Hetek óta sztrájkkal fenyegetőznek a pedagógusok, érdekes módon mégis csupán annyi történik, hogy folyamatosan engednek a követeléseikből. Sztrájkbizottságot alakítottak, szót emeltek többek közt az iskolák állami fenntartásba vétele, a béremelések elhalasztása ellen, de úgy tűnik, a munkabeszüntetés csupán üres fenyegetés, a kormány szépen lassan mindent le fog nyomni a torkukon.

Követelték a szakszervezetek a köznevelési törvény visszavonását, aminek már a gondolata is irreális, teljesen egyértelmű volt, hogy ez nem fog megtörténni. Követelték az állami fenntartásba vétel visszavonását is, amivel ugyanez a helyzet. Követelik folyamatosan a béremelést, amit szinte biztos, hogy nem fognak időben megkapni, pláne nem 20 százalékot januártól, mint ahogy azt néhányan szeretnék.

Azóta igen sokat puhultak, a köznevelési törvény visszavonatásával már nem is próbálkoznak, az állami fenntartásba vétel visszavonása helyett pedig annak elhalasztását kérték 2013 júliusáig, vagy 2014 januárjáig, hogy megfelelően ki lehessen dolgozni a részleteket. Hoffmann Rózsa megnyilvánulása alapján már sejthető, hogy ez a javaslat mennyire fog tetszeni a kormánynak: szerinte ez „lehetetlen kérés”, amit „biztosan nem lehet teljesíteni”.

A béremeléssel és az életpályamodellel kapcsolatban csak a jövő héten egyeztetnek a szakszervezetekkel, ugyanakkor az eredmény ezen a területen is sejthető. A 2013 szeptemberére ígért béremeléssel kapcsolatban jó ideje megy a mosakodás, és az IMF-re mutogatás, mondván, ha meghiúsul ez a terv, az nem a kormány hibája, az IMF akar mindenféle megszorításokat. Ezzel párhuzamosan megy a parasztvakítás is, az illetékesek váltig állítják, hogy ettől függetlenül ki tudják majd gazdálkodni a szükséges összeget, csak ezt sajnos már senki nem hiszi el.

Mindezek fényében joggal gondolhatnánk, hogy a pedagógusok ezerrel készülnek a sztrájkra, ez azonban nincs így. Tárgyalgatnak a szaktárcával, és hagyják, hogy szépen, apránként minden követelésüket darabokra zúzzák. Így tényleg nehéz komolyan venni őket. Világos, hogy a sztrájk csak üres fenyegetés, semmi több, ők maguk is tudják, hogy nem mernek ehhez az eszközhöz nyúlni.

Tudja ezt Hoffmann Rózsa is, ugyanis az ATV Szabad szemmel című műsorában november 18-án azt mondta, nem hiszi, hogy sor kerülne a sztrájkra, majd hozzátette, nincs sztrájkkészültség az iskolákban, csak „hergelik a pedagógusokat”. És alighanem igaza van.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr404921387

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A pedagógusok válaszra várnak 2012.11.23. 13:25:56

Legutóbb  Hoffmann Rózsa még azzal küldte haza a pedagógusokat az egyeztetésükről (részletesen itt), hogy a november  november 9-ei találkozóra  a szakszervezetek legyenek szívesek jussanak egymás között egyezségre a legfo...

Trackback: Törvényileg is rajtol az iskolák államosítása 2012.11.23. 13:24:53

A parlament elé került a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvényjavaslat.   Azt már megszokhattuk, hazánkban jogalkotás területén semmi sincs kőbe vésve - a...

Trackback: Ha nem államosítás, akkor mi? 2012.11.23. 13:23:54

Hoffmann Rózsa szerint nem államosítás az, ami előtt áll a magyar közoktatás. Hogy miért? Mert nem érinti a tulajdonviszonyokat, az önkormányzati tulajdonok érintetlenek maradnak. Ha már a szavakon lovagolunk - ha nem a tulajdonviszonyokat érint, ak...

Trackback: Komoly félelem: lehet-e tovább tömni a lyukakat kohéziós pénzzel? 2012.11.23. 13:16:21

Arányait tekintve Magyarország, pontosabban a magyar állam nagy nyertese volt az előző uniós költségvetési ciklusnak. 25,3 milliárd euró közösségi forrásra volt jogosult, míg befizetése nem érte el az említett összeg ötödét sem. Abban pártállástól függ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intelli 2012.11.23. 15:23:46

@Moonblood: amúgy meg ha ennyire a faszod ki van az egésszel, akkor változtass pályát...

Cartman (ex Cartman) 2012.11.23. 15:24:19

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Nagyon aránytalan a terhelés, épp ez az egyik nagy hiba a rendszerben.

Egy kalap alatt van pl. a tornatanár és a szakképzésben tanító informatika tanár. Ugyanúgy heti 22 kötelező tanítási óra, ugyanazért a pénzért.

Viszont míg az informatika tanár a folyamatos (ön)képzés mellett sem biztos, hogy szinten tudja tartani a tudását (szakképzésben a programozástól a hálózatokon keresztül a médiainformatikáig bármi előfordulhat!), addig a testnevelés szakos valószínűleg elvan azzal, amit az egyetemen megtanult.

(Ezzel nem akarom bántani a tornatanárokat! Természetesen nem csak a fenti példára igaz ez az aránytalanság...)

vallatas 2012.11.23. 15:24:47

@Moonblood:
Nem lett eredménye?
Nyert a Fidesz, a tanárok nem ezt akarták?
Minden buszon arról beszéltek, hogy a tanárokkal, az oktatással így baszik ki a Gyurcsány...

itchap 2012.11.23. 15:24:53

@vallatas: jaj, bárcsak így lenne! Szemellenzős fideszes már régen nincs ebben az országban. Az az oldal két részre oszlik: 1. Aki látja, hogy baj van, de neki nincs baja (még) 2. Aki látja, hogy baj van, de szerelmes Orbánba! Ennyi!
Ja és még valami: "közmédia?" most sírva nevetek!

