Egyenköpennyel frusztrálná az iskolásokat Hoffmann Rózsa, aki már nemcsak a tananyag tartalmát, hanem a diákok viseletét is meghatározná. Lakatos Márk helyében elkezdenék rettegni: Hoffmann Rózsa már stylist-babérokra is vágyik.

Idén sem kezdődhetett el az iskola politikusi agymenés nélkül – Hoffmann ugyanis államtitkári kötelességei mellett úgy gondolta, stylistnak is szívesen felcsapna és a tananyag mellett szerencsétlen diákok iskolai viseletét is meghatározná. Az ötlet mögött megbújó gondolat szerint az egyenköpeny viselésével a szegény gyermekeket nem frusztrálná, ha nem tudnának drága, divatos ruhákban járni. Nemes gesztus, melyet mégsem tudok igazán komolyan venni.

37178.jpg

Igaz, hogy az iskolaköpeny esztétikailag jól mutat, büszkévé teszi a fiatalokat és a közösséghez való tartozás érzését erősíti - ezt néhány hónapja írországi utam során is tapasztaltam – az államtitkárunk által említett alapvető problémákat azonban nem oldja meg.

Társadalmi egyenlőtlenségek ugyanis mindig is voltak, és lesznek is – ezeket nem lehet egy iskolaköpennyel eltakarni. A gyermekeket viszont lehet elfogadásra és empátiára nevelni, hiszen nem a márkás ruha határozza meg, milyen emberek vagyunk, hogyan viselkedünk a másikkal. A kormányzat részéről pedig nem iskolaköpennyel kellene az egyenlőség látszatát megteremteni, hanem azzal a lehetőséggel, hogy mindenki számára elérhető felsőoktatást teremtenek, mely kineveli a jövő értelmiségi rétegét. A szegényebbek számára is megadni a tanulás, a jobb élet, estünkben a márkásabb ruhák megvásárlásának lehetőségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad2014.blog.hu/api/trackback/id/tr794754098

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megtiltaná a tandíj szó használatát a hírekben a kormány 2012.09.04. 14:57:37

Törölje a tandíj szót a média a szótárából, ez a kormány kívánsága, hiszen a tandíjat 2008-ban már eltöröltette a szocikkal a Fidesz! A média mégsem akarja a tandíj szó helyett a kormány által kreált “új finanszírozási rendszer” kifejezést ...

Trackback: Hová bújik Orbán Viktor a magyarok elől október 23-án? 2012.09.04. 14:54:51

Orbán retteg. Nem jelenik meg az állami ünnepségeken, nem mond beszédeket nyilvános helyen, nem konzultál, hanem értesít, és kordonnal vetette körbe a miniszterelnöki villát. Retteg attól, hogy megint kifütyülik, hogy megint lebuzizzák, retteg, hogy me...

Trackback: Köpönyegforgatók 2012.09.04. 12:04:36

Ismét egy téma, aminél szürke a véleményem, se nem fekete, se nem fehér. Mai hír Indexen, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár visszahozná az iskolaköpenyt. A gondolat, vagyis az alapelv megint nem rossz. Az a - kommunizmusban is alkalmazott - esz...

Trackback: Köpönyegforgatók 2012.09.04. 12:04:31

Ismét egy téma, aminél szürke a véleményem, se nem fekete, se nem fehér. Mai hír Indexen, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár visszahozná az iskolaköpenyt. A gondolat, vagyis az alapelv megint nem rossz. Az a - kommunizmusban is alkalmazott - esz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Félázsia 2012.09.04. 10:21:08

Hoffman Rózsa tagja volt a kommunista diktatúra állampártjának az MSZMP-nek! A diktatúra ellen úgy lázadt, hogy a szovjet elnyomók nyelvét az oroszt tanította.

Ezzel jó ha mindenki tisztában van.

gaston 2012.09.04. 10:23:56

@dr. Félázsia: még jó, hogy te vagy , és elmondod annak, aki nem tudta!

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 10:25:44

Feltételezem, Rózsika ingyen (khmmm) szánná a köpenyt. Csak mert ha nem, akkor a csórónak ez az egyenlővé emelés égisze alatt egy újabb púp a háton.

Megjegyzem, hogy gyermekkoromat éppen csóróként éltem meg, és két dolgot utáltam durvára: hétköznap a köpenyt és ünnepen az ünneplőt.
Igen, mindkettő beszerzése egy-egy púp volt. Sőt kettő-kettő, mivel nem csak a forrás kellett, de utánajárni is, ui. nem volt és ma sincs minden faluban ruházati bolt, és pont olyan, amelyben iskolaköpenyt is árulnak.

lackó 2012.09.04. 10:26:27

Jól értem, hogy a cikk arról szól, hogy a köpeny jó, de csak akkor, ha nem Hoffmann Rózsa találja ki?

A jövő értelmisége már rég kinevelődött, a jelen és a jövő, esetleges kétkezi munkása, ne adj' Isten mezőgazdasághoz, vízgazdálkodáshoz értő embere viszont sehol sincs. Viszont neveltek az egyetemek sok-sok bölcsész közmunkást.

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 10:27:52

@dr. Félázsia: "A diktatúra ellen úgy lázadt, hogy a szovjet elnyomók nyelvét az oroszt tanította."

Az nem rossz... innen érthető a mindenkori apácás hozzáállása, hiszen tudvalevőleg az oroszt és a poroszt csak egy betű választja el.

Hát még ha orosz-történelem szakos lett volna... azokban aztán olyan szinergiája alakult ki a két tárgynak, hogy attól kellett koldulni.

Mészáros Laci 2012.09.04. 10:29:02

A kritika színvonala (adott esetben színvonaltalansága) vajon miről árulkodik?

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 10:29:13

@lackó: ", a jelen és a jövő, esetleges kétkezi munkása, ne adj' Isten mezőgazdasághoz, vízgazdálkodáshoz értő embere viszont sehol sincs."

