek üzleti vállakozásnak kellene lennie (lásd még: Allianz Aréna).

Magyarországon ebben ott az üzlet, hogy az állam pénzén építik a mindenkori csókosok. Nekik üzlet.

Makkasz 2013.02.13. 22:26:10

@Negyvenértelmiségi: Itt van amit a barátod mondott a fiataloknak, akiké a jövő:
Az a rohadt szerencse, hogy mi nagyon békés emberek vagyunk. Más kultúrákban már itt a székek repkednének, meg az üvegek, meg egyebek, mi baráti módon eljöttünk beszélgetni. Ha megkérlek, ne hazudjál bele a pofánkba négy centiről, hogy te nem mondtad el azt, amit a tévében láttunk! Ne nézzél már hülyének bennünket! Tizenhuszonharminc éve járunk futballmeccsre. A DVSC, Magyarországon egyetlen csapatként, az elmúlt tíz évben, leszámítva az utolsó évet, nagyon komoly adóbefizető volt. Tudod, mit jelent az, fizettél már életedben adót? Volt olyan fizetésed, amiért megdolgoztál, és fizettél adót? Debreceniek tízezrei dolgoznak meg azért, fizetik be az adójukat, hogy épüljön meg mondjuk ez a futballstadion, ahová a gyermekemmel, a négyéves gyermekemmel ki tudjak menni. Ádegy. Ádkettő. Ott tartottunk, hogy tíz éven keresztül a DVSC kemény tíz és százmilliókat fizetett be, adóforintokat, mert ez egy nyereséges vállalkozás. És nekünk debreceni polgároknak. Ha eljönnél akkor, amikor a DVSC játszik, akkor egy nagyobb meccsen tízezer ember kint van, mikor meg bajnok, akkor húsz meg harmincezer ember eljön ünnepelni. Ádegy. Ádkettő. Nem mondod el, azt mondok, amit akarok, ha nem tetszik, hívjál rendőrt. Na, hát erről van szó, jó, így van. Na, azt kisbarátom, hogy ha te a szádra veszed a debreceni futballstadiont, az egy rohadt egészségtelen dolog. Én csak ennyit akartam neked mondani. Jaj, elejtettem, bocs! Mér, maga ki, maga ki? Maga bemutatkozott? Akkor mér szólít meg? Leszarom a fórumotokat, nem érdekel! Mindenki tudja, hogy Amerikából pénzelnek benneteket. Hagyjuk már a süket dumát! Fel vagytok bérelve, huszonhárom forintos órabérért megvettek benneteket. Olcsó macskajancsik vagytok, tudod? Macskajancsik, olcsó macskajancsik vagytok, húsz forintért lehet benneteket megbaszni. Külföldről támogatnak benneteket, hallod, mindenki tudja. Örüljetek, hogy nem vertük szét az egész kocsmátokat!"

$pi$ 2013.02.13. 22:27:05

@Makkasz: "Ovis dolgokat beszélsz, "látszólag ingyen van". Amit az államtól kapsz mind nagyon drága, a piaci ár többszöröse."

Uhh. Szóval nem tudom lejött -e neked a "látszólag" szó jelentése. A "látszólag" szó jelen szövegkörnyezetben azt jelenti, hogy a felületes szemlélő tévesen úgy ítélheti, hogy ingyen van, pedig valójában nincs így.

Hadd mondjak egy példát: a szülő azt gondolja, hogy az általános iskola ingyen van, pedig a valóságban nyilván nincs ingyen. A "látszólag ingyenes" tehát nem jelenti, hogy "ingyenes" és azt sem, hogy "olcsó", azt jelenti, hogy "úgy tűnhet ingyen van".

Azt mondják, hogy "legyen ingyenes ez meg az", holott ingyenes soha nem lehet, csak egyesek hiszik, hogy ingyenes, mert "látszólag ingyen van".

Oké, hogy "ovis dolgokat" mondok, de érted -e? :)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 22:28:13

@Negyvenértelmiségi: a szovjet tankok meg az akasztások hogy jöttek ide?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:28:55

@Makkasz: az is féreg, aki az adóból fenntartott köz- vagy éppen felsőoktatásért áll ki? Obama is féreg, aki bevezeti a TB-t?

Mindenkit leférgezel, aki bármiről is másképpen gondolkodik, mint te?

Miért pont a sport lett kipécézve az évi 10 milliárdos állami támogatásával, hogy ekkora indulatokat vált ki, hogy ismeretlen embereket férgeznek, gazembereznek miatta? Az orkokra elkúrt százmilliárdok például miért nem fájnak a magadfajta felelős hazaffy virilistáknak?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:31:00

@Makkasz: ugyanazt mondja, amit te. Fizeti az adót, a DVSC is nyereséges vállalkozás, szeretne kapni valami "személyeset" cserébe, de legalábbis nem tűri, hogy akiket eltart, azok mondják meg, hogy stadiont, azt nem kapsz, mert vannak fontosabb dolgok is, például hogy engem eltarts.