HavasiG 2012.11.23. 15:24:59

Amennyire én tudom, ha a tanár sztrájkol, akkor is "gyerekmegőrzőt" kell tartani. Úgy harminc gyerekre semmittevés közben vigyázni sokkal nehezebb, mint ha a tananyaggal foglalkoznánk. Így inkább tanítok.

Másrészt pedig a kormány úgysem érez semmit ebből. Ha nem megyünk be, akkor is csak a szülők szívnak (meg a diákok). Szóval ezért sem megyek ki sztrájkolni.

Harmadrészt a mostani követelésekkel sem értek egyet: a köznevelési törvény határeset az én esetemben. Informatikát tanítok, ha bejön bármilyen felügyelet, jó eséllyel úgysem tudja megállapítani, hogy mit tanítok, mert nem értenek hozzá. Ha meg mégis, meg tudom magyarázni, hogy az aktuális mondandóm hogyan kapcsolódik a tanmenethez. Iskola államosítás? Pokornival értek egyet (pedig távolról sem vagyok fideszes), elég lett volna ott, ahol gondok vannak, ott viszont mindenképpen. 20%-os azonnal béremelés és az életpálya hanyagolása: életpálya modell kell, nem csak azért, hogy magasabb fizetést kaphassunk, hanem azért is, hogy legyen a pályában perspektíva. Lássa a kezdő tanár, hogy honnan hová lehet eljutni, mit kell tenni. Alapjaiban ez sem rossz. Csak a jelenlegi megvalósítás.

Szóval a jelenlegi sztrájknak sem a megvalósításával, sem a céljaival nem értek egyet.

Egy "kellemes" vasárnapi tüntetésben azonban benne lennék. ;)

Moonblood (törölt) 2012.11.23. 15:26:43

@Intelli: Te sem érted. Nem a munka a bajom, ha az lenne, nem csinálnám ennyi pénzért, ugye ez világos? A bajom, hogy ugyanannyi órával mindenki más többet keres ebben az országban. Megkérdeztem a büfést a suliban, napi 6 órát dolgozik, 97ezret kap nettó. Én napi kb 10-et, 101 nettóért. Egy bankban egy hasonló végzettségű diplomás ember 250nettót, plusz ha napi 10 órát nyomja, évi 7 hónap prémiumot kap, vagyis 7x a havi fizuja. Érthető?

itchap 2012.11.23. 15:28:53

@vallatas: kösz a biztatást, de sajnos nem fog menni. nem vagyok szakszerv. vezető, de még az is lennék, innen Fehérvárról senki nem hallana meg. Ja de, a délceg polgármesterünk, aki az iskolát is eldózeroltatná, ha fellázadnék és behintené a helyét pártközponttal!

Moonblood (törölt) 2012.11.23. 15:29:42

@vallatas: azt ugye Te sem mondod komolyan, hogy azért nyert a Fidesz, mert sztrájkoltak a tanárok? :DDD

@Intelli: váltottam, éveket dolgoztam külföldön. De tudod, vannak ám olyan emberek is, akiket nem a pénz csinál. És akik szeretnek tanítani. Egyre kevesebben vagyunk, de még akad.

itchap 2012.11.23. 15:30:09

@HavasiG: Kedves Kolléga! A kellemes vasárnapi tüntetést nyugodtan tartsd meg otthon a hátsókertben grillezve (ha van, bár szerintem nincs :( ) Kb. ugyanott leszel vele!

Szelid sunmalac 2012.11.23. 15:31:33

@Moonblood: Nem egeszen! A gyerek elhelyezese - barmilyen meglepo is! - nem magatol ertetodo es vegkepp nem egyszeru a szulok szamara!

@Intelli: +1 En is csak erre akartam ramutatni, aztan milyen vita lett belole!

@Cartman (ex Cartman): Azt hiszem ez minden mas munkaval, de akar ossznepi szinten is igy van. Viszont errol vitatkozni joval tulmutat a mostani teman es kezdene a megvalosithatatlan komunizmus iranayaba mutatni ;)

@HavasiG: Faith in humanity restored

Cartman (ex Cartman) 2012.11.23. 15:32:15

@Moonblood:
Nem igaz.

Igenis lenne értelme a sztrájknak. Csak ahhoz valódi érdekképviselet kellene, amelyik tényleg alulról szerveződik és nem mindenféle pártérdekek, meg személyes (politikai-anyagi) motivációk vezérlik.

s 2012.11.23. 15:32:16

@kamarti: Előbb-utóbb minden az értékén fog gazdát cserélni, beáll az egyensúly. Ez vontkozik a tudásra, munkaerőre, mindenre. Széllell szemben nem lehet vizelni, aki megpróbálja, nem lehet sikeres ember. Az egészség, tudás, helyes életszemlélet, stb . . . arra a helyre fog kerülni a társadalomban, ami kezdetektől fogva megillette volna. Csak győzzük kivárni.

vallatas 2012.11.23. 15:32:31

@Moonblood:
Hoffman Rózália:
Hoffmann Rózsa akár már jövőre elképzelhetőnek tartja a 200 ezres kezdő fizetést, de ez az államtitkársága által összeállított törvénytervezetből nem következik.
2011.02.24.
A koncepció szerint a pedagógusképzés kétéves gyakornoki időszakból, és három további szakaszból állna. Emellett a pedagógusnak járna egyéves alkotói szabadság is. A munkaanyag szerint mesterpedagógus és tudóstanár címet is szerezhetnek az oktatók. Egy pedagógus gyakornok 180 ezer forintot keresne, ehhez igazítanák a további fokozatok bérezését. A legfelső szinten állók már több mint 430 ezer forintot kapnának, ám egyelőre nem tudni, valóban ez-e a végleges szám.