FYI: Túl sok van. Ahogy mindenből túl sok van.
De majd egy... azaz a másfélmillió új munkahely...

dögölj meg 2012.09.04. 10:30:34

Más meg a náci elnyomók nyelvét tanítja még ma is.
Amúgy meg egy nagy karóval leülhetsz Te is,kedves Mia01,annyi demagóg baromságot írtál .

lackó 2012.09.04. 10:34:56

@dr. mesterseges szinezek: tudod mi van? Diplomás munkanélküli! Én meg azt mondom, hogy a tehetséges, valóban értelmiségi fiatalok számára adjon meg minden segítséget a kormány a diplomához való jutáshoz, akinek ez csak pénzzel megy, az meg fizessen, ezzel is segítve a szegény, de tehetséges társait.

Mezőgazdasághoz értő, és gondolkodó emberek pedig bármit is mondasz, nincsenek, hiszen ha így lenne, akkor a gyakorlatilag egyetlen gazdasági tényezőnk ma nem a béka segge alól pislogna.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2012.09.04. 10:41:04

@poszt:

"Igaz, hogy az iskolaköpeny esztétikailag jól mutat, büszkévé teszi a fiatalokat és a közösséghez való tartozás érzését erősíti - ezt néhány hónapja írországi utam során is tapasztaltam "

Szóval a köpeny fasza és a mai ejrópában is működö dolog, de akkor se, mert H Rózsa.

1-es, leülhetsz

dr. mesterséges színezék 2012.09.04. 10:42:01

@lackó: Mint mondtam, mindenből felesleg van.

Nem is lehet más, amikor az ipar pang, legfőképpen az építőipar.

Enneg legfőbb indikátora az, hogy a szakmunkásoknak fizetniük kell, hogy szakmai gyakorlatot tudjanak tölteni.

A mezőgazdaságban a legtöbbet a földalapú támogatásból élő jogászok profitálnak.

Kérdezd meg Viktort!

mojszipupi 2012.09.04. 10:42:37

Sokkal könnyebb leplezni valamivel a problémákat mint megoldani azokat. Söpörjük be a szőnyeg alá és már nem is léteznek. Attól még mert iskolaköpenyt ad rájuk attól még ugyanúgy éhezni fog sok gyerek az osztályban a másik pedig nem. A szemük nem lesz bekötve

lackó 2012.09.04. 10:45:17

@dr. mesterseges szinezek: nem értesz. Gondolkodó és valóban hozzáértő emberekről írtam, nem jogászokról. Az, hogy kik profitálnak most belőle és mivel, egy dolog. Az, hogy kiknek kéne és mire lenne szükség, az más dolog.

tkgabor 2012.09.04. 10:49:43

Egy ideális világban meg tanulni se kellene, mert már okosan születnének az emberek. Nem csak köpeny, egyenruha kellene, mert ha a köpeny van csak, akkor a cipőn meg a "kinek van jobb" verseny.

téglagyár 2012.09.04. 10:49:51

Remelem meg sennki nem felejtette el magyar balintot es az amokfutasat, amivel tonkretette a magyar oktatast! Bizony, o az szdsz tagja volt!!! Az szdsz egy metely, a liberalizmus pedig egy betegseg! Ezert minden joerzesu magyar embernek pusztitania kell az szdsz-t, az lmp-t es a liberalzmust, tuzzel vassal, ahol csak lehet!

VESSZEN AZ SZDSZ!

lackó 2012.09.04. 10:50:21

@Kara kán: nyílt antiszemitizmus, amúgy meg offtopic.

Wl 2012.09.04. 10:51:39

"aki már nemcsak a tananyag tartalmát, hanem a diákok viseletét is meghatározná"
Mindig is szerettem az ilyen véleményeket, hogy XY hogy jön ahhoz, hogy beleszóljon ebbe meg abba. Talán a jelenleg betöltött pozíciója feljogosítja arra, hogy oktatási ügyekbe avatkozzon, nemdebár? De ha már itt tartunk, a poszt szerzője milyen "jogosítványokkal" rendelkezik oktatási ügyekbe véleményt formálni? Ő vajon ki lehet, ha úgy érzi, hogy még egy oktatási államtitkár is illetéktelen oktatási ügyekbe avatkozni?

Egyébként nincs valami túl pozitív véleményem Hoffmannról, mivel alig jobb, mint az előző kormány ilyen irányú szak(?)emberei. Szóval lehet, és kell is kritizálni, de nem ezért, és nem úgy, hogy hogy jön ahhoz, hogy beleszól abba a szakterületbe, ahol dolgozik.

Ez az egyenruha dolog egyébként máshol is (például a Németeknél) volt már téma.

"A szegényebbek számára is megadni a tanulás, a jobb élet, estünkben a márkásabb ruhák megvásárlásának lehetőségét."
Ott a pont. Ha az EU tényleg annyira a javunkat akarja, akkor emiatt indítson eljárást az ország ellen. De ez úgy látszik, megmaradt ilyen retorikai szinten, mivel azon kívül kb. senkit nem érdekel...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.04. 10:56:18

"Igaz, hogy az iskolaköpeny esztétikailag jól mutat, büszkévé teszi a fiatalokat és a közösséghez való tartozás érzését erősíti - ezt néhány hónapja írországi utam során is tapasztaltam – "

Akkor miért is frusztrálná a tanulókat???

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.04. 10:58:58

@lackó:
Hülye vagy?
A templomok elleni támadás nyílt keresztényellenesség.

lackó 2012.09.04. 11:02:56

@Kara kán: bocs, rossz szót használtam, illetve értsd úgy, ahogy írni akartam. Nem vagyok hülye, vagyis de, de ismeretlen ne hülyézzen le engem.

Amúgy meg offtopic.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.04. 11:05:30

@lackó:
ok, MEGEGYEZTÜNK, EZUTÁN MINDENt, amit írsz saját belátásom szerint fogom értelmezni.

regress 2012.09.04. 11:08:26

ennek az elmebeteg picsának van valami úriszabó ismerőse aki jó pénzért megvarrja az egyenruhát.ennyi.rózának is köpenyt,olyat aminek hátul össze lehet kötni az ujjait

sas70 2012.09.04. 11:08:52

Anno a rendszer, szabályok elleni lázadásunk az volt, hogy nem hordtuk a kötelező iskolaköppenyt. Kaptam is vagy 10-20 beírást emiatt.Mégsem ez a lényeg, mert ez megint egy lufi, ami pár napig tart, aztán majd elmúlik. Az igazi problémákról tereli el a figyelmet. Arról, hogy nincs rendes ablak, hogy rozogák a padok, nincs kréta....stb. Arról, hogy alacsony színvonalú és korszerűtlen az iskolarendszer. Félanalfabéták kerülnek ki az iskolákból, a szakképzés használhatatlan tudást ad és még hosszan sorolhatnám.
Csak a sok probléma megoldásához nem elég az, hogy ráhúzunk a gyerekre egy köppenyt vagy egyenruhát.