Makkasz 2013.02.13. 22:31:33

@$pi$: Én értettem te mit mondasz, te nem értetted hogy mit mondok én. Nincs itt semmi látszólag. Nincs ingyen. Drága. Minden ember tudja, csak sokan azt hiszik kérhetnek. De ha kérnek azt valakitől elveszik.

Nincs "látszólag ingyen".

"Oké, hogy "ovis dolgokat" mondok, de érted -e? :)"

őőőő, próbálom 5 diplomámmal, közgazdasági doktorimmal felfogni, de nem sikerül. öööööö

köööszöönööm hogy segítettéééél. öööö

$pi$ 2013.02.13. 22:33:08

@RAMBO: "aha, tehát a kocsik felgyújtása a vélemény elmondása. Különös és szokatlan formája ez a kommunikációnak."

Miért lenne szokatlan? Teljesen szokásos módja ez a kommunikációnak, amikor a kormány nem érti mit akarnak az emberek, akkor ez a megszokott formája annak, hogy elmagyarázzák nekik[1].

[1] www.google.hu/search?client=ubuntu&channel=fs&q=riot+burning+cars&oe=utf-8&redir_esc=&um=1&ie=UTF-8&hl=hu&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=EQYcUce0MorLsgbCqYCwCQ&biw=1184&bih=604&sei=FwYcUZCSKYXotQbaooGAAg

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 22:33:16

@Negyvenértelmiségi: csak a debreceni stadionra elköltenek 10 yardot. Tíz éven át fizettett be a DVSC 100 millát? Szuper! Akkor további 90 év, és visszajön a stadion ára!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:34:24

@RAMBO: az Operaház ára mennyi idő alatt jött vissza?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 22:36:16

@Negyvenértelmiségi: Felőlem bezárhatják azt is.

A Kispesti stadiont miért lehetett megcsinálni magánpénzből?

$pi$ 2013.02.13. 22:38:09

@Makkasz: "Nincs itt semmi látszólag. Nincs ingyen. Drága. "

Okés, te nem látod úgy, hogy ingyen van. De a rohadt életbe egy csomóan úgy látják, úgy beszélnek róla, úgy emlegetik. Nem azt mondtam, hogy te ingyenesnek látod, de azért annyira nem lehetsz egoista, hogy az "ingyenes közoktatás" meg az "ingyenes felsőoktatás" meg az "ingyenes egészségügyi ellátás" kifejezések után azt mondod, hogy ezek *senkinek* sem *tűnnek* ingyenesnek?

A fél ország *ingyenes* ezt meg azt követel, de szerinted senkinek sem tűnnek ezek ingyenesnek? Áhhh....

Makkasz 2013.02.13. 22:39:44

@Negyvenértelmiségi: :))))) Az nem vélemény hogy "meghallgattuk" és inkább stadion, az szánalmas.

A világon nagyon sok helyen, nem támogatják az élsportot egyáltalán. Lásd usa. Azért nem, mert nem lehet adófizetők pénzét arra használni, hogy némely adófizető azon jól érezze magát.

Az élsportot, különösen olyan szegény országban mint Magyarország, bűn támogatni.

Ha megnézed az olimpiai érem táblázatot, Mo, sok mutatóban (GDP-re jut érmek), legelöl van. Mire jó ez?

A foci ráadásul nem élsport.

Az élsportot az fizesse meg, akit érdekel.

A tömegsport más tészta. Az egészség, fittség, és a tömegsportból kifejlődő élspportolók (saját erejükből, magántámogatókkal), akik példaképek lesznek fontosak. Legtöbb országban sportra költött pénzedre adókedvezmény jár, vagy biztosíásod díja csökken.

Sajnos aki összehasonlítja az "debreceni ultrát" a diákokkal, azt mondja "meghallgattuk" az féreg,

Ha a véleményed az, hogy fontosabb a stadionépítés, mint az oktatás, nem értek veled egyett, és nem barmoznak le, csak felmegy a vérnyomásom a butaságodtól.

Ha mások mögé bújsz, fölényeskedsz"meghallgattuk", akkor egy szánalmas kis féreg vagy.

Obama TB biztosítását nem értem, pedig itt élek. Nem tudom megítélni jó-e. Az egyenlősdi, a pénzek újraelosztása állam által nem jó.

A magyar rendszer katasztrófa.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:40:43

@RAMBO: mert valaki úgy döntött, neki az megéri.

Egyetemek is működnek magánpénzből, akkor onnan is vonuljon ki teljesen az állam? Hát a közoktatásból? 10 év alatt sem termeli ki az árát.