:D
Na végül is ez correct.

fefe79 2012.11.23. 15:32:57

@Moonblood: na igen, de biztos lesz olyan, aki majd megjegyzi, hogy "na ez is szép tanár, ha így beszél" stb. Olyankor magasak az elvárások, amikor a csemetéikről van szó, akkor a tanár izzadjon vért, plusz ő a felelős a síkhülye gyerek teljesítményéért, ezért nem is nagy baj, ha olykor egy-két tahó megrugdossa...
Prolitársadalom a magyar még mindig, nem képes felfogni, hogy az is hasznos tagja a társadalomnak, aki nem hurkát tölt vagy ásót forgat.

itchap 2012.11.23. 15:32:59

Rövid belső infó:
Kb. 3 éve a tanáriban akkora volt a mellkas döngetés, hogy most majd lesz Dolce Vita, ha jön a Viktor, ésatöbbi. Aki nem volt fideszes (én) az hazaáruló és bolsi kém volt! .... eltelt pár év! "A többi néma csend." Nem nevetek!

fefe79 2012.11.23. 15:35:11

@vallatas: Krúdy Gyula: Álmoskönyv, ez jut róla eszembe.
Ennyi pénzt állami szinten ebben az országban csak politikusoknak osztogatnak, másnak nem.
Jihető, igen, hogy 400 ezer feletti összegek fognak fizetésként repkedni egy olyan országban, ahol négy éve egy fityinggel nem emelkedtek a közalkalmazotti bérek, és ahol a 20 %-os emeléstől mindenestül elzárkóznak.

itchap 2012.11.23. 15:35:30

@fefe79: Felmérés: ma Magyarországon az értelmiségi (össztársadalmi) MEBECSÜLTSÉGI listán a következő az utolsó kettő:
-PEDAGÓGUS
-KÖNYVTÁROS (utolsó)

Moonblood (törölt) 2012.11.23. 15:35:35

@vallatas: a Hahota új számába be is férne, ha még lenne Hahota. :))

vallatas 2012.11.23. 15:37:33

@itchap:
mindennap felakasztották 100x a tanáriban persze képzeletben a Gyurcsányt?:-D
ahahahhaha

Sajnállak egyébként, és most mi van?
zéró politika?:-)

fefe79 2012.11.23. 15:37:49

@s: egy ilyen félfeudális, korlátolt társadalomban, mint a magyar, ez soha nem fog bekövetkezni. Itt aki hatalomra kerül, az a maga pozícióján kívül mást nem lát, és beéri azzal, hogy a családja jól ellegyen. A többi már olyan mindegy, az sem baj, ha a fél ország kivándorol.

itchap 2012.11.23. 15:39:33

Ja, a "gyurcsányozás" volt az alap. Most csend van! Vagyis nincs, mert én hangos vagyok, de vihar a biliben! Mindenki fél, és ezt most szó szerint értem! FÉLNEK!

s 2012.11.23. 15:39:38

@kamarti: Az ingyenes oktatást is "fizeti" valaki. A legjobb, ha az fizeti, aki tanul. Mert az egy befektetés. Az állam - ha nagyon akar - akkor támogassa, de belefeszülni nem kell. Amit társadalmi okokból mindenképp finanszíroznia kellene, az az alapvető oktatás (18 éves korig), de ezt is baszik csinálni. Ezért itt is ki fog alakulni a veseny - pedig nem kellene a szülők pénzügyi helyzetétől függővé tenni az eddigi közoktatást - de az állam gyengesége miatt (gyengén fizetett közalkamazottak) ez nem a kívánt módon fog alakulni. Nem baj. Akkor mindenki megtanulja, amit csak közmondás szinten ismert addig: a tudás hatalom.

fefe79 2012.11.23. 15:39:57

@itchap: és ez nem a tanárok és a könyvtárosok munkájának az értékelése (ti. hogy rosszul dolgoznának), hanem magát a szakmát ennyire tartják az emberek.
Ne félj, ha a tanár 400 ezret keresne, lenne megbecsültsége.
Fütyül ez a társadalom a szakmai hozzáértésre, azt tiszteli, aki sokat keres. Ezért egy félfeudális szar az egész.

vallatas 2012.11.23. 15:40:26

@fefe79:
De ezt egy magas pozícióban ülő asszonyka mondta ugye, érted basszus. :-)
Dilettánsok kezében a popszakma!
@Moonblood: Gondolom ennyi pénzzel már megelégednél. :-)
Kérjétek számon Rozáliát, hogy hun van a pénz amiről beszélt.

Dety 2012.11.23. 15:41:14

@itchap: viszont a tanári másik része akkor sem döngetett, és most sem mer..

itchap 2012.11.23. 15:41:38

És felszólítottak "félhivatalosan" hogy fogjam be a pofám, mert rajtuk is csattanhat az ostor, ha a rendszert szidom. (megtörtént, hogy értekezleten fejtettem ki jó hosszan, hogy éppen mi történik és hidd el, még a szakszervezeti vezető is a padlót bámulta!)

Cartman (ex Cartman) 2012.11.23. 15:41:49

@vallatas:
Ez egyébként intézményfüggő is. Ezért (is) kár a tanárokat egységesen komcsizni / narancskomcsizni. Dolgoztam olyan iskolában, ahol a többség maszop-szavazó volt, de olyan helyen is, ahol a tanári értekezletek nagyrészt fidesz-propagandával teltek (a vezetőség részéről). Utóbbi helyen az ismert mszp-szavazó kollégákat nyárra kirúgták!

