Szeptemberben lesznek tankönyvek, lesz pedagógus-béremelés, eldől, ki hogyan mikor mennyiért oktatat hit- és erkölcstant – mondják azok, akik tudják, illetve akik elhitetik velünk, hogy tudják. Kicsit olyan ez, mint amikor az anyuka fűt-fát megígér a kisgyerekének, csak ne bömböljön már tovább. Szerintem most is így állunk.

Tiltakoztak a tankönyvesek, hogy az új szabályozás miatt nem lesznek időre készen a tankönyvek, vagy elkészülnek, csak a siettetés miatt gyengébb minőségűek kerülnek a gyerekek kezébe. Kár volt a szóért. A tankönyvek ugyanis megvannak – legalábbis a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint –, szeptemberre mindenkinek a táskájában pihennek majd. Oké. Ez a láz lecsengett. De nehogy nyugodtan üljön a tankönyves szcéna, újabb felhők gyülekeznek a fejük felett. Most éppen azért kell magyarázkodniuk, hogy nem ők ülnek a szülők pénzén, hanem a Könyvtárellátó Nonprofit Kft., ismertebb nevén Kello (kell-ő?...). Merthogy  a szülőktől már most kérik manit, július 31-ig – vagy augusztus 15-ig, ez még kérdés – kell csekken befizetniük azt, holott a Kello csak októberben számol el a tankönyvkiadók felé… A 10 milliós kérdés: mi történik a pénzzel 3 hónapig. Lehet, hogy a Kello megjátssza a lovin vagy tőzsdézni kezd. Ki tudja, mibe érdemes most fektetni, a lényeg, hogy tankönyvek lesznek… Vagy nem, mert a szülők nem fizetnek, esetleg mert mivel a tankönyvesek csak októberben kapnak pénzt, addig visszatartják azokat.

Más: breaking news! Lesz pedagógus-béremelés szeptembertől – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Ám mielőtt még mindenki papucsot eldobva ujjongana, hozzáteszem – ahogy Balog Zoltán is –: lesz, de két részletben. Szeptemberben 50 százalék, aztán majd valamikor a másik 50. Ki tudja mikor, majd egyszer. Azt a bizonyos mézesmadzagot megint elhúzták a tanárok orra előtt. De vajon ők bedőlnek ennek? A PDSZ nem, a PSZ talán – amelyeknek viszonya pedig teljesen olyan, mint a ringben a kék és a piros sarokban állóké. Folyton meccseznek egymással, aztán úgyis a bíró kerül ki győztesen… Balog Zoltán másik kijelentése is említésre érdemes: megszűnik a túlórarendszer. Tehát túlóradíjat a jövőben nem kapnak a tanárok, béremelést annál inkább. Csakhogy ezzel nem a túlóradíjukat kapják meg? Szóval valójában nem is lesz béremelés, hanem a túlóradíjat nevezik így? No, gondoljunk csak bele!

És végül, de persze sosem utolsó sorban: hit- és erkölcstan. Már annyira unalmas ez a macska-egér harc. Az egyház, a szülők, az állam – ki mit fizet, hány órát tanít, és hol lesznek azok. A közelmúltban minden ezzel kapcsolatos cikk ugyanazt a büdös kakkantót rágja. Nincs konkrétum egyikben sem. Persze, ez nem az újságírók hibája, hiszen nincs mit megírni. Hoffmann Rózsa mindig azt mondja, folynak a tárgyalások. Hogyne. Ahogy a Duna is folyik, csak épp nem látsz semmi különbséget tegnap és ma között…

De szeptemberre minden világos lesz, mindenki tudni fog mindent, és minden-ki-derül.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr405388913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2013.07.06. 05:24:10

A tegnapi meglepetésemet itt is közzé szeretném tenni. Az alapítványi iskola, ahol tanítok, minden nyáron kilépteti a tanárokat, hogy ne kelljen nyárra fizetést adni. Nos, a papírjaimmal elmentem a munkaügyi központba, ahol azt a tájékoztatást kaptam, hogy semmilyen ellátásra nem vagyok jogosult, mert az előző évben nincs meg a 360 nap munkaviszonyom. A múlt tanév nem számít, mert tavaly nyáron kaptam álláskeresési támogatást. Ügyes, nem?
süti beállítások módosítása