Makkasz 2013.02.13. 22:42:09

@Negyvenértelmiségi: Jajj, az eleje lemaradt:
"Akkor itt álljunk már meg egy kicsit, hadd kérdezzem meg, Debrecenben a futballra utoljára mikor adtak pénzt? Mikor épült Debrecenben utoljára futballstadion? Mert ez kurva jó duma, amit elmondtál kisbarátom, de teljesen másról beszélsz. Gondolkozzál egy kicsit, 1932-ben épült a nagyerdei stadion, egyetlen megyei jogú város vagyunk Magyarországon, ahol az elmúlt 80 évben nem épült stadion. Akkor miről beszélsz, hogy a kultúrára? Épült a MODEM, a stadion következik. Ne gyere azzal a süket dumával, hogy a HírTv így megvágta meg úgy megvágta! Amit elmondtál, azt elmondtad. Bármennyire is buzinak nézel ki, próbálj már meg férfimódon viselkedni, és álljál ki a szavaidért, amit elmondtál. Én a terminátor vagyok, nem a moderátor.

Az a rohadt szerencse, hogy mi nagyon békés emberek vagyunk. Más kultúrákban már itt a székek repkednének, meg az üvegek, meg egyebek, mi baráti módon eljöttünk beszélgetni. Ha megkérlek, ne hazudjál bele a pofánkba négy centiről, hogy te nem mondtad el azt, amit a tévében láttunk! Ne nézzél már hülyének bennünket! Tizenhuszonharminc éve járunk futballmeccsre. A DVSC, Magyarországon egyetlen csapatként, az elmúlt tíz évben, leszámítva az utolsó évet, nagyon komoly adóbefizető volt. Tudod, mit jelent az, fizettél már életedben adót? Volt olyan fizetésed, amiért megdolgoztál, és fizettél adót? Debreceniek tízezrei dolgoznak meg azért, fizetik be az adójukat, hogy épüljön meg mondjuk ez a futballstadion, ahová a gyermekemmel, a négyéves gyermekemmel ki tudjak menni. Ádegy. Ádkettő. Ott tartottunk, hogy tíz éven keresztül a DVSC kemény tíz és százmilliókat fizetett be, adóforintokat, mert ez egy nyereséges vállalkozás. És nekünk debreceni polgároknak. Ha eljönnél akkor, amikor a DVSC játszik, akkor egy nagyobb meccsen tízezer ember kint van, mikor meg bajnok, akkor húsz meg harmincezer ember eljön ünnepelni. Ádegy. Ádkettő. Nem mondod el, azt mondok, amit akarok, ha nem tetszik, hívjál rendőrt. Na, hát erről van szó, jó, így van. Na, azt kisbarátom, hogy ha te a szádra veszed a debreceni futballstadiont, az egy rohadt egészségtelen dolog. Én csak ennyit akartam neked mondani. Jaj, elejtettem, bocs! Mér, maga ki, maga ki? Maga bemutatkozott? Akkor mér szólít meg? Leszarom a fórumotokat, nem érdekel! Mindenki tudja, hogy Amerikából pénzelnek benneteket. Hagyjuk már a süket dumát! Fel vagytok bérelve, huszonhárom forintos órabérért megvettek benneteket. Olcsó macskajancsik vagytok, tudod? Macskajancsik, olcsó macskajancsik vagytok, húsz forintért lehet benneteket megbaszni. Külföldről támogatnak benneteket, hallod, mindenki tudja. Örüljetek, hogy nem vertük szét az egész kocsmátokat!"

$pi$ 2013.02.13. 22:42:27

@RAMBO: "Akkor további 90 év, és visszajön a stadion ára! "

Nem beszélve arról, hogy mennyi pénzt fizetnek be a kocsmák meg a sörgyárak! Ingyen sört mindenkinek! :) Focisták uralják az országot, ez a szomorú igazság... :(

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 22:42:39

@$pi$: Ez Londonban kb. 3100 letartóztatást eredményezett.

Makkasz 2013.02.13. 22:45:19

@$pi$: Értem mi bánt, és igazad van. Nem akartalak bántani, csak a hülyék felbaszták az agyam.

Ezt a mondást terjeszt (én találtam ki:)), ha egyetértesz vele:

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

Talán segíti a megvilágosodást, ha lassan. is.

Ne haragudj!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:45:21

@Makkasz: ezt az ELTE-BTK cociológián tanítják, hogy a tömegsport támogatása jó, az élsport támogatása rossz? Sokaktól hallottam már, emósoktól főleg.

A valóságban aki ismerősöm csak focizott valaha, és nem kevesen vannak, mind azért kezdtek el focizni, mert olyanok akartak lenni, mint a Puskás, a Bene, a Nyilasi, a Détári, az Illés Béla vagy éppen mint a Messi.