Sváb 2012.11.23. 15:41:58

@ezttörölnikéne: idéznék egy klasszikust:
"majd megunják és hazamennek"

Intelli 2012.11.23. 15:42:24

@Moonblood: az orvosok, tanárok itt legendásan alacsonyan keresnek. Ez viszont 10 évvel ezelőtt is így volt.
Nekem is van tanári diplomám, de sosem tanítottam.
Ha viszont igen, akkor tisztában lettem volna a fizetéssel.

873ujr3rk 2012.11.23. 15:43:28

@Dety: ahogy elnézem addigra vagy sámán oktat, vagy nem lesz szükség oktatásra, futószalag mellé minek ?

itchap 2012.11.23. 15:43:35

@fefe79: hát igen, egyetértek veled, nyilván itt az orvosok vannak az első helyen, mert életet mentenek (ezzel egyet is értek), csak azt nem ismeri fel a társadalom, hogy mi pedig azt az életet próbáljuk megalapozni előtte!

itchap 2012.11.23. 15:44:58

@Dety: nem emlékszem olyan pillanatra a rendszerváltás utáni magyar demokrácia történelméből, amikor itt valakinek is lett volna oka mellkast döngetni! :(

Dety 2012.11.23. 15:45:33

@Dety: helyesbítek...viszont a tanári másik része akkor sem döngetett, és most sem....(mer)

Carthamus tinctorius (törölt) 2012.11.23. 15:45:57

@itchap: Ezt te gondolod így, ettől sokkal árnyaltabb a kép. De egy ballibnek az már túl bonyolult lenne, ezért nem is terhellek vele.

vallatas 2012.11.23. 15:47:06

@Sváb:
ezek már ki se mennek! :-D
@itchap: jó hangulat uralkodhat ezeken a értekezleteken :-)
@Cartman (ex Cartman): ez viszont jogos, elfogadom.
@Intelli: Az orvosokat viszont vigasztalja a tudat, hogy ők ha minden kötél szakad külföldön még találnak jó fizető állásokat. Persze velük szemben is az lenne a korrekt, hogy itthon is hasonló elismerésben részesülhessenek mint nyugaton.

itchap 2012.11.23. 15:47:39

@Carthamus tinctorius: Ja! bocs, ne terhelj! Csak az egyszerűbb dolgokat értem meg.

Intelli 2012.11.23. 15:48:34

@Moonblood: ne haragudj, de az írásodból nekem az jött le, hogy te utálod az egész tanári pályát. Gyűlölsz otthon foglalkozni vele, eleged van a táboroztatásból meg úgy az egészből.

Ha szeretsz tanítani akkor az jó, viszont akkor ne úgy állítsd be, mintha valamiféle trágyavakarásért kapnád a szar pénzt, akkor panaszkodj csak a pénz miatt de úgy, hogy tudasd azért másokkal, amúgy szereted a munkádat..., máris másképpen fog lejönni a történeted.

Crescendo 2012.11.23. 15:48:37

A tanarok tobbsege teljesen korrekt modon alakitja a burokratat. Mert egy allam altal alkalmazott szemely az burokrata. Barmit elvisel, barmit megtesz kozponti utasitasra...
Ez nem karrierfeltes, megelhetesi kerdes, stb. hanem eletszemlelet.
Szerintem a tobbseg epp emiatt foggal, korommel harcolna peldaul egy maganiskola rendszer ellen, ahol a tanarok is ugyanugy "szolgaltatok" lennenek, mint ahogy tanitvanyaik szulei jelenleg. Teljesitmenyt kellene nyujtani es ezert tisztesseges berezeshez jutni.
Ok lennenek az elsok, akik a gyerekek erdekere hivatkozva minden ilyen teljesitmenyalapu kezdemenyezest eltipornanak... Mert vannak nagyon jo tanarok, de a tobbseg kozepszer vagy gyengebb. Es a tobbseg gyoz a demokraciaban. :(

fefe79 2012.11.23. 15:48:41

@itchap: rengeteg hülye van, aki fel nem fogja, hogy tanulatlan emberekre nem hogy egy posztindusztriális társadalmat nem lehet alapozni, de már egy az előttit sem.
"A tanaarok nem dúgoznak", kábé ez a felfogás lényege, mert aki nem lesz nyakig sz*os nap végére, az nem is dolgozik, az ingyenélő, a munkájának nincs gyakorlati haszna, ja és nem is termel, hiszen az állam vérét szívja.
De addig nem jut el sok hülye, hogy semmiféle GDP nem létezne tanulás nélkül.

ezttörölnikéne 2012.11.23. 15:51:03

@itchap: tehát, ne tegyen senki semmit, mert úgysem? akkor hát te is csak szórakozásból jártatod a szádat? :) ahogy mondani szokták, sok kicsi sokra megy és a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik...

fefe79 2012.11.23. 15:51:13

@Cartman (ex Cartman): vagy vegyük épp a dolgozatjavítást. Mennyit kell javítani egy matek szakosnak egy dolgozatban, ami áll mondjuk három feladatból, és pillanatok alatt átfutja, vagy egy magyarosnak, ahol írt a gyerek két oldalt, vagy egy tesisnek, akinek nincsenek dolgozatai.
Én sem a kollégák ellen beszéltem, csak tényt mondtam.

Intelli 2012.11.23. 15:51:35

@vallatas: természetesen meg kéne rendesen fizetni az orvosokat is de azt ott sem tudom elfogadni, hogy végigtanulja, végiggyakorolja az egészet és utána, évek után kifakad, hogy milyen szar pénzt keres már.

Akkor ne menjen orvosnak és akkor azzal kell szembesülnünk, hogy nem lesz utánpótlás aztán akkor lépni kell de gyorsan.