blah 2012.09.04. 11:12:58

az oktatás színvonalával sem ártana már foglalkozni... persze én is ilyen huszadrendű dolgokat találnék ki ha nem értenék a rám bízott munkához

Kooppaany 2012.09.04. 11:15:32

Szerencsére a mezőgazdasághoz elég sokan értenek Magyarországon, így aztán pontosan tudják, mi mennyibe kerül, és érdemes-e termelni, vagy csak a föld után járó uniós támogatást éri meg bezsebelni. A bölcsészek gondolkodásban előrébb tartanak - nem közmunkások ők, hanem (sok esetben) földtulajok.

Az iskolaköpeny-ügyhöz. Régesrég nem az öltözet számít, hanem kinek milyen kütyüje van, és milyen fizetős számítógépes játékokat játszik éjjelente. Az iskolaköpeny önmagában nem fed el semmit, legfeljebb az utcán látni fogjuk, ki melyik iskolába jár: a szegényekébe a nejlonköpenyesek, a gazdagokéiba a kényelmes, elegáns öltözetűek. Azt szabályozni pedig igen nehéz, ki mit viselhet az iskolaköpeny alatt, mit vihet be az iskolába (és mit nem), mije lehet nekije otthon :-) (és mije nem).

nu pagagyí 2012.09.04. 11:18:47

A tervezett alattvalóképzés egyik fő követelménye, hogy csereszabatos, személyiség nélküli egyedeket termeljen. Már nem a helyi közösségek döntenek saját iskoláikról, nem az iskola dönt saját egyenruhájáról és az iskola jellegéről, az oktatási módszerről, tantervről már nem is beszélek. A szülői közösségnek végképp semmi beleszólása nem lesz, mi történjen gyermekével. A gazdagok gyerekeinek persze lesz magániskola, azt nem fogják betiltani.

Ha nem tetszik a suli, a szülők egyetlen lehetősége az lesz, hogy az egyik állami iskolából egy másik ugyanolyan állami iskolába irathatja át csemetéjét, hacsak ezt is meg nem tiltják. De legalább a köpenyt nem kell újra megvenni, ugyanolyan kell mindenhol, Simicska varrodájának így lesz a legolcsóbb.

Kooppaany 2012.09.04. 11:19:16

@téglagyár: Valami konstruktív javaslatod esetleg van? :-) Modernizálás? Hm?

Бабаяга 2012.09.04. 11:19:25

Rózsika utalt arra is, hogy ezzel munkahelyet teremtenénk, hiszen úgyis sok a munkanélküli varrónő. Mégis meg lesz az a másfél-millió munkahely!
Egyébként a gyerekeim 6-ig köpenyes iskolába jártak. Jó volt. A dolog működne is, ha az iskola és a szülők közösen kitalálnák, hogy milyen legyen az egyenköppeny alsóban, felsőben, esetleg lányoknak, fiúknak, aztán (nem közmunkában) helyben megvarratnák. A köpeny örökölhető, csereberélhető. Nálunk mindig van év elején kinőtt egyenruha (ünneplő), köpeny vásár. A kinőtt darabot felajánljuk a sulinak, akik néhány száz forintért árulják, az így befolyt pénz pedig a suli alapítványáé.

Kooppaany 2012.09.04. 11:23:06

@dr. Félázsia: Hogy jön ez ide? Nincs semmi jelentősége - különben megtagadnád a megtérés lehetőségét, az ember változtathatóságát, az önnevelést.

Mahaboul 2012.09.04. 11:24:47

Én még beleestem az előző köpenyes időszak végébe, utáltam, ez is az ellenállás jele volt, hogy nem akartuk hordani - az oroszt mint minden nyelvet tiszteltem és tisztelem (nem a komcsikat, a nyelvet), ezért az értékrendem szerint kizárt volt hogy ne tanuljam meg. Kijöttem Angliába dolgozni majdnem 4 éve (kihívtak egy angol céghez, még ha ez sokak számára furcsa is, mivel olyan "haszontalan bölcsész" vagyok - nem ügyvéd -, csak megtanultam mi a profizmus, és ezt itt értékelik), és a lányom most kezdi az iskolát. Egyenruha, még a szoknya/nadrág is meg van határozva (mondjuk azt, hogy a bugyin kívül minden), és az ultraliberális Nagy-Britanniában (és Írországban is, valóban) ez teljesen természetes. Sőt, abból lenne balhé, ha nem így lenne. Persze, jóval mélyebbek a gyökerei mint otthon, és nem társult mellél pl. szovjet elnyomás, de attól még lehetne ellenállás. De nincs. Mindenki boldog - a gyerekeknek tinédzserkorukra van mi ellen lázadniuk, de inkább ez mint a tavalyi fosztogatós lázadás. Amúgy itt sokkal természetesebb az is, hogy felnőttként pl. kosztümben / öltönyben járjon az ember munkába. Ez relatív, kinek mi tetszik, szerintem jobb ha képes az ember ingről levetkőzni pólóra, mint hogy alapból rosszul érezze magát ingben, mert az olyan "sznob". És az egyenruha ebben fontos szerepet játszik - a gyerekek megszokják hogy ha ki akarnak tűnni, akkor teljesítsenek, és ne úgy, hogy csillivilli ruhában villognak a suliban. Mellesleg tök jól áll az 5 éves lányomnak az egyenruha. És gyakorlati haszna is van: én viszem reggelente, és így kérdés hogy melyik ruhát vesszük fel. Hétvégén, szünidőben jöhet a sok szép ruha, suliban meg egyenruha. És még egyszer, ez a társadalom sokkal nyitottabb és elfogadóbb, mint a magyar (sajnos), nincs annyi paranoiás idegbeteg, az emberek élik az életüket és nem érdekli őket hogy a szomszédnak Jaguárja van-e, vagy milyen származású, vagy milyen ruhát vett fel.