Persze Bezzegnyugaton minden idilli ezen a téren is. Magánklubok működnek üzleti alapon. 100 éves költségvetésük az adósságuk, az nem baj, azt át lehet hidalni így-úgy. Persze az államnak ehhez semmi köze.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:46:29

@Makkasz: nem bújok senki mögé, azért írtam, hogy meghallgattuk, mert feltételeztem, hogy te is meghallgattad.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 22:48:45

@Negyvenértelmiségi: a különbség az, hogy az államnak feladata a közoktatás, de nem feladata stadionok építése. Ezért hamis a dábrácáni fidesz aktivista ultra mondandója.

$pi$ 2013.02.13. 22:48:53

@RAMBO: "Ez Londonban kb. 3100 letartóztatást eredményezett. "

Nagyon helyes. Bár példának inkább Párizst hoznám, ott inkább voltak ezek politikai nyomásgyakorlások mint Londonban, ott inkább csak szabadrablás volt.

Jól teszik a pógárok, hogy rendetlenkednek meg gyújtogatnak, a rendőrség meg jól teszi, ha letartóztatja őket.

Az állam meg jól teszi, ha kifizeti a kiégett kocsikat, mert nem a tulajdonos miatt gyújtották fel őket, hanem a rossz kormányzás miatt.

Makkasz 2013.02.13. 22:49:03

@Negyvenértelmiségi: Most akkor kőkemény üzletembertől is hallottad.

Bizony az élsport, ahogy az üzlet sem az államnak való.

A fociról meg mint élsportról beszélni kár. Egy őrült balfasz lázálma, semmi több.

A stadionok, ha megépülnek, örök mementói lesznek Orbán nárcizmusának, ostobaságának.

Az államilag nem támogatott helyeken is vannak élsportolók, pl, Phelps.

Makkasz 2013.02.13. 22:50:04

@Negyvenértelmiségi: Nem azért írtad, hogy erősítsd véleményed, érvként.

Sajnos nem jött be, utolsó gazember vagy, mint a debreceni trágyaagyú tróger.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:52:10

@Makkasz: ez egy őszinte, szenvedélyes igazságbeszéd volt, egy retorikai bravúr. A szóhasználat az erős érzelmi töltöttség miatt természetesen erősebb volt a szokványosnál, de ezen retorikai eszköz alkalmazása a szituációra tekintettel indokolt volt. Az elmúlt 20 év egyik legjobb, legfontosabb, legigazabb beszédét hallhattuk.

$pi$ 2013.02.13. 22:52:24

@Makkasz: "Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló."

Hát már megjegyeztem. :) Ezt én két külön mondásban szoktam emlegetni, de ugyanaz:

"Az állam és a vállalat nem személy, nincsen szándéka, nincs akarata és nincsenek emberi tulajdonságai."

"Az adó lopás."

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:53:26

@RAMBO: és ki meg, mi az állam feladata, lemaradtam volna az alkotmányozó nemzetgyűlésről? Vagy az emósok mondják meg? Vagy bárki megmondhatja, csak a "focihuligánok" nem?

Makkasz 2013.02.13. 22:54:36

@$pi$: Nem rossz az sem.

Az adó nem mindenütt lopás, van ahol transzparensen, egyének érdekében költik el.

De Moon tényleg az.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 22:56:42

@Makkasz: szerintem nem vagy tisztában az élsport jelentésével. Nem úgy van ez, hogy a foci az élsport, a látólabda pedig nem, hanem úgy van, hogy a foci Bajnokok Ligája az élsport, országos szinten az NB1, NB2 is az, de a Megye 3 az már nem az. Élsport kb. = profi sport, olyan bajnokságok, ahol főállású sportolók játszanak leginkább.

Az élsportolók, pl. a Loki jó játékosai azok, akikre felnéznek a Loki serdülő 3 gyerekei, akik azért fociznak, hogy egyszer majd ők is felvehessék ugyanazt a mezt.

Kezded már érteni, vagy van valami kérdésed ehhez a témához?

$pi$ 2013.02.13. 22:58:28

@Makkasz:
"Az adó nem mindenütt lopás, van ahol transzparensen, egyének érdekében költik el."

Pénzt szerezhetsz: 1) valami eladásával 2) lopással 3) ajándékként.

Van negyedik mód? :)

Makkasz 2013.02.13. 23:00:07

@Negyvenértelmiségi: A focihoz nem kell stadion. A profi futballhoz kell.
A profi futball üzlet. Építsen magának. A jó focizáshoz nem kell stadion.

Nincs mit megérteni a végtelen ürességen.

Makkasz 2013.02.13. 23:01:34

@$pi$: Ja, igaz.

Ebben a rendszerben úgy van a hangosabb, a több szavazót magában foglaló tábor szerez magának, lop másoktól.