Dety 2012.11.23. 15:52:47

..én nem akarok vagdalózni...csak azt látom, hogy borzasztó nagy a széthúzás, az önzés, az irigység. Fáj, amikor látom mennyire polarizálódik a társadalom...amikor ránézésre el tudom dönteni, "ki honnan jött, és sajnos azt is, hova megy..." (nagyon nagy tisztelet a kivételnek!)

itchap 2012.11.23. 15:53:12

A legnagyobb probléma itten kedves hölgyek és urak, hogy a magyar társadalom tagjai abszolúte nem értig meg egymást, és ez csakis a mindenkori szolidaritás és érdeklődés teljes hiányából adódik. Mindig fel fog háborodni a tisztelt polgár a tanárok sirámain, és a "kussoljá' ott a nyarad" mondattal tovább is lép. Ha ismernénk egymást, ha tudnánk, hogy ki mit tesz az országért és mennyit, nos akkor talán át is tudnánk érezni a problémákat. Ez lenne a Nemzeti Együttműködés, és nem az a rizsa, amit hallunk és látunk nap, mint nap! A többi tényleg üres beszéd!

ezttörölnikéne 2012.11.23. 15:54:33

@Sváb: hát akkor nem kell megunni. ha meg megunjuk, akkor nem kell panaszkodni sem.

itchap 2012.11.23. 15:55:04

@ezttörölnikéne: Jaj dehogynem! tudod mennyi levelet írtam én már? hányszor próbáltam kezdeményezni, hogy hallassuk a hangunk? De sajnos, egyedül mennék ki a főtérre, ahonnan 10 perc után vinnének el, mondván: "itten még egy bekattant tanár, dugjuk el valahova jó mélyre!"

kamarti 2012.11.23. 15:55:08

@Moonblood: tudom, hogy én vagyok a hülye, de az én gyerekem valahogy mindig olyan tanárhoz járt, aki nem rettegte az apehot, tehát számlát sem adott... és a rámegy a gatyája dologgal nemcsak a tanítás mellett vállalkozó tanár, hanem a "mezei" (tisztességes) vállalkozó is szembenéz.
Szóval itt inkább arról van szó, ha eltekintünk a személyeskedéstől, hogy milyen szakokon tanító tanárok válthatják legkönnyebben munkaidőn túl aprópénzre a szaktudásukat (amit jó esetben, ha meg lennének fizetve, az iskolában, munkaidőben kellene hasznosítaniuk)

Cartman (ex Cartman) 2012.11.23. 15:57:02

@Carthamus tinctorius:
Azt azért ugye nem kell nagyon kifejtenem, hogy a ballibezéssel sikerült legalább akkora leegyszerűsítéssel élned, mint itchap-nak?!

Nem mellesleg abban is igaza van - leegyszerűsítés ide, vagy oda -, hogy a fideszes szavazó mostanra ugyanolyan furcsa állatfaj lett, mint 2010-ben az mszp-s volt.

Amit a fidesz művel az országgal, az egész egyszerűen védhetetlen. Legalábbis ép ésszel.

kamarti 2012.11.23. 15:57:59

@jo.e: kompetenciaügyben nem velem vitatkozol, hanem Pokornival, a szakfelügyeletről és az egyentankönyvről meg ugyanazt gondoljuk, irónia volt a részemről

s 2012.11.23. 16:01:03

@fefe79: Magyarország kis ország. Nem az számít idővel, hogy ki van itt hatalmon (igazából már most sem számít túl sokat), hanem az, hogy hogyan csatlakozik az őt körülvevő nagyobb rendszerekhez. Ezek pedig - ha néha tévednek is - meglehetősen gyakorlatiasak, racionálisak. Azt nem tudom, hogy lesz -e itt 500 év múlva Magyarország, de azt tudom, hogy amennyiben lesz, teljesen másmilyen lesz. Nem foglalkozom túl sokat időleges ügyekkel, csak a lényegre koncentrálok.

itchap 2012.11.23. 16:01:14

@Cartman (ex Cartman): mea culpa! nem volt szándékomban sem leegyszerűsíteni, sem általánosítani. Ha hiszed, ha nem, a baráti társaságom a mai napig többnyire fideszes és működünk. Ezért barátok. Nyilván az eddigiekhez, mint tanár és mint "szenvedő alany" szóltam hozzá, de ahogy fentebb is megfogalmaztam: nem egyik van másik oldal szavazóival van a baj! Tényleg bocs, ha félreérthető voltam.

fefe79 2012.11.23. 16:04:49

@s: szerintem ez a társadalom ellenáll mindennek, ami kintről jön, és inkább megdöglik, mint hogy változni akarna.

Cartman (ex Cartman) 2012.11.23. 16:06:06

@itchap:
Félreértetted. Nem véletlen, hogy nem a Te hozzászólásodra reagáltam. Nyilván egy komment során bőven lehet ok az egyszerűsítésre, hisz nem tudományos értékű művet publikálunk... Viszont röhejes egy izmos leegyszerűsítéssel körítve kritizálni a leegyszerűsítést. :)

itchap 2012.11.23. 16:09:09

@Cartman (ex Cartman): Leegyszerűsítenéd? :)))) értem, persze!

s 2012.11.23. 16:09:54

@fefe79: Az ő dolga. Bár szerintem ez inkább az elcseszett vezetés problémája, semmint a társadalomé. A társadalomé annyiban, hogy ezt eltűri a vezetőitől (itt nem csak a tanárokra gondolok, ezért mi mindannyian felelősek vagyunk). Nehéz szívvel mondok ilyet, de majd csak kimoderáljátok. Ameddig nem kezdesz akasztgatni, ez fog menni. Csak szólok. NEM ÚSZHATOD MEG A DOLGOT KEMÉNYEBB ESZKÖZÖK HASZNÁLATA NÉLKÜL. Ez most már teljesen világos.

kamarti 2012.11.23. 16:10:09

@s: hát ne haragudj, de nekem nem pálya egy olyan "értékek mentén" alakuló társadalom, ahol a felsőoktatás önfenntartó (értsd: drága pénzért tehetős szülők gyereke tanulhat, slussz), a közoktatásban bérrabszolgákat dolgoztatva képeznek félanalfabétákat, az egészségügyről, a kultúráról már nem is beszélek, viszont a fociba milliárdokat ölnek - az én adóforintomból.
hát kösz szépen, de nem.