Бабаяга 2012.09.04. 11:25:06

@nu pagagyí: Tévedsz, csak a körzetes iskola köteles felvenni a kisdedet. A többiből simán el fognak küldeni, ha jő az állami rendszer. Persze ha van pénzed, vagy nincs gerinced, akkor viheted alapítványi vagy egyházi suliba.

dr. Erika Zangolna 2012.09.04. 11:27:07

Hoffmann kommunista volt, van és lesz. Ráadásul egy buta bábu, szemforgató erkölcsösségbe bugyolált szellemi nulla. Már iskolaigazgatóként is nagy volt rá a kabát, pont ilyen gyenge képességű, de a hatalmat szerető emberekre van egy rendes diktatúrának szüksége. Pokorni számtalanszor kvázi lehülyézte, és két-három mondattal tette a helyére azt a rengeteg állatságot, amit Rózsika kis kommunista fejéből kipattant. De sebaj, önkritika 0, itten rend lesz kérem szépen.

apd (törölt) 2012.09.04. 11:28:03

lehet akkor nem kellet volna fizetőssé tenni az oktatást, hogy a szegény gyerek ne csak úgy mehessen pl. közgazdásznak,hogy felvesz egy geci hitelt, amit még akkor is fizetni fog mikor már gyerekei vannak.

igen, valóban jó megoldás az iskolaköpeny, kurvára megoldódik minden tőle (egyébként ez varázsköpeny lesz, mert nem látszik majd ki alóla a NIKE cipő, a karóra, az iPhone, a szülők milyen autóval hozzák a gyereket, hol volt nyaralni, a hannah montánás füzet se ami kb. 650 Ft, nem fog látszani hol lakik a gyerek, mit hoz uzsonnára, vagy esetleg lesz e pénze a büfére stb.; egyébként a köpenyt a Közgép fogja gyártani, 79%-os ÁFA kulccsal, EU-s pénzből)

Mahaboul 2012.09.04. 11:28:30

Bocs, úgy értettem hogy gyakorlati haszna is van: én viszem reggelente, és így nem kérdés hogy melyik ruhát vesszük fel.

Belagezapista (törölt) 2012.09.04. 11:38:36

@Mahaboul:
Az angolok a világ legrongyrázóbb nemzete, szóval ezek szerint ennyit használ a kötelező egyenruha...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.04. 11:43:08

Szerintem pedig mindenkire ki kellene terjeszteni. Legyen zöld munkaruhája mindenkinek! Ez már Kubában és É-Koreában is nagy sikert aratott!

;)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.04. 11:43:40

@Belagezapista: Ja, de ott az iskolának van egyenruhája, nem az országnak! ;)

magyar tarka nagy barom 2012.09.04. 11:45:35

"- Mennyi ismerős mindenfelé, és mennyi szellem, mennyi őserő. Ez vélem harcolt, az mártírhalált halt, ez szűknek érezte a világot, és milyen egyformára, milyen törpére taposta össze őket az állam. "

nu pagagyí 2012.09.04. 11:46:38

@Mahaboul: Nem hinném, hogy Angliában a minisztérium írja elő az egyenruhaviselést, pontosan szabályozva minden apró részletét.

Úgy gondolom ott ez, az iskola szuverén ügye, saját egyenruháik vannak, ha vannak. Ott az egyenruha az egyik iskola megkülönböztetését szolgálja a másiktól. Javíts ki, ha nem így van!

Mahaboul 2012.09.04. 11:48:22

@Belagezapista: Nem tudom mit értesz legrongyrázóbb alatt, ha ruházkodást, akkor nem értek egyet, innen járom a világot, és vannak sokkal rongyrázóbb nemzetek is. Amúgy nem is az érdekes hogy angolok milyenek, azt hiszem az egy másik téma, és én sem gondolom hogy annyira jók lennének, csak az egyenruha-kérdéshez tettem hozzá mint volt köpenyhordó (aki pont a kommunizmus miatt viszolygott az egyenruháktól), hogy van ilyen verzió is, ami teljesen elfogadható.

Mahaboul 2012.09.04. 11:49:38

@nu pagagyí: Így van, mindenkinek más, de egyenruha. És szabályozzák központilag (nem azt hogy ilyet, hanem hogy legyen). De nem is kérdés hogy ne legyen.

Mahaboul 2012.09.04. 11:51:17

@nu pagagyí: Úgy értem, hogy nem szuverén ügye, nem engedélyezheti az iskola, hogy ne hordjon egyenruhát a gyerek. Legalább egy egyenpulcsit, amit meg kell venni az iskolai boltban, és senki nem hőzöng.

SarahConnor 2012.09.04. 11:57:40

Most, hogy hónapok óta mondogatják, hogy segíteni kell a létminimumon élőket, támogatni kell a szegény gyerekeket, akik közül egy csomóan alultápláltak, kitalálták, hogy viszont mindenki vegyen/csináltasson egyenruhát a gyereknek, legalább kettőt, ugye, ha nem akar büdös és koszos lenni. Csodás logika, leborulok.

Alamio 2012.09.04. 12:04:39

Kétfelé veszem a mondanivalómat, az egyikben Hoffmannal, a másikban a fenti írással foglalkozom.

1., Az iskolaköpeny nem egyszerűen jó vagy rossz dolog. Reakció egy helyzetre. Nem igaz, hogy nem tüntet el társadalmi különbségeket. Ahogyan a posztoló írja, összetartozást is sugároz (amúgy: ha az eltüntetés a cél, akkor miért nem iskolai egyenruha a javasolt?). Árnyoldala, hogy nincs normális diák, aki ne rühellné. Ugyanis uniformizál, és ezt teszi a gyerekkel olyan korban, ahol tényleg fontos is lehet az egyéniség kialakítása. Szóval ha engem kérdeznek, én az általános alsóban támogatom, feljebb nem.

2., Az írás kétségbeejtően demagóg. Mond meg kérlek kedves posztoló: most akkor te az iskolaköpeny ellen, vagy mellett vagy? Mert ez az, ami nem derül ki világosan az írásból. Belerúgsz egyet Hoffmannba, majd közlöd, hogy az ötletlek az íreknél tapasztaltad előnyeit. Majd odaböffentesz egy mondatot, hogy a társadalmi egyenlőtlenséget nem elfedni kell, hanem megoldani (a világbéke nem kéne?). Ez a mondanivaló főként az után furcsa, hogy leírod még ezt a mondatot is: "társadalmi egyenlőtlenségek ugyanis mindig is voltak és lesznek".