Közben elbújik mások mögé.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 23:02:16

@Negyvenértelmiségi: szociológia foglamak definíciójára a futballhuligánoknak alkotmányozó nemzetgyűlést szoktak összehívni? Ez meglep.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 23:05:17

@Negyvenértelmiségi: Poleksicre pl. méltán lehetnek büszkék. Nincs szebb annál, mint amikor egy csillogó szemű gyerek az apja elé áll: "Apu, én is szeretném, ha megvennének a focimaffiózók! Vegyél nekem egy stoplis cipőt!" A szívnek meg kell szakadni ilyenkor.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 23:05:37

@Makkasz: az atomfizika is üzlet, mégis fizetjük a fizikusképzést. Pedig építhetne magának is atombombát.

Az megvan neked nagyjából, mibe kerül mondjuk egy edzőpálya (100*50 méteres, nem kispálya) megépítése, fenntartása?

Egy stadionban ilyen is szokott lenni, több is, nemcsak első számú pálya.

Ilyeneken játszanak amatőr, illetve utánpótlás csapatok tucatjai (csak a DVSC utánpótláscsapatainak száma meglehet egy tucat - ez már eleve több száz gyerek).

Hallottál már ilyenről, vagy ezt már nem oktatták az ELTE-BTK cociológia-romológia-zsidológia szakon?

Makkasz 2013.02.13. 23:06:22

@Negyvenértelmiségi: Nézd, nem egy szinten beszélünk, áthidalhatalannak tűnik az értelmi különbség, ez az én hibám.

Elfogadom, hogy szerinted a stadion építs fontosabb, mint az oktatás. a

Fogadd el, szerintem meg a stadionépítés förmedvény, nemzetellenes bűncselekmény, hazaárulás a mai helyzetben, és egyetlen tanár egyszeri megjutalmazása 20 eFt-tal kiváló teljesíményéért, vagy egyetlen osztálynak meglyutalmazása két zacskó negróval kiemelkedően jó természetvédelmi hozzáállásukért, szemétgyűjtésére, számomra többet ér mint az összes tervezett stadion együttvéve.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 23:08:42

@RAMBO: nem tudom, mit csinált Polekszics, az tény, hogy megbüntették, mert nem jelentett egy bundamegkeresést. De ennyi erővel közgazdász se legyen senki a Madoff miatt stb. Most azt akarod bebizonyítani, hogy a Loki BL-szereplése nem indított el egyetlen gyereket sem afelé, hogy levegye az emós ruhát, átöltözzön stoplis cipőbe, és egészséges életet éljen?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 23:10:53

@Makkasz: sehol nem írtam, hogy a stadionépítés fontosabb, mint az oktatás.

Írtam viszont, hogy ép testben ép lélek.

A hahás kis buzi csinált a kettőből ellentétpárt. Meg te.

Makkasz 2013.02.13. 23:12:22

@Negyvenértelmiségi: figyelj, megsúgom, nincs olyan hogy cociológia, és nem is humoros. Tudod, "a cigi ma már nem menő", nyilván nem tudod az idézőjelet mire vélni.

A pályák megvannak, minden városban, elgazosodva, gondozatlanul. mégegy építése ezen nem segít.

Szégyen és gyalázat, az is ahogy a gyalázatot véded.

Mint focista, jelenleg is aktívan focizó, nem értem mit oktatsz a rakat korrupt szarságról.

Elfogadom, te stadiont akarsz. Szerintem az meg baromság. Én már befizettem 200 MFt adót, te még az elsőnél sem tartasz. Szerintem a jövő a fiatalokért, szeretem a gyerekeimet, szerinted a jövő a focisátké és a szurkolóké.

Ok, örülök hogy megismertük egymást.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.13. 23:16:09

@Negyvenértelmiségi: mintha a Loki BL szereplése idején nem lett volna stadionja. Ez tehát nem érv.

Makkasz 2013.02.13. 23:16:21

@Negyvenértelmiségi: Persze, mert ellentétes is. Ha millirádokkal többet költesz stadionra, mint amennyit az oktatásból kivonva emberek álmát töröd össze, igeni össze kell hasonlítani.

Stadion: balfasz despota lázálma.

Oktatás: esély hogy a jövő jobb legyen.

Ilyen egyszerű.

Nem tudom mitől lenne a hahas buzi, vagy emos, de ha az, akkor az. ettől még nem való előrébb a stadion mint két zacsi jól elosztott negró.

Ekkora szarságot mint a stadion nehéz elképzelni, mondjuk a másik végén ott a MŰPA, mikor elvették Gyesünke, és akkor 110 mrd-ből megépítették azt a szart, amiből most fidesz akar mégegyet.

ugyanmár.

Hangyaboly álla, élén a nárcisztikus királynő orbánnal.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.13. 23:22:16

@Makkasz: szalmabábot csépeltél végig, általam soha nem mondott állításokat szedtél ízekre, ti. hogy én az oktatás HELYETT sportra akarom költeni az adót. A tiédet, a 200 milládat.

Ezzel szemben azon akadtam ki, hogy az emóboy a sport HELYETT az oktatásra akarja költeni az adót. Ezen akadt ki a megjelent vállalkozó is.