Össze kell fogni 2012.11.23. 16:11:20

@Moonblood: a Tied az nem az, mert értelmetlenül véded a mundér becsületét, ha jó a tanár, semmi kifogásom nincs az ellen, hogy fizessék meg jobban, de aki ilyen választ ír, affelől kétségeim vannak, hogy jó tanár...

Jaffar 2012.11.23. 16:12:17

Kedves Pedagógusok!

Remélem nem mondok azzal nagy újdonságot, ha azt mondom, hogy egységben az erö.

Ha valóban jobb munkakörülményeket akartok, akkor fogjatok össze, és szarjatok le mindent, nézzétek a saját érdekeiteket. Ezzel a kormánnyal szemben másképp nem megy. Ök csak az eröböl fognak érteni. Ne sztrájkolgassatok, hanem SZTRÁJKOLJATOK! Sztrájkoljatok úgy, hogy az egész ország megérezze! Ez a kormány lazán többet költ saját PR-ra, vagy futballstadionra, mint rátok. Akkor miröl beszélünk? Féltek, hogy kirúgnak titeket? Ne röhögtessetek már. Ha összefog egy iskola 30-40 tanára és holnaptól addig nem dolgozik, amíg nem lesznek normális tárgyalások, akkor szerintetek ki fogják rúgni mindet. Lóf@szt. Birkák vagytok tényleg, ha ezt beveszitek.

Szelid sunmalac 2012.11.23. 16:13:09

Nem ertem miert kell ide egyaltalan bevonni a partszimpatiat. Az en barati koromben gyakorlatilag minden oldal kepviselve van, de leszarom.

A tanarokat jobban meg kell fizetni, a tanaroknak meg ki kell allni a szakmai ervekkel es tenyekkel alatamasztott velemenyukert, a fals onsajnaltatast meg abbahagyni.

Szerintem ilyen egyszeru. Ha igy lesz, tamogatom oket.

s 2012.11.23. 16:15:25

@kamarti: A focit nem én mondtam.
Az állam támogathat, de támogatásra nem lehet komoly rendszereket alapozni. Nem is alapoznak sehol a világon. Annak az értéknek valahol vissza kell jönni, különben mindenki el van veszve. Egyébként vissza is jönne egy normális értékrendű társadalomban. Ha viszont az értékrendek nincsenek a helyén, azok kedvezőtlen hatásait nem támogatásokkal kell eltüntetni.

itchap 2012.11.23. 16:16:55

@Jaffar: sajnos ez lenne az egyetlen megoldás. De ilyen csak a mesében van! És ha mégis, akkor nem rúgnának ki, de hogy az intézmény megérezné a támogatásokban, fejlesztésekben, stb. az is biztos. Kőkorszaki viszonyok jönnének, ahol talán a fát is a gyerekeknek kellene hozniuk. Ettől függetlenül én pontosan azt szeretném tenni, amit leírtál, de hát... ugye... az a 30-40 egyelőre csak 3-4.

itchap 2012.11.23. 16:19:26

ja és még valami. NEM CSAK nekünk kéne sztrájkolni, hanem a körénk épülő egyéb szervezeteknek is, VELÜNK! (gondolok itt a buszokra, akik a srácokat behozzák, iskolai alkamazottakra, könyvtárosokra, stb.)

kamarti 2012.11.23. 16:25:12

@s: értem én, amit mondasz, csakhogy ez egy idea. mi meg itten a jelenvalóról vitázunk, abban kéne állástfoglalni. ezért konkretizáltam.....

Jaffar 2012.11.23. 16:25:43

@itchap: hidd el, ha egy iskola elkezdené, akkor ott lenne a többi is. Bár, ha jobban belegondolunk, hogy mi megy Esztergomban, akkor nem is olyan biztos. Mindenesetre, ha megtennék, ök elmondhatnák magukról, hogy legalább megpróbálták...

Pszt! 2012.11.23. 16:26:07

Aztán ha sztrájkolnak, akkor mi van? Majd megunjak! A viktor meg röhög a márkába.

kamarti 2012.11.23. 16:27:45

@itchap: semmilyen biztosíték nincs rá, hogy sztrájk nélkül nem kőkorszak jön, sőt....

fefe79 2012.11.23. 16:31:34

@s: igen, csak az ilyen akasztgatás során hamar eljutna mindenki a sógorig, tesóig, aki szintén egy korrupt gazember, és inkább neki se fog. Az a baj, hogy társadalom maga is simlis, korrupt, és ha teheti, akkor él is a lehetőségeivel.

itchap 2012.11.23. 16:38:44

@Jaffar: na most itt van még egy dolog, amit szerintem biztos, hogy egy sztrájk eredményezne: a közutálat! "nem elég, hogy az ország gazdaságilag (is) a béka segge alatt van, ti meg több pénzt akartok? És nem tanítjátok a gyereket? Ti hazaárulók ti!"
Az első hangnál visszatáncolna az iskolák 99%-a. És ha mi több zsozsót követelünk, hát mondj egy olyan réteget, akik ne tennék ugyanezt (labdarúgás nem ér!). Megjegyzem minden okkal! Az a baj, hogy tényleg nincs miből adni, én csak az ellen a politika ellen tiltakozom, ami tesz arról nap, mint nap, hogy ne is legyen miből! A haverokat kivéve...

dzsadzsarblinx 2012.11.23. 16:40:33

Hoffman Rózsa mondta:

-Csökkentjük a pedagógusok terhelését!