Appaloosa 2012.09.04. 12:07:12

Biztosan van egy textilgyára, ahol oltári xar, mérgező festékkel gyártott, színeresztő, műanyag fonalból szőnek.Hozzá alapított egy varrodát a fideszes bagázs, ahol mittomén lázár, vagy simicska kikölcsönzi a munkaerőt, havi nettó 60 ezerért.
Majd ezt is úgy adják elő, hogy fellendíti a textilipart és csökkenti a munkanélküliséget.

KAPJÁK BE ERKÖLCSTANOSTÓL, HOFFMANOSTÓL EGYÜTT!

tééényleg? 2012.09.04. 12:11:08

Most komolyan ez a téma? Hogy lesz köpeny a suliban vagy sem? Ezen vergődnek emberek? És ha lesz akkor mi van? Mi is hordtunk anno. Teljesen természetes volt. Most min van ennyi ember felháborodva? Kapjatok már a fejetekhez emberek! Millió fontosabb dolog van...

Fekete Dália 2012.09.04. 12:13:05

@tééényleg?:
Igen, pont az a baj, hogy millió dolog van!
Szerinted mennyibe fog kerülni egy nylonköpeny?

Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány] 2012.09.04. 12:16:41

Hoffmann Rózsa keresztény és magyar. Ez a bajotok vele.

Soha többé judeoliberális oktatáspolitikát!

SarahConnor 2012.09.04. 12:17:14

@tééényleg?: te lehet, hogy ki tudnál fizetni két gyereknek négy köpenyt, így iskolakezdés után 1 nappal, de sokan nem. Felesleges, mert millió fontosabb dolog van, pl adni a szegény kölöknek egy kiflit tízóraira, mert sok helyen annyi se jut. És akkor jönnek a köpennyel.

Fekete Dália 2012.09.04. 12:18:30

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:

Az a baj vele, hogy diktatórikus, bigottan vallásos és hülye!

dln449 2012.09.04. 12:24:06

Ehhez a képbeszúráshoz nem lehet mit hozzáfűzni.

QM 2012.09.04. 12:28:38

1.) Az egyen köpeny látszat intézkedés, avagy Gábor Zsazsa effektus. Mindegy csak beszéljenek rólunk. Látják, hogy nem a semmiért vesszük fel a lét.
2.) Minden nemzetközi tanulmányi versenyen, legyen az műszaki, matek általában az elsők között vannak az elmaradott oktatásban részesült diákjaink.
Persze ez ideig sem zavarta a nagy oktatási reformereinket:Magyar Bálintot sem, miért várnánk mást Rózsikától.
3.) A mezőgazdasági szakembereink mellett: Ugyan mi a lóf@szt kérünk számon tőlük, amikor egy aszály sújtotta országban, ahelyett hogy ösztönöznék az öntözést, bürokratikus úton akadályozzák azt. Majd a mindenható hivatalok megmondják hogy a saját birtokán, milyen feltételekkel építhet öntöző berendezést a gazdálkodó. Persze, az engedély sincs ingyé'. "Egynyári öntözés" mint pozítívum. :-)

Fekete Dália 2012.09.04. 12:37:45

Nagyon várom már, az őszi BNV-t, amikor is kiélt manökenek járkálnak majd fel, s alá a kifutón az iskolaköpeny bemutatón.

Bertra 2012.09.04. 12:40:38

Nem kell itt Angliával érvelni, mert Anglia Anglia, mi meg magyarok vagyunk. És a magyarnak jó az orra, hogy nem Anglia, hanem a keresztény nemzeti köntösbe átvedlett volt kommunista szólt most is ki a Rózsikából.

Sztem az angolos rizsaszöveg meg csak azért megy, hogy a fidesz diktatúra újabb kádári elemét is szépen lenyelesse velünk.

NikkiRose - nikkiblog.blog.hu 2012.09.04. 12:45:04

Hoffmann asszony szerint az egyenlőtlenségek megoldására a legjobb módszer, ha eltakarjuk a különbségeket, mert a köpeny alól nem látszik az Adidas cipő, a gyerekek nem látják, amint társaik csúcstechnológiás mobilon böngészik a fészbukot, és persze nem is beszélgetnek egymással, hogy elmeséljék, idén a Bahamákon voltak nyaralni, de sajnos csak két hetet, mert augusztusban már Mauritiusra volt jegyük. Hoffmann asszonynak valamiért az a szilárd meggyőződése, hogy ha bevezeti az agyament ötleteit, azzal milyen jót tesz az iskolarendszernek; a következményekre pedig nem gondol, vagy inkább nem akar gondolni. Ehelyett megmagyarázza, hogy milyen jó lesz nekünk. Tényleg logikus.

Fekete Dália 2012.09.04. 12:47:50

Ha valaki látott már idei erkölcstan könyvet linkelje be lécci!

tééényleg? 2012.09.04. 13:01:08

@Fenimore: Hasonló értelmetlen szabályok mindig is voltak. Számomra a kommentekben megjelenő mérhetetlen düh a meglepő. Mintha a világ minden nyomoráért a Hoffmann Rózsa lenne a felelős. Hol volt ez a sok ember amikor a Magyar Bálint szisztematikusan szétverte a közoktatást, szétzüllesztette az egyetemeket/főiskolákat és elkezdett olyan középszintet létrehozni amiből fél-analfabéta hülyegyerekek jönnek ki? Ehhez képest az, hogy kell köpeny vagy nem kell köpeny, tényleg csak részletkérdés.

Beru 2012.09.04. 13:09:02

A köpeny nem takarta el soha a csóróságot. A nadrág, a cipő mindig kilátszott, sőt a pulóver ujja is. Hordtam, kötelező volt, emlékszem rá.

Fekete Dália 2012.09.04. 13:14:06

@tééényleg?:
Ne haragudj, de orbánhoz, dajcstomihoz és a társaikhoz képest a most kijövő egyetemisták zsenik.
Nézz szét légyszi a minisztériumok honlapján, hogy hány tahó tölt be alapfokú nyelvvizsgával államtitkári posztot.
Nézd meg, hogy melyik miniszter(egykor esztergályos) végzett teológiai főiskolát és mi köze annak a betöltött állásához!