Azt sugallod, mintha itt csak te lennél az, akinek fontosak a gyerekei, hiszen te tudod a tutit, és az a jó neki. A többiek csak el akarják butítani a gyereküket, focimeccsre akarják vinni őket matekóra HELYETT.

A 200 milládból persze.

Egy élmény volt szerintem is.

Csá.

Makkasz 2013.02.13. 23:27:53

@Negyvenértelmiségi: NEM ÉRTED.

Futballstadionra egy fillért sem amíg nem tökéletes az oktatás, amíg egy gyermek is éhezik, amíg nem tökéletesek az utak....

Az emoboynak igaza van. Ekkora hülyeséget, vasbetonra költeni a pénzt művelt emberfők helyett.

Ha nem lesz oktatás, akkor csak a stadion marad. Ezt meg a vezérszurkoló állította szembe, csak nincs agya, nem gondolkodik. Ne legyen oktatásra pénz, inkább a stadion, ahová ő, a 4 éves kisfiával. tovább nem pörgött a terminátor agy, hogy a kisfiú lesz majd 18 éves, a szurkoló meg nyugdíjas. Nem baj, majd jókat szurkolnak egyet a Lokinak. A marhák.

Emoboy. Eddig nem szerettem az emosokat, megszerettetted velem.

Makkasz 2013.02.13. 23:56:44

@Negyvenértelmiségi:
Mikor akadály hogy szurkolók nem férnek be a stadionba (mondjuk ha akadálya lenne, akkor sem adóból kéne építeni)?

Üresek a lelátók.
Idióta lázálma az egész.

A stadionra szánt pénzből (ha nem szabványos), száz évig ingyen lehetne a legközelebbi szabványos stadionhoz utaztatni az összes ultrát, nem mintha ezt is kéne.

STADION. VILÁG BIRKÁI.

Makkasz 2013.02.14. 00:21:14

@Negyvenértelmiségi: Még valami, ha el lehetne költeni 30 mrd Ft-ot (min ahogy tilos) focira, a foci érdekében, akkor mint üzletember, utoljára költeném stadionra.

Kérdés, hol segítene focin és szurkolókon 30 mrd? Mi van a jelenlegi létesítményekkel? Mi a kihasználtságuk? Okz-e ez problémát? Mi a szúk keresztmetszet? Edzőképzés? Jó focisták orszákban tartása (by the way, miért nem azokat kötik röghöz)? Fűnyírás? Korszerű pálya?Utánpótlás? Világítás?

Tehát a stadionépítés nem csak a társadalom, diákok szembeköpése, hanem egy rettenetes butaság, egy idióta lázálma.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.14. 02:09:37

Borzasztóan zavaró az nyitómondatban a szóismétlés. Még ezen a mai Síkbolygón is. Nem lehetne így? " Zsákutcába keveredvén eltévedt a HaHa [...]"

sötéthülye.tahóbarom 2013.02.14. 09:41:57

@poszt: Békejobbot? Te mégis mi a faszról beszélsz?

Az meg, hogy Klinghammer egy nagyképű bunkó, miért is jelenti azt, hogy a diákságnak bármit is fel kellene adnia?

Egy kis jobban szervezettség tényleg jót tenne, de ez pont a legkevésbé fontos az egészben.

2013.02.14. 10:22:01

@Makkasz: Ez nem pusztán lázálom. Mo-n van egy viszonylag széles réteg, amely ha stadion víziót lát akkor észérvekkel nem tudsz hatni a gondolatmenetére (ha van olyan neki) és minden erkölcsi gátat levetve, arra is feljogosítva érezné magát hogy vért ontson sztereotip marhaságokra hivatkozva. Tehát ezzel már képeztek egy újabb törésvonalat a társadalom amúgy is darabos felületén. Egyébként a gépezet taktikát kezd váltani sejthetően, a régi módszer, hogy a népet balibsi szimpatizánsokra és jobboldaliakra osztják fel, egyre kevésbé működik. A generációk közötti törésvonallal próbálkoznak, a vidéki rétegek és a városi értelmiségi réteg szembeállítása stb... "az én adómbó ne lopjátok a napot az egyetemen és ne vegyétel el a stadionomat" :)

Érdekes és részletekbe menő fejtegetéseket itt tudsz olvasni:

www.kibulizottorszag.net/

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 10:33:29

@dr kotász: pedig csak egy igazi törésvonal van, ez pedig a szemkilövető bolsik és az emberek között van. Ez az a két tábor, akik soha nem fognak egymással összefogni semmiben, és egy kanál vízben megfojtanák egymást. Mindenki más csak alkudozik, vitatkozik. Más kérdés, hogy a bolsik egyes vitákat úgy próbálnak beállítani, mintha ott is akasztófákról lenne szó, ahogy ők szokták.