Igen! Megcsináltuk!

-Növelni kell a pedagógusok anyagi megbecsülését!

Igen! Megcsináltuk!

-Vonzóvá kell tenni a pedagógus pályát a tehetséges fiatalok számára!

Igen! Megcsináltuk!

-Nincs az az Isten, hogy az életpályamodellt béremelés nélkül bevezessük!

Igen! Megcsináljuk!

kiraaaaa 2012.11.23. 16:40:34

@Intelli: ha mindenki pályát vált, ki tanít?

Talán, ha több pénzt kapna a tanár, a pályaválasztók körében is nagyobb lenne a népszerűsége a szakmának.
Akkor talán az egyetemeken sem a tanárszakon lenne a legalacsonyabb a ponthatár.

S azoknak mondom, akik állandóan a szüneteket emlegetik fel: idén pl. az őszi szünet a szabadságból ment.

Táboroztatás meg ingyen megy, noha az a kötelező nyári szabadság idejére esik, ami 100% felelősséggel jár.
Mutassatok még egy olyan foglalkozást, ahol a dolgozó ezt bevállalja?!
De ugyanez vonatkozik a hétvégi, délutáni versenyre is, ami még túlórának sem számolható el, hanem csak alapból csinálja az ember, mert ezt várja el tőle mindenki: főnök, szülő..stb.

De bármennyire is szereti ezt a szakmát az ember lánya, a boltban nem tudom mondani, hogy én szívvel viszem a gyerekeket bárhova, szombaton is, ingyért, adjanak már nekem ezért ételt?

itchap 2012.11.23. 16:43:35

@dzsadzsarblinx: Meanwhile in a parallel universe...

itchap 2012.11.23. 16:44:48

@kiraaaaa: egyszer megpróbáltam, nem adtak! :)

itchap 2012.11.23. 16:48:59

A fociról csak annyit, hogy tegnap kint voltam Videoton meccsen (sajnos kikaptunk). Állítólag a T. Sándor (meccsenként 20 perc játék átlagban) 4 milliót keres havonta. Ha ebből csak egy forint is az én zsebemből megy oda... nos... szotyolázva hazaballagtam és bekapcsoltam újra a fűtést, amit a meccs idejére lekapcsoltam.

picikisköcsög 2012.11.23. 16:53:49

@Össze kell fogni: igen, bogárkám, de ezért a pénzért el kell türnöm, hogy le qrvaanyázzanak, 2 cmel a pofám előtt állítsa meg az öklét a mocsok kölök (lehet, tied), és a fejem mellett 3 cmrel, hátad mögül a táblához vágjanak szotyihájat, amit papírba csavartak. Gyere bogaram, orvoslátogatóként add a szolgálati autót, laptopot, mobil, 300 kilós fizetést. Szivesen cserélek, hazudni én is tudok!

kamarti 2012.11.23. 17:03:09

@itchap: nem egy forint megy oda: az ugye megvan, hogy a nagy vívmány, hogy most már nem csak a kulturális intézményeket, hanem az un. látványsportokat is lehet TAO pénzzel támogatni? azaz a vállalkozó a társasági adóját nem a költségvetésbe fizeti be, hanem egy sportegyesületnek adja. Na, így kapott a felcsúti utánpótlás akadémia 2,8 milliárdot (!!!) az idén, a második a rangsorban a Debrecen, ha jól emlékszem, szerény 500 milliójával.
(a támogatás egyébként adókedvezményt eredményez a vállalkozásnak)
azt már csak halkan mondom, hogy mostanában a főpénztáros azt üzente a cégeknek, hogy lesznek szívesek most már nem TAO-zni, mert kell a pénz a nagykasszába, vagy ha mégis adnának, szívesen megmondják kinek és kin keresztül (jutalék).
Ennyit a fociról. A nagyszerű munkahelyteremtő termelőberuházásokról (stadionépítés) ne beszéljünk, mert azt majd hiszem, ha látom.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.23. 17:03:44

A tanárokat mindig mindeegyik kormány hülyének nézte és átverte. Most se lesz máshogy és ők csak némán tűrik.

A helyzet az, hogy a szegényebb környékek iskoláiban már a fizetésekre se igazán van pénz, mert azt lenyúlja az önkormányzat. Kamatoztatják maguknak, kicsit késve fizetnek, lemaradnak a túlórák, pótlékok... Aki reklamál, azt meg kirúgják...

komissarlajos 2012.11.23. 17:13:25

@picikisköcsög: Ajállom a TT parancsnoki pisztolyomat, és lődd a köcsög bogdánékat a fenébe.

nu pagagyí 2012.11.23. 17:15:24

A tanárokkal is úgy tárgyal a kormány, mint az IMF-fel. Ennyire értékeli saját népét az új pofátlanokrácia.

komissarlajos 2012.11.23. 17:16:34

@itchap: De kint volt a köcsög Numero1-is, csak elbújt egy oszlop mögött. Amúgy Brüsszelbe fontos tárgyalások A girohazudozó ezt simlisen letagadta.

kov_vacs 2012.11.23. 17:19:04

És nem igaz, hogy "nincs pénz". Tessék, itt is volt pénz, ezidő alatt se kerestek fényesen a tanárok: atlatszo.hu/2012/11/21/milliardos-hutlen-kezeles-gyanuja-kik-fosztottak-ki-a-magyar-filmipart/

Nem a pénzzel van alapvetően gond,

hanem a mentalitással.

Azzal, hogy Matolcsynak is simán képes megfordulni a fejében, hogy "jah, tanárok, pha, majd bemondjuk nekik, hogy ájemef és rájuk nincs pénz"

És megtehetik.