Fekete Dália 2012.09.04. 13:15:55

@tééényleg?:
Ott van az egykori segédmunkás és sofőr, akiből a rendszer belügyminisztert csinált.

Bertra 2012.09.04. 13:24:05

@tééényleg?: Sztem te valamit félreértettél. Én abszolút nem érzek itt semmilyen "mérhetetlen dühöt" Rózsika ellen. Egyszerűen az embereknek van véleménye, és szeretnek kicsit a dolgok mögé is látni.

tééényleg? 2012.09.04. 13:24:53

@Fekete Dália: Az első mondat egyszerűen nem igaz. Az a korosztály, aki akkor járt egyetemre, komoly képzést kapott. Már a gimnáziumban is komolyabbat mint a mai főiskolások.
A komment második fele pedig mindig is így volt és így is lesz. Ez tény és nem is pártállás függő. Rendszer függő. Amíg a politikusokat választják és ehhez pénz kell, addig a támogatóknak és a pereputtyuknak viszonozni kell a támogatást. Ez sem fideszes találmány. Minden demokrácia így működik az egész világon.

Fekete Dália 2012.09.04. 13:34:07

@tééényleg?:
Téényleg?))))
Nem főiskoláról beszélek, hanem egyetemről.
Nem olyanokról akik úgy szerezték meg a PhD fokozatukat, mint egyesek.

Változik a világ.Az a korosztály ma egyáltalán nem beszél nyelveket.
A latinos műveltség kora már régen lejárt.
Hol vannak hozzá a pedagógusok?

Fekete Dália 2012.09.04. 13:36:34

@tééényleg?:
Az a korosztály?
Egyáltalán melyik korosztályról beszélsz?

tééényleg? 2012.09.04. 13:37:32

@Bertra: Idézetek fentebbről:
"ennek az elmebeteg picsának van valami úriszabó ismerőse ..."
"A tervezett alattvalóképzés egyik fő követelménye, hogy csereszabatos, személyiség nélküli egyedeket termeljen. ..."
"Hoffmann kommunista volt, van és lesz. Ráadásul egy buta bábu, szemforgató erkölcsösségbe bugyolált szellemi nulla. ..."
"KAPJÁK BE ERKÖLCSTANOSTÓL, HOFFMANOSTÓL EGYÜTT! "
"Hoffmann Rózsa keresztény és magyar. Ez a bajotok vele. Soha többé judeoliberális oktatáspolitikát! "
"Az a baj vele, hogy diktatórikus, bigottan vallásos és hülye! "
Biztosan folyt.köv.
Mindez pedig arról szól, hogy bevezetnék (újra) az iskolaköpenyt.

tééényleg? 2012.09.04. 13:42:16

@Fekete Dália: Miért a mai egyetemisták mihez értenek? Megmondom neked: semmihez. Megtanulnak egy minimumot, mondjuk érthetően írni és értelmezőn olvasni, oszt kész. Nincs is rájuk több idő mert tömegképzésben ontják az egyetemek és főiskolák a munkanélküli diplomásokat.
Nyelveket pedig jobb, ha tudod, a mai egyetemisták is csak elvétve beszélnek.
Az a korosztály pedig 89 körül végzett és még foglalkoztak velük, eleve csak az jutott be aki odavaló volt. Én még 120-as ponthatárnál felvételiztem és 110-zel jutottam be. 2005-ben már minimum ponthatárokat kellett bevezetni mert, 75 pont alatt is felvettek embereket Egyetemre!!!

Fekete Dália 2012.09.04. 13:48:42

@tééényleg?:
Jártál mostanában egyetem közelében?
Nem hinném!
Nyelvtudás nélkül kivágnának, mint macskát xarni.
Van ahol az első 3 és fél évhez két középfokú szakmai kell.
Konkrétan lexarom a 120-as ponthatárodat.

Ne sírj majd hoffmann rózsika biztosan kitüntet a ponthatárod miatt.
Most 500 a legmagasabb.

Fekete Dália 2012.09.04. 13:54:01

@tééényleg?:
Egyébként nem pont akkoriban végzett a díszes fidesz kompánia?

tééényleg? 2012.09.04. 13:54:54

@Fekete Dália: Szép, stílusos fogalmazás, nagy szellemi munka. Gondolom te is az előző oktatáspolitika végterméke vagy :)

tééényleg? 2012.09.04. 13:55:56

@Fekete Dália: De. És látod, egy egész országot irányítanak...

Fekete Dália 2012.09.04. 13:59:22

@tééényleg?:
Engem nem irányítanak.
Amit az országgal művelnek az már felháborító.
Én édesapám és édesanyám teremtménye vagyok, és te?

Nincs más érved?
Egyél egy kis placentát bazzdddmeg, talán attól lenyugszol.

tééényleg? 2012.09.04. 14:06:34

@Fekete Dália: Hehehe. Neked nincs érved azért vagdalkozol ilyenekkel, hogy egyél placentát. Hehehe. Én tök nyugodt vagyok. És te? Mitől vagy ilyen ideges? Attól amit az országgal művelnek? Mint az iskolaköpeny újra bevezetése? Hehehe. Látod, ez a borzasztó, hogy emberek ilyeneken húzzák magukat, holott, egészen más bajaik vannak. Például elégedetlenek a kormányzással. Ha elégedetlen vagy menj el tüntetni a többi elégedetlennel, ne pedig azon hőbörögj, hogy bevezetik a köpenyt. Mert ez önmagában egy vicc mint téma.

Fekete Dália 2012.09.04. 14:09:01

@tééényleg?:
Te idegelted be magad azon, hogy hoffmant lehülyéztem.
Már bocsi, de te kevés vagy hozzá, hogy nekem megmonddd, hogy mit csináljak.