Például ha valaki sokallja a soros nyugdíjemelést, akkor a bolsik azzal jönnek, hogy a saját szüleiket akarják éhen halasztani a "jobberek". Mert azok ilyenek. Ellentétben a bolsikkal, akik nem terrorizálják az országot 100 lve, nem rontottak még rá egyszer sem a nemzetre, sosem deportáltak keletre is, nyugatra is százezreket, soha nem tömeggyilkoltak, soha nem lőttek ki szemeket.

Ez az emóboy még simán lehet rendes ember, fiatal még, nem igazán van képben a társadalom, az ország működéséről. Jelen pillanatban ő csak egy álértelmiségi. De majd elkezd dolgozni, és mindjárt érteni fogja, miről beszélt neki a baseballsapkás úr.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 10:41:44

"Mi nem érjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk."

2013.02.14. 10:43:17

Őszintén, ezzel a címmel valami arrogáns, szemétkedő posztot vártam, de kellemesen csalódtam.

Ugyan én is egyetemista vagyok, és nem értek egyet a kormány lépéseivel, mégse b@sztam el az időmet ilyenekre.

2013.02.14. 10:44:22

@Negyvenértelmiségi: Bocs de én a bolsikkal egy kalap alá veszek minden olyan szervezetet amelynek köze van a hatalomhoz, részt vesz a gépezet működésében, akár fidesz, akár dk, akár mszp. Nem tudom mennyi idős lehetsz, elég érett vajon ahhoz hogy felfogd, de talán tudat alatt érzed, ha máshol nem is, hogy ez a fikázás, emoboyozás, buzizás, zsidózás, stb. egyrészt saját magadat minősíti és nem azt akiről beszélsz, másrészt ennek semmi köze nincs a témához.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 10:58:12

4+4 milliárdért veszünk notebookot az orkoknak:

kuruc.info/r/2/108012/

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 11:02:00

@dr kotász: szerintem még mindig nem esett le neked, hogy a hahás csákó volt az, aki belepukkantott a lisztbe.

Az is visszás lett volna, ha azt mondja, hogy ne az orkoknak vegyünk notebookot, hanem neki, de ezzel csak az orkok találták volna be, és nem az adófizetők.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 12:02:39

Megmondta a frankót az Ultras Liberi a nyomiknak: ultrasliberi.hu/?p=25638

Kitűnő észrevétel, hogy hiába reklamálnak a nyomik, amikor 120 kilós ultrák jelennek meg a rendezvényeiken, ők is éppen ezt csinálják, amikor százan hajtanak át a tiltakozó portáson.

Jó kis cikk, érdemes elolvasni.

Pompásan érvelnek az ultrák.

Ép testben ép lélek.

2013.02.14. 12:42:18

@Negyvenértelmiségi: Hozzászólás nem engedélyezett:))

Már írtam, bármelyik harcművészeti klub komolyabb felkészültségű sensei-ét, tagjait megkérded a fociról általában lilulni kezd a dühtől az arcuk. Ugyanúgy rühellik azt a felesleges pénzpazarlást amit a fociba ölnek mint amiről pl Debrecenben beszéltek a HaHa gyűlésen. A fenyegetőző bloggernek azt tanácsolnám hogy ne 18-20 éves srácokat próbáljanak feloszlatni. Menjenek el egy nagyobb dojoba vitatkozni, esetleg egy ustawkát zavarjanak le egy komolyabb kickboxer csapattal... Amiről ebben a blogban szó van az már nem civilizáció baszki, az ilyen költözzön el fehéroroszországba vagy mongóliába.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 12:55:48

@dr kotász: százas rajban letarolt portásnéni jó, öt nagydarab ultra 20 nyomi ellen rossz?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 13:09:40

Beszámoló a budapesti meccsről elsőkézből:

ultrasliberi.hu/?p=25652

Az azért megdöbbentő, hogy a szélsőségesen cionista Vízentál intézet hírszerzője is hogy, hogy nem, de pont ott figyel a hahások között.

2013.02.14. 13:13:46

@Negyvenértelmiségi: Portás nénit senki sem tarolt le, ez blődli. A polgári engedetlenség és a terror között pedig óriási különbség van...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 13:21:34

@dr kotász: mit mondtál, amikor Budaházyék lezárták az Erzsébet-hidat, és a szavazatok újraszámlálását követelték?

A.) Bolsi duma: szét kéne verni őket a rendőröknek, hogy képzelik ezt? Ráadásul fasiszták is, főleg az a copfos szkinhed, látszik rajta. Börtönbe kéne őket dugni, de előtte jól megverni őket, aztán meg benyújtani nekik a számlát is. Hány millió ember nem jut el miattuk a munkahelyére? És különben is hogy képzelik, hogy csalnak a bolsik a választásokon? Egyébként is a szintén bolsi Pintérnél reklamáljanak.