Ha nekünk szülőként fontosabb lenne, hogy minőséget kapjanak a gyerekeink, egyszerűen ezt nem engednénk meg!
Hogy a fészkes pikulába lehetséges az, hogy a családon belüli erőszaknál meghátrált a kormány, plagipalinál meghátrált a kormány, itt viszont nem teszi?

Nyilván az is fontos lenne, hogy a pedagógusok (ill. szakszervezeteik) pontosan, világosan, egyértelműen megfogalmazzák, hogy mi a baj, és nekem mint szülőnek miért nem jó az, ami jön. Szerintem ez nem világos. Ellentétben azzal pl., hogy a családon belüli erőszak téma viszonylag egyszerűen érthető volt. Sajnos többet kell mondani annál, hogy "rosszul keresnek a tanárok", mert ez így, ebben a formában már nem éri el az ingerküszöböt. Az enyémet se érte el egészen addig, amíg a saját fülemmel nem hallottam a személyes történeteket.

Jaffar 2012.11.23. 17:21:24

@itchap: közutálat? Túrót. Focira van pénz? Unortodoxiára van zsé? Mondom, egy olyan országban élsz, ahol mindenki csak a saját orráig lát, ahol mindenki mindenhez ért. Nyugi, akik ezért utálnák a tanárokat, már most is útálják. Lásd kommentek fentebb. Van egy örök mondás:
"Ha valaki ok nélkül útál, akkor adj neki egy kib@szott okot!"

komissarlajos 2012.11.23. 17:28:32

@Jaffar: Tisztelettel kérdem, akkor most miért adja be a derekát a tanári társadalom? Ott kezdtük: a névválasztási bizottságot (Liszt Ferenc repülőtér) okán elküldték a búsba. Ők, vállalták, nem is hallunk róluk többet. (Állítólag még a polgári állásukat is elvesztették.) És a tanárok, a szájtépés, ATV-és magánszereplés után mit csinálnak? Mit csináltak Bokros, stb... Gyurcsány, alatt? Akkor bátrak voltak?

komissarlajos 2012.11.23. 17:34:50

Most féltik az állásukat? Féltik a családi engzisztencájukat, féltik a beléjük vert fidesznyik életfelfogást? Akkor gyerekek így jártatok. Most tovább szívjátok az általatok ajnározott vityó, és szeretett csinos lotyó ámokfutását. (Elfelejtettem a lotyó nevét, bocs.)

komissarlajos 2012.11.23. 17:45:13

Megyek a kocsmába! De az orbánfaszi tegnap a Videoton meccsen volt, és nem Brüsszelbe!!!!

Jaffar 2012.11.23. 18:15:45

@komissarlajos: Mint fentebb írtam, egy egész iskolának a tanárait nem fogják elküldeni, mert nem lesz kit a helyükre rakni. Arról nem is beszélve, ha valóban összefognának, országosan.

itchap 2012.11.23. 18:19:33

@komissarlajos: Nem láttam, csak a nagykeresztény hírolvasót Pálffyt, meg akartam állni, hogy pár szóban elmondjam neki a véleményem a köpönyegforgatásról, de siettem mert vártak a barátaim a bejáratnál, kicsit bánom!

lyia (törölt) 2012.11.23. 18:33:01

Ha szabad országban élnénk, a faluban élő szülők, és a falusi iskolában tanító pedagyógyászok nagyon nagy ívben leszarnák a kormányt, és szerveznének egy önellátó iskolát.

A helybeli szülők építtetnének egy iskolát, fogadnának egy tanítót, felgyújtanák a legközelebbi kormányhivatalt, aztán vasvillára hánynának minden állami alkalmazottat és országgyűlési képviselőt, aki megpróbálja őket akadályozni.

De ez már Anglia lenne és szabadság, nem Magyarország.

hu.wikipedia.org/wiki/Summerhill

Alhazred 2012.11.23. 18:44:06

egyszer kellene asztalra csapni, mondjuk pont érettségi napon. kíváncsi lennék mit szólna rózsi nagysasszony.

grgrgr 2012.11.23. 18:50:31

@Jaffar: egyetlen iskola tanári karát simán le lehet cserélni, rengeteg az állástalan. Az országos összefogás pedig azért lehetetlen, mert eléggé sok a tanárok között az Orbán-hivő, ők szokták kapni a különmunkákat, pl. a népszámlálást, részt vesznek a fidesz-rendezvények szervezésében, pénzért persze, stb ...

úgyiselfelejtem 2012.11.23. 18:53:07

@Jaffar: igazad van, a teljes tanári kart nem fogják elküldeni, mert akkor ki tanítana. Ha nincs ki tanítson, nem is jár gyerek oda. Hoppá, ha nem jár oda gyerek, akkor bezárhatjuk az ajtaját, nem kell fizetni fejkvótát, fűtést.
MEGVAN A MEGOLDÁS: meg kell szüntetni pár iskolát, ekkor egy csomót lehet spórólni.
Melyik sulit is kell megszüntetni? Amelyikkel folyton gond van (sztrájkol, fűtésre, villanyra kér pénzt, stb.)

NA YA! 2012.11.23. 19:20:17

Sztem szakszerv vezetők megvéve, kis hajcihő mímelve, aztán annyi, végül megmaradó rabszolgáknak kuss.....

HiRoKin 2012.11.23. 19:29:29

@ezttörölnikéne: Munkaszüneti napon sztrájkolni? :DDD Ez vicces.

zizizuzu 2012.11.23. 19:40:28

@grgrgr: Keress már fizika-kémia szakost. De jöhet infós is.

Moonblood (törölt) 2013.08.04. 17:28:55

@Moonblood: Anyád is beleférne, mint a legnagyobb ribanc. :)
süti beállítások módosítása