Egyébként ha te 89-ben végeztél, akkor az egyetemre is köpenybe jártál?:)

Xsara86 2012.09.04. 14:24:45

Hoffmann tényleg őrült ötletekkel szokott előrukkolni, de a köpeny egyáltalán nem az!!
Mia01,te nem vagy normális. Szerintem butaságokat beszélsz. Miért lenne frusztráló?? Az én időmben sem volt az, pedig az sem volt olyan régen. Sőt rajz, meg technika órán kifejezetten hasznos dolog a köpeny. + Legalább a 12-14 éves kislányok nem úgy néznének ki, mint valami kurva.

tééényleg? 2012.09.04. 14:28:49

@Fekete Dália: Én továbbra sem vagyok ideges és eddig sem voltam. Ha megnézed, hogy mit írtam, látni fogod, hogy nem estem túlzásokba, nem káromkodtam, nem hülyéztelek le, nem mondtam, hogy egyél placentát, meg hogy a H.R. majd kitüntet, vagy hogy kevés vagyok hozzád. Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy egyoldalú vélemények hangzanak el, elsősorban pártszimpátia alapján. Ha csak egyvalamit kéne mondani amit az előző kormányok elrontottak (és amúgy nem 1 dolog volt), akkor az a közoktatás. Ezen lehet vitatkozni, csak nem érdemes. Meg kell nézni, hogy az átkosban milyen volt az oktatás színvonala nemzetközi összehasonlításban és milyen most.
Egyébként pedig ebben az évezredben végeztem és pontosan tudom, hogy milyen állapotok vannak most az egyetemeken. A credit rendszer már önmagában is egy vicc, a nyelvtudás pedig gyakorlatilag nulla. Nem egy nem kettő olyan embert ismerek aki 5 év alatt sem tudott megtanulni egy nyelvet és ezért nincs diplomája.
Ennyit a köpenyről...

Fekete Dália 2012.09.04. 14:39:57

@tééényleg?:
Ha ebben az évezredben végeztél, akkor mi az összehasonlítási alap?
Egyébként szerinted miért ilyen "hülyék" a magyar egyetemisták?
Miért nem tudnak nyelveket?Talán csak nem azért, mert a legtöbb egyetemen törölték a nyelvoktatást?Talán csak nem azért, mert a szülőknek nincs pénze nyelvórára?

Személy szerint ugyanannyi tahót látok a régi korosztályban, mint az újban.
Csak legalább a mostaniak rá vannak kényszerítve a nyelvtanulásra és ezzel külföldön is jól elboldogulnak.

De gondolom rajtad kívül mindenki hülye vót' még az egyetemen is.

tééényleg? 2012.09.04. 14:46:54

@Fekete Dália: Megint te személyeskedsz. Megint te vagy ideges.
Mint már mondtam, azért hülyék, mert nem tanítják őket rendesen már az alapoktól, a felsőoktatásban pedig túlképzés van (volt?) így nem jut rájuk sem idő, sem energia.
Mi az, hogy régi korosztály? A 40 éves már régi korosztály? Vagy az 50-es az? Neked mégis milyen tanulmányi és munka tapasztalatod van, hogy ilyen sarkosan tudsz fogalmazni?

Fekete Dália 2012.09.04. 15:02:18

@tééényleg?:
Miért veled személyesen foglalkozott különórán az egyetemi tanárod?

A túlképzés szerintem az, amikor egy embernek 2-3 diplomája van csak passzióból, az állam pénzén, többnyire vezetői posztban.
Miért zavar téged az, hogy ma már a szegényebb rétegek is bekerülhetnek és esélyt kapnak a bizonyításra?
Nem tolja őket apuci elitgimibe, mert pénz nincs, ezért nyilvánvalóan, kevesebb a pontszám is.
Ismerek olyan gimnáziumot, ahol harmadikra kinézik azt akinek nincs min. 1 nyelvből vizsgája.
Negyedikre meg már meg van az egyikből a felsőfokú is, persze négyezres nyelvtanárral, angol szak mellett.
Ez nincs rendben, ráadásul ismerem a további sorsukat, az egyik elhasalt a mesterképzésen, a másik meg már előtte évet halasztott őt már általánostól tolták a magántanárok).Mégis óriási pontszámmal jutottak be az egyetemre, de ott valahogy mégsem sikerült.

Ezen segít a köpenytéma, segít a csóró szülőkön a további többezres kiadás?

nu pagagyí 2012.09.04. 15:11:34

@tééényleg?: Az egyencipő se lenne fontos, de ha országosan bevezetnék, azon is felháborodnánk.

De beszélhetünk komolyabb dolgokról is. Zavarjuk el a kormányt és állítsuk vissza a demokratikus alkotmányt. Ez már elég komoly, remélem.

tééényleg? 2012.09.04. 15:24:20

@Fekete Dália: A túlképzés nem az amikor valakinek több diplomája van. Az akkor lehet, ha okos és szorgalmas.
A túlképzés az, amikor olyanok iskoláztatására költ az állam akiknek semmi keresnivalójuk nincs az egyetemen. Nem azért mert csórók (azelőtt sem csak az elit járatta egyetemre a gyerekeit), hanem mert szellemileg nem odavalók. Erre utaltam azzal, hogy 75 pontos minimum pontszám. Hülyegyerekek tanítása állami pénzen. Ez azt jelenti, hogy arra, aki saját jogán (van esze) bejutna, kevesebb pénz, idő és energia marad. Tehát sok emberre jut kevés pénz ahelyett, hogy kevesebb, de rátermettebb emberre jutna több pénz. A pénz mennyisége adott, az nem mindegy, hogy hány felé osztják.
Lehet, hogy ezen csodálkozol, de a Magyar Bálint előtti időkben pont annyian tanultak a felsőoktatásban, hogy az képes volt magas színvonalon működni. És igen, kevesebb emberrel többet tudtak foglalkozni, és bizony teljesen normális volt, hogy a tanárok igazán ismerték a tanulókat nem csak az index alapján azonosították őket.
Én is ismerek olyanokat akiknek sok nyelvvizsgájuk van, sőt van olyan középiskola, ahol ez a minimum. De ez rohadtul nem általános. Ez a kivétel a nagy átlagból. Ma a magyar közoktatás leggyengébb része a nyelvoktatás. Ezen felesleges is vitatkozni. A következő a humán tárgyak és még mindig jók vagyunk reál tárgyakból (ha az átlag nem is). És ezekért az állapotokért nem a HR felelős...

tééényleg? 2012.09.04. 15:27:25

@nu pagagyí: Egyencipőről majd akkor kell vitatkozni, ha ott tartunk.
Melyik alkotmányra gondolsz? A 47-es (toldozott-foltozott) oroszból fordított, szovjet alkotmányra vagy az 1000 éves Szent Korona tanra? Vagy arra amit egy amúgy demokratikusan megválasztott kormány, nem megfelelő módon, de legálisan átírt? Vagy egy újat kéne írni esetleg?