B.) Nagyon helyes, számolják csak újra, nehogy kétség férjen a legitimitáshoz. Békésen tüntettek, joguk van hozzá. Ezért váltottunk rendszert, hogy szabad legyen tüntetni.

2013.02.14. 14:01:56

@Negyvenértelmiségi: Milyen jogon hívod őket nyomiknak? miben van te náluk különb úgy egyébként? Főleg névtelenségbe burkolózva?

Itt max. én hívhatnám őket annak, lévén hogy én is egyetemista vagyok és engem is felháborít a kormány politikája, de tüntetés helyett inkább tanulok, hogy valami hasznát is vegyem a jelenlétemnek.

De nem szólom le őket, mert annál több eszem van - és neked is lehetne, csakhát ez a magyar mentalitás...soha nem egymásért vagyunk, hanem egymás ellen! Igen, az célra vezető minden bizonnyal!

Hányok ettől az országtól...

2013.02.14. 14:03:14

@Negyvenértelmiségi: *vagy

Igen, tudom, meg lehet kövezni, jöhetnek a grammar nazi-k.

2013.02.14. 14:13:14

@Negyvenértelmiségi: Budaházyék csak az úgynevezett oldalak látszólagos szembenállását erősítették, a megosztást. Budaházyék hídfoglalása akkor lett volna elismerésre méltó amennyiben új alkotmányozásért, a választási rendszer demokratizálásáért, vagy, ami lényeges, a kommunista utódpárt hatalomból való kizárásáért tették volna. De nem ez miatt tették, csak egy nevetséges álprobléma miatt csináltak egy színjátékot. Majd Budaházyt tessék lássék előzetesbe, majd házi őrizetbe helyezték. Lényeges az is hogy a polgári engedetlenséggel mire hívod fel a figyelmet, például arra hogy az egyetemeknek nincs fűtésre és áramra anyagi fedezetük. Pl Sopronban az NYME-n nyáron nem volt áram. Tudod ez mit jelent baszki? Tudod mit jelent ha egy rommá vált társadalom az értelmiségi rétegtől is megválik? Mindezt bugyuta szlogenekkel feltüzelt, megtévesztett csoportok támogatásával.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 15:36:37

@Katamori: azon az alapon hívom őket nyomiknak, hogy még a saját maguk által szervezett felvonuláson is eltévednek. Azon kívül aki bolsikkal és cionistákkal kokettál, azt hadd ne becézgessem már. Azzal is rászolgáltak a nyomi megnevezésre, hogy beálltak a bolsi lúdtalpasok mellé a sport ellen tüntetni.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 15:41:07

@dr kotász: Orbánék 2002-ig lehoztak egy közepesre értékelhető kormányzati ciklust, a régiót vezettük minden tekintetben, a kilátások kitűnőek voltak, a bolsikon kívül mindenki jól érezte magát az országban, optimista hangulat uralkodott.

Aztán jöttek a bolsik, és mindent elkúrtak. Nemcsak a gazdaságot, a reményt is, a jövőt is, és még szemeket is lövettek ki. Tetézték ezt a folyamatos antimagyarizmussal és egyéb ordas eszmékkel, gyakorlattal.

Budaházy egy vátesz volt, úgy is mondhatnám, persze van benne túlzás, mert a bolsiktól kb. azt lehetett várni, ami következett.

Ráadásul sárba tiporták a polgári Magyarország koncepcióját, nevetség tárgyává tették a polgárokat. Előkapták a zembereket meg a kisembereket, és gőzerővel proletárosítottak mindent, még a Fideszt is észrevehető mértékben.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.14. 15:49:08

@dr kotász: Budaházy új alkotmányért küzdött. Olyannyira, hogy le is írta, milyen elvek alapján képzeli azt el. Emiatt vetették börtönbe az ávósok ún. "alkotmányos" "rend" megdöntésének kísérletéért, és emiatt tartották éveken át fogva siralmas körülmények között, feleségétől, 3 kisgyermekétől elzárva.

Budaházy persze nem bölcsész, hanem mérnök, nem csoda, hogy veszélyesnek tartották a bolsik.

Őt nem is lehetett megfélemlíteni, mint a hahásokat, akiknek bekérte az ellenőrzőjét a rektor, mire ők engedélyt kértek a meghunyászkodásra.

Budaházy szólásszabadságáért miért nem szállt síkra az "értelmiség"?

Miért nem álltak mellé, amikor bevitték az Erzsébet-hídról?

Miért nem álltak mellé, amikor bevitték az EU-ellenes kampány miatt is?

Miért nem álltak mellé, amikor az alkotmányozási tervezete miatt vetették évekre börtönbe?

Én kiállok a hahások szólásszabadságáért, és nagyon örülök, hogy végre nem az a hatalmi válasz, hogy kilövik a tüntetők szemét, meg bebörtönzik őket. Ettől még nyomik.
süti beállítások módosítása