Kooppaany 2012.09.04. 16:10:09

@QM: Teljesen egyetértek, a 2-es pontodhoz azzal a kiegészítő megjegyzéssel, hogy a nemzetközi tanulmányi versenyekre a felkészítés olyan speciális, zárt rendszerben zajlik, hogy annak a közoktatás általános állapotához semmi köze.

Félő, hogy a közeljövőben olyasmiket fognak számonkérni szegény pedagógusokon, amiket a zöm fel sem fog, és a segítséget elmulasztják majd megadni, hogy felfoghassa.

Kellene:
- sok tízezer óra megtekintése és elemzése, hogy mit is csinál a pedagógus (időfelhasználás, módszertani apparátus, munkaformák stb.),
- ez alapján fejlesztési célok kijelölése,
- pedagógus-továbbképzési rendszer újjáépítése,
- pedagógusok mentálhigiénés segítő rendszerének megteremtése, kiépítése, a kiégett pedagógusok rehabilitációja,
- közösségi és egyéni célkitűzések,
- segítő rendszeres szakmai támogatás,
- a meglevő kompetencia-mérések eredményeinek bekapcsolása a rendszerbe, esetleg kiterjesztése más tantárgyakra is,
- az alkalmatlanná vagy feleslegessé váló pedagógusok egyéni karrier-tanácsadáson keresztül új hivatás felé való terelése, segítése (diplomás emberek, köztük sok termtudos végzettségű!) stb.

A nagyokos oktatási szakemberek az elmúlt harminc-negyven évben ugyanazok. Az oktatási szakértők kevés szakirodalmat ismernek, és általában magyarul olvasnak. Az oktatási kormányzat rendszer szinten és nemzetközileg tájékozott, politikailag el nem kötelezett, független szakemberekre aligha számíthat, mert ilyenek Magyarországon nincsenek.

Fekete Dália 2012.09.04. 17:32:55

@tééényleg?:
Szerintem meg tök felesleges egy átlagos osztályvezetőnek három főiskolai diploma, főleg ha munkaidőben tanul és a mi pénzünkön.
Nem tudom hol élsz, de szinte mindenhol igyekeznek letudni a nyelvvizsgát a felvételiző diákok, csak van akinek ez pénz hiányában nem sikerül.
A nyelvoktatás alacsony színvonala kinek a hibája?Talán a diákoké?
Humán tárgyak hmmm, azt szajkózzák, hogy bölcsészekre nincs szükség.
A gazdasági részt annyira lecsökkentették, hogy csak Pest kapott állami finanszírozású helyeket, úgy mint az ÁJK.
Nem tudom, hogy egy nyomi főiskolai üzemmérnöki szakot miért éri meg a kormánynak jobban támogatnia?

De, a mostani állapotokért ő a felelős.
Ő a felelős abban, hogy beleszól minden alap nélkül a felsőoktatásba, én ezért jól pofán baxnám.
Ő a felelős azért, hogy engedi az egyházak térhódítását az iskolákban.
Ő a felelős az erkölcstan című tantárgy bevezetéséért, emiatt a nyelvoktatás kései elkezdéséért.
A mindennapos testnevlést is jól kitalálta, csak éppen sem hely, sem idő, sem tisztálkodási lehetőség sincs.
Ráadásul a magyar tanórák még mindig a szocialista korszakot idézik, amikor szintmérő feladatokat teljesítettek a diákok, ami önmagában egy dögunalom.Aztán csodálkoznak, ha a diák megutálja a testnevelést, mivel az iskolában nem választhat sportágat.
Kitalálták az egész napos oktatást is, nem tudom mi valósult meg belőle, de eddig is az volt a baj, hogy azért rendetlenek a "kölykök"(pedagógust idézek), mert a szülő szarik vele foglalkozni.Látnád az ő tanult "kölykét".:))
Soroljam még?
Nem mindenki keresztény, jó lenne ha ez tudatosulna hoffmann agyában!
Jó lenne ha az egyházak elhúznának az állami iskolák környékéről a búsba.

Az iskolaköpeny mizériát miért nem kezdik már az óvodában, ahová beengedték a gazdag szülők gyerekeinek a legdrágább játékait, s egész nap nem győztek rájuk vigyázni, nehogy hozzáérjenek a többiek.Okos orvosanyuci még lázasan is hordta a gyerekét, neki nem mertek szólni, őt ápolták, a többiek meg nem győzték orvoshoz vinni a kicsiket.
Azután ott van az egész heti gyümölcsnap, amikor a szülőnek kell finanszíroznia az egész csoport gyümölcsszükségletét, továbbá ott van a kötelező jelleggel megtartatott szülinap és névnap, amire már egész tortacsodákat illik vinni. Hétvégén meg illik a mekiben, esetleg egy játszóházban ünnepelni.
Amikor kijelentettem egy nagymaminak, hogy én tojnék az ilyen rongyrázásra a szemével szinte keresztüldöfött.
Na egy olyan szülő, aki egy ilyen oviba keveredik mit tehet?
Nem is voltam soha az óvónénik kedvence, mert én nem vettem nekik a kötelezőn felül:havi játékpénz, tisztasági csomag(prontó, sofix, papírzsepi, WC papír, mosogatószer, szőnyegtisztító, minden évben új üvegpoharak, tányérok, stb...)kívül aranyláncot, meg malomkeréknyi virágcsokrot.
Ez nem csak azért történt, mert nem voltam velük elégedett.

SarahConnor 2012.09.04. 21:28:26

@tééényleg?: így már értelek. Egy megjegyzés: a közoktatás züllesztését nem lehet csak az egyik pártra rávarrni. Tudtommal a jelen kormány alatt törölték el pl a diploma nyelvvizsgához kötését, így sorra köpik ki az egyetemek a félművelt, nyelveket nem beszélő fiatalokat, itt, Európa közepén, az únióban. Kijön, és annyit nem tud angolul, hogy "how do you do"...

tééényleg? 2012.09.05. 08:42:22

@Fekete Dália: Neked azzal van bajod, hogy csóró vagy miközben irigy is a környezetedre. Ezért fáj az egész világ. Ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy ki irányítja az országot.
süti beállítások módosítása